Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-28 / 74. szám

4

Mfxirr W

K/imap

1980. MÁRCIUS 28., PÉNTEK

KÁDÁR JÁNOS VITAZÁRÓ BESZÉDE AZ MSZMP XII. KONGRESSZUSÁN

(Folytatás a 3. oldalról.)

csak az ügyet, amit szolgál, ameddig az erejéből telik. (Taps.)

Én is megragadom most az alkalmat és nagyon köszönöm az idősebb kommunista nemzedéknek ezt a magatartást, azt, hogy az ügy szolgálata vezeti őket.

A FORRADALOMNAK JÓ UTÁNPÓTLÁSA VAN

Az ifjúságról viszont szinte minden felszólaló beszélt. Azt hiszem, ez először is annak tulajdonítható, hogy a párttagság és az egész társadalom felismeri az ifjúság szerepének rendkívüli fontosságát. Másodszor, mintha lelkiismeretfurdalásunk is lenne, hogy az ifjúság nevelése tekintetében nem tettünk meg mindent, amit kellett volna.

Mély meggyőződéssel egyetértek a felszólalókkal abban is, hogy a pártnak, a szocialista forradalomnak van utánpótlása; és jó utánpótlása van! Ennek a nagyszerű érzésnek ösztönöznie is kell bennünket, hogy még céltudatosabban és igényesebben foglalkozzunk az ifjúsággal.

A fiatalokról szólva hangsúlyoznunk kell a család nagy szerepét is. Legalább azt az egyet kérjük a szülőktől: ne tegyék tönkre saját gyereküket azzal, hogy mindent, amit szeme-szája megkíván, kétszeresen is megadnak neki, de még az elemi, kis kötelességek teljesítését sem várják el tőle.

Az egyik felsőoktatási intézmény rektorától hallottuk itt, hogy a fiataloknak tulajdonképpen semmit se adjunk ingyen. Idejében szoktassuk hozzá őket: valamit nekik is adniuk kell, legalább tisztességes magatartást, tanulást, hogy megkapják azt, ami a társadalomtól és a családtól jár nekik. Ami a pártot illeti, az ifjúságnak forradalmi eszmét, vezérlő életcélt kell ádnia. Ez a cél a szocializmus. Ezenkívül konkrét feladatokat is adni kell nekik. Sokszor említettem: a legjobb pedagógia a példamutatás. Ezt most kiegészítem: a feladat is az. A feladat bizalmat fejez ki.

A mi fiataljaink sok mindenért morgolódnak, néha olyasmiért is, amiben nincs igazuk. Ez természetes, a korral jár. De a legkomolyabb és a legáltalánosabb panaszuk, hogy ha szünidőben munkát vállalnak — és nemcsak almaszedés vagy szüret van —, nem bíznak rájuk komoly munkát. Ezen változtatni kell.

Vezérlő eszmét, életcélt kell adni az ifjúságnak. De annál nemesebb célt, mint a szocializmus, nem tudunk ajánlani. S annál Sem tudunk jobbat, mint a közösséggel együtt végzett, tisztességes munka.

A múltkoriban Bábolnán jártam, s feltűnt nekem két dolog. Az egyik: délelőtt 11 órakor értünk a nagyközségbe. Nézem az utcát, az üzleteket — egy teremtett lélek sem látható sehol. Bábolnán három és fél ezer ember él,, ötezer ember dolgozik, de ebben a nagyközségben délelőtt utcán sétáló, lötyögő embert — se öreget, se fiatalt — nem lehet látni. (Taps.) Es mégis jól érzik magukat az emberek, mert aki jól dolgozik, az jól keres, aki jól keres, az jól él. Talán ebből is lehet valamit tanulni.

A másik: a házigazda üdvözölt a vezérkarával. Nézem őket, hát elvtársaim, meg kell mondanom, a „veterán” a vezérigazgató volt, a vezérkar tagjainak — igazgatóknak és hasonló beosztásúaknak — a legöregebbje 43 éves, a legfiatalabb ja 37 éves. Ez is tanulságos volt: a fiatalokra, a fiatal emberekre kell építeni! Őket külön is fűti az az ambíció, hogy megmutassák: jobban meg tudják csinálni. Engedjük hát, hogy megmutassák, mit tudnak. (Taps.)

AKI D©L£®2IK,

EZUTÁN IS BOLDOGUL

Van az irányelvek vitájának egy általános tapasztalata, amit ez a kongresszus megerősített. Azt kérik tőlünk az emberek, hagyjuk már békén őket a nehézségek felsorolásával, a nyer^anyagproblémákkal, az árrobbanással, a kedvezőtlen világpiaci árakkal. Hadd fűzzem hozzá: az igazgatók is hagyják abba a számítgatást, hogy ha csak a tavalyi elvonás lenne, mennyivel több volna az idei nyereségük. A nemzetközi gazdasági környezettel úgy kell számolnunk, ahogyan van. Ilyen a helyzet, így kell élni, dolgozni és boldogulni. Az üzemek igazgatóit pedig külön kérem, hogy számítsanak rá: jövőre sem lesz kevesebb az elvonás. (Derültség.) Ha jól teljesítik az idei tervet, akkor ennyi marad, ha nem jól teljesítik, lehet, hogy még szigorúbb lesz.

Néha elgondolkodom rajta: miért megy olyan nehézkesen egy-egy határozat végrehajtása? Csak azzal vigasztalódhatom, hogy a bibliai legenda szerint Mózes már évezredekkel ezelőtt átvette a Tízparancsolatot — talán ez volt az első „párthatározat” — de a végrehajtása még mindig csak folyamatban van. (Nagy taps, derültség.) A szükség is szorít minket, hogy egy kicsit nagyobb tempóban dolgozzunk.

Kongresszusunkon a legkülönbözőbb munkaterületeken dolgozók mondtak véleményt arról, hogy mit kell tenni a munka jobb megszervezéséért, a jobb munkafeltételek megteremtéséért. Sokan beszéltek róla. a kormány álláspontját is hallottuk erről, és most, a kongresszuson, korábban nem ismert,

nagyszerű emberek is kifejtették a véleményüket, akik közvetlenül a termelésben dolgoznak. A mi célunk a hatékonyság és a minőség javítása, a takarékosság. A fiktív számolgatások helyett a valódi költségeket kell számolni, meg a valódi nemzetközi árat, vagyis azt, hogy mit, mennyiért tudunk beszerezni és mennyiért tudunk eladni. Ennek a követelménynek kell eleget tenni. Teljes mértékben csatlakozom ahhoz a kongresszusunkon végig uralkodó igényhez, hogy a pártnak teljes erejével támogatnia kell a kezdeményező kollektívákat és a kezdeményező vezetőket. (Taps.) A termelő és a fogyasztói árak összefüggésével kapcsolatos konkrét kérdéseket meg kell vizsgálni, magán az árrendszeren azonban nem kívánunk változtatni. Ami pedig a fogyasztói árakat illeti: bizonyos alapvető közszükségleti cikkek árának megállapítása továbbra is központi kézben van de ezeknél is szerves kapcsolatnak kell lennie a termelői és a fogyasztói árak között Máskülönben képtelenek lennénk a vásárlóerőhöz megfelelő fogyasztási alapot teremteni pedig ez szintén óriási vívmányunk, amelyet meg kell őrizni.

A fejlődési ütem bizonyos fokú lefékeződése szükségszerű realitás, és nem öröm számunkra. Ugyanakkor lehetőséget ad és serkent arra, hogy javítsunk a munka minőségén. Sem a szabályozórendszer, sem pedig a csökkent fejlődési ütem senkinek a dolgát sem végzi el automatikusan, nekünk kell kiaknáznunk tartalékainkat.

Nekem mondhatnak a kereskedelemről bármit, egy régi, még gyerekkoromból való megfigyelésem igazsága egész életemben végigkísér: ha kevés a hús, a vevő köszön, ha sok a hús, a hentes köszön! A fejlődési ütem csökkenése is így, ösztönzően hat majd. Most kevesebb beruházó nyüzsög az építőipari vállalatok házatáján. Azután meglehet, néha a kooperálóknál is rendeléshiány mutatkozik. A kereskedelemben sem mindig jönnek sűrű, tömött sorokban a vevők. A vendéglátóipar bizonyos osztályú üzleteiben már mostanában is üresség támadt. Mindez ösztönözni fog az igazi gazdasági munkára.

Az árakat is be kell szabályozni, és még olyasmi is előfordulhat — elő is kell fordulnia —, hogy bizonyos termelői árak és bizonyos fogyasztói árak nemcsak emelkednek, hanem lefelé is mennek. Mert az árak így is mozoghatnak, ha becsületesen és jól dolgozunk. Általános tendencia persze nem lehet, mert a nyersanyag, az energia drágul. A fejlődési ütem csökkenése és bizonyos feszítések megszűnése jó irányba fogja majd befolyásolni a vállalatokat, az ágazatokat és az embereket.

Az életszínvonallal kapcsolatban fenntartom, a itt a Központi Bizottság beszámolójában i ondtunk: a fő erőnket az elért eredmények megszilárdítására kell fordítani. Bizonyos, .zerény fejlődés lesz, de a további fejlődés megfelelő feltételeit az előttünk álló években kell megteremteni. Valószínűleg nem lesz „össznépi” egység a teljesítménybérezésben és annak' érvényesítésében sem. Ezt is oda sorolom, elvtársak, ahová jó szó kell, amiért agitálni kell, politikai munkát kell végezni.

Meg kell szűnnie az olyan jövedelmek kibocsátásának, helyenként az olyan bérek kifizetésének, amelyek mögött nincs teljesítmény. Ha ezt rendesen végezzük, a szocialista építés általános szabálya fog érvényesülni. Ahogyan a szocialista építés előre halad, úgy emelkedik rendszeresen a dolgozók életszínvonala. De mindenki tanulja meg a munkahelyét is, a munkáját is, a keresetét is becsülni.

Aki dolgozik, az érezze magát biztonságban és legyen nyugodt, mert ezután is boldogulni fog. Aki azonban munkaképes korú, egészséges ember létére nem akar tisztességgel dolgozni, az csak legyen nyugtalan. Ennek a törekvésünknek a része az is, hogy — amint a beszámoló említette — határozottabban és keményebben kell fellépni a közvagyon károsítói és az élősködőek ellen. Mi a beszámolóban azt mondtuk: a munkabér vagy a munkadíj nem jelenléti díj. Erre odafigyeltek az emberek, s őszinte rokonszenvvel fogadták. Ennek szabálynak kell lennie.

A tőkés sajtó most, a kongresszussal kapcsolatban is felemlegette, hogy a Magyar Népköztársaságnak ilyen-olyan gazdaságpolitikája irányítási rendszere van, és bátran alkalmazza a kapitalista módszereket. Ök így „dicsérnek” minket. Én erre a világnézetem alapján tudok válaszolni: ezek nem kapitalista módszerek, ezek szocialista módszerek. Először is alapvető kérdés az, hogy a burzsuj javára takarékoskodnak-e vagy a nép javára. Ha a munkás a burzsuj javára kénytelen takarékoskodni, az burzsoá módszer, ha a munkás a nép javára takarékoskodik, az szocialista módszer. Ha kiszámítjuk, hogy hatékony-e a termelés — ez szerintem szocialista módszer. Az, hogy jó minőségű munkát kell végezni — szerintem ez a szocalizmus követelménye, mert nem mindegy, hogy a kapitalistának termelem-e a jót, a jobbat vagy a szocialista rendszernek.

A szocialista rendszerben okosan kell gazdálkodni a nép javaival, ezekkel takarékoskodni — forradalmi, szocialista kötelesség, a szocialista állam normája! Ez nincs összefüggésben a fizetési mérleg helyzetével, amivel most nem dicsekedhetünk, legfeljebb azzal — s ez sem csekélység —, hogy tavaly, sok év

után először, javítottunk rajta egy kicsit és már ezt is becsülni kell. Szerintem ezek a szocialista normák akkor is megmaradnak, amikor a nemzetközi fizetési mérleg tovább fog javulni.

örvendetes módon — és nemcsak a szakemberek részéről — szóba került a közoktatás,, a képzés, a kultúra, az emberi tényezők szerepe.

Gazdasági céljaink eléréséhez nagyobb tudású szakemberekre és szinte folyamatos továbbképzésre van szükség. Erre gondolva is üdvözlöm a közoktatás, a tudomány dolgozóit, a kultúra képviselőit. A tegnapi szünetben volt velük egy kis találkozónk. Kongresszusunkon a magyar szellemi élet színe-java vesz részt, részben vendégként. Itt vannak pártonkívüli szövetségeseink, barátaink, összetartozunk! Ugyanannak a népnek a fiai vagyunk, egy a hazánk, együtt élünk, együtt boldogulunk, a gondjaink is egyek.

A KOMMUNISTÁK CSELEKVÉSRE KÉSZEK

Elvtársak! A feladatok nagyok, de aki a kongresszus munkáját figyelemmel követte, és a határozatai javaslatot ismeri vagy tanulmányozni fogja, az látja, hogy nemcsak nagyok, nehezek, hanem világosak is. Már ez is jó indítás a munkához.

Megítélésem szerint a beszámolókat és a határozati javaslatokat nagyszerűen és magas színvonalon egészítették ki a vitában. Ez is egységes gondolkodásunkat, pártunk erejét, alkotóképességét, a rendelkezésre álló erőt, és a már felsorakozott és idáig jutott utánpótlás tettrekészségét mutatja. A pártban egység van, a nép egyetért velünk, és kész támogatni ennek a kongresszusnak a vonalát.

Most csak annyit kérek a jelenlevőktől, hogy ugyanaz az egység nyilvánuljon meg a végrehajtásban is! Mutassanak példát, mert az önök szavának különleges súlya lesz az emberek szemében, hiszen a határozatot is önök hozzák.

A pártban és a népben egyaránt bizakodás és tettrekészség él. Ez logikus kapcsolat: népünk azért bízik, mert kész a cselekvésre, és azért bízhat, mert a tettek alá fogják támasztani optimizmusunkat.

Mi, kommunisták, eleve optimisták vagyunk, mert a világnézetünk is optimista, ezt a világnézetet mi választottuk. Tiszteletre méltó korelnökünk, Hunya elvtárs mindnyájunkat megelőzött, ő hatvanhárom éve tagja a pártnak, a legfiatalabb küldött meg alig több mint egy éve. 1

A kommunista mindig bízik. Ez is megkülönbözteti a más politikai nézetet vallóktól. Persze, születésekor senki nem hozza a kezében a párttagsági könyvet. A pártonkívüli csak később lesz kommunistává, párttaggá.

A Pest megyei küldöttek soraiban

Másik különbség is van. A kommunista azt mondja: szeretnék boldog lenni, szeretném, ha a családom boldog lenne, de nem a másik dolgozó letaposása, kizsákmányolása árán, nem a kizsákmányolónak való hízelgéssel és nem talpnyalással szeretnék boldog lenni, hanem a saját munkámmal, a saját jogomon és a saját rendszeremben, osztályos társaimmal együtt. A kommunista akarja, ami az élettől jár neki, de azt munkával, osztályos társaival együtt akarja. Ügy nem tud boldog lenni, hogy mások nyomorúságban és elnyomásban élnek. Ez a kommunista sajátosság, ezt kell megőriznünk.

A kommunista az eszmében hisz, sohasem adja fel a reményt, s mindig kész cselekedni. Azt kérem: bízzunk és cselekedjünk. És ha önök úgy döntenek, hogy elfogadják a beszámolókat és a határozati javaslatot, akkor ugyanilyen egységet tanúsítsunk a végrehajtásban is! (Nagy taps.)

Sokféle vélemény — teljes egység

Pest megyeiek a kongresszuson

A kongresszus szünetében kis beszélgetőcsoport alakult tegnap is. Benn a teremben negyven percre felfüggesztették a tanácskozást, de csak azért, hogy a kisebb csoportok a pihenő csarnokban újra kezdjék. Balogh László, a Pest megyei pártbizottság titkára, a kongresszus meghívott résztvevője, Komáromi János, a megyei pártbizottság osztályvezetője, szintén meghívott, Spitzer Lajos, a PEFEM géplakatos szakmunkása, dr. Bakonya Mária, a szigetszentmiklósi rendelőintézet fogszakorvosa, Bajnok Béla, pilisvörösvári szobrászművész, majd később Cselényi Dezső, a monori járási pártbizottság első titkára, Pentz Károlyné, a Mechanikai Művek csoportvezetője, Kovácsné Pöltz Piroska, a váci Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója —, valamennyien Pest megye kongresszusi küldöttei, értékelték a hallottakat.

Kádár János ezalatt zárszavára készült. Nem hallotta, nem hallhatta, mit beszélgetett a kis csoport, s zárszavában mégis szinte ugyanazokat a kérdéseket is kiemelte, amelyeket a szünet teremtette beszélgetések tartalmaztak.

Dr. Bakonya Mária például azt mondotta: kevés szó esett a tanácskozáson az egészség- ügyi problémákról, a gazdasági kérdések érthetően jobban előtérbe kerültek, de ami ezzel kapcsolatban elhangzott az vonatkozott az egészségügy területére is. Ha kevesebb lehetőség is lesz beruházásokra, de a kevés rendelkezésre álló pénzt kevésbé pazar, fényűző megoldásokra költsék, s amit megépítünk, vagy amink már megvan, célszerűbben, okosabban használjuk ki. Minden munkahelyen sajátos tartalommal kell majd megtölteni, amit hallottak, általánosságban mondtak a küldöttek.

Tetszett — folytatta dr. Bakonya Mária —, amit Dorticos mondott: a felszólalások kommunista felelősségéről tanúskodtak és a kommunistákra jellemző szerénységről árulkodtak.

Komáromi János már mérlegelte, mit tud saját munkájában hasznosítani. A párt- és tömegszervezetek osztály- vezetőjét leginkább a kádermunkáról hallottak fogták meg. Igazán az van velünk, akit meggyőztünk igazunkról — mondotta később Kádár János zárszavában. A megelőző szünetben Komáromi János

ugyanezt hangsúlyozta. Azt, hogy sok értelmes, elkötelezett fiatal szólalt fel a tanácskozáson. Mindent meg kell tenni azért, hogy hozzájuk hasonló sok ifjút nyerjünk meg magunknak. Van utánpótlása az idősebb nemzedéknek.- Kevésbé bürokratikusán, ne papírmunkával, brosúrákkal közeledjünk az ifjúsághoz, hanem színes, eleven, érzelemre és értelemre ható munkával.

A kongresszusnak igaza volt abban — mondotta Komáromi János —, hogy nagy szerepe van a családnak a nevelési n, Ne tegye tönkre a szülő gyermekét, ne kapjon meg mindent munka, kötelességteljesL tés nélkül.

(Kádár János zárszavában azt mondotta: a fiatalok szeretnek dolgozni, nyári munkák után is azért panaszkodnak, hogy nem bíztak rájuk komoly feladatot. Tudnunk kell, hogy a megbízatás egyben bizalmat is jelent az ifjúságnak, s aki dolgozik, elégedett lesz, ha a vállalt feladatot jól oldotta meg. A kádermunkáról általában szólva pedig megjegyezte, az a lényeg, mindenki az legyen, aminek hívják: az Igazgató igazgasson, ha tudós, igazán tudományos munkával teljenek napjai, ha bármi: addig töltse be posztját, míg nevének meg tud felelni.)

Magasabb szintű vezetésre van szükség — folytatta Komáromi János —, még több segítséget kell adni az alapszervezeti munkához, melyek során a határozatok végrehajtása végső soron eldől. Hiába sok az elfoglaltság, több időt kell majd az alapszervezetekben eltölteni. Fontos, hogy az ott dolgozó kommunisták is jól értsék, mit miért és hogyan kell elvégezniük.

(Kádár János zárszavában

szépen méltatta Andrási! Gyula veterán megható felszólalását. Kiemelte hozzászólásának ízt a gondolatát: Andrásfi Gyula volt már főispán, nagykövet, sok funkciót töltött be hosszú munkásmozgalmi és közéleti tevékenysége közben, s mint Igazi kommunista, nem ismeri a rangkórságot, büszke arra, hogy egy kerület vala. melyik alapszervezetében a párttitkár lehet. Ügy igaz: egy kommunista soha nem vonul nyugdíjba, míg él, addig áll a párt szolgálatában.)

Komáromi János is a forradalmi szellemet, az elkötelezettséget emelte ki. A kommunistát mélységes hit fűti, ezt a hitet kell az ifjúságba átplántálni, mert a mai fiatalság sokkal képzettebb, mint ifjú korukban elődeik voltak, de forradalmiságban, harcosságban sokat tanulhat az idősebb nemzedéktől.

Balogh László annak örült, hogy a kongresszus megerősítette azt a gazdasági munkát, amelynek útján Pest megye is halad. Nálunk már sikerül háttérbe szorítani a csak mennyiségi szemléletet és mindinkább előtérbe kerül a minőség hangsúlyozása. S azt is kiemelte a kongresszus, hogy mindenekelőtt a hatékonyságot kell előtérbe állítani.

— Ezt én úgy értem — mondotta a megyei pártbizottság titkára —, hogy ne csak a gazdasági egységek érezzék kötelezőnek a hatékonyság ja-