Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-27 / 200. szám

kMiíop 1980. AUGUSZTUS 27., SZERDA Rendkívüli ülésszak az ENSZ-ben Vita a fejlődő országok gazdasági problémáiról — Zimbabwe felvétele és Edmund Muskie külügymi­niszter beszéde állt az ENSZ- közgyűlés hétfőn kezdődött rendkívüli ülésszakán a figye­lem középpontjában. Muskie bejelentette, hogy az amerikai kormány átfogó ta­nulmányt készített a világ né­pesedési kilátásairól. A „Glo­bal—2000" című tanulmány legfontosabb következtetése, hogy a földnek — elsősorban a fejlődő országok révén — a század végére 2 milliárddal több lakosa lesz, mint 1975- ben. Az Egyesült Államok külügyminisztere pesszimista képet festett az ezredfordulóra várható élelmiszerhiányról, az olajkészletek kimerüléséről, s „a jövendő átírására” szólítot­ta fel a Világszervezet tagjait. A konkrét tennivalókról szólva Muskie kénytelen volt elismerni, hogy az Egyesült Államok által a gyengén fej­lett országoknak nyújtott se­gítség elégtelen. Másfelől az olajtermelő országokra hárí­totta a felelősséget, s közben találóan jegyezte meg: „vitá- zással nem lehet éhes gyomro­kat megtölteni", Az ENSZ-közgyűlés rendkí­vüli ülésszaka ezután egyön­tetűen felvette Zimbabwét a világszervezet tagállamai közé. A tagországok száma ezzel 153- ra emelkedett. Ezen az ünnepi eseményen jelen volt Robert Mugabe zimbabwei miniszter- elnök is, aki kedden mondot­ta el bemutatkozó beszédét az ENSZ-ben. Az ENSZ-közgyűlés rendkí­vüli ülésszakán — hétfőn este az elhangzott felszólalásában Rüdiger von Wechmar, az NSZK küldötte az amerikai külügyminiszterhez hasonlóan —, szintén felszólította az olajtermelő »országokat: adja­nak több pénzügyi segítséget a fejlődő- világ szegényebb álla­mainak. Az ülésszakon a „77-eknek” nevezett — ma már mintegy 120 fejlődő országot egyesítő —, államcsoport nevében Na. raszimha Rao indiai külügy­miniszter rámutatott: a világ- gazdaságnak eddig elképzel­hetetlen arányú válsággal kell szembenéznie. Hun Sen kambodzsai kül­ügyminiszter az ENSZ rendkí­Robert Mugabe zimbabwei miniszterelnök az ENSZ-közgyűlés rend­kívüli ülésszakán. Zimbabwét hétfőn vették fel az ENSZ-tagállamok sorába vüli ülésszakának elnökéhez és a világszervezet főtitkárához intézett üzenetében hangsú­lyozta: a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács — mint a kambodzsai nép egyetlen tör­vényes képviselője —, teljes egészében kezében tartja az ország bel- és külügyeit. Ép­pen ezért érvénytelennek te­kintendő minden Kambodzsát érintő határozat, amelyet a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács részvétele nélkül hoz­nak — szögezte le az üzenet. A hétfő esti ülésen Bernar- din Gantin bíboros felolvasta II. János Pál pápának a közgyű­lés rendkívüli ülésszakához intézett üzenetét. Az ENSZ-közgyűlés rendkí­vüli ülésszaka kedden folytat­ta a vitát a fejlődő országok gazdasági gondjairól. Ziaur Rahman, a Bangla­des Népi Köztársaság elnöke a nemzetközi békét fenyegető legnagyobb veszélynek nevez­te a nyomort és kifogásolta, hogy a világszervezet közgyű­lése nem vesz tudomást erről. A bangladesi államfő 10 pont­ból álló programot javasolt a legszegényebb országok gaz­dasági terheinek enyhítésére, beleértve az általuk importált olaj árának 50 százalékos csökkentését. Az ülés utáni sajtóértekez­leten Abdalla Bisara kuvaiti ENSZ-küldött bírálta a fejlett tőkés országokat, mert a vilá­got sújtó energiaválságot — amelyért az olajtermelő álla­mokat teszik felelőssé —, a világgazdaság egyéb problé­máitól elszigetelten próbálják kezelni. Szovjet-vietnami Űrhajósok kitüntetése Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksé­gének elnöke kedden a Kreml­ben magas szovjet kitüntetése­ket nyújtott át a szovjet—viet­nami nemzetközi űrexpedíció tagjainak. Viktor Gorbatko űr­hajós pilóta, az expedíció ve­zetője, a Szovjetunió kétsze­res hőse Lenin-rendet, Pham Tuan. a Vietnami Szocialista Köztársaság űrhajós kutatója pedig a Szovjetunió Hőse cí­met és a vele járó Aranycsil­lag Érdemérmet, valamint Le. nin-rendet kapott. Az atom - leszerelésért Érdemi leszerelési intézke­déseket, valamennyi atom- és más tömegpusztító fegyver be­tiltását, a fegyverkezési ver­seny megfékezését követeli szeptember 1., a világbéke napja közeledte alkalmából a Nemzetközi Demokratikus Nő- szövetség. A nagy tekintélyű nemzetkö­zi szervezet Berlinben, a szö­vetség székhelyén kedden köz­zétett nyilatkozatában felszó­lítja az NDNSZ-hez tartozó nemzeti nőszervezeteket, a vi­lág asszonyait és lányait, hogy fokozzák akcióikat a leszere­lést szolgáló tényleges lépé­sek meggyorsítása érdekében. Növekvő agresszióé veszély Izraeli hadihajók a libanoni partoknál Az izraeli hadihajók éshar-.ciai kapcsolatok megszakítását ci repülőgépek keddre virra- | helyezték kilátásba azokkal az na. CSAK RÖVIDEN... HATVANNYOLC ÉVES ko- i határozatlan” időre mintegy rában súlyos betegség után 1600 munkás válik állástalan­meghalt Borisz Petrov akadé- ‘ mikus, kiemelkedő szovjet tu­dós és tudományszervező, a Szovjet Tudományos Akadé­mia alelnöke, az Interkozmosz tanács elnöke — közölte ked­den a TASZSZ hírügynökség. GUSTÁV HUSÁK köztársa­sági elnök meghívására hiva­talos látogatásra Csehszlová­kiába érkezett Kenneth David Kaunda zambiai elnök. A HOLLANDIAI Breukelen mellett megtartott harminca­dik Pugwash-értekezlet hét­főn véget ért. A tanácskozás résztvevői egyhangúlag elítél­ték az Egyesült Államok új nukleáris stratégiáját, síkra- szálltak a nemzetközi politika vitás kérdéseinek békés, tár­gyalások útján való megoldá­sáért. ETIÓPIA diplomáciai kap­csolatot létesít Szíriával —je­lentette be Feleke Gedle Gior- gisz etióp külügyminiszter há­romnapos szíriai látogatása be­fejeztével. ANGOLÁBAN az ország tör­ténelmében első ízben szava­zást tartanak, amelyen a nép­hatalmi szervek képviselőit választják meg. FELHÍVÁST írt alá — több mint 250 nyugatnémet közéleti személyiség — szakszervezeti aktivisták, tudósok, újságírók, az egyházak képviselői — amelyben felszólítják az NSZK kormányát, ismerje el a Kam­bodzsai Népköztársaságot. A FORD MOTOR ideiglene­sen leállította a Virginia ál­lambeli Norfolk városban levő tehergépkocsigyárát. Az in­tézkedés következtében „meg­dóra növelték őrjárataik sza­mát a libanoni partok mentén és Libanon légterében. Az iz­raeli hajók egészen a ten­gerpart mellett levő rasidi- jei palesztin menekülttábor magasságáig hatoltak be az ország területi vizeire. A liba­noni baloldal és a palesztin ellenállás közös fegyveres erői tüzet nyitottak az izraeli ha­dihajókra. Dél-Libanonból érkező je­lentések szerint a térség több körzetéből — elsősorban a keletiekből — nagy számban menekül a polgári lakosság északra, újabb agressziótól tartva. ★ Hollandia úgy döntött, hogy izraeli nagykövetségét Jeru­zsálemből Tel Avivba költöz­teti át — jelentették kedden hágai hivatalos forrásokból. Ismeretes, hogy az arab or­szágok csatlakozva Szaúd- Arábia és Irak közös felhívá­sához a gazdasági és diplomá­országokkal szemben, melyek rövid időn belül nem haj­landók áthelyezni diplomáciai képviseleteiket Jeruzsálemből. Namíbia napja A világ haladó közvéleménye ma emlékezik meg a namíbiai nép függetlenségi harcával való szolidaritás napjáról. Az ENSZ már 1966-ban megvonta a Dél-afrikai Köztársa­ságtól Namíbia igazgatásának jogát és számtalanszor megerősí­tette: a terület népének joga van az önrendelkezésre és a füg­getlenségre. A dél-afrikai fajüldöző kormány azonban semmibe vette ezeket a határozatokat. Hallani sem akar arról, hogy nem­zetközi ellenőrzéssel demokratikus választásokat tartsanak Na­míbiában, mivel — jogosan — attól tart, hogy azok győztese a namíbiai nép érdekeit képviselő Délnyugat-afrikai Népi Szer­vezet (SWAPO) lenne. Pretoria a gyarmati elnyomás fokozá­sára. Namíbiában működő rendőri-adminisztratív gépezetének erősítésére törekszik. A dél-afrikai kormány kihívó magatartását nemcsak saját gyarmatosító, terjeszkedő törekvései magyarázzák, hanem az imperialista NATO-országok pártfogó politikája is. Namíbiát, melynek földje mérhetetlen értékű természeti kincseket rejt, valójában néhány tucat külföldi monopólium igazgatja. Ezért a területet gyarmatosító dél-afrikai hatóságok a nyugati országok széles körű politikai, gazdasági és katonai támogatására tá­maszkodhatnak. Új elnök a lengyel szakszervezet élén Alapvető feltétel a munka Lengyelország északi part­vidékének üzemeiben hét­főn és kedden délelőtt folyta­tódott a párbeszéd a LEMP Központi Bizottságának 4. plé­numán előterjesztett társada­lom- és gazdaságpolitikai vál­toztatások irányvonaláról. Amint a PAP lengyel hírügy­nökség kedden délben kiadott helyzetjelentése beszámolt ró­la, folytatódnak az erőfeszíté­sek a helyzet normalizálására, annak érdekében, hogy meg­állapodást érjenek el a sztráj- kolók által előterjesztett kö­veteléseket illetően. A PAP be­számolt azokról a nehézségek­ről is, amelyek a munkabe­szüntetések következtében to­vábbra is fennállnak az érin­tett városok tömegközlekedésé­ben, a lakosság ellátásában. Kedden délelőtt Varsóban megkezdődött a Lengyel Szak. szervezetek Központi Tanácsá­nak plenáris ülése, amelyen az országban kialakult társadal­mi-politikai helyzet kapcsán a Vietnami javaslatok Bélkelet-Ázsiabékéjéről Hanoiban külügyminiszté- riumi memorandumot tettek közzé, amelyben Vietnam — a közelgő ENSZ-iilésszakra való felkészülésként — kifejti ál­láspontját a jelenlegi délkelet­ázsiai feszültség okairól, a béke és a stabilitás megterem­tésének, a kambodzsai—thai határon uralkodó feszültség csökkentésének módozatairól. A memorandum részletesen elemzi az indokínai országok és Thaiföld viszonyát és le­szögezi, hogy ..jó kapcsolataik a térség stabilitásának fontos tényezőjét jelentik”. Hangsú­lyozva, hogy az indokínai or­szágok tiszteletben tartják Thaiföld függetlenségét, te­rületi integritását, a memo­randum szükségesnek tartja kinyilvánítani, hogy „nem le­het csak az egyik oldaltól kö­telezettségeket várni. Thaiföld­nek is jó szándékot kellene ta­núsítania". A memorandum sürgetőnek mondja, hogy megfelelő meg­oldást találjanak a feszültség enyhítésére a kambodzsai— thai határon, és indítványoz­za a határ mindkét oldalán demilitarizált övezet létreho­zását. szakszervezetekre háruló fel­adatokat vitatják meg. A ta­nácskozás részvevői a jelen­legi válság alapvető okaiként jelölték meg a gazdaságpoliti­kában elkövetett hibákat, a szocialista demokrácia fejlődé­sének lelassulását, visszaesé­sét. A tanácskozásról hírt ad­va a lengyel hírügynökség rá­mutat: a jelenlegi válságból való kijutás alapvető feltétele­ként konkrét lépésekkel visz- sza kell térni a LEMP VI. kongresszusán a társadalmi­gazdasági gyakorlat számára kijelölt vonalhoz. A szakszer­vezetek szerepének növelését irányozza elő a jelenleg kidol­gozás alatt álló új törvényter­vezet. A Trybuna Ludu keddi szá­mában a legutóbbi eseménye­ket kommentálva kiemeli a LEMP KB 4. plénumán hozott lényeges politikai döntések je­lentőségét, amelyek alapját képezik a kormány által már megtett intézkedéseknek. Ezek­nek a célja: úgy megoldani a felvetődött kérdéseket, hogy egyúttal visszatérjen a rend és a nyugalom, ég helyreálljon kölcsönös bizalom. A lengyel párt központi orgánuma fel­hívja a figyelmet a folyama­tos munkához való visszatérés fontosságára, hangoztatva, hogy ■ha nem tárgyszerű a légkör, fellépnek olyan szocialistaelle­nes elemek is, amelyek nem veszik figyelembe a társada­lom legszélesebb köreinek ér­dekeit. A Lengyel Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsa kedden elfogadta Jan Szydlak lemondását a tanács elnöki és tagsági tisztéről. A központi tanács elnökévé Romuald Jan- kowskit, a fémipari dolgozók szakszervezetének elnökét vá­lasztották — jelentette be PAP hírügynökség. T estvérmegyénkből Omszk zöld pompája Föderáció más városaival ver­sengett és gyakran került ki győztesként a versenyből, ösz- szehasonlításul néhány adatot említek. Omszk területe jelen­leg 45 ezer hektár, a társadal­mi munkával beültetett zöld területek csaknem tízezer hek­tárt tesznek ki. Ezen a hatal­mas területen minden fát, min­den virágot maguk a város la­kói ültettek el. A város utcái­nak fásításában, a parkosított terek és sétányok létesítésé­ben nagy segítséget nyújtott a mi dendráriumunk. Így ne­vezzük a város határain belül fekvő, „Dísznövények” elneve­zésű szovhozt. A gazdaságban 560 különböző növényfajtát termesztenek. Köztük parafát, diófát, déli akácfát, valamint más egzotikus és ritka növé­nyeket, virágokat. A dendrá- rium a szomszédos hőerőmű­től kapja a hőt, a föld alatti források meleg vizét is fel­használják. Jelenlegi felada tünk; a lakókörzetek fásítása parkosítása. ... Amikor az NDK filme­sei „Az orosz csoda” című fil­met forgatták, néhány méter filmszalagot Omszk fejlődésé­nek is szenteltek. Ha ma ér­keznének hozzánk, hogy a vá­rosról filmet készítsenek, alig­ha ismernének rá Omszkra Még zöldebb, még tetszetősebb lett, gyönyörű kertvároshoz hasonlít. Mihail Kubejer (APN) Már este volt, amikor a re­pülőgép leszálláshoz készülő­dött. Az óriási, narancsszínű napkorong a pontosan kirajzo­lódó horizont felett függött. Parányi dűlés balra, és a re­pülőgép ablakában megcsil­lant az Irtis széles, sima víz­tükre. Messze lent, a folyó partját borító erdő zöld taka­róján keresztül felbukkantak az előváros házainak sziluett­jei. — Omszkban a levegő hő­mérséklete 29 Celsius-fok, az Irtis vizének hőmérséklete 20 Celsius-fok — jelentette be a stewardess. Ez aztán az újság! A nyár közepén Nyugat-Szibériában olyan meleg van, mint a Fe­kete-tenger partvidékén. Természetesen a szeszélyes időjárás Nyugat-Szibéria la­kóit nem lepi meg. A szélső­ségesen kontinentális éghaj­lat télen is hírt ad magáról, amikor a hőmérséklet gyakran eléri a mínusz 40 Celsius-fo- kot, és nyáron is, amikor plusz 40 Celsius-fok fölé emelkedik. Csak a valóban óriási munka- szeretet, és a tájhoz fűződő kiapadhatatlan szeretet, az em­bernek azok a tulajdonságai, amelyeket itt „szibériai jel­lemnek” neveznek, képesek a csodálatos tettek véghezvitelé­re. Nem véletlen, hogy az utóbbi években Omszk az Oroszországi Föderáció városai között kibontakozott városszé- pítési és parkosítási verseny­ből többször került ki győzte­sen. A mellettem ülő utas meg­zavarta gondolataimat: — Néhány perc múlva ott­hon leszünk. — Messze van a városköz­pont a repülőtértől? — Közel van. Gépkocsival húszpercnyire. A repülőtér az Irtis bal partján fekszik, a vá­ros a jobb parton. A műúton, majd az Irtisen átívelő hídon keresztül haladva, már ott is vagyunk a város szívében. A légi kikötőt azonban hamaro­san messzebbre viszik, a sztyeppébe, hogy a repülőgé­pek zaja ne zavarja a város lakóit. Bár a város az Irtis és az Om két partján fekszik, gyakorlatilag az Irtis jobb partja mentén húzódik. A bal parton található a mi büszke­ségünk, a páratlan természet- védelmi terület, a „Madár-ki­kötő”. Meglátja majd, mert mellette haladunk el. Ha rész­letesebb ismereteket akar sze­rezni városunkról, menjen el a tájmúzeumba, ott sok érdekes adatot tudhat meg a város je­lenéről és történetéről. A múlt dokumentumai arról beszélnek, hogy Omszkot 1716- ban az Om és az Irtis folyók összefolyásánál Buhholcz ezre­des katonai expedíciója alapí­totta. Az expedíció I. Péter pa­rancsára kelt útra. Ma azon a helyen, ahol kikötöttek, az omszki folyami kikötő talál­ható. A cári kormány azonban kevés figyelmet fordított a vá­ros szükségleteinek kielégíté­sére. Omszk kétszáz éven ke­resztül, az Októberi Forrada­lomig földszintes faházakból álló település maradt. Fjodor Dosztojevszkij orosz író, aki 1850 és 1854 között itt töltötte a száműzetését, a kö­vetkezőket írta: „Omszk utá­latos városka ... Fája szinte alig van”. Ma a város valósággal el­merül a fák, bokrok zöldjében. Meggyőződhetünk erről, ha vé­gigsétálunk a belváros utcáin: a Lenin utcán, a Marx prosz- pekten, a Gagarin utcán, a Nemzetközi utcán. Mindenütt pompás fák, virágágyások, par­kosított terek. Ilyen kép fogad a külvárosban is. A kérdésre, hogy hogyan si­került ezt a sztyeppéi várost rövid idő alatt az OSZSZSZK egyik legjobban parkosított városává változtatni, Mihail Kopeljev, a természetvédelmi egyesület területi tanácsa el­nökségének helyettes elnöke válaszolt. — Omszk, meg kell jegyez­nem, „csészealjra” helyezett város: a talajvíz szintje na­gyon közel van a föld felszí­néhez. Egyes helyeken a talaj­ba leszúrt ásó nyomán víz tör fel a földből. Régente egy-egy kiadós eső után a víztől egy­szerűen nem volt menekvés. Nyáron éppen ellenkezőleg: a száraz, port kavaró sztyeppéi szelek keserítették meg az em­berek életét. Éppen ezért rög­tön a háború befejezése után a város egyik legégetőbb prob­lémája a parkosítás volt, a zöld területek létesítése, a ta­laj megkötése és a tiszta leve­gő megteremtése. Az utcák fá­sítása, a parkok és a parkosí­tott terek építése szigorúan megszabott terv szerint tör­tént. Gyors megvalósítását elő­segítette a versengés, amely először a háztömbök, később a kerületek között bontakozott ki, s amelybe lényegében min­den nagyüzem és intézmény bekapcsolódott. Kis idő múlva Omszk már az Oroszországi

Next

/
Thumbnails
Contents