Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-27 / 175. szám
MW» ttrcvet 1980. JÜLIUS 27., VASÄRNAP Zene teremtette varázslat LÁTOGATÓBAN A VUJICSICS EGYÜTTESNÉL Fecskék cikáznak, tűnnek el a lomb mögött, s bukkannak elő újra. Alattuk régi-régi falak és háztetőik, kémények, amelyek között nehezen találni akárcsak két egyformát is; a Duna felé lejtő utcák, macs- kaköves sikátorok, apró ablakok, bolthajtásos kapubejáratok. Uzieko kolo, Carlama Odafönit fecskék cikáznak, ídeleht tambura szól, bőgő bruimmog és harmonika zeng. A Barcsay-gyűjtemény udvarán a Vujicsics Együttes ad hangversenyt. De ez az idelent is mintha nem itt lenne, hanem valahol délen, az Adriánál. Néhány részlet elég hbz- zá, hogy a zene hatását kiegészítő, sajátos hangulatot teremtsen: a háztető régi hódfarkú cserepadra, a fehérre meszelt fal, a fű mélyzöld színe, egy tuja a kőkerítés előtt. Hallgatom a zenét, a hangszerek játékát, a három fehér ruhás lány többszólamú énekét, ízlelgetem a szerb és horvát szavakat. Uzieko kolo, Carlama, Retus, Lepa Nera, Kalas- ki svatovac, Poskocice kolo — és hosszan sorolhatnám a műsorfüzetből a délszláv dallamok címeit. A legtöbbet maga a zene árulhatja el az együttesről, amely már évek óta jól ismert, népszerű itthon, s egyre inkább azzá válik külföldön is, de azt is érdemes meghallgatni, amit a zenekar fiatal tagjai mondanak céljaikról, eddigi munkájukról, arról az emberről, akinek a nevét viselik. Vujicsics Tihamér. Az öt év. vei ezelőtt repülőbaleset során fiatalon elhunyt zeneszerző szavai jutnak eszembe, amikor a Pest megyei Művelődési Központ- és Könyvtárban az együttes tagjait keresem: ...szeretném még egyszer körüljárni tájainkat, hogy felkutassam mindazt, amit még nem fedtek fel, s hogy megtanulhassam mindazt, amit még megtanulhatnék. És akkor egy leendő művemben szintézisét adjam mindannak, amit tanultam' népemtől, hogy megmaradhassak költőnek és zeneművésznek. Amit az együttes zenéjéből hallok, értek, azt bizonyítja számomra, hasonló szándékok vezetik őket, mint névadójukat. Az is érdekes persze, hasonlóképpen indultak-e, mint ő, tehát: hogyan jutottak el a délszláv népzenéhez, az együttesalakítás gondolatához, hogyan érték el sikereiket? Hiszen Vujicsics Tihamér gyerekkorában énekesektől, dudásoktól, tamburásoktól tanult. Az együttes hat tagja (éppen próba előtt) szintén a gyerekkori inspiráló környezetet említi. Pomázon nevelkedtek, Brocán Miroszlav szerb nemzetiségű, de a többiek is korán megismerték a délszláv népzenét. A szentendrei zeneiskolában töltött közös évek alatt érlelődött meg az együttes alapításának gondolata. A pomázi táncegyüttes kísérő zenekaraként alakultak 1974- ben, két éviig muzsikáltak ott. Közben néhány tag kicserélődött, 1976-ban átvette őket a Pest megyei Művelődési Központ, azóta nevezik magukat Vujicsics Együttesnek. — Magától értetődő volt számunkra — mondják —, hogy ezt a nevet vesszük fel, hiszen sokszor találkoztunk Vujicsics Tihamérral, aki rengeteget tudott a délszláv népzenéről, s aki patronált is bennünket. Törekvéseink hasonlóak voltak az övéhez — természetesen azon a szinten, amilyenen akkor játszottunk, ismertük ezt a zenét. Szerényen beszélnek eredményeikről, pedig erre nincs okuk. Három esztendővel ezelőtt a népzene-kategóriában Ki mit tud? győztesek lettek, azóta felléptek a Szovjetunióban Türkméniában, a lenin- grádi Barátság-fesztiválon, 1978-ban a Népszínház művészeivel, az idén a pécsi Baranya Táncegyüttessel jártak Jugoszláviában, s nem maradtak él a sikeres hazai fellépések Fellépés küzben: Balról jobbra: Győri Károly, Eredics Gábor, Ere- dic3 Kálmán, Brocán Miroszlav, Szendrődi Ferenc, Borbély Mihály. zás, hiszen megtartjuk az eredeti stílust, ritmust, dallamokat Alapvető célunk egyébként, hogy ne lépjük át azt a határt, ami a népzenét a mai zenétől, a főiktől elválasztja. Van erre egy kifejezésünk: forrás-folklórt szeretnénk játszani, színpadi színvonalon. Hogy ez a színvonal megfelelő legyen, ahhoz viszont szükséges az egyéni és közös finomító munka. — És természetesen elengedhetetlen a repertoár állandó gazdagítása.., Délszláv dallamok — Igen. A gyűjtés, a feldolgozás, a rendszerezés befejez- hetetlen munka, hiszen az, amit eddig feldolgoztunk, az egésznek csak töredéke. Most kaptunk egy kitűnő lehetőséget: az együttes két tagja háromhónapos jugoszláviai tanulmányútra mehet. Az ott öszegyűjthető anyag évekre feladatot adhat nekünk. Apropó, jelentős esemény! őszre jelenik meg az együttes nagylemeze, amely természetesen nem tudományos igényű, de átfogó képet ad a h»- 1 zaf és- • jugoszláviai délszláv népzenéről, jelezve a forrás gazdagságát, s azt a változatosságot, amely a hazai szerb, horvát dallamvilágot is jellemzi. Erre á lemezre nyilvánvalóan Igen sokan felfigyelnek majd. De valóban érdeklődésre tartanak számot az úgynevezett hétköznapok is: például a Vujicsics-klub működése, amelyben nemcsak a zenéről, hanem a délszlávok teljes kultúrájáról, jelenéről is képet kapnak a látogatók, vagy az a terv, hogy a szentendrei zeneiskolában az együttes segítségével bevezetik a délszláv népzene oktatását. Figyelmet érdemel az a folyamatos munka, amellyel ez a hat fiatalember a névadó törekvéseit folytatja, ahogyan Vujicsics vallotta: hogy ráépüljünk az általános emberi kultúrára, hogy egyszerre legyünk sajátjainké és mindenkié." P. Sz. E. Gyűjtőúton egy délszlávok lakta faluban. Kreisz Gábor felvételei sem: két éven keresztül kísérték a Theátrum Tévedések vígjátéka előadásait, játszottak a Templom-téren, az idén pedig a Duna-parti vigasságokon. Időnként már túlságosan is sok a hívás — s nemegyszer olyan feladatot kapnak, amely szakmai fejlődésüket kevéssé segíti. Harmonika, bőgő, tambura Szakmai fejlődés, hangszer- tudás. Az együttes vaiameny-' nyi tagja legalább középfokú zenei tanulmányokat végzett, ketten a ma már Vujicsics Tihamér nevét viselő zeneiskolában tanítanak. Felkészültségükre jellemző, hogy mindegyikük jó néhány hangszeren játszik. Egyféle alapfelállás persze kialakult: Eredics Gábor, a zenekar vezetője a harmonikát és a tamburát, öcs- cse, Kálmán a bőgőt és az ütőhangszereket, Borbély Mihály a fúvósokat, Brocán Mi- roszláv a tamburát, brácsát, csellót, Győri Károly a hegedűt és a tamburát, Szendrődi Ferenc a különböző tamburá- kat érzi a legkedvesebbnek. S mi áll hozzájuk legközelebb az oly hatalmas, sok színű hazai és jugoszláviai délszláv népzenéből? Egyáltalán, milyen anyagból áll össze m,űsoruk? — A délszláv népzene valóban sokkal gazdagabb annál — mondják —, mint amit Vu- jicsdcs Tihamér két évvel ezelőtt kiadott. A magyarországi délszlávok népzenei hagyományai című kötete bemutathatott. Pedig ő valóban intenzíven kutatott, évekig dolgozott az anyagon. A mi számunkra a saját gyűjtésű dalok a legfontosabbak, megalakulásunk óta jegyeztünk le dallamokat. Először a pomá- ziafcat, szentendreieket, budakalásziakat gyűjtöttük. Jártunk a Csepel-sziget délszláv településein, Tolna, Baranya megyében, ezt a részt szinte már második hazánknak tartjuk. Sokat tanultunk Mohácson, ott élnek a legjobb tam- búrások. — Hogyan válik a gyakran töredékes dallam településenként, előadónként változó variáns színpadképessé. — Minden variánst finomítanunk kell, hiszen eredetiben nyersen, időnként más-más hangszeren szóltak. ^mit mi csinálunk, az nem a szó szoros értelemben vett feldolgoKIALLITAS A VARBAN Papiruszoktól az űrtávközlésig A közlés, a jelek alkalmazása az emberiséggel egyidős, de csak a legújabb korban nőtt olyan nagy jelentőségűvé, hogy kiállítással is hódoljunk neki. Ez év végéig tart nyitva az Országos Műszaki Múzeum rendezésében az Információközlés történeté című bemutató, amelynek a Munkásmozgalmi Múzeum adott helyet a Budai Várban. Milyen eszközökkel, milyen tartalmiakat közölnek az emberek egymással? Egyszerű és összetett mondandónk ezerféleképp közölhető: hanggal, füsttel, fénnyel... Az első betűírásoktól, papiruszoktól a gutenbergi könyvsajtó modelljéig a kiállításon csak rövid folyosónyi az út, és az első nyomdai betűszedő szekrény szinte semmiben sem különbözik a sok helyütt ma is használatosaktól. Űj fejezetet nyitott az információközlésben az elektromágneses eszközök megjelenése. A vezetékes távíró az első ezek sorában, majd követi a világot napjainkra átszövő telex. A kiállításon néhány lépés innen a századforduló kézikapcsolású telefonközpontja, vagy a képrögzítés kezdeteiből látható fotómasinák. Filmezés és televíziózás csak rövid fejezettként néhány érdekes muzeális tárggyal van jelen: az űrtávközlésnek pedig csak néhány sor, és színes kép jut. Az információáradat egyre szélesebb; de a közvetítőeszközök eltávolítják az egyes embert a forrástól: több és gyorsabb az Információ, ám s zemélytelenebb. WAGNER-FESZTIVÁL, BAYREUTH, 1980. Megnyílt a 104. évad MINTHA HAT KEZE és három feje lett volna, úgy dolgozott, az egész földet át akarta volna kalapálni hangjai erejével — és mégis úgy vélte, hogy halála után teljesen szétszedik a művét, csak fantomként él majd ,az emberek emlékezetében, írták Wagnerről életrajzírói. Saját szavai szerint, szíve véréből alapította meg a világ első fesztiválszínházát saját művei számára Bayreuthban, ahol az idén már a 104, évadot számlálják. Az elmúlt évszázad alatt Bayreuth Wagner planétája, bolygója lett. Minden évben július 25-től augusztus 28-ig rendezik meg az ünnepi játékokat, az idén a Parsifalt tűzték a megnyitó műsorára. A bolygó hollandi, a Lohengrin és a négy estét betöltő Ring szerepel még a programbari. A közönség és a szakma körében is nagy viharokat, heves vitákat váltott ki a mítosz világából kiemelt zenedrámák modern rendezése. A fiatal alkotók, művészek szabad kezet kaptak a kísérletekhez, számtalan új ötlettel újítják meg a műveket. Döntsön maga a kor, ítélje meg, mit jelent számára a wagneri zeneélmény — mondják a fesztivál rendezői. A jövő évben műsorra tűzik a Nürnbergi mesterdalnokokat, 1982-ben pedig új rendezésben a Parsifalt — bemutatójának 100. évfordulója alkalmával — és 1983-ban, Wagner halálának centenáriumán a teljes Ring új koncepció alapján szólal meg. Európa rádióállomásai, televíziós és filmes társaságai közvetítik az előadásokat. Az idén a Magyar Televízió is felvételeket készített a próbákról, a megnyitóról. A Magyar Rádióban már hagyomány, hogy közvetíti az előadásokat. Világhírű rendezők, karmesterek, énekesek állítják színpadra a zenedrámákat, de évenként új tehetségek is jelentkeznek. Az utóbbi években szinte minden produkcióban közreműködtek magyar művészek is. A szólisták között volt Kónya Sándor, a múlt évben elhunyt Kelemen Zoltán, Marton Éva, a budapesti Operaház tagjai közül Divéky Zsuzsa, Markó Éva, Békás Janka, Békás János, Galambos László, a debreceni Operatársulat tagja, Tibai Kriszta a kórusban énekel. Kovács János karmester pedig korrepetál. A Zeneművészeti Főiskola fiatal tanárai, hallgatói is rendszeresen részt vesznek az ünnepi játékokhoz kapcsolódó nemzetközi ifjúsági fesztiválon Bayreuthban. A magyar utazási irodák szervezésében — az idén először — számos nyugat-európai körutazás programjában szerepel Bayreuth, amelynek fesztiváleseményei mellett más jellegű vonzereje is van a magyar utas számára: Liszt Ferenc sírja a temetőben. Űj síremlékét a magyar Liszt Fe- renc-társaság közreműködésével avatták fel. Az ónémet felső-frankföldi városka, Bayreuth, mint minden évben, az idén is ünnepi pompával fogadta, fogadja a fesztivál vendégeit: az államfőket és a hátizsákokkal érkező diákokat. AZ ELŐADÁSOK a kora délutáni órákban kezdődnek, háromszor megszólalnak a fanfárok, ismert zenei motívumokkal hívják a közönséget. Ilyenkor a város lakói, a risták tömege élvezi a Iá ványt, a nyüzsgést, az események mágikus hatását. Erdősi Mária „Tiszta szoba”a lakótelepen i " .V- ív W' VÁLTOZÓ ÉLETFORMA A SZOCIOLÓGIA TÜKRÉBEN Több mint fél évtizedig tartó, nagyszabású felmérő munka eredményeit összegezték és értékelték a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutató Intézetében. A szakemberek azt kívánták felderíteni, hogy a parasztból munkássá válás során a városba költözés miként és milyen mértékben változtatta meg az érintett néprétegek mindennapos életvitelét. A szociológusok a komplex módszerekkel végzett vizsgálódásokba a társadalomtudományok legkülönbözőbb területeinek a képviselőit vonták be, többek között közgazdászokat, közigazgatási jogászokat, pszichológusokat, -néprajzosokat, helytörténészeket. ? Elemző munkájuk színhelyéül Pécset és annak vonzáskörzetét választották, megítélésük szerint ugyanis azott kapott információk országosan is jellemző következtetések levonására alkalmasak. Ezer házaspárt kerestek fel otthonukban, köztük 500—500 városi és falusi családot: ezen belül 250 első, valamint 250 másod- és harmadgenerációs munkással váltottak szót. Vizsgálódásaik azt mutatták, hogy a munkások életmódjukat tekintve nagymértékben differenciálódtak: szociológiailag csoportokra' bomlanak.- A vizsgált népességen belül például tíz egymástól eltérő életformatípust határoztak meg. A leghátrányosabb helyzetben a városközpontban, s azon belül is a belső udvarokban élő alkalmi és segédmunkások vannak. Többnyire rossz kommuTV-FIGYELŐ Valaki kitalált valamit, a televízió meg kitalálta, hogy a valamit közhírré teszi, sőt sírra is módot ad az érdeklődőknek, hogy azon melegében kapcsolatba kerüljenek más kíváncsiakkal, szakemberekkel. A Felkínálom-sovozat legfrissebb jelentkezésének egy gyümölcstartósító szer volt a slágere. A Pomezanski—Bán— Kökényessy jegyezte stáb néhány perc alatt „összehozta” Kecskemétet Siófokkal és Törökbálinttal, a gyártót a bankkal és a kereskedelemmel. Volt felelős vezető, aki merészen, határozottan belevágott a (leendő) vállalkozásba és volt, aki csak érdeklődött, nem kötelezvén el magát a nyilvánosság előtt. Melyiküknek adjunk igazat? Nem válaszolhatunk egyetlen szóval. Mindkét megoldás lehet reális, de az sem kizárt, hogy az adott esetben egyik sem szerencsés. A műsor készítőinek valóságérzékére vall, hogy nem akartak manipulálni (pedig nagy lehetett a csábítás!), nem futtatták jobban sem az egyik, sem a másik típusú résztvevőt. Mert lehet, hogy a sebtében telefonálók között valóban létrejön az eredményes munkakapcsolat — és lehet, hogy egyikük-másikuk végül nem tud majd egyezségre jutni a többiekkel. De hát nem is ez a fontos. Hanem az, hogy megteremtődött a lehetősége egy, elméletileg az egész ország számára nyitott szakmai beszélgetésnek. Ez alkalmanként műsornak sem rossz. A népgazdaságnak pedig több hasznot hozhat, mint atneny- nyibe a műsor elkészítése és a szórás kerül. RiZSpénZ iS , forog Kambod- zsában a hivatalos riel mellett. Ez a tény önmagában és európai szemmel nézve bizjr.y nagyon furcsa, egy nálunk ré- ges-rég meghaladott fejlődési szintről bizonykodik. A távoli ország lakóinak azonban mindez, ha nem is igazán természetes, de érthető és szükséges állapot. Pol Pót alig elmúlt rémuralma ugyanis tönkretette a gazdaságot, megszüntette a normális kereskedelmi tevékenységet és gya korlatilag felszámolta a pénzforgalmat is. Az új Kambodzsában emiatt a rizst is csereeszköznek, értékmérőnek kall használni a megmaradt érmék és bankjegyek mellett. De már van rizs! Van saját termésből és van a segíteni kész országok szállítmányaiból. Tehát van remény arra, hogy nem fognak éhen halni, akik túlélték az előző évek szörnyűségeit. Benda László szerkesztő, Kollonits Ilona rendező és Fehéri Tamás operatőr megdöbbentő mozzanatokat örökítettek meg az elmúlt időszaknak a náci haláltáborokat idéző emlékeiből... és szívet melengető képsorokat mutattak az éledő jelenből és a népi Kambodzsa jövőjéből. Ami kifogásunk lehet: talán még szélesebb köbből válogathatták volna interjúalanyaikat a műsor készítői (nem a mérnök, az iskolaigazgató, a festő, a bonc és a zeneszerző helyett, hanem kívülük). Ami viszont az elmondottakkal együtt a műsort dicséri: remek volt az aláfestő zene! összegezve: a Túlélőket, legalább kétharmad, sőt, talán háromnegyed „Chrudinák-egy- ség” értékűnek láttuk. Daniss Győző nális körülmények között élnek, szálláshelyeiket általában csak ideiglenesnek tekintik. A másik végletet azok a munkások alkotják, akik újabb városrészekben laknak, jobb körülmények és anyagi viszonyok között. » Nagy eltéréseket észleltek a vidéki munkások sorain belül is. Kiderült, hogy az apró falvakban lakók hélyzete a legkedvezőtlenebb, a települések hiányos közműellátottsága miatt. Kötődésük lakóhelyükhöz ezért is laza, egy-egy falu lakossága Baranyában öt-hat évenként általában teljesen kicserélődik. ö Az életforma-változások a családok érintkezését is megváltoztatták: ismét divat a nagycsalád. Tagjai főként a ház építésénél segítenek egymásnak. A kaláka-rendszer új ■ formája hamar népszerűvé vált, mert a munkacsere révén lehetővé teszi a pénzmegtakarítást, s egyben erősíti az egymás iránti szolidaritás érzését. A saját erőből építkező fiatalok 60—65 százaléka már ilyen módon jutott otthonhoz. A városivá válás az étkezési és a fogyasztási szokásokat is megváltoztatta: több konzerv és előregyárfott félkész termék kerül az asztalokra, az egytálétel-kultúra azonban továbbra is divat, az egyoldalú táplálkozás ma is jellemző. Álkohol is több fogy, de tömény italból kevesebb. A paraszti lakásbeosztás a városba költözéssel' sem változott: a tiszta szoba a lakótelepen is megmaradt, sőt az idősebbek gyermekeik számára tiszta házrészeket is építenek, bebútoroznak és tartalékolnak. A falusi gyerekek 60 százaléka városi lakásban, többszintes épületben lakna szívesebben, míg az ilyen épületekben lakó városi társaik 87 százaléka családi házban szeretne élni. A városba költözött munká-*- sok kulturális igénye is változást mutat: zömében tudományos, fantasztikus, szórakoztató regényeket kedvelnek, szellemi fejlődésük középpontjában a televízió áll.
