Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-29 / 202. szám
xMmap 1980. AUGUSZTUS 29., PÉNTEK leonyid Brezsnyev Kazahsztánban A gazdasági munka további erősítéséről beszélt az SZKP főtitkára Leonyid Brezsnyev csütörtökön megbeszélést folytatott a Kazah Kommunista Párt Központi Bizottságának székházáhan. A tanácskozáson jelen voltak a Kazah Kommunista Párt és a kazah kormány vezetői. Gyinmuhamed Kunajev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Kazah Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára üdvözölte leonyid Brezsnyevet, aki a Kazah Kommunista Párt és Kazahsztán megalakulásának 60. évfordulójával kapcsolatos ünnepségekre érkezett Alma-Atába. Ezt követően az SZKP KB főtitkára mondott beszédet. Leonyid Brezsnyev rámutatott annak fontosságára, hogy Kazahsztán — a tavalyihoz hasonlóan — az idén is legalább egymilliárd púd gabonát adjon az államnak. Mint mondotta, a köztársaság kolhozai és szovhozai évről évre több mezőgazdasági gépet és műtrágyát kapnak, s a következő években sor kerül több mint kétmillió hektár szikes föld megjavítására. Így a kazah mezőgazdaság elsődleges feladata, hogy minden évben elérje az egymilliárd pudos gabonatermelést — ilyen eredmény a jelenlegi ötéves tervidőszakban már háromszor született. A kazah állattenyésztés eredményeiről szólva az SZKP KB főtitkára leszögezte, hogy az ágazatot még tovább kell fejleszteni, E téren elsősorban az állatállomány növelésére és a hústermelés fokozására hívta fel a figyelmet. Leonyid Brezsnyev elismerően szólt a kazahsztáni energetika fejlődéséről. A többi iparággal kapcsolatban felhívta a figyelmet a beruházások terén megfigyelhető nagyarányú lemaradásokra. Kiemelten foglalkozott a színesfém- iparral: elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy e területen 1976—1979 között csak 36 százalékra teljesítették a tervet. Ennek oka — mint mondta — elsősorban a beruházások lemaradása: ez év első hét hónapjában a beruházások 24 millió rubellel maradtak el a tervezettől. Határozottan felhívta a köztársasági párt- és gazdasági vezetők figyelmét arra, hogy a helyzet mielőbbi javítása érdekében jobban kell támaszkodni a dolgozók kezdeményezéseire, teljesebben ki kell használni a belső tartalékokat, javítani kell a szervezettséget és a munkajegyeimet — mondotta egyebek közt Leonyid Brezsnyev. ★ Leonyid Brezsnyev csütörtökön megkoszorúzta a ka^ah fővárosban álló Leninemlékművet. Ugyancsak koszorút helyeztek el az emlékműnél Kazahsztán, valamint a jubileumi ünnepségekre Moszkvából, Leningrádból és a szövetségi köztársaságokból érkezett delegációk vezetői. Leonyid Brezsnyev és a jelenlevő többi szovjet vezető megkoszorúzta a háborúban elesett szovjet hősök emlékművét is. Orvostechnikai kiállítás Magyar nap Moszkvában A moszkvai Szokolnyiki parkban a nemzetközi orvostechnikai kiállításon csütörtökön magyar nemzeti napot tartottak: a Hungexpo rendezte magyar kiállításon részt vevő vállalatok vezetői tájékoztatták a nemzetközi sajtó és a szakma érdeklődő képviselőit tevékenységükről, Moszkvába hózott árukínálatukról. A válságot e Az imperialista gazdaságpolitikát bírálták A gdanski hajógyárban Újabb tárgyalási forduló A csütörtöki varsói lapok első oldalas, részletes jelentést közöltek a minisztertanács előző esti üléséről, amely a LEMP KB plénumának útmutatásai alapján megkezdte programjának felülvizsgálását. Az újságok tájékozatnak a tengermelléki helyzetről is. A csütörtöki Trybuna Ludu nyilvánosságra hozta annak a kormánybizottságnak az álláspontját, amely tárgyalásokat. folytat a gdanski üzemközi sztrájkbizottsággal a hatóságok elé terjesztett fő kívánalmakról. Az álláspontot Jagielski miniszterelnök-helyettes, a kormánybizottság vezetője ismertette a gdanski rádióban és televízióban. A PAP lengyel hírügynökség jelentése szerint Gdanskban, Gdyniában, Sopotban, Szczecinben és Elblagban, ahol a munkabeszüntetések folytatódnak, s a főbb vállalatok változatlanul nem termelnek, a kormánybizottsági álláspontot élénken vitatják. A helyi tudósítóktól a PAP hír- ügynökséghez beérkezett jelentésekből kitűnik, hogy elismerést váltott ki az ország gazdasági életének nehéz problémáira rámutató állás- foglalás őszintesége. A kormánybizottság és a sztrájkolok közötti tárgyalások újabb fordulója csütörtökön délelőtt kezdődött meg a gdanski hajógyárban. A nyugati érdekeket szolgáló gazdasági világrend bírálatával folytatódott az ENSZ-köz- gyűlés világgazdasági kérdésekkel foglalkozó rendkívüli ülésszaka. Joaquim Alberto Chissano mozambiki külügyminiszter felháborodással emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok kongresszusa nemrégiben feljogosította az amerikai cégeket az Egyesült Államok felségvizein kívül eső tengerfenék ásványi kincseinek kitermelésére. A gyarmatosítók helyét az i nperialista monopóliumok jog. lalták el, amelyek — némiképp változó formában tovább joly- tatják a jejlődő országok erő- jorrásainak kiaknázását — mutatott rá Mahmud Szajed Madhi, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság küldötte. A fejlett tőkés országok minden módon arra törekszenek, hogy fokozzák a fejlődő országok számára káros fegyNövekednek az ellentétek Harcok az iráni—iraki határ teljes hosszában Teheránból érkező hírek szerint az iraki—iráni határvidéken hosszabb ideje tartó szórványos összetűzések a szerdai nap folyamán nagyobb arányú harcokká szélesedtek. A hírekhez iraki részről nem fűztek kommentárt. A PARS iráni hírügynökség jelentette, hogy az iráni hadsereg szerdán a Kermanshah tartománybeli Qasr-i-Shirin város térségében az iráni— iraki csatározások történetében először föld-föld rakétákat vetett be. A PARS állítása szerint harcok vannak az iráni—iraki határ teljes hosszában. A jelentés nem szólt arról, a határ melyik oldala a hadszíntér, és nem foglalkozik az áldozatok számával sem. Tovább folynak a csatároA kínai vezető testületek tanácskozásai Személyi változások várhatók zások az iráni kormányerők és a kurd felkelők között is. Kitüntették az űrpárost Hanoiban csütörtökön ünnepélyesen köszöntötték Pham Tuan vietnami és Viktor Gor- batko szovjet űrhajósokat, akik júliusiján hajtották végre közös űrrepülésüket. Pham Tuannak és Viktor Gorbatkónak átnyújtották a VSZK legmagasabb kitüntetéseit, a Ho Si Minh Érdemrend első fokozatát és a Munka Hőse címet. verkezési versenyt és vissza, hozzák a hidegháborút. A tőkés államok „exportálják” gazdasági válságukat a fejlődő világba is, örökössé akarván tenni így annak elmaradottságát — jelentette ki M. Arami iraki küldött. A fejlett nyugati országokból származó infláció 1974. és 1978. között mintegy 51 milliárd dollár veszteséget okozott a fejlődő államoknak. 1980 végéig ez az összeg várhatóan megközelíti a nyolcvan milliárd dollárt — mutatott rá az iraki küldött, leszögezve, hogy ez a helyzet a gazdasági világrend alapvető reformja nélkül nem változtatható meg. Emlékezés a szlovákok felkelésére Harminchat éve történt LTarminchat évvel ezelőtt, 11 1944 augusztusában történelmi események színtere volt Szlovákia. A szovjet csapatok már közeledtek a csehszlovák határhoz, a hitleristák pedig megkezdték az ország megszállását. Az ellenállás elemi erővel tört felszínre. A hadsereg több mint ötvenezer katonája, és mintegy húszezer partizán szállt szembe a hódítókkal: megkezdődött a szlovák nemzeti felkelés. A felszabadított terület központja Besztercebánya lett, ahol kikiáltották a csehek és a szlovákok egyenjogúságán alapuló állam, Csehszlovákia megújulását. A népi politikai-hatalmi szervek, a nemzeti bizottságok tevékenysége pedig arra mutatott, hogy megkezdődött az új demokratikus rendszer alapjainak lerakása. A szlovák nemzeti felkelési a kommunista párt készítette elő és irányította. Jelentős segítséget kaptak a szovjet hadseregtől — nemcsak a kárpát- duklai előnyomulás lévén —, hanem légi úton fegyvert, lőszert és élelmiszer érkezett, tapasztalt partizán parancsnokok segítettek a harci taktika kialakításában. Az ellenállók sorai között a szovjeteken kívül számos nemzet legjobb fiai harcoltak. így becsülettel helytálltak a küzdelemben a Fábry József vezette magyar Petőfi brigád és a Nógrádi Sándor, valamint Adler Karoly vezette csoportok. Ezáltal a szlovák nemzeti felkelés a nemzetközi szolidaritás és a proletár internacionalizmus dicsérő példájául is szolgált. A Pravda szemleíróia A szovjet javaslatok külföldi visszhangjáról Világszerte nagy érdeklődést keltett és egyre kevésbé mellőzhető hallgatással az a szovjet javaslat, hogy kezdjenek tárgyalásokat a középhatótávolságú rakétákról — írja a Pravda csütörtöki számában Jurij Zsukov, a lap politikai Az amerikai nagykövet ellen Merénylet Bejrutban Az Egyesült Államok bej- I ágyúnaszádok a tengerről lőtrúti nagykövetének sikerült sértetlenül megúsznia azt a merényletet, amelyet szerdán este ismeretlen . fegyveresek Bejrút keresztények lakta negyedében kíséreltek meg ellene. ' A merényletet nem sokkal azután kísérelték meg, hogy a nagykövet találkozott Fuad Butrosz libanoni külügyminiszterrel. ★ Az izraeli harci repülőgépek csütörtökön tovább folytatták felderítő berepüléseiket Libanon felett, és benyomultak Beirut légterébe is. A libanoni haladó erők és a palesztin ellenállók közös légvédel. me tüzet nyitott az izraeli repülőgépekre. Szerdán reggel az izraeli vadászbombázók és helikopterek kiterjedt támadást hajtottak végre a Tyr kikötőváros térségében levő dél-libanoni települések, palesztin menekülttáborok ellen. A légitámadással egyidejűleg izraeli ték a kiszemelt célpontokat. A menekülési lázat az a széles körben elterjedt feltételezés is táplálja, hogy Izrael a Litani folyótól északra, a Li- tani és Zahrani folyó közötti terület elfoglalására készül, ezt látszik alátámasztani, hogy jelentős izraeli erőiket, nagyszámú tüzérségi üteget, harckocsit vontak össze az izraeli és a jobboldali miliciák ellenőrzése alatt álló határövezetben. szemleírója. A cikk emlékeztet rá, hogy a szovjet kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált Nyugat-Európában, de — mint nem először — Washington nyomására szövetségesei álláspontjuk megváltoztatására kényszerültek. Varren Christopher amerikai külügyminiszter-helyettes bonni és brüsz- szeli látogatását követően a pozitív visszhangot mély hallgatás váltotta fel. Ugyanakkor Washingtonban új sratégiát hirdettek meg, amely lehetségesnek mondta ki a „korlátozott” nukleáris háborút, ebben pedig — mint nyilvánvalóvá vált — jelentős szerep jutna a középhatótávolságú amerikai nukleáris eszköznek. Ezt a stratégiát Nyúgat-Európában úgy értékelték, hogy Washington egy Európára korlátozódó atomháború keretében szeretné fölmorzsolni a szovjet erőket, míg az Egyesült Államok sértetlenül, kívülről szemlélhetné az eseményeket. Bologna Rács mögé a fasisztákat! A bolognai főállamügyész kezdeményezésére csütörtökön letartóztatási parancsot adtak ki 28 személy ellen. Vala- mennyiüket azzal gyanúsítják, hogy részt vettek az 1973-ban betiltott „Ű rend” nevű fasiszta szervezet újjászervezésében és fegyveres felforgatást folytattak az olasz polgári demokrácia ellen. Néhányuk eller, az a vád, hogy kitervelték és megszervezték a bolognai fő- pályaudvar ellen augusztus 2-án elkövetett pokolgépes merényletet, amely 84 ember életébe került. Ugyanezeket a köztársasági alkotmány elleni merénylet elkövetésével is gyanúsítják. Prágától a drezdai Prágai utcáig II. Schumann-dal és Két nappal az országos népi gyűlés ülésszakának megkezdése előtt, csütörtökön megnyílt Pekingben a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület (Népfront) Országos Bizottságának ülésszaka. Megfigyelők n kínai parlament és a Népfront párhuzamosan folyó ülésszakának eredményeként jelentős személyi változásokat jósolnak a kormányban, az államapparátusban és az újabban „forradalmi hazafias egységfrontként” emlegetett Népfront vezetésében. Teng Hsziao-Ping, aki várhatóan lemond a kormányban viselt első miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, megnyitó beszédében jelezte, hogy az országos népi gyűlés szombaton kezdődő ülésszakán Kína politikai és gazdasági életének jelentős kérdéseit vitatják majd meg. CSAK RÖVIDEN... TÖBB MINT 800 EZER emert érinteltek az indiai Ut- ir Pradesh államban, Allaha- ad környékén a súlyos eső- jsek nyomán bekövetkezett rsdásoR NAGY-BRITANNIÁBAN imíár több mint 2 millió a munkanélküliek száma, a munkaképes lakosságnak mintegy 8,3 százaléka van állás nélkül. Ilyen rossz munkanélküliségi statisztikát legutóbb a nagy gazdasági világválság utolsó időszakában jegyeztek fel. Prágában rajtolt a buszunk, s a véletlen játéka, hogy Drezdában a Prágai utcában volt az otthonunk. Egymás mellett három szép modern szálló sorakozik, az Interhotel Königstein harmadik emeletén lakott a 41 tagú magyar IBUSZ-cso- port. Innen indultunk nap mint nap a nagy múltú Drezda, valamint a környék nevezetességeinek megtekintésére. A lifi bosszúja Előbb azonban meg kellett küzdenünk a lift bosszújával. Emeletenként a „váróterem” két oldalán két-két felvonó működött. Hogy biztosak legyünk a dolgunkban, mind a négy hívógombot megnyomtuk. S aztán rövidebb vagy hosszabb várakozás után: sze- zám, tárulj. S ott túl az ajtón elcsodálkoztunk. A gombnyomás ellenére nem lefelé, hanem felfelé lifteztünk. Olykor a kilencedikre repített. Nem tehettünk semmit, a komputer a többi emeleten is betáplálta az „invitálást”. Értékes másodpercek vagy percek mentek ígv veszendőbe. A késve érkezőket a várakozó busztársak tapssal köszöntötték. A liftmentséget csak először fogadták el. Később már nem. Gyorsabb a gyaloglás a.lépcsőn — javasolták. — Nyugi, nyugi — mondotta ilyenkor tréfálkozva Barbara, német idegenvezetőnk. Schéliga asszony ezt még jól ejtette ki, magyar kollégája, Ildikó nevével már nehezeo- ben boldogult. Bánfalvi Istvánná azonban nem bánta, ő is csak nevetett. Tudja, milyen nehéz a jó kiejtést elsajátítani, hisz fő foglalkozása pedagógus. Nyáron az IBUSZ-nál kamatoztatja nyelvtudását. Tárlat - magnóval Előfordult, hogy nem volt szükség fordítóra. A világhírű drezdai képtárban magnó látta el az idegenvezető szerepét. Igaz, Raffael, Botticelli vagy Rembrandt remekművei önmagukért beszéltek. Máshol az idegenvezető egyben muzsikus is volt. Zwik- kauban, a Schumann-házban mielőtt a nagy művész relikviáit megtekintettük volna, dr. Gent'Neuhaus kis koncertet rögtönzött. Nem Schumann zongoráján, ezt az egyik első emeleti szobában őrzik. A zenét és a mondókát jól kiegészítette a magyar nyelvű füzet, ebből azt is megtudtuk, hogy a fiatalon, 48 évesen elhunyt zeneszerzőt zongoraművész felesége 40 esztendővel túlélte. Az egész Európát postakocsin bejáró Clara Schumann 72 évesen adta utolsó koncertjét. Az 516 méter magas Schellenberg tetején 400 éve emelt várhoz gyalog kellett fel baktatni. Az erdei túra után a termekben gyalogoltunk. Az Érchegység állat- és madárvilágát bemutató kiállításról természetesen nem hiányzott a nyúl sem. A tapsifülessel más formában is találkoztunk. Éspedig a Nyúl-teremben, a falon. A drezdai udvari festő, Heinrich Göding megpróbálta a 16. század feudális társadalmának életét különleges nyúl- figurákban, különleges viccekkel ábrázolni. Aki látta, bizonyíthatja: sikerrel. Egy másik látnivaló a kút. Vezetőnk bedobott egy kődarabot, hogy érzékeltesse, milyen mély. Kíváncsian vártuk a csobbanást, s bizony jó néhány másodperc telt el, míg „célba” ért. A 129 méteres távolság nem kicsiség, mint ahogy a robotmunkára ítélt parasztok szinte embertelen fáradozása sem volt az. Hét kemény esztendőn keresztül vájták a sziklát, míg vizet találtak. A vár kápolnájában ugyancsak orgonamuzsika fogadott. Itt azonban nem élőben, hanem magnóról. A freiburgi dómban Bach-fúga pihentetett. Hátra, hátrapillantottunk, de csak a mester sötétbevesző körvonalait láthattuk Tájkép — eső után A nyolc napra sűrített él- ményözönt tetézte a sok utazás. A legidősebbek, a régi turistáknak számító, szinte egész Európát megjárt nyugdíjasok sem panaszkodtak fáradtságra. A tájképhez szervesen hozzátartoztak a házak mellett sorakozó ruhaszárító kötelek. Az alacsonyabb épületekből álló lakótelepeken sem hiányoztak ezek. S bár nagyon gyakori volt az égi áldás, mégsem okozott problémát. Hallottunk olyan véleményt: az esővíz meglágyítja, még finomabbá teszi a ruhát. Reitter László