Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-10 / 34. szám

I 1980. FEBRUAR 10., VASÄRNAP A hét kérdései Kifulladóban Carter kampánya Heng Stunrin Moszkvában — Negatív váiasz Párizsból Zavaros helyzet Olaszországban A hét hírügynökségi jelen­téseiben tükröződött egy új tendencia: fokozatosan kiful­ladóban van Carter elnöknek az afganisztáni szovjet segít­ségnyújtás ürügyén kezdemé­nyezett hidegháborús hiszté­riahadjárata. Bár az amerikai elnök nemzetbiztonsági ta­nácsadóját küldte a térségbe, hogy új lelket leheljen a Wa­shington szerint is lefelé ha­nyatló kampányba, ez nem járt a jelek szerint a várt si­kerrel. Brzezinski még arra is vállalkozott, hogy buzdító be­szédet intézzen egy peshavari kiképzőtáborban afgán ellen­forradalmárokhoz. Jelenlété­iben géppuskaibemutatót is tar­tottak, s „a lövések, amelyek csak néhány kilométerre hangzottak el a határtól — nyugati hírügynökségi jelen­tések szerint — valószínűleg hallhatóak voltak odaát Af­ganisztánban is.” Sőt ugyan­úgy, mint annak idején Dul­les néhai, amerikai külügymi­niszter a koreai háború elő­estéjén, távcsöves puskával ő is a szomszédos Afganisztán felé célzott. De ezúttal csak a fotóriporterek számára ren­dezett „látványosságról” volt szó természetesen „Amerika eltökéltségének bizonyítására”. Az Egyesült Államok foko­zódó elszigeteltsége összefügg azzal, hogy képtelen meggyőz­ni saját szövetségeseinek nagy részét is arról, hogy a Szov­jetunió azzal, hogy megsegí­tette az afgán népi rendszert, „nemzetközi normákat” sértett volna meg. Újabb szovjet ál­lásfoglalások tették világossá ezen a héten is, hogy mi tör­tént valójában, s hogy az egész Washington által ki­agyalt „afganisztáni ügy” csupán azt a célt szolgálja a Fehér Ház terveiben, hogy el­indítsák segítségével a fegy­verkezési hajsza újabb fordu­lóját. MILYEN EREDMÉNNYEL ZÁRULT HENG SAMRIN MOSZKVAI LÁTOGATÁSA? A szovjet diplomácia a szovjet—kambodzsai tárgyalá­sokat is felhasználta arra, hogy az olt elhangzott nyilat­kozatokban, beszédekben le­leplezze az Egyesült Államok szándékait úgyanúgy a Távol- Kelet, mind az Indiai-óceán térségének vonatkozásában. Az Egyesült Államok felelőt­len játékot folytat a béke sor­sával — hangsúlyozták a szovjet vezetők megnyilatko­zásaikban — s az enyhülés aláásására, a fegyverkezési hajsza fokozására törekszik. Az enyhülés erői azonban él­nek és utat törnek. Szovjet részről megelégedés­sel állapíthatták meg, hogy a kambodzsai népi rendszer te­ * 71 * 71 kintélye jelentősen megszilár­dult az elmúlt időszakban, s olyan megállapodásokat írtak alá, amelyek növelik a Kam­bodzsának nyújtott szovjet testvéri segítséget és hozzájá­rulnak ahhoz, hogy a Pol Pót- féle rendszer idején csaknem teljesen elpusztult ország, to­vábbi lépéseket tehessen előre gazdaságának helyreállítására. MIÉRT NEM TARTJÁK MEG A TERVEZETT NYU­GATI KÜLÜGYMINISZTERI ÉRTEKEZLETET? A tanácskozásra, amelyet Washington szorgalmazott az „afganisztáni ügy” miatt ho­zandó közös szovjetellenes lé­pésekre, a Fehér Ház, az Egyesült Államok mellett Franciaország, Nyugat-Német- ország, Nagy-Britannia, Olasz­ország és egyes hírek szerint Japán külügyminisztereit akarta a tárgyalóasztalhoz vinni. Az értekezlet dátuma február 20-a körüli lett volna. Carter elnök azért szerette volna összehozni ezt az általa „drámai nyugati felsorakozás- nak” tervezett értekezletet, hogy ezen kikényszerítsen gazdasági és politikai szank­ciókat szövetségeseitől a Szov­jetunió ellen. Az amerikai el­nököt ugyanis változatlanul nem elégíti ki, hogy NATO- szövetségeseinek nagyobb ré­sze csakúgy, mint Japán, szavakban ugyan szolidáris az Egyesült Államok hadjáratá­val. de nem hajlandó konkrét lévések megtételére. A tanácskozás azonban el­marad. mert Franciaország kormányzata Washington tu­domására hozta: nem hajlan­dó a jelenlegi helyzetben részt, venni egy ilyen „drá­mainak" szánt értekezleten. S a franqia megnyilatkozáson kabva-kapoft több más meg­hívott is. így Vance amerikai külügyminiszter, akinek úti­tervében már szerepel a februári nyugat-európai láto­gatás. e hó 20—21-én csupán Genscher nyugatnémet kül­ügyminiszterrel tárgyal a dolgok jelenlegi állása sze­rint ... VÁRHATÓ-E AZ OLASZ KORMÁNYVÁLSÁG KIROB­BANÁSA? Igen, minden valószínűség szerint még a jövő héten, igaz Cossiga kormánya feb­ruár 2-án még olyan elsöprő többségű bizalmat kapott a parlamentben, amelyre nem volt példa a háború utá­ni olasz kormányok történe­tében. 522-en szavaztak igen­nel és mindössze ötvenen nemmel, s nyolc képviselő tartózkodott. Ez azonban egy rendkívüli' törvényjavaslat ügyében zajlott le, amikor a terrorizmus elleni intézkedé­seket tárgyalták. S Olaszor­szágban az erőszakos cselek­CSAK RÖVIDEN... A BELGRÁDI katonai kór­házban szombatra virradóra. 71 éves korában meghalt Ivan, Gosnjak hadseregtábor­nok, a Jugoszláv Föderáció tanácsának tagja. TAJVAN szombaton meg­szakította diplomáciai kapcso­latait Kolumbiával, válaszul arra, hogy a dél-amerikai or­szág egy nappal korábban rendezte kapcsolatait a Kínai Népköztársasággal. Tajpejben aggódnak amiatt, hogy más latin-amerikai országok is követik Kolumbia példáját és felveszik a diplomáciai kap­csolatokat Pekinggel. A FÜLÖP-SZIGETEKEN véres összeütközések voltak egy vallási csoport fanatikus hívői és a rendőrség között. A Manilától 650 kilométerre délire fekvő Negros-szigeten a rendőrök a csoport tíz tagját lelőtték. A hatóságok azzal Vádolják a vallási fanatikuso­kat, hogy állandó rettegésben tartják a sziget lakóit. DUSÁN DRAGOSZAVAC. a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KP elnöksége tit­kára befejezte romániai láto­gatását. SAINT VINCENT és Gre­nadine, az 1979. október 27-én függetlenné vált karibi sziget- állam hivatalosan kérte felvé­telét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. SZADUN HAMMADI iraki külügyminiszter szombaton hivatalos látogatásra Bonnba érkezett Nyugatnémet kollé­gájával, Hans-Dietrich Gen- scherrel megvitatja a közel- keleti és közép-keleti térség időszerű kérdéseit. ISTANBUL egy elővárosá­ban szombaton reggel ismeret­len személyek támadást haj­tottak végre egy rendőrőrs ellen. Egy rendőr életét vesz­tette, három társa megsebe­sült. Az elmúlt 24 órában Tö­rökország területén 13 személy esett áldozatul terrorcselek­ményeknek. mények, amelyeknek politikai indítékaik vannak, rendkívül elszaporodtak, s a közvéle mény szinte egyöntetű abban, hogy erélyes eszközökkel vé­get kell vetni annak, hogy Itália városainak és falvainak utcái terroristák tűzpárbajai- nak és merényleteinek színte­révé változzanak. Csupán az elmúlt héten két rendőr, két magas rangú csendőrtiszt, két gyári fötisztviselö, két túsz és két terrorista vált utcai lövői dözések áldozatává. A kormányzat azonban be­bizonyította, képtelen élni e nasv parlamenti bizalommal, s tehetetlensége szinte már gúny tárgya. Nem is beszél­ve az ország megoldatlan, ége­tő gazdasági problémáiról, amelyekre nincs hatékony programja sem. A kiút az volna, hogy ebben a bizony­talan és veszélyes belpolitikai helyzetben, minden demokra­tikus erő összefogásával egy- ségkormány alakuljon, — be­leértve a kommunistákat is — s közös erőfeszítésekkel, nagy parlamenti többségre támaszkodva jussanak ki a mély válságból. A kereszténydemokrata párt február 15-én Rómában kong­resszusra Jil össze. Ennek kell meghatároznia a párt jövendő politikai vonalát. A szocialis­ta párt. amelynek szavazatai­tól függ a parlamenti erővi­szonyok szerint a Cossiga-kor- mány léte, eredetileg meg akarta várni, hogy miiven ál­láspontra helyezkedik Olaszor­szág legnagyobb polgári párt­jának kongresszusa. Mivel azonban olyan hírek terjedtek el, hogy a kereszténydemok­rata párt változatlanul elzár­kózik a demokratikus egység­kormány gondolata elől, s a baloldal legkövetkezetesebb erőit ki akarja zárni ezután is a kormányzásból, lehetsé­ges, hogy a szocialisták már a kereszténydemokrata kong­resszus előtt „felrobbantják a politikai bombát". Azaz be­terjesztik a parlamentben bi­zalmatlansági indítványukat a Cossiga-kabinet ellen, hogy így nyomást gyakoroljanak a kereszténydemokrata kong­resszus résztvevőire. Bárho­gyan is történik azonban a dolog, Rómában mindenki egyetért abban, hogy a Cos- siga-kormány napjai már meg vannak számlálva... Árkus István Varsó Holnap kezdődik a pártkongresszus Varsóban, a Kultúra és Tu­domány Palotájában hétfőn megkezdi munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt VIII. kongresszusa. A tanácskozáson a több mint 3 millió párttag képviseletében 1847 választott küldött vesz részt. Jelen lesz számos testvérpárt küldöttsé­ge, köztük a Magyar Szocia­lista Munkáspárt és a Szov­jetunió Kommunista Pártja delegációja. Az ötnaposra tervezett ta­nácskozás folyamán Piotr Ja- roszevoicz, a LEMP PB tagja, miniszterelnök tart előadói beszédet a következő, 1981— 85-re • szóló lengyel ötéves tervről. A leszerelésért Jövőre: ifjúsági világfórum Magyar felszólalás a DÍVSZ VB ü!é:én A Kommunista Ifjúsági Szö­vetség a magyar ifjúság nem­zeti érdekeiből kiindulva ha­tározottan szorgalmazza az enyhülési folyamat folytatá­sában, a társadalmi haladás ügyének szolgálatában érde­kelt erők összefogását. Ehhez a viták, nézetkülönbségek el­lenére is, változatlanul adot­tak a szükséges politikai fel­tételek — jelentette ki Kovács Jenő, a KISZ KB titkára, a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség végrehajtó bizottsá­gának ülésén szombaton el­hangzott felszólalásában. A világpolitikai fejleménye­ket elemezve a magyar dele­Szo'jfefímió Két hét múlva választások Milliók részvételével foly­nak a választási nagygyűlések a Szovjetunióban: minden je­lölt találkozik választóival, s mivel a február 24-én sorra kerülő szavazásón a köztársa­ságok legfelsőbb tanácsainak tagjai mellett a helyi szov­jeteket is újraválasztják, a jelöltek száma is meghalad­ja a kétmilliót. A legnagyobb érdeklődés ezen a héten a párt és az ál­ban az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és pót­tagjai, a KB titkárai is talál­koznak azokkal, akik képvise­lőnek jelölték őket. A választásokig hátralevő két hétben még több nagy fontosságú megnyilatkozásra kerül sor. A választási kam­pány befejező szakaszában találkozik a többi között vá­lasztóival Dmitri j Usztyinov, Andrej Gromiko, Mihail Szuszlov. Leonyid Brezsnyev iám vezetőinek megnyilatko- beszéde zárja majd a válasz­zásait kísérte: a választási tásokat megelőző találkozók Kampány befejező szakaszé- I sorozatát. Salvador - Peru Megszállt nagykövetségek A salvadori spanyol nagy- követséget és a Keresztényde­mokrata Párt székházét meg­szállva tartó Február 28. Népi Liga szóvivője szerint holt­pontra jutottak a túszok sza­badon bocsátásáról folytatott tárgyalások. Ez ellentmond a Salvadort junta és a liga kö­zött közvetítő mexikói nagykö­vet korábbi nyilatkozatának, amely szerint „viszonylagos haladás történt a tárgyaláso­kon”. és a túszokat „bármely pillanatban” elengedhetik. ★ Pénteken a perui telefontár­saság ti# sztrájkoló alkalma­zottja behatolt Spanyolország limai nagykövetségének terü­letére, hogy ezzel az akcióval adjon nyomatékot a társaság több ezer dolgozója bérkövete­léseinek. Minit Limából Havannába érkezett jelentések megállapí­tották, a tíz munkás fegyver­telen, akciójuk a dolgozók bér­harcának részét képezi. gáció vezetője aggodalommal állapította meg, hogy a béke megőrzése szempontjából meg­határozó jelentőségű szovjet— amerikai kapcsolatokban is megmutatkoznak a nemzetkö­zi helyzet kedvezőtlen tenden­ciái. Afganisztánról szólva Ko­vács Jenő hangsúlyozta, hogy az 1978-as áprilisi forradalom óta magyar részről minden segítséget megadtak az afga­nisztáni nép és az ifjúság or­szágépítő munkájához. A fejlett tőkésországokban nehéz feltételek között küzdő haladó ifjúsági szervezeteket a magyar fiatalok szolidaritá­sáról biztosította a monopó­liumok uralma és a gyökeres társadalmi változásokért ví­vott küzdelmükben. A DÍVSZ feladataira rátér­ve. a KISZ KB titkára rá­mutatott, hogy a jelenlegi helyzetben a végrehajtó bi­zottságnak olyan cselekvési programot kell elfogadnia, amely az ifjúság még széle­sebb tömegeit mozgósítja a békéért, a nemzetközi enyhü­lés folytatásáért, a leszerelé­sért vívott küzdelemre. ★ A béke és a leszerelés té­makörének szentelt rendkí­vüli ülést tartott pénteken este Koppenhágában a DÍVSZ végrehajtó bizottsági ülésén részt vevő mintegy százhatvan küldött, valamint a meghívott nemzetközi szer­veretek képviselői — összesen a (világ több mint hatvan or­szágából érkezett csaknem kétszáz fiatal. Az ülésen felhívást fogad­tak el, amely a DÍVSZ vala­mennyi tagszervezetét, a ba­ráti ifjúsági szervezeteket sür­geti, hogy különleges kezde­ményezésekkel járuljanak hozzá az 1981 januárjában Helsinkiben tartandó leszere­lési ifjúsági világfórum előké­szítéséhez. Szemben a terrorhullámmal Baszk béke front alakul Az utóbbi napokban folyta­tott tárgyalások eredménye­ként a legfontosabb baszk po­litikai pártok, a Baszk Nacio­nalista Párt, a Baszkföldi Szocialista Párt, Euskadi (baszkföld) Kommunista Párt­ja, a Carlista Párt és mások békefront alakítását határoz- i ták el a baszkföld szabadsá­gának és békéjének biztosí­tásáért vívott küzdelemben. A békefronilban részt vevő politikai erőik a többi között közös álláspontot foglalnak el az újból fellángolt terrorista erőszakhullámmal szemben, és a tömegek legszélesebb moz­gósításával olyan légkört akarnak kialakítani, amely el­utasítja a tervezett akciókat. Egy isz-kásasság #1trféneie Vagyongyarapítás önerőből Önállóságai kaplak a i'fezeink Amilyen mélyre hatolnak a dömsödi földek kvarcos ho­mokjába a szőlőtőkék gyöke­rei, olyannyira a régi világból eredeztethető az említett nö­vénnyel való foglalkozás a megye e táján. A település ősi neve — Gyümölcsöd — is ar­ra utal; évszázados hagyomá­nya van errefelé a borászatnak. A községi tanács épületében ma is őrzött címer jelképei, a fürt és a kancsó pedig meg­erősítik, hogy a gazdálkodás legrangosabb ágazataként tar­tották számon a val amikori dömsödiek a szőlészetet. Olyan tevékenységként, amely a jö­vedelem, a megélhetés biztos forrása. Aeél-korr hengerói iás Mindez a dömsödi Dózsa Tsz szombati zárszámadó köz­gyűlésének beszámolói a hall­gatása közben jutott eszembe, ahol is Sáfrán István elnök a vezetőség nevében megdicsér­te az új bortározó építőit, a gyors és jó minőségű mun­káért. A létesítmény két és fél hónap alatt készült el Egy korábbi utam alkalmá­val magam is megcsodáltam a 12 és fél ezer hektár bort befogadó, kilenc acélhordót. Az A gazdasági életben csak valamelyest jártas ember tud­ja, az idén, s minden bizonnyal még néhány esztendeig, ala­posan meg kell hányni-vetni a tsz-eknek, mire költik — ha egyáltalán lesz mit költeni — pénzükét. Nem csupán szép álmokat kergetnek-e a rácke­vei járás e csücskében élők? Ráadásul a fiatalházas gazda- úgynevezett acél-korr eljárás- sült, a Dunatáj és a Dózsa tsz ságnak számító Dózsa Tsz a sai készült hengeróriások — jugutódjaként erőteljesen fej- valódi frigyet kötőktől elté- az újítás a helyiek nevéhez fű- leszteni kívánja a szőlőier- rően aligha kapott jelentősebb ződik — tavaly ősszel szinültig mesztést. Jövőre már 250 hek- hozományt. Igaz, a két mező­teltek meg az értékes nedűvel, táros lesz az ültetvényük, no- gazdasági üzem valóban egy- Az elmondottakból a kér- vélik az exportot, bővítik a máshoz illett: az egyikben °az désben járatlan is kiderítheti, feldolgozást. Nem kétséges, a ipari melléktevékenység és uz hogy a termelőszövetkezetben dömsödi borok egyre nagyobb állattenyésztés ért el magas a borgazdálkodás reneszánszát mennyiségben eljutnak kül- szintet, míg a másikban a éli. A közös gazdaság, amely földre is: 1980-ban mar 3 ezer hagyományos mezőgazdasági éppen egy esztendeje egye- hektolitert export! nak. ágazatok voltak túlsúlyban Együtt hallgatja meg a beszámolót a két generáció ét egy év* még külön gazdálkodó tsz-ek tagsága. Bozsán Péter felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents