Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-23 / 171. szám
Csak az olvassa versemet" Versbarátok a Balaton mellett Vasárnaphoz egy hétre, a kora reggeli órákban gyári autóbusz fog kigördülni Ceglédről, vidám szállítmánnyal, csapatnyi táborozó kisdiákkal. Balatonszárszóra igyekeznek, a városi-járási úttörőtáborba. Ők lesznek az idei olvasótábor tagjai, kísérőik pedig Oláh Istvánná, Baranyi Tiborné, Bíró Tamásné, dr. Bujáki Istvánná pedagógusok és a gyermekkönyvtár vezetője, Jakab Béláné. Ezen a nyáron körülbelül négyszáz ceglédi gyerek nyaral Balatonszárszón, s közülük ez a harminchat személyes csoport a „könyvesek” csoportja. Alépes családból _Mint a városi tanács művelődésügyi osztályán megtudtuk, a tavalyi program a honismereti kutatás jegyében zajlott. Az akkori nyaralók — összekötve a kellemest a hasznossal — a Balaton környékének megismerésével töltötték szabad óráikat (azokat a szabad órákat, amelyeket nem foglalt le a tóban lubickolás, a játékos összejövetelek serege és az ilyesféle fontos dolog), a mostaniak József Attila életével, költészetével ismerkednek. A költő születésének 75. évfordulója alkalmából szeretnék, ha ez a kis csoport mindjobban megismerkedne verseivel. „Csak az olvassa versemet, / íci ismer engem és szeret / ” — írta egy kis versében József Attila. Ehhez kapnak segítséget az olvasótábor lakói, fűként többgyermekes, hátrányos helyzetű munkáscsaládok csemetéi. A létszámlista szerint most har- minchatan lesznek. Még a tanév végén, előlegbe, valamsny- nyien megkapták Fodor András: Így élt József Attila című kötetét, hogy a táborban mind több idő maradjon a versekkel ismerkedésre, kérdések feltevésére. Az emlékházban Balatonszárszón rendelkezésükre áll majd természetesen a kibővített tábori könyvtár is. Milyen lesz az olvasótábor? — Kicsit más, mint a másik, amelynek lakóival egy területen, közös koszton lesznek. A „könyvmolyoknak” külön házikósort jelöltek ki és más napirendet. Érkezéskor, mint ahogy táborozáskor szokás, először rendezkednek, megismerkednek a táborvezetővel, kialakítják a négy, 9—9 személyes csoportot, megbeszélik a könyvkölcsönzés rendjét és sok más, fontos tudnivalót, amelynek ismeretére az itt töltött tíz napban szükségük lesz. A program készen áll, igen változatos. Már másnap komoly foglalkozással kezdik a hetet. A csoportfoglalkozásokon anyagot gyűjtenek naplóíráshoz, megbeszélik a kijelölt irodalmi műveket. Délután ellátogatnak a balatonszárszói JóFeketerésztől a Pesti útig Forgalmas a gazdák boltja Túri István mérgelődik. A középkorú férfi hatalmas műanyag zsákokból üríti a lúd- tojásnyi burgonyagumókat a mázsán levő ládákba, s közben ezerszer megfogadja, nem hoz több terményt ide, a Budai úti hobby-boltba. Mint kiderült, a szép burgonyáért. csak nagyon keveset, kilónként négy forintot fizet Kósik István, üzletvezető. De ő sem tehet mást: a Mezőker napi árjegyzékén ennyi szerepel. — Tíz-egynéhány százalék felárral árusítják üzleteinkben a kistermelők által eladott gyümölcsöt, zöldséget — mondja — Kósik István. — A most átvett burgonya és a zöldbab olcsóbb, mint a múlt héten volt Fölösből — áru — Nem nagyon törik egymást az emberek, alig látok ' néhány láda zöldséget... — mondom, s az üzletvezető válasz helyett elővesz _ egy kimutatást. Abból megtudom, hogy kora tavasztól késő őszig hordják ide fölös termésüket a szorgalmas kisker- tesek. Ma, azaz hétfőn nem nagyon jönnek ki a parcellákra. Különben is, délután két óra, általános munlcaidő van. S ha ez nem elég ok, nézzek föl az égre... Egy órán belül tavasz, nyár és ősz fogja váltani egymást... Kevesebb a gyümölcs, a zöldség is megfázott — de forgalom, az van. Kelendőek a tápok Ha nem is a mázsa körül, a hatalmas raktárakban minden bizonnyal. Ott ugyanis nem vesznek — eladnak. Ott van a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet Budai úti gazdaboltja. Mi minden gazdát cserélhet egyetlen nap alatt! Mint a jó patikában, van itt minden. Hadd ne soroljam föl a szerszámok, vegyszerek, eszközök százait — .inkább azt írom le, mi nincs. Hetek óta nem érkezett Dithan, Orthocid, Orthopaltán, nem kapható Sevin, de ezeket a vegyszereket szőlőre juttató műanyag permetezőgép sem. Hiányzik a rotációs kapa (országos probléma), és néhány gyomirtó szer. A hajdani présházban zsákhegyek: savanyú szag csikar orromba, szememet csípi a szalmiák — itt különböző tápokat talál a környék lakossága. A Feketerésztől a Pesti útig, szinte minden tanyában röfög egy-két disznó, majd minden parcella végében ól van, s ha indító- vagy nevelőtáp kell, lehet vásárolni! A kistermelőkért Mindent a kistermelők érdekében! — szinte kiabál a felirat a bolt udvarán. Valóban, a termelőszövetkezet vezetői igyekeznek, hogy a háztájiban megtermelt, fölöslegesnek gondolt gyümölcsöt, zöldséget elfogadható áron vásárolják föl a kistermelőktől. Arra is ügyelnek, hogy mindig tele legyen a szerszámos raktár, ne fogyjon el a tápos zsákhegy. Havonta öthatszázezer forint forgalmat könyvel Kósik István. Most éppen Túri István újburgonyáját jegyzi a mindentudó könyvbe: tisztán százhetvenhárom kiló, az annyi mint... hatszázkilencvenkét forint. Túri István megtörli verej- tékes homlokát, s a boltvezetőre kérdez: — Jöhet az őszibarack is? A héten hozom, jó? — Jó. Minden kiló gyümölcsre szükség van ... Besze Imre zsef Attila emlékházba. Másnap természetesen a látottak tárgyalása lesz napirenden, s délután keszthelyi, badacsonyi kirándulásra tesznek előkészületeket, földrajzi, irodalmi ismereteiket felelevenítve, bővítve. Sorra kerül azután seregnyi esemény. Autóbuszutazás a Balaton-felvidékre, zenés irodalmi gyermekműsor, vers hallgatás, versillusztrációk és bábok készítése, hajókirándulás Balaton, üredre, ahol Jókai Mórra emlékeznek és a település nevezetességeit sorra járják. A táborba várják majd Beney Zsuzsa írónőt, Sólyom Kati színművésznőt a pécsi Szélkiáltó együttessel és Nagy Attila színművészt is. Természetesen az egyes programok a teljes tábor részvételével zajlanak, nemcsak az olvasó- táborosok privilégiuma lesz a szórakozás. Előadás mindenkinek Az olvasótábor részvételi díját nem a gyerekeknek kell fizetniük, a tábor ingyenes, lévén az út jutalomút, s ösztönzés a jövőre nézve: tanuljanak jól, szeressék a könyveket, az irodalmat, a költészetet ! A tábori költségvetésben, melyet jó előre kiszámoltak, olvasom: á vetélkedő győztesei jutalmat kapnak, hajó-, komp- és belépőjegyekre tetemes összeget szántak. Nem maradt ki a sorból a gyerekek számára a fagylalt, a gyümölcs és az üdítő ital vásárlása sem. Épp ezért jó előre megkérték a szülőket: zsebpénzzel csak módjával lássák el csemetéiket. A koszt bőséges és ió — s ha valaki túl akar tenni a másikon, hát ne zsebpénzzel, hanem vidámságával, igyekezetével tegye. E. K. Rönkből donga, lemez Értékes termékek Eredményesen zárta az első félévet a Fűrész- Lemez- és Hordóipari Vállalat ceglédi gyára. Felvágtak 13 és fél ezer köbméter rönkfát, hozták választéktervüket is. A meny- nyiségtervet főként az értékesebb termékek előállításával, az exportkihozatal növelésével sikerült erősíteniük. Az év második fele sem könnyebb az elsőnél. Számos exportfeladatot kell továbbra is 'teljesíteniük. Szükség van valameny- nyi kollektíva becsületes munkájára. LÁTVÁNYOSÁN ÉPÜL Cegléden, a Károlyi lakótelepen a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat újabb ABC-kisáruhá- za. A panel elemeket daru segíti a helyükre, inkább- szerelő, mint kőműves munka akad egyelőre. Az épület mellett a tervek szerint tanműhelynek is lesz helye. A FEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 171. SZÁM 1980. JÜLICS 23., SZERDA Összetartozó, tevékeny csapat Emberek a munkapadnál és a közélefben Az egyedi, vagy kis tételben gyártott termékek elkészítése főként a kisipari szövetkezetek feladata. A Ceglédi Vasipari Elektromos és Műszerész Szövetkezet abonyi telepe vezérlőpultok, komplett vezérlőberendezések lemezmegmunkálását, összeállítását végzi. Tevékenységük főként a részfeladatokban nyilvánul meg. Önálló termékük eddig nem volt, megrendelésre gyártanak különféle gépeket. Jelentős teljesítményük, a mai gazdasági viszonyok mellett, komoly figyelmet érdemel. Minősége: kiváló — Hol tart most az abonyi üzemegység? — Szövetkezetünk elmúlt évi árbevétele 72 millió forint volt. Ebből telepünk 18,5 milliót termelt ki — mondja Reich László üzemvezető. — Olyan részfeladatokat végzünk, melyekhez feltételeink adottak. Gépparkunk viszonylag fiatal, jó állapotban van, munkásaink szakképzettsége megfelelő. Minőségben tudunk annyit nyújtani, hogy termékeink bárhol eladhatók legyenek. Eddig tizenhat szágban szerepeltünk, a megrendelők nagy megelégedésére. Berendezéseink megtalálhatók nemcsak valamennyi KGST- országban, hanem például Peruban is. Jelenleg egy téglagyár komplett vezérlőberendezését készítjük Indonézia számára. Egyidejűleg elké sZült szovjet megrendelésre egy hűtőgépgyári érlslőalagút. A napokban érkezik az átvevő érte. Nem kis örömünkre szolgál, hogy valamennyi gyártmányunk az első vizsgán megfelel az exportellenőrzések során. Munkánk tehát van bőven. — Mióta működik részleg? — 1969 januárjában alakult Az alapító tagok közül 11-en vagyunk itt. De dolgozóinknak mintegy nyolcvan száZaléka 5 éves törzsgárda- tag. Hatvanötén vagyunk, az átlagéletkor úgy 30 év. Jó a kollektíva, munkaerővándorlás egyáltalán nincs. Aki megbecsüli magát, megtalálja a számítását. 4 kiváló dolgozónk van, szocialista brigádjaink közül kettő o szövetkezet kiváló brigádja, egy arany, egy pedig bronz koszorús. Egy aranyjelvényes ki. váló újítónk is van. Ügy érzem, jó a munkamorál, nem véletlen tehát a jó teljesítmény. A jó kapcsolatért ez Házfalnak, a kemence gyomrából — Tegyük hozzá, hogy aZ újító nem más, mint az üzemvezetőnk — szól közbe Gönczöl Ferenc párttitkár. — Elfogadott újítása alapján mintegy 15 millió forint tőkés devizát lehetne megtakarítani. A konzervipart segítené, ám egyelőre ettől idegenkednek a konzervgyárak. De nem adjuk fel a harcot. Szeretjük az üzemünket. Itt, amikor elkezdtük, csak egyetlen csarnok állt, meg köröskörül a kukoricaföld. Amit most látunk, az mind a két kezünk munkájával, rengeteg dolgos vasárnap árán jött létre. Még labdarúgópályánk is van. Párttagjaink aktívak, és ahogy látom, nincs baj a KISZ-esekkel sem. Épülünk, bővülünk. Keressük és szorosabbra vonjuk a kapcsolatot a nagyközség többi nagyüzemével. Segítjük egymást, kitűnő az együttműködés —, hogy csak néhányat említsek — a Mechanikai Művek gyáregységével, az Építőipari Szövetkezettel, a József Attila és az Űj Világ termelőszövetkezetekkel. Szerződésünk van a Gyulai Gaál Miklós általános iskolával és a 4-es óvodával is. Készségesen állunk rendelkezésére annak, aki hozzánk fordul. Abonyiak vagyunk valamennyien, érdekünk a jó kapcsolat fenntartása. — Milyen a dolgozók részvétele a közéletben? — A nagyközségi tanács vb tagja vagyok — mondja Fehér Mihály lakatos —, tehát közvetlenül is módomban áll közös ügyeinkkel foglalkozni. Tóth József munkatársam a járási pártbizottság tagja. Reich László üzemvezetőnk a községi pártbizottság tagja és részt vesz az Áfész intézőbizottságának munkájában is. Két munkásőrünk és egy önkéntes rendőrünk van. Társadalmi munka szervezésénél nemcsak a tizennyolc párttagra és a tizenkilenc KISZ- tagra lehet számítani, hanem jönnek a többiek is. A nagyközségi KISZ-titkár, Török Tibor is nálunk dolgozik. Aktivitásban nincs hiány. Nem kell nagy szavakat használni, tudjuk mit teszünk, magunkért, mindannyiunkért csináljuk mindezt, tehát szívesen tesszük. Frissen, rugalmasan — Sokféle tervünk van még — veszi vissza a sZót Reich László —, szeretnénk ezt a lendületet továbbra is megtartani. Most egy másik újításon törjük a fejünket. Ezenkívül rugalmas termelési po- .litikát akarunk kialakítani. Eddig nem volt önálló termékünk. Nemrég vásároltunk egy festékszóró készüléket és egy fényreklámtáblát. A prototípust a BNV-n mutatták be. A nagy érdeklődés láttám meggyőződtünk arról, jól választottunk. Továbbra is szán- cékunk az export, főként a tőkés export növelése. Szerelőink, a megrendelő kérésére a helyszínen állítják be a gépeket. Nagyközségünk üzemei, valamint a lakosság részére természetesen továbbra is fenntartjuk a karbantartó-javító részleget. Kerékpároktól kezdve a teherautókig mindent vállalunk, ami a munkakörbe tartozik. Csilléi Béla Szürefelés előtt a brigád Sárgul a barack, gömbölyödik a dinnye Az albertirsai Szabadság I szetben állják meg a helyü- Termelőszövetkezet kertésze- két, ha kell, segítenek ágaA ceglédi téglagyárban ebben az esztendőben a tervek szerint 9,8 millió égetett téglát készítenek. A képen: a kemencéből a hagyományos méretű téglákat Gyurika József, Ecseri Imre és Hazai Pál hordja ki. Apáti-Tóth Sándor felvétele téoen a dinnye termesztésnek nagy múltja van. Az utóbbi évexben nagyüzemivé fejlődött ez az ágazat. Jelenleg 116 hektáron termesztik eat a növényt. A hűvös időjárás késleltette ugyan fejlődését, és kedvezett a betegségeknek, de a védekezés hatékony volt. Jó termés ígérkezik. Tervük alapján 2575 tonna dinnyét várnak, ebből 1500 tonnát exportálnak. A többi a belföldi piacra kerül. A gyümölcsösben a téli alma fejlődése kielégítő, a termés várható minősége jónak mondható. Gondos betakarítással 90 százaléka exportképes lehet. Az almás mellett van az 55 hektáros kajszibarackos, melyben a gyümölcsök aranyló színt kaptak már. A betakarítási előkészületeket megtették. Az utakon rendezett sorokban állnak a ládák. A termés az előző évinél jobbnak ígérkezik. Az idén elkerülték a kései fagyok a vidéket. A Zrínyi Ilona kertészeti szocialista brigádot 1967-ben húsz nő alapította. A többszörös aranykoszorús kollektíva 1977-ben A szakma kiváló brigádja címet érdemelte. Az idősebb tagok nyugdíjba vonulásával 11 főre csökkent a létszám. Kezdettől részt vesznek a Jót s jól! kulturális mozgalomban. Az első évben a községben a harmadikok lettek. Az épülő iskolához két munkanap keresetét adják, három éven át. A brigádtagok a nőbizottság rendezvényein részt vesznek. Bekapcsolódtak a termelőszövetkezet területén levő parkok szépítésébe. Nemcsak a kertézatainak is. A szocialista brigád vezetője Szuda Jánosné, aki húsz éve tagja a termelőszövetkezetnek. Huszák Andrásné 28 éve dolgozik a gazdaságban. A gyümölcstermesztés és a kertészet ágazatvezetője Lacz- kó László kertészmérnök, aki szakmai tevékenysége mellett a tsz-beli politikai irányító és szervező tevékenységben is részt vesz. K. K. A Blaskovich Múzeumban Ékszerek, lőszerből Igen érdekes kiállítás nyílik a tápiószelei Blaskovich Múzeumban július 26-án, szombaton délután 16 órakor. Bodrogi Sándor, a népművészet mestere, lószőrékszer- készítő mutatkozik be. Tulajdonképpen kihaló, ősi mesterséget űz, de sajátos elképzeléseit fonatokba szőve újítja, frissíti, éleszti a hagyományt. Pest megyében, ahol él, ez lesz a harmadik kiállítása. A tápiószelei megnyitón P. Bálint Irén könyvtáros mutatja be az alkotót. A rendezvényen közreműködik a budapesti Pataki István Művelődési Központ citerazenekara. Az érdeklődők a szépmívű munkákat augusztus 31-ig láthatják, hétfő kivételéve! naponta 10—18 óráig, a múzeum állandó kiállításával egyidőben. ISSN 0133-8600 (Ceglédi Hírlap)