Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-02 / 78. szám

Sülysápi tennivalók A lehetőségekhez mért igények Két és fél millió társadalmi összefogásból Sülysáp sápi településrészén tavaly készült el a 2. számú iskola napközije. A délutáni elfoglaltságok között fontos sze­repe van a pihentető, kézügyességet fejlesztő gyakorlati fog­lalkozásoknak is. Sülysápon a művelődési ház nagytermében tartották meg az idei falugyűlést. A jelen­levőket Csaba János, a HNF nagyközségi bizottságának tit­kára köszöntötte, majd Pál László, a nagyközségi közös tanács elnöke számolt be az elmúlt időszak eredményeiről. Elmondta, hogy a tanács 1975- nen készítette el és hagyta jó­vá V. ötéves tervét, öt év távlatában megállapítható, hogy a kitűzött célok a kö­zös igényekhez a rendelkezés­re álló anyagi lehetőségekhez mérten a fejlődés követelmé­nyeinek megfeleltek. Az V. ötéves terv egyik, ta­lán legfontosabb célkitűzése a vízműtársulás előkészítése volt, ugyanis a nagyközség la­kosságának 90 százaléka rossz minőségű, fogyasztásra nem alkalmas ivóvizet iszik. A vízműépítés előkészüle­tei ebben az évben kez­dődnek. Két és fél mil­liós megyei támogatással két kút és a vízmű tele­pítéséhez szükséges tanul­mányterv fog elkészülni. A beruházás komoly anyagi erőt igényel a megyei támo­gatáson túl a nagyközségi kö­zös tanács pénzéből, valamint a lakossági hozzájárulásból te­vődik össze. A közös tanács tavaly 1 mUlió 200 ezer forintos fej­lesztési alappal rendelkezett, melynek 20 százalékát az 1978- ban elkezdett és a már át­adott sülysápi orvosi rende­lő megépítésére fordították. Felújítási keretből 542 ezer forint állt rendelkezésre, ame­lyet az úri községi iskolai napközi otthon bővítésére, a sülysápi — szőlőstelepi — óvoda felújítási munkáira, va­lamint a sülysápi központi is­kola konyhájának bővítésére fordítottak. Befejeződött a szőlőstelepi Iskolanapközi kialakítása, va­lamint a 2. számú sápi általá­nos iskola két tantermes is­kola napközijének a létrehozá­sa és a művelődési ház egy részének a felújítása is. — A rendelkezésre álló ösz- szegek csak részben voltak elegendőek a tervek megvaló­sításához, mondta Pál László, ahhoz a lakosság tenniakarása, összefogása is hozzájárult. A községekben nagymértékű tár­sadalmi munka bontakozott ki, Így a községek fejlődése az eredetileg tervezettnél nagyobb ütemű volt. A nagyközségi közös tanács fokozta együttműködését a nem tanácsi szervekkel is. Ennek eredményeként az elmúlt évben 1 millió 200 ezer forint értékű társadalmi munka való­sult meg a községekben működő gazdasági egysé­gek és ipari üzemek ösz- szefogása révén. Az elmúlt évben nagyobb községi beruházásra is sor került a lakosság örömére. Ilyen volt többek közt az ABC-áruház megépítése, amely nagymértékben javítja nem- c ak Sülysáp, hanem Úri község kereskedelmi ellátottsá­gát is. Ez év elején került sor a nagyközségben egy vas­műszaki bolt átadására, de ezen túlmenően, a lakosság jobb ellátásának érdekében, különböző intézkedéseket hoz­tak, tovább növelve az áru- választékot, javítva a lakosság ellátását. A következő időszak fel­adatait ekképpen fogalmazta meg Pál László: — Az idén tovább kell foly­tatni a múlt évben elkezdett felújításokat, nagy gondot for­dítva a nagyközségi művelő­dési ház rekonstrukciójára. A rendelkezésre álló fej­lesztési alapból a vízműépítés előkészítésére és az Űriban létrehozott 75 személyes Szé­chenyi úti óvoda konyhájának megépítésére kell nagyobb összeget fordítani. A meglevő felújítási keretet az úri rava­talozó melléképületére, a sá­Kókai Ferenc felvétele pi Kossuth Lajos utcai or­vosi rendelő felújítására, a nagyközségi 2. számú iskola tornatermének a kialakítására és az úri kirendeltség rendbe­hozására kell egyebek között fordítani. A nagyközségi közös tanács továbbra is számít a vele együttműködő gazdasági, po­litikai szervek hasznos segít­ségére. A közös feladatok elvég­zéséhez a lakosság segít­ségére ugyancsak szükség lesz. A társadalmi össze­fogásból származó érték tavaly összesen 2 és fél millió forintot tett ki. Az őszinte hangvételű falu­gyűlésen több mint 10 hozzá­szólás hangzott el. Legtöbben a meglevő utak, járdák rend­behozását sürgették, illetve a községek szerte tovább sza­porodó illegális szemétlerakó­helyek megszüntetésére hívták fel a tanács vezetőinek a fi­gyelmét. Faller Gyula Kulturális program Mendén, 16 órától: a könyv­tár nyitvatartása. Monoron, a moziban, 16-tól, 18-tól és 20 órától: Skalpva­dászok. Pilisen, 18-tól: ifjúsági klub­foglalkozás. Űriban, 14 órától: a mo­dellező szakkör foglalkozása (az általános iskolában). A gyömrőiek bravúrja Abonyban Lépéselőnyben a vecsési csapat Az összevont járási bajnokság eredményei A monori—ceglédi össze­vont járási labdarúgó-bajnok­ság legutóbbi fordulójából az Abony—Gyömrő találkozó emelkedett ki. Kevesen gon­doltak arra, hogy az otthoná­ban még pontot sem vesztett abonyi gárda vesztesen hagy­ja el a játékteret. A vendé­gek második félidőbeli ra­gyogó játékukkal megérdemelt győzelmet arattak. A forduló meglepetése volt az egyik baj­nokaspiráns, Albertirsa ha - zai veresége Karatetétlentől. Nagy gólarányú győzelmet aratott Vecsés, Üllő, Maglód és Monor, ez utóbbi csa­pat idegenben, Törteién. Pontosztozkodást hozott a Pé­teri—Mende kilencven perce. A vecsésiek mögé a második helyre ÜHő jött fel. GYÖMRÖ—ABONY 3-1 (0-1) Abony, 300 néző. Vezette: Ágoston (jól). Erős szélben a hazaiak kezd­ték jobban a játékot, a 22. percben mégis a vendégek hagytak ki nagy helyzetet. A 28. percben Knerczer ártal­matlanul belőtte a labdát, a kapu elé, az a gyömrői ka­pus hasa alatt elcsúszott, s a berobbanó ifj. Bálint nem hi­bázott. 1-0. A félidő után negyedóráig még Abony játszott fölény­ben, ezután azonban nagyot változott a játék képe. A gyömrőiek határtalan lelkese­déssel magukhoz ragadták a kezdeményezést, gyors, széle­ken vezetett támadásokkal szinte felőrölték az abonyi vé­dők idegeit. A 64. percben Simon bombagóllal egyenlí­tett, 1-1. Három perc múlva a csereként beállt Bekő nagy erejű lövése Kosarasról, a hazai balhátvédről pattant a hálóba, 2-1. Űjabb három perc múlva egy jó beadást Bekő remek fejessel küldött a hálóba, 3-1. Színvonalas mérkőzést ví­vott a két csapat. A gyömrői­ek a második 45 percben szinte megtáltosodtak, min­den játékosuk feljavult, nagy akarással játszottak, s végül teljesen megérdemelt győzel­met arattak. A hazaiak is sportszerűen elismerték a gyömrői győzelem jogosságát. Jó: Az egész gyömrői csa­pat, dicséretet érdemel jó és lelkes játékáért, illetve Guly- ka I., Lendvai. VECSÉS—GOMBA 10-1 Vécsés, 500 néző. Vezette: Szuda (jól). Nem volt egyforma súly­csoportban a két csapat. A hazai góllövők: Buronyi (4), Fodor A. (2), Ragó, Kári, Gergely és Veres. PÉTERI—MENDE 0-0 Péteri, 100 néző. Vezette: P. Szabó (jól). A mendeiek valamivel kö­zelebb álltak a győzelemhez, két nagy helyzetet is elhibáz­tak játékosaik. MONOR—TÖRTÉL 4-0 Törtei, 200 néző. Vezette: Sárosi (jól). A kéthetes gyengélkedés után biztosan nyert a monori gárda az alacsony színvonalú mérkőzésen. Góllövő: Kécskei L., László S. (2), Kamocsai (öngól). ÜLLŐ—CEGLÉDBERCEL 6-0 Üllő, 400 néző. Vezette: Hörömpő János (jól). Biztosan győzött az üllői ti­zenegy az ismét halványan játszó ceglédberceliek ellen. MAGLÓD— DÄNSZENTMIKLÖS 5-0 Maglód, 150 néző. Vezette: Mészáros Imre (jól). A vendégek kevés veszélyt jelentettek a kapura, a hazai­ak ilyen arányban is megér­demelt győzelmet arattak. NYÁREGYHÁZA— NAGYKÖRÖS 1-1 Nyáregyháza, 200 néző. Ve­zette: Kása (jól). Kemény, szikrázó összecsa­pásokkal tarkított mérkőzé­sen a döntetlen eredmény igazságosnak mondható. KARATETÉTLEN— ALBERTIRSA 3-2 Albertirsa. 200 néző. Vezet­te: Gavló (jól). A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 78. SZÁM 1980. ÁPRILIS 2., SZERDA Felszabadulásunk 35. évfordulóján Ünnepségek és avatások Kitüntetett tanácsi dolgozók Harmincöt esztendővel ez­előtt szabadult fel hazánk a fasiszta megszállás alól. A ju­bileumi ünnepségre készül most az ország, amelynek fi­gyelme a múlt héten az MSZMP XII. kongresszusának tanácskozásaira irányult. Tegnap, mint lapunk más oldalán részletesen beszámo­lunk róla, Maglódon tartották a monori járás felszabadulási — központi — ünnepségét. Ma két nagyközségben em­lékeznek kegyelettel az év­fordulóra, a 35 évvel ez­előtti harcokra, s mind­azokra a hősökre, akik el­hozták az országnak a sza­badságot. Pilisen 15 órakor a helyi művelődési házban rendezen­dő ünnepségen Bukovszky Ist­ván, a nagyközségi pártbizott­ság titkára mond beszédet. Sülysápon szintén a helyi művelődési házban, 17 órakor kezdődik a megemlékezés. Az ünnepség szónoka Pál László, a nagyközségi tanács elnöke lesz. Ugyancsak ma avatják fel Vecsésen, délelőtt 10 órakor az évforduló tiszteletére elkészült új ABC-áruházat is. A járás többi településén holijap tartják az ünnepsége­ket, ezen a napon koszorúzzák meg a szovjet hősök síremlé­keit. Monoron, a délelőtti koszorú­zás után, 15 órakor új gyer­mekintézmény avatásán vehet­nek részt a járási székhely la­kói. A hajdani szülőotthon he­lyén elkészült, és 75 kis­gyermek fogadására kész az új napközi otthonos óvoda. Az intézményt Magócsi Károly, a járási hivatal művelődési osztályának vezetője avatja fel. A lelkesebben játszó vendé­gek akár nagyobb arányban is győzhettek volna a fáradt csa­pat benyomását keltő albert- irsaiak ellen. a bajnokság Állasa: 1. Vecsés 2. Üllő 3. Albertirsa 4. Gyömrő 5. Abony 6. Monor 7. Nagykőrös 8. Törtei 9. Maglód 10. Karatetétien 11. Nyáregyh. 12. Mende 13. Péteri 14. Dánszentm, 15. C.-bércéi 16. Gomba 19 14 4 1 57-13 32 19 12 4 3 51-18 28 19 11 5 3 43-17 27 19 11 4 4 49-15 26 19 12 1 6 50-25 25 19 11 2 6 42-31 24 19 9 5 5 48-25 23 19 9 3 7 31-32 21 19 9 1 9 36-25 19 19 6 5 8 28-32 17 19 6 4 9 29-47 16 19 5 3 11 21-42 13 19 5 1 13 25-52 11 19 5—14 33-67 10 19 3 — 16 22-62 6 19 3—16 25-86 6 IFJÚSÁGI EREDMÉNYEK: Abony—Gyömrő 4-0, Vecsés— Gomba 4-2, Törtei—Monor 0-2, Üllő—Ceglédbercel 2-0, Albert­irsa—Karatetétien 6-0, Nyár­egyháza—Nagykőrös 2-0, Mag­lód—Dánszentmiklós 2-2. AZ ÉLCSOPORT ALLASA: 1. Nyáregyh. 19 15 1 3 55-18 31 2. Nagykörös 19 15 — 4 74-24 30 3. Monor 19 11 7 1 53-15 29 4. Vecsés 19 13 2 4 79-21 28 SERDÜLŐ EREDMÉNYEK: Vecsés—Üllő 0-2, Gyömrő— Pilis 2-2, Nagykőrös—Monor 2-0, Abony—Albertirsa 5-0. II. OSZTÁLY: Nagykőrös —Maglód II. 0-3, Gyömrő II. —Vasad 1-1, Kocsér—Ecser 0-2, Vecsés II.—Törtei 7-3. Itt említjük meg, hogy a következő fordulóra1 április 4-én, pénteken kerül sor a húsvéti ünnepek miatt. Csak a Nagykőrös—Maglód és a Karatetétien—Nyáregyháza ta­lálkozót játsszák április 5-én, szombaton. Gér József Az átadási ünnepségen tünte­tik ki a társadalmi munká­ban élenjárókat is A felsza­badulási ünnepi nagygyűlés 15 órakor a filmszínházban kez­dődik. Beszédet mond: Gál Sándor, a nagyközségi pártbi­zottság titkára. A vecsési művelődési házban 15 órakor kezdődő ünnepségen Várszegi György tanácselnök mond ünnepi beszédet. Üllőn, a szovjet hősök em­lékművénél 14.30-kor Zsila Lászióné, a pártbizottság tit­kára .idézi fel a szabadságért vívott harcot, és méltatja ered­ményeit. Gombán, a művelődési ház­ban, Vasadon az emlékműnél tartanak ünnepi nagygyűlést. Az előbbi helyen Leichter Lászlóné, a járási pártbizott­ság politikai munkatársa, az utóbbi helyen Lukács Béláné alapszervezeti párttitkár mond beszédet. Ecseren 16, Gyomron 17, Mendén 18 órakor kezdődik a helyi ünnepség. A nagygyűlé­sek szónokai: Kozár László ta­nácselnök, Gulyás László vb­titkár, illetve Szilágyi György- né iskolaigazgató lesznek. ★ A járási hivatalban is ün­nepi gyűlésen emlékeztek meg a felszabadulás 35. évforduló­járól. A Munkásőr Utcai álta­lános iskola irodalmi színpada adott -színvonalas műsort, majd Kozák Sándorné, a járási hi­vatal elnöke' méltatta a törté­nelmi sorsforduló jelentőségét. Ezután kitüntetések, elisme­rések, jutalmak átadására ke­rült sor. Kiváló munkáért pénz­ügyminiszteri kitüntetést kapott Hrutka Fcrencné, a járási hivatal adóügyi elő­adója. A tanács kjváló dolgozója ki­tüntetést kapta: Csákó Lajos- né, a maglódi nagyközségi ta­nács főelőadója, Hidasi Pálné, az üllői nagyközségi tanács előadója és Gyarmati Istvánná, a gombai községi közös tanács hivatalsegédje. A községi tanácsi vezetők, a járási hivatal osztályvezetői és dolgozói pénzjutalomban része­sültek, jő munkájuk elismeré­seként. V J. — G. J. Kezdeményező kereskedők i A szakma becsülete Aranyszegélyes piros zászló a pénztárnál ■ — Viszik a szőnyeget, mint a cukrot szüret idején — új­ságolja tréfásan Oláh Attila, a Monorvidéki Afész pilisi ru­házati szaküzletének vezetője. — Az elmúlt évben csaknem másfél milliós értékű drága, divatos portéka talált gazdá­ra. És mind Nyáregyházára, Csévharasztra, Újlengyelbe vitték. Persze fogy a függöny és a mutatós műpadló is. Változó szemlélet Nagy szó ez, oda viszik, ahol a felszabadulás előtti időben a nagybirtokok árnyékában jó­formán még kenyér sem jutott a szegény ember asztalára. Az már ünnepnapnak számított, amikor a szoba nyers, nedves „padlóját”, földjét sárga ho­mokkal szórták fel. Az igények mérhetetlen fej­lődése szinte szemmel látha­tó, a vasúttól távoleső kis köz­ségekben is. Szerencsére a szemléletben is ilyen kedvező a változás. Persze, a hárommilliós kész­lettel rendelkező szaküzletben a hagyományos cikkek mellett eredeti farmerek, keresett kordingek, divatos férfi bőr szafarik, a fővárosban is kur­rens árunak számító gyermek tréningruhák, gyöngyfonalak is megtalálhatók. Oláh Attila, a bolt fiatal üz­letvezetője mindig úton van, közvetlenül a termelővállala­toktól szerzi be jórészt a nép­szerű ruházati cikkeket. Ez a követendő törekvés megegye­zik a szövetkezet célkitűzései­vel is. A 16 éve a szakmai kö­rökben is elismert kétszeres kiváló dolgozó üzletvezető egyben az üzlet nyolctagú, aranykoszorúval kitüntetett Ady Endre szocialista brigád­jának vezetője is. Egymilliós forgalom A pénztár mellett elhelye­zett aranyszegélyes piros zász­lócska arról tanúskodik, hogy a szövetkezet kiváló boltiában járunk,, ahol a legfiatalabb dolgozó is négy éve áll már a pult mögött, az üzletvezető-he­lyettes üonáih Istvánná pe­dig negyedszázada kínálja jó szóval a szebbnél szebb hol­mikat ... Es készséggel meg is mutatja, még ha fél óráig válogat is a kedves vevő. Ez az erénye az összeszokott kis közösségnek, akik havonta több mint egymillió forintot forgalmaznak, 10 százalékkal töboet a tervezettnél. Pedig majdnem valameny- nyien tanulnak: szakközépis­kola, szakmai tanfolyam, üz­letvezetői továbbképzés, sza­bás-varrás, idegen nyelvek is­meretének elsajátítása mind alapvető feltétele annak, hogy a vásárló ne csak azt érezze: a kedvessége csupán a pénzé­nek szól... Nem feledkeznek meg a fej­lődést elősegítő, áldozatválla­lással járó társadalmi munka elvégzéséről sem. Százhúsz órát dolgoztak a nyáregyházi ABC-áruház építésén, szorgos­kodtak óvoda szépítésénél, az üzlet környéke is mindig szé­pen rend’dtentartott. A gyer­meknapon 200 ezer forintos készlettel akciót szerveztek 40 —50 százalékos árengedmény­nyel. Napokon át válogattak az anyukák. A nemzetközi gyermekév szolidáris alapjára 1 ezer 100 forintot fizettek be. Bevásárló nap A szövetkezet vezetői is ér­tékelik a brigád tiszteletre­méltó igyekezetét, jutalmazták külföldi utazásokkal, megis­merhették az ország történel­mi nevezetességű műemlékeit. És most azon töri a fejét ez a kitüntetett brigád, hogy Pi* lisen is bevezeti — a főváros­hoz hasonlóan — az úgyneve­zett bevásárló napot. A köz­ség fontos közlekedési csomó­pont, sűrűn indulnak estén­ként a buszok, ne rohanjon hát, ha esetleg vásárolni szán­dékozik az utas... Azt tartják: így kívánja ezt a szakma becsülete. Kiss Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents