Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-21 / 68. szám
's Vörös vármegye N emzedékek járnak egymás nyomában, generációról generációra száll ma már a százharminchárom nap története. Könyvek, képek segítségével elevenítvén fel, s egyben emléket állítva, az utókor tiszteletét leróva a Tanácsköztársaság előtt. Könyveimből idézek. Nem önmagámnak, lányomnak, aki a Tanácsköztársaság szimbólumát jelentő jelvényt kabátjára tűzte. De nem éri be ennyivel, a jelvény mellé a maga kilenc évével az eseményeket kutatja, az emberekre kíváncsi. Cselekedetük mozgatórugóira, a miértekre, a tettekre, arra, mely miatt nevük fennmaradt. Könyvből idézek, abból, mely történelmünk százharminchárom dicső napjának, a Pest vármegyeieknek állít emléket. Abból az időszakból, amikor az itt élő proletariátus tetteivel vívta ki az ország közvéleménye előtt a vörös Pest vármegye címet, rangot. Lapozgatok, fényképek, számomra is az idők homályába vesző arcok — de a nevek ma is bennünk élnek. Népünk, megyénk történelme, s ebből a történelmi leckéből szeretnék most órát adni. Kicsit többet annál magamnak is, lányomnak is, minthogy március 21. a Magyar Tanácsköztársaság százharminchárom napos létének hatvanegyedik évfordulója. Többet a ténynél, hiszen a százharminchárom nap csak előkészítője volt az új harcnak, az újabb eredményeknek. A magyar munkásosztály tette népünk történelmében az első olyan vállalkozás, mely korszakot jelentő út. Megjelölte, megszabta a munkásosztály további tetteit — s a Tanácsköztársaság történelmi célja szocialista hazánkban, a Magyar Népköztársaságban valósult meg. Hosszú út volt az út idáig. S nem véletlen, hogy a megemlékezésen, a kegyelet, a hála, s az emlékezés virágain túl ezen a napon korszakot, emberek tetteit idézzük. Azt a vértelen hatalomátvételt, mely áj korszak hajnalát villantotta fel. Pest vármegyében március 21. előtt alig akadt jelentősebb helység, ahol ne működtek volna már a tanácsok. Ha nem is gyakorolták teljes egészében a végrehajtó hatalmat,, de ellenőrizték, befolyásolták a köz- igazgatás szerveit. Dunaharasztin március 21-én kiáltották ki a Tanácsköztársaságot, Szigetújfalun, Szigetszent- miklóson, Dömsödön március 22-én hirdették ki a proletár diktatúrát. Aszódon példamutató szervezettséggel ragadta magához a hatalmat a fegyveres munkásalakulat. Monoron március végén már működött a lakás-, a gyámügyi, a gazdasági, az igazgatási, a mezőgazdasági bizottság. S megalakult a forradalmi törvényszék, a vörös őrség. Események kronológiai sorrendben. Települések, városok neve. Vác, ahol a munkásság megmozdulása új fejezetet nyitott a püspöki város történetében. Budakeszi, Szentendre — nevének említése nélkül ez a történelemóra vérszegény lenne. Múltat idézünk, a magyar munkásság történelmi jelentőségű tetteit sorakoztatjuk fel. Elidőzvén a Vasárnapi Űjsápból származó képnél: proletárgyerekek a gödöllői királyi parkban. Lányomnak magyarázom, mit jelentett a Tanács- köztársaság szociális vívmánya — de nekem sem árt. ha újra felidézem: emberek életében, milliók sorsában milyen mérföldkő volt a százharminchárom nap. Ma. amikor a Tanácsköztársaság százharminchárom napjára emlékezünk, s a kegyelet, a hála virágait a mártírok, a hősök emlékműveinél ünnepélyes külsőségek közöt' itt Pest megyében is elhelyezzük — ne'íeledkezzün’- meg arról sem, hogy az első munkáshatalom a magva* nén érdekei mellett a világ összes, elnyomott népénr1 jövőjéért is küzdött. Varga Edit _____________J AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM, 68. SZÁM Ára 1.20 forint 1980. MÁRCIUS 21., PÉNTEK PEST MEGYEI A Minisztertanács ülése A kormány jóváhagyta a magyar-szövgei Holnap Kongresszusi műszakok Országszerte a dolgozók százezrei készülnek a szombati első nagyszabású kongresszusi műszakra, hogy felajánlásuknak megfelelően szabad napjukon vállalt munkával is kifejezzék egyetértésüket a párt politikájával, elkötelezettségüket az ország szocialista céljai iránt, s a műszakért járó bérüket a gyermekintézmények további fejlesztésére fordítják. Az üzemek vezetői gondoskodtak arról, hogy mindenütt olyan munka várja a dolgozókat, amely a népgazdaság és a vállalat számára egyaránt fontos, a munkához szükséges anyagot, valamennyi eszközt ugyanúgy előkészítették, mint más munkanapokra. hosszá iává gyárfásszakosétási programot A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Huszár István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese beszámolt a Nyikolaj Bajbakov szovjet miniszterelnökhelyettes vezette gazdasági kormányküldöttség magyarországi látogatásáról és tárgyalásairól, amelynek során aláírták a két ország közötti gyártásszakosítás és kooperáció fejlesztésének hosszú távú programját. A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a beszámolót. A kormány elfogadta a beruházásokra vonatkozó hatósági előírások és eljárási rend egyszerűsítéséről szóló jelentést. Megállapította, hogy a Minisztertanács 1979. évi határozatának megfelelően a hatósági előírások differenciáltabbak, gazdaságosabb megoldásokat tesznek lehetővé. Az eljárási rend egyszerűsödött, csökkent az engedélyhez kötött munkák száma és a közVállalták, teljesítik i Milliós megtokarítások Pest megyében Az MSZMP XII. kongresz- szusa és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére kibontakozott mun- kaverseny-mozgalomhoz, a Sziklai Sándor szocialista brigád felhívásához a megye szinte valamennyi kollektívája csatlakozott. A szocialista brigádok vállalásai elsősorban a gazdálkodás hatékonyságának javítását szolgálták. Az anyagtakarékosságban élen jár a Du- namenti Kőolajipari Vállalat, eddig több mint 28 millió forinttal. Az Ikladi Ipari Műszergyár dolgozói a tervezett 16 millión felül 7 milliót, az Egyesült Izzó fényforrás gyára 11.5 millió, a Dunamenti Hőerőmű Vállalat 10 millió, az Ipari Szerelvény- és Gépgyár kollektívája 9,3 millió, a Csepel Autógyár 6,7 millió, a Mechanikai Művek 6,3 millió forintot takarítottak meg munkájuk során. Eredményesen takarékoskodtak az energiával, szinte minden vállalatnál, a DHV-ban például a tervezett 9,3 millió helyett 23,3 millió forintot spóroltak meg. A Hazai Fésűsfonó kistarcsai gyárában 37 százalékkal kevesebb fűtőolajat használtak el, mint tervezték. A munkaversenyben résztvevők csökkentették a selejtes munkadarabok számát is. A Csepel Autógyárban például a vállalt 8 százalék helyett több mint 12 százalékkal. A megyében dolgozó szocialista brigádok azt is vállalták, hogy növelik mind a szocialista, mind a tőkés exportot. így a Csepel Autógyár, az Ipari Szerelvény- és Gépgyár, az Ikladi Ipari Mü- szergyár, a Mechanikai Művek szocialista brigádjai több millióval növelték exporttervüket. Ez idő alatt a tőkés importból származó alapanyagokból is kevesebbet használtak fel. A Csepel Autógyár dolgozói például az eredetileg vállalt 20 százalékos megtakarítás helyett 24 százalékot értek el. Az ISG kollektívája pedig a felajánlott 9 milliós megtakarítás helyett 10 millióval csökkentette a tőkés importot. Fontos szerepet kapott a vállalások sorában az újításokból eredő haszon is. A Csepel autógyáriak újításai nyomán 13 milliót takarítottak meg, a találmányokból eredő többletbevétel pedig eléri a 40 milliót. De milliókban mérik az Egyesült Izzóban, valamint a Ganz Árammérőgyárban alkalmazott újításokból eredő hasznot Is. A DKV III. beruházásán dolgozók a 120 ezer köbméteres tárolótartályt a vállalt határidő előtt egy hónappal előbb átadták. A karbantartási munkákat pedig a DKV brigádjai az eddig szokásos időnél 46 nappal előbb fejezték be. Pest megye szocialista brigádjainak jó munkáját dicséri, hogy a Mechanikai Művek dolgozói 31 ezer, a DHV 28 ezer 300, a Magyar Hajó- és Darugyár 21 ezer 900 óra társadalmi munkával járultak hozzá vállalásaik sikeréhez. Sz. M. reműködő szakhatóságok köre. A kormány tudomásul vette a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének jelentését a mező- gazdaság az erdőgazdálkodás, és az elsődleges faipar területi állami irányításának átszervezési tapasztalatairól, valamint a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsa elnökének ezzel kapcsolatos tájékoztatóját. Megállapította, hogy az átszervezés nyomán erősödött az egységes ágazati szemlélet és a létszám csökkentése mellett Javul az irányító munka színvonala. A Minisztertanács jóváhagyta a mezőgazdaság ez évi felkészüléséről szóló jelentést. Jóváhagyólag tudomásul vette, hogy a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter felhívja az állami vállalatokat és a szövetkezeteket: a tervcéloknak megfelelően fordítsanak gondot a szervezettség javítására, a hatékonyság fokozására, és tegyenek külön erőfeszítéseket az exportelőirányzatok teljesítésére. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. • • A közlekedési vállalatok dolgozói'gondoskodnak a munkások szállításáról, a legtöbb helyen a vállalati óvodák, napközik ts a hétköznapi rend szerint tartanak nyitva, hogy a gyermekes szülők is nyugodtan teljesíthessék vállalt feladataikat. Sok helyen a lakótelepek környékét hozzák rendbe, játszótereket újítanak fel a vállalati dolgozók, a diákok és nyugdíjasok. oo ünnepi megnyitás Fásítási hónap Tegnap Salgótarjánban tartották meg az idei fásítási hónap országos megnyitóját. Az évi tízmillió köbméter hazai igény kielégítéséhez évente négymillió köbméter fa importjára szorulunk. Az 1960-ban . megkezdett fásítási program során telepített száz- húszezer hektár nemesnyárból jelenleg évente 1,3 millió köbméter faanyag termelhető ki. Az Igények növekedése újabb telepítéseket követel. Vada mennyi fásítással ösz- szefüggő tennivalóban nélkülözhetetlen a szerepe a társadalmi szervezeteknek, különösen a KISZ-nek és a Hazafias Népfrontnak. A fásítási hónap, az erdők napja rendezvényei megannyi lehetőség, hogy az 1980-ra elhatározott háromszázötvenmilliő facsemete földbe kerüljön. Ot év alkotásai Egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a margitszigeti Thermal Gyógyszálló. A szép épületben elhelyezett 216 szoba és a csatlakozó tömbben levő uszoda és gyógymedence a hazai és külföldi vendégeknek kifogástalan ellátást és korszerű gyógyászati lehetőségeket kínál. KÖZÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Babrak Karmait, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkárát, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság forradalmi tanácsának elnökét, miniszterelnököt, az afgán újév alkalmából. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke az iráni újév alkalmából Ruhollah Moszavi Khomeini ajatollahot és Abol Hasszán Baniszadr iráni el| nököt üdvözölte. Púja Fri- j gyes külügyminiszter Szadegh Ghotzbadehet, iráni kollégáját köszöntötte. Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Prem Tinaszulanond tábornoknak, a Thaiföldi Királyság miniszter- elnökévé történt beiktatása alkalmából. Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára tegnap felavatta Esztergomban a város millenniumi évfordulójára készült emlékműdét. Tavaly augusztus húszadikán adták át Budakeszin a mintegy félmillió forintos költséggel és jelentős értékű társadalmi munkával bővített gyermekorvosi rendelőt. A korszerű, hatvanhét négyzetméter alapterületű épületben anya- és gyermekvédelmi tanácsadást is tartanak..