Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-14 / 62. szám

2 A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE TV-FIGYELŐ lentkezési formát, s ezt fel­tétlenül méltányolni kell. Fostaiiók Z50. Az imént a Hat év történelmet emleget­tük, rangjához méltóan szinte rajongva, s Takács Marika háztáji híradójának, a Posta­fiók 250-nek a legutóbbi, szer­da délutáni jelentkezését fi­gyelve örömmel vehettük tu­domásul, hogy ezt a híres frontoperatőr, Roman Karmen által egybeszerkesztett múlt­idézést megismétlik. Mégpedig azért, mert nagyon sok este dolgozó, tanuló néző esik el ennek a látásától. (Többek kö­zött az a gödöllői munkáskol­lektíva is, amely szintén pos­tára tette a'maga újrázást ké­rő levelét.) Igazán tisztes gesztus ez a tévétől, amiképpen az sem okoz majd bizonyára felhábo­rodást. hogy mind A repülés története, mind pedig az utób­bi évek egyik legsikeresebb magyar televíziós hstóriája, az Abigél szintén a képernyőre kerül. Ez utóbbi pergetését április 4-én kezdik, és négy egymást követő estén folytat­ják. A jelzett napok fő mű­soridejének óráit tehát máris be lehet karikázni a naptárla­pokon. S ha már ez a Pf. 250. ke­rült szóba ... Azt is hallhat­tuk benne, miszerint néhány néző valami ébresztő zajongást kér az adások végén: ne is sisteregjen hiába az a masina ott. ahol időközben elszunyó- kált a dobozgazda. Nem is rossz ötlet! Persze isten ments, hogy egv elektroakusztikus vekkerórát csörgessenek; in­kább valami kis csibe hangú pityegés zavarhatná el néhány percre az álmot. Dehát hagy­juk ezt a műsorszórás techni­kai okosaira... Akácz László Televízió A MAGYAR UGARON Magyar film (1972). Irta és ren­delte : Kovács András. Mi a helyesebb: ha vállaljuk tetteinket, szükség esetén fel is áldozzuk magunkat az ügyért, amelyért küzdöttünk, vagy élet­ben maradásunkat tartjuk fonto­sabbnak. hogy később ismét fel­vegyük a harcot új. célravezetőbb formában? Hogyan maradhatunk leginkább hűek önmagunkhoz, esz­méinkhez. hogyan felelhetünk meg a hozzánk közelállók reményei­nek? Ilyen és hasonló kérdések so­rakoznak a Tanácsköztársaság bu­kása után játszódó történetben. Adás: szerda, március 19., 2. műsor: 21.10. KEDD KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Csak egy kultúránk van. 8.57: Nótacsokor. 9.44: Rímek és ritmusok. Verssel, muzsikával kis­dobosok között. 10.05: MR 10—14. 10.35: Kamaramuzsika. 11.39: Jókai Mór élete és kora. 12.35: Tör­vénykönyv. 12.50: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galériát. Hang­verseny délidöben. A Liszt Fe- íenc Zeneművészeti Főiskola ka­marazenekara játszik. 13.50: Az Állami Népi Együttes felvételei­ből. 14.42: Arcképek a lengyel irodalomból. 15.10: Holnap közve­títjük... 15.28: Nyitnikék. 16.05: A 'Szovjetunió népeinek zenéjé­ből. 16.21: Magyar fúvószene. 16.37: József Attila megzenésített versei. 17.07: Lépéskényszerben. 17.32: Mi­rella Freni operaáriákat énekel. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Vi­lághírű zongoraművészek. 20.10: Biológiai előrejelzés az évtized küszöbén. 20.40: Zempléni Mária és Palcsó Sándor népdalokat éne­kel. 21.05: Húszas stúdió. 22.29: In­dokína fél százada. 22 30: Berg: Vonósnégyes. Op. 3. 22.51: Medi­táció. 23.01: Operafinálék. 0.10: Dzsesszfel vételekből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Behár György feldolgozá­saiból. 8.20: A második tavasz Iránban. 8!33: Társalgó. 10.33: Ze­- - rTJFSSKfTIMII rWTHE. IflfflBPMflffii nedélelőtt. 12.33: Melódiakoktél. 13.28: Éneklő ifjúság. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Tip­top parádé. 18.33: Három Johann Strauss-finálé. 18.50: Könnyűzenei olimpia. — Elődöntő. 19.20: Mit olvashatunk a Béke és szocia­lizmus című folyóiratban? 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Vitatkoz­tam a burzsujjal. Szemelvények az 1918—19-es magyar forradalmak humorából. 21.06: Moszkvából ér­kezett. 21.36: örökzöld dallamok. 22.32: Fehér Sándor népi zenekara játszik. Reményi Sándor nótákat énekel. 23.15: Leonard Bernstein zenés játékaiból. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Zenekari muzsika. 10.30: Dzsesszfelvételek- ből. 11.05: Kodály: Panga lingua. 11.13: Moniuszko: Halka. Négy- feivonásos opera. 13.52: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 14.12: Schumann zongoraműveibőJ. 15.11: Labirintus. 15.25: Zenekari muzsi­ka. 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül. 18.00: Kapcsoljuk a G-os stúdiót. A KISZ Művészegyüt­tes Egyetemi Énekkarának hang­versenye. 19.05: Nem tudom a leckét! 19.35: Modern írók portréi. 19.54: Oberon. Részletek Weber operájából. 21.04: A zeneirodalom remekműveiből. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (ism.). 8.05: Is* kolatcvé. Magyar irodalom (ált. isk. 8. osat.). 10.05: Magyar nyelv (ált. isk. 2. oszt.). 10.20: Óvodások filmműsora. Kisfilmösszeállítás. 11.05: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 3—4. oszt.). 12.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). 14.45: Iskolatévé. Ma­gyar irodalom (ism.). 15.20: Ma­gyar nyelv (ism.). 15.35: Osztály- főnöki óra (ism.). 15.50: Földrajz (ism.). 16.25: Hírek. 16.30: Szovjet Ukrajna. Szovjet dokumentumfiim. 16.45: A nyelv világa. 17.30: Min­denki iskolája. Fizika. 18.00: Rek­lám. 18.05: Matematika. Síkidomok tulajdonságai. 18.35: Felkínálom. — Riportműsor. 19.05: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Napóleon és a szerelem. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. IX/5. rész: Eleonore. 20.55: Kockázat. Ver­senyben a világpiacon. 21.25: Beethoven: cisz-moll (Mondschein) szonáta (ism.). 21.40: Örkény Ist­ván. Dokumentum-riportfilm. 22.40: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Gálaest az „Unter den Lin- den”-en. A Berlini Operaház mű­vészeinek hangversenye (ism.). 21.25: Tv-híradó 2. 21.45: Szemle. Társadalomtudományi körkép. POZSONYI TV 17.45: Autósok motorosok. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Kárpátok. Szovjet film. 20.55: Dokumentum- műsor. 22.00: Zenei magazin. 2. MŰSOR 19.50: Táncdalvcrseny. 20.50: Jó­zsef napi mulatság. 21.30: Norvég filmvígjáték. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Mai dalok. 8.38: Magyaror­szág hangversenytermeiből. 9.41: Kis magyar néprajz. 9.49: Tarka mese, kis mese. 10.05: Csiribiri. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Amatőr zenei együttesek műsorából. 11.02: Chopin: g-moll szonáta. 11.30: Szabad szél. Rész­letek Dunajevszkij operettjéből. 12.35: Magvetők. 12.55: Operasláge­rek. 13.25: örökzöld dzsesszmeló- diák. 14.25: Mozart: Esz-dúr szim­fónia concertante. 15.10: Szokolay Sándor: Néger kantáta. 15.27: MR 10—14. 16.09: Kritikusok fóruma. 16.19: Magyar előadóművészek. 17.07: Elől és hátul. Riport. 17.32: Molnár Júlia és Varga László nó­tákat énekel, Berki László és La­katos Antal népi zenekara ját­szik. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Bemutatjuk új fel­vételeinket. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Ma­gyar Rádió és Televízió szimfo­nikus zenekarának hangversenye. Közben: kb. 20.30: A professzornő. Beszélgetés dr. Ladányi Józsa se­bészprofesszorral. Kb. 20.50: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.25: Népdalok, néptáncok. 22.20: A második tavasz Irán­ban. 22.30: Francia madrigálok. 22.51: A titokzatos kristálykopo­nya. 23.06: Antal István zongorá­zik. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Hollós Ilona énekel. 8.20: Indokína fél százada. 8.33: Idő­sebbek hullámhosszán. 9.28: Gyur- kovics Mária és Svéd Sándor operettfelvétcleiből. 10.00: Zene- délelőtt. 11.30: A Szabó család, 12.00: Énekszóval, muzsikává1. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: „Bolon­KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Eobe Gáspár Ertnő népi ze­nekara játszik. Bangó Margit ci­gánydalokat énekel. 8.50: Anyegin. Részletek Csajkovszkij operájából. 9.44: Brummadzag, a zenebohóc. 10.05: Tudod-e? 10.35: Sibelius: II. szimfónia. 11.25: Közelkép — a TIT-ről. 11.40: Jókai Mór élete és kora. 12.35: Zenemúzeum. A Ma­dok fesztiválja”. Riport. 13.30: La­birintus. 14.00: Kettőtől négyig... 16.00: Mindenki iskolája. 16.40: Fia­taloknak! 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Könnyűzenei olimpia. Elő­döntő. XV. rész. A BBC-rádió, műsora. 19.03: Farkas Ferenc: Ré­gi magyar táncok. 19.15: Falusi esték. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: Könyv és ifjúság. 21.33: Az európai popzene csillagai. 22.08: Operettmuzsika. 23.15: A dzsessz a 70-es években. 3. MŰSOR 9.00: iskolarádió. 9.30: Anten­nák. Kétnyelvű irodalmi műsor a Kossuth Klubban Nikola Vapcorov költő és forradalmár születésének 70. évfordulójára. 10.02: Julius Caesar. Részletek Händel operájá­ból. 11.05: Dzscsszfelvételekből. 11.34: A zeneirodalom remekmű­veiből. 13.07: Debussy kamaraze­néjéből. 14.07: Magyar irodalmi Arcképcsarnok. 14.27: Vajda Já­nos: Barabbás. Egyfelvonásos ope­ra. 15.00: Brahms: III. szimfónia. 15.41: (Jj lemezeinkből. 16.20: Éne­keljenek a népek. 16.54: öt föld­rész zenéje. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Barokk zene. 18.22: Külföl­di tudósoké a szó. 18.37: Édes anyanyelvűnk — zenei anyanyel­vűnk. 19.05: Iskolarádió. 19.37: Rá­diószínház. 20.30: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.30: Berg: Vonósnégyes. 21.50: Réti József Mozart-áriákat énekel. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (ism.). 8.05: Is­kolatévé. Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 1. oszt.). 10.05: Magyar nyelv, (ált. isk. 1. oszt.). 10.20: Stop! Közlekedj okosan! 10.30: Delta, (ism.) 10.50: Napóleon és a sze­relem. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. IX/5. rész: Eleo­nore (ism.). 11.45: France Gall gyár vonósnégyes hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 14.19: Máglyák énekelnek. Részle­tek Kassák Lajos költeményéből. 15.10: Bemutatjuk új felvételein­ket. 15 27: Hétszínvirág. 16.05: Da­loló, muzsikáló tájak. 15.30: Régi híres énekesek műsorából. 17.07: A Rádiószínház bemutatója. 17.49: Filmdalok. 18.15: Hol volt. hol nem volt... 19.15: Kilátó. 20.00: Évszá­zadok mesterművei. 29.38: Simándy József Leliár-opercttdalokat éne­kel 21.09: Népzenekedvelőknek. 21.30: Külpolitikai kflub. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Wagner. műsora. Francia zenés film (ism.). 14.35: Iskolatévé. Orosz nyelv (ism.). 15.00: Környezetismeret (ism.). 15.30: Magyar nyelv (ism.). 15.45: Stop! (ism.) 15.55: Kamera. Film- és tv-esztétikai műsor kö­zépiskolásoknak. 16.30: Hírek. 16.35: Egy nyári nap Óbudán. — muzsikáló gyerekekkel (ism.) 17.20: Reklám. 17.25: Az éjszaka angya­lai. Magyarul beszélő belga film­sorozat. VII/6. rész: Az eskü (ism.). 18.10: Olimpia *80 — Ri­portműsor. 18.25: NDK-magazin. A Horizont szerkesztőség műsora. 18.45: Staféta. Tíz perc ifjúság. 18.55: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétoma. 10.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Hat év történelem. Szovjet—amerikai do- kumentumfilm-sorozat. XX/4. rész: Háború a front mögött. 20.59: Teíesport. Nemzetközi olimpiai lottóműsor. Közvetítés Berlin­ből. 21.50: Mexikói jegyzet­lapok — egy építészkongresszus után 2. 22.15: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Alföldi Antenna. A szege­di körzeti stúdió műsora. 20.20: Au­tó-motorsport. A Telesport techni­kai magazinja .20.40: Kánon. Ju­goszláv kisfilm. 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: A magyar ugaron. Magyar film. POZSONYI TV 16.25: Zbrojovka Brno—Eintracht Frankfurt. UEFA Kupa labdarú­gó-mérkőzés. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: A Nagy Honvédő Háború. 20. rész. 20.30: Nemzetközi olim­piai sportlottó-sorsolás. 22.00: A vagyon bámulatos mellékíze. Fran­cia film. 2. MŰSOR 18.15: Férfi óriás műiesikló-ver­seny. 19.30: Komolyzenei műsor. 20.20: A kaktusz virága. Ameri­kai fim. Molnár Antall előadása. 23.20: Ver­senyművek. 0.10: Pásztor László, Jakab György és Hatvani Emese táncdalaiból. PETŐFI RÄDIÖ 8 05: Neményi Lili opcrettfelvé- teleiből. 8.20: A második tavasz Iránban. 8.33: Az NDK belügymi­nisztériumának központi fúvósze­nekara játszik. 8.50: Slágermú­zeum. 9.40: „A szálak összefut­nak.” A Válaszolunk hallgatóink­nak különkiadása. 10.00: Zenedél- előtt. 12.33: Mezők, íailvak éneke. A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 3 CSÜTÖRTÖK ■­12.55: Kapcsolás a miskolci körzeti stúdióba. 13.25: Gyermekek köny­vespolca. 13.30: Bcntini gyerekek ónekeinek. 14.00: Kettőtől fél ötig... 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Belépés nemcsak tornacipő­ben. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Vitrai Ta­más műsora. 22.00: Gabora József népi zenekara játszik. Puskás Sándor nótákat énekel. 22.30: Kel­lemes pihenést! 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: A londoni szimfonikus zenekar felvételeiből. 10.00: örömök kertjében. Zoltán Péter sorozata. 11.05: A Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főiskola ka­marakórusa Josquin des Prés madrigáljaiból énekel. 11.28: Schu­bert: F-dúr oktett. 12.29: Szovjet művészek operafelvételeiből. 13.07: Dzsesszfelvételeinkből. 13.39: Kö­zépiskolai közösség, szociográfia. 14.19: Üj lemezeinkből. 15.27: Dvor- zsák: f-moll trió. 16.00: Zenei le­xikon. 16.20: Muzsikus leszek. Lá­togatóban a Liszt Ferenc Zenemű­KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Mérték után szabadon? Ri­port. 8.37: örökzöld dallamok. 9.33: Csiteri, csütöri, csütörtök. Óvodá­sok műsora. 10.05: Játék a könyv­tárban 10.35: Dalok tüzes szekerén. Ady Endre versei. 10.40: Haydn: C-dúr trió. No. 27. 11.00: Gondolat. 11.45: Vaszy Viktor: 1919 — kantá­ta Andrássy Lajos és Tóth Béla verseire. 12.35: Hétvégi panoráma. 14.01: A Tűz márciusa. Irodalmi műsor a Tanácsköztársaság évfor­dulójára. 14.44: Magyarán szólva... 15.10: Birkás Lilián operaáriákat énekel. 15.28: Tudod-e? 16.03: Ma­gyarországban kicsiben. 17.10: Hil­de Güden operettfelvételeiből. 17.35: Láttuk, hallottuk. 18.00: A Magyar Rádió és Televízió ének­kara Bárdos Lajos kórusműveiből énekel. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: „Üj matekot” tanul a gyerek. 19.35: Gluck: Orfeusz. Háromfelvonásos opera. 20.54: Nép­dalcsokor. 21.20: öt év a har­mincötből. Az Esti magazin kü­lönkiadása Ilajdú-Bihar megyéről. 22.20: A második tavasz Iránban. Ütijegyzet. 22.30: A rádió lemez­albuma. 23.33: Magyar szerzők ka­marazenéjéből. 0.10: Bálint János cimbalmozlk. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Budapesti Koncertfúvós­zenekar Uhrner Ferenc polkáiból játszik. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Bruno Prevedi operaáriákat énekel. 9j00: Ür-mesék — filmvász­vészeti Főiskola Zeneiskolai Ta­nárképző Intézetének miskolci ta­gozatán. 16.50: Popzene sztereó­ban. 17.52: Üj operalemezeinkböl. 19.05: Fordulók a líra történetében. 19.35: Az operaközvetítés folyta­tása. 20.46: Haydn és Schubert mű­veiből. 21.45: Zenélő Nagyvilág. TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna (ism.). 9.05: Is­kolatévé. Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.). 10.05: Magyar iroda­lom (ált. isk. 3. oszt.). 10.40: A kéz öt ujja. Belga filmsorozat gyere­keknek (ism.). 11.20: Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.). 12.15: „Ha egy­szer szikrát vet a szalma.” Dalok a Tanácsköztársaságról. 14.50: Iskola­tévé. Környezetismeret (ism.). 15.10: Magyar irodaiém (ism.). 15.30: Orosz nyelv (ism.). 15.55: „Ha egy­szer szikrát vet a szalma.” (ism.). 16.25: Hírek. 16.30: Óvodások film­műsora. Kisfilm-összeállítás. 17.00: A szakértő. Angol bűnügyi filmso­rozat. Az előítélet. 17.50: Történel­münk. Fábri Zoltán „Fábián Bálint találkozása istennel” c. új filmjé­ről beszélgetés a stúdióban. 18.10: Tévébörze. 18.29: Falujárás. — Ri­non. Gellert Endre írása. 9.15: La­katos Mihály népi zenekara ját­szik, Juzbasa László nótákat éne­kel. 10. CO: Zeuedélelőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anya­nyelvűnk. 12.38: Nótamuzsika. 13.15: Süssünk, süssünk valamit. 13.30: A z.ene titka. 14.C0: Kettőtől ötig... 17.00: Mindenki iskolája. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Köny- nyűzenei olimpia. — Elődöntő. XVI. rész. 19.03: „Szép szemben állni ezernyi pokolnak.** Doku­mentumjáték. Irta és rendezte: Siklós Olga. 20.01: Félóra népzene. 20.34: Szovjet drámák szemléje. Közvetítés a Veszprémi Játékszín­ből. Egy férfi ábrándjaá. Álla Szo- kolova tragikomédiája. 22.20: A tegnap slágereiből. 23.15: Zenés já­tékokból. 3. MŰSOR 9.00: Történelmi arcképcsarnok. 9.30: Zenekari muzsika« 10.40: An­gol madrigálok. 11.05: Világhírű előadóművészek felvételeiből. 12.12: Griselda. Részltetek Bononcini ope­rájából. 13.07: A Szófiai Filharmo­nikus Zenekar hangversenye a Ze­neakadémia nagytermében. 14.18: Barokk kamaramuzsika. 15.10: Ma­gyar irodaim! arcképcsarnok. 15.30: Manón Lescaut. Részletek Puccini operájából. 16.20: Almás! Miklós: Például a szirup. Könyvszemle. 16.30: Tip-top parádé. 17.00: Hét­köznap — egy küldött lakásán. 17.30: Soproni József kamarazené­jéből. 17.55: Külpolitikai klub. 18.25: Kari Böhm Beethoven-mű- veket vezényel a Bécsi Filharmo­nikus Zenekar élén. 19.05: Iskola- rádió. 19.35: A dzsessz történeté­ből. 20.15: Legszebb stúdiófelvéte­leinkből. 20.47: Közkívánatra! marazene kedvelőinek. 23.20: Ro­mantikus muzsika. 0.10: Melódia- koktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Dalok a békéről. 8.30: A má­sodik tavasz Iránban. Ütijegyzet. 8.33: Klasszikus operettekből. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: A Pénzügyőrzenekar játszik. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő ifjúság. 14.CO: Harminc perc rock. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Az égszínkék madár. D’Aulnoy ínjszony meséje rádióra afckalmaz- va. 15.38: Népdalok. 16.00: Körkap­csolás bajnoki labdarúgó-mérkőzé­sekről. 16.53: Pophullám. 17.40: Ki­járók. A Magyar Rádió körzeti stúdióinak műsora. 18.33: Könnyű­zenei olimpia. — Elődöntő. — XVII. rész. 19.03: Operettegyütte­sek. 19.30: Sportkrónika. 20.38: A Bakfark Consort régi magyar táncmuzsikát játszik. 21.00: Válo­gatott felvételek. 21.58: A világ- irodalom remekei. 23.10: Sláger­múzeum. 3. MŰSOR 7.30: A miskolci stúdió szlovák nyelvű műsor«. 8.09: Fiataloknak — kortárs zenéről. 8.39: Mindenki zeneiskolája. 9.28: Hangverseny a portműsor. 19.00: Reklám. 19.10: Té­vétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Televíziós mesék fel­nőtteknek. Ollantay, az Andok ve­zére. Ismeretlen inka szerző drá­májának tévéváltozata. 20.55: Tele­sport. Labdarúgó-kupanap. 21.35: Triangulum. A tv zenei klubjának vetélkedősorozata. 22.50: Tv-hír­adó, 3. 2. MŰSOR 19.00: öcsi. Osztályfőnöki óra (7 —8. oszt.). A családtervezés örö- mi és gondjai. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Van képünk hozzá! 20.40: Egészségünkért! Az ember és a zaj (ism.). 20.55: Tv-híradó, 2. 21.15: Egy párizsi kaland. NSZK tévéfilm. POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Férfi mülesikló-verseny. 20.10: Hát ho­gyan, fiatalember? Tv-játék. 21.05: A béke közügy. Dokumentummű­sor. 22.25: Labdarúgó-kupanap- összefoglaló. 2. MŰSOR 19.30: A jelenlegi cseh zene. 21.05: Portréfilm. 21.45: Kurtizánok tün­döklése és nyomorúsága. 6. rész. TELEVÍZIÓ 8.45: Tévétorna (ism.). 8.50: Is­kolatévé. Fizika. 9.05: A kémia tu­dománya és oktatása. 9.45: Ovi lá­sok kisfilmmüsora. Kisfilm-összeál­lítás. 16.15: Hírek. 16.20: Pedagógu­sok fóruma (ism.). 16.55: Van ké­pünk hozzá (ism.). 17.35: Vakon követnek. Magyar rovidfilm (ism.). 18.00: Pannon krónika. 18.30: Rek­lám. 18.35: Öt perc meteorológia. 18.40: öt év az életemből. K^* kül­dött Nógrádból. Riportfilm. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Es­ti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta. 20.20: A magyar dráma 30 éve. 21.10: Monacóról jut eszem­be... 21,55: 9-es stúdió. A Szov­jet Televízió külpolitikai vitamű­sora. 22.35: Tv-híradó, 3. 22.45: Reklám. 2. MŰSOR 20.00: Pulzus. Könnyű, zenei pa­noráma. 20.40: öt perc meteoroló­gia (ism.). 20.50: Tv-híradó, 2. 21.10: Reklám. 21.20: Az éjszaka angyalai. Belga filmsorozat. — Az akasztófa. POZSONYI TV 16.55: Inter Bratislava—Slavia Pra­ha labdarúgó-mérkőzés. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Oroszlán a vi­lág végéről. Angol film. 21.00: Folklórműsor. 22.15: Az eltűntek nyomában. 4. rész. 2. MŰSOR 17.45: A négy páncélos és a ku­tya. 6. rész. 20.25: Huncutok. Szín­házi előadás. 22.15: Dalműsor. Mindenki zeneiskolája hallgatói­nak. 10.09: József Attila megzené­sített versei. — XII/2. 10.25: Sláger­lista. 11.05: Széli György vezényli a clevelandi szimfonikus zenekart. 13.07: Duna utcák. Balogh Elemér rádiójátéka. 13.49: Opera-müvész- 1 emezek. 15.00: Huszonöt perc beat. 15.25: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Délutáni hangverseny. Németh Zsuzsa éneklel. Közben: kb. 15.55: Kritikusok lómmá. Kb. 16.05: A hangverseny-közvetítés folytatása. 16.43: Édes anyanyelvűnk. — Ze­nei anyanyelvűnk. 16.58: Schu­mann: Jelenetek Goethe Faustjá­ból. 19.05: Bach: A fúga művésze­te. 20.39: Gigliola Cinquetti új fel­vételeiből. 21.00: ÜJ lemezeinkből. 21.53: Bela Rudenko operaáriákat énekel. 22.37: Napjaink zenéje. TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna (ism.). 8.10: Is­kolatévé. Kamera. 10.00: Surilc, Vászja. . . és az ige. 10.20: Mese, mese, mátka. Kisfilm-összeállítás. 10.55: Hat év történelem. Szovjet- amerikai dofcumentumfiim-sorozat. 1. rész: Azon a júniusi vasárna­pon (ism.). 11.45: Pulzus. Könnyű, zenei panoráma (ism.). 12.55: Egy párizsi kaland. NSZK tévéfilm Televízió NAPÓLEON ÉS A SZERELEM Angol tévéfilmsorozat. IX/6. rész: Marie Walewska. Rendező: Jonathan Alwyn. Az 5. rész tartalma: Párizs. 1805. Napóleon kétségbe­esetten vágyódik örökös után. Jo­sephine azonban már túl koros ahhoz, hogy gyermeke lehessen, s a férfi jelenlegi szeretője sem akarja teljesíteni kívánságát. Napó­leon mesterkedő testvére. Caroline gondoskodik újabb kedvesről, aki valóban teherbe esik. De mert más ..látogatói” is voltak. Napóleon kételkedik apaságában. Adás: vasárnap, március 23.. 1. műsor: 17.00. Rádió SAJTÓKONFERENCIA — az Országos Találmányi H^atalban. Riporter: Bakonyi Péter. Állandóan napirenden levő. sok örömet és sok vihart keltő téma a találmányok sorsa. A műsor arra kíván alkalmat ad­ni, hogy újságírók és rádió­hallgatók kérdései nyomán át­fogó képet kapjunk az OTH tevékenységéről, a legilletéke­sebbektől kapjunk választ a találmányok helyzetével, sorsá­val. jövőjével kapcsolatos problémákra. Ebben elsősorbari dr. Szilvássy Zoltán elnök- helyettes. dr. Zsiga János, mű­szaki fejlesztési főosztályve­zető és Iványi István iparjogi főosztályvezető lesz segítsé­günkre . A hallgatók által az adás napján. 13 órától hívható telefonszámok: 113—038, 117— 174. Adás: hétfő, március 17.. Kos­suth rádió: 19.30. Televízió OLLANTAY, AZ ANDOK VEZÉRE Televíziós mesék felnőtteknek. Ismeretlen inka szerző drámájá­nak tévé-változata. Rendező: Rajnai András. Adás: csütörtök, március 20., 1. műsor: 20.00. SZOMBAT KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Lányok, asszonyok. 8.55: Mozart: B-dúr zongoraverseny. 9.30: „Vár egy új világ.” 10.05: A Maleczky család története. Somo­gyi Vilmos összeállítása. 11.01: Gyulai Gaál János szerzeményei­ből. 11.10: Rádiószínház. 12.20: Ze­nei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: A stockholmi ka­marakórus olasz szerzők műveit énekli. 13.00: A musical.' ül. rész. 14,00: Gondok és viták. Jegyzet. 14.10: Milhaud: ökör a háztetőn — szvit. 14.30: A jó elmélet a g,T:»korlat ä apja. 15.05: Üj zenei újság. 16.y>: 1-58 óra. 17.30: A he­gedű virtuózai. 13.15: Hol volt. hol nem volt. .. 18.45: „A virágzás hűsége.” Irodalmi montázs. 19.50: Fe.vncz Éva és Tihanyi József népdalokat énekel. Baranyai Zsolt furulyázik. 20.14: Hallgassunk ope­rát! Gluck: Orfeusz. Háromfelvo­násos opera. 21.C0: „Színes és fo­nákja.’* A Magj^ar Rádió és a Ko­rona Pódium műsora. 22.15: A ka-

Next

/
Thumbnails
Contents