Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-30 / 76. szám
lakarékosság - ésszerűen írta: Faluvégi Lajos pénzügyminiszter Bánjunk ésszerűen és takarékosan szellemi és anyagi erőforrásainkkal. A takarékosságnak — amely az okos, ésszerű gazdálkodás követelménye — át kell hatnia egész tevékenységünket, s a gazdálkodás szerves részévé, életünk általános normájává kell válnia. (Az MSZMP Központi Bizottságának beszámolójából.) Kutak, kutasok A szocialista gazdaságban, amelyben a termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak, s a gazdasági és társadalmi folyamatokat megtervezik, elméletileg könnyebb takarékosan gazdálkodni, mint bármely ezt megelőző társadalmi rendszerben. Mert mindaddig, amíg a takarékosság csak az egyéni vagy a részérdekeket, mégpedig egy viszonylag szűk rétegnek az érdekeit szolgálja, az nem terjed ki mindenre és mindenkire: nem általános, még akkor sem, ha benn az üzemben nagyon szigorú, nagyon takarékos és nagyon ésszerű gazdálkodás folyik is. Társadalmi méretekben ugyanis, ha a profitérdek azt kívánja, pazarlóan bánnak mind az anyagi, mind a szellemi javakkal. A szocialista gazdaságban ellenben eltűnnek azok a részérdekek, amelyek a takarékosság ellen hatnak. Az ország minden gazdagsága a közösségé, a nép tulajdona, ezért válik lehetővé — történelmileg először — a társadalmi méretű, tudatos takarékosság. Valtozo körülmények Ma még lépten-nyomon találkozunk — hol apró, hol nagy dolgokban — az ésszerűtlen gazdálkodással, a pazarlással. Nyilvánvaló, hogy e jelenségek társadalmunknak nem lényegi vonásai, működésének nem föltételei, hanem tőle idegen, az egészséges működését zavaró tünetek. Jelenlétük mégsem vitatható, s ez irányítási rendszerünk és gazdálkodásunk hiányosságaira hívja jel a figyelmünket. Ismeretes, hogy építőmunkánk körülményei a hetvenes évek elejétől nagymértékben módosultak. Végérvényesen megszűnt annak lehetősége, hogy gazdaságunkat extenzív módon fejlesszük. Munkaerő-tartalékaink kimerültek, a gazdasági növekedéssel járó eszközszükséglet fokozódott, egyszersmind a hazai és a külföldi piacokon egyaránt megnövekedett a kereslet a korszerű, jó minőségű termelőeszközök és fogyasztási cikkek iránt. Gazdálkodásunk külső feltételei számunkra kedvezőtlenül változtak. A legfontosabb nyersanyagoknak és energiahordozóknak, a fejlődés jelenlegi szakaszában létfontosságú, korszerű műszaki fölszereléseknek és berendezéseknek az importára exporttermékeink árához viszonyítva erőteljesen felszökött. A cserearányok romlásából fakadó veszteségek rövid idő alatt nehéz terheket róttak az országra. A régebbi időszakokhoz képest is viszonylag szűkösebb erőforrásaink csak akkor lesznek elegendők élet- színvonalunk fejlesztésére és gazdasági feladataink megvalósítására, ha minden eddiginél ésszerűbben és takarékosabban használjuk fel azokat. Mit jelent tulajdonképpen a takarékosság? Azt jelenti, hogy anyagot, erőt és pénzt csak a legszükségesebb mértékben használjunk fel, mert a fennmaradót más célokra fordíthatjuk, vagy a jövőre tartalékolhatjuk. A takarékosság és a gazdálkodás rokon, sőt mondhatni, lényegileg egyazon fogalmak. Hiszen az ésszerű gazdálkodás — egy kissé leegyszerűsítve — az erőforrások ésszerű elosztását jelenti. A takarékosságon pedig azt értjük, hogy erre vagy arra a célra csak annyit használunk fel bármiből, amennyit okos gazdálkodással mindenképp muszáj, mert így a többit más, új célokra hasznosíthatjuk. Szigorú következetesség Takarékoskodni nem könnyű. Rendszerint sokkal egyszerűbb köny- nyedén, végül is pazarlóan bánni az anyagokkal, az energiával, a gépekkel, még az emberekkel is, mintsem takarékosan, megfontoltan, szűkmarkúan gazdálkodni. De nincs más út: felelősségteljes döntéseket kell hozni, vállalni a vitákat is, olykor bizonyos személyek munkáját megszorító határozatokat kell közölni. Ez sokszor népszerűtlen dolog is. Nehéz feladatokat ró a kormányzati, irányító szervekre, a vállalatokra és a szövetkezetekre, az intézményekre és a háztartásokra egyaránt. A kormányzatnak azonban elsődleges feladata, hogy megfelelően ösztönözze és támogassa a kiván,atos takarékosságot, s erélyesen fellépjen a pazarlók ellen. Azt már tapasztalnunk kellett, hogy ehhez nem elegendők a mégoly okosan megfogalmazott határozatok, felszólítások és kérések sem. A szükség mindenkit rávezet a takarékosságra. A kormányzatnak tehát olyanná kell formálnia az irányítási rendszert, hogy abban a vállalatoknak, intézményeknek elemi érdekük' és; szükségletük legyen a takarékos gazdálkodás, azaz, hogy jól járjanak, ha takarékos- kodnak, de rosszul, ha pazarolnak, egyszóval, hogy az okos gazdálkodás létformájukká váljon. Lényegbevágó változást jelentett ebből a szempontból az, hogy a vállalatok a tervmutatók teljesítése helyett már több mint tíz éve a minél nagyobb nyereség elérésében érdekeltek. A kisebb költségnek nagyobb nyereséget kell jelentenie, s így a vállalatoknak közvetlenül előnyük származik abból, ha takarékosan gazdálkodnak. Az elmúlt évek tapasztalatai mégis azt mutatják, hogy ez a természetes gondolatmenet sok csorbát szenved még. A külgazdaság egyensúlyával kapcsolatos gondjaink szempontjából különösen fontos, hogy mind a kormányzati szervek, mind a vállalatok mindent megtegyenek az importanyagokkal és az importtermékekkel való takarékos gazdálkodás érdekében. Ebből a kérdéskörből is kiemelkedik az energiatakarékosság problémája. A tartalékok kutatása Az elmúlt évtizedek során a fejlődő magyar ipar, a korszerűsödő nagyüzemi mezőgazdaság, a szaporodó és egyre modernebb lakások és az életszínvonal emelkedése egyaránt növelték az energiaszükségletet. E fokozódó igényeket eddig voltaképp zavartalanul elégítettük ki, de ennek ára volt: az energiatermelő ágazatoknak fejlesztése és az energia- hordozók behozatalának a növelése sok pénzbe került. Az energiaellátás költségei csak az elmúlt három évben is majdnem 30 százalékkal növekedtek. N emzetközi összehasonlításokból megállapíthatjuk: takarékos energia- gazdálkodással elérhető, hogy energiaszükségletünk az eddiginél lassúbb ütemben növekedjen. Energiával takarékoskodhatnak a fogyasztók: nemcsak azzal, hogy nem égetik fölöslegesen a villanyt, s nem járatják fölöslegesen a motorokat, a gépeket, hanem azzal is, hogy korszerűsítik a kazánokat és tüzelőberendezéseket, s a szállítási rendszerek ésszerűsítésével mérséklik a közlekedési eszközök energiafelhasználását. Ahhoz, hogy a termelés hatékonyabb legyen, fokoznunk kell a társadalmi munka termelékenységét, s takarékoskodnunk kell a munkaerővel. Ma még itt is jócskán akadnak tartalékok. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy foglalkoztatni ugyan mindenkit tudunk, de nem mindenki végez képességeinek és képzettségének megfelelő, értékteremtő munkát: munkaidejüknek egy részét sokan kénytelenek haszontalan elfoglaltsággal tölteni. A társadalom közös fogyasztásában, a közfogyasztásban ugyancsak parancsoló szükségszerűség a takarékosság. Noha a társadalmi közös kiadások gyors iramban növekednek, a legfontosabb ellátások színvonala néhány helyen mégis elmarad még a jogos szükséglettől is, és sokszor kell azt tapasztalnunk, hogy a rendelkezésre álló pénz felhasználásában nem ésszerűen, nem takarékosan járnak el. Sokszor túlzott az igazgatási létszám. Sokan pazarló módon költekeznek reprezentáció címén. Lakosságunk legjobban azokat a takarékossági módokat ismeri, amelyekkel egyénileg is nap nap után találkozik a saját háztartásában. Néhány szokásunkat azonban . már eszünkbe sem jut felülbírálni, pedig ha jól meggondoljuk, ezekben is sok a pazarlás. Érdekes példáját tapasztalhattuk ennek legutóbb, amikor a villamos energia árának fölemelése után kiderült, hogy a lakosság jócskán csökkentette a maga energiafelhasználását. Nyilván azáltal, hogy — nagyon helyesen — csak ott és akkor égette a villanyt és használta az energiát, ahol és amikor arra valóban szüksége volt. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a „takarékosság” nem jár mindig valóságos megtakarítással. Ismeretesek az ötvenes évek takarékos- sági kampányai, amikor rövidebb ujjat csináltak a kabáthoz. Nemrég hasonlóképp értették félre a takarékosság gondolatát azok, akik az iskolákban gyengébb fényűre cserélték ki a villanykörtéket, mert az kevesebb áramot fogyaszt, s elfelejtették, hogy a gyermekek szemének épsége többet ér az áramnál. A lehetőségek összhangja Találkozhatunk nehezebben megítélhető, olyan takarékossági „mód- szerek”-kel is, amelyek könnyen átbillentenek bennünket a lónak ama bizonyos másik oldalára. Például világszerte elítélik a túlzó és pazarló luxuscsomagolást. Ezt mi is elítéljük, de azért nem szeretnénk, ha a takarékosság ürügyén megint odajutnánk, hogy az üzletekben az árut csak úgy csupaszon a kezünkbe nyomják, anélkül, hogy egyáltalán becsomagolnák. Kifogásoljuk a túlzott reklámköltségeket is. De azért az sem hélyes, ha egy új árucikkről egyáltalán nem tájékoztatják a fogyasztóközönséget, és emiatt nem is tudják eladni. Azt jelenti-e a takarékosság, hogy spártai módon kell élnünk? Nem, egyáltalán nem azt jelenti! De csakis a lehetőségeinkkel összhangban lévő életmódnak lehetünk • a hívei, hirdetői. Ennek része ma már Magyarországon a két és fél millió tévékészülék, nyolcszázezer magánautó, '.több százezer hétvégi ház, az, hogy lakosságunknak a fele külföldön tölti a nyarat, és így tovább. Általában nem az olyan takarékosságot hirdetjük, amely akadályt jelenthet valamilyen józan cél elérésében, hanem az olyant, amély- nek révén az eredeti cél kisebb ráfordítással is elérhető, megvalósítható! Ez válik igazán társadalmunk javára, mert gazdagabbá teszi népünket! Korunk egyik jelképe az utak szegélyén strázsáló kútoszlop. Oázis a tikkadt porlasztójú motoroknak. Naponta suhanunk el az oázisok mellett, s komor pillantással nézzük a számlálót, amikor itatunk. Az itató, e különleges szerepű bádognyáj-ju- hász kedves vagy morcos, udvarias vagy neveletlen. Akad közöttük, aki harmadszorra ott járva már megismer, s olyan is, aki bár évek óta dugdossa a gumikígyó csőrét a falánk tankszájba, még biccentésre sem érdemesít. Pedig eladó ő, csak még nem jött rá, üzletben áll. Sokuk sértett fenséggel teszi dolgát, mint akinek egészen máshol lenne a helye, s fatális véletlen, hogy itt lelhető. Egy valamiben teljesen azonosak. Értékítéleteikben. Két forint borravaló: szótlanul teszik el. Három és öt forint között: mormogás. Öt fölött, ha éppen úgy jön ki az összeg kerekítése: köszönöm. Egy tízes: legyen máskor is szerencsénk uram, jó utat. Kik ők? Áll a megyei benzinkutaknál volt tanácselnök, volt gyárigazgató, vegyészmérnök, tanár, soha semmiféle sarzsit nem szerzett betanított munkás, s olyan fiatal ember is, aki rögtön itt kezdte a pályát. Utálom — mondja. A munkáját? A sok hülyét, aki idejár, reccsen rám türelmetlenül, értsem, ahogy akarom. Ezerhátszázas Ladája ott várja a kutát körülfogó pázsiton. Hamar összejött a rávaló. A sok hülyétől, aki idejár. Semmi kiszúrás Pest megyében 130 ezer gépjármű zabálja az üzemanyagot. Pardon: van, amelyik fogyaszt, fogyasztgat — mint a körzeti védőnők kedvelt mopedjei, robogói —, olyan, amelyik iszik, s olyan is, amelyik zabái. A kutas: Jár ide kérem Mercedes, Peugeot, Volvo, naná, hogy maszekok, s van egy tag, hát kérem, annak a Lincolnja huszonhat litert fogyaszt. Extrából! Tudja, mennyi'borravalót ad a tag? Egy petákot se! Ha egy forint jár vissza neki, azért is nyújtja a markát. Tiszta szívből utáljuk itt mindannyian, de a főnök megmondta, semmi kiszúrás. .Már miért szúrnának ki vele? Rámnéz, mint ütő- dött gyerekre a papája, s kérdi: viccel? A megye lakosságának tulajdonában napjainkban már nyolcvanezer személygépkocsi van. Ha havonta csak kétszer tankolnak ezek a kocsik, akkor az évi 1 920 000 alkalom. Tessék tovább számolni... mondjuk, három forintos átlaggal. Tényleg nem vicc ez. Tavaly, az addig megszokott évenkénti 100 ezer tonna helyett, mindössze 25 ezer tonnával növekedett a motorbenzinek eladása. Örüljünk? Talán örülhetnénk. Ha nem tudnánk, ez a szerényebb emelkedés úgy ment végbe, hogy rendkívüli módon megnőtt a 86-os oktánszámú benzinek forgalma, míg a szuper- és extra benziné meredeken csökkent. A kutas: Kérem szerkesztő úr, ezt kellene megírni, három Zsigás közül kettő biztos, hogy normált tankol, tessék végignézni, ha nem hiszi el nekem. Megy tönkre a motor, s az istennek nem hiszik el, még a haverok sem, hogy többet fogyaszt a kocsi, semmit nem nyernek vele. Emelkedő görbe Kérdés Százhalombattán: a különböző benzinek finomításának ráfordítását tükrözné az erőteljesen eltérő ár? Tömör nem a felelet. Hát akkor? Mire jó az, ami külföldön régen nem dívik, azaz a különböző oktánszámú benzinek árának ekkora távolsága? Mire ösztönöz? Takarékosságra? Aligha. Látszatok szülője. Mintha az autós olcsóbban közlekedne. Mintha a népgazdaságnak egyszerűbb lenne a dolga. A mintha azonban nem gazdasági kategória. Évek óta szinte változatlan a motorkerékpár állomány a megyében, a személygépkocsiké viszont növekszik egy év alatt mostanában annyival, mint amennyi magántulajdonú kocsi összesen volt a megyében a hatvanas évek első felében. Vannak, akiknek oda-vissza negyven kilométert kell megtenniük, hogy tankolhassanak. Jelentésből kiemelt mondat: „A kútoszlopok területi megoszlása nincs összhangban a járműállomány emelkedésével, s ebben változás a csekély beruházási lehetőségek miatt a hatodik ötéves tervben sem várható.” Egy másik jelentés egyetlen mondata: „A hosszú járműoszlopok kialakulása most már állandó jellemzője lett az egyszámjegyű főútvonalaknak." A vegyes összetételű járműoszlopban haladó személygépkocsik átlagos sebessége ötven, ötvenöt kilométer. Ebben a sebesség- tartományban a középkategóriájú kocsik — a hazai állomány nagy része! — fogyasztási görbéje emelkedik. Takarékoskodunk, de úgy-e, ott-e, amint ahol kellene? S még egy félmondat, szintén jelentésből: „Nagymértékben növekedett a lakosság egy főre jutó energia-felhasználása, különösen benzinből...” A félmondat az MSZMP Központi Bizottságának a XII, kongresszusra beterjesztett előzetes jelentéséből való. Eljöjjön kakaóért A kutas: Nem tudom, mit mondott a többi kolléga, de itt mifelénk leült a bolt. Egy csomó kuncsaftomról tudom, leállította a járgányt, egyszer egy héten, ha megy vele. Az az igazság, hogy mindenki bolondult a kocsiért, az is, akinek úgy kellett ösz- szekeresgélni a pénzt, hogy eljöjjön hozzánk kakaóért. Akkor is, amikor még négy forint volt egy liter szuper, hát akkor mostanában képzelheti. Mondtam az asszonynak, nem üzlet ez már, alkonyodik... És ? Marad a kérdés a levegőben, válasz nélkül, mert mögöttem már kocsisor áll. Bádogsárkányok prüszkölő serege vár itatásra hétfőtől vasárnapig, s jövő héten újra meg újra. Kutakhoz, kutasokhoz jámborodnak éhségükben, s utána ismét falni kezdik a kilométereket. Mit mormoghatnak a motorháztető alatt, amikor látják lámpa-szemükkel az öles plakátokat; gyorsítson lassabban, állíttassa be a gyújtást ... a porlasztót... tartsa az előírt légnyomáson az abroncsokat... kinek van erre energiája? Csak: mi az az erre? Mire, ha mindenre? Vagy úgy hisszük, a közlekedés gazdasági érdekeltségét helyettesíthetik a palánkokra ragasztott betűk és ábrák? MÉSZÁROS OTTO Változó síkok Dallas Jenő rajza
