Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-28 / 74. szám
1980. MÁRCIUS 28., PÉNTEK Jf Kfimap 3 BEFEJEZŐDÖTT A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT XII. KONGRESSZUSA fő erőnk a* elvig pefítíkaig egység KÁDÁR JÁNOS VITAZÁRé BESZÉDE Tisztelt kongresszusi Kedves elvtársak! Kedves elvtársnők! Mint az elnöki bejelentésben elhangzott: a két napirendi pont vitájában 156 elvtars kért és 57 elvtárs kapott szót. A pártélet és társadalmi életünk minden területének képviselője elmondotta véleményét. A? egyik felszólalásban elhangzott, hogy három nemzedék szavát hallottuk itt. Azt hiszem, ezt némileg korrigálni kell, mert ha az összes résztvevőt figyelembe .vesszük, a párt harcosainak talán öt nemzedéke is képviselve van kongresszusunkon. Ide sorolom egyébként azokat a nagyon kedves gyerekeket is, akik az úttörők és kisdobosok nevében üdvözöltek minket. Az elhangzottakból először a legfontosabbat említem. Mind az 57 felszólalót figyelemmel követtem, valamennyien elfogadták a Központi Bizottság beszámolóját (nagy taps), a Központi Ellenőrző Bizottság beszámolóját és a benyújtott határozati javaslatot, mint alapot, ami némiképp még kiegészül. Kongresszusunk titkársága úgy informált róla, hogy az a 99 elvtárs is elfogadja a Központi Bizottság beszámolóját, aki írásban nyújtotta be hozzászólását. Az az elvi, politikai és szervezeti egység, ami ezen a kongresszuson is megnyilvánult a mi fő erőnk! De elmondhatjuk: nemcsak a kongresszus, hanem egész pártunk is egységes. (Taps.) Megállapíthatjuk, hogy közvéleményünk nagy figyelemmel kísérte a kongresszus munkáját. A visszhangból úgy tűnik: helyesli a kongresszus irányvonalát és támogatja munkáját. Erről az a számtalan távirat is meggyőző bizonyítékot ad, amelyet itt ismertettek. A jókívánságon és a sikeres munkának az óhaján kívül úgyszólván majdnem minden távirat a kongresszusi vállalások teljesítését jelentette, sőt, újabb vállalásokról adott hírt. Ez azt jelenti, hogy népünk, közvéleményünk nemcsak politikailag és nemcsak szavakkal, hanem tettekkel támogatja a kongresszus és a párt politikáját. (Nagy taps.) Közvéleményünk visszhangjának ismeretében, azt hiszem, megismételhetjük, amit a Központi Bizottság a beszámolójában mondott: a pártnak élő tömegkapcsolatai vannak, a párt és a tömegek összeforrottak, s a magyar dolgozók a szocializmus alapvető céljaiban — pártállástól, világnézettől, hivatástól, foglalkozástól, rangtól függetlenül — egységesek és tettrekészek. (Taps.) A NÉPm SZABADSAGA, A BÉKE ÉRDEKÉBEN Kedves külföldi vendégeink is elmondták, mi a benyomásuk a kongresszusról, mit szólnak a vitához. Nagyon meleg, elismerő szavakat mondtak, megállapítva, hogy népünk munkájának nagy eredményei vannak mögöttünk. A Szovjetunióban és a többi szocialista országban is kedvező visszhangot váltott ki pártunk XII. kongresszusa. A nemzetközi kommunista mozgalom, a világ kommunista- és munkáspártjai szolidárisán tekintenek kongresszusunkra, és — ahol ezt kifejezésre juttathatták — pozitív véleményt mondtak róla. A kapitalista sajtó nagyjából a valóságnak megfelelően foglalt állást, természetesen a saját terminológiájának megfelelően. Azt mondják rólunk: „A külpolitikában felzárkóztunk a Szovjetunióhoz”. Azt is mondják: a gazdasági kérdésekben nagyon reális és bátor a kongresszus. Mi ezt is tudomásul vesz- szük. Az eddigi kommentárjaik sommázata az, hogy a Magyar Népköztársaság megy tovább az eddigi útján. És ebben igazuk van! (Taps.) Kongresszusunk állást foglalt elvi politikánk folytatása mellett. Folytatjuk bevált módszereinket a párt vezető szerepének érvényesítésében, ennek fő vonása a meggyőzés. Külpolitikánk lényege: mi a társadalmi haladás, a szocializmus, a népek szabadsága és a béke érdekében folytatjuk nemzetközi tevékenységünket. (Taps.) Most már három világrészen épül a kommunizmvj, illetve a szocializmus. A világnézetünkkel, a szocializmussal szembeálló ellenséges erők magyarázgatják, hogy már a szocializmus sem olyan, mint amilyennek eleinte mutatkozott, nincsenek olyan nagy sikerei# ellenben nehézségei vannak. Erre azt mondom: csemegézzenek ők napi propagandájukban, ahogyan akarnak. Nekünk mély meggyőződésünk, hogy az emberiségnek nincs más útja, jövője, reménye, mint a béke és a szocialista társadalom. (Taps.) Béke kell! Amikor a beszámolóban ehhez a témához értünk, azzal kezdtük, hogy most kiéleződött a nemzetközi helyzet. Ez így van, és ez nyugtalanítja a béke őszinte híveit, nemcsak nálunk, hanem a világ minden országában. De arról is mél-yen meg vagyunk győződve, hogy nem lesz új világháború, azt képes megakadályozni az emberiség. Ereje abból az akaratból fakad, amely a világ népeinek jobbik felét összefogja: csak háború ne legyen! Természetesen egy új világháború kirobbantásának megakadályozására más, nyomatékosabb eszközeink is vannak tartalékban. (Taps.) A Központi Bizottság beszámolójában is megmondottuk, hogy mi a viták tárgyalásos megoldásának hívei vagyunk. Azt is megmondtuk — nem most először, de talán itt sem árt megemlítenünk —, hogy a munkás- osztály nem megrögzött híve a fegyveres felkelésnek. A munkásosztály számára a legkedvezőbb a társadalmi rend békés módon történő megváltoztatása, de hogy ez lehetséges-e, nem rajta múlik. Azért említem ezt, mert miközben mi itt tanácskozunk, a burzsoázia megmutatta, hogyan értelmezi az osztályharcot és milyen eszközökhöz nyúl. Gondoljanak a salvadori érsekre, akiről nem hiszem, hogy kommunista forradalmár lett volna, de mert fellépett a junta fasiszta terrorja ellen, kápolnában — amely még a középkorban is menedékhelynek számított — orvlövészekkel meggyilkoltatták. Álláspontunk változatlan: mi nem akarjuk exportálni a forradalmat, az ellenforradalom exportálását pedig nem tűrjük. (Taps.) Nyugaton sokszor úgy emlegetnek minket, mint „csatlósokat”. Mi senkinek sem vagyunk a csatlósai, és senki sem követeli tőlünk, hogy csatlósok legyünk! A Magyar Népköztársaság szuverén, független, szocialista ország! Ennek tudatában él és dolgozik pártunk is, népünk is, és továbbra is így fogunk dolgozni. Politikánkat — legyen szó belpolitikáról, külpolitikáról, gazdaságpolitikáról, életszínvonalról, szociálpolitikáról, kultúráról, vagy akár irányítási módszerekről — mi magunk dolgozzuk ki. Természetesen hívei vagyunk a testvérpártok, a testvéri népek tanácskozásainak, konzultációinak, tapasztalatcseréinek. Az értekezletekre nem azzal a szándékkal megyünk el, hogy mondjanak ott, amit akarnak, a mi pozíciónk változatlan marad. Mi azért megyünk el, hogy mindenkit meghallgassunk. A kollektív bölcsesség elve alapján azért tanácskozunk, hogy okosabbak legyünk, többet lássunk, többet tudjunk, és ha kell, javítsuk a saját álláspontunkat. Egynémely szűkszavú protokoll-közlemény láttán azt mondják az emberek, hogy nem tudják meg belőle, miről volt szó a tanácskozáson. Ez igaz. Ha azonban a nemzetközi aktusokról valamennyi közleményt részletesen ki akarnánk nyomtatni, arra a lapok teljes terjedelme is kevés volna. Biztosak lehetnek benne, hogy zárt és nyílt tanácskozásokon, idehaza és külföldön, mindenütt, ahol képviselőink jelen vannak — ugyanazt a politikát, ugyanazt a pozíciót képviseljük. Ezzel azt szeretnénk, hogy a hozzánk közelés a tőlünk távolállók is értsék és tudják: ha a magyarok azt mondják, hogy „igen” — az igen! És ha azt mondják „nem” — az nem! Amit mi elvállalunk, azt az álláspontot becsülettel támogatjuk, ha pedig valamit nem tudunk vállalni, azt is megmondjuk. Mi szövetségeseinknek hű szövetségesei akarunk lenni és azok is vagyunk! Barátainknak hű barátai akarunk lenni és azok is vagyunk! És a másik oldallal szemben is: ha tárgyalunk és megegyezünk, korrekt, szótartó, becsületes partnerek vagyunk és ezután is azok akarunk lenni! (Taps.) Soha sehol, senki előtt nem titkoltuk, hogy hová tartozunk. Sőt, ahogyan illik, a nyugati világban is ezzel kezdtük a bemutatkozást: „önök tudják, hogy mi a Szovjetunióval szoros együttműködésben, hű barátságban testvériségben élünk. Mi, a Varsói Szerződésben vállalt kötelezettségeinknek becsülettel eleget teszünk, e szerződésnek tagállama vagyunk és maradunk mindaddig, amíg a szövetségi rendszerek egyidejűleg meg nem szűnnek”. Aki velünk kapcsolatot teremtett, ezt tudja rólunk, és e tekintetben a jövőt illetően is megnyugtatjuk őket. Mi minden értelmes, ésszerű, a mi népünk érdekeinek vagy a kölcsönös érdekeknek, a népek általános érdekeinek megfelelő elgondolást, javaslatot illetően készséges partnerek vagyunk, és minden jó ügyben azok leszünk a jövőben is. Azt hiszem, kongresszusunk, pártunk szavának hitelét nemzetközi méretekben is meg fogja erősíteni, és ez nagyszerű dolog! Mi, kommunisták, bizakodó emberek vagyunk. Mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy a béke és a szocializmus eszméje győzedelmeskedni fog. Ahogyan nagy klasszikusunk, Engels mondotta: az emberiség a szükségszerűség birodalmából a szabadság állapotába jut, és majd megkezdődik az emberiség igazi története. (Nagy taps.) MINDINKB AZT TEGYE, AMIT ELVÁRNAK ¥®LE Nagyon sok felszólaló érintette a pártmunka kérdéseit. Érthető, hiszen ez a kongresz- szus központi témája. A különböző tisztségeket viselő elvtársak sokoldalúan világították meg a pártmunka lényegét és elmondták, hogy további javítása tekintetében miben látják a tennivalókat. Elhangzott itt, hogy a szakszervezetek energiájának jelentős részét — sajnos — a „belső önmozgatás” emészti fel és kevesebb jut az igazi munkára. Ez a megállapodás pártszervezeteink, szak- szervezeteink, tömegszervezeteink munkájára egyaránt érvényes. Most azon ne vitatkozzunk, hogy melyikre milyen mértékben. (Derültség) Mindenkinek van javítanivalója a maga munkamódszerén, munkastílusán, hogy az energia — mint a rossz kazánnál, 80 százalékban, ne az önfűtésre fogyjon el, s csak 20 százalék hasson ott, ahol hatnia kellene, hanem minél kevesebb erőt fordítsunk az önmozgatásra. Erre külön szeretném felhívni a fiatalok, a Kommunista Ifjúsági Szövetség vezetőinek figyelmét. Legyenek még határozottabbak és küszöböljék ki munkájukból a bürokratikus vonásokat. A jót tanulják el és a mozgalmi munkában, különösen az ifjúsági munkában kevesebb legyen a bürokrácia. Sok felszólaló használta azt a kifejezést, hogy most döntővé válik az emberekben rejlő lehetőségek jobb kihasználása. Ez tömegméretekben is értendő, de még fokozottabb mértékben érvényes a kádermunkára. Olyan kádermunkát kell végezni, hogy a tisztségviselő és a vezető valóban a szó teljes értelmében az legyen, aminek hívják. Ha párttitkárnak hívják, akkor legyen az és ne bürokrata, ha igazgatónak hívják, akkor igazgasson, ha tudományos munkatársnak, akkor tudományosan produkáljon és így tovább. Mindenki töltse be azt a funkciót, amelyet elvárnak tőle. Ezt érvényesnek tartom a párt szervezeteinek, tisztségviselőinek munkájára, áttételesen az egész társadalmi életre. A Hazafias Népfrontról sok egybehangzó észrevételt hallottunk a vitában, elsősorban azt, hogy nálunk jó feltételei vannak a népfrontmunkának, a párt szövetségi politikája megvalósításának. Ahogyan a beszámolóban is szó volt róla, nálunk csak dolgozó osztályok vannak és az alapvető érdekeik egybeesnek. A mi politikai hatalmunk osztályalapja a munkás-paraszt szövetség, amelyhez csatlakoznak a szellemi dolgozók, az értelmiségiek is. A feltételek tehát jók. Elvtársak! A Magyarországon végbement nagy történelmi fordulat, az, hogy győzött és hatalmon van a munkásosztály, és forradalmi élcsapata az ország kormányzó pártja, számos kommunistát elbizakodottá tehet. Vegyi k például azt, hogy van erős hadseregünk, rendőrségünk is. Ezeknek a testületeknek a munkájáról általában keveset beszélünk, örülünk annak, hogy majd minden negyedik magyar családnak van gépkocsija. Arra viszont nemigen gondolunk, milyen terhet ró ez azokra, akik hivatásuk szerint fenntartják a forgalmi rendet. Egy régebbi kongresszuson elhatároztuk, hogy a turizmus révén kinyitjuk a kaput: a mieink is lássák közelebbről az úgynevezett nyugati paradicsomot, s azután örüljenek, amikor hazajöttek. (Taps.) És a nyugatiak is hadd lássák, hogyan él a magyar nép, s tudják, hová tegyék az ottani lapokban Magyarországról megjelenő hazugságokat. De hogy ez a turizmus mit jelent a határőrségnek, a pénzügyőrségnek, arról fogalma sincs annak, aki nem ismeri munkájukat. Van tehát hatalmunk, van erőnk, biztosítani tudjuk a belső rendet, és mégis azt mondom: ne ezzel az erővel, hanem elsősorban politikával és meggyőző munkával biztosítsuk társadalmunk rendjét. Higgyék el, ma is érvényes tapasztalat, amire az egykori illegális munkában tettünk szert, hogy igazán, szívből, teljes erejével az van velünk, akit meggyőztünk. Politikánk megvalósítását továbbra is építsük az emberek meggyőzésére. A Hazafias Népfront különféle tisztségviselői között 500, különböző vallású egyházi ember is dolgozik. A Központi Bizottság beszámolójának kollektív elkészítése közben az elvtársak javasolták, megint vegyek bele egy mondatot arról, hogy Magyarországon — természetesen pártfunkció kivételével — minden köztisztséget pártonkívüli is betölthet. Gondoltam, miért kellene ezt elismételni? Tudniillik, ez teljesen normális állapot nálunk, mindenki látja. Mégis, hogy ez a téma felvetődött, önmagában is üdvözlöm, mintegy bizonyítékát annak, hogy nálunk az állam és az egyház viszonya rendezett és annak, hogy Magyarországon pártonkívüli is betölthet és be is tölt bármilyen közfunkciót. Szóba került nemzetiségi politikánk is, plasztikusan és konkrétan, a gyakorlatból bemutatva azt, amit a Központi Bizottság beszámolójában is említettünk. Csatlakozom a javaslathoz: a határozat szövegébe is iktassuk be a nemzetiségi szövetségek munkájának megfelelő méltatását, mert érdemesek rá. Nálunk, Magyarországon a különböző nemzetiségű emberek, a lenini nemzetiségi politika elveinek, törvényünknek és alkotmányunknak megfelelően, teljes jogú állampolgárokként élnek, dolgoznak és boldogulnak. S amint a beszámolóban is említettem, mi ugyanezt kívánjuk a határainkon túl élő magyarok számára is. (Taps.) . A felszólalók sem a belpolitikánkat, sem a külpolitikánkat nem tárgyalták részletesen, kivéve azokat a felszólalókat, akiknek ez a hivatásuk. Én ezt pozitív jelenségnek tartom. Tudniillik, mély meggyőződésem, hogy pártunk bel- és külpolitikája benne él a tömegekben, jól ismerik az emberek. Népünk tapasztalatból ismeri, elfogadja, támogatja, egyetért vele, és ehhez fűzi azt a bizonyos megjegyzést, hogy „a párt határozatait, a politikát jobban hajtsák végre”. A LEGFONTOSABB MOST A GAZDÁLKODÁSUNK Magától értetődik, hogy a vitában nagy teret kaptak a gazdasági természetű kérdések. Ez összhangban van a Központi Bizottság állásfoglalásával. Most ez a kulcskérdés. Minden területen javítani kell a munkát, de a fő figyelmünket a gazdaságra kell fordítani. Szóba került a képzés, a továbbképzés, a kultúra is. A műveltség és az emberi tényező szerepe is nagy hangsúlyt kapott. Örülök, hogy helyesen és részletesen foglalkoztak a kulturális kérdésekkel. Fontos ez, mert művelt, gondolkozni és utána cselekedni tudó emberekre van szükség. Ezúttal a nők helyzetéről alig hangzott el valami. Én ezt is úgy fogom fel, mint pozitív jelzést. Hiszen ha ez feszítő kérdés volna, ki sem lehetne szorítani az MSZMP kongresszusi terméből. Mondják, nagy probléma, hogy a nők között viszonylag kevesebb a szakképzett. Ez igaz, de tudjuk, hogy mennyi gond és tennivaló hárul a nőkre. Ezek miatt nem követelhetjük, hogy ugyanolyan arányban, ugyanolyan mértékben legyenek szakképzettek, mint a férfiak, de a jelenleginél többet próbálunk segíteni nekik. Az óvodai helyek -számának lényeges növekedése épp úgy az anyák, a gyermeknevelés terheit könnyíti, mint sok minden más, amit a társadalom a nők helyzetének a javításáért tett. Ami eddig történt, azt örömmel összegezzük, ugyanakkor kongresszusunk fogadja meg, hogy ezt a törekvést folytatjuk, még tovább javítva a nők, és különösen az anyák helyzetét. Elvtársak! Mind az 57 felszólaló tiszteletre méltó alapállásból, meggyőző erővel beszélt. Minden felszólaló gazdagította a kongresz- szust, de, ha megengedik, néhányukat külön is megemlítem. Azt hiszem, mindannyiunk számára élmény volt az ajkai üveggyárból jött elvtársnő, a pécsi egyetemi hallgatónő, a budapesti tudományos kutató és a többi elvtársnő felszólalása. Ügy tűnik, hogy kiállásban, elvi szilárdságban, szókimondásban és politikai bátorságban — itt most elnézést kérek férfitársaimtól — az elvtársnők vitték el a pálmát. Ez az igazság. Ezt az egész ország látta és hallotta. Valamit röviden az idősebbekről. A nyugdíjasok helyzete nagy társadalmi kérdés. Erről szó volt a Központi Bizottság beszámolójában, szó lesz a kongresszus határozataiban is. Lankadatlan erőfeszítés kell az ádős korúak, a nyugdíjasok, különösen a régi alacsony nyugdíjúak helyzetének javításáért. Nem tudom megállni, hogy ne mondjam meg: végtelenül örülök Andrásfi elvtárs felszólalásának. Láttam, mindenki a hatása alá került. Szavai nélkül szegényebb lett volna a kongresszusunk. Egy nemzedék nevében szólt, az idős, veterán kommunisták hangját hallatta. Nekem végtelenül imponált, és én ezt tartom példás, a kommunistákra jellemző magatartásnak. Gondoljanak csak vissza, hogy miről beszélt. Elmondta, hogy volt főispán, nagykövet, sok kitüntetésben is részesült, és most nem szégyellj, hanem büszke rá, hogy egy körzeti alapszervezetben párttitkár. (Taps.) Ez azt mutatja, hogy az igazi kommunista nem ismeri a rangkórságot, (Folytatás a 4. oldalon.)
