Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-10 / 34. szám
A nyolcvanas évek művelődése írta: dr. Pozsgai Imre kulturális miniszter Az utóbbi években - különösen a közművelődésről szóló párthatározat, majd a nyomában született törvény óta - társadalmunk figyelme a művelődés, a kultúra kérdései felé fordult. Ezért a korábbinál több szó esett a kulturális élet anyagi és intézményi feltételeinek javításáról is. Ennek köszönhetően az ötödik ötéves tervben mind a központi, mind a megyei és helyi párt- és állami, valamint társadalmi szervek közös erőfeszítésével tovább fejlődött a közművelődés és a művészetek intézményrendszere. Ez a fejlődés nem volt ugyan elégséges a gyorsan ébredő szükségletek teljes kielégítésére, de megnyitotta az utat az egész társadalom tartalmasabb, igényesebb kuliurálúdása felé. A nehezebb gazdasági viszonyok között neon bizonyul-e hiábavalónak mindaz, amit a kulturális élet anyagi alapjainak megerősítéséért, részben megteremtéséért tettünk — kérdezik sokan manapság. Ezekre a kérdésekre joggal, megfelelő alappal válaszolhatjuk, hogy isment gazdasági nehézségeink ellenére a közművelődési programot nem tesszük félre és nem érheti vereség azokat, akik megvalósításán fáradoznak. Az intézmények működésének gazdasági feltételeit megőrizzük, személyi feltételeit javítani kívánjuk, az elkerülhetetlen felújítási munkákat sem halasztjuk el, sőt, néhány területen szerény fejlesztési lehetőséget is szeretnénk teremteni. Ez egy olyan minimális középtávú terv koncepciója, amely messzemenően számol a népgazdaság lehetőségeivel. A szűkös anyagi helyzet miatt különösen fontos, hogy a kulturális szervezetek, intézmények az eddiginél céltudatosabban, csak az értelmes, tartalmas feladatokat vállalva dolgozzanak. A közművelődés munkásai — dolgozzanak akár hivatalokban, művelődési házakban vagy közgyűjteményekben, akár művészeti intézményekben, vagy iskolákban — újra meg újra tudatosítsák magukban azt a programot, amelynek hivatott megvalósítói. Megerősödött közművelődési öntudattal és nagyobb tudással a kulturális fejlődésnek és a nép aktivitásiának, részvéteiének újabb nagy tartalékait tárhatják fel. Ha felidézzük művedő- déspoütikánk, legfontosabb elveit, azokból érthétövé válik, hogy jó szemlélet és megfelelő művelődési gyakorlat mellett az anyagi lehetőségeket meghaladó kulturális lehetőségeink vannak. A A kultúra fogalmába az emberi ■társadalomban létrejött valamennyi emberi mű beletartozik, tekintet nélkül arra, hogy hányán és mennyire sajátítják el. Ha azonban a kultúrát a közműveltség és a közművelődés szempontjából vizsgáljuk, minden alkotást aszerint kell néznünk, hogy kik ' körében eresztett gyökeret, mennyire hatolt be az emberek mindennapi életébe, mennyire vált szokássá, mennyire képes befolyásolni és irányítani az emberek nagy tömegednek magatartását, illetve mennyien, s milyen mértékben vesznek, vehetnek részt az alkotás folyamatában. Ebben az értelemben a ma meglévő intézményekben is bőségesen vannak még kihasználatlan lehetőségek. A felszabadulás óta eltelt harminc év alatt szakadatlanul növekedett, s belső szerkezetében átalakult a magasrendű hagyományok útját folytató művészet és tudomány hatósugara. Az átalakulás azt jelenti, hogy a hagyományok mindinkább egybefonódnak, s ezen a találkozási ponton egyben valami újat alkotnak, azt a kultúrát, amely már az új, mai szocialista Magyarországot fejezi ki. Ez az új kultúra egyre nagyobb tömegeket hódít meg. Szociológiai vizsgálatok egész sora bizonyítja, hogy hatósugara ma már aktívan kiterjed a társadalomnak mintegy 25 —30 . százalékára ( a társadalomnak ez a része számítható az igényes művészet tudatos, aktív közönségének) és több mint felére esetszerűen, Ez az arány természetesen kicsiny, ha művelődéspoMttkánk céljaihoz mérjük, hiszen mindenkihez el akarjuk juttatni a kultúrát. De komoly eredmény, ha a múlthoz mérjük, ha a folyamatot a maga történetiségében tekintjük. És nagy eredmény akkor is, ha a nálunk gazdaságilag fejlettebb kapitalista országok viszonyaival vetjük össze. Ez híven mutatja a kultúra megkülönböztetett helyét a szocialista állam politikájában és lakosságának aktivitásában. Mutatja, hogy a kulturális fejlődés nálunk nem pusztán következménye a gazdasági előrehaladásnak, hanem egyik fő emeltyűje az egész társadalmi-gazdasági fejlődésnek. Társadalmi, nemzeti céljaink eléréséhez, igényeink beteljesedéséhez, azonban továbbra is a szocialista termelési mód és a szocialista demokrácia folyamatos és erőteljes fejlesztésére van szükség. Ehhez általános műveltségünknek, munkakultúránknak és politikai műveltségünknek, tehát a közműveltség egészének az .eddiginél sokkal magasabb fokát kell elérnünk. A kultúra közkinccsé tétele folyamat tehát, még nem megvalósult átalakulás. Ma azt értjük rajta, hogy mindenkinek tényleges lehetősége legyen — a társadalmi-gazdasági feltételek alakítása révén is — ahhoz, hogy tájékozódjék, képezze magát, megismerhesse, megérthesse és élvezhesse a kulturális értékeket és javakat. A kultúra teljes demokratizálását célzó törekvéseink fogalmazódnak meg a közművelődési párt- határozat azon tételeiben, melyek az állam kötelezettségévé, teszik azt, hogy különös gondossággal segítse a népesség nagyobb hányadát jelentő munkásság és a termelőszövetkezeti parasztság művelődését. böző társadalmi szervezetek és érdekképviseleti szervek. Nem jelenti tehát mindez a közművelődés államosítását. Ellenkezőleg, azt a célt szolgálja, hogy a szakszervezetekben és más fontos társadalmi szervezetekben és mozgalmakban felhalmozott értékes közművelődés kapacitást segítse a társadalom érdekeinek megfelelően még hatásosabban érvényesíteni. A A közművelődési tevékenységben nálunk alapvető feladatai vannak az állami szerveknek. Nyilvánvaló, hogy az állam feladata a köz- művelődési ellátás döntő részének létrehozása és fejlesztése, a közművelődés személyi és anyagi feltételeinek megteremtése és a tevékenység egészének irányítása. Ugyanakkor nyilvánvaló a közművelődés társadalmi jellege is, s természetes, hogy szervezésében, bizonyos fokig feltételeinek biztosításában is jelentős szerepet vállalnak a különközművelődésügy irányításának a törvényben is szabályozott egyik kulcskérdése, a központi állami szervek és a helyi tanácsok jól egyeztetett együttműködésének fejlesztése. A közművelődés elvi és szemléleti egysége megköveteli a kulturális élet irányításának decentralizálásával együtt az irányítás egységét is. Kulturális é.letünk egész szerkezetében az alkotás és elsajátítás, a kulturális aktivitás és befogadás szerves egységének kialakítására törekszik. És valóban azt tapasztaljuk, hogy a társadalom egyre szélesebb rétegei igénylik is ezt az aktivitást, s vele együtt a művelődés közösségi formáit. A fejlődésnek ez a tendenciája szervesen következik társadalmunk jellegéből, hiszen a kultúra közkinccsé válását, az egységesen demokratikus kulturális élet kialakulását nem aufklärista módon képzeljük el, felülről, a műveltek részéről a népnek juttatott adományok útján, hanem a tömegek aktivitásának ösztönzésével. Ez a helyzetkép és ezek az elvek szabják meg közvetlen gyakorlati tevékenységünket és a közművelődés intézményrendszerének kiépítését. A közművelődés ‘ egész rendszerét több — és. különböző funkciókat hordozó i— nagy intézmény- csoport szerves .„ggyüítműködése szolgálja. Ilyenek ä"Tudományos intézetek, a művészet reprezentatív alkotó és előadó-bemutató intézményei (színházak, mozik, múzeumok, kiállítótermek stb.) a közoktatási intézmények (iskolák, felsőoktatási intézmények), végül a közművelődés speciális intézményei. Munkájuknak fogaskerékrendszerűen kell egymásba kapcsolódnia, akármelyik kerék esik ki, sőt akármelyik fog törik el, az egész működése károsodik. A különböző típusú intézmények között igen szoros a kapcsolat. Azt kell mondanunk, egyiknek a működése sem függ közvetlenül a másikétól, de a közösséggel való kapcsolatában mindegyiknek szükségszerűen és egymástól is elválaszthatatlanul van közművelődési jelentősége. A köz- művelődés tehát ebben az értelemben egyszerre egész is, rész is, átfogja a kultúra egészét, de nem azonos a kulturális tevékenységek ösz- szességével, azt az aspektusát alkot, ja, amelyben a kultúra a társadalommal, az egész néppel összekapcsolódik. A közművelődés olyan rendszer, amely a tudománynak, a művészetnek és a tömegtájékoztatásnak tár. sadalmi hatékonyságát, társadalmi működését biztosítja, a közoktatás munkájára épülve és azt folytatva. A tudomány friss eredményeit például a közművelődés csatornái teszik társadalmivá, s ezzel folytatják, amit a közoktatás megalapozott. A tömegtájékoztatás és a közművelődés kapcsolata pedig kézenfekvő. A tömegközlési eszközök tevékenységének minden mozzanata súlyosan közművelődési jelentőségű, s nélkülük ma már korszerű közművelődési rendszerről nem is beszélhetünk. A közösségi visszacsatolás funkciója is ebben a rendszerben realizálható elsősorban. A __ történelmi, társadalmi tapasztalat és a tudományos vizsgála. tok eredményei egyaránt azt mutatják, hogy egy társadalom fejlődési lehetőségeinek valóra válása korántsem csupán az anyagi és szerveze ti feltételek megtételétől függ, hanem igen nagy mértékben a tudati tényezőktől is. Az emberek magatartását, cselekvésüket létfeltételeik határozzák meg, de nem közvetlenül, hanem kultúrájuk közvetítésével. A kultúra fogalmát itt a legtágabb értelemben használjuk: jelenti mindazon ismeretelemek, értékeli, szellemi és érzelmi beidegződések, viselkedési minták, szokások összességét, amelyeket a személyiség az őt felnevelő. közegben magába szív. Az így értelmezett kultúrának a munkaer- kolcs ugyanúgy része, mint a pénzzel való bánni tudás; az, hogy_ betartja-e valaki az elemi higiéniád szabályokat ugyanúgy beletartozik, mint az, hogy milyen módon viselkedik az emberekkel való érintkezésben; a korunk mindennapi berendezéseivel való bánni tudás ugyanolyan szerves eleme mint az esztétikai alkotásokhoz vagy a közügyekhez való viszony. A mi felfogásunkban tehát a kultúra nem egyszerűen a szabad idő kitöltése, nem a szórakozás, nem az élettől elvont szépség megszerzése, hanem a tudatosan és eredményesen végzett gyakorlat. Ritmus közművelődési törvény megjelöli a művészeti intézmények, szövetségek, a tudományos intézetek és egyesületek, a múzeumok, levéltárak és a műemlékvédelem; az oktatási-nevelési intézmények (iskolák); a könyvkiadás és -terjesztés; a filmgyártás és forgalmazás; a sajtó, a rádió és a televízió ezirá- nyú feladatait. Mindazonáltal a közművelődés rendszere nem pusztán ezeknek a tevékenységeknek az összessége. Éppen akkor tűnik ez ki világosan, ha az egészet a lakosság, a nép oldaláról nézzjik. A lakosság művelődési tevékenysége nem merül ki a múzeumok, színházak látogatásában, az olvasásban, tudományos előadások hallgatásában, a televízió nézésében — arra is szükségük van, hogy a kultúrát saját aktivitásuk útján vegyék birtokba, s ezenközben társasközösségi kapcsolatokat alakítsanak ki. Ezt természetesen megtehetik minden eddig felsorolt intézményben: színházi és mozielőadáson, hangversenyen, kiállítás alkalmából, a rádió és televízió kapcsán, könyvek olvasása vagy tudományos előadás hallgatása útján, iskolarendszerű oktatás segítségével és így tovább. Mivel azonban ezen intézményeknek csak egy része hálózza be a társadalmat, s az egyéni részvételt csak esetlegesen teszik lehetővé, ezért olyan létesítményekre is szükség van, amelyek képesek fogadni ezeknek az intézményeknek a szolgáltatásait és egyúttal céljuknak tekintik a lakosság közösségi vagy egyéni művelődési aktivitásának közvetlen támogatását. Egyúttal intézményes támaszt kell nyújtaniuk az egyre terebélyesedő, s egyre változatosabb közművelődési mozgalmaknak, amelyek a mai Magyarország közművelődési rendszerének változékony, de szerves részét képezik. Ilyen intézmények mindenekelőtt a könyvtárak, klubok, művelődési házak. A Makrisz Agamemnon domborműve zonban feladatuknak csak úgy tudnak megfelelni, ha az embe. rek alapvető érdekeinek közelében maradnak, tevékenységük a mindennapi élet által felvetett problémákból, az emberek társadalmi tevékenységében kialakult szükségletekből indulnak ki, s a művelődés áttételén keresztül a szükségleteket egy magasabb szinten újratermelik, új igényeket ébresztenek és orientálnak más, specializált tevékenységet folytató közművelődési intézmény felé.
