Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-23 / 197. szám

EGYEDÜLI AZ ORSZÁGBAN

Szegeden

Táborálmok beteljesülése

Száll a labda és felcsendül a nevetés. Egy szőke kislány szédítő sebességgel pörgeti hu- lahopp karikáját. Távolabb is kicsik fogócskáznak. Látszatra ez a gyermekcsoport éppen olyan, mint az ország bármely más úttörőtáborában, amikor szabadfoglalkozás van. Hogy mégis más, arról beszéljenek az ott lakók, az ott felügyeletet ellátó pedagógusok.

Ráckevén, a járási ifjúsági Úttörőtáborban a hét közepén nyílt meg az a tábor, mely az országban is egyedülálló. Ez a tábor egy hétre otthont ad negyven szellemi fogyatékos állami gondozott gyermeknek, de van közöttük olyan is, aki kisegítő iskolába jár, akit nehezebben nevelhetőként tartanak nyilván iskolájában. Éppen ezért más úttörőtáborban sem jutott hely számukra.

Szerető megértéssel

— Mennyiben eltérő ez a tábor a többitől? — kérdem Dávid Margit nyugdíjas pedagógust, a tábor vezetőjét.

— Arra törekszünk, hogy ne legyen más. Csupán annyiban üt el a többitől, hogy ezek a gyermekek képességeikben, magaviseletükben több megértést és felügyeletet igényelnek társaiknál. Mi tudjuk ezt, tehát programjainkat — amelyeket jó előre elkészítettünk — ehhez igazítjuk. Arra törekszünk, hogy sok élményt, vidámságot nyújtsunk nekik. Mindent meg akarunk adni, ami egy ilyen általános iskolai úttörőtáborban megadható.

Az ötlet bölcsője

— Hogyan született ennek a nem mindennapos tábornak az ötlete?

— A szülőanyja, s gondozója a tábornak a Vöröskereszt ráckevei járási szervezete, s annak titkára, Gerényi Istvánná — válaszol a táborvezető. — Ö volt az, aki tavaly megszervezte a gyermekév tiszteletére az első, hagyományt alapító tábort a járás szellemi fogyatékos, kisegítő iskolába járó állami gondozottjainak. Az ötlet bevált. Tavaly még csak harminc, az idén már negyven kisgyermek lehet e tábor boldog iakója.

— Kik felügyelnek a gyermekekre?

— Segítőim: Matisné Demin- ger Ágnes makádi, Fürjész József né szigetcsépi pedagógusok, Farkas Judit dömsödi védőnő és velünk együtt vigyáz a gyermekekre Kudar Gábor- né, a pomázi gyermek- és ifjúságvédő intézet ráckevei körzeti felügyelője. Valameny- nyiüket már kicsiny kora óta ismeri, ő látogatja meg a gyermekeket a nevelőszülők otthonában is.

— Nem nehezíti a munkáját, hogy nincs önök között gyógypedagógus?

— Mindhárman gyakorló pedagógusként foglalkoztunk már hasonló gyermekekkel. Ismerjük szokásaikat, és szinte valamennyiük személyes ismerősünk is.

A legszebb fizetség

— Mit kapnak ezért a pedagógusok?

— Nem hinném, hogy ez lenne a fontos — szól közbe Matisné Deminger Ágnes, aki már a korányi táborban is részt vállalt a gyermekek felügyeletéből, s erre a hétre ő állította össze a programot. — Mi ezért nem kapunk, de nem is várunk semmit. Annak a boldog mosolynak örülünk, a lurkók arcán, amelyet feledni nem lehet egy-egy jól sikerült játék, vagy vetélkedő után.

Örömteli élmények

— Milyen érdekességre, élményekre számíthatnak a kisiskolások?

TEGNAP NYÍLT BUDAPESTEN

Matematikai konferencia

Huszonöt ország 260 matematikusa vesz részt azon a konferencián, melyet két neves magyar matematikus, Riesz Frigyes és Fejér Lipót születésének 100. évfordulója alkalmából rendez Budapesten a Bolyai János Matematikai Társulat és a Magyar Tudományos Akadémia. A nemzetközi konferencia pénteken az Akadémia dísztermében ünnepi üléssel kezdődött, melyet Polinszky Károly, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke nyitott meg.

Ezt követően az egykori tanítványok emlékeztek meg Riesz Frigyes és Fejér Lipót munkásságáról. Mindketten a már világhírű magyar matematikai iskola megalapítói:

elsősorban a matematika egy viszonylag új ágában, a függvények világát kutató analízisben alkottak maradandót.

Az ünnepi ülés után a konferencia résztvevői a Mező Imre úti temetőben megkoszorúzták Riesz Frigyes és Fejér Lipót sírhelyét

Ezután megkezdődött a Függvények, sorok, operátorok című konferencia tudományos programja. A matematikusok három szekcióban, a komplex és valós függvénytan, az approximáció-elmélet és az operátorelmélet témakörében fejtik ki és vitatják meg vizsgálataik legújabb eredményeit.

A matematikai konferencia augusztus 28-án fejezi be munkáját.

— Már mindenkinek van labdája és hulahopp karikája — mondja a táborvezető. — Ezek a kedvencük. Van színesceruzájuk, hamarosan megérkezik a Csepel Autógyár játékküldeménye is. Jönnek hozzánk a tököli általános iskolások is bábozni. Még a bábkészítés rejtelmeibe is beavatják az ügyesebbeket. Lesz számháború, fürödni is visszük a gyerekeket a meleg vizű strandra. Megtekintjük a Pe- tőfi-házat is. Szervezünk gyalogtúrát, gyújtunk tábortüzet, mindent, megkapnak, amit egy táborban lehet.

A ráckevei járási Vöröskereszt törekvését megértőén fogadták az üzemek és termelő- szövetkezetek. A szocialista brigádok és a vöröskeresztes alapszervezetek adták össze a pénzt, hogy megnyíljon ez a tábor tavaly, s az idén is. Hogy ezek a gyermekek is megismerhessék a táborélet szépségeit.

Szalai Mária

Fesztiválzárás

Befejeződött a Szegedi Ünnepi Hetek eseménysorozata. Az idén több mint 80 000 nézője volt a Dóm téren bemutatott 16 produkciónak, 8000-rel több, mint tavaly.

A szabadtéri játékokra érkezett vendégek napközben is kedvükre szórakozhattak: az ünnepi hetek alatt rendezett kamarakoncerteket, orgonahangversenyeket, könnyűzenei műsorokat, a képzőművészeti, a fotó- és más kiállításokat, a szórakoztató és sportprogramokat 360 000 érdeklődő kereste fel. Az ünnepi hetek 55 eseményét így tízezerrel többen látogatták, mint tavaly. Különösen nagy sikere volt a Szeged testvérvárosai: Odesz- sza, Lodz, Turku és Szabadka kiállítóit is vendégül látó Szegedi Ipari Vásárnak, amelyet csaknem 130 000-en tekintettek meg. A múzeum kiállításain ötvenegyezren fordultak meg.

Minden napra

*

Uj könyvek

„Minden napra egy mese” — ez nem csupán a Móra Kiadónál a napokban immár hetedik kiadást megélt nagy sikerű meseösszeállltás címe, hanem a kiadó munkáját is jellemző állítás. A gyermekeknek és az ifjúságnak íródott műveket gondozó kiadó ugyanis az idén mintegy 370 kötetet jelentet meg: egy-egy könyvújdonság jut az esztendő minden napjára.

Kárpáti Kamii, a varázslatos gyermekkort idézi fel a „Trombitás Ali cirkusza” című regényében, amelynek hősei 8—10 éves gyerekek. Kántor Zsuzsa „Hajszesz és bolondgomba” című kötetében az eddig megjelent két gyermektárgyú fantasztikus regényét — „Zenél a Zakariás” és „Matekária” — egy harmadikkal trilógiává egészítette ki.

„Ballada egy márványtáblá- róí” cimífteí a közkédvelt Ösí- kos könyvek sorozatban jelenik meg Kántor Zsuzsa másik műve. Az írónő kortársa volt Braun Évának, s regényében múltat, jelent és jövőt egyszerre láttató módon idézi fel a kommunista mártír alakját. Több generációnak az első igazi nagy regényélményt jelentette Borisz Polevoj, „Egy igaz ember” című kötete, amelyet új kiadásban ismét közreadnak.

Evita

Rockopera-bemutató a Margitszigeten

A nyár, a vakáció idején

mindenki igyekszik a megszokottól eltérni, kikapcsolódni. Ezzel a szándékkal ültem be Budapesten a margitszigeti Vörösmarty Kertmozi esőtől frissen áztatott széksoraiba. Nem hangverseny, kórusmuzsika, népzenei találkozó vagy zeneiskolai előadás közönsége, hanem az Evita című rockopera bemutatójának részese lehettem. Magam sem értem egészen, hogy is vállalkozhattam arra, hogy erről írjak, mert hisz sem színikritikus, sem külpolitikus nem vágyóit, mégkevésbé tízen- vagy huszonéves, tehát a fiatalok könnyűzenei ízlését, hozzáértését nem mondhatom magaménak. Mentségem tehát bőven lenne, ha valamely szakértő véleménye eltérne az enyémtől, de ha már belekerültem, nem keresek mentségeket, hanem vállalom, mint egy szórakozni vágyó, jó zenét és színházat kedvelő ember a saját benyomásaimat és gondolataimat.

Az első dolog, ami szemembe ötlött az Evita rockopera magyarországi bemutatójával kapcsolatban, az ízléses, de mégis kellő harsányságú propaganda volt. A produkcióban a hazai könnyűzenészek, fiatal színészek, színházi szakemberek fogtak össze, hogy bizonyítsák tehetségüket, újat akarásukat, s ezt az előadást megelőző nyilatkozatokban, plakáton a legtermészetesebb őszinteséggel — gondjaik és reményeik bevallásával — el is mondják.

Miklósi Tibor művészeti vezető többek közt ezt nyilatkozta: „...a mi zenénkre, a

rockra alapozó színház igazán csak akkor jöhet létre, ha magunk hozzuk össze az első építőkockától az utolsóig ... Meggyőződésem, hogy a közönségnek is kell ez a színház — különösen a fiataloknak. Az ő kedves zenéjüket teljes vértezetében, úgy, ahogyan koncerten megszólal, még színházban nem kapták vissza sohasem ... Tavaly júliusban elhatároztam, hogy belevágok. A kitűzött célhoz keresni kezdtem a megfelelő embereket .. Szinte pillanatok alatt kerekedett ki a kis csoport ..

Tavaly az írországi, dalfesztiválról eljutottam Londonba, ahol megnéztem minden számításba jöhető, műsoron levő darabot. Az Evitát kétszer is láttam, ez tetszett a legjobban.'

A V ilágíUÍŰ szerzőpáros:

Andrew Lloyd Webber zeneszerző és Tim Rice szövegíró az Evitáért elnyerte az

1980-as év egyik Oscar-díját. A történet látszólag a negyvenes-ötvenes évek argentin államfőjének, a fasiszta Juan Peron feleségének története. A szerzők ennél sokkal többet alkottak, mert Éva Peron — Evita — önmagát népszerűsítő, mindenkit és mindent karrierje érdekében felhasznál alakját szembeállították a világforradalmár, legendás Clle Guevara, igazi emberi, politikai, hősi alakjával. Így lett a rózsaszín operettcsillogás helyett egy kemény, izgalmas politikai dráma művük, melynek zenéje, vérpezsdítő dalai méltán hoztak számukra világsikert színházban, filmen, hanglemezen egyaránt.

Magyarországon is sokan vannak, akik már valamilyen módon találkoztak Evitával, s így a mérce jogosan igen magasra került.

Tulajdonképpen igazságtalanság, hogy valamennyi közreműködő felsorolása, értékelése nem történhet meg név szerint, mert igazán fiatalokhoz méltó .kollektív munkát produkáltak. A Rock-Színház szimfonikus és rockzenekara a szakma legjobbjaiból verbuválódott. Nem szabad őket azzal a mércével mérni, mint az ősbemutató összeszokott, világhírű együttesét, mert hisz sem eszközeikben, sem felkészülési lehetőségeikbe*, idejükben nem vehették fel azokkal a versenyt, de a hazai rockélet színvonalát figyelem- « be véve igen jól megoldották feladatukat. Ha néhol egyenetlenség is mutatkozott összjá- tékukban. hangerejükkel való gazdálkodásukban — különösen a címszereplő kíséreténél — igen hatásosak, ha kellett, líraiak, ha kellett, vérpezsdí- tőek. összességében jó muzsikusok voltak. Várkonyi Mátyás zenei vezetése elsősorban a dalok igényes előadására koncentrálódott, az összekötő zenei részeken még egy kicsit csiszolhat.

A látvány, modem, egyszerű eszközökkel — állványok, néhány bútordarab és sok-sok fólia — egészen újszerű hatást kiváltó sikerrel Bogyó Barna, Bonyi József, Horváth Kata és Lovas Pál tervezték. A koreográfus Szé- ky József a szólisták és a kar mozgatását stílusosan, magas igénnyel oldotta meg, különös figyelemmel Che és Evita alakjára.

Kiemelni a szereplők közül mindenekfelett Szakácsi Sándort kell, aki Che szerepében énekével, mozgásával, teljes játékával megmutatta — sajnos, csak egyedül ő —, hogy van olyan fiatal színész Magyarországon, aki magas nívójú zenés-táncos darabban is egészen elsőrangút tud produkálni. Harmath Albert Peron szerepében néhol kissé harsányabb és darabosabb volt, mint azt a tábornoktól elvártuk volna, Magaldi megszemé- lyesítőjeként Szolnoki Tibor jól táncolt és kellemesen énekelt. Rövid szerepében mint Peron szeretője Eszményi Viktória bizonyította, hogy a rock műfaj kiemelkedő egyénisége, de mozgás- és játékkultúrájáról nem volt igazán alkalmunk meggyőződni.

A rendezők Katona Imre és Mátis Lilla, valamint munkatársuk, Elbert Mária színvonalas, látványos, sokszor kitűnő előadást teremtettek. Egy valamiben azonban nem bizonyultak szerencsésnek, azaz a címszereplő kiválasztásában. Kováts Kriszta mint színésznő, miint kitűnő táncos, üde jelenség volt, de hangjával nem győzhette a rockopera követelményeit, s így nem az ő hibája csupán, hogy az előadás kulcsfigurájának erőtlensége, különösen a drámai részekben az egész produkciót megzavarta.

N Pintér Emőke

HETI FILMJEGYZET

Ki beszél itt szerelemről?

Tarján Györgyi és Gálffy László, a Ki beszél itt szerelemről? főszereplői

Természetesen senki. De a cím olyan blikkfangosán hangzik, hát akkor legyen ez a címe Bacsó Péter új filmjének. Az se baj, ha aztán a filmben nemcsak hogy nem beszélnek a szerelemről, hanem a szerelem jelen sincs — legalábbis a szerelemnek abban az értelmében, amelyhez emberi érzelmek, vonzalmak kapcsolódnak. Ha viszont a szerelemnek a másik, ahogy mondani szokták, a fizikai vonatkozásairól van szó, akkor az eléggé jelen van a filmben, bár, meg kell mondani, a beteljesedésig nemigen jutnak el a partnerek, mert hol a fogfájás gyötri a véletlen szeszélye folytán ráadásul még „az első” szerepére is kárhoztatott nyurga kamaszt, Tamást, hol meg a szériában játszott vízipólómecs- csekre kell tartogatnia minden csepp energiáját a behe- mót ví2i pólósnak, s így szegény főhősnő, a göndör, szőke hajú, szeplős, de igen formás Citrom Flóra sorozatosan hoppon marad. Ami korántsem kellemes mulatság, ezt bárki beláthatja.

Citrom Flóra, Bacsó hősnője, talán nem csak a szerelmi életben tapasztalt (hogy mondjuk finoman?), gyér sikerélménye miatt kezd közéleti karriert kiépíteni, nem női vonzerejének kétségtelenül meglévő, de a férfiakra eléggé mégsem ható negatívumát kompenzálja az egyetemi kollégiumi KISZ-es funkcióval, sőt, a villámgyorsan bekövetkező képviselőséggel — bár a nézőnek valahogy mégis az az érzése, hogy ha Citrom Flóra mindjárt első nekifutásra ráakadt volna egy pontosan neki való, hozzá illő fiúra, akinek sem a foga nem fáj a döntő pillanatokban, sem meccse nem lesz, akkor aligha érne rá eljátszani a „menő” ifjú képviselőnő sablondús szerepét, mert jobban izgatná a szerelem (a fizikai vonatkozásokban), mint például az a tetszetős, ámde némi gyakorlati akadályokba ütköző ötlet, hogy a honatyák és honanyák ezentúl autó (ráadásul hatalmas, fekete Mercedes autó) helyett biciklivel járjanak az ország- gyűlés üléseire, meg a tisztelt választópolgárokkal történő találkozásokra.

Citrom Flóra, ez a mai Ciliké, akinek minden balul sikerül, végül is megbukik mint képviselő, megbukik mint nő, megbukik mint feleség (mert egy óvatlan pillanatban hozzámegy a behemót vízipólóshoz, noha annak továbbra is mécseséi meg edzőtáborozásai vannak), s megbukik, mint munkaerő, mert egészen a film végéig nem sikerül valami rendes állást találnia, noha egyetemet végzett kertész szegényke. (Vagy legalábbis nem árulja el nekünk a forgatókönyvíró — azaz: Bacsó Péter —, hogy mi lesz Citrom-Cilike- Flórával.) Utoljára a Keleti pályaudvar kerengőjében látjuk, amint utána kiabál az éppen arra baktató Tamásnak, de az nem hallja, sőt, még a metróból sem száll ki Ciliké miatt (ami nem is olyan nagy csoda; ilyen zűrös csajtól jobb megszabadulni — különösen, ha időközben már felesége és kisfia van a hajdani fogfájós lovagnak...).

Lehetne még részletezni a Ki beszél itt szerelemről? meséjét, lehetne sorolni, mennyi ötlet (többnyire ismert, vidámszínpadi, rádiókabarébeli viccekre épülő ötlet), mennyi szatirikus (nak szánt) csavarás, mennyi humor van a filmben (az egyik „csúcs” az, amikor Flóra parlamenti szűzbeszédét mondva megszavaztatja a T. Házat arról, kinek van jelenleg is szerelmi problémája, s az általános kézfeltartáshoz az elszundikált, és riadtan ébredő püspök úr is sietve csatlakozik). Azt is elmondhatnánk, hogy a film tulajdonképpen nem is más, mint ezeknek a vicceknek, ötleteknek, ötletmorzsáknak, poénoknak, napilapok rossz cikkei frázisait alkalmazó „púderszövegeknek” a vegyes keveréke. Bac$p, a forgatókönyvíró, nem tud szabadulni saját sziporkáitól, s ami még nagyobb baj, nem tud válogatni, rangsorolni közöttük (talán segíthetett volna neki a dramaturg, Szász Péter —, de hát ő is arról híres, hogy maga írta-rendezte filmjeiben is szerfelett kedveli az ötleteket...). így a Ki beszél itt szerelemről? nem arról szól, amiről szólhatna, hogy t. i., a fiatalok milyen nehezen tudják elrendezni úgy az életüket, hogy a szerelem meg a normális színvonalú emberi élet igényei egybevágjanak, meg, hogy a fiatal munkaerők milyen keservesen találják meg néha a helyüket, vagy hogy a „felnőtt" világ menynyire értetlen a fiatalokkal szemben (igen, ezek is közhelyek, de létező valóságok is, így lehetne róluk nem közhelyekkel beszélni). S amit Bacsó, a forgatókönyvíró nem tud megvalósítani, arra Bacsó, a rendező még rádupláz; rég láttunk ennyi fiimi közhelyet, mint ebben a filmben.

Nagy kár, hogy a Ki beszél itt szerelemről? nem sikerült, és sem nem igazán vígjáték, sem nem szatíra, sem nem film azon a szinten, amilyenen Bacsó annak idején, mondjuk a Kitörést csinálta.

Krisztus megállt Ebolinál

Nagy hírű film; a tavalyi cannes-i filmfesztiválon csak azért nem kapta meg az Arany Pálmát, mert versenyen kívül mutatták be — de a szakemberek elismerését így is kiérdemelte. A film a nálunk is ismert olasz író, Carlo Levi Ahol a madár sem jár című regényéből készült; az önéletrajzi művet Francesco Rosi rendezte filmre, Carlo Levi szerepében Gian Maria Volontéval. 1935-ben, az olasz fasizmus idején játszódik a cselekmény; Levit antifasiszta nézetei miatt

egy isten háta megetti falucskába száműzi a fasiszta rendszer, s az író-orvos-festőmű- vész értelmiségi itt szembesül először az olasz Dél hihetetlen elmaradottságával, nyomorával. Rosi aprólékosan gondos eszközökkel mutatja be ezt az azóta sem sokat változott világot, s ez a dokumentumfilmekhez méltó gondosság a film igazi erénye — mert különben elég hosszú, vontatott, sőt, itt-ott érdektelen is.

Takács István