Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-07 / 184. szám

J msr tncrr.t 4 ap 1980. AUGUSZTUS 7., CSÜTÖRTÖK Ballada (fa). Bár Eőry Emil 1939-ben Rábacsécsényben született, Érd a felnövelő tája, ahol eddig negyven esztendőt töltött el a gyermekkor élményeitől az alkotás lázáig. Csalódásai kö-_ zepette kereste műfaját; ver­seket írt, zenész lett, elmélke­dett képességeinek természe­téről és távlatairól. Első szob­rait lábtörés közepette for­málta 12 éves korában — s attól az időponttól kezdve Mes­terházi Lajosné tanári bízta­tása nyomán is érlelődött kép­zőművészi hivatása. Kitérők után került 1968- ban a zebegényi szabadisko­lába, ahol Gyémánt László és Csíkszentmihályi Róbert kor­ERD ALKOTÓJA Társadalmi gondolatok szobrdszi kifejezése rigálásai nyomán gyorsult fej­lődése egyéni irányba. Az anyaggal — kővel, bronzzal, krómacéllal, fával — együtt gondolkodik. Egyetlen szemé­lyes iránytűje Brancusi mű­vészete. Élete így hangzik dióhéjban: szerszámkészítő lakatos volt. szobrász lett, s közbén tíz éve már a 220. érdi szakmunkás­képző intézet oktatója, most 1980 júniusában kapta meg a Kiváló Pedagógus címet. Teljes ember az iskolában, ahol adományozott rézdom­borítása is látható, teljes em­ber szobrászként is. Mindkét közegben helytáll. Teljes emberként Sokat dolgozik. Érd városá­nak új tereit szerkeszti em­lékművekkel, tanár, képzőmű­vészeti szakkört vezet, éjsza­kába nyúló munkája nyomán születik meg a szobor. Egyik első mű­vének címe: Szi- szifusz. Akár jel­képnek tekinthet­jük, mert valóban sziszifuszi erőfe­szítéssel jutott el a szobrászi ön­megvalósításig. Már ekkor, az in­dulás pillanatá­ban is rendelke­zett a lényegre törés és a plasz­tikai kiemelés ké­pességével. A Gyász egyetlen hajlítással fejez ki eszmét, a Don Quichote csön­des f elkiáltó jel. Már ekkor göm­bössé vagy kar­csúvá módosítja figuráit. Beleka­paszkodik egy- egy jelbe, mozdu­latba, motívum­ba, mely maga a szobrászi kifejezés hiánytalansága. Követ, csontot, természeti formákat gyűjt, hát­térnek, szobrászi raktárnak, hogy rendelkezzen a szüksé­ges kiegészítéssel, háttérrel, ha a képzelet annyi kutatás után egyszerre nyomra buk­kan. Mer kezdeményezni Horpasztja, gyűri a fát meg­szállott Fanyűvő-ként, de az anyag törvénye és értelme szabályai szerint. Körkörös lendülettel idézi az ös-t.A Mi- tosz-t vasnyelven szólaltatja meg. A Ballada tőmondata is egy világot sűrít. A Cantata profana korunk világszimbó­luma. A szarvasagancs alap­formája Eőry Emil szobrászi indítása, tetőzése. 1977-ben bronzban gondolt Picasso em­lékére!, Eőry Emil szobrászi szemlé­lődése az esztetizált drárnai­ság jegyében éri el a formai eredményt. Ilyen megközelí­téssel folytatta Kerényi Jenő Golgota csoportját, úgy, hogy a figurákat monuméntális csonkókra költötte át — be- végzetlenül bevégzett for­mákra. Mer újítani, mer kita­lálni, mer kezdeményezni Eőry Emil — a régi és új eszmék, társadalmat mozgató gondolatoknak, mozgalmak­nak a szobrászi kifejezését. E szobrászi gondolkodás az anyag szövetségét keresi, azzal együtt küzd a kifejezés elérhető op­timumáért. A Niké az élet minden golgotájának ellenté­teként szép, tiszta, nemes ív­vel villantja fel zárt alakzat­ban a harmóniát. Új városok emblémája Tavaly kilenc új város kap­ta meg státusát — Érd, Barcs, Vásárosnamény, Fehérgyar­mat, Lenti, Körmend, Paks, Celldömölk, Berettyóújfalu. E törvényerejű rendelet nyomán e fejlődő települések egymás közötti kapcsolata is növek­szik, s ennek jegyében ké­szítette el Eőry Emil a kilenc új város közös emblémáját. E vasból készült plasztika egy nagy körgyűrűbe foglalja a kilenc város egységgé ková­csolódó téglajelét, kubisztikus összefogással a jelen és a hol­nap emlékműveként. Eőry Emil a művével iga­zolja, hogy a szobrászat is vál­lalhat időszerű feladatokat, a szobrászat is sűrítő, mozgósító erő. Művészetéből ez az igaz­ság árad, és még egy, hogy kellő tehetséggel, szorgalom­mal, odaadással sok-sok küz­delem után szabályos stúdiu­mok nélkül is elérheti valaki a szobrászat minőségi magas­latát. Erre akadnak példák, ritka kivételek. Az egyik Eőry Emil pályafutása. Losonci Miklós Genezis I. (fa). PILISEN KÉT ÉY TÁVLATÁBÓL Jobb lehetőség — nagyobb követelmény A fejlődést gyakorta nehéz észrevenni a mindennapok sodrásában. Időben is el kell távolodnunk a dologtól, hogy észrevegyük a minőségi vál­tozást. Legutóbb Pilisen érhettük tetten távlatból a fejlődést. Két éve annak, hogy a mű­velődési ház igazgatójával és a helyi tanács titkárával közö­sen tettük mérlegre a nagy­község közművelődésének helyzetét. Azóta a könyvtár egyre inkább megfelel a kor­szerű követelményeknek. Az ifjúsági ház — igaz, hosszú va­júdás után — szervesen össze­kapcsolódott a művelődési ott­honnal. A közös irányítás azt is eredményezte, hogy Pilis újabb népművelői státust ka­pott. Jelentősen erősödött az intézmények közös fenntar­tása, a közművelődési létesít­mények és a termelő üzemek kapcsolata.' A monori járás­nak ebben a községében min­den szempontból kialakultak a közművelődés magasabb szin­tű feltételei. Persze ez távolról sem je­lenti azt, hogy gondtalanná, problémamentessé vált a nép­művelők mindennapi élete. Sőt, a több lehetőség vákuu­mot teremtett. A munka érté­kelésénél magasabbra került a mérce: az eredményeket a jobb adottságokhoz kell mér­ni. Csak ez, a mindig többre törekvés hathat ösztönzően — mint mindenben — a közmű­velődésben is. Leginkább a törekvéseket fogadhatjuk elis­meréssel. A nagyközség mű-, velődési otthona vállalja és igyekszik betölteni a szellemi centrum szerepét. — Nekünk is szembe kellett nézni a hagyományossá váló nyári uborkaszezonnal — mondta Pelczhoffer Erzsébet, a művelődési ház igazgatója. — Semmiképpen sem lehetünk elégedettek azzal, amit az idén már megvalósítottunk, de ta­lán ezen az úton kellene folytatnunk. Elsőként említe­ném, hogy színházi kirándu­lásokat szervezünk a nyári időszakban. így például a szegedi szabadtéri játékokra három csoportban százötven embert viszünk el, a különbö­ző budapesti programokra pe­dig százat. Szakköreink több­sége ugyancsak működik és az ifjúsági klubunk is tart foglal­kozásokat. Egyik legnagyobb problémánk a művelődési ház udvarán levő szabadtéri szín­pad, pontosabban csak színpa­di lehetőség. A játéktér rend­behozása nem járna különö­sebben nagy költséggel, de nincs kerítés, és így nem tu­dunk bevételes rendezvénye­ket szervezni. Arra pedig nem futja a pénzünkből, hogy in­gyenes műsorokat rendezzünk. Vitatható álláspont, mert ez a bevételcentrikusság fel­mentést ad a közművelődés nyári feladatainak teljesítése alól. Hasznosabb volna keres­ni a lehetőségeket — akár időleges megoldások árán is — arra, hogy a szabadtéri szín­padot bekapcsolhassák a köz- művelődés áramkörébe. Per­sze igazságtalanok lennénk, ha ebből indulnánk ki az összkép . megfogalmazásában. Hiszen akár követésre méltó példa lehet a művelődési köz­pont asszonyklubfának nyári programja: vendégeket hívnak az ország különböző tájairól — például a pécsi asszonyokat — és maguk is kirándulásokat tesznek. Folyamatosan műkö­dik a bábszakkör, a fotóklub és a magnósok klubja. Bár ez utóbbi csoportnál gondot je­lent, hogy a magnószalagok és kazetták kölcsönzési díját a budapesti ellátó központ két­szeresére emelte. A művelődési ház igazgató­jával folytatott beszélgetés so­rán újra és újra felbukkantak az anyagi gondok. De ezeket mégis csak viszonylagosnak tekinthetjük, azaz egy adott helyzetben jelentkező részlet- problémának. A művelődési ház ugyanis 134 ezer forint állami támogatást kap, s a Pilisen, illetve környékén működő üzemek 74 ezer fo­rinttal támogatják a közműve­lődést. Ez a pénz nem sok, azonban ha a nagyközségben dolgozó népművelők igyekez­nek kihasználni a megyei és a járási körműsorok, a klub­pályázatok és egyéb címen körvonalazódó forrásokat, ak­kor tovább bővíthetik azt a keretösszeget, amelyből meg kell oldaniuk a község köz- művelődését. Tudott, hogy a monori já­rás kifejezetten mezőgazdasá­gi jellegű, önként adódik hát a kérdés: Mit tesz. mit tud tenni a művelődési ház a ter­melőszövetkezetekben dolgozók közművelődéséért? — A nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága tavasz- szal vizsgálta a közművelődé­si intézmények közös fenntar­tásának eredményességét és hatékonyságát — válaszolt a művelődési ház igazgatója. — Joggal állapították meg, hogy csak a fejlődéssel lehetünk elégedettek, mert kiemelt fel­adatunknak kell tekinteni és az eddigieknél is többet kell tennünk a munkásművelődés érdekében. Az üzemekben dolgozó szocialista brigádok­nak csak kisebb részével si­került rendszeresíteni az együttműködést. Azt viszont nyugodtan mondhatjuk, hogy akikkel mindennapossá váit kapcsolatunk, azok önállóan kezdeményeznek és az álta­lunk kínált programokban is részt vesznek. Mindenképpen jónak értékeljük a szocialista brigádok részére szervezett folyamatos versengést: a részt­vevők kéthavonként számoltak be az általuk látott kiállítá­sokról, községük, valamint üzemük életéről és a brigád­juk teljesítményéről, ezt kö­vetően pedig a. legszínvonala­sabban dolgozók nyilvános vetélkedőn vettek részt. Emel­lett rendszeresen tartunk is­meretterjesztő előadásokat az üzemeknek. A legtöbb tenni­valót az adja, hogy nagyon ke­vés a kifejezetten mezőgazda- sági, fizikai munkások ará­nya a közművelődésben. Talán ezen is segíthetne, ha tartalmasabbá válna a műve­lődési intézmények társadalmi vezetőségeinek munkája. A formális, rendszeres működés­sel nincs probléma, de a veze­tőség tagjai alig-alig ismerik az általuk képviselt termelő- szövetkezet, állami gazdaság, illetve intézmény dolgozóinak igényeit. így aztán a társa­dalmi vezetőség munkájának hatása még nem mutatkozik meg kellően az eredmények­ben. Kriszt György HE Fl Fl I- M) EGYZET Joseph Andrews Pete Firth és Natalie Ogle, a A Koldusopera — nem a Brecht—vvetu-iéie, hanem az eredeti, a John Gay-féle — és a tíosarth-rajzok, metszeteit világa ez; az angol XVIII. szá­zad, annak is az első fele. Mozgalmas kor, politikai bot­rányokkal, köpönyegíorgatás- sal. az angol burzsoázia stabil, fokozatos gazdagodásával, s az egyre nagyobb mértékben iparosodó ország végül az ipa­ri forradalomba torkolló át­alakulásának kezdeteivel. A kor irodalma nyomán követi a polgárság társadalmi mozgását, a politikai élet cik­cakkjait, az arisztokrácia las­sú szellemi eltompulását épp­úgy, mint a kibontakozni kez­dő városi bérmunkasság, a megnyomorított, szenvedő kis- emDerek sorsát. Üj műfajok tűnnek fel, minaenekeiott a regény, a később polgári re­génynek megjelölt műfaj, melynek egyszerre megalapí­tója és legnagyobb művelője Henry Fielding. Ezt a hol szatirikus, hol mo­ralizáló, hol vérbően életked­veid, hol szenvelgóen érzel­gős műfajt hallatlan élet­gazdagságával, az ábrázolt vi­lág élményanyagának áradóan dús felhasználásával, a maga nemében máig sem múlták felül. Fielding, a hányatott sorsú, állandóan hadakozó író máig élvezetes olvasmány, könyvei nemcsak műfajt te­remtők, hanem a műfaj örök értékei is. Mindezt talán szükséges volt elmondani ahhoz a filmhez előzetesként, melyet az egyik legjobbnak tartott Fielding- regényből, a Joseph Andrews- ből készített egy másik Fiel- ding-Hímmel az író világának tökéletes értéséről már tanú- bizonyságot tett angol rende­ző, Tony Richardson. Az em­lített film a Tom Jones, mely ugyan tizenhét éve készült, de mindmáig a legjobbnak tar­tott Richardson-tilm. A Joseph Andrews, mely az 1742-es első kiadás címlapja szerint A Don Quijote szerző­je, Cervantes modorának az utánzásával készült, magába sűríti a kor sok rossz és sok jó regényének hibáit, modo­Joseph Andrews főszereplői. rosságait, de egyúttal a kora­beli Anglia remek szatirikus rajza is (és itt tart rokonságot az említett Gay színdarabjá­val vagy Hogarth gyilkosán szatirikus, leleplező erejű met­szeteivel). Van itt minden: el­cserélt gyerek, elhagyott cse­csemő, eltitkolt ifjúkori bűnök és fennen fitogtatott öregkori vétkek, túladagolt naivságú kalandok és sikamlósán elő­adott szerelmi históriák, ke- resztül-kasul szerelmeskedő főurak és keresztül-kasul sze­relmeskedő polgárok, útonál- lók, vándorok, papok, prosti­tuáltak, cselédek és földesurak — valóságos tenyészete nyü­zsög a túlzásokkal és torzítá­sokkal együtt is remekül meg­rajzolt figuráknak. (A regény valamikor kulcsregény is volt —, ma az már nem érdekes, melyik hőse kit gúnyolt ki, mára már csak a XVIII. szá­zadi Anglia állapotának a raj­za érdekes.) Richardson, a Joseph And­rewsban mindezt a nyüzsgést visszaadja és mégsem adja vissza a regényt. Ahhoz képest oly vértelen és vázlatos a film, mint amilyen egy tar­talmi kivonat lehet egy erede­ti nagyregényhez képest. De Richardson még a tartalmi ki­vonatban sem jeleskedik. Lát­szólag minden rendben van, bemutatkoznak az angol arisz­tokrácia kastélyainak bútorai, a ruhák, a parókák, a patta­nások és a szépségflastromok, felvonulnak a duzzadó és a lottyadt női bájak, kábít a fa­lu, a város nyüzsgése; az ár­tatlan és szűzies Joseph And­rews és ártatlan és szűzies kedvese, Fanny, minden ve­szedelmen át megőrzik ártat­lanságukat és szűziességüket — és mégis: a Joseph And­rews legföljebb részleteiben mondható sikeresnek, mert egészében véve unalmas, ér­dektelen és szókimondónak szánt, sikamlósnak elgondolt hangvétele ellenére is tulaj­donképpen inkább viszolyog- tató, mint pikáns. Az 1740-es évek Angliájának igazi ké­pe kimarad ebből a filmből — és így Fielding sem lehet iga­zán jelen. Szerelem, szieszta idején Köztudott: a mediterrán or­szágokban a meleg évszakok­ban a déli órákban megáll az élet. Tizenkettőtől háromig, négyig jóformán mindenki el­vonul a lakások valamivel mégis hűvösebb szobáiba, hogy átvészelje valahogy a valóban agyforraló hőség óráit. A szieszta szent dolog; idejére hivatalok, bankok, üzletek, vendéglők, műhelyek is több­nyire bezárnak. Jorge Grau spanyol rendező egy ügyes ötletből bontja ki filmjét: a jelentéktelen kül­sejű, nem éppen daliás terme­tű kis tévészerelő, a film fő­hőse, a szieszta óráiban láto­gatja meg a beteg tévékészü­lékeket — és az unatkozó, ki­elégítetlen asszonyokat. És Calixto, ez a csavarhúzós Don Juan, olyan jó hírre tesz szert a kisváros asszonyai között, hogy valósággal kézről kézre — vagy: ágyról ágyra — ad­ják. Ez eddig és így egy vérbő, latin stílusú filmszatíra lehe­tőségét sejteti. Grau eleinte tesz is errefelé lépéseket; a kisvárosi emberek ábrázolása erre vall. a nők szereleméhsé­gének, Calixto ügyefogyottsá- gának bemutatása szintén, és ide sorolhatjuk annak a díszes asztaltársaságnak a keményen, már-már karikaturisztikusan megrajzolt figuráit is, akik kö­zé Calixto is tartozik. De ami­kor a film elkezd moralizálni, s hősét a jellemétől idegen er­kölcsi tépelődésekbe kénysze­ríti, s főleg amikor egy szodo- mikus birkapásztor rovására ízléstelen és visszataszító tré­fát űznek, majd a felszarva­zott férjek elteszik láb alól Calixtót, s egy kannibalisz- tikus vacsora során Grau gyomrot és jóízlést felforgató jeleneteket tálal a néző elé, akkor rá kell jönnünk: ez nem­csak rossz film, hanem gusz­tustalan és morbid is. (Nem a prüdéria beszél belőlem, ha­nem a silány művekkel szem­beni ellenszenv.) Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents