Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-27 / 175. szám
Megkérdeztük a trösztigazgatót Felvásárlás, raktározás Interjú Lénáit Lajossal, a Gabonatröszt vezérigazgatójával | Közismert, hogy az idén a hűvös, csapadékos időjárás mialt ké= sőbb kezdődhetett az aratás, még az ország déli vidékein is csak jú- % lius közepén indulhattak meg a kombájnok a búzatáblákban. A | zökkenőmentes betakarítás érdekében sokat tehetnek a gabonafor- | galmi és malomipari vállalatok. Tőlük is függ, hogy zavartalanul | dolgozhatnak-é a kombájnok, a termény szállító járművek, egyálta- | Ián az a gépezet, amely a termés megóvását, biztonságos elhelyezé- = sét van hivatva szolgálni 9 Hogyan készült tel a termés ültvételére a gabonaipar? — Vállalataink már hónapokkal ezelőtt megkezdték a felkészülést — válaszolt a vezérigazgató. — Sőt, úgyis mondhatnánk, hogy a búza idei felvásárlására már két esztendeje készülünk. Az idén ugyanis először kerül sor a búza minőség szerinti átvételére, s erre az elmúlt két esztendőben dolgoztunk ki minősítési módszereket. 1978-ban huszonöt helyen, 1979-ben pedig harminc helyen végeztünk beltartalmi vizsgálatokat, s ezek tapasztalatai alapján kezdjük meg az idén a búza minőség szerinti átvételét. Mielőtt a búza minőségi átvételévé] kapcsolatos feladatokról részletesebben szólnék, meg kell említeni, hogy legfontosabbnak azt tartjuk az idei aratás, a termés átadása, átvétele szervezésekor, hogy a mezőgazdasági üzemek és a gabonaiparvállalatai között szoros, és egymást segítő, összehangolt együttműködés alakuljon ki. Éppen ezért az elmúlt hetekben minden megyében vállalataink a tsz-szövetségek bevonásával, a mezőgazdasági üzemekkel megbeszélték a gabonafelvásárlás múlt évi tapasztalatait és egyeztették az idei feladatokat. Az áruelhelyezési tervek alapján a termékértékesítési szerződések kiegészítő részeként minden mezőgazdasági üzemmel megállapodtak a szerződés, illetve a várható termés alapján a gabonameny- nyiség átadására, átvételére. Pontosan rögzítették, hogy menynyit szándékoznak értékesíteni, és azt is, hogy milyen fajtaösszetételben. Természetesen a megállapodások tartalmazzák az átadás helyét, ütemét, az elszámolás és az ellenérték, valamint az átutalás rendjét, tehát tisztázták az átadással és átvétellel kapcsolatos minden feltételt. Kedvezőnek tekinthető, hogy az Idén nőtt az átvétel gyorsítását segítő műszaki-technikai kapacitás. Ösz- szesen 835 tisztítógép és 5256 anyag- mozgató berendezés várja a raktárakban a gabonát. A napi átlagos 12 órás nyitvatartással számolva a gabonaipar naponta 300 ezer tonna terményt képes fogadni, s ez 20 ezer tonnával több a tavalyinál. Az áru fogadásához ötszáz településen 960 átvevőhellyel, illetve 1750 átvevővonallal rendelkeznek a felvásárló vállalatok. Mindez tehát azt jelenti, hogy ha egyenletes ütemben érkezne a gabona, akkor két hét alatt átvehetnénk a terményt a mezőgazdasági üzemektől. Ilyen optimális lehetőségre azonban nem gondolhatunk, már csak azért sem, mert nem érik egyenletesen az ország minden vidékén a termés, másrészt az időjárás is túlságosan változékony ezen a nyáron. Számítanunk kell tehát torlódásokra, feszültségekre az átvétel során. Az esetleges zökkenők azonban csökkenthetők megfelelő szervezéssel és az átvevőtelepek, valamint a mezőgazdasági üzemek Szoros ■ együttműködésével. Nagyon lényeges, hogy az előre eltervezett ütemben haladjon a gabona beszállítása az átvevőtelepekre. Ha azonban az ütemet mégsem sikerül tartani, azt idejében célszerű jelezni, akár többletszállításról, akár elmaradásról van szó. Mindenesetre a gabonaforgalmi vállalatok — ha erre szükség van — az étvevőhelye- keit vasárnaponként és ünnepnapokon, illetve éjszaka is nyitva tartják. Q A gabona ziikhenőrnentcs Átvétele mellett fontos népgazdasági érdek a biztonságos tárolás. Hogyan helyezik cl a gabonaforgalmi vállalatok az idén a termést? — Közismert, hogy évek óta gondot okoz a tárolóhelyhiány. Igaz, hogy a legutóbbi esztendőben bővült a gabonaipar tárolókapacitása, mégsem vagyunk képesek a felvásárolt terményt teljes egészében saját tárolóinkban elhelyezni. Vállalataink az idén a kalászosok mintegy egynegyedét csak a mezőgazdasági nagyüzemek tárolóiban tudnak elhelyezni. A bértárolásra a szerződést a gabonaipar vállalatai a terményátadás és -átvételi megállapodások során kötötték, illetve kötik meg a termelőkkel. Érdemes megjegyezni, hogy a bértárolás — beleszámítva a kukoricát is — országosan évente mintegy 150—200 millió forinttal növeli a mezőgazdasági üzemek bevételeit. Az idén különösen fontos a tárolótér jó kihasználása, hiszen a búza minőség szerinti átvétele azt is jelenti, hogy nagy mennyiségű termény külön tárolásáról is gondoskodni kelL ® rlérknztflnk tehát a minősítéshez, Mit tesz azért a gabonaipar, hogy a béltartalom szerinti átvétel zökkenőmentesen haladjon? — Legfontosabbnak azt tartjuk, hogy a minősítés ne okozzon semmiféle fennakadást a betakarításban, a felvásárlásban és a raktározásban. Ezért is döntöttünk úgy, hogy a mezőgazdasági üzemek igényei szerint a javító minőségű búza árát átadáskor mázsánként 310 forintos szokvány- minőségű áron, vagy amennyiben mód van a vizsgálatok azonnali elvégzésére, ennek eredményétől függően mázsánként 325 forintos áron tíz napon belül kifizetik vállalataink. A beltartalmi vizsgálatokat minden esetben 15 napon belül el kell végezni, s megfelelő minőség esetén a 15 forintos árkülönbözetet ezt követően nyolc napon belül át kell utalni a mezőgazdasági nagyüzemnél. ;A termés minősítése tehát nem okozhat sehol semmiféle zavart a búza átvételében. Nagyon fontos célunk, hogy az átvétel mindenütt a betakarítás üteméhez igazodjon, ezzel is segítve a zökkenőmentes aratást. A bevezetőben már szó volt a minőségi átvételről. Ennek időszerűségét mindenképpen indokolja a búzatermelésben is a minőbég javításának az igénye. A cél az, hogy a belföldi ellátáshoz és a külföldi igények kielégítéséhez minél több jó minőségű búzát termeljen meg a mezőgazdaság. A jobb minőségű búzáért pedig többet is fizetünk. Hogy aztán melyik fajta is ad jobb minőségű búzát, azt ránézésre nem lehet megállapítani, elengedhetetlen hozzá a műszeres vizsgálat. Igaz, sokat elárul a minőségről a termesztett fajta is. A tapasztalatok szerint általában javító (különleges) minőségű termést ad a GK—Tiszafái, az MV—4, az MV—5, a Partizánka, a Jubilejnaja 50 fajta. Viszont ezeknek a fajtáknak a termése sem ádja törvényszerűen mindig és mindenütt a kívánt beltartalmi értéket. Ezért van szükség a pontos vizsgálatokra, melyekre alaposan felkészültünk. Az idén a búzát ár és minőség szerint három csoportba sorolva vesszük át. Az első csoportba az étkezési, úgynevezett javító (különleges) minőségű búza tartozik, a másodikba a szokvány minőségű étkezési búza, a harmadikba pedig a takarmánybúza. A nagyüzemek tudják, hogy az átvevőhelyről az átvétel során vett mintákat 102, erre a célra kialakított laboratórium valamelyikébe továbbítják, ahol a szükséges beltartalmi vizsgálatokat elvégzik. Ameny- nyiben a vizsgálat eredményéivel a szállító mezőgazdasági üzem nem ért egyet, a mintát a vállalati központban a tsz-szövetség közreműködésével ismét megvizsgálják. Ha pedig itt sem jön létre megegyezés, a búza minőségéről a megyei Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet dönt. Mindez jelzi tehát, mennyire fontos az együttműködés az átadás-átvétel, a minősítés során a gabonaforgalmi vállalatok és a mezőgazdasági nagyüzemek között. Erre a legutóbbi esztendők már példákat szolgáltattak. Az idén is erre van szükség, hiszen csak így lehet eredményes a betakarítás és a tárolás nehéz munkája, így lehet biztonságba helyezni az ország kenyerét, CS. F. Magány ^ /ctss formte Kiss Attila tusrajza Tanácsi gazdálkodás Célszerű, ha ésszerű L9 Űj intézmény kialakítására nem futotta volna a pénzből, ám egy meglevő épület fölhasználásával hetven idős embernek teremtettek szociális otthoni helyet a nagykátai járásban, Tápiószentmártonban. Apró, s> fogalmazhatunk úgy is, hogy természetes — hozzátéve: ma már természetes — mozzanata az ilyesmi a tanácsi gazdálkodásnak. Döntő szerepe volt a helyi lehetőségek fölkutatásának, a nagyarányú társadalmi munkának abban is, hogy egy esítendő statt 73 ezer négyzetméternyi szilárd járda- burkolat készülhetett el a megye településein. A rejtett, de föltárható s föltárt források igénybevétele nélkül ugyanis ennek a mennyiségnek a fele sem jött volna össze...! Napi gyakorlattá vált Jobban sáfárkodnak lehetőségeikkel a tanácsok, mint néhány esztendővel korábban, s összehasonlíthatatlanul célszerűbben, mint, mondjuk. tíz évvel ezelőtt. Ráadásul úgy érték el ezt az örvendetes változást, hogy közben egyre nagyobb összegek — költségvetési és -fejlesztési források — gazdái voltak, azaz egy- egy döntés növekvő felelősséggel járt, hiszen forintmilliók sorsáról szólt. Ha korlátlanul állna rendelkezésre a pénz, akkor is azt diktálná a józan ész, hogy a kiadások egy-egy esetben soha ne legyenek nagyobbak, mint ami elkerülhetetlen, mint ami szükséges. Mivel azonban a pénznek — a feladatokhoz képestis, s még inkább az igényekhez mérten — szűkében vannak a tanácsok, a gazdálkodás fogalma nem azonosítható a bevételek és a kiadások mechanikus viszonyával, sokkal inkább azonosítható azzal a követelménynyel, hogy legyenek rugalmasak a mindennapi munkában, folytonosan mérlegeljenek, kutassák a tartalékokat, törekedjenek a koncentráltságra. Ebből a bonyolult követelmény- rendszerből sok minden napi gyakorlattá vált a tanácsok többségénél. Ide sorolhatjuk például á tavalyi gazdálkodás tapasztalatai közül azt a tényt, hogy a célcsoportos lakásépítés nettó költségét — egy új otthonra számítva — nem lépték túl a beruházó tanácsok, ami aligha tartozott a könnyen elért célok közé. Látszatra rácáfolva az előbbiekre, valójában azt bizonyítva, mennyire ellentmondásos a gazdálkodás mindennapos gyakorlata, megemlítjük: az eredetileg tervezettel szemben százöttel kevesebb célcsoportos lakás készült el 1979-ben, s itt elsősorban az érdi építkezésnél bekövetkezett elmaradás játszott közre. Fekete és fehér •váltakozása lenne tehát a gazdálkodás? Nem egészen erről van szó, bár bizonyos dolgokban föllelhető a végletesség ugyanannak a tanácsnak a tevékenységében, mert egy településen belül akadnak példásan végrehajtott, s csapnivalóan előkészített, lebonyolított fejlesztések. A gazdálkodás mindennapos gyakorlatának ellentmondásosságát — megismételve: a helyi ügyetlenségeken, mulasztásokon túl — olyan tényezőkre vezethetjük visz - sza, mint a kivitelezői képességek egyenetlenségei — így például a vízügyi fejlesztéseknél a mélyépítői kapacitások erős váltakozása —, a szervezés alacsony színvonala, az anyag- éa eszközellátás zökkenői, a szak- emberhiány. Előbbiek Ismeretében már kimondhatjuk: a tanácsi gazdálkodás gyengéi semmiben sem különböznek a."népgazdaság tevékenységében áltálában föllelhető gyengéktől a tanácsok nem tudják függetleníteni magukat az általános gazdasági környezettől. Ha a népgazdaság minden területén gondokat okozott az építkezések ún. befejező munkáinak — a burkolásnak, a vezetékszerelésnek stb. — elégtelensége, akkor kézenfekvő: a tanácsok beruházásainál is számítani kell erre. Ott a baj, hogy gyakran a tanácsok az optimálist, s csakis azt veszik figyelembe, azaz bíznak abban, valami módon elrendeződik minden, y Egyetlen esztendő alatt 1,1 milliárd forint értékkel növekedett a tanácsok állóeszközvagyona — ebből a legnagyobb tétel a kerepestar- csai kórház elkészülte volt —, s a számadat arra figyelmeztet: a gazdálkodásnak ma már döntő részterepe az is, mi hogyan történik azzal, ami megvan, amit működtetni kell. Egyre nagyobb vagyon, egyre kiterjedtebb intézményhálózat felett rendelkeznek a tanácsok, tehát a költségvetési bevételek és kiadások viszonya egyben a gazdálkodásnak is meghatározó elemévé válik. Azt ugyanis természetesként foghatjuk fel, hogy a tanácsi költség- vetésből bérekre kiszakított résznél kevés a mozgási lehetőség; a tanító fizetése éppúgy jár, mint az orvosírnoké. Ott sincs variációs alkalom,’ amikor a közvilágítás díját kell kifizetni, ám az utak, hidak karbantartása, felújítása, a parkosítás, a köz- tisztaság, a tanácsi kezelésben levő lakóházak fenntartása, mint teendő, egyben a gazdálkodásnak is eleme, azaz módot nyit a mérlegelésre, a rangsorolásra, a célszerű takarékosságra. Példaként említjük csupán: tavaly már negyvenmillió forintot emésztettek fel a legegyszerűbb köztisztasági feladatok a megyében. Ennek ellenére — igazabban fogalmazva: ezzel együtt is — mind sürgetőbb teendőként kell szembenézni elsősorban a szeméttelepek létesítésével, azok megnyugtató kezelésével, de a gyűjtés, szállítás sokféle gondjával úgyszintén. Ami jár az államnak Az utóbb említett ügyben és sok másban is erélyesebb, következetesebb munkára van szükség a tanácsoknál, mert a gazdálkodás elválaszthatatlan — s erre a kelleténél ritkábban gondolnak a testületek — a célszerű hatósági tevékenységtől. Utalhatunk itt a lakossági adóknál mutatkozó — s növekvő — hátralékra, vagy arra. ami a közműfejlesztési hozzájárulásoknál tapasztalható^ nem helyi lakos üdülőtulajdonoisok nagy összegű tartozásaira. Ami az állam járandósága, az jár az államnak, s ezt az elvet szigorral, mindenféle álmegértés nélkül kell képviselniük a tanácsoknak. Folytathatjuk a következetesebb elszámoltatás igénylését azzal, hogy bár gyakran szenvedő alanyai a tanácsok a kivitelezői késedelmeknek — így egyebek között tavaly a belvízelvezetési és vízkárelhárítási munkáknál —, ritkán lépnek fel a mulasztókkal szemben. Az egyik oldalon a növekvő feladatok és terhek, a másikon az engedékenység, a közérdeket sértő megértés: úgy véljük, össze nem illeszthető dolgok ezek, s főként akkor nem férnek össze, amikor az állami fegyelem betartásának és betartatásának legfőbb őrei sorában a tanácsok az elsők között állnak. Üjságoldalakat töltene meg annak puszta fölsorolása, egyetlen esztendő alatt — 1979-ben —, a tanácsi gazdálkodáson belül mi minden állt a lakosság szolgálatában. Furcsán működő emlékezetünkből azonban az eredmények könnyen kihullanak, s egy tegnapi eredményt két mai gondra váltunk át. Nem arról van szó, hogy a tanácsoknak folytonosan ismételgetniük kell eredményeiket, de arról nagyon is beszélni kell, hogy gyakran — a testületi üléseken éppúgy, mint falugyűléseken, népfrontfórumokon — eltorzulnak a nézőpontok; ami történt, arra fél mondat jut, pillanatnyi figyelem, s ami még mindig megoldásra vár — egyébként mindig is lesz, ami megoldásra vár, a gondokat nem szabad összekeverni a feladatokkal! —, arról beszél mindenki, kérve vagy követelve. Tudni, mi miért történik Ez a szemlélet- és magatartásmód lényegesen közrejátszik abban, hogy . a lakosság nem érzékeli megfelelően a gazdálkodási folyamatokat, nem tapintja ki, miként épülnek egymásra a cselekedetek, nem látja, a fejlesztés egy lépése milyen további következményekkel — követelményekkel — jár együtt. A társadalmi aktivitás, a mozgósítás jó lehetősége vész el ezzel gyakran, mert a la-* kosság nem tudja, mi miért történik úgy, ahogyan végbemegy. A gazdálkodást meghatározó testületi döntéseknek nagyobb nyilvánosságot kellene adni az eddigieknél, éppen azért, hogy a közvélekedés formálódjék, a lakosság fölismerje: ami ésszerű, az egyben célszerű is, bár meglehet, híján van a látványosságnak. S most — ne hallgassunk erről — -a tanácsi gazdálkodásban —, a tanácsi gazdálkodásban is —, a korábbiaknál sokkal nagyobb a létjogosultsága, mert szükségessége van az ilyen stílusú munkának, minden szerény lépés megtételének, min* den kicsiny forrás megbecsülésének. Mondhatni, napjainkban ez a célszerű, ha ésszerű elgondolás érvényesítése a gazdálkodás alapelve. MÉSZÁROS OTTÖ
