Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-14 / 62. szám
4 A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE RÁDIÓFIGYELŐ ESTI MAGAZIN. A rádió műsorainak gerincét képezik a reggel, délben és este hallható hírmagazinok. Kétségtelenül ezeknek a legnagyobb a hallgatótábora, s hosszabb műsoridejük arra is lehetőséget ad, hogy ne csak a legfrissebb híreket juttassák el hozzánk, hanem eme információk kapcsán véleményt mondjanak, s bennünket is állásfoglalásra késztessenek. Ezek az erények jellemezték az Esti magazin szerdai adását is. Ahogyan megszoktuk, ez alkalommal is jól pergő, hangulatos, érdekes 45 percet töltöttünk a rádió mellett. De vajon mi a titka annak, hogy ezek az esti hírműsorok rendre sikeresek, s ahogy mondani szokás, tartják formájukat? Az egyik ok minden bizonynyal az, hogy a rádiónak sikerült most is sajátos hangvételt teremtenie, s ehhez megtalálni a megfelelő műsorvezetőket, riportereket. A szerda esti program kulcsembere Vass István Zoltán volt, aki az utóbbi egy-két évben a rádió egyik legjobb riporterévé fejlődött. Birtokában van annak a különben csak nagyon keveseknek megadatott tulajdonságnak, hogy pillanatok alatt tud kontaktust teremteni, s elhitetni velünk, hogy olyan ismerős, barát, akinek bizton lehet adni a szavára, megfontolni véleményét, tanácsait. Hasonló erényekkel dicsekedhet a szerda esti magazin teljes stábja és szerkesztője, Szabó József. Riportjaik közül különösen kettő érdemes a dicséretre. Magunk se értjük egészen, milyen takarékossági megfontolások miatt nem veszünk részt a jó külkereskedelmi üzletekkel kecsegtető grazi vásáron (pedig szervezői Magyarországon is tartottak sajtótájékoztatót), s a művészi kerámiák miért készülnek csak néhány darabos példányszámban? (Tóth Pál és Nagy Izabella riportja.) NAPKÖZBEN. A belpolitikai rovat magazinjának leg- f riss eb bike, híven folytatja a régebbiek (Vasárnap délelőtt, Szivárvány stb.) jó hagyományait. A műsor stábja nagy tapasztalatokkal rendelkezik a csevegő műsorok készítésében. Pontosan tudják azt is, mi az, amire szívesen figyelünk amúgy félfüllel, munka közben is. Kétségtelenül a könnyebb témák jellemezték a hatvan percet, de aki mestere a szakmájának, mint Petress István műsorvezető, az úgy látszik, egyetlen feladatot sem tud elbagatellizálni. Erre nyújtott jó példát egy szenvedélyes vasútmodellezővel, amatőr vasúttörténésszel készült riport. Nemcsak azt tudtuk meg, hogyan kell fából, vasból régi gőzmozdonyt esztergálni, hanem azt is: élni csak tartalmasán érdemes. A Napközben mindenekelőtt szolgáltató 'műsor, s ebben a tekintetben is kitűnő. Társat és fúrót keres, utánajár jó néhány olyan mindennapi témának, ami valamennyiünket érdekel, csak éppen se időnk, se módunk rá, hogy kielégítsük kíváncsiságunkat, örülünk neki, hogy az ugyancsak tehetséges Szitnyai Jenő megtudakolta, mi lesz a ráckevei Savoyai-kastély sorsa (renoválása után építőművészek alkotóházának alakítják át), s annak is bizonyára sokan hasznát veszik a barkácsolók közül, hogy pontos tájékoztatást hallottak, hol lehet kilós csomagolásban a kis javításokhoz szükséges cementet, me- szet, s egyebet kapni Pest megyében. Csulák András SZOMBAT (ism.). 14.15: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállílás. 14.45: Reklám. 14.50: A „szövetséges.5* Olasz film 16.25: Tornászlányok. Szovjet rövidfilm. 16.45: Hírek. 16.50: Csata fekete-fehérben. 17.10: Bevezetés, tárgyalás, befejezés. Dokumentumfilm. 17.55: Termőre fordult évek. Látogatóban Szabolcs-Szatmár megyében. 18.45: Reklám. 18.55: Egymillió fontos hangjegy. Soltész VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 7.23: Faluról — mindenkinek. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Népdalcsokor. 9.00: Minden versek titkári. 9.30: Magyar költők megzenésített versei. 9.50: Szerkesztői üzenetek 10.03: A leghübb barát - sag. Zenés kutya-macska komédia. Irta: Mezei András. 10.52: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Kodály-műveket énekel. 11.14: Vasárnapi koktél. 13.00: Amiben élünk. Faragó Vilmos írása. 13.10: Felejthetetlen operaelőadások. 14.00: Rádiólexikon. 14.30: Kéler Béla: Magyar vígjáték-nyitány. 14.40: Mi leszel, ha nagy leszel? Beszélgetés a pálya- választásról tudósítóinkkal. 15.13: Népszerű muzsika — világhírű előadók. 15.59: Régi kövek beszélnek életről és halálról. Franz Werfel Verdi című regénye rádióra alkalmazva. IV. (befejező) rész. 17.30: Színes népi muzsika. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Ortutay Gyula-emlékműsor. 19.25: Üj lemezeinkből. 19.54: Töltsön egy órát kedvenceivel! 20.54: Operettest. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.20: Művészlemezek. 23.10: Rettegett Iván. Részletek Bizet operájából. 0.10: Könnyűzene — szintetizátoron. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: A2 unitárius egyház félórája. 7.30: Lehotka Gábor Buxte- hude-művcket orgonái. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Operettkettősök. 9.30: Világvasárnap. Sediánszky János műsora. 10.33: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 11.30: Adámtól Éváig. 12.00: Jó ebédhez Rádió LÉPÉSKÉNYSZERBEN Vitavezető: Kozma Tamás. A vita résztvevői: Cseh-Szomba- thy László és Surányi Bálint. A hetvenes évek első felében nálunk újra magasra csapott a demográfiai hullám, amely azonban két lényeges ponton eltér az 1953-as helyzettől. Egyrészt más a területi eloszlása, másrészt változtak a szülőknek az iskolarendszer iránti igényei is. Üj létesítményekre van tehát szükség, kérdés azonban, hogy ezeket hova telepítsük. És tekintettel arra. hogy a jelenlegi helyzet nemcsak intézményt, hanem szociológiai gondokat is okoz. az is kérdés, hogy milyen jellegűek legyenek ezek az oktatási Létesítmények Adás: kedd. március 18.. Kossuth rádió: 17.07. Televízió AZ ELŐKELŐ ALVILÁG Olasz fűm (1974., 16 éven felülieknek !) 1 Rendező Romolo Guerrieri. A film Grimaldi munkás hétköznapjait. nyomozásait örökítette meg. A felügyelő sikeresen veszi fel a harcot a torinói alvilág sokszor szükségből bűnöző szegényeivel, sokkal nehezebben boldogul azonban a gazdagok elkényeztetett csemetéivel.. . Adás: szombat, március 22. ,1. műsor: 21.35. Televízió HAT ÉV TÖRTÉNELEM Szovjet—amerikai dokumentum- sorozat. XX/4. rész: Háború a front mögött. A sorozat művészeti vezetője: Roman Karmen. Rendező: Vaszilij Katanjan. Hitler csapatainak vonalai mögött fellángolt a nép háborúja. A sorozatnak ez a része a ..népi bosszúállás” felejthetetlen alakjainak és névtelen hőseinek állít emléket. Adás: szerda, március 19.. 1. műsor: 20.00. Rádió HOL VOLT, HOL NEM VOLT... Hars László: A fecske meséje. Elmondja: Dómján Edit. Kisüt 'a nap, sugara egyre melengetőbb lesz, lekerülnek a nagykabátok, anorákok. meleg csizmák. A labda, a bicikli, a görkorcsolya váltja fel a szánkót, a sílécet és a korcsolyát. Benépesülnek a játszóterek .. . Ezekről a hosszabbodó, melegedő napokról szól a héten minden mese. Szerepel benne fészket rakó madár, egy kis- fecske is és megtudhatjuk: hogyan jósolnak időt az állatok. Adás: hétfő. március 17., Kossuth rádió: 18.15. Rezső műsora. 19.15: Tévétorna. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. Ady Endre: A tűz márciusa. 20.05: Egy ház a körúton. I. rész. 21.25: Offenbach: Orfeusz az alvilágban. Nyitány. 21.35: Az előkelő alvilág. Olasz film. (16 éven felülieknek!) 23.25: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 18.30: Váljunk el. Sardou és Najas vígjátékának televíziós változata (ism.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: szól a nóta. 12.57: Dvorzsák — Bogár István feldolgozása: Allegretto graziöse. 13.05: Rügyfakasztó. Benedek. Jankovich Ferenc mesejátéka. 14.05: Híres zenekarok albuma. 14.33: Táskarádió. 15.30: Színházi mérföldkövek? Riport. 16.00: Újdonságainkból. 16.35: Villon és a többiek. Részletek Victor Máté—Mészöly Dezső zenés játékából. 17.00: Slágerek mindenkinek. 17.55: Mit üzen a rádió? 18.33: A vasárnap sportja. Totó. 19.00: Nótakedvelőknek. 19.47: A miká- dó. Részletek Sullivan operettjéből. 20.20: A világirodalom gyöngyszemei. 20.38: Társalgó. 22.35: Vin- cze Ottó szerzeményeiből. 23.10: Az Alba Regia dzsesszfesztiválok felvételeiből. III. rész. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.08: Monteverdi operáiból. 8.32: Diet- rich Fischer-Dieskau énekel, David Ojsztrah hegedül, és Szvja- toszlav Richter zongorázik. 10.10: Üj zenei újság. 11.06: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 13.05: Sztárok sztereóban. 13.55: Kis magyar néprajz. 14.00: A Bar- tók-vonósnégyes játszik. 15.10: Elmélet és gyakorlat. 15.25: Fritz Wunderlich és Felicia Weathers operafelvételeiből. 16.08: A bécsi Concentus musicus kamarazene- kar játszik. 17.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Kocsis Zoltán zongorahangversenye. Közben: kb. 18.20: A magyar széppróza századai. 104. rész. Kb. 18.40: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 19.35: Dzsesszfelvételeinkből. 19.50: Így láttam Kodályt. 20 21: Hangfelvételek felsőfokon. 21.00: Hangversenyciklus századunk zenéjéből. 22 00: Zenetörténeti érdekességek. 22.26: Magyar zeneszerA probléma. Jugoszláv rajzfilm. 20.05: Puccini: Tosca. Operafilm. 22.05: Tv-híradó, 2. POZSONYI TV 17.40: Ku-Klux-Klan. Amerika] dokumentumműsor. 19.00: Híradó. 19.30: Az érettség vizsgája. 3. rész. 20.25: Tv-jelenetek. 21.55: Revűmü- sor. 23.35:- Komikus és világa. 2. MŰSOR 19.25: Tesla Pardubice—SNOP Kladno jégkorongmérkőzés. 21.50: Különös jel. 3. rész. zők. 23.05: Reneszánsz kórusmuzsika, TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna (ism.). 8.10: Mindenki iskolája. Fizika. Az elektromos áram munkája (ism.). 8.40: Matematika, (ism.). 9.10: Óvodások filmműsora. Kisiilm-összeál- litás. 9.30: A Tenkes kapitánya. III. rész: Buga Jakab (ism.). 9.50: Az állatok farsangja. Az Országos Filharmónia hangversenye kisiskolásoknak. 10.50: Hírek. 10.55: Reklám. 11.00: Vasárnap délelőtt. 13.45: Ragadozók. Amerikai ismeretterjesztő film. 14.30: Nótaszó. 14.50: Grunto- veci emberek. Jugoszláv filmsorozat. 3. rész: Mamóka halni készül. 15.40: Reklám. 15.45: Műsorainkat ajánljuk! 16.10: A Tejút fiai. Finn —észt—magyar koprodukcióban készült dokumentümfilm (ism.). 17.00: Napóleon és a szerelem. 6. rész: Marié Walewska. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? 18.25: Reklám. 18.35: A közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Mikszáth Kálmán: A Sipsirica. Tévéfilm. I. rész 20.55: Előszó az MSZMP XII. kongresz- szusához. Dokumentumfilm. 21.40: Sporthírek. 21.50: Szerepek. Kincses Veronika és Takács Klára műsora. 22.30: Hírek. POZSONYI TV 12.10: Hangversenyműsor. 17.00: Lenin októbere. Szovjet film. 19.00: Híradó. 19.35: Az utolsó hangverseny. Tv-játék. 21.00: A Cseh Filharmonikusok műsora. 21.55: Hatvanéves a Szlovák Nemzeti Színház. Dokumentumfilm. 22.30: Nemzetközi jégkorongtorna. 2. MŰSOR 13.00: Motocrossverseny. 20.30: Folklórműsor. 21.10: Szomjúság. Cseh film. ÚJABB CSALÁDREGÉNY A KÉPERNYŐN Monstre produkció — 240 perc A tévé képernyőjére kerül játszódó cselekmény a Vincze az ismert kolozsvári író, Bá- család életútjának legfonto- lint Tibor családregénye, a sabb történéseit mutatja be, Zokogó majom, amelynek mintegy tükrözve az akkori megkezdődött a forgatása. A idők közép-európai átlaigem- harmincas-negyvenes években beiének életét. 1980. március 17—23. HÉTFŐ 0 KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Romantikus kórusmuzsika. 9.00: Az Illés szekerén. Ady Endre versei. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Ki kopog? Levente Péter műsora óvodásoknak. 10.05: Nyitni- kék. — Kisiskolások műsora. 10.35: Számadás. Kis Ferenc versei. 10.40: Telemann: Pimpione. Intermezzo három részben. 11.39: Jókai Mór élete és kora. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.40: Elkésett hócsata. Jékely Zoltán novellája. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.10: Bende Zsolt énekel. 15.28: Játék a könyvtárban. 16.05: Pásztordalok, pásztortáncok. 16.30: Ravel: Gaspard de la Nuit — zongoradarabok. 17.10: „Tavasz*, zsongás” — szórakoztató zene. 17.45: Van új a Nap alatt. 18.00: Rudolf Schock operaáriákat énekel. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Miller Lajos operettfelvételeiből. 19.30: Sajtókonferencia — az Országos Találmányi Hivatalban. 20.30: A Magyar Rádió sanzonpódiuma. 21.30: Vonalvég. 22.20: A második tavasz Iránban. 22.30: A Liszit Ferenc kamarazenekar hangversenye a Pesti Vigadó hangversenytermében. 23.32: Szimfonikus zene. 0.10: Havasy Viktor táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalok. 8.33: Fűvőseszt- rád. 9.00: Slágermúzeum. 9.50: Törődjünk velük! Tóth . Benedek írása. 10.00: Zenedéielőtt. I2.0u: Burka Sándor klarinétozik, Magyart Imre népi zenekara játszik. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Két Sup- pé-nyitány. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Csak egy kultúránk van... 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Zeneközeiben. 19.25: Könnyűzenei olimpia. — Elődöntő. XIII. rész. A hamburgi rádió műsora. 19.55: A Belügyminisztérium Duna Művész- együttesének népi zehekara játszik. 20.33: Senki többet? Harmadszor! 21.50: A hanglemezbolt köny- nyűzenei újdonságaiból. 22.10: Operettrészletek. 23.15: Nóták. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Maria Chiara operaáriákat énekel. 9.48: Szenthelyi Miklós és Szenthelyi Judit hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 11.05: Zenekari muzsika. 13.07: A Filharmónia fúvósötös játszik. 13.52: Rock a sanzon hazájában. 14.40: Igor herceg. Részletek Borodin operájából. 15.30: Énekeljenek a népek. 1G.00: Arcok, művek, korok. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: Bruckner: VII. szimfónia. 18.00: Láttuk, hallottuk. 18.25: Egészségünkért! 18.30: A hét zeneműve. 19.05: Mindenki iskolája. 19.35: őrizem a szemed. Ady Endre versei. 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termét. A dalirodalom remekeiből. — A Magyar Rádió hangversenysorozatának II. része. Közben: kb. 20.25: Portré-műsor. Kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.30: Dzsesszfelvételekböl. 21.50: Olasz barokk muzsika. POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Barakkok. Tv-játék. 21.00: Szórakoztató zene. 22.00: Sokolov 1980 2. MŰSOR 19.5«: A külföld sportja. S1.25: koiyetlen gyermekkor. Szovjet Ilim. TV-FIGYELŐ Leningrad, A második világháború kimenetelét megfordító moszkvai csata felidézése után a kilencszáz napos leningrádi blokád eseményeivel ismertetett meg a Hat év történelem című szovjet—amerikai dokumentumfilm-sorozat szerdán este vetített harmadik része. Megismertetett? Ebben a használatban oly szürke ez a szó, hisz’ dehogyis valami egyszerű tényközlés tanúi lehettünk a szóban forgó ötven percet nézve, hanem egy olyan elmondhatatlanul fájdalmas drámának, amihez fogható aligha íródott még be az emberiség történetébe. Halálra éheztetni Nagy Péter cár szépséges városát — ez volt a céljuk a támadóknak, akik ekkor már minden elképzelhető eszközzel pusztították a Néva partján megtelepült egykori Petrográdot, a szép szovjet Leningrádot, amelyet mintegy a megtámadott haza jelképeként akartak birtokba venni. És ez az Európára nyíló ablak — képletesen szólva — nem tört be. Igaz, minden harmadik lakója meghalt, de éhséget, fagyot, golyózáport, bombahullást tűrve kitartottak az életben maradottak. S úgy élték túl azt az irdatlan hosszúságú rabságot, hogy közben mindent megtettek az önvédelemért és az önfenntartásért. Űjra indították a villamosokat — milyen boldogan rántotta meg rozoga masinájának kapcsolókarját az a filmen megörökített vezetőasszony! —; a fűtetlen könyvtárakban is tovább bújták a köteteket és hiába dörögtek a fegyverek, nem hallgatott a múzsa sem. Igen, ez a legutóbb említett igyekvés csalhatta a legtöbb könnyet a nézők szemébe. Az a képsor, amelyen Sosztako- vics, a zeneszerző komponálja híres szimfóniáját, majd pedig a fagyos koncertterem muzsikusai eljátsszák azt. Mindezek után pedig az a híradórészlet, amely az immár háború utáni újrázást mutatja, de úgy, hogy orchesterben és nézőtéren csak alig-alig lézengenek a megma- radottak! Ennél megrázóbb párosítás talán nem is rögzítődött, amióta celluoid a celluloid ... És azok a halottszállító szánkók. Az a görbe hátra kötözött egyetlen tuskó. Azok az éhhalál előtti csontsovány arcok. S mindez — erre aztán már végképp nincs méltó szó — metszőén éles, sőt művészien megkomponált felvételeken! Mi mást mondhatnánk? Tartalmát és formáját illetően egyként nagyon nagy élmény ez a Hat év történelem. Kollégisták. Igaz, egészen más vonatkozásai miatt, de a kedden este közvetített Fiatalok órája sem múlt el minden emocionális visszhangkeltés nélkül. Ebben — e hivatalos- kodó szóval mondva — az úgynevezett hátrányos helyzetű diákok elemezgették önnön állapotukat, no meg azt az utat, amelyet a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Rajk László Kollégiumáig megtettek. De nemcsak ők mondták el, hogy mekkora teljesítmény valahonnan Szabolcsból a fővárosi felsőfokú tanintézetnek ebbe a legjobbak számára alapított közös otthonába eljutni, hanem — s ez volt az igazán jó szerkesztői ötlet! — azok a hajdani kollégisták is megszólaltak, akik ma igen magas politikai, illetőleg közoktatási tisztségeket töltenek be. Ez utóbbiak immár történelmi távlatból visszatekintve mondták az együttlét dicséretét, vagyis azt, hogy mennyi emberi érték tudott kicsiszolódni azokban az egykor bizony még meglehetősen otthontalan közös otthonokban. A Fiatalok órájának gazdái láthatóan megbátorodva keresnek új témákat, friss je- {Folytatás a 2. oldalon) A szerző és a rendező Vár- konyi Gábor közösen írt forgatókönyvéből készülő, előreláthatólag 240 perces filmváltozat egyetlen hosszú film lesz, amelyet négy részben vetítenek. A 140 szereplős produkcióban a főhőst — aki szerény sorsú, zilált családból nagy erőfeszítések árán emelkedik ki: előbb újságíró, majd író lesz —, Csemák János főiskolai hallgató alakítja. Érdekesség, hogy a filmben szerepet kapott Bencze Ferenc, aki egyszer már játszott a Zokogó majomban, amikor a regény színpadi változatát — évekkel ezelőtt — műsorra tűzte a nagyváradi Magyar Színház. Jelentősebb figurát formál meg Szirtes Adám, Benkő Gyula és Dégi István is. Televízió EGY PÁRIZSI KALAND NSZK tévéfilm. Rendező: Hojo Gles. A tipikusan nyárspolgári család — a garasoskodó, örökké fáradt férj. a kiabáló és izgága gyerekek — őrjítően unalmassá és egyhangúvá teszik az asszony életét. A lopott pillanatokban forgatott párizsi képeslapok, az izzó érzelmekről tiíláradó regények felébresztik benne a „bűn” megismerésének vágyát. És elérkezik a lehetőség ... Adás: csütörtök, műsor: 21.15. március 20.. 2. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO: 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 5.00: Hírek. Időjárás-jelentés. Lapszemle. 5.20: Tudósítói jelentések. 5.30: Hírek. Időjárás-jelentés, közlekedés. 5.40: Falurádió 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás-jelentés. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Időjárásjelentés. Belföldi tudósítások összefoglalója. 6.45: Szót kérek! 3.00: Hírek. Tudósítóink jelentik. 7.12: Vidéki tudósítások, közlekedés. 3.19: Körzeti időjárás-jelentés. 7.20: Reklám. 7.30: Reggeli párbeszéd. 7.52: összefoglaló. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? játék és muzsika tíz percben. 15.00: Hírek. 17.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 18.30: Esti magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vizjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO: 4.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 5.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 5.30: Hírek. Időjárás*jelentés. 5.55: Torna. 6.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.35: Reklám. 6.45: Üj könyvek. 6.50: Reklám. 6.55: Torna. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 7.30: Hírek. Időjárás-jelentés 7.35: (kb.): Körzeti időjárás-jelentés. 8.00; Hírek. Időjárás-Jelentés. 8.30: Hírek. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 10.50 (hétfőtől péntekig): Munkahelyi testnevelés. 11.30: Hírek. 12.30: Hírek. 13.30: Hírek. 13.45: Időjárás, és vízállásjelentés. 14.30 Hírek. Körzeti időjárás-jelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 18.30: Hírek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vizjelzőszolgálat. 3. MŰSOR: 8.00: Hírek 8.05: Műsorismertetés. 11.00S Hírek. 13.00: Hírek. 13.05: Műsorismertetés. 19.00; Hírek. 23.30: Hírek.