Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-28 / 253. szám

1980. OKTÓBER 28.. KEDD au Könyvek Kádról Az idén négy és fél millióért kötnek be könyveket, tan­könyveket és készítenek irodai tömböket a kosdi Lenin Ter­melőszövetkezet rádi könyvkötészetében. A képen: Glozer Józsefné a fűzőgépbe helyezi a méretre vágott könyvlapakat. Barcza Zsolt felvétele Péfer János kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Péter János­nak, az országgyűlés alelnö- kének kiemelkedő közéleti te­vékenysége elismeréseként, 70. születésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdem­rendje kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át hétfőn. Jelen volt az eseményen Apró Antal, at országgyűlés elnöke és Rácz Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője. §sseksBif-e a szakad idő? (ti.) Tudja, mint kakas a kukorékolást Felmentés A Minisztertanács 1980. ok­tóber 15-i hatállyal — saját kérelmére — a honvédelmi mi­niszterhelyettesi tisztségéből felmentette Stadler János ve­zérőrnagyot. Befeiesődffek a tianáesk@zás&k Szakszervezeti kongresszusok A hét végén három szak- szervezet tartotta kongresszu­sát. A szombati nyitó nap után vasárnap délelőtt vitával folytatódott, s ezen a napon be is fejeződött a postás-, tex­tiles- és a pedagógus-szakszer­vezet tanácskozása. Megnőtt feladatok Vasárnap a vitával folytató­dott és a választással befeje­ződött a Postások Szakszerve­zetének XI, kongresszusa. Sokan szóvá tették, hogy a postára háruló, s becsülettel teljesített többletfeladatokat nem követte megfelelően a szociális ellátás, a munkakö­rülmények javítása. Katona István, az MSZMP Központi Bizottságának osz­tályvezetője kiemelte a postai szolgáltatások közvélemény- formáló társadalmi szerepét, s azt, hogy o postások nehéz kö­rülmények között becsülettel teljesítik ötéves tervük alap­vető feladatait. Elmondotta, hogy a párt vezetése ismeri és számon tartja a jogos igénye­ket, amelyek kielégítése azon­ban nem a jószándékon, ha­nem a gazdasági lehetőségeken múlik. A kongresszus végül meg­választotta a szakszervezet ve- ] zatő testületéit, a 85 tagú köz­ponti vezetőséget és a 19 ta­gú elnökséget, valamint a ve­zető tisztségviselőket. A Pos­tások Szakszervezetének elnö­ke Benke Gézáné, főtitkára Csáki Lászlóné lett, titkárai: Tanos Lászlóné és Megyeri László. A rekonstrukció szerepe Vasárnap, a SZOT központi iskoláján befejezte munkáját a Textilipari Dolgozók Szakszer­vezetének XXV. kongresszusa. Bcrecz János, az MSZMP KB osztályvezetője — a Köz­ponti Bizottság véleményéi tolmácsolva — elismerően szólt a textilipari dolgozók helytál­lásáról. A tíz évvel ezelőtt megkezdett rekonstrukció meg­határozza a textilipar jelenét és jövőjét is — hangsúlyozta. A szakszervezetek hazánk­ban — emelte ki — nem for­mális intézmények, önállóan dolgoznak, de tevékenységük nem független a szocialista társadalom céljaitól, a párt politikájától. A Textilipari Dolgozók Szak- szervezetének XXV. kongresz- szusa a tisztségviselők megvá­lasztásával fejezte be munká­ját. A szakszervezet elnöke Ap­ró József, főtitkára Martos Istvánná lett, titkárai pedig Turáni József és Aigner Fe- rcncné. Szaktanárok hiánya Vasárnap a Vigadó hangver­senytermében befejezte mun­káját a Pedagógusok Szakszer­vezetének XI. kongresszusa. Csehák Judit, a SZOT titkára, a SZOT elnöksége, a magyar szervezett dolgozók nevében köszöntötte a kongresszust. A felszólalók közül többen örömmel állapították meg, hogy a főiskolákon. egyeteme­ken egyre több pedagógust ké­peznek, de hozzáfűzték, hogy ennek ellenére mind az álta­lános, mind a középiskolák­ban gond a szaktanárok hiá­nya. ,A Pedagógusok Szakszerve­zetének XI. kongresszusa el­fogadta a központi vezetőség beszámolóját és határozatot hozott a szakszervezeti tevé­kenység továbbfejlesztésére. Majd megválasztotta a szak- szervezet tisztségviselőit. A szakszervezet elnöke Szűcs László, főtitkára Voksán József, titkára Kósáné Kovács Magda és Sárdi Lajos lett. Minden lét alapformái a tér és az idő — írta Engels, s ezt a tudományos igazságot a modern ember apró, hétköz­napi dolgaiban is tapasztal­hatja. Az időszámításunk előt­ti harmadik évezredben már használtak napórákat Egyip­tomban, Indiában,’ Kínában, ám ezek gnomonja, azaz ár­nyékot vető- rúója csupán tá­jékoztatást adott arról — s azt is csak nappal, derült időben —, hány „óra” van még délig, napnyugtáig. Mindössze hat- száz-hatszázötven esztendeje, hogy elkészültek az első me­chanikus órák, s alig múlt háromszáz éve, hogy' 1674-ben a holland Huyghens szabadalmaztatta a hajszálru­gót, összeállította a másod­perceket is mutató időmérő szerkezetet. A gyakorlatban másként fest Ugyanúgy huszonnégy órá­ból áll számunkra a nap, mint elődeinknek. Mégis, úgy tűnik, nekik mindenre volt, nekünk semmire nincs időnk. Meghalni sem érünk rá, ha szétszakítjuk magunkat, ak­kor sem futja mindenre, amj kellene, amire szeretnénk. A látszat csal, természetesen több ma a szabad idő, mint ötven, száz, háromszáz esz­tendeje. Jóval kurtább az iparban dolgozók munkaideje; a mezőgazdasági technika fej­lődése örökös robottól szaba­dította meg az emoert; az életkörülmények változása — például az otthoni kenyérsü­tés, a fonás, szövés eltűnése, a mosás visszaszorulása stb. — órák sokaságát ajándékoz­ta, főként az asszonyoknak, de a férfiaknak is, mert hiszen már nagyon kévésük farag szerszámnyelet, javít szeke­ret, lószerszámot. Más igényeink, új szükség­leteink vannak. Tanulunk, ol- Váistífík, televíziót nézünk, ki­rándulunk, szórakozunk, hor­gászunk, autót mosunk, füvet nyírunk, a fólia alatti eper- palántákat pátyolgatjuk, s mindezek közben azt mormol­juk: nincs semmire időnk. Mármint szabad időnk. De mi az, hogy szabad idő? Az az időmennyiség, amivel szaba­don — megkötöttség nélkül — rendelkezünk. Elvben. A gya­Etgyre népszerűbb lesz a kon­zerv, illetve egyre több fogy belőle. A Pest—Komárom— Nógrád megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat például 1977-ben 560, 1978-ban 608, tavaly 642 mil­lió forint értékű konzervet, il­letve befőttet, savanyúságot és ivóiét értékesített. Az idei tervük: 850 millió forint. S hogy nemcsak az áremelések miatt növekedett bevételük, ékesen bizonyítja: az idén a tavalyinál 30 százalékkal töb­bet adtak el, illetve át a kis- k er eskedel emn ek. S miért nem biztos, hogy ez egyértelműen a fokozódó nép­szerűségét is bizonyítja? — A háziasszonyok megis­merték, megszokták, vásá­rolják a konzervet és a mire­lit ételt. Élő baromfit például, jóformán senki sem keres. A minőséggel azonban valami baj lehet. Amíg_ ugyanis van mirelit zöldborsó, senkinek sem kell a konzerv — mond­ta Jernei Gábor, a Vác és Környéke Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállajat árufor­galmi főosztályvezetője. Sikeres bemutatók — Sajnos, konzervből nem tudunk állandóan teljes_ vá­lasztékot és jó minőségű árut kínálni. Nem is várhatjuk el, hogy megszeressék és vásárol­ják az emberek — vélekedett Tanhojfer Imre, a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat igazgató- helyettese. — A mi vásárlóink kedve­lik a konzerveket, annak elle­nére, hogy csaknem minden háznál készítenek befőttet és sokan tartanak baromfit is. Minden bizonnyal közreját­szik ehhez az is, hogy rend­szeresen tartunk konzervbe- mutatókat — mondta el VI­! HÍGnservgyáirtiás és é/z Ha megszeretik: nincs viczky József, a Nagykáta és Vidéke Áfész elnöke. A fentiek azon a monori eszmecserén hangzottak el, amelyet a Füszért rendezett — ahogy arról lapunkban is hírt adtunk. Itt a fogyasztók érdekeit képvisel kiskereske­delmi vállalatok, a szállító Füszért és a konzervgyárak felelős képviselői tanácskoz­tak. A vásárlók árubőséget és nagy választékot, jó minősé­gű árut és viszonylag olcsó árakét igényelnek. A káskeras- dslem, a nagykereskedelem és az ipar (ebben az esetben a konzervipar) érdeke a minél nagyobb forgalom és haszon. A kettő között nincs ellent­mondás, illetve a tulajdonkép­pen egy tőről fakadó kétféle érdek könnyen és jól össze­egyeztethető. A találkozónak éppen az összhang megterem­tése volt az elsődleges célja. De van néhány akadály, amely — úgy látszik — nehezen küzdhető le. A konzervgyárak például csak annyi konzervet, kompótot, ivóiét készíthetnek, amennyihez a szükséges alap­anyagot a mezőgazdaság meg­termeli. Másik: munkaerő- hiány miatt egyre kevesebb a munkaigényesebb, egy-két ada- gosabb termékük. Ami viszont egyértelműen a gyáraktól függ: milyen a ter­mák minősége, a csomagolása (külleme), mit tartalmaz az üvegen vagy dobozon lévő címke, milyen a termelés (és ■kiszállítás) ütemessége. A Füszért szervezte találko­zón eleinte úgy. tűnt, hogy ugyancsak nenéz lesz meg­egyezésre jutniuk. A labdát ide-cda dobták. Ellenvélemények Pintér Béla. a Budapesti Konzervgyár igazgatója: —Bí­rálnak bennünket, hogy nem törekszünk a választékbőví­tésre. Pedig többször is elő­fordult, hogy visszautasítottak egy-egy terméket, mondván, ez nem újdonság. S egy-két év múlva mégis annak bizonyult. Arról sem vagyok meggyőződ­ve, hogy a fogyasztók ismerik a teljes választékot. Például húszféle félkész ételt készí­tünk. s egy-egy vállalattól csak néhányra kapunk megrende­lést. Tőlünk a Füszért a tava­lyi mennyiségnek csak 80 szá­zalékát igényelte. Sőt, a kész­ételekből csak 70 százalékot. Jernei Gábor: — Sok gon­dot okoz az üveges készétel. A tetején a megfagyott zsír látványa gusztustalan. A Bu­dapesti Konzervgyár termé­keiről a címke már a karton­dobozban leesik. Babiczki Ferenc, a Debrece­ni Konzervgyár főosztályveze­tője: — Nekünk évek óta jó kapcsolatunk van a Pest me­gyei Füszérttel. De kevés az információ, nem tudjuk, mi­kor mit vár tőlünk a fogyasz­tó, Rugalmasabb együttműkö­désre van szükség. Dietrich Ferenc, a Füszért főosztályvezetője: — A mi cé­lunk a hazai ellátás javítása. A magyar konzervipar azon­ban elsősarbam az exportban érdekelt. A bírálatokra, s kérdésekre Görbe Ferenc, a Nagykőrösi Konzervgyár igazgatója vála­szolt. Elmondta, hogy a kon­zervgyárak valóban sokat ex­portálnak, de termékeik 60 százalékát itthon értékesítik. A konzervipari áruk minősége alapvetően a nyersanyagtól függ. Az úgynevezett zsugor- fóliás csomagolás szerintük is jogos igény, hiszen a kisebb üzletek ezeket könnyebben tudják fogadni és értékesíte­ni. A VI. ötéves tervidőszak első felében a csomagolási gondokat megoldják. Újdonságok Számos újdonsággal is szol­gál a konzervipar. Ilyenek: a Dunakeszi Gyümölcs- és Főze­lék Konzervgyár 6 és 8 tojásos tesQtája, diabetikus dzsemje, szörpjei, a Szigetvári Konzerv­gyár úgynevezett mecseki szó­jababkészítményei, a Kecske­méti Konzervgyár bébiételei, a debreceniek ételízesítője. A Bu­dapesti Konzervgyár pedig 1981-ig húszféle diétás étellel jelentkezik' a piacon. Mindez örvendetes. Remél­hetőleg nem folytatódik a Nóg­rád megyei Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat igazgató­jának a véleménye szerinti mai gyakorlat, miszerint elő­állítanak egy új cikket, azt a fogyasztók megkedvelik, az­tán egyik napról a másikra eltűnik a pultokról. Szente Pál korlatban ugyanis másként fest a dolog. Hétköznap délután hívatla­nul beállítani valahová: van ebben egy jó adag neveletlen­ség. Igaz, a családfő nevetve adta áldását, faggassam csak hites társát addig, míg ő is haza nem érkezik, mire paza­rolja a rengeteg szabad ide­jét, ám Puskot Istvánná ennek ellenére nem tapsol jövetelem­nek. Porszívózott éppen. Mindennap kellene, de csak kétnaponta jutok hozzá — mondja lemondó legyintéssel kísérve. S mint egyetemi elő­adóteremben a jól előkészített demonstrációs táblán, úgy je­lenik meg előttünk az ok, pontosabban úgy jelennek meg az okok, a három Puskot gye­rek, s két játszópajtása vidám indiánüvöltéssel köszöntve — nem fontos, hogy ki az — az idegent. Mint az ördögök — nevet az asszony. S így igaz, kapkodhatom magam, erre húznak, arra tolnák, gyere, játsszál velünk, invitálnak te­gező közvetlenséggel, mentsé­gükre szóljon, ötük kora az enyémnek alig a fale, mert az ötből csak három jár iskolá­ba, kettő még nem, s a három fiatalúrnak is az elsőben du­kál még a pad. Mintha parancsszóra felelne Ennyiből is könnyen kiderül, hogy amikor hazatér otthoná­ba Puskot István, az Ipari Szerelvény- és Gépgyár jár­műgyáregységének dolgozója, aligha kell töprengenie azon, lesz-e, aki majd szól hozzá. A Maglódon, a Sallai Imre ut­cában álló házat gyakran szét­vetheti a srácok — három fiú! — jókedve, de vajon osz­toznak ebben a szülők is? Osz­toznának, de nem mindig si­kerül. Az aszony: Addig, míg gyesen voltam, hagyján, győz­tem, bár akkor sem kicsinység ötre főzni, mosni, vasaIqj, ta­karítani, igaz, a jószágot vál­lalta az uram mindig is, ám táp után már én szaladgá­lok ... ! Most már több mint egy esztendeje visszamentem dolgozni, hát azóta sokszor azt hiszem, megbolondulok. Nem hiszi el senki, csak aki csinálja: a három gyerek után mindennap mosni kell, tele lesz a mosógép az öltözetük­kel, ragad rajtuk minden. Nézze — bök az udvar felé, ahol az ördögfiókák éppen egymást gyúrva hemperegnek —, még az alsójuk is koszos lesz, nemhogy amit fölötte vi­selnek. Sorolja azután a főzést — s a nagy gondot ezt megelő­zően, a bevásárlást; mert az lenne a szép, ha mindent meg­kapnék egy helyen, de ilyen még Pesten sincsen —, a por­szívózást's a takarítás sereg­nyi más mozzanatát, a var­rást. a vasalást, ami szinte már — szava szerint — pihe­nésnek számít; könyvet akkor olvasott utoljára, amikor férjhez ment, s ennek, ha jó­indulattal számolunk: akkor is hét esztendeje. Valóságosan mennyi a szabad ideje? For­ma szerint szabad idő az is, ami az összes háztartási mun­kára elmegy, a bevásárlásra épp úgy, mint a malactáp ha­zafuvarozására a kétkerekű kis kocsin, de hát tiszta lelki­ismerettel ki tartaná ezt sza­bad időnek? Ahogy azt sem vélhetjük kedvtöltő foglalatos­ságnak, hogy a gazda — aki közben műszakból megérke­zett — tetőt javít már egy vég­iében harmadik hete; jön a tél, nem mernek nekivágni a némely helyen meghajlott ke­resztfákkal, azokat cseréli, s ha már ott van, akkor a re­pedt, törött cserepeket is új­ra, a kúpcserepekkel egyetem­ben. Ért hozzá? Akinek háza van, annak mindenhez kell értenie — adja indokát a buz­galomnak —, mert nincs az is­tennek annyi pénze, ameny- nyiből egy mestert a magunk­fajta megfizethetne. Már-már kínosan kezdem érezni magam, hiszen ki sem látszanak a dologból, én meg azt firtatnám, hogy a szabad idő tartalmas eltöltése----ám az ért kiderül rövidesen, nem annyira fekete az égbolt, mint látszik, süt azon a nap is oly­kor. Például nyáron, amikor a három gyereakel egyetem­ben — igaz, életükben először — nyaralni mentek. Egy-egy vasárnap szintén szabadságol­ják magukat, otthagynak min­dent, s átruccannak az asszony nővéréékhez Mendére. Kevés? Van még a tv. Leghűbb hívei természetesen a gyerekek — megnéznének ezek mindent, ha hagynám, veti közbe a mama —, de a férfi is nézi olykor, neje viszont ritkán. Pirosodik, de azért mondja: elalszom előtte. Ami csak an­nak számára csoda, aki nem tudja, mit csinál egy tégla­gyári leszedő. Nehezen vannak tehát? Az asszony; Mi akartuk a három gyereket! Tudtuk, mi jár vele. Egyikünk se tett még szemrehányást a másiknak, mindünk azt csinálja, ami éppen a kezére áll. Amikor szülni mentem, az uram ta­karított, mosott, főzött. S a gyerek? Volt itt velük egy kislány, ismerős. Fizettünk neki érte. Reggel jött, addig maradt, míg Pista meg nem érkezett a munkából. Mire kellene, lenne jó, ha jutna idő? Aludni! Ügy vág­ják rá egyszerre ketten, mintha parancsszóra felelné­nek. S mert visszakérdezek, mintha nem érteném a fizi­kai elhasználódás szemhéjra aggatott ólomsúiyainak indo­kát, a férfi váratlanul kifa­kad: Tudom én, persze, hogy tudom, mint kakas a kukoré­kolást, Pista, te nem olvasol, Pista, miért nem akarsz szín­házba jönni velünk, Pista, Pista ... Félrefordul, látszik a mozdulaton, tömérdek ötle­tet, tanácsot kapott már, ilyen és hasonló ügyekben, ezekkel azonban csak akkor kezdhetne valamit, ha azt is hozzátennék a tanácsot adók: hogyan nyúljon a könyv után, hogyan vágja díszbe magát, s menjen a színház­ba...? Elhatározás kérdése lenne csupán? Biztos, hogy az akaratnak, a szándéknak is jelentős a szerepe, ám az adott környezetnek — e kör­nyezet velejáróinak a sza­bad időt jórészt fölemésztő kötelességeknek — egyenesen meghatározó a jelentősége. Tíz és fél órát távol, tol, ve Lássuk csak, bármennyire is természetes: a család­anyaként, háziasszonyként második műszakot teljesítő dolgozó nő a szabad idejé- ooi all soroan az üzletek­ben, futkos táp — vagy ép­pen szerelő, tanácsi igazolás — után, főz, mos, vasal, takarít. A férfi szabad idejé­ben javítja a tetőt — a va­kolatot a házán; a megyében a munkásosztályhoz tartozó családok 78 százaléka saját házában lakik! —, gondozza az állatokat, van, aki mel- íékmunkáaat vállal törvénye­sen vagy fusiban, segít a háztartási teendőkben, s per­sze, olyan is van, aki a kocs­maasztalt támasztja. Az ingázóknak kevesebb, tetszés szerint fölhasználható idejük marad, mint azoknak, akik helyben keresik kenye­rüket; az utazási időt is be­leszámítva, a megyei ingázók átlagosan tíz és fél órát vannak otthonról távol. Aki a munka mellett tanul, az kénytelen lemondani sok mindenről, amit szabad idejé­ben űzhet az ember. Ahol két vagy három gyermeket ne­veinek, ott sokkal több a „szabadon választott” otthoni kötelesség, mint az egy gyer­meket nevelő vagy gyermek­telen családoknál. A gyűjtő- fogalom tehát eltakarja a ha­talmas különbségeket. Magyarán: szabad ideje mindenkinek van, ám hasz­nosítására kinek több, kinek kevesebb a lehetősége, a ked­ve, az igénye, a pénze, az akarata, a szándéka. Egy amerikai szociológus szerint — David Riesman ez a szo­ciológus — ahány egyén, annyiféle szabad idő. Mészáros Ottó Következik: NYIT,AT TOMPÍT, KI SERPENYŐT LÖVÖLDÖZ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents