Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-15 / 139. szám

Vasárnap a Fóti Gyermekvárosban Nem jött látogató Kedves Édesanyám!... Hazafelé szállnak a gondolatok Hosszú a délután Ide szúrták az injekciót? Együtt vidámabb bozsAn Péter KÉPRIPORTJA ...például amikor elkészül egy járda... Nem átmeneti vendég A hajdani dabasi úri kaszi­nó ma művelődési ház. A vakító fehérre meszelt tornác oszlopai kö­zött megbúvó sarokszobát sok min­denre használhatják, Tanteremnek is, jelzik a most éppen összetologa­tott iskolapadok. Fiatalok klubjá­nak, hiszen az ezüstösen csillogó be­tűk discót hirdetnek, s a hangszerek sem hiányoznak. Heten ülünk kör­be egy padot. Néhány perce fejező­dött be a tanácsülés, melyen a ti­zenötezer lakosú Dabas, hetven ta­nácstagja megválasztotta, beiktatta tisztségviselőjét. A korábban megbí­zott tanácselnökként tevékenykedő Pétiké Jánosné dr.-ra adták voksu- kat. Tanácselnöknő. Harmincnégy éves. Lassan elfelejtik, hogy betelepülő, úgy négy és fél évvel ezelőtt, amikor a nagyközségi tanács vb-titkáraként Kezdett dolgozni, bizony szembe kel­lett néznie ezzel a ténnyel. De rég volt ez, s azóta annyi minden tör­tént. Ezt erősíti meg Gugyerás László tanácstag, a Dabas és Vidé­ke Áfész alapszervezeti párttitkára is: — A végrehajtó bizottság titká­raként ismertük meg. Majd megbí­zott tanácselnökként dolgozott kö­zöttünk, a mai napig, megválasztá­sáig. Dabason még sohasem bízták ezt megelőzően nőre az elnöki teen­dőket. Csendes határozottsága, ten- niakarása, az eddig közösen végzett munka alapozta meg a tanácstagok mai döntését. Tudjuk, hogy jól vá­lasztottunk. Nőt, jogászt. Az utób­bi sem megvetendő szempont. Hi­szen a tanácsi munka feltételezi a paragrafus ismeretét. Sokat várunk tőle. Én például a kereskedelmi fejlesztésekkel szembeni türelmet. Mert bizony a kasszában a fejlesz­tésre fordítható forint nálunk is ke­vés. Nem megy minden máról hol­napra. Vajon mivel egészíti ki a tanács­elnök portréját Vörös Ferenc, aki 1967. óta a helyi tanács és végrehaj­tó bizottság tagja, s egyben a daba­si költségvetési üzem vezetője? — Hét év alatt nagyon sokat fej­lődött Dabas: új iskola, óvoda, la­kás épült, a vízellátásban is előrébb léptünk. S ebben Petikéné munkája is benne van. A fejlesztésekben rengeteg lenne a tennivalónk, mert nagy az elmaradásunk. Két évvel ezelőtt megforgattam magamban azt a gondolatot, mi lesz abból hogy a tanácselnök nő, s ráadásul jogász? Az utóbbit azért, mert nem műsza­ki. Kellemesen csalódtam! Nemcsak megérti, de rá is érez, a kivitelezé­sekhez szükséges fejlesztések hogyan­jára. Jó szervező is. Ennek példáját adja a nagyközség társadalmi mun­kában felmutatott tavalyi eredmé­nye. S az új, most még csak épülő óvodánk is. Továbbra is sokat vá­rok tőle. Mert mint tanácstag új körzetet kaptam, ahol bizony a közművesítés, az utak állapota rossz. Igaz, hetven tanácstag közül én csak egy vagyok, aki a körzet gondjai­nak megoldásával ostromolja majd az elnököt. Varga László, a nagyközségi párt- bizottság titkára is bekapcsolódik a beszélgetésbe: — Azt, hogy a tanácselnök mun­kájáról, hogyan vélekednek a hely­beliek, mi sem bizonyítja jobban: nem dabasi, s mégis megkapta a ta­nácstagok szavazatának száz száza­lékát. Jó vitapartner. Akkor is, ami­kor a teendőket összegezzük, hogy a település regionális központtá nő- hesse ki magát. Vagy lett légyen szó a tanácstagok közül azokról, akik nehezen teljesítik a rájuk bí­zott kötelezettségeket. A fiatalokra gondolok, amikor visszahúzódnak, hallgatnak. A tanácselnök meggyő­zött: felkészítésükre nagyobb gondot kell fordítanunk. Kálvin László, 1950. óta megsza­kítás nélkül tanács- és vb-tag, a 2-es számú általános iskola igazga­tója: — Becsülöm, s értékelem, hogy a község és az oktatási intézmények vezetői között nagyon jó kapcsolat alakult ki. Petikéné példát adott abban, hogy jó szervezéssel, körül­tekintéssel, ha átmenetileg is, de mennyi mindent megoldhatunk. Pe­dig sok a gond. Hogy csak egyet említsek: a nagyközség 730 gyereke hét helyen tanul. Szétszórt az okta­tás, nincs mindenkinek hely a nap­köziben. Olykor előfordul, hogy a ta­nács két kulcspozícióban lévő tiszt­ségviselője, a vb-titkár és az elnök két malomban őröl. Vajon Dabason a volt vb-titkár, most elnök, s Schönweitz Tamas, a jelenlegi tiszt­ségviselő munkakapcsolata milyen? — Előny, hogy a tanácselnök jól felkészült. Csakúgy, mint az: vb-tit­kárként dolgozott, így aztan a mun­kakörömmel összefüggő gondjaimat joboan érti, megérti. Néha erőn fe­lül vállalunk, kockáztatunk a köz­ségért. A már említett óvoda építé- seoen is. De a kockázat vállalásá­ra még a tanácsi munkaoan is szük­ség van. Hiszen háromszáz gyerek maradt az ovoda kapuján Kívül. Éppen az elnök által kialakított jó munkakapcsolatnak köszönhető, a t ener Anac Tsz, a PEFEM, a nyom­da, az áfész, a költségvetési üzem pénzzel, illetve a társadalmi mun­kában végzett tervezéssel toldotta meg forintjainkat. A hosszúra nyúlt beszélgetésbe elvétve szólt csak bele Petiice Já­nosné dr., a tanácselnök. Ha vala­mi adatot kellett pontosítani. Időn­ként zavartan elmosolyodott a di­cséreteket hallgatván. Amikor pél­dául hihetetlen munkabírását, szer­vezőkészségét, az emberekkel ki­alakított jo kapcsolatait, megfontolt döntéseit említették. A munkájáról, saját közérzetéről kérdezem: — A munka? A tanácselnökség nagyon szép hivatás. Nem akarok nagyképű lenni, nagy szavakat han­goztatni, de én ebben találtam meg kibontakozásom lehetőségét. Ha ke­vés is a pénz, mindig megtalálható, a tisztességes, a célravezető megol­dás. Mérgelődni szoktam, de pa­naszkodni sohasem. Kis dolgoknak is lehet örülni. Például amikor egy utcában végre elkészült a járdá, va­lakinek az ügyes-bajos dolgát si­került elintézni. Kipirult arccal, határozott hangon beszél. Vékony termetén sötétkék szóknya, fehér blúz. Inkább diplo­maosztás előtt álló diáklánynak néz­ném, mint a nagyközség tanácselnö­kének, két gyerek anyjának. A be­szélgetés fonalát három váratlan vendég szakítja meg. A tanács dol­gozóinak nevében néhány szál szeg­fűvel gratulálnak megválasztásához. Nem nagy szavakkal, hanem egysze­rűen, őszintén, szívből jövően. For­dult a kocka: ebben a pillanatban hívatlan vendégnek, feleslegesnek érzem magam. E rövid intermezzó után a tanács­tagi jelölő gyűlésekre terelődik a szó: — Majdhogynem egy időpont­ban került sor a tanácstagok jelölő gyűlésére. Sűrű volt a program. Alighogy befejeződött az egyik, máris a másikon kellett volna ott lennünk. Előfordult, hogy a jelölő gyűlés végére toppantunk be, ami­kor már szedelőzködtek, hazafelé indultak. Kérés nélkül, a világ leg­természetesebb dolgaként keresték újra széküket, mondván: beszélges­sünk. Jólesett. Hiszen ellenfelünk az idő, a gyorsan múló percek, órák. Különös, ha a szabad időről van szó. Azonban közös dolgainkra nem saj­nálták a szabad idő perceit. Ilyen­kor látja az ember, hogy munkájá­nak értelme, becsülete van. S kap újabb biztatást, lökést a soron kö­vetkező feladatokhoz, a nehézségek leküzdéséhez. _ Nehéz Volt az első két év itt Da­bason. Idegenből jöttem. Két év kellett hozzá, hogy megértsék, nem átmeneti vendég vagyok itt. Szere­tem a sportot. Kijártam, járok a meccsekre. Akkor fogadtak be, ami­kor a meccsen megkínáltak tök- maggal. Nem olyan könnyen kínál- gatnak errefelé. Három kilométer­re lakok a tanácsházától. Amikor gyalogosan vágok neki az útnak, negyed nyolckor indulok. Sokszor nyolcra sem érek be, annyian ál­lítanak meg. Nemcsak panaszkod­nak, készek olykor tereferére. Jól­esik, a megbecsülés, s talán a sze­retet jele, hogy az otthoni gondo­kat is megosztják velem. VARGA EDIT I I

Next

/
Thumbnails
Contents