Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-30 / 76. szám

1980. MÁRCIUS 30., VASÁRNAP ~kMAop Megalapozott fejlesztés Mennyibe kéri a virág? Akár a termelőt, akár a vásárlót kérdezzük, kénysze­redett mosoly kíséretében egy a válasz: sokba. Természetes persze, hogy emiatt a termelő feje fáj gyakrabban, hiszen szemet gyönyörködtető porté­kájától hasznot, megélhetést vár, s nem ráfizetést. Azt tartja a közhidelem, hogy a virágtermesztés aranybánya. Nos, a termesztő gazdaságok a megmondhatói, az utóbbi időben mennyire nem helyt­álló ez a bölcsesség. Nehéz az üzlet A nagykovácsi Rozmaring Termelőszövetkezetben Szege­di Miklós főkertész magyará­zatát is adja: — Az energia­árak emelkedése miatt a vi­rágtermesztés dekonjunkturá- lis ágazat lett, magyarán ne­hezen megy az üzlet. A gaz­daságosság követelményének az egyre növekvő termelési költségek miatt nehéz eleget tenni. Amikor energiáról be­szélek, nemcsak áz üveghá­zak fűtéséhez szükséges szén­re, olajra, villanyáramra gon­dolok, hanem a termesztési technológiára, az öntözővízre, a műtrágyára, az emberi mun­kára, a szállítási költségekre. A főkertész szavait a gaz­dálkodásukat hűen tükröző adatok is megerősítik. A 65 ezer négyzetméter üvegház fűtése a növény biológiai szükségleteit tekintve tetemes fűtőanyagot, esetükben paku­rát igényel. Korábban egy négyzetméter fűtéséhez 70 ki­ló pakurát használtak fel. Az áremelkedések arra késztették őket, hogy különböző módon 60 kilóra csökkentsék ezt a mennyiséget. S legfeljebb még 5 kilogrammal tudják lejjebb szorítani a mutatót. — A dolog nem olyan egy­szerű — fejtegeti a főkertész. A megépített . üvegházak, a technológia, a növénykultúrák adottak. Az öfeszes energiakölt­ség mintegy 50 százalékos emelkedését emellett, vagy ellenére kell ellensúlyozni. Csökkenő nyereség Mint a további magyará­zatból kitűnik, inkább elle­nükre. Az üvegházak megépí­tésekor még keveset törőd­tek a gyártók a jó szigetelés­sel, a drága energiával pedig ma már luxus a vak világot fűteni. A gépek, berendezések, kazánok cseréje olyan jelen­tős anyagi befektetést igé­nyelne, amit a gazdaságok nem vállalnak. Mégsem ül­nek tétlenül. — A szövetkezet 115 milliós termelési értékéből 75 milliót a dísznövényágazat termel meg — szolgál tényekkel Sze­gedi Miklós. A korábbi 18 milliós nyereségünk, most az összes megtakarítást, erőfeszí­tést figyelembe véve is 12 millióra csökken. Ezek a té­nyek a tetteket szorgalmaz­zák. A Rozmaringban, ha nem is varázsszernek, de megoldás­nak tekintik az üvegházak megfelelő szigetelését, a kazá­nok rekonstrukcióját, a mun­ka- és üzemszervezés javítá­sát. Kevésbé hőigényes nö­vénykultúrákat részesítettek előnyben, s meglevő lehetősé­geiket igyekeznek maximálisan kamatoztatni. A módszerek íözött nem utolsó a sorban; aogy a termelői árakat a ter­vezett 3 százalék helyett át­lagban hat százalékkal eme­lik. Ez persze kihat a fo­gyasztói árak alakulására is. ban, Sasadéknál is hasonló a helyzet. Porgányi Gyuláné üzemgazdasági osztályvezető, Hochenburger Anna ágazatve­zető és Zalay Etele üzemveze­tő, ugyancsak gondterhelt. — Néhány telepünkön négy fajta energiát — földgázt, ola­jat, kokszot és a DHV-hulladék energiáját használjuk — sorol­ja az osztály vezetőnő, öt hek­tár területű növényházunk fű­tési költsége 6,7 millió forint­ról, 10,6 millióra emelkedett. A kertészetben nagy mennyi­ségben használt tőzeg, műtrá­gya, növényvédőszer ára is nőtt. Így nem véletlen, hogy az eredményességünk minimá­lis. Hochenburger Anna a mos­tanában gyakran hallott érvet is megemlíti: — Tudjuk, mit lehetne tenni, de a megcsor­bult fejlesztési alap gátat szab a szép terveknek. Most csupán 35 százalék a hasznos terület az üvegházakban, a többi út. Egy gördülő asztal 90 százalé­kos helykihasználást tenne le­hetővé, ez azonban komoly beruházást igényelne. Látszattakarékosság Zalay Etele néhány gondolat­tal még kiegészíti a módszerek sorát: — Most látjuk csak, meg­érte annak idején a drága, ak­kor legmodernebb technológiát megvásárolnunk. A 70-es évek technológiájával ma már élet- képtelenek lennénk. De arra is vigyáznunk kell, ne essünk át a ló másik oldalára. Lát szattakarékosság, Ha csökkent­jük a fűtőenergiát, sőt ráfi­zetés. Hosszabb lesz a ter­mesztési idő, később lesz pénz a virágból! . Megalapozott fejlesztés — hangzik a szakemberek szá­jából a varázsszó. A Sasad- ban ez azt jelenti, ,hogy a ke­vesebb gépet, beruházást igénylő szabadföldi gladiolusz- és tulipánhagyma termeszté­sét szorgalmazzák, hisz erre a szocialista és tókés piacon egyaránt akad vevő. Nyilvánvalóan jogosan kí­vánkozik ide a kérdés: Nem számítottak erre a gazdaságok, nem .könnyíthettek volna sa ját magukon korábban hozott intézkedésekkel ? Szegedi Miklós hasonlattal válaszol: — Olyan volt ez, mintha feküdnénk a síneken, tudjuk, jön a vonat, már lát­juk, hogy robog, és még sincs erőnk felkelni. De félre a tré­fát, nagyon sok tényező össz­hangját kellett volna ahhoz megteremteni, hogy az árhatá' sok csökkenthetők legyenek. Kivédeni semmiképp sem tud tűk volna! Gáspár Mária Jó üzlet a kecske, a sajt Beruházások Szigetesépen Jó évet zárt tavaly három község gazdaságainak egyesü­lése — Szigetcsep, Szigetszent- miklós, Szigetújíalu — révén létrejött Lenin Termelőszövet­kezet. A nemzetiségi terület — magyarok, németek, szer- bek élnek itt — legnagyobb gazdasági egysége jó munkája révén közéi ötvenezer forintos átlagbért tudott tagjainak' fi­zetni. A mintegy 800 tagot, közte 25 mérnököt és 45 kö­zépfokú végzettségű szakem­bert foglalkoztató szövetkezet árbevétele a 350 millió fo­rintot is meghaladta. Eredmé­nyeikről, terveikről ,dr. Németh Lukács elnök .tájékoztatott. — Ügy érzem, ha tevékeny­ségünkről szólok, akkor ter­veinkről, elképzeléseinkről is beszélnem kell. Először talán néhány szót a növénytermesz­tésről. Kétezerötven hektáron gazdálkodunk, .500 hektáron őszi búzát és árpát, 200 hek­táron napraforgót, 550 hek­táron kukoricát, a fennmara­dó területen pedig silókukori­cát termesztünk, illetve rét­gazdálkodást folytatunk. — Állatenyésztésünk három ágazatra oszlik. Broylercsir- ke-telepünkön évi 130 vagon, azaz egymillió darab csirke elő­állítása a feladatunk a her­nádi rendszerben. Szarvasmar­ha-állományunk jelenleg-■ 300 darab, de már építjük'a 640 férőhelyes telepet. Elkészülte után a magyar tarkát kíván­juk keresztezni az Ayser mar­hával, miután jól tejelő faj­tát szeretnénk létrehozni. Vé­gül szólnom kell a kecske­ágazatunkról is. Jelenleg 250 anyaállatunk van, amit idén 500-ra kívánunk növelni, majd jövőre már 1000 darabbal sze­retnénk számolni. A kecske­húst már jelenleg is export­ra küldjük, de jövőben egy saját kecsketejfeldolgozó elő­készítése révén az itt előállí­tott sajtot is exportálni kí­vánjuk. B. M. Laskagomba A csepeli Duna Kertészeti Mgtsz- ben többek között laskagombát is termesztenek. Az érdekes, de ha­zánkban kevésbé ismert gombafaj nagyüzemi ter­mesztési rendsze­rét a termelőszö­vetkezetben dol­gozták ki és innen látják el táp­anyaggal a rend­szergazdasághoz tartozó szövetke­zeteket, illetve kistermelőket. A termelőszövetke­zet az idén mint­egy negyven va­gon alapanyagot készít. A lelkesedés önmagában kevés Megfizettük a tanulópénzt Nehezen tudtam elképzelni, amint — bokáig taposva a tör­melékben — jártuk a helyisé­geket, nézegetve az egyelőre csak nyomokban fölfedezhető majdani valóságukat, hogy itt nyárra minden kész lesz, el­vonulnak a munkások és vég­re működni fog a régóta várt, kibővített, korszerű óvodakony­ha Pusztavacson. Időt nyerünk — Kész lesz ez, muszáj — erősítgette, ki tudja hányad­szor, Somogyvári László ta­nácselnök, látva tamáskodá­somat. — Éppen itt az ideje tette még hozzá, majd mint­egy csak magának megjegyez­te: — Hiába, a lelkesedés ön­magában kevés. Ezt az odavetett félmonda­tot ott, akkor, nem értettem, de amint később a beszélge­tés során kiderült, az építke­zésnek történeke van; jó há­roméves múlttal és több ta­nulsággal. — Régi gondunk a gyer­mekélelmezés megoldása. Tá­borfalván, Hernádon 1978—79- ben a helyi üzemek, a tsz, a lakosság összefogásával meg­történt a felújítás, bővítés, de maradt még Pusztavacs. Pénz azonban semmi. Pedig az 1860-ban épült konyha elavult és ha az előírásokat nagyon szigorúan vesszük, be is kel­lett volna csuknunk. Hát el­határoztuk, lesz ami lesz, be­lefogunk az építkezésbe. Mikor? — 1977-ben. A helyi párt- szervezet, a község tanács­tagjai, a Hazafias Népfront megbízottjai, széles körű tár­sadalmi akciót szerveztek. — Meg is mozdult az egész falu. Volt egy épííési engedé­lyünk, egy alapozási tervraj­zunk, a Viktor-majorban le­bontásra ker.ült épületből tég­la és az erdészettől a tetőhöz szükséges faanyag. Nekikezd- tünk. Pár hónap alatt elké­szült a régi konyhához L- alakban hozzátoldott űj rész. És akkor leálltunk. — Oka? — Nem volt meg a munka folytatásához szükséges teljes tervdokumentáció. — Anélkül kezdtek az épít­kezéshez? — Igen. Gondoltuk, a tervek jóváhagyásáig fölhúzzuk az épületet, azzal is időt nye­rünk. Sajnos, rosszul okoskod­tunk. Hiába volt a gyors in­dulás, több mint egy évig várni kellett. A tanulság — Miért? — Nem készültek el a ter­vek és menet közben sok olyan probléma merült fel, amelyek miatt abba kellett hagyni a munkát. Mi ugyan­is ’ eredetileg úgy gondoltuk, hogy a belső munkálatokat is saját erőből megcsináljuk, szakmunkás-csoportjaink köz­reműködésével, részben tár­sadalmi munkában. Az átadás előtt pedig majd egy vállala­tot felkérünk, vizsgálja át az építkezést, rendben van-e min­den és az esetleges hibákat ja­vítsa ki. Község a két wins között D'csd ritkán úticél. Átro­bog rajta az autó Pestről Du­naújvárosnak. Paksnak. Pécs­nek tartva. Néha túl .gyorsan forognak a kerekek; a fővá­rosból kiszabadult lóerők fity- tyet hánynak a jelzőtáblának — nyolcvannal, százzal söpör­nek végig a falun. Sok a bal­eset. a legsúlyosabbak is. Diósd gyakran úticél is. Mint agglomerációs községek­ben. délutánonként ontják a buszok a Kőbánya, Csepel, Angyalföld üzemeinek hazaté­rő dolgozóit. Három és fél ez­ren laknak itt, a munkaképe­sek egy része helyben talál munkát, a Csapágygyárban, a Mechanikai Művekben, de a többiek ingáznak. Diósd így tavasztájt meg­duzzad. Van vagy 1800—2000 telek errefelé; hétvégeken, de nyáron hosszabb tartózkodás­ra is ide vándorol vagy 5000 ember, szinte megoldhatatlan gondok elé állítva az ellátá­sért felelősöket. Vannak idény­boltok, több magánkereskedői engedélyt is kiadtak: kevés, kevés, kevés. Diósdnak öröm és gond a kertek tömege. A munkában megfáradt ember pihenést ta­lál bennük, szerény termé­sük élég a családnak, néha egy-egy kosár gyümölcs bejut a Fény utcai piacra, július— augusztusban a 70-es út men­tén kis asztalokon gyönyörű Szerényebb választék Válságos időszakot élnek át a dísznövénytermesztő gazda­ságok, s mégsem kongatják a vészharangot. — Távlatokban nem aggasz­tó a helyzet — véli Szegedi Miklós. Most kiderül, mekko­ra az ágazat teherbíróképes­sége. A kipróbált technológia, a jó termelési rendszer, a fel­készült szakgárda bizonyíthat. A virág keresett s az is ma­rad. A vásárlóknak azonban sajnos hozzá kell szokniuk nemcsak a magasabb árakhoz, hanem a téli hónapokban a szegényesebb választékhoz is. A szomszédos virágcentrum­A tanácsnak pedig sem em­bere, sem pénze erre. Bolla Gyula elnök dokumentálja: ami pénzt tereprendezésre, parkosításra annak idején a lakások árához hozzászámol­tak — rég elfogyott. Ezek után meg — mond­ja — fő a fejünk, hogyan ta­lálunk a közelgő tanácsvá­lasztáskor a lakótelepi hét körzetbe megfelelő, lelkes, ak­tív és aktivizálni tudó tanács­tagot. Sajnos, a diósdi helyzet ál­talánosítható: több lakótele­pen nagy gondja a népfront­nak, tanácsnak: lakossági képviselő kellene, de nincs. És ha fenti probléma álta­lánosítható, úgy szinte a diósdi élet minden területe hasonlít az agglomeráció te­lepüléseinek bújához-derű- jéhez. Elkészültek a szép sportpályák — megyéi támo­gatással, de sajnos gondno­kot még nem találtak, hiába a státus —; sokat segít az MGM, a Mechanikai Müvek — utóbbi szocialista brigád­jaival, előbbi inkább anya­giakkal —; épülnek utak, jár­dák — a tengelytörő Homok­bánya utcát most pofozzák helyre a bányát használó, Fővárosi Közterületfenntartó Vállalat szakemberei —; van szép orvosi rendelő, a Sasad Tsz falerakata előtt hosszú sorok, bent csemeték bőven, ültetésre várnak. Két város, Érd és Pest kö­zött kis község. Diósd. A. Gy. — Hamarosan kiderült, hogy túl egyszerűnek képzeltük a dolgokat. Sok mindennel nem számoltunk, elsősorban azzal, hogy teljes és összehangolt belső gépészeti; villany- és vízvezeték; valamint fűtési tervek nélkül nem lehet dol­gozni. Mi például a konyhá­ba hagyományos, vegyes tü­zelésű fűtőberendezéseket gon­doltunk, de a higiéniai, kor­szerűségi szempontok megkö­vetelik az' olajtüzelést. A KÖJÁL a már fölhúzott épü­letben több módosítást kí­vánt, egyebek közt ajtók, ab­lakok áthelyezését. Az áram- szolgáltató vállalat nem en­gedte meg, hogy az óvoda melletti villanyoszlopról hoz­zunk áramot, elrendelte, hogy közvetlenül a trafóból, föld­kábelen vezessük a szükséges energiát. Szóval, szépen meg­fizettük a tanulópénzt! — Mikor leültünk beszél­getni, azzal kezdte, hogy mind­azt, amit el fog mondani, csu­pán a tanulság kedvéért teszi. Hogyan lehetne tehát össze­foglalni tapasztalataikat? — A legfontosabb: a lelke­sedés önmagában kevés. Min­ket sürgettek a körülmények, de nem volt elég pénzünk, nem állt rendelkezésünkre kész, használható és- olcsó terv. En_ nek ellenére úgy gondoltuk, hogy saját erőnkből megold­juk a kitűzött feladatot. Másutt is sürget — Ma már tudom, hogy ilyen nagy beruházást pénz nélkül, kivitelező vállalat nél­kül, hiába minden jószándék, nem lehet megvalósítani. De! Talán túl -naivnak tűnő erő­feszítéseink mögött olyan probléma van,' amire jó len­ne odafigyelni. Rajtunk kívül nagyon sok községben gond ma a gyermekélelmezés. Má­sutt is kevés a pénz, sürget az idő! Talán, ha rendelkezés­re állna ilyen objektumok kész, olcsó típusterve, köny- nyebb lenne a beruházók dol­ga. A társadalmi munkát is jobban lehetne szervezni. Tud­ja, amikor néhány hónapi munkával felhúztuk az épüle­tet és utána több mint egy évig nem történt semmi, az emberek elkedvetlenedtek, ér­tetlenül figyelték a helyzetet. Sokat adtak — Visszatérve az óvoda­konyha történetére, van-e be­fejezés? — 1979-ben elkészült a tel­jes tervdokumentáció, az Ör­kényi Építőipari Szövetkezet­tel megállapodást kötöttünk, így most már kivitelező irá­nyításával folytatódik a mun­ka. — A lakosság részt vesz továbbra is az építkezésben? — Most nem. Társadalmi munkára csak az átadásnál (tereprendezés, takarítás, par­kosítás) számítunk újra. Egyébként nagyon sokat ed- tak a pusztavacsiak, eddig majd 1 millió forint értékű társadalmi munkát. A konyha­bővítés összesen 2 millió fo­rintba fog kerülni. S. H. K. barack- és, szilvahalmok ál­lítják meg a friss ízeket kí­vánó vándort. A kerteket majd mindenütt szépen mű­velik, ám ahol nem... A ga­zos, elhagybtt telek nemcsak látványnak lehangoló, de a gondozatlan fákról a kártevők a szomszéd szépen metszett, permetezett gyümölcsösébe is átvándorolnak, pusztítani. Akad, ahol inkább a másikét, a romlásnak indultat is gon­dozza, növényvédővel szórja a telekszomszéd, védve így a sajátját. Diósd — mondják —, két részből áll. A régiből és az újból. A jelzők a lakóhelyek építésének idejét és nem va­lami szemléleti elkülönítést fejeznek ki. Sőt. De ez kicsit bővebb magyarázatot indokol: Felépült egy elegáns, szép lakótelep, több száz lakással, otthont adva majd’ másfél ezer embernek. Főleg más­honnan idetelepültöknek, akik jelentős része értelmiségi, or­vos, mérnök, rádiós, tévés, ve­zető hivatalnok. A régiek, az ősdiósdiak szívesen látták őket, hiszen — ne tagadjuk — sok minden éppen a lakó­telepnek köszönheti megvaló­sulását. és ezek a létesítmé­nyek mindenki javát szolgál­ják. A telepen lakók meglehető­sen elzárkóznak. Magatartá­suk részben indokolt: máshol dolgoznak, mire hazaérnek, alig van idejük, erejük más­ra, mint vacsorára, egy kis tévére. Igen ám, de hasonló a hely­zet a régi faluban és ott, ha nehezen is, de tavaly majd egy kilométernyi járdát meg­építettek a -lakók, segítettek a napközi, az óvoda, az iskola felújításánál, karbantartásá­nál, ,virágokat ültettek por­táik elé. A lakótelepen is van lépcsőház, melyet kitapétáztak a házbeliek, van szépen ápolt gyep, némely ház körül, de ezek sajnos kivételnek szá­mítanak. A gyakoribb: gyo- mos, gazos, rovartanya fű, felborított kukásedény a jár­dán : összerondított lépcsőház. A közömbösség már szinte érthetetlen, hiszen zsebre megy. A házak közös képvi­selői kötelesek beszámolni évente, hogyan gazdálkodtak a lakók pénzével. Háromszori halasztás után is csak pár ember volt erre kíváncsi. Ha pedig saját ügyeikkel — ismétlem: tisztelet a kivétel­nek — alig-alig törődnek, szinte természetes, hogy egy kis ház körüli csinosításra, rendcsinálásra sem hajlan­dók: majd a tanács! felkiál­tással.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents