Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-19 / 15. szám

Évforduló, ünnepség A turini út 103. évfordulója alkalmából á ceglédi városi tanácsháza dísztermében ün­nepi közgyűlést tart a Turini százas küldöttség baráti köre január 24-én, 17 órai kezdet­tel. Ünnepi beszédet mond S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront országos tanácsának titkára. /- hónap második felében Diákok a pódiumon A ceglédi Erkel Ferenc Ál­lami Zeneiskolában bemutató növendékhangversenyek zajla­nak január második felében. Az érdeklődő közönség január 22-én délután hatórai kezdet­tel dr. Perneczky Jánosné zongora szakosait hallhatja, 28- án hatórai kezdettel Var­ga György klarinét szakosai, 29- én ugyanebben az időben dr. Zsengellér Ferenc gitár szakosai, 30-án Vannay János­né zongora szakos növendékei szerepelnek. Január 31-én Pallagi Judit magánének sza­kosai mutatkoznak be. Ki a legerősebb? Az Edzett ifjúságért mozga­lom keretében a KISZ járási bizottsága január 26-án dél­után két órai kezdettel a ceg­lédi sportcsarnokban rendezi meg Ki a legerősebb, ki a leg­ügyesebb? címmel meghirde­tett versenyeinek járási döntő­iét. Á PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁPÁS ÉS XXIV. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM 1980. JANUAR 19., SZOMBAT Közművelődés és muzsika Kibontakozó, igényes zenei élet Kölcsön hangszert kapnak a tanulók A ceglédi Erkel Ferenc Ál­lami Zeneiskola új épülete tíz éve készült el. Azóta még színvonalasabb az oktatás, pezsgőbb a város zenei élete. Ezt bizonyítja az a hangver­senysorozat is, amelyet ezek­ben a napokban rendez az Iskola. , A zenebarátoknak sok szép élményben volt részük. Az iskola több fesztiválnak adott otthont és növendékei, számos országos bemutatón szerepel­tek. Különösen sikeresek vol­tak a Pest megyei zene- , oktatás negyedszázados jubileuma alkalmából rendezett programjaik. Ifjúsági fúvószenekaruk or­szágos táborozáson vett részt, Csillebércen. Mind több a rendszeres látogatója tanáraik és növedékeik hangversenyei­Visszatérő vendégek A Dél-Pest megyei Áfész­nek tíz közigazgatási területen találni boltját, vendéglátó he­lyét, felvásárló telepét Ha va­laki mindet egyszerre körbe szeretné látogatni, utazhatna legalább háromszáz kilomé­tert. Vevők ezrei keresik fel nap mint nap az üzleteket, élelmiszert és vegyi árut, mé­terárut és ruhaféléket, háztar­tási felszerelést egyaránt be­szerezhetnek. Legnagyobb a forgalom a ceglédi áruházban, az albertirsaiban. Nem pa­naszkodhatnak az abonyi bol­tok forgalmára. Éttermeikben időszakos forgalomcsökkenést tapasztaltak tavaly, ami az árak ' alakulásának velejárója volt, de észrevehetően javult a helyzet, főként a közétkez­tetést igénylők tértek vissza. A szolnoki rádió műsora Január 21-től 27-ig Hétfő, 17.00: Hírek. 17.05: Pár perc dzsessz. Georg Ben­son játszik. 17.15: Mire ter­mőire fordul. 17.30: A tisza- kécskei leánykar énekel. 17.40: Szabálytalanul a sza­bályozókról. 17.50: Nino Rota zenekara filmzenéket játszik. 18.00: Alföldi krónika. Meló­diákoktól. 18.26—18.30: Hír­összefoglaló, lap- és műsor- előzetes. Kedd. 17.00: Hírek. Dalok fúvósokra és gitárra. 17.15: Nagyiváni nádvágók. 17.30: Mezei szőttes népdalokból. 17.40: Űj mértékkel. Könnyű hangszsrszólók. 18.00: Alföldi krónika. Rock ' percek Van McCoy együttese játszik. 18.26 —18.36: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szerda. 17.00: Hírek. Fran­cia énekesek tánczenei felvé­teleiből. Napjaink: Palatínus István jegyzete. Bársony Mi- hálv lakiteleki népművész játszik. 17.30: Zenés autóstop. (A tartalomból: Aszfaltmozai­kok. Fehér vagy fekete bur­kolat. Tudósítóink jelentik. Hegyi közlekedők.) 18.00: 'Al­földi krónika. Örökzöld meló­diák. 18 26—13.30: Hírössze­foglaló. lan- és műsorelőzetes Csütörtök. 17.00: Hírek. A debreceni dzsesszciuartett ját­szik. 17.15: „Mondattam, em­ber .17.30: Vonószeneka­rok felvételeiből. 17.40.: Nép­dal a hangversenytermekben 18.00: Alföldi krónika. Beat- narádá. 18.26—18.30: Hírősz- szefoglaló, lap- és műsorelő­zetes. Péntek, 17.00: Hírek. Egy dal. két előadó. Az^Universéi ervüttes felvételeiből. Notesz- lan. Kórusok találkozója Tö­rökszentmiklósim. (Részletek az 1979. november 10-i hang­versen vből.) 17.30: Kulturális figyelő 18.00; Alföldi krónika Délutáni minikoktél. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szombat, 9.00: Hétvégi ka­leidoszkóp. 9.30: Hallgatóink kívánságára. 9 45: Lapszemle Naptárlapok. Mikroklíma. (A jövő hét műsoraiból. Zenés programajánlat. Piaci helyzet­kép. Hírösszefoglaló, öt perc az illetékessel.) Sport. Vasárnap, 9.00: Lapszemle 9.05: Népszerű zenekari mu­zsika. 9.15: Keréknyom. 9.45: Operettalbum. 10.00: Műsorzá­rás. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang­zanak eL nek. A Ceglédi ősz műsorai között rangos helyet foglal­tak el a komolyzenei rendez­vények. Nagyszámú közönsé­get vonzott Ránki Dezső zon­goraestje. Emlékezetes élmény Agai Karola ária- és dalestje. Vendégszerepeit városunkban a Magyar Rádió Gyermekkó­rusa, az Éder-vonósnégyes, Baranyai László zongoramű­vész és még számos más ne­ves előadó. Az .iskolából évről évre mind több zenét szerető és értő fiatal kerül ki. A tíz év előttinél százzal nagyobb, 625 fős a tanulólétszám. Többsé­gük általános iskolás. A hu­szonöt zenetanártól sokféle hangszeren tanulhatnak a nö­vendékek. Ki-ki kedve és ké­pessége szerint válogathat; van fuvola, klarinét, többféle rézfúvós hangszer, nagybőgő, hegedű, cselló, magánének, furulya és zongora szak. Az órák nap mint nap reggel nyolctól este nyolcig tarta­nak. Az intézmény elérte tel­jesítőképessége csúcsát: a he­lyiséghiány nem ad módot sem az oktatók, sem a tanu­lók számának növelésére. — A növendékek kiválasz­tásától zenei pályára irányí­tásukig tervszerűségre törek­szünk — mondja Béres Ká­roly igazgató. — A minden­kori helyzethez igyekszünk al­kalmazkodni. Figyelemmel kí­sérjük a közismereti iskolák nevelési, oktatási terveit, tuda­tosan vigyázva tanóráik vé­delmére. A gazdag hangszer­állomány, az egyre bővülő s mind tekintélyesebb könyv-, kotta- és lemeztár jó feltéte­leket ad a tanításhoz. Az oktatáson kívül sok alkalmuk van a tanulók­nak a zenehallgatásra. A zeneiskola saját hangver­senyei mellett példamutatóan szervezi az úttörők zenei se­regszemléit, a megyei zene­iskolai programokat, a Fil­harmónia ifjúsági és felnőtt bérleti hangversenyeit, s az Ifjú zenebarátok csoportjának működését. Az utóbbi évek­ben — a zongora tanszak ki­Igénybe vett szolgáltatás Nemcsak a városbeliek, a környező településekről is sokan felkeresik a Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat ceglédi textiltisztító szalonját. Zolnai Lászlóné — a képen — speciális présgéppel nadrágot vasal. Apäli-Toth Sándor felvétele vételével — minden hallga­tónak az iskola ad kölcsön- hangszert, ezzel segítve a ze­netanulást. A tanárok oktató, nevelő munkájuk mellett élénk közművelődési tevékeny- • séget folytatnak. Rései vállalnak Cggléd zenei kultúrájának fejlesztéséből. Zenekaraik rendszeresen sze­repelnek az ünnepségeken. Egyre több diák és fiatal szak­munkás kíváncsi ifjúsági bér­leti hangversenyeikre. Ellát­ják az iskolai énnekkarok zongorakíséretét. Zenei előké­szítő tanfolyamokat szervez­nek az óvónői szakközépisko­lába jelentkező nyolcadik osz­tályosok számlára. Az óvodák és iskolai énekkarok használ­hatják kottatárukat. Az ének­és zenetanítást segítendő, az utóbbi években több közisme­reti iskolának adtak zongo­rát. A tanári kar tagjai és a növendékek szorgos munká­jukkal elérték, hogy az Er­kel Ferenc Zeneiskola Cegléd és a környék zenei életének meghatározója, éltetője lett. K. D. Olajat tett a kályhára A gondatlanság példatára Gyakoriak a súlyos tűzesetek — Az emberek azt hiszik eleget tudnak a tűzről, a tűz veszélyes anyagokról, a tűzvé­delmi szabályokról, holott pél­dák sokasága bizonyítja, hogy mégsem eleget. Sokak ismere­te hiányos, felületes. Az elmúlt két hónap tűzese­teinek tapasztalatait .összegzi így Kocsis József tűzoltó őr­nagy, a városi-járási tűzoltó- parancsnokság vezetője. Leg­több a lakástűz. Oka szinte kivéjel nélkül a nemtörődöm­ség, a gondatlanság és a vét­kes könnyelműség. A lakások tűzveszélye az utóbbi időben megnőtt. Teret hódítottak a gáz- és olajtüzelésű berende­zések, szakszerű kezelésüket viszont nem mindenki sajátí­totta el. Albertirsán egy elhasználó­dott, tízéves, elhanyagolt olaj­kályha okozott tüzet. Gazdája ráadásul nem is tisztította a kályhát és a füstcsöveket. Egy másik tűz a nádtetőt gyújtot­ta meg, mert hézagos, lebukó­félben levő volt a kémény. Abonyban egy kukoricagóré égett le, mert tüzes hamut, salakot öntöttek melléje. Ugyancsak Abonyban fogott tüzet az egyik lakóépületben a ruhásszekrény, mert a meg­engedettnél közelebb volt a tűzhelyhez. Cegléden «szintén egy olajkályha tüzétől gyulladt meg a melléképület. A kály­hába szennyeződött tüzelőola­jat öntöttek, és ez az úszó fennakadásához, majd túlfo­lyáshoz vezetett. Az égő dohánynemű sem veszélytelenebb tűzokozó. Abonyban egy heverőt 'gyúj­tott meg a felelőtlenül letett égő cigaretta. Cegléden a fás­kamrában felejtették az égő cigarettát, amely — a tüzelő közé esve — melléképületet gyújtón lei. öajnus, namito áldozata is volt a dohányzás­nak: Cegléden ágyban do­hányzott, s közben elaludt egy idősebb nő.' Tüzet fogott az ágynemű, s az égés közben keletkező mérgező füstgázok, halálát okozták. Intézményeknél, vállalatok­nál is előfordulnak gondatla­nul okozott tűzesetek. Törte­ién az általános iskolában a téli iskolai szünet utolsó nap­ján előmelegítették a kihűlt termeket. A takarítónő be­gyújtott a kályhákba, a tartá­lyokban azonban kevés olaj maradt tavalyról. A feltöltő műanyag kannákban hozott olaj viszont dermedt, kocso­nyás volt Sietősen akarta fel- melegiteni a kannákat, ezért feltette a kályhák tetejére, a tartály feletti részre. Ez a hely keskeny, így az olajos­kanna egyik sarka a tűztér fölé ért A sugár?» hőtől gyor­san megolvadt a műanyag, a kanna kilyukadt az olaj rá­folyt a feltüzesedett égőtérre és tűz keletkezett. A tanterem hatalmas kormozó, fekete füsttel telítődött már, amikor a takarítónő észlelte a tüzet Ablaknyitás után átsietett a szomszéd tanterembe, mert ott is így helyezett el egy olajos­kannát. Éppen a legjobbkor érkezett mert itt is meglá- gyult a kanna anyaga és kez­dett folyni belőle a fűtőolaj. Kocséron a Petőfi TSz-ben nagy kárértékű tüzet idézett elő egy befagyott vízvezeték nyílt lánggal való melegítése, mert közben tüzet fogott az épületszerkezet. Mind megannyi keletkezési ok, ugyanannyi késő bánat Jobb lett volna megelőzni a bajt, körültekintőbben bánni a tűzzeL P. J. Villanófényes, igaz történetek A vőfélyt néha fegyelmezni kell Az őszi-téli esküvődömping már lezajlott, az iskolai tab­lók elkészítésének ideje vi­szont még nem érkezett el: egyelőre nagy a pangás a Dél- Pest megyei Szolgáltató Szö­vetkezet ceglédi fényképész­műtermében. No, majd a ta­vasszal ... Türelmes modell — Azért időnként a holt­szezon csendjét is felverik az ügyfeleink — mondja Mar­ton Gyuláné adminisztrátor. — Épp most vonult el egy né­pes család: apuka, anyuka, ke­resztmama, keresztpapa és még számtalan vér- és oldal­ági rokon kísérte a família büszkeségét, a kislányt, aki ma ünnepelte a harmadik születésnapját. A veszekedés akkor tört ki, amikor még szavazással sem tudták eldön­teni;' ott legyen-e a torta a képen vagy sem. Emeleteset rendeltek ugyanis, de a sze­rencsétlen sütemény csak „fél­emeletesre” sikerült, nem vol­tak vele megelégedve. Mi több: ki akarták hajítani az ablakon. Utóbbi döntésüket aztán megvétóztuk, s végre hozzáfoghattunk a fényképe­zéshez. A kis ünnepelt min­den különösebb izgalom nél­kül figyelte a fejleményeket, gyermekben nemigen talál­koztam hasonlóan türelmes „modellel”. — Néha azonban a sok sze­katúra megteszi a magáét — veszi át a szót Rajnai Mária felvételező. — A mamák uta­sításai: az így állj, kicsim; úgy tartsd a kezed, amoda tedd a lábad, ide nézz, oda figyelj, nem éppen a kívánt hatást érik el a csöppségek­nél. Kezdődik a sírás, a bő- gicsélés, a hiszti, — úgyhogy mindent el kell követnem a cél, a barátságos, mosolygós arc elővarázsolása érdekében. Ilyenkor hasznosíthatom a gyermeklélektanban tanulta­kat. Szerencsére a módszerek­hez megvannak az eszközeim is: rengeteg játékot tartunk, amelyek megfelelően lekötik a kicsik figyelmét. Persze, a legrégibb, a legbeváltabb módszer ma is az „ott repül a kismadár!" Ez mindig hat, és a svájci BROMCOLOR vaku villanása valóban olyan illúziót kelt. Mártonná újabb sztoriba fog: — Némelyekben furcsa el­képzelés él a fényképészmű­termet illetően. Piacnapon tör­tént: beállít egy bajszos, bácsika, s beül, egyenesen az objektív elé. „Katonaképet akarok” — azt mondja. Jó, legyen hát katonakép, bár nem tudtuk mire vélni a dol­got. Csak akkor esett le a tan- tusz, amikor megint megszó­lalt : „de rangom is legyen ám! Hova dugjam a fejem?” Kisült, hogy a paravánt keres­te, a régi vásári fényképészek megszokott kellékét, amelyre annak idején lovashuszárt fes­tettek — „Katonaidőm emlé­kére” felirattal. És hűvös mosoly — Hiába, változnak az idők — mondja a felvételező. — Csak az emberi hiúság válto­zatlan. Ahogy ide belép vala­ki, egyből „viselkedni” kezd, más akar lenni, mint aki. Kis kozmetika, frizuraigazítás — egészen addig, míg teljesen természetellenessé nem válik a megjelenésük. Ilyenkor hosszú percekig elbíbelődök, míg a beállítást megcsinálom. — No, az esküvői képek be­állítása is sok gonddal jár — mondja Mártonná. — Néha kész cirkusz, amit a vőfélyek csinálnak. Mindegyikük azt hiszi, hogy legfontosabb fel­adatuk : megnevettetni az ifjú párt. összevissza bohóckodnak a Marcsi háta mögött, úgy­hogy a menyasszony-vőlegény már nem hogy mosolyog — vigyorog. Hogy kellően átszel­lemült és megilletődött le­gyen a fiatalok tekintete — meg kell fegyelmeznünk a vő­félyeket „Egyszer az életben* Rajnai Mária története kö­vetkezik : — Esküvői képeknél a nyersképek elkészülte és meg­tekintése után még tetszés szerinti fotót kérhet a meg­rendelő — persze, nem ingyen. Csak a kötelező alaprendelés 820 forintba kerül. Egyszer az egyik vőlegény látatlanban rendelte meg a dupla mennyi­ségű képet. A valószínűleg na­gyon is takarékos új asszony komoran figyelte-tűrte a pa­zarlást. Még jobban elsötétült az arca, mikor élete párja nyugtatgatni próbálta, mond­ván: „Egyszer az életben es­küszik az ember, nem igaz, szivi?” Az asszonykánál ak­kor telt be a pohár Igazán. Nem csoda: a férfinak ez már a harmadik házassága volt. Vörös István Egységesebb városkép Tervszerűen ültetik a fákat A Hazafias Népfront városi bizottsága mellett működő környezetvédelmi munka- bizottság elkészítette azt a jegyzéket, amely alapján a jövőben az utcákat fásítják. A szakemberek figyelembe vet­ték az egj’es városrészek ta­lajviszonyait és esztétikai ké­nét, s ezekhez a szempontok­hoz igazodya tervezték meg, hová, milyen facsemeték ke­rüljenek. Valószínű, megtörik a gömb­akác egyeduralma, és másfaj­ta fák is díszlenek majd a jövőben a ceglédi utcákon. A szakszerű telepítés érdekében a tavasszal már az eddigitől eltérő munkaszervezésben ül­tetik a csemetéket. A nép­front által megrendelt fács- kákat nem osztják szét az igénylők között, hanem a ki­jelölt utcák lakóitól csak any- nyit kémek, hogy házuk előtt ássák ki a gödröket. A fákat a városgazdálkodási vállalat munkásai ültetik el. A cseme­ték öntözése, ápolása és vé­delme továbbra is az utcák lakóinak a feladata lesz. Re­mélhetően egységesebb és szebb városkép alakul ki ez­zel a módszerrel az évek so­rán. i

Next

/
Thumbnails
Contents