Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-03 / 206. szám

I Keverckeret Az aszódi Ferromechanikai Ipari Szövetkezet faipari rész­lege részben az egri Agria Bú­torgyár részére készít heve­rőkereteket, de önálló termé­keket is gyárt, s azokat a nyugati piacokon értékesíti. A most és a következő hetekben készülő székek megrendelője Hollandia. A képen: Komáro­mi Istvánná egy Hollandiába szállítandó széket pácol. Kevesebb széda, több iidílő A Galga vidéke Áfész ellá­tási körzetébe tartozó közsé­gekben az elmúlt évek folya­mán egyenletesen és folyama­tosan csökkent a lakosság szódavíz iránti igénye, s mi­vel közben az előállítási költ­ségek növekedtek, az üzemág nyeresége számottevően meg­fogyatkozott: 1978-ban 302 ezer, tavaly 246 ezer forintot tett ki a tiszta haszon. E ten­dencia az idén is folytatódik: tavaly a tizenegy község szik- vízüzeme 6448, az idén pedig 5940 hektoliter szódát gyártott az első félévben. Ennél? ellen- súlyozásaként fokozták a kü­lönféle üdítők eladását. Vácszentlászló Földgázprogram A vácszentlászlói Zöldmező Termelőszövetkezet az elmúlt években mintegy 28 millió fo­rintot költött a földgázprog­ram, végrehajtására, az összeg felét állami támogatásként kapták. Ügy számolnak, hogy a beruházás négy év alatt megtérül. Ez év májusától már az újonnan bekötött hálóza­tokról üzemeltetik a szálas-, il­letve a szemestermény-Szárító gépeket, nemkülönben föld­gázt használnak minden olyan létesítményükbéji is, ahol fű­teni kell. Városi moziműsor Folytassa, cowboy. Színes, szinkronizált angol filmvígjá­ték felújítása. Előadáskezdés: 4, 6 és 8 órakor. A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 206. SZÁM 1980. SZEPTEMBER 3., SZERDA Több szemléltető eszköz Mélyebb ismeretek, változatosan Még a szemmel láthatóan élesen tagolódó tevékenysé­geknek is megvannak a fo­lyamatos elemei. Nagyjából- egészében a pártoktatás is igazodik a megszokott iskolai tanévhez, legfeljebb valamivel később kezdődik és korábban fejeződik be, de, mint vala­mennyi oktatási formában, a nyár beköszöntével itt sem áll le minden. A pártoktatás fele­lősei nyomban megkezdik a tapasztalatok összegezését, az új feladatok ég elképzelések körvonalazását, s mire az utolsó nyaralók is hazatérnek, kész a részletes terv az új ok­tatási esztendőre. Sikeres felvételizők Városunkban is sokan fára­doznak a pártoktatás színvo­nalának folytonos emelésén, jobb és hatékonyabb módsze­rek bevezetésén, a szeminá­riumok, tanfolyamok, előadá­sok érdekesebbé és vonzóbbá tételén, hogy a résztvevők mi­nél Jobbét és mélyebben is­merhessenek meg napjaink társadalmi, gazdasági, politi­kai folyamataiból, s a tudás birtokában pontosabban és magabiztosabban igazodhassa­nak el a szűkebb és tágabb világ eseményeiben. Munkálkodásukat Herczeg Sándor, a városi pártbizottság propaganda- és művelődési osztályvezetője fogja össze és koordinálja. Az új tanévről vele beszélgettünk. Először a káderképző tanfolyamokról kaptunk tájékoztatást. A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem kihelyezett há­roméves tagozata a már jól ismert módon zajlik ebben az iskolai idényben is. Ehhez tartozik, s egyben bizonyítja az oktatók munkájának ered­ményességét, hogy a jelent­kező hallgatók nagy többségét felvették a szakosító tagozat­ra. Változatlanul indítanak speciális kollégiumokat, közü­lük érdemes kiemelni a Pártirányítás, pártélet címet viselő tagozatot, amely azok­nak ad tudományos alapú el­méleti képzést, akik a leg­utóbbi választáson kerültek be a különböző pártvezetőségek­be. Mindinkább előtérbe kerül az a törekvés, hogy a pártban tisztséget viselők már a kez­det kezdetén ne csak a koráb­bi tapasztalataikra támasz­Havonta száz női Az aszódi Ferromechanikai Ipari Szövetkezet női szabó rész­leget is üzemeltet, ahol a legkülönbözőbb női ruhákat, kosztü­möket, nadrágokat, blúzokat készítik a lengyel varrógépeken szorgoskodó, ügyes kezű asszonyok. Havonta átlagosan száz ruhatermék kerül ki a kezük közül. A részleg kis létszámmal dolgozik, nyolc fővel, de négyen szülési szabadságon, illetve gyesen vannak, ezért az ősszel új tanulókat fognak fölvenni. A képen: Majer Józsefné és Sztrecskó Jánosné női blú­zokat varr. Bene Mihály felvételei kodva dolgozzanak, hiszen a mai világban alapkövetelmény, hogy minél többet sajátítsanak el a vezetés, irányítás tudo­mányos módszereiből. Hasonló céllal működtetik a Szocialista kultúra és közmű­velődés speciális kollégiumát, amelynek résztvevői a külön­böző területeken honos köz- művelődési munkatestületek társadalmi aktivistái. Példa­ként említsük a gazdasági egységekben létező közműve­lődési bizottságokat, amelyek­be néhány éve, megalakulá­sukkor, főképpen olyanokat választottak be, akiket érdekel ez a tevékenység, ösztönösen keresték a jó módszereket, ré­gebbi tapasztalataikra hagyat­kozva. Nekik kínál sokféle tudnivalót ez a tagozat. Jövőre a mostaninál jóval több valláskritikai tanfolya­mot terveznek indítani a vá­rosban. Ezeknek a leendő elő­adói kapnak alapos ismerete­ket a marxista egyházpolitika és vallásfelfogás, illetve -kri-t tika tárgyköréből. Mióta az ML-középiskola tanulmányi ideje kétéves, nem csak szélesebb körű és alapo­sabb ismereteket sajátíthat­nak el az ide járók, hanem változatosabbá tehetők a tu­dás átadásának formái is. A tanári szakcsoport irányításá­val folyamatosan fejlesztik a módszereket. Eddig például az volt a megszokott gyakorlat, hogy a tanár az egyik órán előadást tartott, a következőn konzultáció volt. Az idén elő­ször a négy évfolyamnak összevontan lesznek az előadá­sok, amelyeket a tanfolyam­vezetőkön kívül meghívottak is tartanak. Szemléltető anyagokat is ké­szítenek a tanári szakcsoport tagjai, ábrákat, diagramokat, s egyre inkább felhasználjak a filmet is. E tekintetben so­kat segít majd a rövidesen át­adandó művelődési ház, ahol lesz alkalmas helyiség a vetí­tésre. Anyag van bőven, hi­szen a Kossuth Kiadótól a legváltozatosabb témakörök­ben kölcsönözhetők filmek. Információforrás Jóllehet a tömegpolitikai tanfolyamokon nem mélyed­nek el az anyagban úgy, mint a speciális képzési formákban, az ismeretátadás itt sem le­het felszínesebb. A tartalmas oktató-nevelő munkához leg­főképpen jó propagandistára van szüks'ég. Az ó minél szé­lesebb körű tájékozottságára, előadói készségük csiszolásá­ra. módszereik fejlesztésére nagy gondot fordítanak. Egy­úttal azonban arra töreksze­nek, hogy ezt ne az elfoglalt­ságuk növelésével, hanem in­tenzív munkával érjék el. Kéthavonta esedékes össze­jöveteleiken mindenkor kap­nak majd tájékoztatást az idő­szerű bel- és külpolitikai ese­ményekről, s arról, ami az adott időben a legjobban fog­lalkoztatja a város lakosságát. A tömegpolitikai tanfolya­mok sikerének kulcskérdése a propagandisták és a helyi pártszervezetek vezetőségének jó együttműködése. Sokszoro­san megfigyelt tény, hogy a hallgatóság akkor élénkül föl, amikor az őt közvetlenül érin­tő és érdeklő dolgokról hall, másfelől ilyen példákon ke­resztül érzékeltethetők a tá­gabb összefüggések is. S nem utolsósorban a mozgósításra is ily módon nyílik a legkedve­zőbb lehetőség. Akár egy negyedik szem­pontot is említhetnénk, a fel­sőbb pártszervek informáltsá­gát. A szemináriumokat, tan­folyamokat jó ideje felhasznál­ják információforrásként is. Nos, minél inkább a résztve­vőket közvetlenül is érintő dolgokról esik szó, annál na­gyobb a valószínűsége, hogy sokrétűen kifejtik erről ta­pasztalataikat és véleményü­ket. Természetesen ezeken a tanfolyamokon is változato­sabbá teszik évről évre a fog­lalkozásokat, a propagandis­tákat éppen ezért említett ösi- szejöveteleiken technikai fo­gásokra is megtanítják, pél­dául a dia- és írásvetítők ke­zelésére. Nagyobb teret adnak a kiselőadásoknak, így is ser­kentve a hallgatóság közéleti aktivitását. Évtizedek óta Nyilvánvalóan egyéni fogá­sokra is szert tesznek az elő­adók, hiszen számosán évtize­dek óta propagandisták, s ezeknek az átadására is jó le­hetőséget kínálnak rendszeres megbeszéléseik, valamint ol­dottabb, kötetlenebb formá­ban, a propagandisták klubja. __________ K. P. Pé cel Szociális ellátás A péceli nagyközségi tanács több mint egymillió-négyszáz­ezer forintot költött el szociá­lis célokra fél év alatt. A körzeti egészségügyi szolgálat, a bölcsődék fenntartása csak­nem egymillióba került. A szociális gondozás mintegy kétszázezer, a fogorvosi szol­gálat száznegyven ezer forint­ban van. ' Árammérőgyár Válasz negyven kérdésre Készülnek az új tervciklusra Széles körű felmérést végez­tek az Árammérőgyárban a vállalati szakszervezeti bizott­ság kezdeményezésére, a fő­bizalmiak bevonásával. A negyven kérdésből álló kérdő­íven három fő szempont alap­ján vizsgálták a dolgozók véleményét, észrevételeit, ja­vaslatait, amelyeket a VI. öt­éves terv összeállításakor kí­vánnak hasznosítani. Az első fő kérdéscsoportban az élet- és munkakörülmények­ről, a szociális ellátás fejlesz­téséről kértek véleményt. Ilye­nek szerepelnek ebben: a szociális fejlesztések szüksé­gessége, a juttatások fajtája és mennyiége, a női és a fiatal dolgozók helyzetének megítélé­se. a törzsgárda megbecsülése, valamint a munkabiztonság. ötleteket kértek a nagy tel­jesítményű gépek jobb kihasz­nálására, a kézi munkafolya­matok esetleges gépesítésére, egyszerűsítésére, a létszám­megtakarításra. Tudakozódtak az újító- és brigádmozgalomról is. A harmadik csoportba az érdekeltséggel kapcsolatos kér­déseket foglalták. Költségcsök­kentő ötleteket kértek, érdek­lődtek az ösztönzési rendsze­rekről, megbecsülték az egyé­ni bérfejlesztés differenciálá­sának nagyságát, s arról is kértek véleményt, hogy melyek azok a kritikus rétegek, ame­lyeknél az átlagosnál maga­sabb kiemelt béremelést kel­lene végrehajtani. M. G. Ma délután A gálaműsor a rádióban A IV. Galga menti népmű­vészeti találkozó májusban rendezett galgamácsai gálamű­sorára még hosszú ideig em- emlékezni fognak nemcsak helybeliek, hanem az ott fel­lépő népművészeti csoportok tagjaival együtt az esemény vendégei is, az a mintegy öt­ezer néző, aki végigtapsolta a táncoló, éneklő együttesek gaz­dag műsorát. A Kossuth Rádió már adott részleteket a gála programjából, de most ismét visszatér a rendezvényre és ma, szerdán 14.32-kor Hang­képek a IV. Galga menti nép. művészeti találkozóról cím­mel közvetíti a helyszínen fel­vett műsorának első részét. Ajánljuk meghallgatásra mind­azoknak, akik akár szereplő­ként, akár vendégként voltak ott Galgamácsán, de azoknak is, akik nem lehettek ott, de szeretik a népdalt, a népmű­vészetet. Picos-diszkó lesz szombaton, 6-án este 8 órai kezdettel a hévízgyörki művelődési ház­ban. Anyakönyvi hírek Született: Kovács László és Kockás Andrea: László; Masz­lag Ferenc és Móczár Erzsé­bet: Beáta; Csernich Sándor és Mészáros Mária: Edina; Szebeni Mihály és Bozsó Edit: Attila; Koppány Ferenc és Kurali Edit: Helga; Szigeti Ti­bor és Balázs Edit: Gábor; Horváth Dezső és Pászti Er­zsébet: Szabolcs; Böszörményi László és Tóth-Sebes Julian­na: Rita nevű gyermeke. Névadót tartott: Búzás Mi­hály és Nyíri Sarolta: Bo- tond; Schváb István és Ka­szab Sarolta: Katalin nevű gyermekének. Házasságot kötött: Kristóf János és Gáspár Ibolya; Kiss Zoltán János és Hajdú Hajnal­ka; Marosvölgyi Zoltán Tamás és Fajzon Judit; Szilágyi Ti­bor és Kristóf Etelka; Tamás János és Horváth Erzsébet Anna; Nagy Bertalan és Ba­kos Hilda Anna; Várhegyi Fe­renc és Moór Rozália Ágnes. Elhunyt: Malatinszlki József, Gödöllő, Hunyadi utca 31, Be­ne János, Gödöllő, Dobó Kata­lin utca 5. Gödöllőiek külföldön Halászati kiállítás Leningrádbaa A múlt hét végén zárta ka­puit a leningrádi kikötő terü­letén a Vaszilevszki szigeten két hátig nyitva tartó halá­szati világkiállítás. Immár 'harmadik alkalommal volt en­nek az ENSZ által ilyen ma­gas rangra emelt rendezvény­nek a házigazdája a történel­méről, szépségéről méltán hí- fts város. A számok nyelvén A látogatók száma megkö­zelítette az egymilliót, zöm­mel persze a környező me­gyék lakód jöttek, el, de igen sok színű csoportokkal talál­kozhattunk a Szovjetunió va­lamennyi köztársaságából. A 'legnépesebb külföldi delegá­ciók közül — még a szocialis­ta országokat is megelőzve — messze kiemelkedtek a szomszédban lakó finnek, akik ezekben a napokban valóság­gal elözönlötték a várost. Az érdeklődők nagy száma, a látnivalók sokasága ellenére mégis érezhetően visszafogott volt a kiállítás hangulata. Igen nehéz volt ugyanis elsza­kadni a realitásoktól. A világ- politikában felerősödő hide­gebb fuvallatok elérték már azokat a területeket, a sport után már a tudományt és technikát is, ahol korábban nemigen volt keresnivalójuk... Szóval ez a rendezvény sem volt mentes a zavartkeltéstől, tüntető célzatú távolmaradá­soktól stb. Nem egy olyan or­szág és vállalat volt, amelyik csak az utolsó pillanatban mondta le részvételét, sőt olyan is akadt, amelyik kifi­zette a bérelt helyet, csak ép­pen elfelejtettp a rendelkező-1 sére bocsátott teret, helyiséget beépíteni. Nem új dolgok ezek, ugyan­ezekkel a fogásokkal mar az olimpián is találkozhattunk. Ezeken a nem kis nehézsége­ken gondos szervezéssel a ven­déglátóknak sikerült úrrá len­niük. A számok nyelvére le­fordítva a dolgot, niíg 1975- ben 22 ország 34 ezer négyzet- méteren állított ki, addig eb­ben az évben az országok szá­ma ugyanennyi maradt, a te­rület pedig kilencezer négy­zetméterrel csökkent. A három remek anyaggal kirukkoló szovjet pavilon mellett az NSZK, Japán, az NDK és Lengyelország kiál­lítói vonzották a legtöbb láto­gatót. A 36 nyugatnémet cég a legmodernebb technikát vo­nultatta fel, akárcsak a japá­nok — a szakemberek véle­ménye azonban az volt, hogy túlságosan technikai irányba szaladtak el. Sztár a flotta A házigazdák voltak az egyetlenek, akik kiterjedésé­ben és mélységében egyaránt teljes gazdagságában mutatták be a halászatot. Igfaz, a Szov­jetuniónál erre alkalmasabb országot nehezen lehetne ta­lálni a világon, s ők meg is tettek mindent azért, hogy az elvárásoknak megfeleljenek. Pavilonjaik legnépszerűbb színfoltja a horgászfelszerelé­sek, csónakok, halászszerszá­mok bemutatója volt, ahová a munkaszüneti napokon bejut­ni egyszerűen lehetetlennek bizonyult. A kiállítás sztárja az a kis halászflotta volt, amelynek hajóit szabadon lehetett meg­tekinteni, a parancsnoki híd­tól a kazánházig. Sok százezer ember bizonyára itt látott elő­ször életében közelről tenger­járó hajót. A kiállítás befeje­zésekor adták át azt az NDK- ban épített 9600 tonnás hűtő­hajót is, amely nemsokára egy egész tengeri halászflotta zsákmányának összegyűjtését és tárolását végzi majd el. összességében elmondható, hogy a világkiállításon to­vábbra is elsősorban a tengeri halászat volt az uralkodó, de ugyanakkor egyre jelentősebb szerephez jut az édesvízi ha­lászat is. Ezen a téren mind­össze 100 négyzetméteren ki­állító magyarok szépen szere­peltek. Leves és lé A szakembereket1 a magyar kínálatból, ajánlatokból első­sorban azok komplex, egymást szerencsésen kiegészítő jellege fogta meg. Hasonló együttmű­ködést más országok vállala­tainál nemigen tapasztaltunk. A kiállítást egyébként szerve­zett formában (IBUSZ—Agro- inform kooperációban; több mint háromszáz magyar turis­ta; szakember is megtekintet­te. A MOHOSZ-tól érkezett hatvan horgász kissé csaló­dott volt az őket inkább ér­deklő eszközök, pavilonok szű­kösségén, de a gazdag kis- szerszámos halászanyag az ő étvágyukat is sikerrel csillapí­totta. Dr. Pekli József ISSN 0133 — 1951 (GOdflliftl Hll lap)

Next

/
Thumbnails
Contents