Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-31 / 204. szám
Múlt, jelen, jövő Kiss Attila rajza Nyugdíjasok a közéletben Eljött a régen várt nap S Eljön majd a régfen várt nap, kézhez kapod a nyugdíjadat — $ énekli a Fonográf együttes, s mi- $ vei tagjainak jócskán kell még $ várniuk a nyugdíjra, tulajdon- ^ képpen nem is kell egészen ko- ^ molyán venni a dolgot. Legalább- ^ is, ami az éneket illeti, hiszen ^ amikor valóban eljön az a régen várt nap, valamennyiük előtt ott | a kérdés: hogyan tovább? s S ki így, ki úgy, de a maga $ módján minden nyugdíjas egy fe- $ leletet ad: dolgozni akarok. A tárgyalók új világa Dr. Somfai Istvánról, Tárnok körzeti orvosáról akkor írtunk legutóbb, amikor nyugdíjba ment. Ma már — mint érdi lakos — nyugdíjasként használja ki a lehetséges munkaidőt, s a felülvizsgáló orvos kötelezettsége mellett újabbat is vállalt: egyike a város hatvan népi ülnökének. — Az igazság az — mondja, hogy aki hozzászokott a napi munkához, a menéshez, az nehezen vállalja a megállást. S még ha tudja is, hogy mind nagyobb szüksége van a pihenésre, ott keres magának elfoglaltságot, ahol talál. Nekem szerencsém van, nagy szükség van a városban minden orvosra, amíg az engedélyezett időből telik, dolgozom. De energia még így is marad bőven, ezért vállaltam a népi ül- nökséget. Mindig is foglalkoztatott a tárgyalótermek világa, s túl a magam lekötésén talán a szakmámból is hasznosíthatok a bíróságok javára valamit. Megkétszerezett érzések Egy házzal odébb, a város Dober- dónak nevezett vidékén él Szécsi Zoltán. A Csepel Autógyár dolgozójaként ment nyugdíjba, s folytatta ott, ahol annak idején abbahagyta: ma párttitkár a parkvárosi alapszervezetben. — Kertészkedhetnék álló napon át — mondja. — Mint ahogy kertészkedem is, élvezem a csöndesebb nyugdíjas napokat, de az ember előbb-utóbb szétnéz maga körül és azt keresi: mit tudna segíteni. Felénk sok az idős ember, jó pár akad belőlük az alapszervezetben is, talán nem árt, ha az ő problémáikat egy hasonkorú, helyzetű ember érzi át. — Milyen gondja van errefelé az idős embereknek? — Mindaz, ami a fiatalabbaknak is, csakhát a korral nehezítve. Nincs víz — nekik sokszoros teher minden lépés. Nem lehet valamit kapni — nekik kétszer .annyinak tűnik az út. Buszra kell várni, hosszabb a várakozás. Nekünk, akik ismerjük ezeket a nehézségeket, akik velük együtt éljük a napi problémákat, az a feladatunk, hogy minden erőnkkel segítsünk rajtuk. Fogadott prókátor Van, akinek nincs szüksége hivatalos keretre, a maga erejéből, a maga környezetében találja meg helyiét nyugdíjasként is a közösségben. Hoitssy Andor nyugalmazott posta-műszaki főelőadó például a város ügyeinek szóvivője. Nem történhet olyan a Postástelepen, amiért ne emelné föl a szavát. Ha dicséretet érdemel, azért, ha szidnivaló — azt is vállalja. Legutóbb például az egykori postásépület megtartásáért kopogott be a tanácshoz: kérelméhez másik kétszáz aláírás társult. — Az emberek — magyarázza —, akkor is nehezen szólalnak föl a maguk ügyében, ha tudják: igazuk Periférikus szakmák? Csak munka van TŰZOLTÓ LESZEL S KATONA! VADAKAT TERELŐ JUHASZ! (József Attila: Altató.) VISELKEDJ TISZTESSÉGESEN, FIAM! VAGY MEHETSZ UTCASEPRŐNEK! (Anyai intelem, 19*0.) (J Utcaseprőt nem találtam. Sírásót, sintért (hivatalosan: gyepmestert, az állatrendészeti telep felügyelőjét), pöcegödör-tisztítót (pontosan: a Pest megyei Településtisztasági Kommunális Válla- i Lat gépkocsivezetőjét) — igen. Miért kerestem őket? Érdekelt S életük, körülményeik, helyük a közösségben. A gyepmester Ny üli József gyepmester, az épülő szentendrei állatrendészeti telep felügyelője fiatal ember. Vékony, szőke, szófukar. Ami leírva folyamatos beszélgetésnek tűnik, hosz- szú hallgatások, félszavak eredménye. — Hogyan került ide? — Idevalósi vagyok. — Ügy értem, ebbe az állásba. — A busznál voltam, gépkocsivezető, onnan... Már két és fél éve. — Miért jött el? Több itt a pénz? — Jóval kevesebb. — Hát? — Voltak gondok a busznál... Most több a szabad idő... Vállalhatok alkalmi munkát. — Mi a feladata? — Elhullott állatok elszállítása... Meg a kóbor ebek befogása. — Csak a városban? — A községekben is, a környéken, ha rendelik... Ezért ötszáz forintot kapunk. — Kapunk? — A befogáshoz! több ember kell... Nem kifizetődő, van kpzség, amelyik két éve tartozik a pénzzel. — Efs a legnagyobb gond? — Hát... Tavasszal, ősszel sok a kóbor kutya, párzáskor elverik a háztól az emberek, vagy az adó elől... Amikor megyünk befogni, szidnak az állatbarátok. — Hogyan? — Ronda sintér, mondják. — Bántja? — Már nem... Van köztük, aki meg másnap jön, kérni, vigyem el gyorsan a megdöglött jószágát... Akkor jó vagyok. non. Mi néhányan vállaljuk ezt a szószólást és kötelességünk is, hogy vállaljuk. A jó szó terápiája A Külügyminisztériumból ment nyugdíjba Becsei Sámuel, de mintha nem is nyugdíjas lenne, olyan lelkesedéssel igyekszik segíteni a parkvárosi öregek ügyén. — Nagyon sok errefelé az elesett, magányos ember — mondja. — Sokszor nem is a kézzelfogható támogatás, hanem a jó szó is elég arra, hogy feledtessük velük vélt vagy igazi gondjaikat. Azon dolgozom, hogy mind több rászoruló kapja meg legalább itt, Parkvárosban ezt a támogatást. Piszák Imre, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára mondja: — Évek óta azon igyekszünk, hogy nyugdíjbavonuló, idős lakosainkat megnyerjük a városnak. Hogy az a rengeteg tudás, tapasztalat, amit ők hordanak magukban ne vesszen kárba. Ezért is ragadunk meg minden alkalmat hogy nyugdíjasainkat bevonjuk a közös munkába. Szép számmal dolgoznak a Hazafias Népfront körzeti bizottságaiban, van köztük tanácstag, s most a lakó- és utcabizottságok megválasztásánál is számítunk ró öregekre. — Mennyire? — Hogy érti? — Pénzben. — Hát... Akad egy kis jatt... Nem sok... — Családja? — Feleségem, hároméves kisfiam van. — ök mit szólnak?... — Mit szólnak?... Anyám találta nekem ezt az állást... A haverok néha cukkolnak, de csak viccből, nem komoly... Ismernek a városban, Józsikám vagyok mindnek. — Elégedett? — Hát... Igen... Csak most... — Most? — A híd alatt hevert egy dög tíz napig... Nem lehetett észrevenni... Amikor megtalálták, szalajtottak értem... Csak másnap tudtam meg... Akkor azonnal elvittem, de letoltak, hol csavargók... Nem érdemeltem a hangot... Becsülettel dolgozom ★ Dr. Erdélyi Géza körzeti állatorvos, Szentendre: — Derék, csöndes ember. Együtt dolgozunk, sokat segít. A munkafeltételek egyelőre nem ideálisak, ha majd felépül a telep ízbégen, könnyebb lesz. Kutyamegőrző, dög- kút épül, no, meg két szoba összkomfortos szolgálati lakás. Szeretnénk ebpanziót kialakítani, ha valaki elutazik, beadhatja kutyáját Ez a munka, rtieg a korszerű telep talán olyan környezetet ad, mely hangulatot is vált: nagyobb társadalmi megbecsülést szerez. A szippantós Jóvágású, fekete, nagy dumájú, huszonhét éves. Horváth Istvánnal, a Településtisztasági Vállalat fóti telepén találkozom, innen indul, ide tér vissza kocsijával naponta. Helybeli. — Ez jó? — Nagyon. Azért is jöttem át az Épfu-tól. Közel van a lakásomhoz, ahhoz is, amit most építek. — Itt ismerik, nem cikizik? — Ugyan. Sőt. Sok segítséget kapunk. A telep különféle szerződéseket kötött a községgel, adnak építési telket, könnyebb bejutnia az óvodába a gyereknek. Kint, a munkaterületen, ott más. Hajaj. Megyek a földúton, kátyús, lassan hajtok, a hapsi meg, a kerítés mellett, befogja az orrát. Egyszer kikiáltottam: miért, te milyet csinálsz? Azután egy nap meg éppen ilyen finy- nyáshoz kell menni, akkor tisztelt uram vagyok. — ÉS? — Nem vagyunk aranybárányok, leesik ez-az. De valamit valamiért, én — elnézést, másként nem mondhatom — kiszívatom a sűrűjét is a gödörnek, tisztes munkát végzek. — Hallottam svarcról is. — Volt. De ma már olyan szigorú a fegyelem, megszervezett, beosztott munka — nem megy. Meg azután a jobb szervezés miatt, ha bejelentik. 48 órán belül ott vagyunk. Nem érdemes, maszekolni. Ha megbukik az ember, akár ezen. akár, mert tiltott helyen üríti a kocsit — gáz van. — Mi? — Levesznek a gépről, garázsszolgálat egy ideig. — Ez nagy büntetés? — Zsebre megy, keményen. — Mennyit keres? — Négy és fél, ötezret — Szép pénz. — A lenézést nem lehet megfizetni. — Lenézik? — Nem értik meg, hogy nélkülünk belefulladnának a saját szeny- nyükbe. Ha tudnák, milyen keményen dolgozunk, talán más lenne a helyzet. Elvégre egy esztergályos is szutykos, piszkos. És ő is — a munkától. ★ Gódor István, a fóti telep vezetője: — A gödöllői, váci, budai, szentendrei járásban dolgozunk főleg a lakosságnak. Nálunk teljesítménybérezés van, reggel megkapja ki-ki, hogy aznap merre, mit kell dolgoznia. Jók a keresetek, sok a jelentkező is, van kiből válogatni. Igyekszünk gyorsak és pontosak lenni, . írásban közöljük mikor megyünk, mennyibe kerül a szippantás. Bármilyen furcsán hangzik, nálunk is tervgazdálkodás van. A sírásó Könnyen síró (talán foglalkozási ártalom?), kedves öregember Ka- luha István, a törökbálinti temető őre. Tiszta, sokat mosott kék munkaruhát visel, napbarnított arcán világít a fehér bajusz. — Jaj, Istenem, ha én most lehetnék harmincéves. — Nehéz élete volt? — Mátészalkán 13 évesen már cselédkedtem, apámmal, bátyáimmal. Vetőgépen lovat hajtottam, de úgy volt, hogy a jószágot jobban kímélték, mint az embert. Éheztünk, kukoricát loptunk, lőtt ránk söréttel a báró úr. — Ne sírjon, Pista bácsi. — Hát hogyne, mert aztán harminckilencben bevonultam, vittek a Felvidékre, Erdélybe, sebesülés, fogság, 48-ban jöttem haza, — És akkor? — Szálkán voltam az állami gazdaságban, azután, hogy a fiamel- í jött, mi is utána. Dolgoztam itt Bálinton, meg Pesten, a Kábelgyárban, a Téglagyárban. Vagy 18 éve, hogy hallottam, sírásót keresne!:, mert aki volt — ivott Kellett a pénz, jöttem, csináltam ezt is. a munka mellett. —4 Mire ment a forint? — Két lányom, egy fiam, gyengélkedő feleségem vah, most már ő is nyugdíjas. Fiam elnősült Komárom megyébe, sajátjukban laknak, egyik lányom lakótelepen él, a másikkal mi kétszintes házat építettünk itt, a Szent István utcában. — Mennyi a munka? — Sok az öreg a faluban, hát akad. Nagy temetések vannak, túl akarják licitálni egymást az emberek, nem értem én, miért. — A jövedelme? — Hát van, ugye kétezer-négyszázhatvan nyugdíjam, ötszázat kapok a tanácstól, azután a sírásásért pár száz forint. Attól függ, milyen a föld,, ha kavicsos, és többet kell csákányozni, többet kérek. Meg vállalok sírgondozást, -locsolást, azért is jut. Ügy háromezer összejön havonta, néha több. de segítőm is van, annak is jár belőle. — Nem irigylik? — Hát, aki kocsmás, az igen. Akad, melyik kiköp előttem, már- hogy a munkám miatt. Bolond ember az. Jó munka, a családom fogja folytatni. — A fiatalok? — Igen. Tudja, a becsületes munka, bármi az, nem szégyen. Csak legyen. Nagyapám 99 évet élt meg, mondta: Fiain, mióta a magyar kiesett az anyja hasából, ilyen dolga nem volt. Sosem voltam én nyolcvan kiló, nem. Csak, ha harminc- vagy negyvenéves lehetnék, istenem. ★ Gigler József, a törökbálinti tanácselnök: — A Pista bácsi? Órákig tudna mesélni, mi mindenen ment át, * szegény. Mi jól jártunk vele, gondolom, tudom: ő is elégedett. Sok községbe elkelne ilyen tisztes munkásember a temetőnél. Válasz a kérdésre Ha eljön majd a régen várt nap — ott lebeg valamennyiök előtt a kérdés. Megnyugtató választ csakis akkor adhatnak önmaguknak, ha megtalálják, mint tették ezt beszélgetőpartnereink, nyugdíjasként is a lehetőséget a munkára. major ArvAcska | — Sírásó, sintér, szippantós. Muszáj neked ilyen periférikus | dolgokról írnod? — Nem hiszem, hogy azok lennének. Művelői — dolgoznak. — Ez jutott nekik. — Igen. Társadalmi munkamegosztás és a többi. De: ezt is t; meg kell csinálni. Becsülettel, ahogy az öreg sírásó mondta. Nincs ^ periférikus munka. Csak munka van, ami szükséges és hasznos. ^ És akik teszik: szükségesek és hasznosak. í ANDAI GYÖRGY 4»
