Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-27 / 73. szám

NAGYKÖRÖSI x^tíwian A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM. 73. SZÁM 1980. MÁRCIUS 37., CSÜTÖRTÖK Téma: a lakótelep Számvetés az életmódunkról Akik Nagykőrös történel­mének legutolsó öt esztende­jéről szólnak, a változások so­rában bizonyosan első helyen említik azt a tényt, hogy a városban levő lakások száma 1255-tel növekedett. Ma már 10 ezer 568 lakás ad otthont a 28 ezernyi nagykőrösinek. Használni az újat Persze az is igaz, hogy ezeknek a lakásoknak csali negyedében van hálózati fo­lyóvíz, ám ha számításba vesszük, hogy a családi házak jelentős hányadában saját vízmű szolgálja a lakók ké­nyelmét, akkor a városi élet komfortosságával már elége­dettebbek lehetünk. Vegyük még számításba a kedvelt gázfűtést, a teljes vil- lamosítottságot, a megépült járdákat, a központi szemét- szállítást. A legszigorúbb mérlegelésnek is mindenkép­pen az az eredménye, hogy Nagykőrösön elismerésre mél­tó tempóban javultak a váro­si élet feltételei a két kong­resszus között. Ismerjük el azonban, hogy a komfortos lakás, az élet szervezését megkönnyítő óvo­da és a közeli üzlet még nem minden. E tárgyi és szerveze­ti. divatos szóval élve infra­strukturális feltételek akkor valóságosak, ha nemcsak lé­teznek, hanem okos haszná­lójuk is akad. A lakást ugyanis meg lehet venni, be­le lehet költözni, be lehet rendezni. Am ettől az általános bir­tokbavételtől még nem feltét­lenül válik otthonná. Az óvo­da is csak akkor óvoda, ha a család nem gyermekmegőr- . zőnek tekinti, hanem pótol­hatatlan szerepet szán neki a nevelésben, s ennek megfe­lelően számít az ottani ne­velőkre, s az óvodához iga­zodva szervezi saját életét. Ugyanez érvényes persze az iskolára is. . Talán ennyi bevezetésből' is kiviláglik, hogy amikor a vá­ros fejlődéséről a pártkong­resszus alkalmából számvetést készítünk, nem elégedhetünk meg az élet tárgyi feltételeit firtató kérdésekre válaszol­ni. Faggatóznunk kell arról is, hogy miként változott a nagykőrösiek viszonya életük körülményeihez. Miként ta­nulták meg használni az újat, a réginél kétségkívül jobbat. Megtanultak-e élni a lehetőségekkel? Még rövideb­ben: megtanultak-e élni? Mármint napjainkban élni. Évekkel ezelőtt országszer­te feltűnően sok szó esett a lakótelepi életről. Azóta a téma veszített frisseségéből, de Nagykőrösön éppen most került a figyelem középpont­jába. Nem feltétlenül azért, mert gyakori eset volna a szocialista együttélés szabá­lyainak megszegése. Ez is elő­fordul természetesen, ám sze­rencsére nem aggasztó mér­tékben. Az érintetteknek magától értetődik, hogy egyetlen eset is kellemetlen, s ezért csak mérsékelten vigasztaló, hogy a régi lakótelepeken a tavalyi lakóbizottsági választások óta sokat javult a helyzet. Az új, a Kossuth utcai lakótelepről még keveset lehet mondani, hiszen ott csak most alakul az élet rendje. Városunkban végeredmény­ben azért lett beszédtéma ép­pen az utóbbi időben a la­kótelepi élet, mert most kez­dett feltűnővé válni a lakó­helyi közösségek összeková- csolódásának hiánya. Tanul­ságos volna hát, ha az új­donsült lakótelepiek, vagyis a Kossuth utcaiak találkozhat­nának a már tapasztaltakkal, a Vági István lakótelepiekkel. Tanulságos, mert szerencsére elég sok a jó példaként ál­lítható kivétel is. E példák nyomán egyébként lassan bár, de menthetetlenül terjed és fokozódik a közösségi élet ki­alakításának igénye a régeb­bi házakban is. Egyébként ' nagyon nehéz volna szabályt felállítani ar­ra vonatkozólag, hogy hol. melyik lépcsőházban vagy épületben alakult ki jó kö­zösségi élet. A Vági István lakótelepet járva találtunk lépcsőházat, melynek lakásai­ban csak fiatalok laknak, s barátokká tették őket a kö­zös gondok és örömök. Szülői felelősség Máshol a foglalkozások ha­sonlósága teremtett közössé­get. Ismét máshol, s talán ez a legkövetendőbb példa, az a tény, hogy fiatalok és idő­sek élnek egymás szomszéd­ságában. E tény persze ön­magában még kevés. A kö­zösség megszerveződéséhez arra is szükség van, hogy az idősebbek szinte szülői fele­lősséget érezzenek fiatalabb lakótársaik iránt. Nem túlzás ez a követel­jéi* fel­mény, hiszen éppen az lemzi életünket, hogy bomlottak a nagy családok, szülők és gyermekek, termé­szetes igényeiknek megfele­lően külön lakásokban élnek. Ugyanakkor valamennyi nem­zedéknek szüksége van a mindennapi kapcsolatra a másikkal, A jó lakóközösség ezt teremtheti meg. Munkahelyi közösség Most tanulunk élni. Élet- körülményeink soha nem lá­tott mértékben megjavultak. Néhány rendbontótól elte­kintve lassan hozzászoktunk a modern lakáshoz, a kénye­lemhez. de sajnos kezdünk megtanulni visszahúzódni a lakásba, elszigetelődni is. Munkahelyeinken nincs ilyen gondunk. Ott a régi munkahelyi közösséget a szo­cialista brigádok pótolják. Meg kell és lehet találni hát e kollektívák mintájára a la­kóhelyi közösségi élet kere­teit. A nagykőrösi számvetés életünkről semmiképpen sem lehangoló, ám az, hogy gvak- ran beszélünk életmódunkról, figyelmeztetés is. Arra, hogy akarnunk kell a jobbat. Farkas Péter Jobb együttműködés Év végéig elegendő munka Az 1-es Volán Vállalat tervei Az 1-es Volán Vállalat igen rendezett, tiszta nagykőrösi te­lepére látogattunk a napokban. Ez a telep tavaly jó eredmé­nyeket ért el. Mire számítanak az idén? — kérdeztük Horváth József főnökségvezetőtől. Nehéz körülmények — Gépkocsiállományunk a tavalyihoz képest 6-tal csök­kent. Ennek oka az, hogy a konzervgyár, a legnagyobb szállíttatónk, az idén kevesebb gépkocsit igényelt, mint koráb­ban. Ettől függetlenül tovább­ra is arra számítunk, hogy a terveknek megfelelően, teljesít­ményünk értékét 6,5 százalék­kal növelni fogjuk. — A hosszú tél és a rendkí­vüli időjárás miatt lényegesen kevesebb volt a szállítási le­hetőségünk, mint az előző év hasonló időszakában. A nehéz körülmények ellenére, az első kéthónapi tervünket 100,6 szá­zalékra teljesítettük. A jó ered­ményt a gépkocsik átcsoporto­sításának is köszönhetjük. Nagy teherbírású gépkocsikat küldtünk Budapestre, a Csepel Művekhez, ahol jelenleg is 12 kocsinkat foglalkoztatják. — Éves teljesítményérték- tervünk 42 millió 300 ezer fo­rint, melynek időarányos ré­szét teljesítettük. A létszámunk elegendő a feladatok megoldá­sához. Telepünkön 156 gépko­csivezető, 40 szerelőmunkás, 13 szállítómunkás és 14 szel­lemi dolgozó tevékenykedik. — Kielégítő-e a gépkocsiál­lomány, és kik a megrendelőik? — Telepünkön 79 gépkocsi és 38 pótkocsi van. Városunkban a konzervgyáron kívül a MÉK- nek, a szikvízüzemnek, a TRA- KIS-nak, esetenként a kefe­gyárnak szállítunk. Ezeken kí­vül Kecskeméten a Közútépí­tő Vállalat fuvaroztat velünk. — Munkánk az év végéig Hol tanulnak tovább? Az általános iskola után Városunkban az idén 352 diák fejezi be az általános is­kolát. Közülük kilencen nem kívánnak továbbtanülni. A többiek 13,4 százaléka gimná­ziumba, 34,6 százaléka szak- középiskolába, s 51,8 százaléka szakmunkásképző intézetbe szeretne jutni. Természetesen a diákok városunkon kívül is jelentkezhettek továbbtanulás­ra. Továbbküldték Elképzelhető, hogy a jelent­kezők számában még némi változás leíz akkor, ha az első helyen megjelölt iskolába nem veszik fel egyik vagy másik diákot. Ilyen esetekben ezek a^fiatalok más iskola kapuján kopogtatnak. Az Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolában Mester Szabó József igazgató- helyettest kérdeztük arról, hogy hány jelentkezési lapot adtak be a gimnáziumba. Az igazgatóhelyettes elmon­dotta, hogy az idén 42 nagy­kőrösi diák gimnáziumban, 12 pedig óvónőképző szakközép- iskolában kíván továbbtanul­ni. A gimnáziumba jelentke­zők közül egy tanuló lapját küldték tovább másik iskolá­ba. A körnj'ékbeliekkel együtt összesen 76-an jelentkeztek a gimnáziumba. Óvónőképzőbe pedig 96-an. Sajnos csak 30— 35-öt vehetnek fel. Elképzelhető, hogy az óvónő­képzőből elutasított diákok majd a gimnáziumba kér;k felvételüket. Egyébként ápri­lis 2-án és 3-án lesz az óvónő­képzőbe jelentkezők felvételi beszélgetése. Az 1980/81-es tanévben 3 gimnáziumi és 1 óvónőképzős osztályt szeret­nénk indítani. A gimnáziumba sajnos még mjndig nagyon ke­vés fiú jelentkezik. Három osztály A Toldi Miklós Élelmiszer- ipari Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézet igazgató- helyettese, Tóth Imre kérdé­sünkre elmondotta, hogy saj­nálatos módon, beszélgetésün­kig konzervgyártó szakmunkás- tanulónak városunkból egyet­len diák sem jelentkezett. Pe­dig valamennyi általános is­kola, a Toldi iskola és a kon­zervgyár is mindent elkövetett, hogy megnyerje e szakmának a nyolcadikosokat. Egyébként máshonnan eddig 25-en jelentkeztek konzerv­ipari szakmunkástanulónak. Ők azonban az iskola elvégzése után nem maradnak városunk­ban. Az utánpótlás szempont­jából ez egyáltalán nem mel­lékes. A szakközépiskolába technológus gépész szakra vá­rosunkból heten jelentkeztek, 4 lény és 3 fiú. Élelmiszer-ana­litikai szakközépiskolában 6 leány szeretne továbbtanulni. Sütőipari szakmunkástanuló­nak négy fiú jelentkezett. Mint az igazgatóhelyettes el­mondotta, lehetőség van arra, hogy a vállalati igényeket fi­gyelembe véve 2—3 osztályt is indítsanak a szakmunkásképző intézetben. Szakközépiskolá­soknak viszont csak egy osz­tály szerveződhet. Sütőipari szakmunkástanulónak egyéb­ként — nem városunkból — olyan sokan jelentkeztek, hogy három osztályt kell indítani. Szabad helyek A 224. sz. Ipari Szakmun­kásképző Intézetben Kovács László igazgató elmondotta, hogy az Arany iskolából 14-en, a Kossuthból 8-an, a Petőfiből 35-en, a Rákócziból pedig 11-en kívánnak az intézetben tanulni. A jelentkezők gépi forgácsoló, gépjármű techni­kai szerelő, gépszerelő, vil­lanyszerelő, szobafestő és má­zoló, valamint kőműves szak­mát szeretnének tanulni. A legtöbben a gépszerelő, a szobafestő és mázoló, valamint a kőműves szakmák iránt ér­deklődtek. Szabad helyek van­nak még a gépi forgácsoló és villanyszerelő szakmákban. Kovács Katalin A fiatalok érdekében Pártfogók városunkban A Pest megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet, a legújabb jogszabályok figyelembevéte­lével, úgy határozott, hogy vá­rosunkban és a környező öt községben önálló pártfogói fel­ügyelői körzetet alakít ki. En­nek a nagykőrösi felügyelői körzetnek, mely a ceglédiből vált ki, az itt élő kiskorúak szellemi, erkölcsi. és egészségi veszélyeztetésének megelőzése, valamint a veszélyeztetett fia­talok védelme és nevelése az alapvető feladata. A jogszabá­lyok szerint a hivatásos és a társadalmi pártfogók figyelme kiterjedhet már nagykorú, fia­tal felnőttekre is. Az új körzetben egyébként egy főállású pártfogó és 19 társadalmi aktivista tevékeny­kedik az említett feladatok megoldása érdekében. A kör­zet megszervezésekor a nyil­vántartott pártfogoltak 39-en voltak. Közülük mindössze négy fiatalkorút lehetett a megelőző gondozásban részesü­lők közé sorolni. A többiek már mind utógondozottak vol­tak, vagyis hatósági intézkedés nyomán, valamilyen vétség el­követéséért kerültek pártfogói felügyelet alá. Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy az új pártfogói felügyelői körzet megszervezésére feltétlenül szükség volt. Nem képzelhető el sajnos, hogy városunkban és az öt környező községben mindössze öt fiatal szorul meg­előző pártfogói felügyeletre. Az iskolák kimutatásai szerint csaknem százra tehető a ve­szélyeztetett gyermekek száma. Az új körzeti rend is hatéko­nyan segítheti az iskolákat. biztosítva van. Szezonidőszak­ban a konzervgyár mintegy 60 gépkocsit foglalkoztat. Több éves szerződés köt a Dánszent- miklósi Állami Gazdasághoz is, ahol ősszel a betakarított ter­mények szállításával íopalko- zunk. — A kedvező eredmények­hez feltétlenül szükséges a műszakilag jól előkészített gépkocsi. Telepünkön a mű­szakiak jól ápolják a járműve­ket. Egyébként megkezdtük az évenként esedékes műszaki szemlére való felkészülést. Ez a szemle május 18-án lesz. A nagy erőpróba sikeres végre­hajtása érdekében a szocialis­ta brigádok és a KISZ-tagok is külön felajánlást tettek. A vagonok érkezése — Gépkocsijaik gyakran megfordulnak a vasútállomá­son ... — Vállalatunk a TÜZÉP-pel, a Füszérttel, az Erdérttel és az út­építő vállalatokkal szerződést kötött, mely szerint az érkező árukat a vasútállomástól a meg­rendelőhöz szállítjuk. Két évvel ezelőtt a kezelt vagonjaink szá­ma 1988 volt. Tavaly ez a szám mintegy 32 százalékkal csökkent. Jelentős sikernek tartjuk, hogy ezzel együtt a kocsiállás miatt kifizetett köt­bérünk is 65 százalékkal csök­kent. .— Tényleges kocsiálláspénzt, vagyis büntetést kizárólagosan saját hibánk miatt tavaly 64 ezer forintot fizettünk ki a MÁV-nak. A szerződött felek ennél sokkal többet térítettek a vasútnak. — Szeretnénk, ha a vállala­tok a Volán által meghirdetett konténeres szállításba jobban bekapcsolódnának, és azt ven­nék elsősorban igénybe. Ezáltal az igen munkaigényes kézi ra­kodás kiküszöbölhető lenne, s csökkenne a vagonok álláside­je. — Gondot okoz az is, hogy nem a szerződésben foglaltak szerint érkezik az áru. Például a TÜZÉP-pel napi 2 vagon áru szállítására kötöttünk szer­ződést. Ezzel szemben március 23-án, vasárnap. 20 órakor 9 vagon áru érkezett részükre. A kirakodási időt természetesen így nem tudjuk tartani. — Vannak-e alkatrészellá­tási gondjaik? — Igen égető problémánk az, hogy a Robur típusú gépkocsi­hoz jóformán semmiféle anya­got nem tudunk beszerezni. Pillanatnyilag is 2 gépkocsink áll motorhiány miatt. A rázós úron leborul — Egészen más jellegű gon­dunk is akad. Köztudott, hogy az úgynevezett lyukas hídnál, vagyis, a vasúti aluljárónál az út igen rossz állapotban van. Amikor a konzervgyár göngyö­legtelepéről szállítunk be üres üvegeket a gyárba, a legna­gyobb óvatosság ellenére is csak részben érkezik meg a szállítmány, mert a rázós úton leborul. — Tavaly több mint 70 ezer forint kártérítést fizettünk ki a konzervgyárnak emiatt. Fel­tétlenül szükségesnek tarta­nánk e hosszú idő óta vissza­térő probléma megoldását. K. K. Uborkatermesztés Segít a konzervgyár Az ország konzervgyárai az idén több mint 3 ezer hektár­nyi területen mintegy 58 ezer tonna uborka megterme­lésére kötöttek szerződést a mezőgazdasági üzemekkel és a kistermelőkkel. A Nagykőrösi Konzervgyár a jobb termés érdekében anyagilag támogat­ja a különböző uborkafajták gépi betakarítására vonatkozó kísérleteket. Ezeket egyébként a túrái Galgamenti. Magyar— Kubai Barátság Termelőszö­vetkezetben végzik. Színházi előadás A kecskeméti Katona Jó­zsef Színházban este 7 órakor Fernand Crommelinck: A cso­daszarvas. Blaha-bérlel. Moziműsor Fábián Bálint találkozása Is­tennel. Színes magyar film. Előadás kezdete: 4 óra. Pillangó, I—II. Színes ame­rikai film. (18 éven felüliek­nek!) Előadás kezdete: 6 óra. SPORT —SPORT —SPORT —SPORT— SPORT Úttörő fiútornász-sikerek Városunkban a Kossuth is­kola tornatermében, ünnepé­lyes külsőségek között került sor a XIV. nyári úttörő-olim­pia megyei fiú tornadöntőjére. Mivel a testnevelés tagozato­sok körzeti viadalát is itt ren­dezték, közel 100-an mutatták be gyakorlataikat. Érdekesség, hogy az általános tagozatosok színvonalasabban szerepeltek, mint a testnevelés tagozato­sok. A körösiek eredményei. Úttörő fiú (4 csapat) 3 sze­rep, versenyeztek: 1. Nk. Pe­tőfi isk. (Kiss István, Illés István, Sinkó János, Pethő Zsolt, Mertük Ferenc, Pál Gyula, Nagy Tibor) 138,8 — magasan kiemelkedtek a me­zőnyből —; 2. Nk. Arany Já­nos isk. (Kelecsényi, Szentpé- teri, Pap, Bognár, Sugár, Ur- bán) 124,7 ponttal. Kisdobos fiúk (2 csapat): 1. Nk. Arany isk (Dobos Ferenc, Timkó Tamás, Biczó Antal, Batkó István, Molnár Zsolt, Kasza Tamás) 83,8 ponttal. Ugrásban és talajon versenyez­tek. Elsősorban Kaszának és Bartkónak köszönhető a to­vábbjutás. Testnevelés tagozatosok, 11. korcsoport (3—4. osztályosok): 3 csapat közül meglepetésre a csak harmadikosokkal szerep- Nk. Arany isk. (Dobos Ferenc, Attila, Nagy Attila, Ágoston Dezső, Zatykó István, Barcsay Valter, Bari Béla, Szűcs Sán­dor, Tóth Szabolcs, Szemenyei István) végzett az élen. A négyórás viadal végén a Kinizsi az úttörő-olimpiai győzteseket külön tiszteletdíj­jal jutalmazta. A Kossuth is­kola vezetésének és úttörő- csapatának dicséret jár a biz­tosított körülményekért. Cegléden rendezték az úttö­rő-olimpia körzeti leány tor­nászviadalát. Mindkét körösi csapat ügyesen dolgozott és bejutott a megyei döntőbe. Űttörők (3 csapat közül): 1. Nk. Arany isk. (Csókás, Hor­váth A., Horváth Sz., Szeke­res, Varga, Kenderes). Kisdobosok (2 csapat volt): 1. Nk. Arany isk. (Gábor, Cse­szek, Tóth, Fischer, Lengyel, Dér). Diák labdarúgók Rosszul sikerült a körösi diák labdarúgók tavaszi rajt­ja. Az Ifjúsági-sporttelepen: Kiskunlacházi Szakmunkás- képző—Nk. Toldi DSK 1-0, a vendégek 11-esből elért góllal győztek. Idegenben: Biatorbá- gyi Szakmunkásképző—Nk. 224-es Szakmunkásképző 6-0, a szép környezetben levő pá­lyán az ellenfél volt a jobb, de a 224-sek három öngólt is vé­tettek. Mai sportműsor Kosárlabda Cegléd: C. Gimnázium—Nk. Gimnázium fiú és leány me­gyei diák bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 14 óra: Nk. Kinizsi—Pest megyei ifjú­sági válogatott, előkészületi mérkőzés. Teke Temetőhegyi pálya, 16 óra: Nk. Mészáros TSZ SK -Hon- véd Bem SE (Cegléd), barát­ságos csapatmérkőzés. S. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents