Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-14 / 111. szám

líwt 'dßf Tg xJtmmi 1980. MÁJUS 14., SZERDA Rudolf Kirchschläger nyilatkozata A fejlődő szovjet—osztrák államközi kapcsolatokról Az osztrák nép május 15-én ünnepli a mai független és demokratikus Ausztriát létre­hozó államszerződés aláírásá­nak 25. évfordulóját. Emlé­kezetes, hogy a történelmi je­lentőségű okmányt 1955-ben a Szovjetunió, az Egyesült Álla­mok, Nagy-Britannia és Fran­ciaország külügyminiszterei ír­ták alá. Az aláírás óta eltelt negyed­század bebizonyította a szer­ződés helyességét. A semle­gesség! politika lehetővé tette, hogy Ausztria megerősítse függetlenségét és szuverenitá­sát, növelje nemzetközi tekin­télyét és sokoldalú kapcsola­tokat teremtsen a világ szá­mos országával, köztük a szo­cialista közösség államaival. Mint Rudolf Kirchschläger, osztrák államfő a TASASE bé­csi tudósítójának elmondotta: az államszerződés és az or­szág örökös semlegességéről szóló törvény merőben új ala­pokra helyezte Ausztria poli­tikai életét. Ennek eredmé­nyeképpen Ausztria sikeresen tudta fejleszteni kapcsolatait valamennyi állammal. „A Szovjetunió — hangsú­lyozta az osztrák köztársasá­gi elnök — fontos szerepet ját­szott az államszerződés meg­kötésében. Az elmúlt 25 év alatt a szov­jet—osztrák kapcsolatok tö­retlenül íveltek felfélé, s tel­jes mértékben meg vagyok győződve, hogy azok a jövő­ben is így fejlődnek.” A Varsói Szerződés évfordulóján •• Ünnepség, film, emlékbélyeg Ünnepi nagygyűlésen emlé­keztek meg kedden Szófiában a Varsói Szerződés létrejötté­nek 25. évfordulójáról. Moszkvában a Szovjet Do­kumentumfilm Stúdió új al­kotását, „A nép katonái, a bé­ke katonái” címmel mutatták be a Varsói Szerződés 25 éves jubileumán. Az alkc .ók célja az volt, hogy még jobban megértessék a nézőkkel: miért van nap­jainkban oly nagy szükség a béke megóvására, és e cél el­érésében milyen rendkívül fontos szerep jut a Varsói Szerződésnek, a szocialista or­szágoknak. A film betekintést nyújt a Varsói Szerződés had­erőinek hétköznapjaiba. A né­zők dokumentumfelvételeket láthatnak hadgyakorlatokról és kiképzésről. A Varsói Szerződés fennál­lása 251 évfordulójának szen­telt könyv jelenik meg a kö­zeli napokban Moszkvában. A mű ismerteti a szervezet tör­ténetét, bemutatja politikai és védelmi céljait, jelenlegi te­vékenységét, a baráti hadse­regek együttműködését. A szo­cialista országok kiemelkedő hadvezéreiből és hadtörténé­szeiből álló szerzői kollektíva munkáiát Viktor Kulikovszkij marsall fogta össze. Az NDK posta és távközlé­si minisztériuma a Varsói Szerződés 25. évfordulója al­kalmából 20 pfennig névérté­kű . bélyeget bocsátott ki, amelyen a tagállamok zászlai láthatók. Magyorország-Vietnam Gazdasági együttműködés Magyar—vietnami gazda­sági tárgyalások kezdődtek Hanoiban, az 1981—85. közöt­ti ötéves népgazdasági tervek egyeztetésének lezárásáról. Az Országos Tervhivatal küldött­ségét dr. Dóró György elnök- helyettes vezeti, a vietnami állami tervbizottság delegá­cióját pedig Che Viet Tan el­nökhelyettes. A tárgyaláso­kon meghatározzák a gazda­ságfejlesztés irányait az együttműködés lehetőségeit, a kölcsönös áruszállításokat az 1981-ben induló új ötéves tervben. Nyikoiaj Tyihonov magas kitüntetése Kiemelkedő szolgálataiért Októberi Forradalom Érdem­renddel tüntették ki Moszk­vában Nyikoiaj Tyihonovot, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagját, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettesét hetvenötödik születésnapja alkalmából. Békés követségfoglalások Líbia kiutasított 25 amerikai állampolgárt Hazájuk újabb nagyikövet­ségeit szállták meg kedden líbiai diákok. Kadhafi ezredes tavaly szeptemberi felszólítá­sának most eleget téve, „népi irodákká” alakították át a diákok Líbia új-delhi-i, isla- mabadi és brüsszeli nagykö­vetségét. A diákok akcióját irányító „népi bizottságok” közlése szerint a nagykövetségeken eddig dolgozó diplomaták el­veszítették minden kapcsola­tukat a diplomáciai képvise­letekkel. A követségfoglalá­sok — hírügynökségi jelenté­sek szerint — mindenütt bé­késen zajlottak. ★ A líbiai kormány kémkedés vádjával kiutasított mintegy 25 amerikai állampolgárt — közölte David Nall, az ameri­kai külügyminisztérium egyik szóvivője. NSZK keresztény pártok Közös programnyilatkozat A nyugatnémet keresztény pártok vezetői kedden Bonn­ban közzétették közös prog­ramjukat az őszi országos vá­lasztásokra. Helmut Kohl, a Kereszténydemokrata Párt és Franz-Josef Strauss, a Ke­resztényszociális Unió elnöke, a két párt főtitkárának tár­saságában arra használta fel a programismertető sajtóérte­kezletet, hogy éles támadást intézzen a Schmidt—Genscher kormány ellen-. A CDU—CSU „előzetes kor­mányprogramjának” tekintett okmány külpolitikai részében azt állítja, hogy a jelenlegi szociál-liberális kormány eny­hülési politikája bizonytalan­ná és robbanásveszélyessé tet­te az európai légkört. A prog­ram, amelyet Strauss szemé­lyesen fogalmazott, azt hir­deti, hogy az NSZK-nak fo­koznia kell a katonai erőfe­szítéseket a NATO keretében, még szorosabbra kell fűznie kapcsolatait az Egyesült Ál­lamokkal. CSAK RÖVIDEN... ATHÉNBEN megkezdődött a Nemzetközi Újságíró Szö­vetség (FIJ) 15. kongresszu­sa. A főtitkár beszámolójá­nak meghallgatása után a kongresszus négy bizottság­ban folytatja munkáját. A ROTTERDAMI bíróság kedden megkezdte Pieter Menten holland háborús bű­nös ügyének újbóli tárgyalá­sát. KIM IR SZÉN, a KNDK el­nöke, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának főtit­kára befejezte hivatalos ro­mániai látogatását, és kedden délután elutazott Bukarest­ből. KÖZÖS HADGYAKORLA­TOT kezdtek „80/2” fedőnév­vel kedden Dál-Koreában a dél-koreai fegyveres erők. ELFOGATÁSI PARANCSOT adtak ki Olaszországban a kormányzó Kereszténydemok­rata Párt főtitkárhelyettesé­nek, Carlo Donat-Cattinnek, Marco nevű fia ellen. A ha­tóságok azzal gyanúsítják, hogy az „első vonal” elneve­zésű terrorszervezet tagja­ként részt vett annak a bí­rónak — Alessandrininek — a meggyilkolásában, aki „nyo­mon volt” terrorszervezetük felgöngyölítéséhez. 15 EMBER MEGHALT egy észak-indiai faluban, amikor érinthetetlenek és egy maga­sabb rendű kaszt tagjai ösz- szecsaptak egy esküvői ün­nepségen. A rendőrség a ma­gasabb rendű kaszt tagjai kö­zül (ők provokálták az össze­csapást) 22 személyt letartóz­tatott. A kiutasítottak 24 órát kap­tak az ország elhagyására, és már hétfőn este Majna- Frankfurtba érkeztek. Terjed a francia sztrájk Szünetel a villany- és a gázszolgáltatás, a metró és a vasát — Franciaország gazdasági élete részlegesen megbénult kedden, mert több szakszerve­zet sztrájkot hirdetett a kor­mány társadalombiztosítási és egészségügyi szolgáltatási ter­vei ellen. A kormány azt akar­ja elérni, hogy az állampolgá­rok az eddiginél nagyobb ösz- szeggel járuljanak hozzá a veszteséges társadalombiztosí­tási rendszer fenntartásához. Részlegesen beszüntették a munkát az Elektromos Művek­nél, a Gázműveknél, a vasút­nál, a ' párizsi metrónál, a nyomdákban és számos újság­nál. A sztrájkot a kommunista irányítású CGT és a szocialis­tákhoz közel álló CFDT szak- szervezeti központ közösen hirdette meg, válaszul Ray­mond Barre miniszterelnök fe­nyegetéseire. A kormányfő nemrég kijelentette: tudja, hogy a hozzájárulás növelése „népszerűtlen intézkedés”, mindazonáltal a kormány „nem adja be a derekát”, mert csökkenteni akarja az állami kiadásokat az infláció leküz­dése érdekében. A két szakszervezeti szövet­ség külön-külön tartott poli­tikai gyűléseket Párizsban és több vidéki városban. Illetéktelen beavatkozás A kambodzsai külügyminisztérium nyilatkozata New Yorkban az ENSZ hi­vatalos okmányaként terjesz­tik a kambodzsai külügymi­nisztérium nyilatkozatát. Ez visszautasítja azt a washing­toni és pekingi kísérletet, hogy ismét előrángassák a „kambodzsai kérdést”, s ily módon durván beavatkozza­nak a Kambodzsai Népköztár­saság belügyeibe. Szovjet segély Kambodzsának A Szovjetunió ebben az év­ben mintegy 134 millió dol­lár értékű térítésmentes gaz­dasági segélyt nyújt a Kam­bodzsai Népköztársaságnak a Pol Pót-rezsim által tönkre­tett gazdaság helyreállításá­hoz. A Szovjetunió egyebek kö­zött 164 ezer tonna élelmi­szert, 130 ezer tonna olajter­méket, 8 millió méter szöve­tet, valamint gyógyszereket, járműveket szállít Kambod­zsába. Oleg Trojanovszkij, a Szov­Hatalmi harc Iránban jetunió állandó ENSZ-képvi- selője levélben tájékoztatta Kurt Waldheim-et az ez évre szóló segélyprogramról. A le­velet az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának hivatalos dokumentumaként kezelik. . A dokumentum hangoztatja, hogy a testvéri szocialista or­szágokból és a nemzetközi szervezetektől érkező segélyek szétosztása rendben folyik. Mindezek alapján a kambod­zsai kormány úgy véli — hangzik a nyilatkozat —, hogy nincs szükség nemzetközi kon­ferenciára a Kambodozsának nyújtott ember baráti segély megvitatására. Mint a kambodzsai nép egyetlen törvényes képviselő­je, a Kambodzsai Népköztár­saság kormánya nem ellenzi az olyan nemzetközi tanács­kozás összehívását, amely fel­adatként azt tűzné ki, hogy mozgósítsa a világ közösségé­nek erőforrásait, a Kína-ba- rát, népirtó Pol Pót—leng Sary-klikk négyéves rémural­mától sújtott kambodzsai nép megsegítésére. Uganda Katonai hatalomátvétel Ugandában a négytagú ka­tonai bizottság újabb közle­ményben erősítette meg, hogy átvette a hatalmat, megfosz­totta valamennyi tisztségétől Godfrey Binaisa elnököt és feloszlatta a kormányt. A kampalai rádióban felolvasott I [közlemény szerint a bizottság egy új kabinettel együttmű­ködve fogja vezetni az or­szágot. A közleményt Paulo Mwan- ga, a katonai bizottság elnöke, az elmozdított kormány mun­kaügyi minisztere írta alá. A bizottság biztosította a lakos­ságot arról, hogy a december­re tervezett választásokat meg­tartják és azon részt vehet valamennyi párt. A szombati incidens tisztázására Kubai-bahamai megbeszélés Hazaszállították azoknak az Irániaknak a holttestét, akik a múlt heti londoni túszdráma során vesztették életüket. Képünkön: a ko­porsókat nagy tömeg várta a teheráni repülőtéren. Baniszadr elnök vereségé­vel, a radikális iszlám politi­kusok győzelemével végződött a legutóbbi iráni politikai erő­próba. Nem született ugyanis döntés a miniszterelnök sze­mélyéről, s ezzel — legalábbis egyelőre — meghiúsult Bani­szadr szándéka, hogy a parla­ment megkerülésével, de Kho­meini jóváhagyásával nevez­hessen ki kormányfőt. Az irá­ni minisztertanács és a forra­dalmi tanács ülése után hét­főn este közölték, hogy „nem neveztek ki miniszterelnököt és a tisztség betöltésének idö- ponjáról sem döntöttek”. A tanács szóvivője hozzáfűzte, hogy a most megválasztott par- lamentnak kell majd jóvá­hagynia a miniszterelnök és más kormánytisztviselők ki­nevezését, és hogy ettől a kö­vetelménytől csak rendkívüli és sürgős esetekben állnak el. Az AP szerint Baniszadr el­nökre — akitől Washington a túszügy gyors rendezését vár­ta — újabb, és a jelek szerint minden eddiginél keményebb erőpróba vár az ország irá­nyításáért folytatott hatalmi harcban. A most megválasztott parla- mentban — független tör­vényhozók várható támogatá­sának beszámításával — ké­nyelmes többségben lesznek az• Iszlám Köztársasági Párt képviselői, akik aligha tekint­hetők Baniszadr szövetségesei­nek. A legutóbbi választási közlemény szerint a parla­ment 229 betöltött mandátu­ma közül 113 jutott a párt je­löltjeinek. Az új parlament alakuló ülését május 26-ra ter­vezik. A forradalmi tanács, az el­nök és a törvényhozást ellen­őrző iszlám testület után ezzel újabb hatalmi központ alakul ki Iránban: a parlament, amely — legalábbis a jelenle­gi helyzet szerint — dönteni hivatott a túszügy körüli po­litikai harcban. Az igazi dön­tés persze — hangoztatják megfigyelők — változatlanul Khomeini ajatollahra vár: ne­ki kell tartania az egyensúlyt az egymással vetélkedő és szemben álló erők között. Néhány amerikai helikopter keddre virradóan a Perzsa­öbölben erősen megközelítette Irán egyik tengeri olajkútját és a kutat kiszolgáló iráni ha­jókat — jelentette kedden a teheráni rádió. Miután riasz­tották az iráni légierőt, a he­likopterek elrepültek. A je­lentés beszámolt arról, hogy a történtek kivizsgálására a helyszínre érkezett Alt Akbar Moinfar iráni kőolajipari mi­niszter. Az Egyesült Államok hadügyminisztériuma tagadta az incidenst. Külügyminiszter-helyettesi szinten kezdődték hétfőn tár­gyalások Nassauban a kubai és a bahamai kormány kö­zött az elmúlt szombaton be­következett incidens tisztázá­sára. Mint ismeretes, a kubai légierő elsüllyesztett egy ba­hamai parti őrhajót, miután annak személyzete a nemzet­közi vizeken őrizetbe vett két kubai halászhajót. A Kubai KP lapja, aGran- ma keddi vezércikkében ki­fejtette: ha voltak áldozatok, Kuba — a két karibi ország barátságának a szellemében — kész kártérítést fizetni, é!s eltekint ugyanakkor a kubai hajókat ért károktól. Pelegrin Torras de La Luz, kubai külügyminiszter-helyet­tes hétfőn Nassauban, a Ba- hama-szigetek fővárosában találkozott a két kubai ha­lászhajó összesen nyolc főnyi legénységével. Egyértelműen megbizonyosodott róla — hangoztatta a Granma —, hogy jogtalan akcióról volt szó az őrhajó részéről, és ezért „óhatatlanul arra kell gon­dolnunk, hogy újabb jenki provokációról van szó”. A Granma befejezésül hangsúlyozza, hogy Kuba — politikájához híven — tartóz­kodik az erőszak alkalmazá­sától. Ezt egyetlen karibi szomszéddal sem tette, és nem szándékozik tenni a jö­vőben sem. NATO katonai bizottság Tanácskozás Brüsszelben Kedden összeült Brüsszel­ben a NATO katonai tervező bizottsága, amelynek tagja 13 hadügyminiszter. Franciaor­szág és Görögország nem vesz részt a konferencián, mert nem tagja a NATO integrált katonai szervezetének. A hadügyminiszterek arról az amerikai kérdésről tár­gyaltak, hogy az európai szö­vetségesek pótolják az abban az esetben keletkező űrt, ha Libanon Támadás PFSZ-táboellen Izraeli .katonai egységek a keddre virradó éjjel ismét be­törtek Libanon területére, s libanoni keresztény szepara- tisták támogatásával lőni kezdték a rasidijei pelesztin menekülttábort és Kfar-Tib- nin települést. A támadás kö­vetkeztében sok lakóház ösz­szedőlt, s jelentős károk ke­letkeztek a termésben és a me­zőgazdasági területekben. A libanoni sajtó jelentései sze­rint Izrael az utóbbi napok­ban fokozott mértékben jut­tat át a határon hadfelszere­lést a szeparatista nak. az Európa „védelmére” szánt amerikai haderőket a Perzsa öböl térségébe kellene vezé­nyelni. Washington ugyan többször úgy nyilatkozott, hogy semmiféle katonai lépés­re nem készült e térségben, a mostani NATO-konferencia azonban ellentmond ezeknek a kijelentéseknek. A keddi hadügyminiszter-' értekezlet célja valójában az. hogy Nyugat-Európa tovább fokozza a fegyverkezést, és korszerűsítse a fegyverzetet Az ürügy: Afganisztán, to­vábbá a Varsói Szerződés haderőinek állítólagos „fölé­nye”. Bár ezt Brüsszelben mindenki tagadja, az újabb lépésekkel a NATO voltakép­pen kiterjeszti hatásköré' messze az atlanti térsége^ túlra. A hadügyminiszterekhe szerdán a külügyminiszterek is csatlakoznak, hogy a kato- milícák- j nai döntéseknek kellő politi kai súlyt adjanak.

Next

/
Thumbnails
Contents