Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-02 / 52. szám

Erőfeszítés Id. Szabó István fafaragása ni a kért telefonszámokat. Senkiét, még a főrendészét sem! Bizonyára így szól az utasítás. Lassan az éjszakai műszakra szállingóznak a dolgozók. Műveze­tőjük eligazítást tart. Mi is jelen vagyunk. Fokozott figyelemre inti dolgozóit. Közben megtudjuk, hogy a hideg ellenére már több mint egy hete nem kaptak meleg teát. Az öltözőkről, fürdőkről, vé­cékről pedig jobb nem beszélni. Valamennyi piszkos, elhanyagolt, zsúfolt és hatvan embernek bi­zony kevés is. gához. Rakománya néha megvan másfél, két és fél mázsa is. Kralovitzer Károly is erejét meg­feszítve dolgozik. Neki ugyan csak tíz fordulót kell megtennie, de az ő kocsiján négy és fél mázsa a kel­me súlya. Mindezt egyedül vonszol­ja, ide-oda. Rossz a levegő Mázsák a kocsin Ha baleset történne... Munkavédelmi őrjárat éjszaka ELŐZMÉNY: A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának munkavédelmi osztálya már tavaly is ellenőrizte, betartják-e a biztonságtechnikai előírásokat a második és a harmadik műszakban. Tapasztalataik: a több műszakban termelő gyárak, üzemek egy részében keveset törődnek a munkavédelmi előírásokkal. Nem mindenütt érzik, hogy az emberekkel való törődésnek fontos része a munkavédelmi előírások betartása, betartatása. Sőt, nem is elhanyagolható része. Tavaly májusban, a vizsgálat befejezésekor az SZMT munkatársai intézkedést sürgető körleveleket küldtek szét az érintett vállalatok gazdasági és társadalmi vezetőinek. Eltelt egy esztendő, s az újabb ellenőrzések azt bizonyították, hogy a körlevélnek sokhelyütt sajnos nem volt túl sok foganatja. Idén tehát ismét fokozottabb figyelemmel kísérik a második és a harmadik mű­szakokban a balesetmentes, biztonságos munka feltételeit. Az ellenőr­zésekhez igénybe veszik a társadalmi aktivisták segítségét is. A szem­pontok egységesek: Hányán, milyen körülmények között dolgoznak? Megszervezték-e a munkavédelmi felügyeletet, milyen a szociális ellá­tás? A különböző területeknek van-e megbízott vezetője, felelőse? baleset körülményeit. A II. hajó művezetőjének bére annyi, mint a betanított munkásoké. Mindössze az a különbség, hogyha bármi történik, azt az ő mozgóbére bán­ja. Persze, mindez nem mentheti fel mulasztása alól, hogy nem tölti ki szabályosan a gépnaplót, nem ellenőrzi a gépek állapotát. Intő példa Válasz nélkül A találkozót este háromnegyed nyolcra beszéltük meg. Kísérőim: Aszódi Balázs és Bíró Tamás, az SZMT munkavédelmi osztályának 'dolgozói. Egy héttel korábban már mindketten ellenőriztek, így ter­mészetes, hogy útközben ezek tapasz­talatairól folyt a szó. — Sokan még csak válaszra sem méltatták tavalyi körlevelünket — mondották. — Néhol egy-egy bal­eset zökkentette ki nyugalmukból a vezetőket. Mindenesetre tény, hogy még mindig sok a szabályta­lanság. A PEVD1 szentendrei író­szergyárába például csak úgy be­állít öt asszony az éjszakai műszak­ba. Se vezető, se megbízott nincs velük. Ki lenne a felelős, ha ne adj isten történne valami — kérdi Bíró Tamás. Közben megérkezünk. Dunakeszi, 3. sz. Házgyár. Felmutatjuk igazol­ványainkat. Bíró Tamás( még meg­kérdi a portást: — Hányán dolgoznak ma a dél­utáni műszakban? — Hát... azt bizony nem tu. dom. De azt igen, hogy hol dolgoz­nak. Az I. és a II. hajóban és a tárolótérben — feleli végül. Az I. hajó piciny üzemi irodájá­ban hárman szoronganak. Pegán Sándor a délutáni műszak vezetője. A dolgozói létszám 28, de már sen­kit sem találunk munkában, pe­dig alig múlt valamivel nyolc óra, s a műszak tízig tartana. Jövő­menő emberek, az egyik betonelem­re dőlve egy férfi szunyókál. Mun­kának nyoma sincs. Végigjárva a műhelyt mindenütt lógó vezetékeket, csöpögő-csorgó vízcsapokat, alattuk egy-egy vas­dobozt találunk. A gyár területén valamennyi . csapból csordogált a víz. (Nesze neked, takarékosság!) A miértre azt a választ kaptuk, ha elzárják a csapokat, ihatatlanul meleg a víz. Márpedig itt Olyan hőség van, hogy gyakran, megszom­jazik az ember. Befejezték, melegednek Szálkái András, Mizera Pál, Kirchoffer Mihályné és Biber Gyula egy betonelemekből összeállított melegedőben, jobb híján beszélget­nek. Végeztek a munkával. Ebben a műszakban tíz fürdőszobát, — válaszfalakat és födémeket — ké­szítettek. Befejezték a betonelemek öntését, más teendőjük már nincs. Persze nem mindig van’ez így. Sok­szor még tízkor is dolgoznak, hiá­ba lenne vége a műszaknak.^ A munkavédelmi felügyelők a darus naplóját ellenőrzik. A napló bizony hiányos, rosszul vezetik. Pegán Sándor művezető szerint az állapotok egyenesen katasztrofá­lisak. A gyár már régen kinőtte önmagát. A termelés emelkedik, a gépek állapota viszont egyre rom­lik. — A múlt héten is felszólaltam a termelési tanácskozáson — mond­ja. — Akiriek szeme van, láthatja, mi a helyzet. Olajos, csúszós a padozat és már három hete nem kaptunk fűrészport. Pedig az öntő- kelyhek magjainak olajozása köz­ben keletkező szennyeződés, az el­csöpögő olaj balesetveszélyes. A le­vegőben lógnak a Vibro-motorok kábelei, a szennyvízakna rácsai életveszélyesek. — Amikor idekerültem, nagyon lelkes voltam — vallja be Pegán Sándor. — Tudják, új seprő, jól seper. Nem volt olyan nap, hogy ne lett volna valamilyen ötletem. De aztán, amikor láttam, hogy egyetlenegyet sem tudok keresztül­vinni, lassan lejjebb adtam. — Le­gyint. Csak akkor vidul fel kissé, amikor a másik darus, Paróczai Béláné naplóját rendben találjuk. Útban a tárolótér irodahelyisége felé, nézelődünk egy keveset. Szo­rosan egymáshoz lapítva az ele­mek. Szállításkor az egymás he- gyén-hátán felhalmozott anyagból kell kiválogatni a megfelelőt. A tá­rolótér befogadóképessége ugyanis 7000 elem, most ugyanitt 17 ezernél többet raktároznak. A föld sáros, olajos, csúszós, a világítás csapni­való, holott éjszaka is dolgoznak. Egyébként — igaz, évekkel ezelőtt már volt itt egy halálos baleset: az elemék összezúztak egy asszonyt. Nem kellene megvárni még egy in­tő példát! (Arról nem beszélve, hogy a drága elemek között is mi­lyen sok a sérült, repedezett, selejt- té vált.) Nos, ha baleset érne itt valakit, Péter János művezető is tehetetlen lenne. Hiszen a központilag meg­adott telefonszámon sokszori tár­csázás Után Maláta Ferenc portás jelentkezett, aki sem a munkavé­delmi felügyelővel, sem az üzem­vezetővel nem volt hajlandó közöl­Késő van, utunk még Vjicra ve­zet, a Kötöttárugyárba. Vastag lánc és lakat védi a bejárati ajtót. Az igazoltatás után végül is bejutunk. A portán itt sem tudják, hányán dolgoznak ma éjjel, holott a kapu­őrnek kellene baleset esetén tele­fonálnia. Neki azonban csak egyet­len száma van, az egyik rendészé. Az új főmérnöknek nincs telefon­ja. Első utunk a kikészítőbe vezet. — Baleset esetén nekem kellene elmennem kocsival a főmérnökhöz — Válaszol kérdésünkre Bártfai Győző, az előkészítők csoportvezető­je. — Először természetesen a sé­rülttel foglalkoznék. Két éve vé­geztem a főiskolát, elsősegélynyúj­tást is tanultam. * A munkavédelmi oktatással nem­csak a csoportvezető, de az egész csoport hadilábon áll, A kartonok szerint van, aki három éve nem frissítette fel ismereteit. De aki­nél ki is van töltve, rejtély, h'ogy mikor, hogyan, miről kapott eliga­zítást. i — Bizonyára hallottak arról, hogy volt itt egy tűz. Akkor elvit­ték a kartonokat, s csak most, a napokban kaptuk vissza — véde­kezik a fiatal csoportvezető. A tűzre mások is hivatkoztak. Megtudtam, csak azóta van szel­lőzőnyílás a tetőn. — Huszonnyolc éve itt dolgozom a gyárban — mondja büszkén Zachár Erzsébet, a modern Krantz hőrögzítős rámagép irányítója. — Ez a masina már tökéletesen biz­tonságos ! Minden óvintézkedést megtettek a tervezők. — Máris ma­tatja, s engem is megkér, hogy álljak oda. Amíg veszélyeztetett he­lyen vagyunk, a gép nem indul. Látom Zachár Erzsébet arcán, hogy ezzel a géppel szívesen dolgozik. — Csak egy baj van — pana­szolja mégis. — Nagyon rossz a levegő, illetve nincs elég levegő. Nyáron meg lehet fulladni, télen, ha nagy a hideg, szinte vacogunk. Bíró Mihálynénak más a gond­ja. Neki jutott a munka legnehe­zebb része; ő húzza egy kerekes ko­csin a nedves anyagot a centrifu­— Szóltunk már, hogy sok ez egy embernek. A levegő egyre nehezebb, fojto. gatóbb. A gőz, a festékes pára már néhány perc után szaporább léleg­zésre késztet. Hát még a festék­üzemben! Ott azután valóban csak kapkodom a levegőt, amikor Szott- fried Ferenc művezetővel belépünk a festékraktárba. Kurdi Lajos be­tanított munkás éppen festéket old. Valamennyien köhögni, tüsszögni kezdünk, a szemem könnybe lábad, sürgősen friss levegőre kell men­nem, csak később tudok néhány szót váltani Kurdi Lajossal. — Már huszonöt éve szívom ezt a levegőt. Bizony, nehéz. Váltótár­saim is régi szakik: egyikőjük szin­tén huszonöt, másik váltóm már harminc éve csinálja ezt a mun­kát. — Néha bizony már érzem, hogy nehezen veszem a levegőt — vall­ja be. — Évente egyszer járok or­vosi vizsgálatra, rendszeresen rönt­geneznek. Egyelőre nem találtak semmit. Van ahol rend van Azután megtudjuk, nincs védő- álarca és méregvizsgája sem. A tár­sainak se. Rövidített munkaidőről sem tud. Heti munkája így alakult: hétfő: 8 óra, kedd: 16 óra, szerda: 8 óra, csütörtök: 8 óra, péntek: 16 óra, szombat: 16 óra, s vasárnap éj­jel kezdte a következő hetet. Az üzemben ezenkívül csúszós a padozat, az üzemvezető a tervező rokonait szidja. A körkötő üzem egy másodpercig mesepalotának tűnik. Azután ész- reveszem az ide-oda szálló, min­dent belepő fonalpihét is. Az új üzemben — januárban ad­ták át — Schilling György üzemve­zetőnél mindent rendben találunk. Az oktatási naplót is példásan ve­zeti. Amikor faggatom, mikor látta a gyár vezetőit éjszakai ellenőrzé­sen, hosszasan elgondolkodik. Ö sem felelhet másként, mint a ház­gyáriak Dunakeszin. Amióta Itt dolgoznak, még nem találkoztak éj­szaka az igazgatójukkal. Ez az idő néhol négy év, itt csak egy. Persze nem a jelenléten múlik, hogy egy vezető gondoskodik-e beosztottjairól, védi-e egészségüket, épségüket Lassan hajnalodik. SZALAI MÁRIA Mozgóbérc bánja A II. hajóban is fiatalember, Ko­vács Mihály a művezető. Ezen a délutánon tíz emberrel dolgozott, már mind elmentek fürdeni. (Fél óra múlva lesz vége a munkaidő­nek!) Az elsősegélynyújtó láda üre­sen-tátong az1 irodában. A gépnap­lót január óta nem vezetik. Ha­sonló a helyzet a darusok naplójá­val is. Amikor a védőételről, -ital­ról faggatjuk, így válaszol: — Nem jár mindenkinek. De időnként kapunk sajtot szörpöt, narancsot. — A mai adagot már kiosztot­ta? — Még a hét elején. így szoktam mindig. _ ??? — Talán gerezdenként adjam? Hogyan osszak el négy narancsot hat napra?! — csattant fel ingerül­ten. A védőruha-ellátás rendben. Ha olajos, ha szakadt, kicserélik. Akárcsak a másik üzemvezetőtől, tőle is megtudakoljuk: mit tenne, ha súlyos baleset történne az üzemben? Kit és hogyan értesítene? Telefonálna a mentőknek, rendőr­ségnek, s ha szükséges, hívná az ügyeletes orvost. A vállalat köz­pontja Budapesten van. Oda is beszólna.. Csak az a bökkenő, hogy az általuk ismert számon senki sem jelentkezik. Az ügyeletes doktornő sem tud arról, hogy neki bárkit is értesítenie kellene a vállalat veze­tői közül. így persze nem csoda, hogy nem készülnek el a baleseti jegyzőköny­vek, s gyakran homály fedi egy-egy Elgondolkoztató, hogy egyik nagyvarosunk főépítésze azt magyarázta; városának régi hangulata nem veszhe­tett el az új tízemeletes há­zak tövéből sem, hiszen a lakóházak földszintjére üzleteket terveztek véges­teien végig. Nos, ez a számokban, panelek­ben, üzletekben való gondolkodás lehet, hogy nem feledkezik' meg az utcákra boruló fákról, de megfe­ledkezik az emberről, akinek nem a kivilágított üz­letsorok — egyik olyan, mint a másik — jelenti a humánumot, úgy, ahogy a lebontott város vénkert­jében, libakertjében az ősszel égetett venyige fa­nyar füstje, a csendes, kanyargós utcák intimitása volt — többek között — emberi. Nem a dohos há­zakról van szó, nem salétromos falakról, melyek Va­lóban bontásra ítéltettek, hanem arról az atmoszfé­ráról, amit a kirakatos város nem pótol. Nem a pa­nel a hibás, hanem az ember, ha a panelekbe nem visz változatot, életet, s. nem emberszabásúra mé­retezi, és hibás az építész vagy bútortervező, aki csak számokban, gazdaságosságban gondolkodik. A gazdaságosság, a teljes értékű tárgyaknak csu­pán egyik feltétele, épp úgy, mint a hasznosság és szépség. De együtt a három kimeríti azt, amit kör­nyezetünk tárgyi világától számon kérünk. Ne gon­doljunk itt valami számokban lemérhető, gyorsan betakarítható haszonra. A haszon hosszú lejáratú kölcsön, ami évek alatt amortizálódik, s van köz­vetlen, praktikus oldala, de van közvetett, erkölcsi is. Hasznos, ha egy járművön gyorsan _ elérkezünk célunkhoz. De levon ebből a haszonból — s rossz hatással lehet közérzetünkre —, ha kényelmetlen, ha bezárva érezzük magunkat benne, ha kellemetlen színei vannak, vagyis, ha szerkezete, arányai, színei nem keltenek jó érzést, biztonságérzetet. Mert a szépség gyűjtőfogalom. A szerkezet, forma, arányok, vonalvezetés, szín stb. áll össze bennük olyan egy­séggé, amelyet szépnek mondunk. A szépséget vég­képp nem lehet számokban lemérni, nem sorolható paragrafusokba, nélküle még áll a ház, s robog a vonat, de hiánya megfoszt tárgyaink erkölcsi érté­kétől. Nem mindegy, hogy tiszta, tágas ablakból látjuk-e a tájat, vagy szennyes üvegen át. Házról,' vonatról, tájról beszéltünk. Ezzel is utal­tunk arra a nagy egységre, melyben gondolkodunk. A ; épületnek szervesen bele kell illeszkednie a táj­ba, az épületbelsőnek összhangban kell lennie az épület egészével. Illetőleg: jobb, ha. összhangban van. Várostervezés, épületterve­zés. belsőépítészet, iparmű­vészet — mondjuk erre, ha műfajokról beszélünk, de ezek az elhatárolások mesterségesek, s leg­feljebb arra alkalmasak, hogy tájékozódjunk. Ve­szedelmessé válhatnak azonban, ha egyik vagy má­sik részletet a teljes egész rovására, hátrányára ki­emeljük, előnyben részesítjük. Vagyis: nem fonto­sabb, vagy kevésbé fontos egyik vagy másik, hanem más a feladata. Ám a pohárnak, széknek, a fal szí­nének, a lépcsők magasságának, a jól csukódó ka­punak, a házak egymástól való távolságának, a zöld gyepnek, bokroknak, fáknak, játszótérnek, a csend­nek, tiszta levegőnek egyformán az ember jó köz­érzetét kell biztosítania. Az építésznek, iparművész­nek, épp oly nagy a társadalmi felelőssége, mint az üvegtervezőnek. Nálunk elhatárolják a műfajokat, s figyelik, ne­hogy bárki átlépje diplomája határait. Ezt az elre- teszelést a finnek, dánok, a franciák nem ismerik. Alvar Aalto, koruhk finn építésze nem csupán vá­rosokat tervezett, s kórházakat, iskolákat, köztere­ket, múzeumokat, de lámpákat, kilincseket, bútoro­kat, s üveget is. Hasonlóan Le Corbusier, századunk másik nagy példája. Két kiindulási pontjuk volt: a nagy egész (táj, település) és az ember, s a kettő fó­kuszában teremtették épületeiket, enteriőrjeiket. Az ember természetes szüksége így nem került ellen­kezésbe a környezettel. Le Corbusier azt mondta. „Egyetlen mértéket fogadhatunk el, mely minden kérdést a gyökeréig vezet vissza: az emberi mérté­ket. Az ember, a ma egész társadalma meghatáro­zott környezetben él. Meg kell teremteni az egyen­súlyt az ember és környezete között." AZ egyensilly azonban minduntalan veszélyben van. Hol a magunk teremtette tárgyi környezetünk marad le, hol a maradi ember mozog idegenül kor­szerű környezetében, azaz: elveszítjük az emberhez méltó léptéket. Egyik sem az egyensúlyt példázza. Még veszélyesebb, ha álmodem környezetet építünk magunk köré, ha nem valóságos értékekkel élünk, de hamisakkal, ha csak tetszelgünk, kérkedünk java­inkkal, de életünk eleven cáfolata esetleg tisztes környezetünknek. Hogyan teremthetünk egyensúlyt? Erre kell vá­laszt keresnünk. KOCOGH ÁKOS l Az összhang

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents