Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-24 / 250. szám
xsunav 1980. OKTOBER 24., PÉNTEK Irak-Iran Heves tengeri és légi csaták Vasárnap tárgyalja a teheráni parlament a túszügyet Az iráni parlament „túszbizottsága” elkészítette az ügyről szóló jelentését és vasárnap várhatóan a madzslisz teljes ülése elé terjeszti azt — közölte csütörtökön a testület egyik tagja. A bizottság lényegében ugyanazokhoz a feltételekhez köti a túszok szabadon bocsátását, mint Khomeini ajatol- lah — mondotta Muszavi Khoini, az amerikai foglyokat őrző „iszlám diákok” vallási vezetője, a parlamenti bizottság másik tagja. Lehetséges, hogy a madzslisz még néhány „utólagos föltételt” támaszt, de ezek „nem mennek túl a Khomeini által megjelölteken” — jelentette ki Khoini, hozzátéve azonban, hogy amennyiben az Egyesült Államok nem fogadja el az iráni föltételeket, a túszokat „azonnal bíróság elé állítják”. Az iráni fegyveres erők csütörtökön a Perzsa-öbölben elsüllyesztettek egy iraki ra- kétás hadihajót — közölte a Pars iráni hírügynökség. Az iraki fegyveres erők csütörtöki közleménye szerint az irakiak csütörtökre virradóra elsüllyesztettek egy iráni ágyúnaszádot, lelőttek két iráni repülőgépet, megsemmisítettek négy harckocsit és 12 más katonai járművet. Iraki részről bejelentették továbbá, hogy Abadan térségében az irakiak felrobbantottak egy nagy kapacitású föld alatti olajvezetéket. Iránban egyébként elrendelték a háztartások részére engedélyezett fűtőolaj mennyiségének további korlátozását. Az Iráni Vörös Félhold (a Vöröskereszt iszlám megfelelője), csütörtökön közölte, hogy Khuzisztán iráni határ- tartomány hét városában a harcok következtében eddig 1300 polgári személy halt meg, a sebesültek száma pedig meghaladja a hatezret. Dzsasszam Mohamed Kha- laf felsőoktatási és tudományos kutatási miniszter, az' iraki elnök rendkívüli megbízottja, aki a napokban tárgyalásokat folytatott a kínai vezetőkkel, csütörtökön Pe- kingben sajtóértekezletet tartott. Egyebek közt elmondta, kínai tartózkodásának az volt a célja, hogy a pekingi vezetőket tájékoztassa az iraki— iráni fegyveres viszály hátteréről, és megvilágítsa Bagdad álláspontját. Vietnam visszautasította azoKekkonen és Machet Újabb látogatók Moszkvában Üjabb két magas szintű hivatalos látogatást jelentettek be csütörtökön Moszkvában. November közepén tesz hivatalos látogatást a Szovjetunióban a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és á szovjet kormány meghívására Í7rho Kek- konen, a Finn Köztársaság elnöke. A jövő hónap második felében, párt- és kormányküldöttség élén érkezik Moszkvába Samora Machel, a Frelimo elnöke, a Mozambiki Népi Köztársaság elnöke. Samora Machelt az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb' Táhács Elnöksége és a szovjet kormány hívta meg hivatalos baráti látogatásra. Azonos célok és érdekek Munkacsoportokban folytatódik a berlini tudományos konferencia A kommunista ■ és munkáspártok, más forradalmi pártok és nemzeti felszabadító mozgalmak berlini tudományos konferenciája csütörtökön — tanácskozásának negyedik napján — munkacsoportokban folytatódott. A munkacsoportokban kibontakozott széles körű vita kifejezésre juttatta, hogy a célok és érdekek nagy összhangja következtében már eddig is gyakori és igen széles körű volt az együttműködés — főként kétoldalú kapcsolatokban — a kommunista pártok, illetve a világ különböző országaiban tevékenykedő más forradalmi pártok és nemzeti felszabadító mozgalmak között. A berlini konferencián általános az egyetértés abban, hogy a három nagy forradalmi erő — a szocialista országok, a nemzetközi munkásmozgalom és a nemzeti felszabadító mozgalom — egyaránt része az an- tiimperialista világforradalmi folyamatnak és természetes szövetségese egymásnak a béke megszilárdításáért és a társadalmi haladásért, tehát az emberiség létérdekeinek érvényre juttatásáért vívott világméretű harcban. Bár a résztvevők széles köréből adódóan az egyes kérdések megközelítésében esetenként jelentős különbségek is mutatkoznak, a vita egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy számos alapvető kérdésben a megközelítési és értelmezési eltéréseket messze meghaladja a közös érdekek súlya. Ebből következően számos küldöttség — köztük az MSZMP delegációja — célszerűnek mondotta, hogy a kommunista, valamint a nemzeti demokratikus pártok és mozgalmak képviselői, szakemberei a jövőben gyakrabban cseréljenek véleményt. A munkacsoportok vitája péntek délelőtt ér véget, s a konferencia ezt követően plenáris záróülésen összegezi az ötnapos tanácskozás eredményeit, tapasztalatait. kát az állításokat, amelyek szerint fegyvereket szállított volna az Irakkal harcban álló Iránnak. A vietnami külügyminisztérium nyugat-ázsiai osztályának vezetője fogadta Irak hanoi nagykövetét és kijelentette előtte: ezek az állítások " alaptalanok és nem szolgálnak más célt, mint Vietnam és Irak viszonyának megrontását. A vietnami diplomata országa nevében azt a reményét fejezte ki, hogy Irán és Irak konfliktusát rövid időn belül megoldják — az imperializmus elleni közös harc érdekeinek megfelelően. Vietnami részről a konfliktus kezdete óta hangsúlyozzák, hogy Irak és Irán viszálya csak az imperialista erők terveit segíti a Perzsa-öbölben. Karmai Leningrádban Babrak Karmai, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, Afganisztán állam- és kormányfője csütörtökön Leningrád nevezetességeivel ismerkedett. Babrak Karmai megállapította, hogy látogatása, valamint Leonyid Brezsnyewel és más szovjet vezetőkkel folytatott tárgyalásai elősegítik a két ország közötti barátság 'és együttműködés további erősítését. Eurorakéta-korlátozás Szovjet-amerikai eszmecsere Az európai atomfegyverek korlátozásáról folyó tárgyalások keretében csütörtökön újabb találkozót tartott a szovjet és az amerikai küldöttség. Nyikolaj Tyihonov életrajza Nyikolaj Tyihonov, akit a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön, a betegsége miatt tisztségéről lemondott Alekszej Koszigin helyett, á Szovjetunió Minisztertanácsának elnökévé választott, gazdasági és ipari szakember, aki huzamosabb idő óta tölt be fontos szerepet a minisztertanácsban és a gazdaságirányítás más posztjain. Tyihonov 1905-ben született. 19 éves korában mozdonyvezetőként kezdett dolgozni. Rövidesen folytatta tanulmányait és 1930-ban mérnöki képesítést szerzett a dnyepropetrovszki kohászati főiskolán. Ezután különböző beosztásokban dolgozott, mint mérnök, műhelyfőnök, főmérnök, vállalati igazgató. Ezt követően a Szovjetunió kohászati minisztériumába kerüli, felelős beosztásba: előbb az egyik főigazgatóság vezetője, majd miniszterhelyettes lett. 1957-ben a dnyepropetrovszki népgazdasági tanács élére nevezték ki, majd 1960-ban, miniszteri rangban az állami gazdasági tanács elnökhelyettese lett. 1963-ban az állami tervbizottság elnökhelyettese. 1965-ben a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese lett. 1976- ban nevezték ki a minisztertanács elnökének első helyettesévé. Az ENSZ jubileumán Nyikolaj Tyihonov 1910 óta tagja a Szovjetunió Kommunista Pártjának. 1978-ban lett a politikai bizottság póttagja, majd a politikai bizottság tagjává választották. Kiemelkedő munkásságáért számos alkalommal részesítették magas kitüntetésben, megkapta a Szocialista Munka Hőse címet és az Állami-díjat is. Megszerezte a műszaki tudományok doktora minősítést. Világgazdasági gondok, leszerelés Magyar felszólalások Az ENSZ-közgyűlés gazdasági és pénzügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságának a gazdasági fejlődéssel és a nemzetközi együttműködéssel foglalkozó vitájában szerdán felszólalt dr. Domokos Mátyás nagykövet, a magyar küldöttség tagja is. Sajnálattal szólt arról, hogy Bécs — leszerelési tárgyalások Nyugati elterelő taktika De Vos Van Steenwijk holland nagykövet elnökletével csütörtökön megtartották Bécsben a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 250. ülését. A tanácskozáson felszóBelgrád Cemsesm tárgyalásai Lazar Mójszov, a JKSZ KB elnökség elnöke csütörtökön Belgrádban találkozott és megbeszélést folytatott a hivatalos jugoszláviai látogatáson tartózkodó Nicolae Ceau- sescuval, a Román KP főtitkárával, a Román Szocialista Köztársaság elnökével. A véleménycsere középpontjában a két párt már eddig is eredményes együttműködése további erősítésének kérdései állottak — közölték hivatalosan. Nicolae Ceausescu ugyancsak csütörtökön Dobrivoje Vidiccsel, a Szerb Szocialista Köztársaság elnökségének elnökével Románia és Jugoszlávia, s ezen belül Románia és Szerbia kapcsolatainak fejlesztéséről tárgyalt. Iáit David C. Reece nagykövet, a kanadai küldöttség vezetője. Az ülést követő sajtótájékoztatón a nyugati fél szóvivője — Reece nagykövet felszólalását ismertetve — azt hangoztatta, hogy a létszámadatok megnyugtató tisztázása nélkül nem várható előrehaladás a bécsi tárgyalásokon. A szocialista országok szóvivője válaszában kifejtette, hogy a Nyugat a létszámadatok előtérbe helyezésével nyilvánvalóan megpróbálja elterelni a figyelmet a négy szocialista ország fontos, nagy nemzetközi visszhangot kiváltó július 10-i kompromisszumos javaslatából, amelynek sem részkérdéseire, sem pedig egészére vonatkozóan a NATO-országok mind- a mai napig nem adtak érdemi, elfogadható választ. a nemzetközi gazdasági kapcsolatok demokratikus és igazságos átszervezésének meggyorsítására irányuló erőfeszítések az ENSZ-közgyűlés legutóbbi rendkívüli ülésszakán sem jártak eredménnyel. A világgazdaság sokasodó problémái és ezen belül a fejlődő országok súlyosbodó gondjai változatlanul megoldásra várnak. A nemzetközi gazdasága kapcsolatok átszervezésének ügye azért halad lassan, mivel a tőkés országok ellenállásába ütközik. Az ENSZ-közgyűlés Politikai Bizottságának általános vitájában felszólalt dr. Kőmíves Imre nagykövet, a magyar küldöttség tagja. Beszédében a genfi leszerelési bizottság munkáját, szervezeti kereteit és feladatait elemezte. |i/l a, mint minden évben, ok- tóber 24-én, megkondul- nak a japán békeharangok az ENSZ New York-i üvegpalotájának kertjében. Harmincöt évvel ezelőtt, 1945-ben ezen a napon lépett életbe a világ- szervezet alapokmánya. Ez a nap az Egyesült Nemzetek Napja. Az aláíró 51 állam arra szövetkezett, hogy megóvja az emberiséget egy újabb világégéstől. Az alapokmány a világszervezet szerepét így fogalmazta meg: „Az Egyesült Nemzetek célja, hogy fenntartsa a nemzetközi békét és biztonságot és evégből hathatós intézkedéseket tegyen a békét fenyegető cselekmények megelőzésére és megszüntetésére, a támadó cselekményeknek vagy a béke más módon történő megbontásának elnyomására, valamint békés eszközökkel, az igazságosság és a nemzetközi jog elveinek megfelelő módon rendezze vagy megoldja azokat a nemzetközi viszályokat és helyzeteket, amelyek a béke megbontására vezethetnek.” Harmincöt év alatt alaposan megváltozott a világ. Mi sem. bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy az ENSZ tagjainak száma azóta megháromszorozódott és jelenleg 154 állam képviselői ülnek a világszervezet padsoraiban. Az új tagállamok többsége e három és fél évtized alatt szabadult fel a gyarmati iga alól és nyerte el függetlenségét. S ebben a folyamatban jelentős szerepe volt az ENSZ-nek, ami nem kis eredmény. Mégis felvetődik a kérdés: 1T'1 meg tud-e felelni a vállalt feladatának a világszervezet? Hiszen nap mint nap tapasztaljak, hogy sok probléma megoldatlan, hogy veszedelmes tüzek veszélyeztetik az emberiség békéjét és biztonságát. Ezekkel a bennünket, magyarokat közvetlenül érintő kérdésekkel foglalkozott az ENSZ-közgyűlés jelenlegi ülésszakának általános politikai vitájában Púja Frigyes külügyminiszter. Megemlékezett arról, hogy számunkra e,z a mostani ülésszak ugyancsak nevezetes: negyedszázada vették fel hazánkat a világszervezet tagjai közé. A Magyar Népköztársaság ezalatt a 25 év alatt szüntelenül arra törekedett, hogy az alapokmány betűje és szelleme szerint cselekedjék, hogy az ENSZ minél teljesebben töltse be fő feladatát, őrizze meg és erősítse a békét és biztonságot. Közvetlenül érdekeltek vagyunk abban, hogy a nemzetközi gazdasági együttműködés zavartalanul fejlődjék és ezzel hozzájáruljon a népek jólétének emeléséhez, a különböző társadalmi rendszerű or-» szágok bék,és egymás mellett éléséhez. Az ENSZ sürgető feladata a nemzetközi gazdasági kapcsolatok demokratikus és igazságos alapokon való átrendezése, a gazdasági együttműködés fejlesztése előtt álló akadályok megszüntetése. \ világ válsággócainak fel- számolásában sokat tehet az ENSZ, amely eddig is jelentős szerepet játszott a világbéke megőrzésében. Különös érdeme, hogy fórumot teremt a vitás kérdések tárgyalásos' rendezésére és az államokat arra ösztönzi, hogy a folyamatos párbeszéd segítségével ápolják és lehetőség szerint bővítsék az eddig kialakult kapcsolatokat. Az alapokmány kiállta az idők próbáját és jó alapul szolgál az ENSZ szerepének, tekintélyének további erősítéséhez. Ez pedig minden békeszerető nép, az egész emberiség közös érdeke. Simái Mihály nyilatkaza'a Hazánk és a világszervezet A világszervezet fennállásának három és fél évtizedes évfordulója, az ENSZ-nap alkalmából adott nyilatkozatában Simái Mihály, az ENSZ- társaságok világszövetsége és a magyar társaság elnöke rámutatott, hogy az évforduló minden, a világ sorsáért felelősséget érző embert számvetésre, a múlt tapasztalatainak és az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt álló feladatoknak az elemzésére késztet. E fókuszon át vizsgálva az ENSZ- et, megállapítható — mondotta Simái Mihály —, hogy a szervezet ma minden korábbinál jobban tükrözi világunk sokrétűségét; a különböző társadalmi, gazdasági berendezkedésű országok érdekeit, céljait és törekvéseit. A világszervezet sokrétű, időszerű feladatainak ismertetése után, Simái Mihály hangsúlyozta: az idén, decemberben emlékezünk meg a Magyar Népköztársaság ENSZ- tagságának negyedszázados évfordulójáról is. A magyar közvélemény az elmúlt 25 esztendőben különösen nagy érdeklődéssel és kritikus szemmel figyeli az ENSZ munkáját, s támogatja kormányunk képviselőinek ENSZ-beli aktív és nemzetközileg is elismert tevékenységét. A világ valamennyi békeszerető emberével ,együtt nemcsak bízunk abban, hogy az Egyesült ' Nemzetek Szervezete képes lesz leglényegesebb feladatainak megoldására. hanem aktívan segítjük a béke megőrzését, a nemzetközi együttműködés fejlesztését célzó törekvéseit — mondotta befejezésül Simái hály. MiPárizs Bombariadó a tőzsdén Második napp — zárt kapuk Csütörtökön — második egymást követő napon — ismét zárva maradt a párizsi tőzsde, miután telefonon közölték, hogy bombát helyeztek el az épületben. Szerdán ugyancsak bombariadó nyomán hagyták abba az árfolyamok NAGY ÉRDEKLŐDÉS kíséri a Türkmén SZSZK fővárosában, Ashabadban a mágyar gazdasági és műszaki napokat. TÖBB MINT KÉTEZER mexikói egyetemista tüntetett a fővárosban, tiltakozásul egyik vezetőjük, Javier Rodriguez Saldana meggyilkolása miatt. Az egyetemisták szerint vezetőjüket bérgyilkosok ölték meg. ŰJ BANKJEGYEKET vezetnek be Izlandon 1981. január 1-től: az eddigi 100 koronást a jövő év elejétől 1 koronással helyettesítik. AZ INDIAI fővárosba érkezett hivatalos tárgyalásokra Szpirosz Kiprianu ciprusi elnök. A szigetország államfőjét péntekén fogadja Indira Gandhi. jegyzését. A tőzsde igazgatósága elhatározta, hogy a jövőben szigorúan ellenőrzi az épület kapuit. Mint ismeretes, hétfőn négy perccel a robbanás időpontja előtt hatásta- anítottak egy nagy erejű pokolgépet a tőzsde épületében, nem messze a jegyzések színhelyétől. Az AFP hírügynökség — amelynek épülete a tőzsdével szemben van — csütörtökön ugyancsak több órán át szüneteltette adását, mivel az épületet bombariadó miatt kiürítették és átkutatták. Az ilyesfajta bejelentések a múltban is gyakoriak voltak, de a Co- pernic utcai, négy halálos áldozatot követelő októberi merénylet és a tőzsdei merénylet-kísérlet nyomán sokkal komolyabban veszik őket, mint eddig. CSAK RÖVIDEN...