Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-03 / 206. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA 1. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM ' 1980. SZEPTEMBER 3.* SZERDA Beszélgetések a városról Az ifjúság éhezi a jót Folytatjuk beszélgetéseinket. A pártbizottság első titkára és a tanács elnöke után mai beszélgetőpartnerünk egy magyar-történelem szakos tanár, a Vörösmarty Gimnázium —-ma már — címzetes igazgatója. Ő mondja el gondolatait önmagáról, iskolájáról — Érdről. Íme, tehát, a város — egy pedagógus szemével. Láttuk, haHoftuk — elmondjuk A zsibongó hírei S A zsibongó (vagyishát: a Zsibongó) mint tudS juk, az iskola legfontosabb része. Iskolába járni is ^ — így vallják többen — csupán a zsibongás miatt ér. ^ demes, s még többek szerint a tanóra csak arra való, § hogy kipihenjék — a zsibongó fárdalmait. Nos, mi ^ is beültünk az iskolák ezen elmaradhatatlan zugá- ^ ba és hangok kavalkádjából kiválasztottuk mutatóba s az alábbiakat. Kapunyitás Decsöngettek. Megkezdő- dött az 1980/81-es tanév, s ahogy az immár hagyomány (szokás, illendőség) nálunk, iskoláink (benne a pedagógusok és a gyerekek) azonnal százfajta intelmet kaptak. Elég csupán azokat a kötelezettségeket venni, am.t az új tantervek rónak rájuk, vág•* * * mindzzt a reményt, amn társadalmunk ma már miv-- növekvő szigorúsággal •illít nem is remény- kém — követelményként oktatásunk elé. Hogy most mi is e fenti intelmek sorát gazdagítjuk, tesszük ezt azon a jogon, hogy egy különleges státusú városról (ti. Érd) van szó, s hogy e különlegesség az iskolaidői (pedagógusoktól, tanulóktól) is masfajta kötelezettségeket kíván. S tesszük azért is, mert többször elhangzott immár, s legutóbb az iskolaigazgatók évnyitó vezetői értekezletén is megerősítést kapott e kifejezetten érdi követelmény. A kapunyitás. Az iskolaajtók képletes kitárásáról van itt szó, arról a kapunyitásról, amelyet az iskolák tehetnek — a város felé. Hiszen leírtuk már többször: a nyolc általános, egy zeneiskola, a szakmunkásképző és a gimnázium, s benne egy nagyközségnyi (csaknem hatezer) tanuló léte — mennyiségi mutatók alapján legalábbis — kínálja egy diákváros arculatát. De hogy valóban kialakuljon éz az arculat, ehhez szükséges a kapunyitás, amely jelkép voltán túl valóságos közeledést jelent város es iskolái között. Olyasfajta nyitásra gondolunk, amelyet úttörő lépésként a Vincellér iskola vállalt. Elsőnek útjára indított szülőklub jukkái lene- tőséget adtak arra, amit a szakkönyvek ekként fogalmaznak: az iskolai és a családi nevelés egysége. Ügy, természetesen, hogy közben magukat a szülőket is nevelik, átvállalva az iskola erejéig valamit a művelődési központ feladatából. Hogy mennyire jó kezdeményezés a Vincellér utcaiaké, bizonyítja: azonnal akadt követőjük is. S hogy ne menjünk messzire a Vincellér utcától, említsük a környezet- védelmi őrséget, amely — nem csupán a városban, de a megyében, sőt országosan is úttörő kezdeményezésként — szintén a város kötelezettségéből vállal részt, s ha meg nem is oldja, segítheti enyhíteni a felnőttek gondjait. Hogy még elismertebb az őrségalapSítók munkája, mutatja, hogy ki tudnak lépni iskolájuk falai közül, merték vállalni egy városi szintű mozgalom útnak, indítását. S hogy örömünk ne legyen teljes, mindkét példánkat egy iskolából hozhattuk föl, s reménykedhetünk csupán, hogy az idei tanév meghozza néhány más oktatási intézmény önmagából kilépését. Hisz nagy szükség lenne, egy, a város diák (és felnőtt) sportját mozgató intézményre. A 2-es iskola (Lörincz József testnevelő) elmúlt évi igyekezete biztatást adhat erre. Kézenfekvő a zeneiskola szerep- vállalása és adott a szakmunkásképző feladata is. Túl azonban eme eleve meglevő profilokon, minden iskola megtalálhatja (meg kell hogy találja) a kapunyitogatás számára legmegfelelőbb módját. ülönösen, hogy beért az elmúlt évek építőmunkája, s bár változatlanul akad nehéz helyzetű iskola, minden eddigieknél több történt létesítményügyben, s a közeli jövő is hasonló értékes átalakulást ígér. Az új (FORFA) és megújult (Vincellér, parkvárosi) iskolák már alkalmasak arra, hogy betöltsék feladatukat. A város köz- művelődésének és közéletének kis központjai legyenek. é Ha jól tudom, egy a sorsa az itt lakók töbösögével. ön sem érdi. — Nem vagyok az. Egy kis baranyai faíuoan születtem, a siklósi hegy oldaláoan, odavalósi a rokonságom mind, a Dráva mellé. Tanulmányaim Pécsre vittek, onnan kerültem .Budapestre. Tanítottam Pécsett, tizenhárom evet Cég Leden, s immár tizenhatodik eve, hogy Erden dolgozom. • Akkor született a gimnázium. — Egy kicsivel már előbb, mert az első osztály még az egyik általános iskolába járva végezte el a gimnáziumot. De az igaz, hogy az igazi tanulás az idejövetelemre esett. Ezt az indulást szó szerint kell venni! Még javában folyt az építkezés, amikor megérkeztem és nekünk valóban a semmiből kellett elkezdeni. Volt ebben sok nehézség is, de legalább annyi a jó: mi magunk alakíthattuk ki a magunk arculatát és ez a lehetőség megsokszorozta a tenni akarásunkat. • Annyira, hogy a gimnázium rangos iskolává nőtte ki magát. Csak a legutóbbi adat: idén a felvételizők hetvenkét százaléka került be egyetemre, főiskolára. — Az iskola rangjának megítélése nem az én feladatom. Amin én le tudom mérni a munkánkat, az a pedagógusközösség. Vallom ugyanis, hogy a lényeg: a tanár, legyen bár matematikusról, történészről szó, szereti-e a gyerekeket és szereti-e a hivatását? Szerencsémre, nekem jó pedagógusaim voltak: apám, aki valiástanító volt, majd a gimnáziumi oktatók és professzoraim az Eötvös- kollégiumban — ők mindany- nyian magukon viselték a jó pedagógus e két, számomra meghatározó jegyét. És lám, szerencsém van, hozzájuk hasonló tanárokkal dolgozhattam együtt itt Érden is. A másik meghatározó számomra a gyerekek. • Divat mostanában szidni a fiatalokat. Rosszabb ez a korosztály, mint az ezt megelőznek voltak? — Nem hiszem, hogy bármelyik korosztály jobb vagy rosszabb lenne a másiknál. Érdre kerülve engem éppen az lepett meg, hogy várakozásom ellenére könnyebben kezelhető gyerekeket találtam. Nem azt mondom, hogy nincsenek gondok, hogy ne viselne magán minden korosztály bizonyos jellegzetességeket, de ezekért én sohasem a fiatalokat hibáztatom. Ök benne élnek egy társadalomban és ez a mai társadalmunk elég kusza ahhoz, hogy mi, felnőttek is nehezen igazodjunk el benne. Innen származtatom a gyerekek bizonytalankodásait is. S ha megkeressük egy, úgymond: rossz gyerek mozgatóit, azonnal odaérünk a családhoz, a szülők rendezetlen életéhez. ami itt, Érden még az átlagnál is több veszély forrása. Nekem nem is azokkal a fiatalokkal van gondom, akik hozzánk járnak, hanem azokkal, akik valahol ott vannak a városban, de hogy hol, mit csinálnak, arról szinte semmit nem tudunk. Meggyőződésem, hogy a mai ifjúság éppúgy éhezi a jót, mint bármelyik előző kor ifjúsága. • Tizenhat éve került Érdre. Mit talált üt akkor? — Ó, hát egy se vége, s hossza sáros falut, rendezetlenül. Ember kellett legyen a talpán, annak, aki el akart igazodni rajta! A mai autó- buszforduló helyén, a gimnázium előtt egy nagy bozót volt, középen állt a mázsaház, a kórók között egy szamár legelészett. Ez volt az ismerkedés és talán érthető, hogy az első gondolatom az volt: merre visz a vonat Ceglédnek? Akkorra esett a november he- tediki ünnepség, ott tartották az Antunovics kocsmában, sörösládák között. Ezek voltak az elindító élmények. Aztán, ahogy kezdtem megismerni a nagyközséget, úgy jött meg a kedvem,: segíteni akaró embereket találtam és megértettem, ha alkotni akarok, itt alkothatok. • Milyen átalakulást hozott az ön szemében az elmúlt tizenhat év? — Óriási a fejlődés, főképp a lehetőségeket nézve. Elég ha csupán azt veszem, hogy a nem is olyan régi hétmillióval szemben ma több, mint százmillióval gazdálkodhat a város. Hangsúlyozom: nagy a lehetőség és a város dolga most az. hogy előrelátóan, értelmesen tervezze és szervezze meg jövőjét. Sajnos, régebben hiányzott ez a előrelátás és most, amikor pedig’ igazán. túlléphetnénk az egyik napról a másikra való élésen, néha, ma is hiányzik a következetesség. Nincs, persze, könnyű dolga annak, aki ma Érden várost akar építeni, hiszen ez a főváros árnyékában húzódó, kevés munkahellyel bíró település a maga heterogenitásával, s az ország száz részéből összetalálkozó emberanyagával soha nem lesz hasonlítható egyetlen más helységhez sem. Ami legtöbbet a város tehet: megoldja az. itt lakók alapszintű gondjait és megszeretteti magát lakosaival. És ez akár egy emberöltő programja is lehet. • ön aktív igazgató korában is közéleti ember volt. Most, címzetes igazgatóként tanácstag, vb-tag. népfront elnökségi tag és a tervek szerint újabb munkája is akad: a váres helytörténete. — Jó szó itt a tervek szerint, mert eddig jutottunk , a beszélgetésekben, hogy tervezzük a helytörténeti munka fölkarolását. Az első vizsgálódások azonban máris azt mutatják: egy komoly feladatot, átgondolt munkát igénylő területről van szó. Első lépésként föl kéne kutatni Érd valóságos múltját, megnézni, hogy a többféle indíttatású írott emlék közül, melyik vehető hitelesnek. Ha csak ezt veszem, már akkor is milyen gazdag anyaggal van dőlgunk: hiszen az őskortól a török időkön át a korai magyar kapitalizmusig, sőt: napjaink történéséig számtalan olyan téma akad. amelynek mindegyike önálló kutatást igényelne. A másik dolog a tárgyi emlékek sorsa. Föl kell térképeznünk, milyen értékeink vannak és hogy a meglevőkkel mi a legsürgetőbb tennivaló? Én mint pedagógus és mint közéleti ember nagyon fontosnak tartom a helytörténeti munkát, s ha munkámhoz segítséget kapok, s a fel- a4at megkívánta önállóságot, vállalom a megbízatást. • Saját elhatározásából adta át az Igazgatói széket, s dolgozik a jövőben tanár- könyvtárosként a gimnáziumban. Nehéz döntés volt? — Nem volt könnyű. Hiszem tizenhat év és egy olyanfajta munka ' állt mögöttem, amit mindig jó szívvel csináltam. De, előbb-utóbb úgyis szembe kellett volna nézni ezzel a kérdéssel és jobbnak tartottam, ha elébe megyünk.a döntésnek. Kiváló pedagógus közösségünk van és élére hasonló képességű igazgatót találtunk Somfai István személyében. Megnyugtató számomra, hogy arra méltó ember kezébe került a gimnázium irányítása, hogy előrelátásunkkal kivédtük a szükségszerű törést, amit a vezetés váltása mindig is okoz. Jómagam pedig nyugdíjig tehetem azt, amit mindig is a legjobban szextettem: taníthatok. Ismerős a figyelmeztető szó: tanulj vagy inasnak adlak! Napjaink „inasiskolái” a szakmunkásképző intézetek. — Élő még az inasszemlélet? Sárosi Rezső, az érdi 220. sz. Szakmunkásképző Intézet igazgatója: — Ha nem is ebben a formában, de azért maradt igazsága a figyelmeztetésnek, hiszen csak aki nem jbt be gimnáziumba vagy szakközép- iskolába, az jön hozzánk. S amikor rangsorolják az iskolatípusokat, akkor pem az első hely a miénk, de még az utolsó előtti sem ... Az igazi szépség Érden 1954-ben indult meg a szakmunkásképzés. Öfaluból Érdligeten át vezetett az út az 1973-ban átadott modern intézménybe. Az iskola 1974- ben kezdte meg önálló életét. Kilenc szakmában 380 tanulót oktattak az elmúlt évben, a szakmák száma idén 11. — Mi szabja meg egy szak- munkásképző profilját? Sárosi Rezső: — Az az igény, ami az adott területen jelentkezik a szakmák iránt. Nálunk ez mondhatnám, két megyére szóló kívánságlistát jelent, hiszen érkeznek gyerekek Fejér megye távoleső részeiből is hozzánk. De elég csupán, ha az érdi szükséget nézem: a többfajta, kisebb üzem többféle szakmát is kíván: kifejezetten városi, illetve MEZŐ- GÉP-igénynek tettünk eleget, amikor megindítottuk a kovácsok képzését. Ugyancsak kérésre kezdjük meg idén a vegyianyaggyártás oktatását. Az igényeket, persze, meghaVigyázat, építkezünk! (még mindig) Szorgos munkával folyik az építkezés Tusculánumban; az 5-ös iskola hagyományos szerkezetű négy új tantermét és első tornatermét várhatóan decemberben adják át. (már megint) Kicserélik a födémet a ligeti, 3-os iskolán. ★ Megkezdik a Vincellér utcai (7-es) iskola tornatermében az új padlóborítás lerakását. Egy kérdés — Idén kaphatók lesznek-e a kötelező irodalom kötetei? Varga Mihályné, a könyves- pavilon. vezetője: — Ebben legföljebb — bízhatunk. Még igazán meg sem kezdődött az őszi roham, máris kiderült, hiányzik jó néhány kötet. így, például, nem lehet kapni többet az elsősök olvasástanulásához. De sajnos, nem jobb a helyzet az alsós, a felsős és a gimnáziumi kötelező irodalommal sem. így, bármilyen furcsa, hogy ezt én, az eladó mondom, de azt javaslom, a tanulók igyekezzenek a könyveket — Pesten megszerezni. Jó gondolat Tanévkezdet előtt tartotta legutóbbi ülését a Hazafias Népfront városi bizottságának parkvárosi csoportja. Ki tudja, az időpont tette-e, mindenesetre a népfrontbizottság gondolataiból néhány szikra a diákokra is jutott. Elhatározták ugyanis egy játszótér, egy park és egy grund kialakítását Parkvárosban. Természetesen: társadalmi munkában. A parkvárosi diákok nevében mondhatjuk: jó gondolat volt! Hírcsokor Az új tanév úttöröjelszava: Tettekkel a nyakkendő becsületéért! 0 Hatvanéves jubileumára készül az Ifjúsági Vöröskereszt. 0 10 taggal folytatja munkáját a szakmunkásképző bábcsoportja. 0 Szeptembertől ismét lehet jelentkezni a művelődési központ szaktározzák lehetőségeink, és még ha akarnánk, sem tudnánk minden kért szakmát oktatni. — Két megyét említett. Honnan érkeznek Érdre a tanulók? — Baracskától Ercsin át a fővárosig járnak hozzánk diákok, egyharmad részük érdi. A tanulók összetételének ez a heterogenitása, a többféle iskolai és családi indíttatás, eltérő képesség és képzés nehezíti feladatunkat. Ami pedig önmagáoan sem könnyű, hiszen úgy kell szakmát adnunk gyerekeink kezébe, hogy közben megfelelő képzést kapjanak a közismereti tárgyakból is. Ennek megfelelően igen magasak a követelmények és ebből adódhat az igen magas bukási arány. Az intézet tanulási rendje osztott: a hét egy részét iskolában, másik részét gyakorlaton, gyárban, üzemben, laboratóriumban töltik a diákok. Iskolán kívül — Milyen a kapcsolat a munkahelyekkel? Vlkovszki József gyakorlati oktatás vezető: — Sikerült az évek folyamán jó munkatársi, néhol baráti kapcsolatot kialakítani a ! munkahelyekkel, gyakorlati oktatókkal. Szükség is van erre az együttműködésre, hiszen mindanyiünknak egy feladata van: a gyerekek nevelése. Nekünk nagy segítséget jelent a munkahelyek igyekezete, hiszen nélkülük nehezebben tudnánk irányítani a tanulókat, már csak azért is, mert idejük egy részét iskolán kívül töltik. De a kapcsolatunk jó és él, olyannyira, hogy légköreibe és klubjaiba. 0 Idén is szervez rendhagyó irodalmi órákat a városi könyvtár. 0 Az őszszel értékeli munkáját a féléves környezetvédelmi őrség 130 tagja. • Iskolaújságot indítanak a Vörösmarty Gimnáziumban, , 0 Hat előadásból álló komolyzenei sorozatot indít diákok részére a művelődési központ. 0 Megkezdi adásait a szakmunkásképző iskolarádiója. Riporterklub Kitaláltuk — megterveztük — elindítjuk. Mármint a riporterklubot a városban, s bár szívünk szerint minden jelentkezőt szívesen látnánk, hely, idő, energia híján általános iskolánként 1, a gimnáziumból és a szakmunkásképzőből 3—5 diák jelentkezését várjuk. ízelítőt a programból: látogatás a magyar sajtó fellegvárában, találkozás neves újságírókkal, riportírás a városról, közös lapszerkesztés. Az első klubnap: 1981 januárjában lesz. Tervtábor Szép tervet fogalmazott meg legutóbbi ülésén a városi úttörőelnökség: elhatározták egy igazi, saját úttörőtábor fölállítását. Már maga a gondolat is olyan szép, hogy eleve előlegezzük a támogatást ahhoz a komoly munkához, amit az esetleges tábor felállítása kíván. S ha a tervből még tábor is lesz, ritka szép ajándékkal gazdagodik a város diák- közössége. Tudod-e, hogy...? ... aki járműre ül, annak ismernie kell a közlekedési szabályokat? ... a KRESZ meghatározása szerint a kerékpár és a segédmotoros kerékpár is jármű? ... a segédmotor vezetéséhez vizsgát kell tenni? ... fölösleges az indokolatlan hátranézés kerékpáron? ... kanyarodásnál mindaddig jelezni kell, amíg ^7alamennyi közlekedési partner számára világos lesz szándékunk? ... kerékpárral nem szabad menet közben balra kanyarodni? .. . lakott területen, ha rossz az út, a járdán is szabad kerékpározni? ... a kerékpárt fel kell szerelni első és hátsó világítással, valamint fényvisszaverő prizmával? utóbb az egyik munkahely adott segítséget, egyik gyerekünk pszichológiai vizsgálatára, amiből rögtön kiderült, mi lehet az oka többszörös bukásának. — A szakmai-közismereti tárgyak közül mennyi idő, energia jut az utóbbira? — Ezt is tanára, gyereke válogatja. Sajnos, van egy, finoman fogalmazva. szakmai szemlélet, ami a szorosan vett szaktantárgyakon kívül mást nem tart fontosnak. Pedig, aki igazán jó a munkájában, az érdeklődik más iránt is. Igyekszünk, túl a tanórán is, lehetőséget adni a közisme- mereti tárgyak megismerésére. Nem büntetés Olyannyira, hogy nem más az iskola rajztanára, mint a város szobrásza: Eöry Emil; Nagy Margit pedig könyvtáros-nevelőtanárként igyekszik tágítani a diákok érdeklődését. Harmadik nyáron rendezték meg idén az olvasótábort, és akinek van kedve — a bábművészettel foglalkozhat szabad idejében. Ezek a többletvállalások is hozzájárultak ahhoz, hogy Érden ismerik és elismerik a szakmunkásképző munkáját. Áz általános isko-- Iák és az intézet induló kapcsolatai adnak alapot annak a reménynek, hogy a városban nem lesz büntetés szakmunkástanulónak lenni. ' Az oldalt irta: Major Árvácska ISSN 0209 —SIGi (Érdi Hírlap» Kél megye iskolája Nem büntetés a szakma