Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-09 / 186. szám
wfxm 1980. AUGUSZTUS 9., SZOMBAT HUSZONKÉT ÜRÖMI ISKOLÁS Tánccal Lengyelországban Néptánckultúra, népdalkultúra — e fogalmak hallatán többnyire a Galga völgyére, a Tápió mentére gondolunk. E területeken, akár a tárgyi népművészet számos emlékét, ma is őrzik, ápolják a zenei és a tánchagyományokat, ezzel mintegy a mai közművelődés központjába is állítják. Az általánosítás magában hordozza a tévedés kockázatát. hiszen — ahogyan megyei, országos találkozókon, vetélkedőkön bebizonyosodott — más vidékeinken is dolgozik jó néhány színvonalas együttes. Ha a budai járással kapcsolatban azt állítjuk, hogy az itteni települések lakói magas színvonalon ápolják a nemzetiségi — német és szlovák — hagyományaikat az az igazságnak csak a fele. Tájegységek táncai Mert igaz például, hogy kevés csoport hasonlítható a solymári német nemzetiségi asszonykórushoz, hogy jól dolgozik a pilisvörösvuri tánc- együttes, a tárnoki szlovák hagyományőrző csoport — de igaz az is, hogy, a már korábban jól ismert együttesek mellé újak — törekvéseikben az előbo említettektől eltérőek — zárkóznak fel. Ezt bizonyítja legalábbis az a fejlődés, amely az ürömi gyermek tánccsoportot jellemzi. Hogy mit jelent az elterő kifejezés? Elsősorban azt, hogy mivel Ürömön ma már alig fedezhetők fel a nemzetiségi hagyományok, az egykori német tánckultúra nyomai — a táncosok nem helyi gyűjtésű, hanem az ország számos részéről származó anyagokból ösz- sZeállított műsort mutatnak be fellépéseiken. Az öt éve alakult együttes ezzel mintegy a település lakosságának Összetételére alapozza tevékenységét. Ürömre — itt, s a vele közös tanácsú Pilisborosjenőn összesen 6500 ember él — a többi agglomerációs községnél is jellemzőbb, hogy jelenlegi lakói az ország legkülönbözőbb városaiból, falvaiból érkeztek ide, magukkal hozva sajátos kultúrájukat, érdeklődésüket, művelődési szokásaikat. Ahogyan a csoport következő fellépésének műsorát nézem, mintha ezzel tartana párhuzamot az ösz- szeállítás: dunántúli ugrás, mezőségi, nyugat-dunántúli tánc következik egymás után. Így aztán mindenki megtalálja a magának valót — hallottam az egyik ürömitől —, no meg az is fontos, hogy a gyerekek fellépései eleve vonzzák a szülőket, ismerősöket, szóval ilyenkor mindig telt ház van. Próba előtt a kielcei szabadtéri színpadon Igen, gyerekek. Az öt év óta a helyi művelődési ház és általános iskola közös fenntartásában működő csoport tagjai tíz-tiZennégy évesek; — s annak ellenére, hogy a művelődési ház évente az összes kiscsoportra és a különböző előadások tiszteletdíjára csak nyolcvanezer forintot költhet, valóban évről évre színvonalasabban dolgoznak. Szaktáborban, fesztiválon Mi jelzi ezt? Például az, hogy aZ utóbbi években nemcsak résztvevők a járási, megyei kulturális szemlén, hanem többször szereztek arany diplomát. Hogy a községi ünnepségek mellett most már rendszeresen fellépnek a járási rendezvényeken is. Hogy tavaly ősszel a Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitóján mutathatták be műsorukat vagy, hogy meghívást kaptak a kalocsai Nemzetközi Népművészeti Szaktáborba, amelyben hazai és külföldi (bolgár,, szovjet, NDK-beli, lengyel) résztvevők nemcsak hazád uk Jánc- és népdalkultúrájából adtak ízelítőt társaiknak, hanem a népi tárgyformálásból is. Az ott végzett munkának is köszönhető talán, hogy erre a nyárra újabb útra indulhattak — mégpedig a lengyelországi Kielcébe július 20—augusztus 3. között rendezett 12. művészeti fesztiválra. A Harzer, a lengyel úttörőszövetség meghívására huszonkét táncos ült vonatra, s az őket kísérő, négytagú debreceni Napsugár eigyüttes. A rendezvény keretében finn, dán, csehszlovák, NDK-beli, bolgár, román, lengyel csoportokkal együtt két nagy bemutatón, az úgynevezett Barátság-fesztiválon és a gálaesten vettek részt a magyar fiatalok, a kielcei rádióban felvételt készítettek velük. A sikerről beszélhetne az MA MUTATJA BE A TV Szülők Szülők nélkül címmel ma délután fél hatkor mutatja be a televízió 1. műsorában Veres István dokumentumfilmjét, melyet a berkeszi nevelő- otthonban, illetve a fóti gyermekvárosban készített Sinko- vics Géza operatőrrel. A két helyszín — ha a térképet nézzük — messze esik egymástól. Ám a forgatókönyvíró, rendező Veres István tömören, érzelgősségmentesen fogalmazott mondanivalója, az operatőr kifejező képei révén egyre közelebb kerül egyik a másikhoz, majd hozzánk, nézőkhöz. Mindkét intézményben állami gondozott gyermekek élnek. Nem csupán laknak, értelmes, emberi életet élnek. Ennek egyik bizonyítéka éppen e film, éppen a fóti gyermekváros egykori polgára — ma a Testnevelési Főiskola hallgatója — mondja ki: aki a gyermek- városban él, ugyanúgy megtalálhatja helyét a világban, mint aki családban nevelkedett. Ehhez két alapvető motívum kell: a nevelők, valamint a rájuk bízott gyermekek kölcsönös szereteten, bizalmon alapuló akarata. egykori kőbányában elhelyezett nézőtéren ülő kétezer ember tapsa, de jelezheti az a tény is, hogy az együttes vezetője, Gaál András, a népművészet ifjú mestere, illetve tagjai által rendezett magyar táncház ideje alatt nem jelentett konkurrenciát. nem vonzott érdeklődőket a diszkó. A szülők varrták Hogy minek köszönhetők a sikerek? A gyerekek lelkesedésén túl elsősorban annak a segítségnek, amelyet a megyei tanács művelődésügyi osztályának két évvel ezelőtti anyagi támogatása mellé a község lakóitól kaptak, huha- gyárban dolgozó szülők szerezték kedvezményes áron az anyagot, s varrták meg táncruhának. Aki ismeri a ruhakölcsönzési díjakat, tudja, mit jelentett ez ed együttes életében. S aki a hasonló csoportok utánpótlás-gondjairól hallott már, tudja, milyen fontos, hogy a pedagógusok már az alsótagozatosokat figyelemmel kísérik: kiből válhat néhány év múlva táncos. P. Szabó Ernő ERKÖLCSI FÉNYKÉP AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKRÓL Becsületpróbák, versenyek, tesztek Több éves felmérés eredményeit összegeztek a Magyar Tudományos Akadémia pedagógiai kutatócsoportjában. Mint a vizsgálat vezetője, Bíró Katalin kandidátus elmondotta, a nagyszabású akció célja az volt, hogy feltérképezzék az általános iskolai erkölcsi nevelés eredményeit, és képet nyerjenek a 6—14 évesek erkölcsi arculatáról. Eddig csaknem húszezer tanuló adatait, feladatlapos válaszait dolgozták fel számítógépen. A minden eddigi hasonló jellegű elemzésnél összetettebb vizsgálatnál számba vették a tanulók erkölcsi fogalomrendszerét, problémafelismerő képességét, ítélő, értékelő és döntési készségét. Egyén és közösség A neveléstudomány szakemberei mindenekelőtt arra voltak kíváncsiam, hogy az ifjú generáció milyen kollektív érzékkel rendelkezik: hogyan viszonyulnak másokhoz, a közösséghez. Többek között becsületpróbák segítségével tájékozódtak. A mérleg pozitív: a többség önmaga hasznára nem svindlizik. A személyre bontott értékelésekből viszont az derült ki, hogy a görbe úton járók többsége az értelmesebbek közül kerül ki, mivel ők ismerik fel hamarabb a kínálkozó, ám erkölcsi szempontból gyakran negatívnak minősülő döntési lehetőségeket. A közösségi érzés jelenlété- nem felderítését szolgálták a különböző jellegű versenyek. A gyerekek itt is kiállták a próbát: többségük akikor ért el nagyobb eredményt, hatétként az osztály becsülete is kockán forgott. A gyerekek fogalomkészletének felmérése meglepő eredménnyel járt: kiderült, hogy bár a városban élők számottevően több fogalmat ismernek, helyzetmegoldó- és ítélőkészségük ennek ellenére alatta marad a vidékiekének. Verekedés esetén például a vidékiek jobban felismerték, kinek a partjára kell állni, vagy vita esetén kinek van inkább igaza. A neveléslélektan szakemberei szerint ennek az a magyarázata, hogy vidéken az emberek jobban ismerik egymást az adódó konfliktusok jobban a gyerekek szeme előtt játszódnak le, míg az urbanizáló- dás annyira beszűkíti a kapcsolatokat, hogy azt az iskola nem tudja pótolni. Átültetik a gyakorlatba A csaknem fél évtizedes tapasztalatok összegezéseként a neveléstan tudósai tantervi javaslatot készítenek az alsó tagozatosok hatékonyabb erkölcsi nevelése érdekében. A kísérletek során kidolgozott módszereket, eljárása Kát folyamatosan felhasználják az általános iskolai gyakorlatban. A FESTŐMŰVÉSZ AJANDEKA Tűzzománc Szentendrének Bensőséges ünnepség színhelye volt tegnap délelőtt a szentendrei Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár klubövezete. Bencze Lilla festőművész, akinek kiállítása július 26-án nyílt meg, pénteken adta át Nyizák Imrének, a városi tanács elnökhelyettesének Ünnep című, Szentendrének ajándékozott tűzzománcát. Az ünnepségen, amelyen megjelentek a város párt- és állami szerveinek képviselői, Bencze Lilla művészetének barátai, az ajándékozási levél aláírása után Nyizák Imre méltatta a művésznő munkásságát, mondott köszönetét a nemes gesztusért. Az Ünnep című alkotás elhelyezéséről később döntenek. Nyizák Imre és Bencze Lilla a városnak ajándékozott falikép előtt Halmágyi Péter felvétele UJ POLITIKAI KÖNYVEK Falvaink sorsa, jövője az út, hanem az átalakulása. Elemzi a falu-város arányt Magyarországon, hangsúlyozza, hogy hazánkban 35 község jut egy városra, s ez nem kívánatos helyzet. Tovább kell a városok számát növelni úgy, hogy azok áramkörébe ibe lehessen kapcsolni a környező falvakat. Foglalkozik a falusi funkciókkal, a modern mezőgazdaság és a falu kapcsolatával. Megállapítja, hogy nálunk több községre kiterjedő gazdaságok alakultak ki, s ez eleve fontosabb és kevésbé fontos falvak kialakulásához vezetnek. Korábban a falunak kevés volt a külső kapcsolata, a termelésnek nagy részét helyben fogyasztották el, most viszont termelési kooperációk vannak, szomszédos községekbe járnak dolgozni, s a termelés nagy részét elszállítják a községekből, ez is változtatja a korábbihoz képest a helyzetet, viszont a háztáji és kisegítő gazdaságok jövője mindenképpen nagy befolyást gyakorol a falusi településformára, magára a falusi házra, lakásra és a falusi életmódra. Ezzel is számolni kell annak, aki a .magyar faluval, annak jövőjével foglalkozik. A SZERZŐ felrajzolja a jövő faluképét, de hogy neki van-e igaza vagy másnak, azt majd a jövő, dönti el, az eltérő vélemények mindegyikének van reális alapja. Enyedi véleménye, hogy a falusi település- hálózat hazánkban fennmarad, le nem a mai formájában, egyes helyeken dinamikusabban megy végbe a fejlődés, nert a termelési feltételek jobbak, s a nagyközségek sorsabban, míg az alsó fokú ialvak lassabban fejlődnek. Ezzel számolnunk kell, de semmiképpen nem mondha- ;unk le a falvak fejlesztéséről, ; ebben legtöbbet az ott élő lakosság tehet, hiszen a városnak és vidékének eg.ybe- szerveződése nem szabad bogy felszámolja a falusi kő- ' zösségeket. Ügy gondolom, logy ebben egyetérthetünk a szerzővel. Gall Sándor nélkül Mert itt a szülők a legritkább esetben segítenek. Inkább gátolják a kibontakozást, a teljes értékű, az értelemmel és érzelmekkel kötődő ember formálódását. Az állami gondozott gyermekek szinte kétfelé szakadnak: szeretnék szeretni (gyakran nem is ismert) szüleiket, ugyanakkor nevelőiket, akiktől a sze- retetet kapják. Veres István filmjének mottójául Ratkó József versének két sorát választotta: „Napjaim: emberi szemek / Óvjatok, melegítsetek." A képernyőről gyermekszemek néznek ránk. S jó, hogy így együtt maradt — mondhatnám, a rendező szándéka ellenére — a vers és a befejező képsor. Mert aki ezeket a gyermekszemeket látja, sohasem felejti a belőlük sugárzó vádat, a szinte öntudatlan, néma szemrehányást. Nem is volna szabad felejteni. Vallom, hogy Veres István — a film készítésében közreműködőkkel együtt —• ezt akarja mondani. Mindannyiunknak. A jelen és jövő társadalmának. B. I. KELL-E AGGÓDNUNK falvaink sorsa miatt? Erre próbál választ adni Enyedi György Falvaink sorsa című könyvében, amely a Gyorsuló idő sorozatban jelent meg. A szerző a kötetet Erdei Ferenc emlékének ajánlja, joggal, hiszen Erdei a magyar falu legjobb ismerője volt. Erdei -nyomdokain vizsgálja a házi településszerkezetet. a falvak alakulását és von le belőle hasznos tanulságokat. Szükséges is ezzel a témával foglalkozni, met a falu jövője napjaink egyik legégetőbb kérdése. Sokan már elparentálták a falvakat, mondván, hogy a szocializmus körülményei között a városoké a jövő, vagy a városias nagyközségeké, ahová beköltöznek a falvak lakói. Persze a helyzet nem ilyen egyszerű. Tudvalevő, hogy a mai településszerkezet már évszázadokkal előbb kialakult, s néhány évtized alatt nem lehet és nem is szabad megváltoztatni. Nem lehet, mert egyrészt a falvak jelentik a hagyományt, a folytonosságot, másrészt nem a falvakat kell megszüntetni, hanem a kultúrát, a technikát, a városi életmódot meghonosítani bennük, vagyis úgy formálni, hogy mindazt nyújtsák, amit az ember az urbanizált környezetben is megtalálhat. Az utóbbi harminc évben azonban több mint másfél millió ember költözött el a falvakból a városokba. Ez azoknak az érveit látszik igazolni, akik a városforma mellett ‘ törtek lándzsát, holott ez nem igaz, csak azt mutatja, hogy a társadalmi átalakulás olyan erőteljes volt, a mező- gazdaság szocialista átalakítása olyan nagy mozgást vitt végbe, hogy nagy létszámú népesség hajyta el a településeket. Ez a folyamat lényegében valamennyi olyan országban lezajlott, amelyeknek a mezőgazdasága átalakult, amelyek- oen a földműveléssel foglalkozók száma jelentősen megcsappant. De az is igaz, hogy napjainkban eppen az ellenkező mozgást tapasztalhatjuk még a nyugati fejlett országokban is, a városi lakosság kezd visszaáramlani a falvakba, a kisebb településekre. Persze, ezek a települések már nem a régiek, mert lényegében minden megvan, amit a városban is megtalálhat az ember; villany, vízvezeték, jó utak, s a modemül berendezett lakások is biztosítják a lakók kulturált életet. Mi még nem tartunk itt. De nyilvánvaló, hogy az utóbbi években a faluról való elköltözés . lelassult, s akadnak szépszámmal, akik a falusi életformát választják. Mégis azzal kell számolnunk, hogy Magyarországon tovább csökken a falusi lakosság száma, az apró falvakból való elköltözés nagyobb községekbe, városokba, de az is igaz, hogy a falvak többsége megmarad mai formájában, arrli a kereteket illeti, de közelít a városhoz, mind életformában, mind felszereltségében, s így alkalmassá válik a modern ember számára is, hogy onnan járjon be munkahelyére, amely lehet a közeli városban is, vagy a falvakhoz közeli ipari, kulturális köpont is. EZEK A KÉRDÉSEK izgatják Enyedit is, aki azt vallja, hogy a falvaink sorsa miatt nem aggódni kell, hanem elemezni, tervezni, dönteni, ugyanis e munka cselekvést kíván, s tanulmányával éppen ehhez akar hozzájárulni a maga tudományos eszközével. Vizsgálja a magyar falu szerkezetét, kialakulásának körülményeit, a településformákat és nagyságrendjüket. Megállapítja, hogy egy átlagos magyar faluban 1300 ember él: 57 százalékuknak van kereső foglalkozása (a foglalkoztatottak 40 százaléka a mező- gazdaságban, 37 százaléka az iparban dolgozik); átlagos életkoruk 37,4 év. fgy jellemezhető egy átlagos magyar falu, persze ebből van legkevesebb: a statisztikai átlag roppant eltéréseket takar. A valóságban — állapítja meg a szerző — a magyar föld valóságos gyűjteménye a közép- és kelet-európai falutípusoknak: több tízezer lakosú óriás falvak, szétszórt tanyák, s néhány száz lakosú apró falvak, falusi települések egyaránt részét képezik a magyar településhálózatnak. Mindezt tudomásul kell vennünk, s eszerint terveznünk, formálnunk falvaink jövőjét. ELEMZI AZT a hatalmas társadalmi átalakulást, amely a felszabadulás óta hazánkban végbement a magyar falvakban. Ennek egyik legjellemzőbb vonása, hogy erős a társadalmi közelítés a falu és a város között; másik jellegzetesség a városiasodással és az iparosodással együtt járó falusi átalakulás rendkívüli gyorsasága és időbeli sűrített- sége. Rendkívül gyorsan alakult át a falu a foglalkozást illetően is, érdemes idézni: az 1970. évi népszámláláskor a falusi népesség 55 százaléka munkás volt (46,6 százaléka ipari munkás és 8,4 százaléka mezőgazdasági munkás), 29,3 százaléka szövetkezeti tag, 11,4 százaléka adminisztratív dolgozó és csupán 4.3 százaléka volt önálló: egyéni paraszt, kisiparos vagy kiskereskedő. A falusi életmód változásait is bonckés alá veszi, majd a falvak és a városok viszonyát értékeli, megállapítja, hogy nem a falu megszűnése
