Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-13 / 163. szám
iííS' v . Erdész Gabriella: Vérehulló fecskefű Heteken át sóvárogva nézte a kopott TEFU-kocsikat, amint az udvaron álltak, s reggelente a sofőröket, amint fölpattantak a nyeregbe. Valamikor kamionos volt. A járókelők sietve tértek ki a bordázott burkolatú, pirosra festett mammut- jármű elől. A stoppos lányok boldogan kapaszkodtak föl mellé az ülésre, sokan az éjszakát is a kamionos fülkében töltötték. Nem számolta, hány lány volt. Nagyvonalúbb volt annál. Azt se számolta, hány farmer volt. Azt se, hány karóra, meg bőrdzseki. A végén az aranyláncok tettek be neki. Három évet kapott. Madár — mondták odabenn a cella társat. Kibírta ezt is. Jó magaviseletéért harmadolással szabadult. Utána visszament a szülőfalujába. Tehette, több mint tíz éve csak látogatóba járt haza, senki se tudta, honnan jön. Azután uránbányában dolgozott. Később visszatért Pestre. Tró- ger volt, majd zöldséges a csarnokban. Félévnél tovább nem bírta ki egy helyen, de mindig dolgozott. És adott magára. Diplomásokkal újságírókkal, művészekkel barátkozott. Rendesen öltözött, farmerban, színes trikókban, lehetőleg tiszta ingekben járt. Csak a kabátja volt kopott. Egy jogásznővel lakott együtt, fürdőszobás lakásban. Eredetileg gondnok vagy viceházmester-lakás lehetett, mert a hátsó lépcsőn kellett fölmenni. De jó helyen volt, a Belváros szívében, a Kárpátia mellett. Volt két mennyezetig érő polcuk, tele könyvekkel. A lakást kínosan tisztán tartották. Egészen jól megvoltak együtt, egyikük sem kínozta a másikat féltékenységével. Jakab Péter ezidőben már közeledett a negyvenhez. Haja hátul alig észrevehetően ritkulni kezdett. Ettől kicsit megijedt. Más férfiak, mire kopaszodni kezdenek, kandidátusi disszertációt írnak, vagy művészeti díjat kapnak, vagy házat építenek. Még a csórók is vesznek egy telket, egy vityillót, legrosszabb esetben van három gyerekük. De vele mi lesz? Vastag szemöldöke, fényes szeme, erőteljes alakja tetszett mindig a nőknek. Egyik napról a másikra élt, csupán a testi erejéből. — Mi lesz, ha örökké egyik helyről a másikra megyek? Aztán lassan megvénülök, aztán... mi lesz? Másnap délután, a Keleti pályaudvar környékén csavarogva, betévedt egy keskeny utcába. Felfigyelt a cégtáblára: GYÓGYNÖVÉNYEKET ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT. S az udvar tele volt — ha nem is kamionnal, de teherautókkal. Ettől kezdve gyakran járt errefelé és nézegette a teherautóikat. Egészen addig, amíg egyik sofőr odalépett hozzá, és meghívta egy pofa sörre. A Hági nevű sörözőbe ültek be. A nevét a söröző egykori tulajdonosáról, Hágemfeld Brúnó úrtól kapta. Harmadosztályú hely volt, tiszta abroszokkal terítve, a pincérek is tűrhetően beszéltek á vendégekkel. — Szervusz — emelte a poharát a sofőr — Rácz Tibor. De Ninónak hívnak amúgy... Hapsikám, már egy hete figyellek, ahogy bámulod a kocsikat. Ha nem tévedek, szeretnél a volán mögé ülni. Bé/yegés bélyegzőterv Szánthó frrire grafikája — Nem tévedsz, Ninó — mondta Jakab. — Még két korsóval — intett a pincérnek. — Lehet róla szó. Én vagyok a csoportvezető. Hivatalosan a Pethes, de ő csak a brigádnaplót tölti ki, különben fütyül rá mindenki. Ha akarod, behozlak. Egy fiú a héten kiszáll a buliból, vidéken vettek házat, leköltözik. A személyzetis már hetek óta keres sofőrt, biztos van jelöltje, de ha én szólok neki, az sokat számít. Majdnem biztos, föl vagy véve. Most miért nem vezetsz? — Ültem. — Gondoltam. Gázolásért? — Nem. Csempészésért. Kamionos voltam. — Akkor vezetés szempontjából megbízható vagy. Hétfőn beszélek a személyzetissei, te pedig kedden gyere föl a személyzetire. Reggel nyolckor várlak. A személyzetisnő köpcös, negyvenöt körüli asszony volt, virágmintás, mélyen dekoltált nyári ruhában. Jakab azonnal kikezd vele, ha nem személyzetis. Most félt. — Szóval ült — kezdte az asszony. — Ült, de harmadolással szabadult, ennek öt éve, azóta maga rendes, munkás életet él. Éh annak a híve vagyok, hogy függesszük föl az előítéleteket, a mi társadalmunkban meg kell adni az egyszer megtévedt embernek is a lehetőséget a becsületes életre. Előlegezzük magának a bizalmat. Rácz kolléga, egyik legjobb munkaerőnk is támogatja, fölveszem. Jövő héten munkába állhat. Fizetése 3800 forint. Ha megfelel... viszontlátásra. — Hétfőn kocsira ülök — mondta este az ágyban Olgának. A nő meglepetten vette le a szemüvegét. — Visszavettek sofőrnek? — Vissza. Gyógynövény-értékesítő vállalat. Vidéki fuvarok. — Vidékiek? — kérdezte Olga. A könyvét félredobta. Csöpp öröm sem látszott rajta. — Pilóta leszek újra. Ez a fő. — És mikor jársz haza? — Mi ütött beléd? Hát, amikor jövök. Esténként általában. Itt nem olyan hosszúak a fuvarok. — Pajtikám! Bemutatlak szocialista brigádunk tagjainak — csapott hétfőn a vállára Ninó. Halványkék kocsit kapott, már sok helyen lepattogzott róla az olajfesték. Évek óta nem érzett büszkeség töltötte el: a volán mögött, egyedül, előtte a széles út, kétoldalt fák, házak, búzaföldek, fölötte az ég. Már két hete vezetett, éjszakánként még mindig gyakorta felriadt: talán nem is igaz, talán nem is tart soká, talán holnap kirúgnak. Reggelente megkapta a szállítólevelet. Rajta a szállítandó áruk jegyzéke: kamilla, vadárvácska, veronikafű, iglicgyökér, örvénygyökér, macskatalp, borsmenta, galagonya, kakukkfű. Egyik reggel ez volt a szállítólevélen: Vérehulló fecskefű. Besenyő MGTSZMilyen lehet az a fecskefű? A fecske vére hullik, vagy a fű vére? Száz kilométerre se volt a falu, fényes délelőtt fékezett a tsz irodaháza előtt. — Hölgyem, tíz mázsa vérehulló fecskefű — nyújtotta a menetlevelet az irodából kilépő lánynak. — Rögtön — mondta a lány. — Telefonálok, becsomagolták-e. Vékony lány volt, tizenhét évesnek, ha látszott, vörösesszőke, egyenesszálú haja a válláig ért. — Jöjjön, igyon egy kávét addig — hívta Jakabot. — Milyen az a vérehulló fecskefű? — kérdezte Jakab odabenn, az irodában. — És miért hullik a fecske vére? A lány nevetett: — Közönséges gaz. Biztos látta, csak nem ismeri, ott nő a falusi kerítések mellett, a domboldalon, az erdőszélen. Aha, az a legjobb, gondolta Jakab. — És megmutatná nekem? • A lány kedvtelve nézett a fekete férfira: — Mindjárt telerakják vele a kocsiját. — De én az élő füvet szeretném látni. Fecskéstül. — Most úgyis ebédidő van. No, jöjjön! Jakab nem számított erre. Kicsit maflán állt, mint a legtöbb férfi, mikor nem is gondolja egészen komolyan, ami sikerülni látszik. A lány előreszaladt. Vászon szoknya volt rajta és feszes trikó. Milyen szép kislány, majdnem a lányom lehetne, gondolta Jakab. Az akácos szélén sárga, négyszirmú virágra mutatott a lány. — Ez az. A vérehulló fecskefű. Leszakított egy hosszú, zöld tokot, szétnyitotta, sötét olaj zöld magok voltak benne. — Mérgező — mondta. — De gyógyít. Sárgaságot Leszárítja a szemölcsöt. Nem vette le a szemét Jakabról. — És a vér? — kérdezte Jakab. — Ha megsértik, hullik a vére. — Kitépett tövestül egy bokrocskát, s körmét belemélyesztette a szárába. Sárgás színű nedv folyt a növényből. — És, ha rajtad ejtenek sebet? Neked biztos szép piros a véred —kérdezte Jakab. Átölelte, a fű közé fektette a lányt. — Neked piros a véred — mondta újra Jakab. A lány sikított és kiáltozott. Jakab odaszorította a földhöz. A lány torkaszakadtából kiáltott. Sikerült a kezét kiszabadítania, és öklével állón ütötte Jakabot. Jakab felugrott. Otthagyta a nóta domboldalon. Átkozott tyúk. Hülye liba. Futott a kocsijához. Az istenit, a kis hülye, még rámfogja, hogy meg akartam erőszakolni. Még képes, és följelent. Még kirúgnak miatta. Fuccs a vezetésnek. ^//////////////////^> Az utolsó zsákokat számolták. Sietve túráztatta a motort, gyorsan indított. A határban járt, amikor éles kiáltásra figyelt fel. A kislány trikója, szoknyája gyűrött volt, karjában kö- tegnyi fecskefű. A karja, de még az arca is maszatos volt a sárga nedvtől. Jakab lefékezett. — Tessék — nyújtotta a lány a nyalábnyi növényt. — Mellém ülsz? — kérdezte halkan Jakab. _ — A következő faluig. Mert az irodán várnak. — Visszajössz hozzám? — kérdezte aztán. Jakab bólintott. Letörölt a lány homlokáról egy sárga, ragacsos foltot. Megsimogatta a haját. Nézte a magas, sima homlokát. — Azt hittem, velem már ilyen soha nem lesz — mondta és indított. — Azt nem is kérdezted, miért fecskefű? Jakab a lányra nézett. — Addig virágzik, amíg itt vannak a fecskék. Szabad a pálya Zichó Ferenc grafikája Borbély Tibor versei: T űzőrség Nyuszi Kétezer év tanít: vigyázni kell a tűzre! Azóta jobban, amióta betű is őrzi a szellem szavait, mert elégette itt a világ az érte égő szellemeit úgy, hogy nem egyszerre égtek a tűzön, hanem megosztva. Látszólag külön-külön! Jóna Takács Mihály: Azt álmodtam Azt álmodtam gyümölcsöt viszel öledben alig fér el s hamvas a mosolyod láttam a napfény eléd térdel napjaid kis zöld levélkék áprilisi ágat teleszórnak jó illattal méhek zönögnek utánad méhek szorgos gondolataim körülcsapongnak s érzem az apaság mézporait ízlelgettetik vélem Alkonyul. Tüskés bokor tövében bolyhos nyúl lapul. Fekete takarót húz tapsi fülére: az éjszakát. Rezzen, ha a bagoly huhog, s csak az éjszakát — félelmét nem alussza át! Hámori Attila: Lánymozdulat Megláttam anyám egy lánymozdulatát a szobából ment ki és kezével félszegen végigsimította haját azt hitte nem látja senki éppen ilyen az élet hány ezer betakart lánymozdulat amire már illemeinkben nincs magyarázat Látó János: Távolsági beszélgetés Halló... igen, én... te vagy? mit akarsz? vagy mit akarhatsz még, miért hívtál? ... kösz, jól... igen, rengetegen voltak a vonaton, de találtam helyet... fél négyre értem haza, jól utaztam, anyámék is tudják, hogy megérkeztem, remélem, most már nyugodt vagy... egy jó hideg tus teljesen felfrissített... miért lenne más a hangom, te is tudod, én mindig ilyen voltam ... igen, a tegnapi estét kivéve, de azt felejtsük el, tudod, ez a hidegtusolás ... nem célozgatok és nem beszélek áttételesen ... nem, ne, kérlek... teljesen félreértesz vagy félreértelek, vagy amit akarsz, most jó?... tudom, tudom, ezt már mondtad; neked szükséged van a teljes szabadságodra, azért, mert lefeküdtem veled, még nincs jogom számonkérni, nem vagy a tulajdonom, neked tér kell és levegő, látod, mennyire figyeltem? ... valóban nem telefontéma, de te hívtál fel, és ha most leteszed, akkor rohadt alak vagy... ne szakíts félbe, kérlek, egyet tehetsz, a kagylót le; amíg nem hallom a kattanást, addig ez a vonal nekem él, most legalább én is beszélhetek, nem kell azt az agyonművelt szövegedet hallgatnom, tudod, mennyire untam már? ... nem is tudom, miért mentem le hozzád ... mondtam, hogy ne szólj közbe és nem igaz, hogy szeretlek, talán régen, de az már elmúlt, csak nem akarod észrevenni, igen, már tegnap este észrevettem magamon, hogy már csak megszokásból feküdtem le veled, nem érezlek..,. ugyan, mitől lennék részeg? alig pár perce érkeztem meg és egy limonádén kívül semmit nem ittam, de nem ez a lényeg, mondjuk, hogy részeg vagyok, így egyszerűbb, tehát; ha csak a lelkiismereted megnyugtatására hívtál fel, elárulhatom, kár volt, tudtam, hogy benned a legkevésbé sem bízhatok, zabáltam az infekundint, ne félj, nyugodj meg, nem voltam és nem is leszek terhes, tehát nyugodtan alhatsz ... és egyébként sincs mit megbeszélnünk, tegnap este, vagy ma hajnalban beszéltél, és én értettem, ha nem ragadtatod úgy el magad saját szövegedtől, talán emlékeznél rá, te adtad tudtomra, hogy ez minden, ami kettőnk között egyelőre lehet, de miért akkor mondtad, mikor már kiégve döglöttéi a rekamién? miért nem akkor, amikor lementem hozzád? tudtad, ha leutazom, ez úgy is benne lesz a programban, mitől féltél?... ne próbálj félbeszakítani, mondtam, egyet tehetsz, a telefont le ... no, és csak nem zavar? egy kis szórakozás nem árt a telefonközpontosnak sem, még az az előnyöd is megvan, hogy a nevedet sem tudják, és ez nálad nagyon fontos, hiszen a pazíciód, a neved... ne szabadkozz, magamon is csodálkozom, hogy ezt merem most mondani, csak sohase tudtam, vagy nem mertem a szelepeket megnyitni magamon, talán attól féltem, hogy elveszítelek, vagy mit tudom én, de most már jobb, sokkal jobb, érted?... halló, itt vagy még? tulajdonképpen rohadt alak vagy, nagyon tudtad, mikor kell jelentkezned ... amikor már kezdtél elmúlni bennem, megszólalt a telefon, elég volt megszólalnod, és én már ültem is vonatra, mert neked sosem volt időd feljönni... bevallom, örültem, ha mehettem, azt hittem, tartozom valakihez vagy valahová, ha messze is vagy, de az a tegnapi este rohadt volt, vagy nem is; mit gondolsz, mitől van az, hogy az emberek másnak akarnak látszani, mint amik valójában? ezt neked igazán kellene tudnod, hiszen, ha jól számolom, éppen három hónapja hitetted el velem, hogy neked nemcsak a nő kell belőlem és képzeld, ezt eddig el is hittem, és szerelmes va... voltam beléd, de biztosan a meleg tette, hisz már olyan régen tart a kánikula, viszont ez a hideg tus nem tett jót neked, mert tisztára mosta a fejemet... ugye, tudod, hogy megszűntél, mert akarom, hogy megszűnj, érted? akarom, akarom, akarom... hallasz? itt vagy még? halló, halló... kérlek, hagyj, ne bánts, el akarok menni tőled, érted? nagyon szépen kérlek, ne hívj, ne írj, nem tudom beérni a morzsáiddal, érted, ugye, megígéred, hogy vége?... akarom már nagyon, hallasz? akarom... Csend volt, alig pár perce érkezett meg. Csak ült a szőnyegen, üres tekintettel, és várta, hogy megszólaljon a telefon.
