Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-24 / 250. szám

A KGST végrehajtó bizottságának ütése Sokoldalú az együttműködés A magyar cteiegáció étén Marjai József Moszkvában csütörtökön megnyílt a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsa végre­hajtó bizottságának 97. ülése. Az ülésen a tagállamok nevé­ben állandó képviselőik, a kor­mányok elnökhelyettesei vesz­nek részt. A magyár küldött­séget Marjai József, a Minisz­tertanács elnökhelyettese ve­zeti. Megfigyelőként jelen van Jugoszlávia képviselője is. Maradni K emény leckét kapnak a dolgok viszonyla­gosságáról napról nap­ra — s legtöbbször érdem­telenül, mert rá nem szol­gálva erre a leckéztetésre — a helyi tanácsok, ami a lakosság alapellátásai, ennek intézményi kerete.t illeti. Szinte szokványos esetnek számít, hogy a tegnap még zavartalanul működő vízvezeték-háló­zatból levegő dől hörögve, szörcsögve a nékülözhetet- len folyadék helyett, az orvosi körzetről kiderül, hogy egy esztendő alatt négyszáz lélekkel többen élnek benne, mint koráb­ban, amikor kialakították! az általános iskolában, bár fölépült négy vagy nyolc tanterem, nem csökkent a zsúfoltság, mert annyi az újonnan beírt tanuló a te­lepülésre költözött csala­dok gyermekei közül. Nehéz ezt belátni, de at­tól még igaz: jó néhány ta­nács számára az is rend­kívüli eredménynek szá­mít, ha képes tartani az intézményi ellátottság ad­digi szintjét, s az nem csökken egyik hétről, hó­napról a másikra, azaz ro­hamosan. Volt olyan esz­tendő például a váci já­rásban, amikor az általá­nos iskolák újonnan fel­épült tantermeinek száma huszonnégyet tett ki, ám ennek ellenére szinte ész­re sem lehetett venni a gyarapodást, annyi volt az új jelentkező nemcsak az alsó-, hanem a felső tago­zatokban is. Ráadásul a frissen tető alá került osz­tálytermek egy része tény­legesen nem bővíti az ok­tatás ilyen tárgyi feltéte­leit, hanem csak javítja, hiszen meg kellett szüntet­ni a már életveszélyes, a tantermi célokra alkalmat­lan helyiségben a tanítást. Jobb körülmények között ismerkednek tehát a gyer­mekek a tantervi anyag­gal, ám nincsenek keve­sebben, sőt. gyakran töb­ben vannak, mint a mos­toha feltételek között. Ami különösen igaz a járás­nak az agglomerációs öve­zetbe tartozó településein, ahol a népességmozgás ki­számíthatatlan. s az veg- kéoo nem látható előre, a beköltözők között meny­nyien lesznek az általános iskolás korban levő gyer­mekkel érkezők. M utat valamit a növe­kedés ritmusából, nogy- tizenkét hónap alatt tot nagyközségben kereken háromszázzal bő­vült a palackos gázt hasz­náló családok szama — a vezetékes gáznak, bar már jelen van a településen, még nincs nagy szerepe —, azaz ennyivel több fo­gyasztót kell ellátni. Ami­nek természetes következ­ményei vannak a csere­teleptől kiindulva a szál­lításon át egészen a töltő­üzemig, sőt, a propán-bu­tán gáz termeléséig. S bár ezeknek a következmé­nyeiknek csak csekély há­nyadára hathat a helyi ta­nács — a cseretelepi tevé­kenységre meg úgy ahogy, ám már a szállításra alig, s a töltőüzemi munkára semmiképpen —, keserves kötelessége szembenézni a lakossági igényekkel, bírá­latokkal, amik olykor, mi tagadás, az asztalcsapkodás formáját öltik. S ha éz lenne az egyetlen cipő, ami szorít! Seregestül kényszerül ilyen cipőkbe a tanács, hi­szen a nagyközség kettes számú általános iskoláját nyolc osztályteremmel bő­vítették, de ez csak any- nyira elég, hogy a legége­tőbb feszültségeket enyhít­sék, lélegzetet vegyenek, s utána — ez már ma lát­ható — állják az újabb rohamot, azaz kezdje­nek mindent elölről. Arra ugyanis semmiféle lehető­sége nincs * a tanácsnak, hogy a fővárosban dolgo­zó, de itt letelepülőknek, azután a fővárosból kiköl­tözőknek azt mondja, ké­rem, mi nem tudjuk za­vartalanul kielégíteni ke- kereskedelmi, oktatási, egészségügyi stb. igényei­ket, azaz nem tudunk egyik évről a másikra sok­sok millió forintot előte­remteni ilyen célokra, ar­ra pedig végképp nem vállalkozhatunk, hogy tar­talékokat hozzunk létre, azaz legyen mihez nyúlni, amikor egyszerre, néhány hónap alatt ötven, hetven új család igényei társul­nak az addig is feszítő el­látási gondokhoz. T artalékok híján nem­csak a fóti, hanem minden tanács tehe­tetlen, a tartalékok hiánya pedig arra az egyszerű okra vezethető vissza, hogy a legszükségesebb felada­tokra sincs mindig fede­zet, miként lenne akkor olyasmire, ami majd hol­nap kell? Márpedig való­jában gyakran ezt kéri számon a tanácsoktól a közvélemény — sokszor, a lakosság panasza nyomán, a tömegtájékoztatás né­mely eszköze —, holott élesen el kell választani egymástól a tehetetlenke­désből, a nehézkességből fakadó gondokat, s azokat, amelyeket objektív, a ta­nácsoktól független ténye­zők hoznak létre. Hozzászoktunk ahhoz — s nem biztos, hogy ezzel a szoktatással jót tettünk magunknak —, amit nö- vekedés-centrikusság- nak nevez a szociológia, azaz csakis az volt az eredmény, ha valami ja­vult, több lett, fölépült, bővült. Nem eredménynek, hanem már-már bűnnek látszott, ha egy-egy tele­pülés „csak” annyit ért el, amennyi a korábbi alap­ellátottság megtartásához kellett. Annak ellenére ítélt így a közfelfogás — s annak hatására gyakran a hivatalos elbírálás is .—■, hogy sok településen az elért színvonal megmara­dásához jóval nagyobb erő­feszítések — és anyagi esz­közök — kellettek, mint másutt a látványos gyara­podáshoz, avathatáshoz. Elkerülhetetlen megbarát­koznunk a gondolattal: ennek az időszaknak vége. Nemcsak azért, mert a népgazdaság fejlesztési for­rásai — ismeretesen — szűkösek, hanem azért is, mert egész ítélkezési rend­szerünket új alapokra kell helyeznünk, összekötve — mégpedig szorosan — a már elért megtartását és a növekedést. Kézenfekvő: fontossági, logikai rendben ts az az első, ami már megvan, rendelkezésre áll, ami szolgál, s csak ha ott elfogadható a helyzet, ak­kor van reális alapja a növekedés tervezésének s az így készült végrehajt­ható tervek megvalósításá­nak. Mészáros Ottó \ Az ülés napirendjén olyan fontos kérdések szerepelnek, amelyek a KGST XXXIV. ülésszakán elfogadott határo­zatok megvalósításával függ­nek össze, elősegítik a szocia­lista gazdasági integráció, a sokoldalú együttműködés fej­lődését. Nagy hangsúlyt’ kap­nak az ülés munkájában a ter­melés szakosításával és a koo­perációval kapcsolatos kérdé­sek. Az ülésen A. Lukanov, a Bolgár Népköztársaság állan­dó képviselője, .a Bolgár Mi­nisztertanács elnökhelyettese elnököl. Részt vesz a munká­ban Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I Budapestre érkezett A Szojuz—35 kabinja Budapestre érkezett a Szo­juz—35 űrhajó leszállókabin­ja, amelyen Valerij Kubászov és Farkas Bertalan visszatért a Földre. Az ez alkalomból rendezett sajtótájékoztatón Bán Károly ezredes., a magyar néphadse­reg politikai főcsoportfőnök­helyettese elmondta, hogy a leszállókabint a Magyar Tu­dományos Akadémia Inter- kozmosz Tanácsának kérésé­re a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Interkozmosz Tanácsa küldte el hazánkba. A fülke, a Szovjet—magyar űrrepülés ’SO kiállítás része­ként csütörtöktől megtekint­hető a Hadtörténeti Múzeum­ban. AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM, 250. SZÁM Ara 1.20 forint 1980. OKTOBER 24., PÉNTEK Befejeződött a legfelsőbb Tanács ülésszaka Elfogadták az 1981-es tervet Alekszej Koszigin felmentését kérte Nyikolaj Tyihonov a minisztertanács új elnöke A két ház külön-külön ülé­sével folytatódott csütörtökön a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának szerdán megnyílt ülésszaka. A csütörtöki együttes ülé­sen Nyikolaj Bajbakov, a mi­nisztertanács elnökhelyettese, az állami tervbizottság elnö­ke, a tervjavaslat előterjesz­tője, valamint Vaszilij Garbu­zov pénzügyminiszter, a költ­ségvetés tervezetének előter­jesztője mondott tórszót, majd a képviselők egyhangúlag el­fogadták az 1981. évi tervet és az állami költségvetést. Ezt követően a Legfelsőbb Tanács a következő napiren­di ponttal, az adminisztratív törvénysértésekkel kapcsola­tos eljárásokra vonatkozó tör­A Norvég KP-kiildöttség Németh Károlynál Németh Károly, az MSZMP PB tagja, a KB titkára fogadta a Norvég Kommunista Párt küldöttségét. Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön a KB székházában fogadta a Norvég Kommunis­ta Párt küldöttségét, amely Hans Kleven, a párt elnökhe­lyettese, a. Politikai Bizottság tagja vezetésével tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkö­rű találkozón jelen volt Horn Gyula, a KB külügyi osztályá­nak helyettes vezetője. Pozsgay Imre Pest megyében Tegnap délelőtt Pozsgay Im­re művelődési miniszter Peat megyébe látogatott. Cserven- ka Ferencnének, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, •a Pest megyei pártbizottság első titkárának társaságában Kerepestarcsán megtekintette a nyolctantermes iskolát, amely újfajta eljárással, Be- tonyp típussal épült. Pozsgay Imre — a Pest megyében már ismert és bevált építési mó­dot —, a tapasztaltak alapján dicsérte és alkalmasnak talál­ta az iskolagondok gyorsabb megoldására. A Váci Kötöttárugyárban Üzemelnek az új gyorsfestek Üi gyorsfestő berendezések­kel gazdagodott a váci kötött­árugyár. Már teljes kapacitás­sal dolgoznak a gépek. Csekő Lajosnak, a vállalat főmérnökének tájékoztatása szerint, a várt teljesítménnyel dolgoznak, és hatásukra igen jó minőségű a festés. Az NSZK-ból vásárolták a Tiess gyorsfestőt, míg a Scholl-gép svájci. A rekonstrukció része­ként beállított berendezés ér­téke 15 millió forint. A fej­lesztés ezzel még nem fejező­dött be, a következő eszten­dőben még legalább három­négy berendezést kívánnak vá­sárolni. Az új gépek beérkezé­sével az elavult, hagyományos festőkádakat ki lehet iktatni, amelyek már a mai technikai követelményeknek nem felel­tek meg. Jellemző, hogy a mo­dern gépek energiaszükséglete is sokkal kevesebb a réginél. Míg a hagyományos festésnél negyven liter vizet használtak fel a kilogrammonkénti fes­téshez. addig most már ennek a negyede szükséges. A gép teljesítőképessége: egy adag festékkel 400 kilo­gramm poliészter tartalmú anyagot színez meg egy óra alatt. A három műszak alatt 750, illetve 1200 kilogramm anyag kezelésére alkalmas. Még egy említésre méltó elő­nye van: lehetővé teszi a többgépes kezelési rendszert. tehát egy dolgozó egy egész gépsort kezel anélkül, hogy ez megerőltető lepne. Ér. K. vénytervezet meghallgatásával folytatta munkáját. A Legfelsőbb Tanács csü­törtök délutáni ülésén Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Ta­nács Elnökségének elnöke be­jelentette a képviselőknek, hogy Alekszej Koszigin, a mi­nisztertanács elnöke október 22-én levelet intézett az SZKP Központi Bizottságá­hoz, amelyben megköszönte a sok éven át nyújtott bizalmat, s rossz egészségi állapota miatt kérte felmentését az SZKP KB politikai bizottsági tagsága és a miniszterelnöki teendők alóL Az SZKP KB Politikai Bizottsága megvizs­gálta és javasolja, hogy a Legfelsőbb Tanács fogadja el Alekszej Koszigin felmentésé­re irányuló kérelmét. A Legfelsőbb Tanács egy­hangúlag elfogadta Alekszej Koszigin lemondását a mi­niszterelnöki tisztségről, s — ugyancsak az SZKP Közpon­ti Bizottságának javaslata alapján — Nyikolaj Tyihono­vot, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagját kinevez­te a minisztertanács elnöké­vé. Nyikolaj Tyihonov rövid beszédben köszönte meg a képviselők bizalmát A résztvevők ezt követően törvényerőre emelték a Leg­felsőbb Tanács Elnökségének a legutóbbi parlamenti ülés­szak óta hozott rendeletéit. Ezzel a Legfelsőbb Tanács idei ősZi ülésszaka befejezte munkáját. (Nyikolaj Tyihonov életrajzát a 2. oldalon ismer­tetjük.) A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön véget ért ülésszakán felmentette a mi- nisztertanáfcs elnökhelyette­sének tisztéből Tyihon Kiszel- jovot, akit nemrég megvá­lasztottak a Belorusz KP Központi Bizottsága első tit­kárának. Helyére megválasz­tották a minisztertanács el­nökhelyetteséül Valentyin Makejevet. Makejev 1930-ban született; korábban a moszk­vai városi pártbizottság má­sodtitkára volt. , Aczél Györgyöt fogadta Gustáv Husák Aczél Györgyöt, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ját, a Minisztertanács elnök- helyettesét csütörtökön Prá­gában fogadta Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök. Az elvtársi, szívélyes légkörű találkozón áttekintették a ma­gyar—csehszlovák kapcsola­tok, a kulturális, tudományos és oktatási együttműködés fej­lődését. Megelégedéssel álla­pították meg, hogy kapcsola­taink minden területen ered­ményesen fejlődnek, a két or­szág képviselőinek legmaga­sabb szintű találkozói, az MSZMP XII. és a CSKP XV. kongresszusa határozatainak szellemében. Hangsúlyozták, hogy megvannak a feltételek a két ország kapcsolatainak további elmélyítéséhez. Aczél Györgyöt azután fo­gadta Lubomir Strougal, a csehszlovák szövetségi kor­mány elnöke. Megbeszélésükön egyebek között részletesen szóltak azokról a tervekről, amelyeket Magyarország és Csehszlovákia a népgazdaság hatékonyságának növelése, a gazdaságirányítás tökéletesíté­se érdekében kíván végrehaj­tani a következő tervidőszak­ban. Ezzel összefüggésben ki­emelték annak szükségességét' és kölcsönös előnyét, hogy to­vább mélyüljön a két ország sokoldalú együttműködése és tapasztalatcseréje. Párt- és állami vezetők látogatásai Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke Haj- dú-Bihar megyei programjá­nak második napján, csütörtö­kön délelőtt Kabára látogatóit. A Vörös Csillag Termelőszö­vetkezetben tájékozódott a gazdálkodásról, majd a Haj­dúsági Agráripari Egyesülés 16 taggazdaságának csaknem négyéves működéséről. A kora délutáni órákban, ötödik öt­éves tervünk egyik legnagyobb élelmiszeripari létesítményét a kábái Hajdúsági Cukorgyá­rat kereste fel. A Miniszter- tanács elnökének kétnapos Hajdú-Bihar megyei látogatá­sa a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetben fejező­dött be. Méhes Lajos, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára csütörtökön Újpestre látogatott. Találkozott a kerü­leti párt-végrehajtóbizottság tagjaival, a lakóterületi politi­kai munkával ismerkedett, meglátogatott négy pártkörze­tet. KÖZÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke a Zambiai Köztár­saság nemzeti ünnepe alkal­mából táviratban üdvözölte dr. Kenneth Kaunda köztársa­sági elnököt. Hetényi István pénzügymi­niszter skandináviai útjának utolsó állomásán, Oslóban Ulí Sand pénzügyminiszterrel alá­írta a kettős adóztatás kizárá­sáról szóló egyezményt. Simon Pál nehézipari mi­niszter csütörtökön Pozsonyba utazott, ahol részt vesz a KGST kőolaj- és gázipari ál­landó bizottságának 53. ülésén. Dr. Schulthcisz Emil egész­ségügyi miniszter — aki brit partnere meghívására küldött­ség élén Londonban tartózko­dott — felkeresett több egész­ségügyi intézményt és megbe­széléseket folytatott a Köz­egészségügyi és Társadalom- biztosítási Minisztérium egész­ségügyért felelős államminisz- terével.

Next

/
Thumbnails
Contents