Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-23 / 249. szám
Tengelyt, orsót készítenek Esztergályosok versenye Elméleti és gyakorlati feladatok Sárffy Endre, a .szakmunkások versenyének győztese A KISZ Pest megyei Bizottsága által meghirdetett ifjúmunkás és szakmunkás- tanuló napok keretében a KISZ városi bizottsága esz- tergályosversenyt rendezett az Egyesült Izzó ifjúkommunistáinak segítségével. A résztvevőket Iványi Károly, a városi KISZ-bizottság titkára köszöntötte, majd Márkus László, a gyári KISZ- bizottság titkára ismertette a feladatokét, s bemutatta a zsűri tagjait —, köztük Fábián Sándort, az Izzó pártbizottságának titkárát, Varga Mihály főmérnököt és Pinics Annát, a városi KlSZ-bizott- ság politikai munkatársát. Első feladatként elméleti kérdésekre kellett választ adniuk a versenyzőknek, majd a forgácsolóüzemben folytatódott a vetélkedés, de már a- gépek mellett. A fiataloknak rajzok alapján tengelyt, illetve orsót kellett elkészíteniük, amelyeket további megmunkálás után a gyáriak tartalék alkatrészként használni tudnak. A zsűri szigorúan pontozta mind az elméleti, mind a gyakorlati feladatok végrehajtását, s részletesen értékelték a kész munkadarabok hibáit is. Általános tapasztalat volt, hogy a nemzetközi Sí mértékrendszert sem a tanulók, sem a szakmunkások nem ismerik eléggé, pedig Nagy Gyula, a tanulók legjobbja ennek használata januártól kötelező! Varga Mihály értékelte a versenyt, majd Pinics Anna ismertette a végeredményt. Eszerint a szakmunkások között Sárffy Endre (Cement- és Mészművek váci gyára), a tanulók kategóriájában pedig Nagy Gyula (MŰM 204-es Intézete) végzett az első helyen. A díjak átadására november 2-án, a művelődési központban ünnepélyes keretek között kerül sor. M. L. Ittas vezetők, gyorshajtók Ferencz István 20 éves váci lakos nyolc deci bor elfogyasztása után ült Komár típusú segédmotorkerékpárra és ittasan furikázott a városban. Ezt a kórházi vérvétel is bizonyította. 3000 forint bírság megfizetése mellett másfél évre eltiltották a gépjárművezetéstől. Sárgászöld lett a szonda, amikor belefújt Tóth János 33 éves fóti lakos, a rendőri igazoltatás során. A késő esti órákban vezette ilyen állapotban személygépkocsiját a Budapest—Fót közötti útszakaszon. 4500 forintra büntették és másfél évre bevonták a jogosítványát. Antal Zoltán 20 éves vácrá- tóti lakos is felöntött a garatra, úgy ült a volán mögé, majd átadta a kormányt útitársának, a szintén erősen ittas Horváth József 39 éves vácrátóti lakosnak. A Váci Járásbíróság Antalt 2500 forintra bírságolta és egy évre eltiltotta a vezetéstől; Horváth 6000 forint büntetést fizet és két évig nem vezethet. Hajdú Vince 22 éves váci szakács személygépkocsijával a késő esti órákban megállás nélkül hajtott a 2-es számú főútvonalra. A Maróti Lajos utca sarkánál összeütközött a szabályosan közlekedő Kollár István autójával, s 45 ezer forint kárt okozott. Elsőbbség nem biztosítása címen fizetett 200Ö forint bírságot és három hónapra bevonták a jogosítványát. Fülöp István 45 éves gödi lakos az M7-es útvonalon figyelmen kívül hagyta a 60 kilométeres átlagsebességet engedélyező KRESZ-táblát és 80 kilométeres tempóban hajtott Budapest felé. A Traffipax Mesta fényképezőgép megörökítette a szabálysértést. 2500 forint bírság megfizetésére kötelezték és két hónapig nem vezethet gépjárművet. P. R. Váciak - Miskolcon A Diósgyőri Vasas Művelődési Központban Szűcs Ferencire, a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának a titkára nyitotta meg a III. országos diaporáma biennálét. A bíráló bizottságban helyet foglalt Kocsis Iván váci fotóművész is. A Dunakanyar Fotóklub tagjai közül Robotka János, Magyar Ferenc és Magyarné Indi Mária alkotásait mutatták be a kétnapos találkozón. Robotka János Vác című diaporámája elnyerte a Fotó című lap tiszteletdíját. Ugyanott, a Vasas Galériában nyílt meg Kocsis Iván kiállítása. Dr. Végvári Lajos művészettörténész, főiskolai tanár nyitotta meg a tárlatot, méltatva a Dunakanyar Fotóklub elnökének életútját, sokszor elismert munkásságát. Ez a kiállítás október 30-ig tekinthető meg. Vendégszereplés Lengyelországi vendégszereplésre utazik csütörtökön o Váci Siketek Tanintézetének tánccsoportja, Kissné Kékesi Ilona tánctanár vezetésével. Az itthon már többször szép sikert aratott együttes Varsó, Lodz és Radom városokban tart előadást. Man A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 249. SZÄM 1980. OKTOBER 23., CSÜTÖRTÖK Közel a könyv és az újság A kultúra háza Verőcemaroson A szobában csend van és nyugalom. A polcokon tizenötezer kötet könyv. A könyvtárosok szívesen segítenek mindenkinek megtalálni a kedvére való olvasmányt. Amíg tart a szép idő, addig kevesebb a látogató, csak a könyvek leghűségesebb rajongói és a megrögzött újságolvasók toppannak be naponta. És azők, akiket a nyári Modern forma, lírai kép A Madách Imre Művelődési Központban nyílt meg a közelmúltban a gombási művésztelep alkotóinak kiállítása, ahol Bakos Ildikó, Cs. Nagy András, Markó Erzsébet, Sáros András Miklós és Szűts Miklós munkáit tekinthetik meg a látogatók. Grafikák A kiállított művek most is magukon hordozzák alkotóiknak általunk ismert karakterét. Sáros András Miklós társadalmi kérdéseket felvető, intellektuális töltésű grafikái most is méltóképpen mutatják be az alkotót. A gondolati síkon megközelíthető és értelmezhető művek mellett többségben vannak az áttételesebb, kevésbé megfogható és megmagyarázható alkotások, melyek inkább a tudatalatti, mintsem a tudatosan megragadható élményben gyökereznek. Cs. Nagy András festményein a konkrét, látható jelenség most is egy lírai-konstruktív irányba mutató megfogalmazásban ölt testet, tovább haladva az eddigi úton. A bemutatott alkotások színvonalát tekintve, nem csalódtunk a művészetben. Részint korábbi kiállításokról már ismert műveikkel találkozhatunk, részint eddigi gondolkodás- és alkotásmechanizmusuk tárul fel az újabb munkákon. Ez természetesen bizonyos ismétlődéshez vezethet, ami nem baj, hogyha az belső, megélt élményből fakad, nem pedig pusztán bevett formai bravúrból. Másfél évtized Hangverseny és kiállítás A 15 éves váci KISZ-kórus alapításának jubileumáról emlékeznek meg október 25-én este fél 7 órakor a Híradás- technikai Anyagok Gyárában. Erre az alkalomra Petővári Gyula könyvtáros kiállítást rendezett. Mester Endre fény- képfelvételein láthatók a másfél évtized nevezetesebb eseményeit megörökítő képek. Megnyitót mond dr. Koncz Károly, a városi népfrontbizottság elnöke, a HAGY igazgatója. majd Makiári József Liszt-díjas karnagy, a KOT A elnöke köszönti az énekkart. Ezután Bogányi Tibor vezetésével felcsendülnek a legsikeresebb, a váci kórus műsorán szereplő hazai és külföldi művek. Az összekötőszöveget Lukin László zenetörténész mondja el. A belépés díjtalan, a közönség itt ismerheti meg először az ifjúsági énekkar működését bemutató 100 oldalas kön vet, amely október közepén készült el a Váci Könyvkötészet dísZes borítójával Másrészt, hogyha összevetjük az eddig ismert alkotásokkal a mostaniakat, szemtanúi lehetünk a kísérletező kedvnek, a továbbfejlesztésre való törekvésnek. Markó Erzsébet újabb munkái — Sziklák között, Nógrád, Táj — erőteljesebbek, dinamikusabbak a korábbiakhoz képest. Skálája éppen azáltal bővül, hogy lírai érzékenységét továbbra sem tagadja meg. Szűts Miklós itt bemutatott festményei mintha érzékenyebbek lennének az eddigieknél, még jobban elmélyítve és kiaknázva az élményadta asszociációs lehetőségeket. Hangulat Bakos Ildikó makettekkel, tervekkel mutatkozott be, melyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy a művészt foglalkoztató gondolatokba, kérdésekbe ne csak kész alkotásokon keresztül pillanthassunk be, hanem azokat folyamatukban is nyomon követhessük. Mindamellett érdeklődve várjuk az összegzést, a kész alkotást, amely magába sűríti az eddigi tanulságokat. Jóllehet, ez többnyire nagyméretű munkákban ölthet testet, melyeknek bemutatására a kiállítóterem adottságainál fogva nem alkalmas. A Madách Imre Művelődési Központ kezdeményezése egy-egy művészcsoport közös bemutatása — véleményünk szerint jó elgondolás, melyet érdemes lenne a jövőben is folytatni. A művelődési ház kiállítóterme — intim, bensőséges hangulatánál fogva kedvező feltételeket nyújthatna ilyen kamarakiállításoknak. Almássy Mariann A Senior sikere A héten még látható Városra szóló kiállítást rendezett a váci kötöttárugyár termékeiből, az ötödik ötéves tervben elért eredményeiről a váci üzem KISZ-szervezete, a Madách Imre Munkás és Ifjúsági Művelődési Központban. A műszaki hetek keretében sorra került Senior bemutatót a nagy érdeklődés miatt a hónap végéig meghosszabbították. és az őszi rendezvények; a kirándulások vonzanak. Kohézió Kálmán Máriát, a verőcemarosi I-es számú Klubkönyvtár vezetőjét az íróasztala mellett találom. Szegedi utazásuk adminisztrációs munkáját végzi, éppen, amikor belép Rózsahegyi Béláné is, a nyugdíjas klub elnöke. Izgalommal kérdezi Marikát tervezett kirándulásukról. A klubtagok már igencsak indulnának — tolmácsolja valamennyiük óhaját. — Bizonytalan volt az utazásunk — tájékoztat immár mindkettőnket a klubkönyvtárvezető — Nehezen sikerült megszereznünk a különjáratú autóbuszt, lekötni a szállást, belépőjegyeket kapni az igényelt műsorokra. De gondjainkban sohasem maradunk magunkra. Utazásaink ügyintézésében mindig számíthatunk a váci IBUSZ, s Szikora János irodavezető szíves segítségére. — Havonta két forint a tagdíj — mondja Rózsahegyi Bélóné. — S ez is csupán összetartozásunkat hivatott jelképezni. Hétfőnként találkozunk, beszélgetünk, együtt vagyunk. A közelmúltban járt nálunk Koncz Gábor színművész, vendégünk volt a váci zeneiskola együttese. Télen disznótoros vacsorákat rendezünk, megünnepeljük a karácsonyt, az új esztendőt. Kirándulni is járunk. Még az ősszel Pozsonyba készülünk, s néhá- nyan Bécsbe. Szerény hajlék Miután Annus néni elindul a nyugdíjasokhoz megvinni a bizonyossá vált szegedi út jó hírét, mi körbejárjuk a házat. Megnézzük a klub- és a szakköri foglalkozások helyszínét, az egyetlen nagyobb termet, ahol a pódium is áll. Majd az utolsó, az udvarra nyíló cseppnyi helyiséget, ahol az alkalmi büfé és ruhatár működik. Négy szoba, mindössze ennyi a kultúra birodalma. Ebből kettő a könyvtáré. — Tapasztalataim szerint a klubkönyvtár, mint művelődési intézményforma rendkívül egészséges — szögezi le Kálmán Mária, — Közel a könyv és az újság, sikeresebben készíthetők elő rendezvényeink, könnyebben juthatnak szakirodalomhoz kiscsoportvezetőink és előadóink. Beosztással élünk, így minden szakkörnek és klubnak jut hely. Senki sem érezheti magát mostohagyereknek. Az elmúlt évadban négy kiscsoportunk működött: ifjúsági klub, nyugdíjasklub, gyermekklub, német szakkör. Volt szabás-varrás tanfolyamunk, s megszámlálhatatlan TIT- előadásunk. Befogadtuk a Magyar Madártani Egyesület helyi csoportját. Tavasz óta nálunk találkoznak. Épül az új Búcsúzóul a klubkönyvtár vezetője valamit elárul. Megkezdték egy régi épület átalakítását. Dunára néző ablakokkal már alakul a művelődés új hajléka. A kiscsoportos foglalkozások számára sok szobával, előadó- és színházteremmel, központi fűtéssel, mozgatható térelválasztó elemekkel. Mindez társadalmi összefogással, a község lakóinak segítségével. Nagy Ferenc Jó ütemben halad a munka Október vége felé tervszerűen, jó ütemben halad a váci főposta fél évszázados épületének a rekonstrukciója. Jelenleg a régi kézbesítőterem ideiglenes átalakításánál tartanak. Ugyanis itt kap helyet a felvételi helyiség, amíg a főkapu mögötti terület átalakításán dolgoznak. A hírlaposztály a főtéri, ideiglenes saroképületben igyekszik zavartalanul ellátni fontos feladatát az építkezés alatt is. A főpostán belüli hírlapárusítás kikerül az utcára, a távközlési üzem bejáratához. A vállalati ajánlott küldemények átvételi helyiségét a Beloiannisz utcai oldalon jelölték ki ezekre a hónapokra. A felvételi helyiség átköltöztetése jelenti a nagy gondot a posta vezetőinek. A korábbinál kisebb teremben zsúfoltságra számítanak. Ismét kérik a közönséget, legyen megértéssel és türelemmel. Aki teheti, a kisebb forgalmú, déli órákban adja fel a pénzt, az ajánlott és expressz küldeményeket. A vállalatok a díjelőleges feladásaikat lehetőleg 15 óráig intézzék el, így biztosíthatják küldeményeik gyors, időbeni kézbesítését. P. R. Moziműsor KULTŰR FILMSZÍNHÁZ (Lenin út 58.): október 23-tól 26-ig: Mondd, hogy mindent megteszel értem (színes olasz bűnügyi filmvígjáték, Il-es helyáron, 14 éven aluliaknak nem ajánlott!). MADÁCH FILMSZÍNHÁZ (Lenin út 63.): október 24-én, csak 5 órakor: Sógorok, sógornők (színes francia film, csak 16 éven felülieknek!) — este 7 órakor: Lőj a zongoristára! (az őszi filmklub előadássorozat első vetítése. Francia film, rendezte: Francois Truffaut). — Október 25-én: Az ártatlan (színes olasz film, csak 16 éven felülieknek!). ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) MOST VEGYEN, MOST ÉRDEMES! OKTÓBER 23-ÁN, A CSÜTÖRTÖKI BEVÁSÁRLÓNAPON A PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT VÁCI DUNA-KANYAR ÁRUHÁZÁBAN, a Széchenyi u. 36. szám alatt 4 4 V%> 20%-os árengedménnyel vásárolhat válltáskát. műselyem női kendőt, 374 Ft helyett 261,80 Ft-ért, 73 Ft helyett 58,40 Ft-ért.