Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-15 / 139. szám
M 1980. JÚNIUS 15., VASÁRNAP Növekvő jövedelraczősé a sertéstartásban Beszélgetés Lakatos Tibor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettessel Mi, magyarok, szeretjük a húst, és nálunk a hús alatt elsősorban a sertéshúst értik. Táplálkozásunkban igen sokféleképpen — frissen és különböző módon tartósítva — elkészített húsétel szerepel, összes húsfo^gyasz- tásunknak több mint a felét, a tőkehúsforgalomnak pedig a s/4 részét a sertéshús adja. Ez az oka annak, hogy közvéleményünk nagy figyelemmel kíséri a sertéstenyésztés és -hizlalás alakulását. A közelmúltban Gyulán a sertéstartó kistermelők tanácskoztak a kistermelői sertéstartás népgazdaságunkban betöltött szerepéről, a fejlesztés lehetőségeiről és a kistermelőket érdeklő kérdésekről. Ez alkalommal a mindannyiunkat érdeklő kérdésekről beszélgettünk Lakatos Tibor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettessel. • Hogyan alakul hazánkban a vágóállat-termelés, s milyen részt vállalnak ebben a sertéstartó kistermelók. — Hazánk Dánia után a második helyen áll a világranglistán az egy főre jutó vágóállat-termelésben. Tavaly 1 millió 150 ezer tonna volt az ország vágósertés-termelése. Ennek a hatalmas mennyiségnek a megtermelésében jelentős szerepet vállaltak a kistermelők, hiszen az összes vágóállat több mint felét ők termelik meg. Hazánkban ma mintegy 900 ezer család foglalkozik sertés- tartással, s az önellátás mellett csaknem megkétszerezték az állami vállalatok részére történő áruértékesítést. A sertéstartás ösztönzésére az elmúlt időszakban több központi intézkedés is történt, s május 15-től újabb rendeletek léptek életbe a háztáji sertéstartás érdekében. A hússertések átvételi súlyhatárát 10 kg-mal növelték. Egyszerűbbé, érthetővé tették a szerződések szövegét, s csökkent a bürokrácia is: ezentúl nem kell írásban bejelenteni a kistermelőknek a sertések átadási idejét. Az átadási súlyhatár felemelése és az átadási idő bürokratikus kötöttségeinek megszüntetése lehetővé teszi, hogy a kistermelők a számukra legkedvezőbbnek tartott időben és súlyban adják át az állatokat. Nagy jelentőségűnek tartom, hogy erősítő tápokat hoztak forgalomba, így a ház körüli szemes takarmányokat még gazdaságosabban lehet hasznosítani, otthon belekeverni. A vevők saját zsákban is elvihetik a boltokból a tápot. Az előre csomagolt táp papírzsákjának ára is — 3 forintra — csökkent. Ezek az intézkedések jelentősen növelik a hizlalás jövedelmezőségét. Elősegítik a kistermelők érdekeinek érvényesülését, amely — és ezt szeretném nagyon hangsúlyozni — teljesen egybeesik a népgazdasági érdekkel. A növekvő jövedelmezőség, a kedvezőbb takarmányhelyzet, valamint az, hogy a húsipar egyre bővülő kapacitásával meg tud felelni a növekvő vágási és feldolgozási feladatoknak, a sertéstartás bővítését is lehetővé teszi. Folyamatosan termel a Kaposvári Húskombinát új vágóhídja, és megkezdte a termelést Baján a Bácskai Húsipari Közös Vállalat. Mindez naponta mintegy 2500 darabbal több sertés vágását teszi lehetővé, azaz a lökésszerű felkínálás is levezethető. • A háztáji sertéstartás gazdasági feltételei — a nagyüzemekhez hasonlóan — a világpiaci változások követkefében szintén megváltoztak. Vannak-e a kistermelésben is tartalékok, amelyek kihasználásával megvalósítható a hatékonyabb gazdálkodás? — Az állattartás legköltségesebb tényezője a takarmányozás. Ebből adódóan a legtöbb megtakarítási lehetőséget ez kínálja. Már a tartásra kiválasztott fajta eldönti, hogy mennyire lesz gazdaságos a hizlalás. A jó takarmányértékesítő, gyorsan növő fehér hústertés 35—40 kg- mal kevesebb takarmánnyal éri el a vágósúlyt, mint a Cornwall fajta. Az öves sertés is 12—15 kg-mal több takarmányt fogyaszt a leadásig a fehér hússertésnél. Az ország egyes részein mégis a színes fajtákat tartják, szívesebben. A Bakony környékén a comwall, Bács-Kiskun megyében és más tanyavilágban az öves sertések tartásához ragaszkodnak. Pedig nem elhanyagolható az a takarmánymennyiség, amely 10—20 vagy még több sertés tartása esetén a jó takarmányértékesítő fajta kiválasztásával megtakarítható. Azt tanácsolom a kistermelőknek, hogy minél több, a ház körül található vagy termelhető olcsó takarmányt etessenek. Ilyen nyáron a fű és a lucerna, télen pedig a talcar- mányrépa és a burgonya. A tulajdonosok által június 5-ig le nem kaszált füvet bárki ingyen betakaríthatja, tehát a kistermelők ehhez az olcsó takarmányhoz könnyen hozzájuthatnak. A zöld lucernából és a fűfélékből naponta a kocáiénak 4—6 kg-ot, választott malacoknak V 2—1 kg-ot, hízósertéseknek 3—5 kg-ot célszerű adni. A zöldek nedvesség- és rosttartalma segíti a takarmány kihasználását, ugyanakkor kedvezőbbé teszi a hústermelés szempontjából nélkülözhetetlen fehérjék arányát. Télen az étkezésre alkalmatlan vagy felesleges burgonyát etessék meg. Felfőzve kocáknak 5— 6, hízóknak 2—5 kg-os napi adagban etethető: 3,5—4 kiló burgonyával mintegy 1 kg szemes abrak takarítható meg. A savó etetése is kedvezően befolyásolja a takarmányok értékesítését. Általában egy rész abrakhoz három rész savót célszerű elkeverni, de itatni is lehet. Természetesen ki-ki a saját háza táján kell hogy keresse a szakszerű és célravezető megoldásokat. • A folyamatos hústermelés alapvető követelménye a biztonságos takarmányellátás, Hozzájutnak-e a kistermelők a tartáshoz és hizlaláshoz szükséges takarmányokhoz? — Az elmúlt évtizedben a mező- gazdasági nagyüzemek a növénytermesztésben kimagasló eredményeket értek el. Ezek az eredmények lehetővé tették, hogy szilárd takarmánybázisra épüljön az állattenyésztés. A hetvenes években teremtődött meg annak a lehetősége is, hogy a kistermelő állattenyésztésben is elterjedjen a korszerű keveréktakarmányok etetése. A kiskereskedelmi boltokból 1970-ben 460 000 tonna, 1979-ben pedig 1833 ezer tonna takarmányt vásároltak meg a kistermelők. Az idén 2 millió tonna körüli a várható értékesítés. A kiskereskedelmi forgalomba kerülő takarmányok mintegy 90 százalékát a gabonaipar, 10 százalékát pedig a mezőgazdasági nagyüzemek biztosítják. Kiskereskedelmi takarmányértékesítéssel foglalkozik a Gabona Tröszt, számos boltot üzemeltetnek az áfészek, a Zöldért-vállalatok, valamint a téeszek és az állami gazdaságok is szervezik a tagok háztáji állományának takarmányellátását. A kistermelők takarmányszükségletük biztosítására a takarmánybolttal éves vagy több éves megállapodást köthetnek, jelenleg kevesen élnek még ezzel a lehetőséggel. Igaz, a boltok még sok helyen korszerűtlenek, raktárterük kicsi, azonban a takarmányellátás folyamatos, elsősorban mennyiségben és a lehetőségek szerint választékban is igazodik a kereslethez. D. SZEKERES ÁGNES Túlélni lehet, elfelejteni soha Rekonstrukció után Diósdon Sepp Maier, az NSZK világbajnok labdarúgócsapatának kapusa és kapitánya játékos-pályafutása alatt 1153 alkalommal nyilatkozott a sajtónak. Legalábbis ennyit számolt össze a közelmúltban játszott búcsúmérkőzés alkalmából a világhírű portást mikrofon elé kérő újságíró. Messzi Tibor, a Magyar Gördülőcsapágy Művek diósdi gyárának igazgatója ugyan nem vezetett listát a csapágyipari rekonstrukció több éves története során napvilágot látott cikkekről, elemzésekről, riportokról vagy éppen pár soros napi hírekről, annyi bizonyos, hogy ezekből is összejönne egy szép paksa- méta. Igaz, volt is rá idő, hogy megjelenjenek. A magyar csapágyipar re-, konstrukciójáról 1973-ban készült el a beruházási javaslat, s 1979 lett, mire befejeződtek a munkák. Így aztán az idei év az első, amikor már múlt időben lehet beszélni a rekonstrukcióról, mondván: túl vagyunk rajta. Megvalósult célok Nézzük először a végeredményt: a rekonstrukció valamennyi kitűzött célja megvalósult. Megteremtették a tervezett gyártókapacitást, a minőséget is az eredeti elképzeléseknek megfelelően tudták fejleszteni. Ma már kizárólag növelt teherbírású, kúpgörgős csapágyakat gyártanak Diósdon, s az idei termelés háromnegyed része exportra kerül. A rekonstrukció egyik fontos célja éppen a tőkés kivitel növelése volt: ha figyelembe vesszük, hogy 1980-ban a tavalyihoz képest pont háromszor annyi csapágy talál gazdára kemény valutáért, s az ebből származó bevétel mintegy 2,5—3 millió dollár lesz, akkor elmondhatjuk, hogy ezt a célt is elérték a diós- diak. Pedig még nem is használják ki teljes mértékben a rendelkezésükre álló lehetőségeket. Masszi Tibor számításai szerint ugyanis termelő- kapacitásukat idén csak 98 százalékig vették igénybe, s 1981 lesz az az év. mikor semmi tartalékot nem hagynak a gépekben. Van olyan mutató is, amit viszont már most túlteljesítettek — ha nem is teljes mértékben önszántukból. A termelékenység a vártnál tíz százalékkal jobb lett, de ebben az a kényszerhelyzet is közrejátszott, hogy a munkáskezek száma nem éri el az eredetileg tervezettet, sőt a létszámcsökkenés a jelek szerint ebben az évben is folytatódik. S ne feledkezzünk meg a legfontosabbról: bár maradéktalan hitelességű, végleges adat csak akkor áll majd rendelkezésre, ha az Állami Fejlesztési Bankban befejeződik a rekonstrukció pénzügyi elszámolása, annyi már most is bizonyos, hogy nem lépték túl a költségkeretet. Elúszott a határidőkkel! Mindez együttesen sem jelenti azt azonban — bármennyire örülhetünk is a sikeres befejezésnek —, hogy a rekonstrukció időnként vihart is kavaró, sok-sok nehézséggel tarkított történetét egykönnyen el lehetne felejteni. Volt ebben ugyanis minden, ami szem-szájnak ingere. Szerződésmódosítások, határidőcsúszások, késedelmes adatszolgáltatások, kivitelezési lemaradások, aktatologatás, felelősségáthárítás — még a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának is munkát adott ez a beruházás. Anélkül, hogy újna elmerülnénk a részletekben, az 1979. május 20-i Pest megyei Hírlap segítségével elevenítsük fel néhány szóban a rekonstrukció történetét. Az 1973-ban született beruházási javaslat alapján az Állami Tervbizottság 1974-ben egyedi nagyberuházásnak minősítette a magyar csapágyipar megújítása érdekében indított munkát. A teljes befejezés határideje ekkor még 1977. december 31. volt. Az indításnál készült hálótervben — mely pontosan, lépésről lépésre tartalmazta azokat a dátumokat, amikorra az egymásra épülő munkafázisoknak el kellett volna készülniük — szinte megszámlálhatatlanul sok vállalat nevéhez fűződő tevékenységek szerepeltek. A műszaki és kiviteli adatszolgáltató terveket a szovjet Promasexport cég szállította, s ők szerezték be a rekonstrukcióhoz szükséges gépeket is. A Technoimpex volt az illetékes külkereskedelmi vállalat, az építészeti, építésszerelési és technológiai kiviteli terveket a KOGÉPTERV készítette. A beruházó megbízottjaként a Gépipari Beruházási Vállalat kötötte a szerződéseket, a generálkivitelező a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat volt. A tervezőnek altervezői, a kivitelezőnek alvállalkozói voltak szép számmal, így aztán a tervezési-kivitelezési szerződések száma is több százra rúgott. A sok bába közt elvész a gyerek — s ugyanilyen sorsra jutottak a hálótervben előírt határidők is. Az új csarnoknak például 1975. december 31-re kellett volna állnia — de az oda telepítendő gépekről olyan késéssel érkeztek meg az adatok, hogy még a kiviteli tervek sem készülhettek el teljesen erre az időpontra. Az Állami Tervbizottság 1976-ban végül is módosította az eredeti határidőt: az új terminus szerint 1978 :utolsó napjára kellett, volna működnie a gépezetnek. De megint csak kellett volna — mert bár ezt a határidőt hivatalosan többé nem változtatták meg, tavaly tavasszal még igencsak feldúlt kép fogadta a látogatót Diósdon. Az építkezés, az ezzel járó felfordulás még tartott. Nem működött az edzőberendezés, ideiglenes helyen dolgozott a tmk, nem volt készen a targoncabázis, utat kellett betonozni... Mára mindez elkészült, s mikor körbejártuk a gyárat, Szentgyörgyi László gyárfejlesztési osztályvezető nemcsak a rekonstrukció műszaki újdonságait tudta megmutatni, hanem az egykori törmelékhalmok helyén nyíló virágokat is: a Sasad Tsz most parkosítja az üzem környezetét. A gyár munkásainak és vezetőinek dicséretére legyen viszont mondva: a törmelékhalmok között is helytálltak, nagyrészt ennek is köszönhető, hogy a rekonstrukció jelentős elhúzódása sem a hazai csapágyellátásban, sem a KGST-orszá- gokba irányuló szállítási kötelezettségeik teljesítésében nem okozott számottevő fennakadást. Ez, persze, nem azt jelenti, hogy a beruházás késedelme semmi veszteséget nem jelentett: Masszi Tibor becslése szerint mintegy 3—400 ezer darab csapágy tőkés exportjának lehetősége Úszott el a határidőkkel együtt. Meg kell előzni Egy ilyen rekonstrukció körülbelül annyit jelenthet egy gyár életében, mint egy lakástulajdonosnak a tatarozás vagy a födémcsere: túlélni lehet, elfelejteni soha. A párhuzam azonban egy helyen sántít: a lakás teljes felújítása előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik, egy ilyen iparág tudatos és folyamatos fejlesztésével viszont meg lehet előzni, hogy már csak egy ekkora méretű operáció segítsen a bajon. Masszi Tibor is ezt emelte ki legfontosabb tanulságként: a most megteremtett korszerű gyártóbázist és -technológiát úgy kell továbbfejleszteni, hogy ne szedjen össze még egyszer akkora elmaradást a magyar csapágyipar, mint a hetvenes évek elején. A gyár portáján egy faliújság látható, felső részén nagy címbetűkkel: Rekonstrukciós hírek. Alatta azonban már sokkal kellemesebb információkat talál az alkalmi olvasó: egy nagy plakát a budapesti színházak műsoráról tájékoztat. WEYER BÉLA 1
