Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-20 / 92. szám

1980. Április 20., vasärnap *xMriap Változtatni nehéz Makacs ragaszkodás a régihez Valahai cselédlakások, szük­ségépületek, a múlt rossz em­lékű maradványai, a szociá­lis követelmények ' minimális szintje alatti viszonyok — ezt jelenti a Kiskunlacházától p-'r kilométerre fekvő Unyi-ma- jor. Szabadság-telep, Őrnagy- tanya. És jelenti a gondot, az évek óta tartó erőfeszítést, hogy a még ott élőket emberibb körülmények közé telepítsék. Van itt minden Mind az anyagi nehézségek (gyakorlatilag a község és a megye pénzügyi hozzájárulása szükséges a faluba ' költözte­téshez, a családok nyolcvan százaléka képtelen az előta- karékosságra), mind pedig az emberek ellenállása, ragasz­kodásuk a megszokott élet­formához, igénytelenségük olyan akadályok, melyek na­gyon lassítják a telepek fel­számolását. Unyi-major. Földbe süppedt, vaksi ablakú vályogviskó-épü- letek, derékig vizes falak. Két ház már üresen áll, a harmadik zöldre pingált ajta­ja tárva-nyitva, két lorhpos, horpadt hasú kutya kóvályog az épület előtt. A barátságta­lan csaholásra középkorú asz- gzony bukkan elő a házból. |i — Kondré Péter né? S — Az hát! !• — Bemehetek? I — Csak tessék. — Jól érzik itt magukat? Nem akarnának Kiskunlac- házára költözni? — A tanácstól gyütt ta­lán? — Nem. — Na, mert a tanácselnök is folyton azzal zaklat. Csi­náljunk valamit, spóroljunk. Minek? J/an itt minden. Te­levízió, hűtőgép. — Hányán laknak itt? — öt családom van, mind velünk él, egy se akar el­menni, pedig már dolgoznak, csak a legkisebb nem, az még iskolás. — Járt már Pesten? ’ — Oda elég sűrűn megyek, 'de utána mindig egészen be- ,teg vagyok, szaggat a fejem. — Laknak még itt a szom­szédban is? k — Laknak hát! Unyiban jobb Patalenszki Ferencék négy éve költöztek be Unyi-major- ból Kiskunlacházára. — Nincs idehaza senki, anvukámék dolgoznak. — Téged hogy hívnak? —> Sanyi, de még van há­rom fiútestvérem. — Hány éves vagy? — Tizennégy. — örülsz, hogy ide költöz­tetek? — Nem én! Kint sokkal jobb volt. — Miért? Csak szebb ez a ház, nem? — Az lehet, de Unyiban akkora «agy hely volt, nem volt ám kerítés meg utca meg ennyi ház, ebben a kis udvarban semmit sem lehet csinálni. Nem sok — Igen. Két éve jöttünk be Szabadság-telepről. Bezsvp- pöltak kérem bennünket, azt mondták, kell a téesznek a terület, hogv szétdűtik az épületeket. Na és? Azóta is ott vannak, nekünk meg húszezer forintot kellett bele­fizetnünk ebbe ni, egv szoba meg a kis konyha — Seregély Miklósnéból csak úgy áradt a szó, kérdezés nélkül, megál­líthatatlanul —, jó, hogy per­sze, a tanács adta, de har­mincöt évig fizethetem. — Mindenki fizet lakbért. — De itt ám nem lehet jó­szágot tartani, ott volt a nagy zöld terület, volt zöldség., ez- az, itt meg mindenért a bolt­ba szaladgálni, meg csak f- zetni, papírt se mutattak, hogy el van az a ház ítélve, csak men ifink, menjünk. Me? akkor, kérdem én. miért lak­nak ott még mindig egy cso- móan. oersze, azok ugvan nem fognak onnét eljönni, hol •lesz azoknak húszezer forint­juk rá. Mírsei Sándorokat nem ta­láltam otthon. A szomszédok­tói tudtam meg, hogy fiatal emberek, négy kisgyerekkel, nagyon rendesek, szép három szobájuk van fürdőszobával. Amikor megkérdeztem, mit gondolnak, vajon jól érzik itt bent magukat, a férfi összecsapta a kezét. — Na, hallja, kérem, annak már igazán Árpád apánk ide- jiből kellett ittmaradnia, aki­nek ez nem jó! Cseh Sándorék asszony lá­nya (Volt csak otthon. A régi, fagerendás parasztház, ahova bevezetett, gyönyörűen rend­be hozva, a konyhában a mosogató körül' kék csempe, a három szoba fénylett a tisztaságtól, új, ízléses búto­rok, faltól falig szőnyeg. — Nagyon szeretünk itt lakni. — Honnét költöztek be? — örnagytanyáról. Édes­apám most is ott kint dolgo­zik a téesz tehenészetében, ő csak a hétvégeken jár haza. Bucsi Imrét, a Szabadság­telep tanácstagját is felkeres­tem, tőle kértem felvilágosí­tást Seregély * Miklósné pana­szaira vonatkozóan és arról, hogy jelen pillanatban hol tartanak a betelepítésekkel. Akarni kell — A Szabadság-telepet fel kell számolni. Több okból. A legfontosabb természetesen, hogy ezeknek a volt cseléd­lakásoknak állapotai egész­ségügyi, szociális szempontból tarthatatlanok. Azonkívül a termelőszövetkezet területén vannak. Vagy egészen bent a szarvasmarhatelepen vagy közvetlenül mellette, így ál­lategészségügyi szempontból sem maradhatnak, ráadásul a telep bővítésének is útjában állnak. Egyébként az üresen maradt épületeket még való­ban nem bontottuk le, de ennek is megvan a magyará­zata. Ezek az épületek, ha la­kásnak nem is, más célra azonban használhatók. Pél­dául raktárnak. Amíg a ter­melőszövetkezet nem dönt, hogy mit csinál velük, addig ezek az épületek állnak. S. Horváth Klára í __________r ■ t Új típusú gerendák A korábbinál olcsóbb, jobb minőségű hőszigetelő termékeket gyárt a magánerőből építkezők számára a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat. Az olasz licenc alapján gyártott Fej­gerendából az idén ötszázezer folyómétert készítenek. Az ener­giatakarékosság követelményeinek is megfelelő födémgerenda beépítése jóval könnyebb, mint a régebbi típusoké. T exfilipar Minőségirányítás A textil- és ruházati termé­kek minőségéről, a minőségel­lenőrző szervezetek munkájá­ról, s feladatairól tanácskozott a Textilipari Műszaki és Tudo­mányos Egyesület anyagvizs­gáló és minőségellenőrző szak­osztálya. Az elkövetkező időszakban a textilipar fejlesztésének elsőd­leges célja a minőség javítása, a termékek értékének növelé­se. A meglévő minőségellenőr­ző szervezet már nem elegen­dő az új követelmények tel­jesítéséhez. Nem elég csak megállapítani a minőséget, a minőségi követelményeket a gyártás egész folyamatának részévé kell tenni. Az automa­tizált gépek lehetővé teszik, hogy a termékek minősége egyenletes, magas színvonalú legyen. » Körülbelül ezer izotópos, ra­dioaktív sugárzással műkö­dő mérőberendezést használ­nak a hazai üzemekben, vál­lalatoknál. Csupán a timföld­gyárakban mintegy 200, a ce­mentgyárakban pedig már 100 ilyen készülék működik. Ezek több mint 90 százalékát a Magyar Tudományos Aka­démia Izotóp Intézetében fej­lesztették ki és állították eiő, itt két évtizedes múltja van ennek a munkának. Az izotópos mérések elő­nye, hogy folyamatosan az anyag érintése, károsodása nélkül történnek, s a mért adatokból könnyen következ­tethetnek a szakemberek az átlagértékekre. Amíg egyéb — például fénysugaras, ultra­hangos — mérőeszközök mű­ködtetése energiát emészt fel, s folyamatosan felügyeletet, karbantartást igényel, ad­dig a radioaktív sugárzás elő­állítása sem energiát, sem kü­lönös karbantartást nem kö­vetel, működési megbízható­sága pedig szinte 100 százalé­kos. Az MTA Izotóp Intézetében kifejlesztett mérési eljárásokat az ipar minden területén al­kalmazhatják. A szakemberek véleménye szerint a hazai készülékek korszerűségben el­érik a nemzetközi szintet. Az intézet kutatógárdája ki­fejlesztette a készülékhez kap­csolódó ellenőrző berendezést is, amely esetleges , üzemza­var esetén azonnal jelzi a hiba okát. Rostirónszerelő automata Harminc embert helyettesít "*"■ Mállik a vakolat a falakról?" Pattog a festék az ajtókról, az ablakokról? Kupacokban állnak felismerhetetlen hul­ladékanyagok elszállításra várva? Szemét és rendetlen­ség, amerre csak néz az em­ber? Költői kérdések. Az a kép ugyanis, ami a belépőt fogadja Pomázon, az írószer Szövetkezet udvarán, merőben más, ellentéte mindannak, amit bevezetőben felvillantot­tam. Azt hiszem, hasonló tisz­taságot és rendet kevés üzem­ben tapasztaltam még a me­gye üzemeit, gyárait járva. Nincs visszaesés Gáspár István főmérnök is rendhagyó módon fogad: nem engedi levetni a kabátomat. — Előbb kiviszem az új üzemünkbe — indokolja gyorsan udvariatlanságát. A rostirónszerelő automa­tát valőbán ' látni kell. Írni, bizony, nagyon nehéz . róla. Tavaly év végén állították szolgálatba, a nyugatnémet berendezés hihetetlen nagy teljesítményű. Három mű­szakban 100 ezer darab rost- irónt készít; segítségével har­minc ember kézi munkája vált feleslegessé. Beszélgetésünket — már az irodában folytatva — rö­viden a múlt értékelésével kezdi a főmérnök. Ezt azért is lényegesnek tartja, mert 1980 a tervidőszak utolsó éve, s az alapokat tavaly kel­lett megteremteniük — idei és ötéves sikereikhez. — Ha valóban függvénye az egyik év gazdálkodása az elő­zőnek, derűlátók lehetnénk — állapítja meg.. — Elkészí­tettünk ugyanis 348 millió forint értékű terméket, és több mint a felét .határainkon túlra szállítottuk. Nyeresé­günk is jobban alakult a vártnál: 68 millió forintot gazdálkodtunk ki. Előkerül az év első köz­gyűlésének jegyzőkönyve, amelyben már idei tennivalói­kat is meghatározták. 1980- ban a tavalyinál jóval keve­sebb, 290 millió forint terme­lési érték a cél; az export is csökken, 140 millió forintra. Ami azonban a legszembetű­nőbb, az a nyereség alakulá­sa: év végéig mindössze 12 millió forintra számítanak, ám még ez is kérdéses. Gás­pár István siet megmagya­rázni, hogy szó sincs terme- lés-visszae&ésröl. Sőt. Az ala­csonyabb termelési érték jó­val több készterméket jelent — mennyiségben. Ahhoz, hogy teljesítsék tehát a ter­vet, jobban kell dolgozniuk, mint tavaly. — Tény, hogy az új gazda­sági szabályozók közül több is elevenen érint bennünket — mondja a főmérnök. — De van más gondunk is. Egy­részt az általunk gyártott ter­mékek többségének nem csupán a termelői, hanem a fogyasztói ára is csökkent. A devizaszorzók módosulása — mely a rubelre és a dollárra vonatkozik — szintén jelen­Ha Iáira ítélt liget Mi lesz, ha feltámad a szél? Dúl a vita a kanadai nyár­fák alatt a pócsmegyeri ta­nács felügyelete alá tartozó Surány üdülőtelepen. „Ki kell vágni” — mondják egyesek —, „gyönyörűek” — tartják mások. Mi is a helyzet való­jában? Jáhner Vilmos, a pócsme­gyeri tanács titkára nagyot sóhajt, amikor erről érdeklő­döm. Szétzúzza a tetőt — Még álmomban is dr. Surányi Miklós nevét emle­getem. Miért is nem tudott inkább fűmagot vetni, ha már mindenáron ligetet gon­dolt ki annak idején. Vala­mikor 50 évvel ezelőtt kana­dai nyárfákkal ültette be az út két oldalát. Nagyon szép és hangulatos sétány alakult ki. A baj először csakne.r tíz éve jelentkezett. Sajnos, ezek a fák általában 30—40 évig élnek, és aztán lassan elszáradnak. A gallyakat a szél könnyen letöri, ami az­tán leszaggatja a villamos vezetéket, és betöri a nyara­lók tetejét. — Elsősorban azok sürge­tik a fák mielőbbi kivágását, akiknek a háza közvetlenül „érintettt” az ügyben. Igazuk van. belátom. Kértünk enge­délyt és szakvéleményt. A Pest megyei Tanács termé­szetvédelmi osztályának fa- és vadgazdálkodási csoport­jától ez év március 10-én kaptuk a hivatalos papírt. Egy kisiparos favágót meg­bíztunk azzal, vágja ki a fá­kat. Vállalta a munkát dara­bonként 1500 forintért. Hoz­zákezdett. Sajnos, abbahagy­ta, mert nagyon sokan szót emeltek, hangoztatván, bar­bárság az egész. Természete­sen elsősorban azok, akiknek nincs a közelben házuk. Az­tán, sajnos, olyan nagyok a fák, amelyek sorra kerülné­nek, hogy egy ember már nem csinálhatja balesetve­szély nélkül. Így most ismét leálltunk. Nincs kiút? Az utóbbi időben azonban gyorsabban kezdtek száradni a fák. Kiderült: valaki vagy valakik körbeförészelték a törzseket, leverték kérgüket annyira, hogy életképtelenné váltak. Most aztán még ve­szélyesebb a helyzet. A mun­kát csak komoly felszerelés­sel lehetne folytatni, de arra nincs pénze a tanácsnak. Próbálták megbízni a kivá­gással az Óbuda Tsz-t és a Pilisi Erdőgazdaságot, de nem vállalták. — Kik vagdosták be a fák törzséit? — Nem akad gazdája. — Hogyan tovább? — Nem tudom — mondja a titkár. — A Pest megyei Tanács annyit tett, hogy en­gedélyt adott a munkára. De ehhez komoly gépek és szak­emberek kellenének. Félek, addig húzódik á dolog, amíg komoly baj lesz. Nekem is az a véleményem, hogy folytat­ni kellene az elöregedett nyárfák kivágását. De azon­nal csemetéket ültetni a he­lyükre. Az ember alig tud kiigazdoni ebben a dologban. Elegem van belőle, mert min­dig annak van igaza, aki megszólal, de az ügy nem mozdul ki a holtpon*~ól. Megáll az ész, komoly fel­nőtt emberek ennyire felelőt­lenek legyenek, hogy szándé­kosan tönkreteszik a fákat. Önkény és törvény A surányi üdülőtelepen ta­vasz van. Bár a villák, há­zak többsége még üres, hét­végeken azonban már bené­pesül a környék. A megyeri fasor •— az ügy főszereplője — tényleg szép, ám tagadha­tatlan az emberi kéz barbár garázdálkodása. Tasnádi Ta- másék nyaralója éppen a hatalmas fák alatt húzódik' meg. S hogy felesége mit mond? — Tíz éve lakunk itt, de most már félünk. Amikor a rádió mondja, hogy valahol 70—80 kilométeres szél van, azért szurkolunk nehogy er­re jöjjön. Ha ittlétünk ide­jén vihar közeleg, a férjem a távolabbi szobába pakolja a családot... Szerintem is fontos, hogy minél előbb ki­vágják ezeket a veszélyt je­lentő fákat. De nem úgy, ahogy eddig. Ezt már egy ember nem csinálhatja anél­kül, hogy valami, valaki ne forogna veszélyben. Én el­hiszem, hogy nehéz helyzet­ben van a tanács, ennek el­lenére valamit tenni kellene. Ez biztos, bár a látottak azt mutatják, hogy az emberi nemtörődömségnek és ha­nyagságnak nincs határa. Mindenki csak a maga igazát keresi még annak az árán is, hogy önkényesen pusztítja a fákat. Túl azon, hogy ez tör­vényellenes, saját testi és va­gyoni épségét kockáztatja. A tanács — úgy tűnik — egy­előre tehetetlen. Nincs pénze arra. hogy embereket, gépeket béreljen a munkához. A helyzet viszont egyre tartha­tatlanabb. Addig kellene megoldást találni, ■ amíg nem következik be tragédia. A ki­vágásra ítélt fasor egyelőre még áll. De mi lesz, ha feltá­mad a szél... L. J. tős árbevétel-csökkenést okoz szövetkezetünknek. Ami pedig a nyereséget illeti: az alap- anyagárak emelkedése nagy­mértékben és nem kedvezően befolyásolja. . J Jelzőlámpák Példaként említi, hogy az alumínium legutóbbi áreme­lése gyors intézkedésre kész­tette a vezetőséget. Tőkés partnerek ugyanis nem járul­nak hozzá év közben az árak módosításához. Emiatt aztán az alumíniumöntvény­ből készülő nagy lyukasztók gyártását erőteljesen vissza­fogták. — Legnagyobb gondunk azonban mégsem a jelen, ha­nem a jövő — szögezi le be­szélgető partnerem. •— Ad­dig, míg 1978-ban 85, tavaly pedig 68 millió forint nyere­séget értünk el: nagy össze­geket fordíthattunk beruhá­zásokra, műszáki fejlesztésre. Idén a 12 millió forintból csak 400 ezer forintot szán­hatunk beszerzésre. Pedig, mint kiderül, nagy az érdeklődés írószereink és kis irodagépeink iránt itthon és határainkon túl egyaránt. Rendelésük bőségesen van, soha ilyen jó helyzetben nem voltak. És nem csupán a fel­sorolt cikkeik kelendők. A szövetkezet — két éve egye­sült egy másikkal — új pro­filokkal is gazdagodott. Éh­ségeikben ma már műanyag áruk és műszerek is készül­nek. Utóbbit illetően egy je­lentős sikerről számol be a főmérnök: kooperációs szer­ződést sikerült kötniük a nyugatnémet Kroner Electro céggel. Ennek értelmében megbízást kaptak kisméretű kapcsolók és jelzőlámpák gyártására, idén 200 ezer márka értékben szállítanak. Három műszakban — Ha a gazdálkodás körül­ményei nehezebbek is, alapo­sabban körülnézünk, hol, mit tehetünk munkánk hatékony­ságának növeléséért — foly­tatja a tájékoztatást a fő­mérnök. — Csak néhány ed­digi intézkedéseink közül: fe­lülvizsgáltuk, s ahol kellett, módosítottuk a normákat; bővítettük az egyéni darab­bérben dolgozók körét; a nagy teljesítményű berendezéseket teljes egészében átállítottuk három műszakra. A munka- szervezésben is előrébb lép­tünk : például átcsoportosítot­tuk a gépparkot, s ezáltal a minőség is javult. Műszaki gárdánk mostanáig is sok kis célgépet tervezett és készí­tett, nemrég állítottuk üzem­be a legújabbat. Addig, míg korábban olyan szerszámot használtunk a rostirónüzem- ben, amellyel egy nyomással csak 36 darab rostiróntest esett ki a gépből, most egy­szerre 80 készül az új szer­számmal. A kérdésre, hogy eredmé­nyes negyedévet hagytak-e maguk mögött, egyértelmű, határozott igen a válasz. Dodő Györgyi Cementgyárakban is hasznos Radioaktív mérőműszer

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents