Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-10 / 34. szám
Mendemonda vagy történelem? A barlangok titkának nyomában Minden vidéken inás legendát szül az emberek képzelete. Ezeknek a históriáknak, bármiről szólnak is, van egy könnyen tetten érhető sajátosságuk: szerepel bennük a csoda vagy legalábbis valami, ami azzal határos. A csodák közös ismérve pedig — Szerb Antal szavaival — a tiltakozás a merevvé vált törvények ellen. Akár a természet, akár az ember törvényeiről van szó. A legtöbb helynek megvan hát a maga legendája a mesés kincsről, a kalandra csábító alagútról vagy a titokzatos kútról, de akad olyan vidék is, ahol remetéről szól a fáma. A zebegényi remete históriája — Nagyanyám sokat emlegette a zebegényi remetét. Kedvenc története volt. Gyakran írta le külsejét, bár ő már csak a halott remetét látta. Ügy mesélte, darócruhát viselt, hosszú, fehér szakálla a melléig ért — mondja a 89 éves Himmer József, Zebégény legidősebb embere. Aztán hozzáteszi, mint mindenki a községben, ha a remetéről van szó — azt már nem tudnám megmondani, hogy mikor és hol élt, a hegyen vagy a faluban, de a szamár történetére emlékszem: 1 Ezt a históriát egyébként a legtöbb zebegényi ember ismeri, olyannyira, hogy a legendában főszereplővé a szamár lépett elő. Esetét sokan emlegetik, számtalan változatában egy közös dolog bukkan fel: példázat az emberi gonoszságról. A remetének elég eledelt adott az erdő, megélt a fák, a bokrok gyökereiből és gyümölcseiből. Többet nem is kívánt. Barlangjából ritkán mozdult ki, egész nap imádkozott. Csak egyetlen baj volt, víz nem akadt a közelben. így hát betanított egy szamarat vízhordásra. Ügy kiokította a jámbor jószágot, hogy az kiválóan megfelelt a rátestált hivatásnak. Felerősített a csacsi hátára két edényt, oly módon, hogy annak alig kellett begyalogolnia a Dunába, a két oldalt lógó edények mégis megteltek vízzel. S amikor a szamár érezte, hogy lehúzza oldalát a súly, megfordult, kiballagott a folyóból és vitte a remetének az éltető nedűt. Egyszer megleste egy igen gonosz ember az ügyes négylábút. Megfordította az edényeket, így amikor a szamár belépett a folyóba, nem érezvén a megszokott súlyt egyre beljebb és beljebb lépegetett, amíg csak el nem nyelték a hullámok. Szent Mihály hegyén A Szőnyi István Emlékmúzeumtól nem messze van az a barlang, melyről a hagyomány azt tartja, hogy egykor remetelakhely volt. Eléje 1780-ban kis kápolnát építettek, melynek szentélyéül maga a barlang szolgált. A kápolnát 1914- ben lebontották, s szecessziós kőkapuzatot emeltek helyére. Könnyen megtalálhatja még ma is a községbe látogató. A másik remetelakhelyként a fa. lu közelében levő Szent Mihály hegyi barlangokat emlegetik. Ezek már nemcsak az idevalósiakat, hanem a tudósokat is foglalkoztatták. Először Römer Flóris, a magyar régészet atyja kutatta a barlangok titkát, majd őt követően sokan mások. Egyesek az I. Endre király idejében betelepült bazilita szerzetesek lakhelyét, mások a történeti forrásokban fellelhető zebegényi bencés apátság maradványait keresték itt. Zolnay László régész szerint viszont valaha római őrhely állott e helyen. Feljutni nem könnyű Szent Mihály hegyére, óvatosan kell lépni, hogy a sziklákon biztosan tapadjon a láb. Jó félórányi járás kell ahhoz, hogy feltűnjenek a barlangok, melyekről egyik kutatójuk, Csemegi József — az azóta már elhunyt művészettörténész — a következőket írta: két középkori remetetelepet tart nyilván a szakirodalom, ahol a remeték coenobiumba tömörültek, s lakhelynek sziklába vájt barlangokat használtak. E két remetetelep egyikének a tihanyi Övár sziklafala, a másiknak a már erősebben pusztuló nyomait a zebegényi Szent Mihály hegy Dunára tekintő meredek sziklavonulata őrizte meg. Kötélhágcsón közlekedett / Szent Mihály hegyéről, a Börzsöny legdélibb csúcsáról a tekintet Dobogókőt, a Prédikálószéket és azt a méltóságteljes hegyvonulatot fogja be, mely a visegrádi Fellegvárat rejti el a szem elől. A Duna túlpartján pedig Dömös házai látszanak. Most ezt, de évszázadokkal ezelőtt vajon mit láthatott a szem? A hegyek alig öregedtek, s a Duna sem változott sokat. A szemközti falu, Dömös — melynek királyi palotája a XI. században az uralkodók kedvelt tartózkodási helye volt — viszont annál inkább. A történetírók feljegyzései szerint 1063- ban itt érte szerencsétlenség Béla királyt, aki testvérét, I. Endrét követte a trónon, összeomlott alatta a királyi széke. Vajon felért-e a király halálának híre ide, Szent Mihály hegyére? A kérdés csupán a képzelet játéka, a valóság, a századok tépázta barlangok sora. Ismertetésükre álljon itt ismét egy részlet Csemegi József írásából: A barlangtelepet észak felől hatalmas sziklatömb védi a Duna völgyén végigvonuló jeges északi szelek ellen, szélárnyékos oldalán pedig törmelékkúp, majd egymást szorosan követve hat, nyilvánvalóan lakóbarlang-maradványok sorakoznak. Egyik-másikban kisebb fekvőfülke és falifülke nyomai még ma is kivehetők. A hat lakóbarlang sorát a barlangtemplom háromosztatú tere zárja le. A barlangtemplom hatalmas főteréhez kétoldalt csatlakoznak a területre kisebb mellékterek, keleti végükön egy-egy oltárfülkével. A sziklafalon pedig, a kápolna felett vagy öt méter magasan, két menedékbarlang szája tátong. — Odamenekültek a remeték — magyarázta Németh Ferenc, akivel még lent a községben beszélgettünk a barlangokról. A nyugalmazott iskolaigazgató most fejezte be könyvét Zebegényről, melyben egy pasz- szust a remetéknek szentelt. — Állítólag még a múlt század végén is lakott e hegyen egy remete — mesélte —, az alsó barlangokban élt és kötélhágcsón mászott fel a felső üregekbe. Valamikor a remeték biztonságban érezhették rrta- gukat. Talán nem is volt olyan hosz- szú lajtorja, mely a menedéküregekig felérne! Ilyen menedéküregek egyébként a tihányi barlangoknál is megtalálhatók, mint azt Csemegi József a 40-es években írt tanulmányában megállapította. Ugyanitt a következőket olvashatjuk: A zebegényi remetetelep barlangjainak elhelyezése, tájképbe való illeszkedése, a menedéküregek alkalmazása, a lakóbarlangok és a barlangkápolna beosztása, mind a tihanyi barlangokkal tart feltűnő rokonságot. Sajnos, írásos adatot sem a tihanyi, sem a zebegényi coenobitákról nem tart számon a történettudomány, azonban a zebegényiekkel kapcsolatban nagyon valószínű, hogy azokkal a bazilita szerzetesekkel azonosíthatók, akiket I. Endre Visegrád közelében telepített le. Kolostoruk Szent Endre tiszteletére épült, helye máig sem ismeretes. Visegrád- nak és a zebegényi Szent Mihály hegynek egymáshoz való közelsége azonban alátámasztja azt a feltevést, hogy a kettő között kapcsolat volt. Kérdések, hipotézisek A visegrádi kolostorhoz tartoztak a Szent Mihály hegyi barlangok? — A kérdés már a visegrádi Mátyás király Múzeum egyik szobájában hangzik el, ahol Héjj Miklóssal, a múzeum igazgatójával és Szőke Mátyás régésszel beszélgetünk. — Csak hipotézisek vannak — válaszol Héjj Miklós. — Nincs hiteles adat, ami ezt alátámasztaná. Ugyanúgy tartozhatott az 1108-ban alapított dömösi monostorhoz, hiszen attól sincs messze. A bazilita szerzetesek visegrádi kolostorát — erről csak azt tudjuk, hogy a Várkert- völgyben, valószínűleg a Parküdülő területén állott — a XIII. század ele. , jén bencések vették birtokukba. Felvetődhet úgy is a kérdés, esetleg az ortodox egyház velejárói ezek a barlangok? De hangsúlyozom, ezek csak hipotézisek, akár úgy is mondhatnám, a hangos gondolkodás eredményei. — Rejtély ez a barlang — mondja Szőke Mátyás. — Egyetlen hiteles adat sincs arra, hogy a visegrádi kolostorhoz tartozott volna, de arra sincs, hogy bazilita szerzetesek lakták. — Elképzelhető, hogy régészeti feltárásokra kerül sor a Szent Mihály hegyen? — Nem biztos, hogy egy esetleges feltárás választ adna a kérdésekre. Az ilyen helyen sokkal jobban kopik az emlékanyag, jóval több réteg rakódott már rá és az időjárás is alaposan megrongálta — mondja Szőke Mátyás. Héjj Miklós pedig hozzáteszi: — Ezen a vidéken, ahol századokon át annyi jelentős történelmi esemény játszódott le, a kinccsel és rejtélyekkel kapcsolatos mendemondák jobban élnek, mint másutt. Minket nem foglalkoztatnak a barlangok, már csak azért sem, mert a Dunakanyar hosszú időre elegendő régészeti munkát ad. KOFFÄN ÉVA Este a faluban Németh Miklós grafikája Szellemi termelőerőink A műszaki információ útja Az ismeretanyag, melyet önök most elsajátítottak, csak ma korszerű. Holnapra mindenképpen lesz valami új, amiről én már nem tarthatok előadást. Ha tehát majd mérnöki gyakorlatuk során nekilátnak egy készülék, berendezés vagy eljárás megtervezéséhez, s ennek során csak az egyetemen tanultakra fognak támaszkodni, szükségképpen korszerűtlent, elavultat alkotnak majd. Jegyezzék meg tehát, hogy ilyenkor mindig fel kell tenni a kérdést: mi a legújabb a szakmában? Tudok róla? Ismerem részleteiben is? A szak- folyóiratok, a könyvtárak, a kiállítások, a konferenciák mind azért vannak, hogy Önök erre igennel válaszolhassanak. Szabad polcon A világ valamennyi műszaki felsőoktatási intézményében elhangzanak ilyen és ehhez hasonló, intelmek. A hallgatók akkor általában elengedik a fülük mellett. Később persze rájönnek, hogy a profnak ebben is — mint annyi másban — igaza volt, s ha ehhez a felismeréshez egy kis szakmai étvágy is társul, ők is belépnek a műszaki információt fogyasztók táborába. De eljutnak-e hozzájuk ezek az információk, s ha igen, milyen csatornákon? A válaszért először egy olyan nagyüzembe látogattunk, ahol az elmúlt évek dinamikus változásai az ismeretanyag robbanásszerű Heinrich János műszaki igazgató és növekedését is magukkal hozták. Kovács Gyula fejlesztési főosztály- vezető a Mechanikai Művek információs rendszerét ismertetik; — Szervezetileg a dokumentációs csoport feladata a szakmai ismeretek beszerzése, rendszerezése és továbbítása. Ennek alapja a kilencezer kötetes műszaki könyvtár, a szabadalomtár (nyolcezer téma szabadalmi információival), valamint a szakfordítások gyűjteménye. A szabadpolcos rendszerű műszaki könyvtárnak havonta 4—500 látogatója van, s a közhasználatú könyvtárakkal ellentétben, itt általában nincs korlátozva a kölcsönzési Hő. Gondot az jelent, hogy nagyobb területre lenne szükség, de ez várhatóan csak a tervezett vállalati fejlesztő intézet létrejöttével együtt oldódik meg. A közoonti könyvtáron kívül még a minőségellenőrzési főosztály laboratóriumában és a szervezési osztályon található két kisebb, kihelyezett könyvtár. Figyelőszolgálat — Az igazán friss információk azonban nem a könyvekben, hanem a sokkal gyorsabb átfutási idejű folyóiratokban találhatók. Ezekkel milyen módon ismerkedhetnek meg a műszaki kollégák? — Tavaly 140 belföldi és 53 külföldi folyóiratot járattunk, melyeket a dokumentációs csoport előre meghatározott rend szerint köröztet a gyáron belül, mégpedig úgy, hogy azok minden, a témában érintett szakemberhez eljussanak. Az érdekesnek talált cikkekről kívánságra xerox-másolatot, ha szükséges, fordítást lehet készíttetni. Egyébként a Mechanikai Művek is igénybe veszi az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ, az OMKDK témafigyelő szolgálatát. Tavaly 108 témát figyeltettek rendszeresen. Ahány ház, annyi szokás — erősíthetjük meg a közmondás igazságát népies bölcsességektől látszólag oly távol eső témánk, esetében is. Ami a Mechanikai Műveknél jól bevált, az a másik iparágat képviselő Pest megyei Műanyagipari Vállalatnál másképp van. Itt a beérkező folyóiratok nem járnak körbe. A miértre Mariok Gyula műszaki igazgató válaszol: Maszek monopólium — A rendkívül gyorsan fejlődő műanyagipar újdonságait általában német és angol nyelvű szakfolyóiratok ismertetik. A Kunststoffberater vagy a Modern Plastics havonta 100—150 oldalon hozza az újdonságokat, ezeket azonban eredetiben sajnos, csak nagyon kevesen tudják nálunk olvasni — bár sokan hozzáláttak a nyelvtanuláshoz. így inkább azt a megoldást választottuk, hogy műszaki dokumentációs irodánk lefordítja, sokszorosítja a bennünket érintő cikkeket, s ezeket minden érdekelt megkapja. Persze magához az eredeti folyóirathoz is bárki hozzáférhet a dokumentációs tárban. Ennél a bárki-nél érdemes egy pillanatra megállni, mert ez jelenti mindenhol a belső szakmai információs rendszer alfáját és ómegáját. (Hangsúlyozottan a szakmai információk egy egészen más kategóriába tartoznak!) Ha a PEMU-nél minden érdeklődő szakember megismerkedhet az újdonságokkal, ha a Mechanikai Műveknél a fejlesztési főosztályvezető szerint inkább az információbőség okoz gondot, mint ennek ellenkezője, akkor az valóban örvendetes, rendjén való. Annál kevésbé az ennek esetleges ellenkezője — mert nyilván akad ilyen is! Amikor a vezető azzal igyekszik szakmai tekintélyét biztosítani, hogy a beérkező folyóiratok a fiókjába, a könyvek a szekrényébe kerülnek, elzárja az ismeretek áramlását, információs monopóliumot teremt magának. Ez ideig-óráig eredményes módszer lehet ugyan az íróasztal biztosítására — tartósan azonban még kevés forrást sikerült betömni. Mérnökök álruhában Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnánk a műszaki ismeretek terjedésének még egy módjáról, az élőszóban kapott, közvetlen tapasztalaton nyugvó információkról. Különböző konferenciák, tapasztalatcserék, kiállítások kínálnak erre számtalan — de mégsem elég — lehetőséget. A Mechanikai Műveknek például számos szocialista országbeli vállalattal van közös fejlesztési programja, s a munkában részt vevő mérnökök, technikusok természetesen — mintegy mellékesen — a partnerek eredményeit is ismerik. A különböző szakmai kiállítások, a nemzetközi piac legújabb termékeit bemutató vásárok is könnyen hozzáférhetők a műszakiak számára — ha ezeket idehaza rendezik. A külföldiekre jórészt csak a kereskedők utazhatnak, s ők persze, mindent más szemmel néznek. Ugyanez a gond a PEMÜ-ben is: — Bosszantó áltakarékosságnak tartom, — mondja Mariok Gyula —, hogy ha egy mérnököt ki akarunk küldeni egy, a szakma világszínvonalát bemutató európai kiállításra, akkor mindenféle trükköket kell allcalmaz- nunk, szerelőként utaztatjuk, vagy más módon álcázzuk, hogy tanulni küldjük. A japánok néhány évvel ezelőtt például úgy elözönlötték áz ilyen vásárokat, hogy szinte hozzá se lehetett férni tőlük a gépekhez, a kiállított termékekhez. Mindent fényképeztek, mindent kérdeztek, felírtak, hiszen egy-egy ilyen alkalommal néhány nap alatt többet lehet tanulni, mint máskor hosszú hónapok során. Fentiekkel együtt azonban nyugodtan megállapíthatjuk — ebben minden megkérdezett egyetértett, s másirányú tapasztalatok is ezt igazolják —, hogy egy magyar mérnök vagy technikus szakmai műveltsége, naprakészsége nemigen marad el külföldi kollégáitól. Ha időnként mégis úgy találjuk, hogy ez gyártmányainkban nem mindig tükröződik, az alábbiak talán segítenek megértésében: Korlátok és kamatok A bevezetőben idézett prof intelmein felbúr lult ifjú mérnök, amikor hozzálátott első önálló tervezéséhez, valóban igyekezett a nagykönyvben megírtak szerint eljárni, összeszedte, rendezte egyetemi ismereteit, szorgalmasan tanulmányozta a szakirodalmat, egészen a legfrissebb folyóiratokig, majd munkához látott: legújabb anyagok, legkorszerűbb alkatrészek, modern technológia — ez csak jó lehet! Ekkor azonban megfogták a ceruzáját: — Az anyagbeszerzőkkel beszéltél-e? — kérdezte egy idősebb kolléga. Csodálkozó pillantás. — Hát a technológiával? Fej rázás. — Na, akkor lehet, hoqy ezt csak a rajztáblának tervezed — hangzott a hosszú évek tapasztalatát összegző megállapítás. Mert hiába a legkorszerűbb ismeretek, ha a kívánt alkatrész beszerezhetetlen, az anyag szállítási határideje egy év, a gépitechnológiai adottságok pedig még egy kevésbé korszerű eljárásra sem alkalmasak, akkor az információk máaolv nagy mennyisége sem kamatozhat. Holt tőke marad. WEYER BÉLA
