Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-03 / 79. szám
titan A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 79. SZÁM 1980. ÁPRILIS 3., CSÜTÖRTÖK Egyetértési a végrehajtásban Változó munkahelyeken a hegyen Termelési tanácskozáson értékelték az elmúlt esztendő munkáját az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság nagymarosi erdészetében. Sipos Ferenc, az erdészet vezetője szólt részletesen a tavalyi eredményekről, gondokról. Elmondta, hogy 1979-ben sem sikerült lényegesen előbbre lépni a munkafeltételek javításában. A központ által kialakított terv a létszámhoz képest irreálisan magasnak tűnt, s hogy végül is sikerült teljesíteni, sőt, túlteljesíteni, az elsősorban a szocialista brigádok ösz- szefogásának köszönhető. Az erdőben a munkahelyek folyton változnak. Ezért van különös jelentősége a munkás- szállításnak, amely sok más feladathoz hasonlóan, csak nagy nehézségek árán volt teljesíthető. Az erdészet nem rendelkezik megfelelő terepjáró gépkocsikkal, s az egyetlen, nem földutakra készült Robur kisbuszt is májustól decemberig javították. így aztán megesett, hogy jó néhány dolgozójuknak napi 5—10 kilométert kellett gyalogolnia munkahelyéig. Bár javult a munkaruha-ellátás, még mindig gyakori, hogy a dolgozók nem a megrendelt méretben és késve kapják meg. Úgy tűnik viszont, hogy az étkeztetésben a konzervételek választékának bővítésével sikerült végre megoldani az évek óta meglevő gondokat. Sipos Ferenc szólt a szakmai irányítói munka hatékonyságáról is. Megjegyezte, hogy amíg az utasítások eljutnak a közvetlen megvalósításig, sokszor eltorzulnak. Olykor nem tisztázzák kellően a feladatot, s ezért nincs egyetértés a végrehajtásban. Ennek ellenére megállapítható, hogy a közvetlen munkairányítók öntevékenysége javult, szervezési elképzeléseik szaporodtak, felelősségérzetük nőtt. A jövőben azonban még nagyobb határozottság szükséges a fegyelem és a biztonság- technikai előírások betartásában, és a minőség ellenőrzésében. Ugyancsak fontos feladat a társadalmi tulajdon szigorúbb védelme! A fegyelmi helyzetet elemezve az erdészetvezető megjegyezte: az elkövetett cselekmény súlyának megfelelően mindig felelősségre vonták a dolgozót. A következetességre jellemző, hogy tavaly 28 esetben indítottak fegyelmi eljárást: a mulasztók közül egy embernek felmondtak, s mintegy kilencezer forintnyi kártérítést fizettettek meg. Igencsak furcsán alakult a helyzet, ha például valamilyen baleset történt az erdészet területén: a központ egyszerűen berendelte az erdészet vezetőjét és őt vizsgáztatta le ismét a munkavédelmi előírásokból. Tavaly történt meg először, hogy tekintettel a sok balesetre, a brigádvezetőktől kérték számon az előírások megtartását. Az elmúlt esztendőben ugyanis többször előfordult, hogy egy-egy sérülést csak késve jelentettek, s emiatt elhúzódott a jegyzőkönyvek felvétele, a kivizsgálás befejezése. Sipos Ferenc szerint az elkövetkező időben mindenképpen javítani kell a munkavédelmi őr hálózat tevékenységét. Az erdészetvezető ezután részletesen, számszerű adatokkal illusztrálva értékelte a tavalyi eredményeket, majd elemezte a gondokat. Elmondta, hogy a vágásfeltárásban, az erdei utak építésében nem jutottak előbbre: a dózer egyetlen esetben sem tudta a termelés megkezdése előtt elvégezni a szükséges munkálatokat. Ugyancsak hátráltatta a termelést a kérgezögép hiánya, s emiatt kézzel kellett hán- tani a papírfáként kitermelt rönköket. Ez volt az oka, hogy a brigádok teljesítménye a felére esett vissza, s így csaknem 1 ezer 800 köbméter lemaradással kezdték a harmadik negyedévet. Váratlanul érte a gazdaságot az is, hogy a papírfa a Kézilabda: Április 4. Kupa Vácott a kézilabdasport rajongói a téli időszakban bizony egyáltalán nem voltak elkényeztetve, mivel mérkőzést csak tévében láthattak, Vácott ugyanis nincs megfelelő csarnok, ahol játszhatnának a csapatok. A felkészülés folyamán tehát valamennyi helyi csapat szinte állandóan úton. volt, a férfiak Balassagyarmatra jártak, a női csapatok közül a PENOMAH vasárnaponként Budapesten teremtornán szerepelt, hét közben pedig különböző osztályú csapatok ellen szintén a fővárosban játszott edzőmérkőzéseket. A Forte női együttese több fronton szerepelt, ott voltak Jászberényben a Lehel Kupán, Szolnokon a Damjanich Kupán, valamint a Kerék utcai csarnokban az Óbuda Kupáért folytatott versenysorozaton. A csapatok igen eredményesen szerepeltek: a Palóc Kupán a Fonó a dobogón végzett, a PENOMAH tornát nyert, míg a Forte két második és egy harmadik helyet szerzett. A felkészülési időben tehát a helyi kézilabdarajongók nem láthatták csapataikat, s bizonyára ki vannak éhezve egy kis csemegére. Ezen próbál most enyhíteni 1 PENOMAH női kézilabda- Izakosztálya, akik a Városi és Járási Kézilabda Szövetséggel karöltve rangos tornát rendeznek a Forte-pályán április 4-én, hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére. A versenyen a két váci csapat mellett meghívottként az NB I/B-s ELZETT és az NB II-ben szereplő Magyar Kábel csapata vesz részt. Annak ellenére, hogy valamennyi résztvevő csapat már a bajnoki idénynyitóra összpontosít, színvonalas mérkőzések várhatók, mivel a bajnokság előtt ez az utolsó főpróba és itt már a csapatok edzői is képet kapnak arról, hogy hogyan sikerült a felkészülés, az új játékosok beépítése a csapatba. (Bemutatkozik a helyi közönségnek a PENOMAH csapatában a Forte-ból igazolt Királyné, a Gödi TK-tól igazolt Fischl és a Kórház csapatából átigazolt Zászlósné, míg a Forte-ban az ifjúsági együttesből felkerült játékosok defc itálnak.) A torna programja: 8.50-kor megnyitó, 9 órakor PENOMAH—M. Kábel, 10-kor Forte—ELZETT; 11 órakor vesztesek mérkőznek a harmadik helyért, 12 órakor győztesek mérkőznek az első helyért és 13 órakor eredményhirdetés. A tornára a belépés díjtalan, melyre minden érdeklődőt, kézilabdabarátot szeretettel várnak a rendezők. Ny. J. tervezettnél olcsóbban kelt el, s ezzel több mint 300 ezer forintnyi árbevételtől estek el. Az esztendő utolsó hónapjaiban sok-sok gondot okozott a motorfűrész hiánya. Sikerült felvenni néhány új munkást, ám nekik alig tudtak szerszámot adni: a fűrészeket ugyanis az NSZK-bói importálják, s a deviza hiánya miatt akadozik az alkatrészellátás, új berendezéseket sem vesznek elegendőt. A helyzetet csak az mentette meg, hogy az Erdészeti Tudományos Kutató ln- zet több motorfűrészt adott kísérleti kipróbálásra a nagymarosiaknak. Sipos Ferenc köszönetét mondott a szocialista brigádoknak, a munkabrigádoknak az önzetlen segítségért, s azért, hogy minden erőfeszítést megtettek a terv sikeres teljesítése érdekében. ★ Néhány nappal ezelőtt hozták nyilvánosságra az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság szocialista brigádjainak és dolgozóinak a munkajversenyben elért eredményét. Ebből kiderül, hogy a váci járás területén tevékenykedő erdészetek szép eredményeket értek el. A gépi fakitermelésben például a Pataki Endre vezette Ady Endre kollektíva (Királyrét) az első; a Czapák Lajos vezette Táncsics Mihály közösség (Nagymaros) a második; a Czerovszki János vezette Rákóczi Ferenc brigád (Nagymaros) a harmadik, a Lantos József vezette Lenin-kollektíva (Kemence) a negyedik; a Sorecz, József vezette Kittenberger Kál- mán-közösség (Nagymaros) az ötödik, a Schotter Antal vezette Kossuth Lajos brigád (Királyrét) pedig a hatodik helyen végzett a vállalati munkaversenybcn. A fagyártmány-termeiésben szintén több értékes helyezést szereztek a járási erdészeti brigádok. Az első helyet a nagymarosi Ady Endre, a másodikat pedig a József Attila munkabrigád szerezte meg. A harmadik a kemence! Május 1., a negyedik a fagyárt- mány-termelő, az ötödik pedig a Ságvári Endre kollektíva lett. Az erdőművelő közösségek versenyében a kemence! Bedő Albert szocialista brigád győzött, a második helyen a királyrét! Rózsaközösség, a harmadikon pedig a nagymarosi Hámán Kató brigád végzett. A gépkocsivezetők, erő- és rako- dógépkezelök között, a ZIL—130- as teherautóvezetök versenyében Szabó Lajos (Kemence) végzett az első helyen, a nagymarosi Tóth József pedig hatodik lett. A ZIL— HIAB vezetők között Virsinser,Jakab és Glázer Miklós (Verőcemaros) „állhatott fel'* a dobogó első két fokára. A Prága gépkocsik vezetői közül Burik István (Nagymaros) végzett az első helyen, a harmadik, kollégája, Batizi Zoltán, az ötödik pedig a kemencei Kalácska Sándor. Az erőgépkezelök versenyében Burik Károly (Nagymaros) győ. zött. A harmadik Peller Márton (Királyrét), az ötödik Molnár László (Kemence). A közelítőgépkezelők között Pintér Lajos (Királyrét) a negyedik lett. A rakodógépkezelők versenyében az első helyen a nagymarosi Cseresznye Vilmos végzett, a második Pásztor László (Kemence), a harmadik Karaba János (Vác), a hetedik pedig Fehér Sándor (Kemence). A felterhelő brigádok versenyét a Drobinoha Vince vezette munka- brigád (Nagymaros) nyerte, negyedik lett a váci gépkocsifelterhelő munkabrigád, ötödik pedig a nagymarosi ZIL felterhelő munkabrigád. A műszaki erdészetek vetélkedésében a második hely jutott a Hidasi Alfréd vezette váci Bánki Donát szocialista közösségnek, ötödik hel»n végzett a Mányoki Adám kollekí'-n (Vác), hatodik nedig az ugyancsak váci Rákóczi Ferenc szocialista brigád. Gratulálunk a győzteseknek és a helyezetteknek! F. Z. Nyolcadikosok klubja Gödön A közösségi életre nevel A fiatalok nevelését a közösségi szellemre társadalmi beilleszkedésüket segíti az a kezdeményezés, amelyet Göd- alsón valósítottak meg néhány hónappal ezelőtt. A Kilián György Általános Iskola végzős diákjainak bevonásával az elmúlt évben jött létre a községben a nyolcadikosok klubja. Néhány évvel ezelőtt volt már Göd-alsón hasonló jellegű kezdeményezés, amely aztán mégis megszűnt. Bizonyára azért, mert az érdeklődés nem a várakozásnak megfelelően alakult, vagy mert az akkori klubot az általános iskola egyik tanára vezette, s a gyerekek jobban szerették volna, ha kívülálló irányítja az ott folyó munkát. Azonos létszámmal A tavaly novemberben beindult klub szervezésekor mindenesetre figyelemmel kísérték ezeket a szempontokat is. A klub vezetését az iskola Felhő Ágnesre, a József Attila Művelődési Ház fiatal könyvtárosára bízta. — Célunk elsősorban az, hogy az általános iskolából kikerülő fiatalokat a KISZ- élettel megismertessük — mondotta Felhő Ágnes. — Az általános iskola két nyolcadik osztályából 23-an tagjai a klubnak november óta. Az indulást követően hosz- szabb ideig, hetente egy alkalommal a művelődési ház egyik helyisége adott otthont a fiataloknak. A közelmúltban azonban, azzal az indokkal — amit elsősorban a gyerekek szülei hangsúlyoztak —, hogy a diákok ne a tanulás rovására vegyenek részt a klubnapokon, ma már kéthetente, a szabad szombatos hét péntekjén gyűlnek össze a művelődési házban a fiatalok. A programok- Nem volt semmiféle tapasztalatom arról, hogy a nyolcadikosok klubja milyen jellegű programokat tartalmazzon. Ezért talán az első hetek kissé nehezek voltak a számomra, aztán később már sokkal könnyebbé vált minden. Lehetőségeink szerint igyekszünk sokrétű szórakozási, művelődési, tanulási lehetőséget adni a fiataloknak. A klub programjában igen rangos helyet foglalnak el a különféle jellegű vetélkedők. A gyerekek szívesen vesznek részt a versengésben, bár a társasjátékok és előadások is vonzzák a diákokat. Aktív fiatalok — A későbbiekben szeretnénk kirándulásoKat is szervezni. A télen voltunk két alkalommal Budapesten a Planetáriumban, most a budai Várba készülünk. Ahhoz, hogy ezeket a programokat megvalósíthassuk, elsősorban a nagyközségi KISZ-bizottság támogatására számíthatunk, amit eddig meg is kaptunk. — Véleményem szerint, a klub jól betölti a községben azt a szerepét, hogy a fiatalokat a KISZ-életre nevelje — mondotta Molnár Jenő, a községi KISZ-bizottság titkára. — Sajnos, nem minden végzős diák kapcsolódik be a munkába, nedig a későbbiek szempontjából, bizonyara hasznos lenne, ha megismerkednének az ifjúsági szövetség feladataival. Egy-egy rendezvény sikerét meghatározza, hogy az elmúlt időszakban kialakult egy 15 fiatalból álló aktív közösség. Ok azok, akik rendszeresen részt vesznek a klubnapon. A kezdeményezés, azonban így is értékes. Márcsak azért is. mert a járásban még nem sok község dicsekedhet el azzal. hogy az iskolából kikerülő fiatalok számára kiépítették azt a hidat, amely talán átmenet lehetne a felnőtt korba is ... Csitári János Ma megnyitó: Váriak Szentendrén Ma (csütörtökön) délután 4 órakor Farkas Adám szobrászművész nyitja meg kilenc váci művész — Bakos Ildikó, Markó Erzsébet, Mizser Pál, C*. Nagy András, Nagy B. István, Orvos András, Sáros András Miklós. Szűts Miklós — kiállítását Szentendrén a Művésztelepi Galériában (Vöröshadsereg útja 51.). A tárlatot hétfő kivételével ü és este 6 ón: megtekinteni. között lehet Kórházi telefont: Csak ha indokolt A Szőnyi Tibor Kórház szomszédságában épült új rendelő- átadásával szükségessé vált a gyógyító intézmény telefonközpontjának átépítése, bővítése is. A munkálatok várhatóan három hónapig tartanak, s ez alatt a korábbi kétszáz helyett, csak hatvan mellékállomás működik. Ezért a kórház igazgatósága kéri mindazokat, akiknek az intézmény osztályain hozzátartozójuk fekszik, vagy bármely más ügyben kapcsolatot kívánnak teremteni az osztályokkal, vagy az igazgatósággal, hogy telefonon csak a legszükségesebb esetben keressék a Szőnyi Tibor Kórházat. Csak így biztosítható, hogy a járóbeteg-ellátásban dolgozó orvosok, a mentők vagy azoknak a betegeknek hozzátartozói, akiket az esti, éjszakai órákban szállítottak be, kapcsolatot teremthessenek az osztályokkal. üj technológiával A Zala Kőolajipari Vállalat gyártósorán. A rekonstrukció rekonstrukciója fontos állomásához érkezett: Zalaegerszegen megkezdődtek a termelési próbák, a vállalat új, korszerű bitumenfúvató üzemének első új technológia alkalmazását is jelenti, amelynek eredményeképpen nagyobb értékű, sokféle célra használható bitument állíthatnak elő. Fehér hattyú a cégtáblán Képszerű szolgáltatás, modern gépekkel A tisztítani való ruhákat az utolsó pillanatban visszük el a Patyolatba. Amikor már melegen süt a nap, s a télikabát szerepét a felöltőnek kell átvennie. Az ilyen sürgős esetekben segít a gyorstisztító. A Pest megyei Csomagoló és Szogáltató Vállalat Mártírok útjai szalonjában megkezdődött a tavaszi forgalom. A kis üzem négy dolgozójának alaposan megszaporodott a munkája. Szerencsére okos gépek segítenek nekik, s a nagy teljesítményű Hajdú szuperautomatákban gyorsan tisztul a ruhanemű. Különleges alakú vasalógép simítja ki a nadrág élét, a gyűrött zakókat. Egy másik asztalon modern folttisztítógéppel tüntetik el a ruhapecsétet. A vajszínű, különleges alakú olasz Donini vegytisztítógépen a kilós mosás, a fehérneműk tisztítása folyik. Nem kell Pestre vinni A munka irányítója Rica Ferenc, Pécsett és a budapesti szalonokban szerezte meg szakmai tapasztalatait, s most a fővárosból jár ki ide naponVasárnapi labdarúgás A járási labdarúgó-bajnokságban játszó csapatok vasárnap délután 2 órakor kezdik az ifjúsági, fél négykor a felnőttmérkőzéseket. I. osztály, 6. fordulója: Esze Tamás—Márianosztra (v. Vidra, Baksza 10 órakor), Főt— Nagymaros (v. Temesvári, Hummel), Letkés—Galgavöl- gye (v. Horváth, Wernke), Dunakeszi—Vácduka (v. Tóth J., Kiss), Örbottyán—Vácrátót (v. XIII. kér. jv.), Szob—Sződliget (v. Petrovics, Illyés), Váchar- tyán—Verőcemaros (v. Huszár, Urbán). II. osztály, 2. fordulója: Vá- mosmikola—Rád (v. Ferenc K. Strell), Ipolydamásd—Kóspallag (v. Varjú I., Tóth L.), Szód—Főt II. (v. Nagy, Ku- nya), Verőcemaros II.—Perő- csény (v. Varjú II., Pusztai G.), Püspökszilágy—Kösd (v. XIII. kér. jv.) j ta. — Nálunk azért is előnyösebb a mosatás — magyarázza —, mert a ruhát nem kell többször szállítani és csomagolni. Minden művelet itt történik. Hat óra alatt A szolgáltatások skáláján szerepel a hatórás vállalás is. Ennyi idő alatt kapja vissza a beadott holmit az a vendég, aki az elvégzett munkáért 44 forintot fizet. A 24 órás rendelés 37 forint 50 fillérbe kerül, a háromnapos csak 30 forint 50 fillérbe. A gyorstisztítás lényegében 70 százalékkal drágább a normál szolgálta-’ tásnál. Vállalnak kilós mosást, inget, fehérneműt, ágyhuzatot. A mosatás idejére ágyneműt is lehet kölcsönözni összesen 25 forint 50 fillérért. Ezt a lehetőséget nagyon sokan veszik igénybe. Az ehhez hasonló szolgáltatások nagy segítséget jelentenek, időt, fáradtságot takarítanak meg vele az üzemekben, hivatalokban dolgozó háziasszonyok. — Sajnos, egy kicsit távol esünk a forgalmas útvonalaktól. Sokan ezért nem tudnak a működésünkről. így hát Pestre viszik a munkát — jegyzi meg a szalon vezetője. A környéken is népszerű Mennyi az üzlet évi forgalma, ki lehet-e fejezni valamilyen mennyiségben? — Talán pénzben, de ez sem könnyű, mert a tavalyi bevételt a létszámhiány miatt tartott kényszerszünet csökkentette. A forgalom ezen kívül az időjárástól is függ. Évente úgy 6—700 ezer forint bevétellel számolunk. Ha a vevők egy része Budapestre viszi is a tisztítanivaló felöltőket, öltönyöket, helyettük jönnek a környékbeli településekről. Ide járnak a Börzsöny-vidék kisebb-nagyobb falvaiból, s a szalon szolgáltatásai Sződligeten a legnépszerűbbek. A városi élet minőségét, kulturáltságát a szolgáltatások színvonala jelentős mértékben meghatározza. A maguk posztján a korszerű és nagyon hasznos szolgáltatásokat nyújtó intézmény szakemberei mindent megtesznek ennek érdekében. Kovács T. István PENCMH'fcpróba A PENOMAH SK öregfiúk labdarúgócsapata a bajnoki rajt előtt nemzetközi mérkőzést játszott. A váci találkozón az „öregek” igencsak fiatalosan játszottak, kilenc góllal terhelték meg az ellenfél kapuját. PENOMAH—ZELIEZOVCE 9-1 (4-0) A váciak a következő összeállításban szerepeltek: Csorba (Janák) — Molnár, Seben, Pindes, (Garaba), Balogh, Neugan (Kovács), Liebhardt, Perlusz (Kiss), Kővári (Mózes), Ottó, Ozsvári. A váciak góljait Perlusz (4). Kővári (2), Liebhardt, Ozsvári és Kovács szerezte. Jók: Molnár, Garaba, Liebhardt, Perlusz (a mezőny legjobbja), Ottó és Ozsvári. Köszönetnyilvánítás. Köszöne- tünket fejezzük ki a rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, különösképpen a Váci Ügyvédi Munkaközösségnek és a Vád Kommunális Üzemnek, akik szeretett halottunk. dr. Csömör János temetésén részt vettek, sírjára koszorút virágot helyeztek és szívünk fájdalmát enyhítették. A gyászoló család. <>