Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-14 / 138. szám
WKirr 4/7s 1 xSlirhm 19S0. JÜNIUS 14., SZOMBAT FÓKUSZ A Cossiga-ügy Olaszországban egy nap alatt összegyűlt annyi aláírás, amennyivel megakadályozhatják a Cossiga miniszterelnököt ért vádak elejtését, s folytathatják az ügy parlamenti vizsgálatát. Az aláírásgyűjtést az Olasz Kommunista Párt kezdeményezte, miután már-már úgy látszott, hogy Cossigának sikerül a kereszténydemokrata pártvezetés segítségével eltussolni a botrányos ügyet. Az OKP azonban ötnapos kampányt indított 318 törvényhozó aláírásának megszerzésére. Ennyi volt ugyanis szükséges ahhoz, hogy a parlamenti vizsgálatot folytatni lehessen. A kereszténydemokrata vezetés nem kis megdöbbenésére már az első napon 347 aláírás gyűlt össze, vagyis huszonkilenccel több, mint amennyire szükség volt. Ezek szerint Olaszország miniszterelnöke nem kerülheti el, hogy a parlament elé álljon, féléves határidőn belül, s elmondja: mennyiben igazak azok a vádak, hogy hivatali titkot árult el magáncélra? Mi a Cossiga elleni vád? Nem kevesebb, minthogy visz- szaélve hivatali hatalmával: azzal, hogy tudomást szerez a belügyminisztérium tervezett lépéseiről, értesült arról is, hogy az ügyészség elfogatóparancs kiadására készül kereszténydemokrata pártvezető kollégájának, Donat-Cat- tinnak fia ellen, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy fegyveres terrorcselekményekben vett részt. A fiatal Donat- Cattin a Cossiga elleni vád szerint azért nem kerülhetett rendőrkézre, mert a miniszterelnök, amint tudomást szerzett a tervezett letartóztatásról, értesítette politikus- társát a készülő eseményről. Ö pedig, mint „gondos apa”, idejében cselekedett, s így az ifjú Donat-Cattinnak, mire a rendőrök megérkeztek, „nyoma veszett”, s a feltevések szerint külföldön rejtőzködött el. A botrány egyébként . tovább dagad. A torinói bíróság, amely a kereszténydemokrata politikus terrorista fiának ügyében nyomoz, további vád miatt újabb elfogatási parancsot adott ki az ifjú Donat- Cattin ellen. Azzal is vádolják, hogy terroristaként 1978 novemberében részt vett a pisai takarékpénztár kirablásában. Akkor 56 millió líra volt a banditák zsákmánya. Eredetileg azért adtak ki a kereszténydemokrata politikus fia ellen elfogatóparancsot, mert letartóztatott terroristák kihallgatása során számos merénylet ügyében vallottak reá mint tettestársukra, a tények bizonyító ereje láttán. Szökése egyébként arra mutat, hogy nem ok nélkül terelődött reá a gyanú... Az olasz kormányköröket rendkívül kellemetlenül érinti a Cossiga-botrány, hiszen a közelmúltban csak rendkívüli erőfeszítéssel és szinte parlamenti bűvészmutatványokkal voltak képesek arra, hogy újjáélesszék az úgynevezett középbal kormányzást, a szocialisták bevonásával a kabinetbe. A most lezajlott tartományi választásoktól — amelyek ugyan nem befolyásolják a központi hatalmi szerveket —, ázt várták, hogy amolyan „erőpróba” jellegűvé válnak, s az eredmények nyomán pszichológiailag megerősödik a középbal kabinet, ha a benne részt vevő pártok jelentősen előretörnek a kommunisták rovására. Az OKP szavazatcsökkenése azonban szinte minimális volt, s elmaradt a kereszténydemokraták és a szocialisták várt „áttörése”. Ilyen helyzetben a Cossiga elleni vizsgálat tovább gyengíti az amúgyis törékeny és mesterségesen, a realitások figyelmen kívül hagyásával létrehozott „balközép” kormánykoalíciót. A. I. 1 Napirenden az ene Carter választási programja Az USA folytatja a fegyverkezést Carter amerikai elnök kifejezte reményét, hogy az Egyesült Államok „valamikor a közeljövőben szorosabb és hatékonyabb kapcsolatokat építhet ki a Szovjetunióval”, de ezt a fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon kívül elsősorban Washingtonnak az afganisztáni eseményekre adandó erős és határozott” válaszától várja. A Demokrata Párt választási programját összeállító bizottság előtt mondott csütörtöki beszédében Carter bizonygatta, hogy „az igazi enyhülés” híve. A Szovjetunióval szembeni politikáját három pontban foglalta össze. Elsőként azt emelte ki, hogy Washington nyomást akar gyakorolni a Szovjetunióra, hogy vonja ki csapatait Afganisztánból. Másodikként az Egyesült Államok és szövetségesei katonai erejének növelését hangsúlyozta, és csak a harmadik legfontosabb tényezőnek nevezte a SALT—II. szerződés törvénybe iktatását, s azt az Egyesült Államok nemzeti érdekének minősítette. Carter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok folytatni fogja ötéves fegyverkezési programjának végrehajtását. Az amerikai külpolitika egyik fontos feladatának nevezte, hogy erősítsék az akcióegységet a nyugati szövetségesek között, tekintet nélkül a szövetségesek közötti különbségekre. Carter a továbbiakban kitért arra is, hogy az Egyesült Államok fejleszteni akarja kapcsolatait Kínával. A fejlődő országokról szólva az amerikai elnök azt mondta, hogy Washington a jövőben nagyobb befolyást szeretne gyakorolni az afrikai és a karib-tengeri politikai eseményekre. Ezzel összefüggésben azzal vádolta Kubát, hogy „exportálja forradalmát”. A Közel-Kelettel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy „üdvözölni fogjuk más országok kezdeményezéseit, feltéve, hogy hozzájárulnak a Camp David-i békefolyamathoz”. A Demokrata Párt program- bizottsága elé terjesztett 75 oldalas programjavaslatában Carter belpolitikai kérdésekkel is foglalkozott. ★ A Pentagon csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai légierő F4-es Phantom típusú repülőgépekből álló egyik re- pülőszázadát több héten át tartó közös hadgyakorlatokra Egyiptomba irányítja. Minden eddiginél hatalmasabb méretű hadgyakorlatot A Közös Piac csúcsértekezlete Pénteken délelőtt folytatódott Velencében az Európai Gazdasági Közösség csúcsértekezlete. Az állam- és kormányfők befejezték a gazdasági és szociális kérdések megvitatását. A gazdasági kérdésekről szóló határozat foglalkozik az energiahelyzettel is, arra az álláspontra helyezkedve, hogy jelenlegi körülmények között az olajexportáló országok algíri döntése nem volt jogosult. Mivel pedig az áremelések állandóan ismétlődnek, és ezek az inflációt növelik, a Közös Piac tagállamainak mindent el kell követniük, hogy alternatív energiaforrásokat használjanak fel minél nagyobb mértékben — hangoztatták. A legközelebbi csúcsértekezleten az energiakérdésnek külön figyelmet szentelnek. Az Európai Gazdasági Közösség velencei csúcsértekezletén az állam- és kormányfők közös nyilatkozatot fogadtak el a közel-keleti konfliktus megoldásáról. Az EGK-orszá- gok szerint „itt az ideje, hogy szorgalmazzák a következő két elv elismerését és érvényesülését: a közel-keleti térség összes államának, Izraelt beleértve, joga van a biztonságos létezéshez; és a térség minden népének igazságot kell szolgáltatni, ami magában foglalja a Palesztinái arab nép törvényes jogainak elismerését”. kezdett csütörtökön az Egyesült Államok Nevada szövetségi államában az amerikai légierő. Hírügynökségi jelentés szerint a repülőgépeket összesen ötezer alkalommal vetik be „harci körülmények között”. Az ABC amerikai televíziós társaság szerint még soha nem volt ilyen nagyszabású amerikai légi hadgyakorlat, s a CBS tévétársaság is az Egyesült .Államodban valaha is tartott légi hadgyakorlatok legnagyobbikának nevezi azt. Az amerikai kongresszus csütörtökön este 613,6 milliárd dolláros költségvetést hagyott jóvá az 1981-es pénzügyi évre. Békeidőben ez a költségvetés írja elő a hadikiadások eddigi legnagyobb növekedési rátáját, s az október 1-el kezdődő pénzügyi évre 153,7 milliárd dollárt irányoz elő katonai célokra. Űrpárosok beszélgetése Kubószov és Farkas a földi irányítóközpontban A két látogatóexpedíció visz- szatértével néhány napos pihenőt kapott a Szaljut—6. űrállomáson Leontjid Popov és Valerij Rjumin. A szovjet— magyar expedíció és a Szojuz —T—2. látogatása ugyanis valamelyest megváltoztatta normális életrendjüket, s ezért az űrrepülés irányítói úgy döntöttek, hogy a munkával töltött szabadnapok pótlására engedélyezik a pihenőt. Popov és Rjumin csütörtökön hosszabb beszélgetést folytatott a szovjet—magyar közös űrrepülés résztvevőivel: Valerij Kubászovval és Farkas Bertalannal. A nemzetközi expedíció két tagja a földi irányítóközpontot kereste fel, és megragadta az alkalmat arra is, hogy kapcsolatba lépjen az űrállomás személyzetével, a barátokkal, akik hat napon át adtak nekik otthont a Szalju- ton, segítették őket a munka- program elvégzésében. Az NSZK külügyi államtitkár Moszkvákon Schmidt útjának előkészítése Günther van Well nyugatnémet külügyi államtitkár moszkvai megbeszéléseivel megkezdődött Schmidt bonni kancellár június végén esedékes utazásának előkészítése. Az államtitkárt csütörtökön fogadta Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter is. Moszkvában a kancellár küszöbönálló tárgyalásai kapcsán ismételten a párbeszéd folytatásának fontosságára hívják fel a figyelmet, ugyanakkor aláhúzzák, hogy ilyen hasznos párbeszédet nem lehet akkor folytatni, ha Bonn sok vonatkozásban feltételek nélkül támogatja Washington dühöd- ten szovjetellenes politikáját. Ahhoz, hogy az európai enyhülés terén előrelépés következzék be — s ebben a szovjet—nyugatnémet kapcsolatoknak meghatározó jelentősége lehet —, Bonn jelenlegi kétarcú magatartásának is módosulnia kell. Szovjet részről messzemenően készek a pozitív párbeszédre, ahogy ezt Leonyid Brezsnyev és Valéry Giscard d'Estaing francia elnök találkozója is igazolta — hangoztatják a szovjet fővárosban. A szovjet sajtó pénteken terjedelmes beszámolókat közöl az űrpáros csütörtöki sajtóértekezletéről. A legtöbb jelentés aláhúzza: a szovjet— magyar űrrepülés tovább bővítette a szocialista országok Interkozmosz-programjának eredményeit, tovább mélyítette a két nép testvéri barátságát. KÜST-infegráció Lubomir Strougal csehszlovák miniszterelnök pénteken Prágában fogadta Nyikolaj Faggyejevet, a KGST titkárát, aki a Kölcsönös Gazdasági segítség Tanácsának a jövő héten ott lezajló XXXIV. ülésszakára előző nap érkezett a csehszlovák fővárosba. Megbeszélésükön a KGST- tagállamok szocialista gazdasági integrációja fejlesztésének azokról a kérdéseiről és tennivalóiról volt szó, amelyek a tanács ülésszakának napirendjén szerepelnek. Mindkét fél hangoztatta a szocialista országok széles körű gazdasági együttműködésének jelentőségét, továbbá annak a szerepnek a fontosságát, amelyet az együttműködés elmélyítésében a KGST tölt be. A találkozón részt vett Rudolf Rohlicek csehszlovák miniszterelnök-helyettes, Csehszlovákia állandó KGST-kép- viselője, a KGST Végrehajtó Bizottságának soros elnöke is. UNESCO-tanácskozás Polinszky Károly felszólalása Szófiában pénteken folytatódott az európai oktatási miniszterek harmadik regionális konferenciája, amely az UNESCO szervezésében csütörtökön nyílt meg. A péntek délutáni ülésen hangzott el dr. Polinszky Károly oktatási miniszternek, a konferencián részt veKhomeini dekrétumával Iszlám oktatási programok Khomeini ajatollah dekrétummal nyitott utat az „iszlám kulturális forradalomnak” — jelentette be pénteken a tehenáni rádió. Az iráni forradalom vezetőjének rendelete egyebek közt előirányozza, hogy vallási személyiségek és laikusok részvételével alakítsanak bizottságot, amely kidolgozná a különböző oktatási programok alapelveit és meghatározná az iszlám kulturális forradalom általános irányát. A rádióban ismertetett szöveg szerint szembe kell szállni a császári rendszertől örökölt és a kolonializmust, valamint a zsarnokság érdekeit szolgáló kultúrával. Khomeini rendelete szorgalmazza, hogy vonják közvetlen ellenőrzés alá a sah uralkodása alatt létesített alapfokú oktatási intézményeket és egyetemeket, hogy diákjaikat megóvják az iszlám értékeivel ellentétes hatásoktól. Az elmúlt héten szélsőséges vallási elemek az ország több pontján felgyújtották a mud- zsaheddin szervezet irodáit és az ezzel kapcsolatos összecsapások során a szervezet 8 tagja életét vesztette. A hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy Khomeini ajatollah a hét elején felhívással fordult a néphez: tekintsenek el a közéletet megbénító összecsapásoktól, amelyek csak káoszhoz vezethetnek. Khomeini felhívását azonban — úgy tűnik — ezúttal nem követték a tömegek. ★ A Norvégiában hivatalos látogatáson tartózkodó Huang Hua kínai külügyminiszter csütörtökön titokbdn találkozott Ghotbzadeh iráni külügyminiszterrel. Huang Hua megbeszélésük témáját újságíróknak az általános nemzetközi helyzet áttekintésében jelölte meg. vő magyar küldöttség vezetőjének a felszólalása. Dr. Polinszky Károly hozzászólásában többek között elmondotta, hogy Magyarország üdvözli az UNESCO-nak azt a kezdeményezését, hogy a két előző miniszteri konferenciától eltérően ezúttal ne csupán a felsőoktatás, hanem az egész oktatási rendszer kérdéseire is kiterjedjen a konferencia vitája. A jövőre vonatkozó fejlesztési koncepciók közül dr. Polinszky Károly első helyen emelte ki, hogy tovább kell lépni az egész oktatási rendszer demokratizálása, és ezzel szoros összefüggésben — mivel a két célkitűzés nem választható el — a nép iskolázottsági színvonalának emelése terén. A Szocialista Internadonálé állást foglalt Az enyhülési politika mellett A Szocialista Internacionálé irodájának csütörtökön megkezdett kétnapos tanácskozásán részt vevő küldöttek állást foglaltak az enyhülés és a kelet—nyugati kapcsolatok fenntartása és a fegyverkorlátozás mellett. Aggodalommal szóltak a fegyverkezési verseny fokozódásáról. Joop Den Uyl volt holland miniszterelnök, az Internacio- nálé egyik alelnöke csütörtök este tartott sajtóértekezletén rámutatott: a tanácskozás küldöttei egyetértenek abban, hogy a szocialista pártoknak fokozniuk kell a kelet—nyugati párbeszéd védelmére irányuló erőfeszítéseket. Hangsúlyozta, hogy nyilvánvalóan ezt a célt szolgálja majd Schmidt nyugatnémet kancellár küszöbönálló moszkvai látogatása is. Az AFP szerint a küldöttek nem hivatalos megbeszéléseinek homlokterében az iráni helyzet állt. Mint jelentettük, szerdán, egy nappal a konferencia megnyitása előtt, Oslóba érkezett Ghotbzadeh iráni külügyminiszter, aki több megbeszélést folytatott a Szocialista Inter- nacionálé vezetőivel. Az AFP ezzel kapcsolatban utal arra, hogy megfigyelők szerint nem várható semmilyen konkrét kezdeményezés az amerikai túszok ügyében. Az iroda aggodalmának adott hangot a latin-amerikai helyzet miatt A küldöttek hangoztatták, hogy egyes országokban, így Salvadorban és Paraguayban tovább fokozódott az elnyomás. Több felszólaló szerint Washington egyre nagyobb nyomást gyakorol a térségre. Néhány delegátus elítélte a Szovjetunió afganisztáni szerepét. CSAK RÖVIDEN... NÉPGAZDASÁGI terveinek további egyeztetéséről írt alá megállapodást pénteken Moszkvában a Szovjetunió és Csehszlovákia tervbizottságának vezetője, Nyikolaj Bajba- kov és Václav Huta csehszlovák miniszterelnök-helyettes. A mongol kormányfő a szovjet fővárosban Szovjet—mongol kormányfői tárgyalásokat tartottak pénteken Moszkvában. Alek- szej Koszigin, az SZKP KB Afgán ellenforradalmárok támadása Védtelen gyermekek ellen Súlyos bűncselekményt követtek el szerdán afganisztáni ellenforradalmárok kabuli iskolás gyermekek ellen. A főváros több iskolájába banditák csoportjai hatoltak be, és mérges gázt alkalmaztak. Mintegy 500 gyermeket és tanítót kellett súlyos mérgezési tünetekkel kórházba szállítani. A felháborító esetről csütörtökön számolt be a Bakhtar afganisztáni hírügynökség. A főváros lakói a Dzsumhu- rijat kórház előtt tömeggyűlést tartottak, és felháborodásuknak adtak hangot a védtelen gyermekek ellen végrehajtott barbár merénylet miatt Politikai Bizottságának tagja és Zsambin Batmönh, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a két ország miniszter- elnöke az együttműködés továbbfejlesztéséről, és időszerű nemzetközi politikai kérdésekről tárgyalt. A mongol miniszterelnök, aki részt vesz a KGST prágai ülésén, megszakította útját a szovjet fővárosban. Alekszej Koszigin és Zsambin Batmönh aláírta a Szovjetunió és Mongólia 1981—85. évre szóló gazdasági és műszaki együttműködési megállapodását. A szovjet kormány pénteken ebédet adott a mongol kormányfő és kísérete tiszteletére. JASSZER ARAFATNAK, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vb-elnökének felszólalásával háromnapos nemzetközi szeminárium kezdődött pénteken Bejrútban a közel- keleti országok biztonsága és függetlensége ellen irányuló amerikai katonai fenyegetés témaköréről. ISMÉT KITÖRT a Szent Ilona nevű tűzhányó; kráteréből 15 kilométer magasba lövellt fel a gomolygó füst. A hatóságok megkezdték a környék lakosainak kitelepítését. GEORGES FALCONNET, a Citroen igazgatója a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában a Szovjetunióval további együttműködés fontosságát hangsúlyozta. A francia üzletember a moszkvai Szo- kolnyiki parkban rendezett francia—szovjet gépipari kiállítás alkalmából tartózkodik Moszkvában. A FIAT-MÜVEK 78 ezer munkása pénteken egynapos „pihenőre” kényszerült, mert a tröszt igazgatósága piaci nehézségekre hivatkozva, „fölös, legesnek” ítélte munkájukat. Az intézkedés természetesen maga után vonja az érintettek bérének arányos csökkentését, is. A péntekin kívül még hatszor fordul ez majd elő június és július hónap folyamán. 4 t