Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-21 / 68. szám
'%Müav 1980. MÁRCIUS 21., PÉNTEK FÓKUSZ Az olasz kormányválság Szerdán késő este Francesco Cossiga olasz kormányfő benyújtotta lemondását Pertini köztársasági elnöknek. Olaszország 38. kormánya nem volt hosszú életű; mindössze nyolc hónapig tudta fenntartani magát, s a sorozatos bizalmi vitákon csak nehézkesen éviekéit át. Cossiga miniszterelnök, aki a kereszténydemokrata párt politikusa, már kormánya megalakításakor is bizonytalan talajon állt, hiszen kisebbségi kabinetet volt kénytelen bemutatni az olasz parlamentnek. A kereszténydemokraták ugyanis a mandátumok alig egyharma- dával rendelkeznek, s a segítségül hívott polgári törpe pártok támogatását megnyerve, sem érhették el a szükséges parlamenti, többség felét sem. így a Cossiga-kabinet létét csakis az biztosíthatta ezekben a hónapokban, ha a szocialista párti parlamenti frakció a bizalmi vitáknál tartózkodik a szavazástól. Így a Cossiga-kormány sorsa szinte abban a percben megpecsételődött, amikor a szocialisták elhatározták, hogy a kommunistákkal együtt a kabinet ellen szavaznak. Ez pedig törvényszerűen bekövetkezett azok után, hogy a kereszténydemokrata párt februári kongreszusa jobbra nyitott, s a korábbi középbal- centrista vezetőséget jobboldali DC-politikusokkal váltotta fel a párt élén. Világossá vált ezek után, hogy az olasz szocialista, politikusok hacsak nem akarnak szembekerülni saját tagságukkal, kénytelenek lesznek szembefordulni azzal a kormánnyal, amely a DC élén bekövetkezett jobboldali változást természetesen figyelembe veszi, ti í * Cossiga szerdán a bizalmi vitában még egy. kísérletet tett, hogy elkerülje kormánya bukását. Arról próbálta meggyőzni a parlamentet, hogy a súlyosodé gazdasági válság és az országban elhatalmasodó terrorizmus elleni küzdelemhez Itália nem engedheti meg azt a „luxust”, hogy kormány- válság bénítsa meg az égető feladatok megoldását. Ez a vérszegény érvelés azonban aligha hathatott meggyőzően, a Cossiga-kormány ingatagsága és tehetetlensége lehetetlenné tette eddig is, hogy eredményesen lépjenek fel Olaszország e két súlyos problémájának megoldására. S a kormány bizonytalan helyzete éppen ebből adódott, hogy csupán kisebbségre támaszkodva, a többség kizárásával, s annak ellenére, akart kormányozni. Pedig Olaszországnak lehetne szilárd, többségi kormánya, ha megszívlelnék az Olasz Kommunista Párt javaslatát, s az OKP bevonásával demokratikus egységkormányt alakítanának. Ezt az indítványt támogatta az Olasz Szocialista Párt vezetőinek nagy része is. A kereszténydemokraták már említett februári kongresszusa viszont mereven és ésszerűtlenül elutasította ezt a kibontakozási lehetőséget. A kereszténydemokraták, most a kormányválság kirobbanása után sem akarnak változtatni a logikával ellentétes magatartásukon. Inkább arra törekednek, hogy megosszák a szocialista pártot, s egyes, megalkuvásra hajlamosabb Vezetőket arra bírjanak rá. hogy lépjenek szövetségre a DC új vezetőségével, s támogassák új kormányalakítási kísérletét. Még abba is belemennének, hogy Craxi szocialista párti főtitkár kapja meg a miniszterelnöki tisztséget, ha cserébe a keresztény demokraták politikai elképzeléseit valósítja meg, s segédkezet nyújtana az élesebb kommunistaellenes irányvonalhoz. Aligha valószínű, hogy egy ilyen alku egyszerűen létre jöhetne, hiszen a Szocialista Pártban rendkívül erős a balszárny. amely a demokratikus egységkormányt követeli. A. I. Salvador Fokozódó jobboldali terror Országszerte folyik a fegyveres ellenállás Salvadorban szerdán is folytatódtak a fegyveres összecsapások a karhatalom és a katonai-polgári junta elnyomó politikája ellen tiltakozó baloldali erők között. A fővárosban és az ország több más városában az elmúlt 24 .órában lezajlott összetűzéseknek legkevesebb 15 halálos áldozatuk volt, sokan megsebesültek, s a hatóságok elhurcolÚjabb államosítás kánban Az Iszlám Alkotmány 44. cikkelyének megfelelően Iránban államosítják a külkereskedelmet — jelentette be szerdán Teheránban Reza Szadr kereskedelmi miniszter. A miniszter közölte, hogy az állam ellenőrzése alatt 130 „vásárlási központot” hoznak létre, amelyeknek kizárólagos joga lesz a különböző árucikkek importálása. Khomeini ajatollah, iráni vallási vezető az iráni újév alkalmából felhívással fordult az ország népéhez. A rádión is közvetített beszédben az ajatollah kijelentette: a választások első fordulója rendben zajlott le, és felhívta az irániakat, „hasonló lelkesedéssel” vegyenek részt a második fordulóban is. Khomeini hangoztatta, hogy az állítólagos visszaélésekről szóló bejelentéseket ki fogják vizsgálni, mindazonáltal a veszteseknek „nem szabad eltúlozni a dolog jelentőségét”. Az iráni népnek mindenekelőtt egységre van szüksége, hogy meg tudja védeni magát a fenyegetésekkel szemben — mondotta Khomeini. Baniszadr iráni államfő ugyancsak az újév alkalmából mondott rádió- és tv-beszédé- ben annak a reményének adott hangot, hogy az iráni forradalom példáját mások is követik, majd kijelentette: Irán azon lesz, hogy határain túl is betöltse a „szegényekés elnyomottak vezetőjének szerepét”. Csütörtökön Hágában ismét ülést tartott a nemzetközi bíróság. Az Egyesült Államok képviselője, Roberts B. Owen kérte, hogy a nemzetközi bíA baloldali orientációjú fedaji- nők az iráni fővárosban csütörtökön demonstrációt tartottak. A képen: elégetnek egy amerikai zászlót. róság ítélje el Iránt az amerikai túszok fogvatartása miatt. ták a baloldali szervezet több tagját. Az Emberi Jogok Salvadori Bizottsága szerdán közölte, hogy a fővárostól 50 kilométerre északra fekvő La Colima gazdaságból — ahol hétfőn a katonák 26 parasztot öltek meg — 40 mezőgazdasági munkás nyomtalanul eltűnt. San Martin városának közelében a hadsereg egységei és a nemzeti ellenállás fegyveres erői (FARN) elnevezésű baloldali szervezet tagjai között lezajlott összecsapásban 12 gerilla vesztette életét. A fővárosban, San Salvadorban a katonák három ellenállóval végeztek és sokat megsebesítettek. Ugyancsak szerdán parasztok egy csoportja megszállta a főváros egyik templomát, hogy ily módon tiltakozzék az országban folyó mészárlás és a juntának az amerikai imperializmussal fenntartott kapcsolatai miatt. Végleg eloszlattak a felhők Bakok Kannal nyilatkozata „A Szovjetunió segítségünkre van abban, hogy továbbra is az általunk választott úton haladhassunk, s ezért mi mély hálával tartozunk neki” — jelentette ki többek között Babrak Karmai, az Afganisztáni Egységes Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, a Forradalmi Tanács elnöke, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke a „Béke és Szocializmus” című folyóiratnak adott interjújában. Karmai csodálkozásának adott hangot azzal az érthetetlen állásponttal kapcsolatban, amit néhány haladó, • munkásosztály érdekeit képviselő ország az afganisztáni eseményekkel kapcsolatban elfoglal. „Erőfeszítéseink és a forradalmi erők velünk vállalt szolidaritása eredményeképp eloszlanak a felhők és a most megtévesztettek megértik az afgán események és a. szovjet segítség valódi jelentőségét” — fejezte be az interjút a Forradalmi Tanács elnöke. Schmidt mielőbb találkozni szeretne Erich Honeckerrel Két hónapon belül harmadszor nyilatkozott csütörtökön a nyugatnémet parlamentben az NSZK kormánya nevében Helmut Schmidt kancellár, ez alkalommal a „nemzet” helyzetéről. Schmidt egyórás beszédében Elutazott a delegáció fi mcaroguai küldöttség Leningrad vendége Moszkvából csütörtökön Le- ningrádba utazott a nicara- guai párt- és kormányküldöttség, amely Moises Hassannak, a nemzeti újjáépítés ideiglenes kormánya kormányzó tanácsa tagjának vezetésével hiGromiko—Chnoupk Külügyminiszteri tárgyalások Csütörtökön Moszkvában véget értek Andrej Gromi- ko. az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere és Bo- huslav Chnoupek, a CSKP KB tagja, Csehszlovákia külügyminiszterének megbeszélései. Chnoupek a szovjet kormány meghívására szerdán érkezett Moszkvába. Edward Gierek: Készek vagyunk a párbeszédre Befejező szakaszába lépett a lengyelországi választási kampány — vasárnap választják meg a parlamenti képviselőket és a vajdasági tanácsok tagjait. Csütörtökön Edward Gierek, a LEMP KB első titkára részt vett és beszédet mondott a varsói politikai aktivisták nagygyűlésén, amelyen értékelte a választói gyűlések eredményeit. Nemzetközi kérdésekkel foglalkozva Edward Gierek emlékeztetett arra, hogy a párt VIII. kongresszusa behatóan elemezte a nemzetközi helyzetet és megerősítette az ország külpolitikájának évtizedek óta változatlan alapjait. Ezek az elvek ismeretesek — jelentette ki a LEMP KB első titkára, ezért csupán azt tartotta szükségesnek megerősíteni, hogy Lengyelország kész a párbeszédre minden állammal és vár minden olyan konstruktív javaslatot, amely hozzájárulhat a varsói leszerelési értekezlet mielőbbi ösz- szehívásához. A két külügyminiszter áttekintette a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztésének távlatait. Megbeszélést folytattak az időszerű nemzetközi kérdésekről is. Ezen belül különösen nagy figyelmet szenteltek a nemzetközi feszültség további enyhítése, a fegyverkezési verseny megszüntetése, a leszerelés témakörének. Gromiko és Chnoupek megbeszéléseit a kölcsönös megértés, a megvitatott kérdésekben való teljes nézetazonosság jellemezte. vatalos látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. A delegációt a repülőtéren Andrej Kirilenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára, Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a központi bizottság titkára és más hivatalos személyiségek búcsúztatták. A nicaraguai küldöttséget Leningrádban ünnepélyesen köszöntötték. A delegáció felkereste a város védelmezőinek emlékművét és koszorút helyezett el. A szovjet fővárosban megelégedéssel fogadták a tárgyalások eredményeit. Ez volt a forradalom győzelme óta az első ilyen magas szintű látogatás és kapcsolatfelvétel, s mindjárt igen jelentős megállapodásokhoz vezetett. Ezek közül elsősorban ^ különböző gazdasági és együttműködési szerződésekre gyeimet. hívja fel a fi'99 Légből kapott A TfiSZSZ egy bulvárlap különös koholmány árál Szergej Kulik, a TASZSZ külpolitikai hírmagyarázója írja: a The New York Times a közelmúltban — az amerikai külügyminisztériumtól kapott tájékoztatásra hivatkozva Fondorlatos Bolgár felszólalás a bécsi haderöcsökkenlési ülésen Lubomir Sopov nagykövet, a közép-európai haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgyaÖsszeomlolt a rágclomhaájárat Szolidaritás Marcbais-val A Francia Komunista Párt Központi Bizottsága határozatban biztosította szolidaritásáról Georges Marchais-t, a párt főtitkárát a burzsoá sajtó kampányával szemben. A központi bizottság elemezte a kommunistaellenes kampány politikai tanulságait, miután a politikai bizottság a maga részéről megállapította, hogy polgári sajtó Mar- chais múltjáról terjesztett különböző rágalmai sorra valótlannak bizonyultak. A L’Humanité okmányok sorozatával bizonyította, hogy 1955-ben Marchais Franciaországban tartózkodott és a Kominternre való utalás teljes képtelenség — a kommunista vezető először 1959-ben járt a Szovjetunióban. Az FKP Központi Bizottságának határozata a párt főtitkára elleni kampányt azzal magyarázza, hogy a válság körülményei között a tőke még inkább meg akarja erősíteni nadrágszíjmeghúzó politikáját, de ennek útjában áll a kommunista párt. A KB végül az FKP kezdeményezéseit emeli ki annak érdekében, hogy minden fontos politikai személyiség tisztázza második világháború idején kifejtett tevékenységét, mindazok adjanak magyarázatot eljárásukról, akik támogatták Bokassa közép-afrikai császárt, vagy hasznot húztak belőle, minden politikus ismertesse jövedelmét és vagyonát, minden párt- és sajtószerv vesse magát alá jövedelmei ellenőrzésének. lásokon résztvevő bolgár küldöttség vezetője a szerdai 232. plenáris ülésen bírálta a NATO tagállamait, amiért vonakodnak hatékony intézkedéseket elfogadni a Közép-Euró- pában állomásozó haderők és fegyverzetek csökkentése érdekében. Sopov rámutatott, hogy leszerelési intézkedések helyett a nyugat-európai országok olyan tervet forgatnak a fejükben, amely lehetőséget adna a NATO-nak a Varsói Szerződés kötelékébe tartozó haderők ellenőrzésére, s a csapatcsökkentésre kiszemelt térségen túl még Bulgária területére is kiterjedne. Ez szöges ellentétben áll az 1973-ban lefektetett elvekkel és a bécsi tárgyalások céljával. „Nem csupán Bulgária, hanem valamennyi európai ország számára csak akkor eredményezhetik a bécsi tárgyalások a biztonság valódi megszilárdítását, ha a katonai konfrontáció hatékony csökkenéséhez vezetnek Európa szívében” — hangoztatta a bolgár nagykövet. olyan „információt” közölt, amely szerint a Szovjetunió állítólag baktériumfegyvereket gyárt. Bizonyítékként meg nem nevezett forrásokra hivatkozott, amelyek közölték, hogy egy baktériumanyagokkal kapcsolatos incidens eredményeként, tömeges méretű fertőzés érte a lakosságot, egy szovjet ipari nagyvárosban. Vizsgálódásunk eredményeként — folytatódik a kommentár — kitűnt, hogy a The New York Times „hírét” a nyugatnémet Springfer-laptröszthöz tartozó Bild-Zeitung című bulvárlapból vette, Feltehető, hogy a koholmányt a nyugatnémet lapocskának a CIA tálalta. A „szenzációt” természetesen felkapták a nyugati rádióállomások, majd egy sor burzsoá lap tudósítója. kedvezően értékelte a szociáldemokrata—szabaddemokrata koalíciós kormány tízéves tevékenységét. A nyugatnémet kormányfő hangsúlyozta a két német állam közötti 1972- es alapszerződés jelentőségét, és annak a reményének adott hangot, hogy minél hamarabb sor kerülhet az Erich Honeckerrel, a Német Szocialista Egységpárt főtitkárával, ' az NDK államtanácsának vezetőjével tervezett találkozójára. A nyugatnémet kormánynyilatkozat külpolitikai részében a kancellár az Afganisztánnak nyújtott szovjet segítséget „bevonulásnak” minősítve azt állította, hogy ez vezetett a nemzetközi helyzet jelenlegi kiéleződéséhez. Schmidt szorgalmazta Afganisztánnak a tőkés hatalmak által elképzelt „semlegesítését”. A nyugatnémet kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban Schmidt kijelentette: A kelet-európai szocialista országokhoz fűződő kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok ápolása a jövőben is fontos elemét képezi az európai stabilitást szolgáló bonni politikának. Az NSZK katonapolitikáját érintve, a kancellár megismételte: Bonn a jövőben is hozzájárul a NATO katonai erejének fenntartásához és végrehajtja az eurorakéták telepítését előirányzó NATO-ha- tározatot. Schmidt azzal próbálta védeni ezt a döntést, hogy a Nyugat ezzel állítólag a fegyverkezési versenyben való „lemaradását” akarja behozni. A kormánynyilatkozat parlamenti vitájában Franz-Josef Strauss, az ellenzéki kereszténypártok kancellárjelöltje élesen támadta a Szovjetuniót, az NDK-t és természetesen a bonni, vezető Szociáldemokrata Pártot is. Az ellenzék vádjaira válaszolva, Willy Brandt szociáldemokrata pártelnök határozottan megvédte a kormány tíz éve folytatott enyhülési politikáját. Mint mondta: a két német állam viszonyának normalizálása „az európai biztonság és béke egyik fő tényezője”. Herbert Wehner idézve az SPD tavalyi kongresszusának határozatát — kijelentette: le kell mondani a NATO rakétatelepítési határozata végrehajtásáról, amennyiben leszerelési tárgyalások eredményeként megállapodás jönne létre a Nyugat és Kelet között. CSAK RÖVIDEN... A LAOSZI Forradalmi Néppárt fennállásának negyedszázados jubileumát szombaton ünnepük. A párt felhívására országszerte munkaversenyeket indítottak az évforduló tiszteletére, ORSZÁGOS sztrájk kezdődött csütörtökön Hollandiában a tömegközlekedésben, a kikötőkben és az építőiparban, tiltakozásként a kormány bérpolitikája ellen. KATALÖNIA négy tartományában csütörtökön reggel megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy megválasszák az autonóm katalán parlament 135 képviselőjét. A 135 mandátumért 16 párt és pártszövetség indult harcba. MOBUTU SESE SEKO, a Zaire Köztársaság elnöke befejezve hivatalos romániai tárgyalásait, csütörtökön délben elutazott Bukarestből.