Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-02 / 52. szám

/ Nem napi szükséglet, de... Dédi dikója Iskolai irkából kitépett lápot him­bál a szél a fa törzsén, Cegléden, a Rákóczi úton. A rozsdás rajzszög azt sejteti, nem egy-kát napja tűz­ték ki a szöveget: „Jó állapotú öreg bútorok ingyen elvihetők..Hosz- szan szól a csengő a megadott cí­men, mondom a kaput nyitó idő­sebb asszonynak, a bútorok ügyé­ben ... Földerül a képe, csak nem? Aztán ©iszony tolódik, hát mégsem?! Ott állnak az ódon jószágok a házhoz tapasztott tágas kamrában, hullámpapírral takarva. Hárman néz­zük már, mert közben kijött a meny is; ő rakta ki a furcsa hir­detést a Rákóczi úti fákra, három helyen. Jött valaki azóta, január eleje óta? A fiatal nő; Egy cigány­asszony, Nyársapáiról vagy honnét, de azt mondta, neki nincs fuvarra pénze, ha mi esetleg... Elfogott a méreg, hát még mit nem?! Akkor itt egye meg a fene, enni nem kér­nek, maradjanak. Eltüzelik? Hol? Olajjal fűtünk! Karácsonyra vettük anyukáéknak a bútort, akkor rak­tuk a régit a kamrába, s határoz­tunk úgy az urammal, odaadjuk,< aki viszi, annak. Maguknak' is ilyen bútoruk volt? Méltatlankodva: Mit gondol, tűrnék én ilyesmit magam körül?! Ahogyan készen lett a ház, hoztuk az új bútorokat. Előre meg­rendeltük, kifizettük, még azért is bevasaltak rajtunk jókora pénzt, hogy valamilyen raktárban tárolták Pesten, míg nem mehettünk érte. Amikor anyukáékat behoztuk ide, ők jöttek ezekkel a holmikkal, de­kát ami megtette a tanyán, itt csúf­ság! Maguk nem sajnálták? Az idő­sebb asszony félszegen mosolyog: Azt mondták a gyerekek, nem le­het már elnézni, annyi ócskaság kö­zött vagyunk, jönnek a rokonok, a vendégek, mit szólnak? Hát igaz, így van, beleegyeztünk. Hódító divat Pest megyében négy esztendő alatt százmillió forinttal növekedett a bútorok kiskereskedelmi eladásá­nak értéke, s míg 1975-ben a 300 millió forintos értékhatár közelébe került, tavaly túllépett a 400 mil­lión. Számítások és különböző vizs­gálatok egyaránt azt mutatták, hogy az új lakások hatvanöt százaléká­ba ma már új bútorral költözköd­nek be a bérlők, vagy tulajdonosok. A bútor a korábbi tartós ingóság rangját elveszítve, fokozatosan di­vatcikké lesz. Cegléden a legutóbbi években tizenkét hónaponként az el­készült új lakások száma 340—380 között volt, a megyében 8300—8500 között. Ha csak ennyi helyre kellene új bútor, akkor is hógyan győzné a ti­zenöt üzlet? Mert ennyi bolt árul bútort a megyében, illetve: csakis bútort. A teljes forgatom töredékét — körülbelül öt százalékát — ún. vegyes profilú üzletek bonyolítják le, ahol kisebb darabokhoz juthat hozzá a vevő. Az új lakások terem­tette szükséglet mellett azonban egyre több család véli múlhatatlan­nak a bútorok cseréjét; divatból, utánzásból, vagy éppen igényei át­alakulása miatt, s olykor azért is, mert a mostani bútorok némelyikét nem tartós használatra tervezték, gyártották. A forgalom tavalyi, már- már irreális növekedése után — amennyiben lényeges elem lehetett az áremelés terjedő híre — a szak­emberek arra számítottak, hogy idén jelentősen visszaesik a keres­let. Elszámították magukat; a bú­torok szinte a szállító járművekről kelnek el, hosszú az árura várako­zók sora, magyarán, a fizetőképes kereslet változatlanulmeghaladja a kínálatot. Tényleg ők szerezték Amikor építették, akadtak, akik azt hajtogatták váltig, minek ilyen rongyrázás egy faluba? Nagykáta bútorboltja manapság már szűkös, a növekvő forgalom zavartalan le­bonyolításának korábban túlzásnak látszó feltételei mára éppen hogy elfogadhatóak. Ebben az üzletben választotta ki az új bútort — pontosabban* búto­rokat, két szobára valót — Vígh Ferenc és felesége. \Házuk a Jász­berényi úton nem új, s nem öreg, 1961-ben épült, miért akkor most a bútorvásárlás? Eluntuk, ami volt, mondja a férfi, s hozzáteszi: akko­riban, amikor vettük, nem nagyon volt miből válogatni. Mikor vették? Hát, amikor beköltöztünk ide, hat­vanegyben. Most mennyit fizettek ki az új holmiért? Uennyif is, anyus? Az asszony: negyvenkét ezer­három száz valamennyi forintot. S a régiért, annak idején? O, hát azt már csak a jóisten tudja. Vígh Fe­renc bejáró munkás, a Ganz- MÁVAG hídgyárának hegesztője, felesége a Telefongyár helyi gyár­egységének betanított munkása. Két gyermeket neveltek fel, állítottak a maga lábára, s utána úgy döntöt­tek, berendezik újra a házat. Med­dig gyűjtöttek a bútorra? A férfi: Nem is tudom. A feleség: Két esz­tendőt. Nekünk csak a kereset van a gyárból, más semmi, amit a kert ad, meg a néhány tyúk, ahhoz még venni kell a boltban, nemhogy bár­mit eladnék. így aztán lassan jött össze, meg fogni is kellett a pénzt, mert megyen az köny- nyen, gyorsan, igaz, az uram szépen keres, én azonban nem büsz­kélkedhetek. Mindketten elmúltak ötven esztendősek, s mint nemzedé­kük legtöbb tagja, amit szereztek, azt tényleg ők szerezték,' munkává], két kézzel, a házat, a régi és az új bútort, a háztartási gépeket. Értem , hát, amikor Víghná simogatja nem­csak szemével, hanem kezével is a friss jószágot, nem véve tudomást róla, ■ hogy nagy sorozatban, gépek utcáit megjárva készülő holmik ezek, s hogy a fotelok huzata leg­alább ötszáz másik hasonló ülőbú­torra került, ahogy a heverőé is, meg minden más darabé. A nagy összességben igaz érték­rend azonban —' a bútortermelés ipari jellegének uralkodóvá -válása, s ugyanakkor a még szűkös válasz­ték színben, formában, anyagban, huzatban — az egyénnél átalakul: a maga korábbi körülményeire ráve­títve jelenik meg. S mert Víghék korábbi körülményei sokkal szegé­nyesebbek voltak, a tucatbútor is átformálja közérzetüket, mert tet­szetősebb, . kényelmesebb az, ami most körülfogja őket. Mit csináltak a régi bútorral? Zavartan néznek égymásra, azután az asszony felel: Kínáltuk eladásra, azt hittük, lesz vevő rá, de nem kellett senkinek. Pedig nem adtuk volna drágán, bár­ki jön. megalkudunk vele. Jó bú­tor volt, vigyáztunk rá, háromajtós szekrény kettő, két ágy, éjjeliszek­rények, nagy asztal, négy székkel, ahogy annak idején járta. Sajnál­tuk, megmondom őszintén, sajnál­tuk. Végül egy asztalos vette meg, anyagárban, a fáért, földolgozza konyhabútorba, azt mondta. Annyi volt, hogy két teherkocsi megtelt vele. Mennyit kaptak érte? Három­ezret. Meg ö fizette a fuvart. Tegnapból a mába Túlzás lenne azt állítani, hogy a bútor a napi szükségletek közé tar­tozik,' hiszen funkciója nem vethe­tő össze az élelmiszerekével, a ru­házattal, a különféle gépipari fo­gyasztási cikkével. S mégis, a het­venes évek forgalmi tapasztalatai azt mutatják, hogy a vásárlások emelkedésén belül a bútorok keres­lete meghaladja az átlagos növeke­dést, s elsősorban ennek tudható be, hogy hosszú ideig tartó hiánv után — a bútoripar rekonstrukcióját kö­vetően — átmenetileg létező többlet mutatkozott, majd ismét hiány ke­letkezett. Ezt a hiányt — nehogy félreértés legyen — nem a tavalyi felvásár­lási láz teremtette; előtte is észlel-, hető volt. A hiány •— a kereskedők szerint — mennyiségi és választéki egyszerre. Amit az ipar kínál, an­nak nagy része jellegtelen, csak a szakkereskedő tud különbséget ten­ni a különböző gyárak termékei között, mert a szekrénysorok uralta szobaberendezések annyira nélkü­lözik a karakterisztikus jegyeket Mégis: ezek a bútorok családok tíz­ezrei számára az új igények kielé­gítői, mert megvásárlásukkal, hasz­nálatukkal a tegnapból a mába ér­keznék ilyen értelemben is, ahogy azt új lakásbelsőik — így a tága­sabb szobák, az előszóba, a háló­fülke, az elkülönített gyerekszoba stb. — előírják a célszerű otthonos­ság érdekében. A már említett szegényes válasz­tékhoz hozzájárul, hogy a megyében működő bútorüzletek teljes alapte­rülete mindössze tízezer négyzetmé­ter, s ebből az eladótér egyharmad. Nincsenek tehát elfogadható raktá­rozási feltételek, az eladótérben rit­kán lehet szobaberendezések együt­tesét kialakítani, s az előjegyzések, előrendelések rendszere az ipari szállítások szeszélyeinek kiszolgálta­tottja. Megnézték a csodákat, azután megvették azt. amire futotta a pénztárcából. így summázható az amit Bírta Tibor és felesége mono el. Ifjú házasok, a fiú szüledtőj azok házában — Erdőkertesen, a Béke úton — úgy kapták meg az egyik szobát, hogy maguk rendezik be. Megcsodálták a hetvenezer fo­rintos — háromdatabos — bőrgar­nitúrát a fővárosban, azután még sok más kívánatos holmit, ott is, Vácott ás, s végül vettek egy tizen­hétezer forintos szobaberendezést. Az asszony: ebbe is anyósomék ad­tak még háromezret. Mikor esküd­tek? Egy éve volt karácsonykor. Az Egyesült Izzó híradástechnikai gép­gyárának műszerésze és a Váci Kö­töttárugyár kötőmunkásnője havi hétezer forintot keres. Túlzás, hogy .mégis kölcsönre kényszerültek; a kérdés lógva marad a levegőben. Az asszonyka arról beszél inkább, ha _ majd lesz házuk, akkor milyen be­rendezést szeretne, például olyan hatalmas nagy fotelt, mert abba be­lekuporodik az ember, s míg vége nincs a tévének, ki sem mozdul belőle. A lányok vitték magukkal Huszonkét éves. Mondjam azt ne­ki, hogy először a ház kell, azután az idő, hogy valóban teljék a tar­tós fotelba süppedésre... miért mondjam?! Tervezni: jog. A reali­tásokkal számot vetni: kötelesség. Ezt a kötelességet azonban hiába mondják akár naponta az ember­nek, ha huszonkét éves, s egy esz­tendeje házas. Meg. kell majd ta­nulnia. Tévedések, fájdalmak, le­mondások, s. öröm árán, a saját bőrén, saját életében. Most hol tar­tanak? A férfi: Látja, vettük a bú­tort, s anyáméknak megadtuk a kölcsönt, meg gyűjtünk. A házra? Arra még nem. Motort szeretnék, hogy menjünk Ildivel, az országban is, meg külföldre, ö huszonhárom múlt. Kora diktálja a sorrendet vagy inkább gondolkodásmódja? El­dől majd, ám biztos, nem konflik­tusok nélkül. Csakhogy ezektől a konfliktusoktól megvédheti-e — s szükséges-e, hogy megvédje — őt a társadalom? Az új bútor különö­sebben nem érdekli őket; valami kell, ennyivel intézik el. Tárgy, szükségletet kielégítő holmi, s nem érték, nem vagyon, nem őrzésre ér­demes valami. Idősebb Birtáék lakrészében az az igazi telehálónak nevezett sötét dió­fabútor áll, ami valamikor a. vágyak netovábbja volt. A hozományom — mondja idős Birtáné, s látszik, ez a hozomány akkor varitékkel előte­remtett adománya volt a szülőknek; a bútoron karcolás sincs, fényesre pasztázottan csillog most is, mint huszonkilenc esztendeié, amikor megkapták. S mert ebből az ünne­pélyes pácoltságból kirí a nagyon egyszerű, önkéntelenül kibukik be­lőlem a fölfedezés, mondván, jé, egy dikó! Maga ismeri? Az asszony hangia úgy rebben, mint tétova galamb az emberi kéz mozdulatára, nem tudva, hessentik-e vagy éppen magot hintenek neki. Ismerem, ezt a fajtát, a gyékényből fontat Bé­késben használták,' Szabolcsban másféle járta — felelem. A déd­anyámé volt. s mindig a lányok vitték magukkal tovább, éri is mondtam az uramnak, ez az ágy itt lesz, megteszi heveré '.sre. jobb, mint egy sezlon. Belenyugodott. A két fiatal illedelmes csöndben hallgatja beszédünket, de nem tit­kolt vigvorral, Dédi dikója, ahogy létezése sok-sok évtizede alatt már annyiszor, most is csak néma tanúja annak, miként csodálkozik rá vala­ki, aki még emlékezik, s miként somolyintanak azok, akik dibdáb holmit látnak benne, emberek, múl­tak, emlékek, érzelmek nélkül. Négyszázmillió egy év alatt bú­torra. Előjegyzés. Jó lenne azzal a kárpittal. Nem csomagolták hozzá a szekrénysorhoz a díszcsavarokat. A cédula a ceglédi fán. Mondatok, szavak, betűk. Dédi dikója. Egy tárgy, s mégis, egy' tárgy, amely már nem önmaga el­sősorban; elveszítve eredeti rendel­tetését, valaminek a hordozója lett.' Minek? Ezt csak érezni lehet, megfogal­mazni nem. MÉSZÁROS OTTO Tudásszomj A váci Madách Imre Munkás és Ifjúsági Művelődési Központ impozáns épülete a társadalmi összefogás emlékműveként magaso­dik a környék földszintes házai fölé. A város kulturális és társa­dalmi eseményeinek központja, a járás közművelődésének módszer­tani műhelye, melynek felépítése több mint 70 millióba került. A beruházást annak idején az üzemek jelentős anyagi támogatásá­val s a társadalmi munkát vállaló szocialista brigádok hozzájá­rulásával sikerült megvalósítani. A kapunyitás óta több, mint négy év telt el. A lakosság azóta megszokta, megszerette a kívül-belül reprezentatív, kulturális nagy­üzemet. Az évi 6 millió forintos költségvetés jelentős részéhez ma is hozzájárulnak a váci üzemek. Az intézményben jelenleg 45 rendszeres tevékenységet folytató kis csoport: klub, szakkör, tanfolyam és művészeti együttes műkö­dik. Ma már több mint másfél ezer tagot számlálnak. Ezenkívül itt tartja próbáit az ország határain túl is híres Vox Humana ének­kar, a KISZ vegyes kara és gyermekkórusa. Egy korábbi megyei ha­tározat értelmében, Vác a zenei művelődés és a képzőművészeti isme.- retterjesztés megyei bázisa. A természettudományi ismeretterjesztés vonzó, érdekes formája az amatőrcsillagászat, amely egyre népszerűbb a gyerekek és a felnőttek körében. Kiszely Vilmos szakkörvezető irányításával maguk készítik a felszereléseket, s rendszeresen tartanák csillagászati be­mutatókat (felső kép). A korszerű oktatás céljait szolgáló audiovizuális terem szem­léltető berendezéseit a ház műszaki dolgozói szerelték fel, s ebben az idényben 11 nyelvtanfolyamon oktatják az angol, a német, a francia és az eszperantó nyelvet (középső kép). Hagyománya van már a gyermektánc-oktatásnak. Kékesi, Ilona tornatanárnő vezetésével, öt csoportban, fejleszthetik mozgáskészsé­güket a kicsinyek (alsó kép). KIRÁLY KRISZTINA felvételei *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents