Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-31 / 178. szám

ŐRI írta A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 178. SZÄM 1980. JÜLIUS 31., CSÜTÖRTÖK Kiváló minőség Az átvevők aggéinak a termésért Mezőgazdász tervez, az időjárás végez... A kánikulai napok után úgy tűnt, joggal vált derű­sebbé a szakemberek, a kombájnosok és az aratásban részt vevő valamennyi dolgozó hangulata. Végre az ara­tás gyorsaságát illetően is bizakodó nyilatkozatok han­gozhattak el, hiszen a gépek valósággal falták a táb­lákat. Az utakon szinte konvojokban közlekedtek az aranyló szemekkel púpozott teherautók, vontatók. Tegnap reggel viszont őszi köd borult a járásra, s mikorra felszáradhatott volna a korai harmat, ismét el­eredt az eső, újból tétlenségre ítéltettek tehát — remél­hetőleg rövid időre az aratók. A raktárakban és tárolók­ban egyelőre természetesen még akad munka a beszállí­tott búzával, de az ottaniak ugyanúgy aggódva lesik ilyen­kor az égboltot, mint a ha­tárban dolgozók. — Eddig 16 vagon takar­mánybúzát vettünk át a ve- csési Ferihegy Termelőszövet­kezettől, s már fel is használ­tuk a nálunk készülő keve­réktakarmány alapanyagaként — tájékoztatott Bertalanics Gáborné, a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat monori takarmánykeverő üzemének művezetője. — A gazdaságok megfelelő önkontrollal dön­tik el, hogy melyik táblájuk termése adott gyengébb mi­nőségű búzát, s onnan már közvetlenül hozzánk szállít­ják. Bérelt raktárak A takarmánykeverő üzem a silói kapacitásától függően fo­gadja a takarmánybúzát. Raktártelepükre viszont a jobb minőségű, javító, valamint az étkezési búzaszállítmányok ér­keznek. Gyetvai Ferenc, a bázis vezetője legalább any- nyira elégedett, mint a ter­mesztő szakemberek: — Nem is tudom, mikor volt ilyen kiváló minőségű a ter­més, sőt ráadásul a hozamok is meghaladják a tervezettet. Több gazdaság már jelezte, hogy pótszerződést kíván köt­ni velünk. A malomban... — Tudják-e fogadni a ter­ven felüli szállítmányokat? — Körülbelül 500 vagon át­vételére van jelenleg szerző­désünk, de a meglevő táro­lóinkban, valamint a ZÖLD- ÉRT-től bérelt két raktárban el tudjuk majd helyezni a többletszállítmányokat is. A monori raktárbázisról Nagykátára küldenek mintát, ahol a laboratóriumban érté­kelik a búza minőségét, s at­tól függően utalják át a fel- vásárlási árat a közös gazda­ságoknak. A Kossuth Tsz-ből eddig javító-, Vasadról étkezé­si minőségű búzát szállítottak, s bizakodással várják a süly- sápi határ termését. Délkuti Pálné, a pilisi ma­lom vezetője aggódva pillan­tott ki tegnap reggel az ab­lakon : — Megint esik, pedig nagy kár. A meleg, száraz napokon gyorsan haladtak a gazdasá­gok aratóbrigádjai, a teher­autók már beszállították hoz­zánk az ide ütemezett meny- nyiség 50 százalékát. Általá­ban azt a jelzést kaptuk a termelőszövetkezetekből, hogy ha minden jól megy, a jövő hét közepére végeznek a leg­nagyobb nyári munkával. — önök helyben vizsgálják ja szemek minőségét... — Kiváló aZ iaei búza! Mi itt az étkezési minőségű fizi­kai jellemzőit, sikér- és béltar­talmát vizsgáljuk, a javító­minőségű búza béltartalmát viszont a körzeti laboratórium értékeli. Egyformán kiváló a járásbeli. Aranykalász Tsz, a Fáy András Termelőszövetke­zet, valamint a három albert- irsai gazdaság — a Szabadság, a Dimitrov és a Micsurin — búzája is. Egyébként egyálta­lán nem mellékes számukra, hogy melyik fokozatot érik el a tőlük érkező szállítmányok, mert mázsánként 15 forint az árkülönbözet. A pilisi malom rekonstruk­ciója a jelek szerint kiválóan sikerült. A vezetőnővel együtt mindössze négy ember dolgo­zik itt, viszont egyszerre öt vonalon tudják fogadni a ga­bonatáblákról érkező szállít­mányokat. Fedél alá — Naponta 60—70 vagon- nyi termést tudunk zavartala­nul fogadni ■— mondja Dél­kuti Pálné. Nagyon .szeret­nénk mi is, ha válóban folya­matosan érkezhetnének a te­herautók, s végre javunkra dolgozna az időjárás is. Mi­nél rövidebb idő alatt fedél alá szállítani a termést — ezt már a körülmények sürge­tik... V. J. Szigorú az ellenőrzés A láng nem szökhet a magasba Százmilliókra lehet becsülni azt az értéket, amelyet Hege­dűs György, a Monorvidéki Áfész muniKa- és tűzvédelmi előadója a tűzvédelmi bizott­sággal karöltve óv, véd a vörös kakas pusztításától. Nem is igen lehet az iroda hűvösében találni, járja, el­lenőrzi az üzlethálózat 11 községének 135 egységét, ezek között 17 egység szigorú elő­írásokhoz kötött villámvéde­lemre is kötelezett. Elméleti oktatás Nem kis feladat tehát az ellenőrzés, amelyet kiegészít a védelem hatékony irányítása, negyedévenként minden egy­ségre kiterjedő részletes fel­mérés az időközökben felme­rült hiányosságokról, a lehe­tőség szerinti tűzforrásoik meg­szüntetésére vonatkozó saját hatáskörben történő gyors in­tézkedések megvalósítása is munkaköri kötelesség. A szűk iroda előtere teli cserekész poroltó készülékek­kel, a pusztító tűz megelőzé­sének, megakadályozásának ugyanis legelemibb követel­ménye: a készülékek hibátlan állapota. Találtak az egysé­gekben 15 olyan öreg készülé­ket is, amelynek elhelyezési ideje meghaladta a húsz évet. Ilyen „apparáttal” az­tán hiába bajlódik az üzlet dolgozója, ha esetleg lángra- lobban az olajkályha ... A gyakori elméleti oktatá­sok során nemcsak a régeb­ben . tanultak frissítődnek fel, hanem a dolgozók a készülé­kek kezelését, használatát gyakorlati úton sajátítják el. Robbanásveszély Makrancoskodik az indulni készülő Trabant, amíg a büty- kölás folyik, a fiatal munka- és tűzvédelmi előadó elmond­ja, nagy segítséget jelent a megelőzésben, hogy egyre sza­porodnak azok a munkakörök, ahol kötelezővé vált a tűzvé­delmi szakismeret, az elmúlt hónapokban 25 dolgozó tett eredményes vizsgát. Persze, a folytatás nem marad el a kö­telezően vállalt és a vizsga nem is egyedi eset. A monori-erdei gázcserete­lep rendszeres ellátását végző gépkocsik vezetőit is védelmi szakvizsgára kötelezték, hiszen a közúti szállításnál nagy a tűz- és robbanásveszély, a gépkocsikat meg különleges biztonságot nyújtó felszerelés­sel kell ellátni. Már egyenletesen duruzsol a motor, indulás előtt annyit még megtudunk, hogy az üzemi hálózat egységeiben a kályhák biztonságának ellen­őrzése és a szükséges javí­tása a2 üzembehelyezés előtt megtörténik, hogy a veszélyt rejtő láng csak melegítsen és ne pusztítson. A járási tűz­oltó parancsnoksággal dicsé­retesen a jó kapcsolat, a ki­adott hasznos előírásaik alap­ján a kémények nyomáspró­báját is elvégezték, a vizsgá­lat feltárt számtalan olyan ve­szélyt rejtő hibát, hiányosságot, amelynek kijavítása nem tűr­het halasztást. Nagy felelősség Említést érdemel — halljuk az induló kocsiból, hogy a járási versenyen a Monorvi­déki Áfész néven indult üllői raj első helyezést ért el. Ez már jelentős eredmény. Persze az együttműködési megállapodáson túl a szövet­kezet dolgozóira is nagy fele­lősség hárul, figyelmes és kö­rültekintő legyen mindig a munkavégzés, hogy az eddigi­ekhez hasonlóan a vörös ka­kas pusztítását eredményesen megelőzhessék. Kiss Sándor Edzett ifjúságért Egyre főbb az aktív Az Edzett ifjúságért tömeg- spoirtmozgalomról sokan azt gondolják, hogy a KISZ szer­vezd. Pedig hat év óta — a korábban töunsgszervezeti fel­adatokat — az állam vette át a sportban is, az Edzett ifjú­ságért mozgalmat is az állami sportszervek irányítják, admi­nisztrálják immárom három éve. A tanácsokon, a testne­velési és sportfelügyelősége­ken, az egyesületeiken kívül azonban kétségtelenül a Kom­munista Ifjúsági Szövetség­nek van a legtöbb köze a mozgalom sikeréhez, vagy ku­darcához. Vezet a labdarúgás Ezért értékelik rendszeresen az ifjúsági szervezetekben is a tömegsiportakciókat, ezért tartják a jelvényszerzőiket, s az alapszervezetek akcióprog­ramjaiban is ezért szerepel a korábbinál is több verseny, bajnokság, villámtoma, egy­szóval pontszerző alkalom. Monori-erdei barangolás A strandolás örömei, gondjai Nyugalom és biztonság kellene... Ezúttal szerencsém volt, magasan állt a nap korongja, káiu/culai meleg volt. A monori-erdei strandon már telt ház volt. Többnyire fiatalok élvezték a nyár aján­dékát, tarkáliott a medence, többnyire fiataloktól volt han­gos a fürdő. A víz kellemesen meleg volt, a medence sarkai­ban azonban a barna homok­szennyeződés jelezte; a tiszta­ság nem bizalomgerjesztő. Hogy miért? Erre rövidesen vá­laszt kaptam. Nem kellett tusolnom a fürdés előtt, mert kaptam egy „zuhit” a nyakamba. A nagyobbacska fiúk fejeseket ugráltak a vízbe, s éppen ott, ahol ki volt írva: a vízbe ug­rani tilos! O Kerestem a fürdőmestert, iem találtam. A fürdőzőket zólítottam meg hát a kemping elöli füves dombon. Napimá- lók használták ki itt a nap tűző tevét; szép a strandnak ez . része, itt-ott elkéne egy kis űirtás, gyomtalanítás. Tavaly jártam itt, azóta nem okát változott a helyzet. Ma s negyven különböző kabin fan, 200 férfi és 150 női öl- özőhely áll rendelkezésre a :ö2ös kabinban. A belépő 10 Print a felnőtteknek, 4 a 'yermekeknek. Szerdán, csütörtökön szün- íap, már kedd délután meg- :ezdik leengedni a vizet. Las- lan emeli a szivattyú, nem tud folyamatosan kiürülni a medence ■— nincs hová, azaz van, csak nincs elvezető csa­tornája. Mondják is, hogy a hétből tulajdonképpen úgy igazából csax négy napon le­het élvezni a szép környezetű strand víziét. Ezen a szombaton Révész Istvánné gondnok szerint minden renooen van. Azt csak később mondja: a két kabinos már hosszú ideje beteg, ő meg gyermekei látják el a „min- aenes” szerepét. Fegyelem, rend? Hát igen, figyelmezte­tik a rendetlenkedöket, de az nem sokat használ. A fürdő- mester meg nő, nem bír a sok rendetlenkedővel. A fürdőmestert fehér sor- tos, zöld pólós szerelésben ta­lálom. Sudár, hosszú hajú, ked­ves arcú fiatal lány, a neve: Zimányi Rózsa. A nyári va­káció idejére vállalta ezt a munkát. Óvónőképzőt végzett, főfoglalkozásban tanít. Nem panaszkodik, de látom, szin­te percenként figyelmezteti a víz'beugrókat, kér, könyörög, aztán szigorra vált az arca és nincs tovább! A fiatal lány imponál a fiúknak — de sajnos nem hall­gatnak rá! Mondjam azt, hogy Révész Istvánné gondnokra sem? háza. Nem ezt ígérték, mond­ja, amikor parcelláztak!... Erika Swartznak, a közeli kempingben lakó „átutazónak” is hasonló a véleménye: szép a hely, a környezet, de nincs nyugalom és biztonság! — A legbosszantóbb az — mondja egy magas jól meg­termett férfi —, hogy nincs sör! Itt vagyunk végre a ká­nikulában és nincs sör! A büfé pedig nagy forgal­mat bonyolít le, kedves, szol­gálatkész mindenki. Pénteken nem szállították a sört, szom­baton reggel meg olyan ko­rán jöttek, hogy nem volt itt senki. Persze a vendéig a magyarázattal nem elégszik meg! S végezetül a szűkös költségvetési keretet figye­lembe véve: elsősorban na­gyon kellene egy gyermekme­dence, de et az igény talán a legsürgetőbb gondot oldaná meg. Nagyon sok gyermek, főleg kisebbek állandó bal­esetveszélynek vannak kitéve! A közelmúltban két kisgyer­meket húztak ki a mély víz­ből. Elsodorták őket!... Másodszor, de nem utolsó­sorban meg kell oldani a víz elvezetését, a „használt” víz gyors cseréjét. © Az az igény, amely egy für­dőhely nyugalmát, biztonságát garantálja, az!t úgy vélem so- kadmagammal — akikkel szót váltottam —, nem oldható meg egy „mindenes” gondnoknő és egy nagyon igyekvő, lelkiis­meretes női fürdőmesterrel! Hörömpő Jenő © Rendőr kellene ide vagy egy kajakos kidobóember — mondja egy budapesti nyara­ló, akinek itt van a víkend­Tavalyelőtt általános megle­petést keltett, hogy a manor! járásban mindössze nyolc jel­vényt igényeltek, a tanulókon kívül ennyien teljesítették csupán az Edzett ifjúságért akció követelményeit. Abban az esztendőben kétségtelenül sok nehézséggel kellett meg­birkózniuk a szervezőiknek, üar megfelelő számú és mennyiségű propagandaanyag állt a KISZ-alapsaervezetek és a sportkörök rendelkezésére, ennek ellenére kissé mosto­hán bántak az Edzett ifjúsá­gért akcióval. Ezért fordulha­tott elő, hogy 1978-ban mind­össze nyolc jelvény talált gaz­dára szűkabb pátriánkban. Májustól májusig tart tömeg- spartalkció országszerte, így a monori járásban is. A közelmúltban elkészült a mérleg, amely kedvezőbb ké­pet mutat a korábbi éveké­nél. összesen 3 ezer S48 jel­vény talált gazdára, zömében az általános iskolások teljesí­tették a különböző követelmé­nyeket. A 19 és 26 év közötti sportolóik körében már nem volt ilyen népszerű a mozga­lom, csupán háromszázhárman jutottak arany, ezüst és bronz jelvényhez. Járásunkban a legnépsze­rűbb sportág a labdarúgás, tavaly és az idén összesen 54 csapat vett részt a különböző szintű bajnokságokban. A töb­bi sportágban jelentős az elő­relépés, bár például évek óta nem sikerült megszervezni — jelentkezés híján — a járási kézilabda-baj ndkságot. Kevés az aktív női sportolók száma is. Az alkalmi sportversenye­ken már az is nagy szó, ha egyetlen nőd versenyző akad. Munkahelyi olimpia Fejlődnek, gyarapodnak a járás sportlétesítményei. A nehéz gazdasági körülmények miatt azonban az elkövetke­zendő években nem várható látványos változás ezen a té­ren. Ezért kell szorgalmazni sportoló minden településen a sport­pályák további építését, kor­szerűsítését. Ebben a munká­ban sokat segíthetnek a he­lyi gazdasági egységeik szocia­lista brigádjai, valamint az aktív sportolók is. Egyre népszerűbb a monori, járásban a munkahelyi olim­pia. Ma már a száz főnél több dolgozót foglalkoztató üzem­ben vagy gyárban önálló sportfelelős szervezi a verse­nyeket, intézi a sportügyeiket. A legtöbb helyen már felsze­reléssel is rendelkeznék az al­kalmi csapatok, tervszerűbbé vált a járási tömegsport-ver­senyek megrendezése is. Ma már több mint ötezer igazolt sportolót tartanak nyilván a monori járásban, a legtöbb a labdarúgó. Üj járási szakszövetségek alakultak, amelyek megfelelően, segítik a versenyeik előkészítését és le­bonyolítását. Megújulás előtt A KISZ különösen a sport- események megszervezésében, a mozgósításban és a díjazás­ban segítheti a mozgalmat, amely igy a céloknak megfe­lelőien valóban az alapszerve­zetekben folyó nevelő munka szerves része lehet. Csak így érhető el, hogy egy év múlva még jobb ered­ményekről számolhassunk be az Edzett ifjúságért tömegsport- akció zárásakor. A mozgalom — bár még csak hároméves — megújho­dás előtt áll. Elég sok a vele kapcsolatos adminisztrációs in­tézkedés, ezt felmérték a fel­sőbb sportszervek is. Kidol­gozták az új formát, amely szerint a követelményeket tel­jesítő személyek a jövőben nem jelvényt, hanem igazoló lapot kapnak majd a szerve­zőktől. Remélhetőleg, az új forma megfelelően ösztönzi majd a fiatalokat, a közápko- rúakat egyaránt a követelmé­nyek folyamatos teljesítésére. Gér József Végső búcsú fmáü Jánostól Vidám fürd űzők a 26 fokos vízben. Barcza Zsolt felvétele Július 24-én tragikus hirte­lenséggel, 58 éves korában, váratlanul elhunyt Izmán Já­nos, a gombai Fáy András Tsz pártszervezetének volt tit­kára, az MSZMP monori köz­ségi I. számú alapszervezeté­nek nyugdíjas tagja. Izmán János hosszú éveken keresztül dolgozott a gombai termelőszövetkezetben, lelküs- meretesen látta el feladatát Mindig a közösségért fárado­zott, aktív közéleti tevékeny ságet fejtett ki. Több éven keresztül lapunk hűséges társadalmi tudósítója volt, szívesen adott bírt mun­kahelye és Gomba község eredményeiről, gondjairól. Izmán János végső búcsúz­tatására holnap, pénteken dél­után 4 órakor kerül sor a monori községi ravatalozónál. A nap kulturális programja Gyomron 10-től 18 óráig a gyömrői művészek tárlata. Monoron a moziban: augusz­tus 1-től: Kojak Budapesten és 2-től; Farkas és a nyuszi. Pilisen a mozibari: Különös házasság 17.30-tól. Űriben: könyvtári órák 14.30- tól 18.30-ig. nrrl Hi)Np

Next

/
Thumbnails
Contents