Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-19 / 15. szám

Az Idén Is Barátságtúra a Szovjetunióba A tavalyi sikeren felbuzdul­va az idén is szervez barát­ságtúrát a Szovjetunióba az IBUSZ gödöllői kirertdeltsége. Ezúttal azonban nem vonattal, hanem repülővel utaznak a já­rásból és a városból jelentke­ző résztvevők. Március elsején kelnek útra és 9-én indulnak vissza. A szervezés és a je­lentkezés már megkezdődött, csoportok és egyéni utazók korlátlan számban mehetnek. Azt is megtudtuk a kirendelt- séges, hogy az utazókat autó­busszal szállítják a Ferihegyi repülőtérre és ugyanúgy jön­nek majd vissza. A részvételi díj 6400 forint. Elszállítják a peron havát A Budapesti Közlekedési Vállalat cinkotai pályafenntartó dolgozói rendszeresen elszállítják a HÉV vonalán a napok alatt összegyűlt havat az állomások peronjairól. Így az uta­soknak nem kell toporogni a jeges hóban. Felvételünk a gödöllői Szabadság téri HÉV megállónál készült. Barcza Zsolt felvétele Tisztítsuk le a járdákat Pénzbírság a mulasztóknak ezer forint pénzbírsággal sújt­hatok. Nem érdemes megvárni az ügyintézőket. Már csak azért sem, mert addigra esetleg a saját karunk, lábunk törhet. Kemény telünk van, a de­cember végén, január elején lehullott hó még el sem olvad­hatott, és a meteorológia újabb havaáasokat jósol. A nagy hidegben újra és újra le­fagynak a járdák, s ha egyéb­ként sem takarítják rendesen a gyalogutakat, megnő a bal­esetveszély. S hogy ez nem­csak lehetőség, arra máris szolgál például néhány szomo­rú eset, különösen az időseb­bek közlekedését nehezítik a havas-jeges csúszós járdák. Se szeri, se száma a panaszoknak, jártuhkban-keltünkben (es­tünkben) az egész városban tapasztalhatjuk e kellemetlen helyzet következményeit. A városi tanácson is érdek­lődjünk, ahol elmondták, hoz­zájuk is sok bejelentés érke­zik. A félreértések elkerülése Végett, a talán már sok he­lyütt feledésbe merült rendel­kezést is megmutatták, amely­ről a közületek, a házfelügye­lők, a háztulajdonosok és -ke­zelők hivatalból is tudomással kell hogy bírjanak. Ha még­sem így lenne, megköranyítjük a dolgukat, idézünk a városi tanács 1976. évi 6. számú ren­deletéből, amely a többi között a közületek tisztántartásáról is intézkedik. A 4. szakasz egy­értelműen fogalmaz: Az ingatlan előtt a gyalog- utat a használó (tulajdonos, birtokos, kezelő) télen napon­ként köteles reggel hat óráig megtisztítani a hótól, s ha a gyalogút a hótól, jégtől vagy ónos esőtől síkossá vált, meg­felelő anyaggal, szükség esetén naponta többször is felszórni. A felszórásra csak olyan anya­got szabad használni, amely szerves anyagot nem tartalmaz (salak, homok). A gondozatlan járdaterülét tisztán tartását, hótól vagy jégtől való meg­tisztítását a városi tanács vb műszaki osztálya a használó költségére elrendelheti. A városi tanácson elmond­ták azt is, hogy nem céljuk a bírságolás, de ha az elkövetke­ző napokban sem javul a hely­zet. akkor élnek a jogukkal: a fenti előírások megszegői 3 Vasárnap Meseszínház Al,addin és a csodalámpa címmel a mesepódium-sorozat 3. előadását tartják január 20- án, vasárnap délelőtt tíz óra­kor a városi-járása Petőfi Mű­velődéssé Ház nagytermében. Fi M V: I ^ Pipit I ÉS V VII. ÉVFOLYAM, 15. SZÄM 1980. JANUÄK 19., SZOMBAT Rövidesen új bolt Javítják az iparcikkeiiátást Ülésezett a városi ianács-vb Estébe nyúló ülésén több fontos napirendi pontot tár­gyalt a városi tanács végrehaj­tó bizottsága. A lejárt határi- idejű határozatok végrehajtá­sáról szóló beszámoló után a Pest megyei Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat igazgatója adott tájékoztatást a város el­látásáért kifejtett tevékenysé­gükről. Ezután került teríték­re a legfontosabb: Gödöllő idei költségvetésének és fej­lesztési alapjának tervjavasla­ta. A végrehajtó bizottság mindkét előterjesztést megvi­tatta és úgy döntött, hogy a városi tanács jövő heti ülése elé terjeszti. Járműalkatrész Az ' iparcikk-kereskedelmi vállalat tevékenységéről ké­szült írásbeli beszámoló és Szilvási Imréné dr. igazgató szóbeli kiegészítője nyomán kerekedett ki a helyzetkép a bizottság tagjai előtt. Vala­mennyiünk előtt ismeretes, városunkban öt évvel ezelőtt, az új lakótelep építésének he­lyén több boltot szanáltak. Az iparcikket áruló üzletek alap­területe ezer négyzetméterrel csökkent. A megmaradó, két helyen a vas-, műszaki’ és fes­tékboltban, noha a korábbinál többféle terméket kínáltak, nem voltak képesek a lakos­ság igényeit teljesen kielégíte­ni. A gödöllőiek persze azt is tudták, a boltok megszűnése nem végleges. A Dózsa György Piaci körkép Fővárosi szintű kínálat A zord téli időben szemvidi- tó látvány a zöldségüzlet pol­cain virító, tavaszt idéző pri­mőrök sokasága. Igaz, az igen borsos árú termékek csak a kiskereskedőknél kaphatók, de így is kielégíthető minden vá­rosi igény. Az évszaknak megfelelő zöldség- és gyümölcskínálat a Pest megyei Zöldért üzleteiben is jó. Az előző évekhez képest drágább a burgonya, kilójáért 5 forint 20 fillért kémek. Szép, egészséges a vörös- és a lila csemegehagyma, az előbbi kilóját 8,80-ért, az utóbbit 12,60-ért mérik. A karalábé 6,60, a zeller 10,60. A fejes ká­poszta 10, a kel 12 forint. Egy kiló sárgarépa 9, a gyö­kér 12 forintba kerül. Hat fo­rint egy kiló cékla, négyért árulják a sütőtök kilóját. Ele­gendő a savanyú káposzta is ára 14 forint A tojást a Zöldért 2.10-ért adja. A dióbél 130, a mák 58 fo­rint. A sárgarépa 9. a lencse 42 forint. Tar Ica- és feKér- | babot is láttunk, 32, illetve 27 I forintért, A szén jonatánálma ' 13,60-ért kapható A termények közül kukorica kapható 3,60-ért. A piac új helyén, a moziis- kola udvarán hófödte stando­kat látni csak. A három kis­kereskedő fűtött pavilonjában és áz állami árudában azon­ban fővárosi szintű a primő­rök kínálata. Ám nemcsak mi­nőségben, de az árakban is vetekednek a budapestiekkel, túl is szárnyalják őket. A fó­lia alatt nevelkedett karalábé darabjáért 5,50-et és 9 forintot kémek. A fejes saláta 5—7 forint. Bőven van gomba, 75— 80 forintos áron. A spenót 70. a sóska 80, ugyanennyi a pa­radicsom .kilója is. Láttunk szép hegyes paprikát, darabja minőségtől és nagyságtól füg­gően 4,50, illetve 9 forint. Csil­lagászati áron kínálják az úgynevezett kígyó- (import) uborkát, kilója 110 forint. A petrezselyem zöldjének csomója 2, a metélőhagymáe 12 forint. Starking, jonatán és golden almát is kínálnak, 10—14—17 forintért. A télálló körte kilója 22 forint. A hé­jas mogyoróé 70, a tisztított manduláé 200 forint. A tojás darabja 2—2,40. Baromfit, nem láttunk. Mitru Mihály úton épülő magasházak föld­szintjén modern üzleteket alakítanak ki. Tavaly érkezett el a várva várt nap, amikor megnyílt az új kultúrcikkbolt, s a könyveket és hanglemeze­ket árusító üzlet. A járókelők azt is láthatták, hogy a kul­túrcikkbolt mellett még egy üzlet van, megnyitásra várva. A napokban műszakilag ezt is átadták, s rövidesen itt is vá­sárolhatunk, járművet és al­katrészt. De menjünk sorjá­ban. A szóban forgó vállalat ma már ismét négy üzletet tart fenn városunkban. A vas-, műszaki, a háztartási és ve­gyibolt mellett az előbb emlí­tett kultúrcikkbolt mellett övék a gázcseretelep is. Érté­kesítésüket a legutóbbi évek­ben dinamikusan növelték. Törekvésük a szakosodás, amelynek első lépéseit kedve­zően ítélik meg. Példaként a volt festékboltot említették, ami ma vegyi- és háztartási bolt, elég széles választékkal. Sok eladhatatlan Elégedettek a vas bolt for­galmával is, vezetője jó keres­kedő, aki gyakran másutt hiánycikknek számító árukat is beszerez: A nemrég elbú­csúztatott esztendő utolsó ne­gyedében is lehetett itt kapni villanybojlert, mosógépet. A bolt harmincmilliós forgalmat bonyolít le évente. Ez annak is köszönhető, hogy nemcsak a fővárosi, hanem a vidéki nagykereskedelmi vállalatok­kal is jó kapcsolatot építet­tek ki. Nem ilyen szép a kultúr­cikkbolt eredménye. A végre­hajtó bizottság tagjai élesen bírálták szűk választékát és azt, hogy láthatóan eladha­tatlan cikkekből sokat tarta­nak, nem készültek fel elég alaposan az Iskolaév kezdeté­re, filléres holmik hiánya miatt bosszankodtak a vásár­lók. A vállalat vezetése sem­elégedett a bolttal. Nem érték el a kalkulált forgalmat, nagy a készletük. Az igazgató kö­zölte. rövidesen változások lesznek, az igények felméré­se alapján töltik fel a raktá­rakat. A tanács vezetőivel különben is abban állapodtak meg, hogy az első hónaook tapasztalatai birtokában felül­vizsgálják üzletpolitikájukat. Magyarázatot kaptunk a gázcseretelep zárva tartására is. A korábbi vezető nem vál­lalja tovább ezt a munkát, amióta ismét kinyitott a telep helyettes vezeti, a végleges megoldást keresik. A végrehajtó bizottság tag­jainak kérdéseire adott vála­szokból egy kicsit a jövőt is megismerhettük. A vállalat terveit és lehetőségeit. A leg­lényegesebb. hogy a követke­ző ötéves tervben városunk­ban sem lesz extenzív fejlesz­tés. Magyarán: nem nyitnak új boltot. Ez még • inkább ki­emeli a meglevő üzletek fon­tosságát. amivel a kereskedők is tisztában vannak. Arra tö­rekszenek, hogy az egyáltalán lehetséges választékot kínál­ják boltjaidban. Kisgépek Erre serkentik őket az ár­változások is. Nemcsak a ke­reskedelmet, hanem a gyártó­kat is. A serkentés ez esetben érdekeltséget jelent, ezért bíz­hatunk' hatásosságában. Még annyit ehhez, hogy, mint is­meretes, az árakat folyamato­san változtatják, ezért előfor­dulhat néhány , napos hiány egyébként kapható cikkeikből is. . Elhangzott kérdés a kisgé­pek alkatrészellátásáról is. Az országos hiány miatt »ezen a területen továbbra is számít­hatunk nehézségekre. De javu­lás is várható. Ha majd a vas­boltból elviszik a járműveket az új üzletbe, a felszabaduló helyen kisgépalkatrészeket árusítanak. Remélhetőleg itt is megmutatkozik majd az üz­letvezető rátermettsége es kapcsolattartó készsége. K. P. Szülők teaestje Teaestet rendez a bagi álta­lános iskola szülői munkakö­zössége ma, szombaton este. Az est bevételével az iskola terveinek megvalósítását • kí­vánják elősegíteni a szülők. A tanulók hetek óta készültek a műsorra, az énekkar, a oiterá- sok és a gitárosok. Műsorral kedveskednek a résztvevőknek az alsó tagozatos színjátszó szakkör tagjai is. A felkészülést Puskás Gézá- né közművelődési igazgatóhe­lyettes, Keppler Annamária, Tóth Zsuzsanna tanárnők irá­nyították, de az egész tantes­tület segítette őket. Nagyon készültek a munka- közösség tagjai is, akik gon­doskodnak a harapnivalóról, és ők a felelősek a vidám hangulatért is, táncba viszik majd nemcsak párjukat, ha- nek a vendégeket is. — Ismét fiatalokkal népesül De ,a hévízgyörki művelődési ház, ahol vasárnap este a Smog együttes közreműködé­sével rendezik meg a farsangi idény első bálját. Állatorvosi ügyelet Gödöllőn, Erdőkertesen, Isa- szegen, Kerepestiarcsán, Mo­gyoródon, Nagytarcsán, Péce- len. Szadán, Veresegyházon, 20-án, dr. Mohai Imre, Veres­egyház, Kinizsi u. 58 Aszódon, Bagón, Domony- ban, Galgahévízen, ■ Galgamá- csán. Hévízgyörkön, Ikladon, Kartalon, Túrán. Valkón, Vác- egresen, Vácszentlászlón. Ver­sagen, Zsámbokon dr. Soós Endre, Aszód, Kossuth u. 51. Szombati jegyzet Példaadás Ember, út, gép. össze­tartoznak a közlekedésben. önmagában mindegyik le­het nagyszerű, de amikor találkoznak, gyakran olyan produkciókra képesek, ame­lyek egyiküknek sem kívá­natos. Persze elsősorban az embernek nem. A közleke­dés örömeiről, szépségeiről ritkábban esik szó, mint az árnyoldalairól. Ebben is van valdmi tör­vényszerű, hiszen ha jól mennek a dolgok, azt ter­mészetesnek vesszük, a fi­gyelem inkább arra terelő­dik, amit legszívesebben el­felejtenénk. S bár a balese­tek mindegyike a felkiáltó­jeleket szaporítja, úgy tű­nik, beszédben, írásban, hangban és képben, avagy a nyers valóságban meg­mutatkozó figyelmeztetések nem kellő hatásúak. Nem, mert akinek nem­csak nézni, látni is kellene a tanulságos eseteket, az néha elfordul, vagy a töp­rengés idejét bor- vagy pá­linkagőzös állapotban töl­ti. S elfordul a barát, a ro­kon, az ismerős is, amikor koccintásra biztatja az au­tóval, motorral, kerékpár­ral, lovas kocsival levőt. Ezzel is hátat lehet fordí­tani a barátságnak, a leg­többször éppen a jó pajtá­sok között van ez így. Mi történik ilyenkor? Az, hogy az ember, az út és a gép közlekedési hármasá­ból a legfontosabbat közö­sítik ki. Azt mondjuk, hogy az út és a gép olyan lesz, amilyenre készítjük. De hát milyen legyen a közlekedő, az ember, aki tanulni ké­pes, mit és hogyan szabad. Vagy mégsem képes rá? A közlekedők egy jelentős ré­sze legalábbis ilyennek lát­szik. Pedig, ha valahol érde­mes tanulni és okulni, hát itt nagyon. Az elmúlt két év algtt 48 halálos baleset történt városunkban és a járás községeiben. Eélszáz ember! Két brigádra vagy egy kisebb üzemre való férfi és nő vesztette életét közútjainkon. A legtöbben nem a gép, az autó vagy az út miatt, hanem sokkal in­kább a nemtörődömség, nem ritkán a vagányság miatt. A nemtörődömségbe beleértendő, hogy sokan nem vetnek számot az irá­nyítószerkezet, a futómű, a gumik állapotával. Hogyan is vetnének, ha a kiegyen­súlyozottság nem csak a ke­rekekből, hanem a fejekből is hiányzik. Senki sincs, aki a közle­kedésben biztosra mehet. Hibázni az is tud, aki vi­gyáz és töpreng azon, ho­gyan lehetne biztonságo­sabban haladni, ők vannak többen, nem csupán óvato­sak, vigyázok is. Talán tő­lük kellene többet tanul­nunk. De hát kik is ők? Névtelenek? Nem. Névje­gyük ott van a száraz és jégpáncélos utakon, az éle. kanyarokban, a gyalogos forgalom kellős közepén 's. ahol józan ésszel, türelem­mel és meggondoltan ve­zetnek. Ha nem lennének ott, még elfogadhatóan fo­lyamatos közlekedésről sem beszélhetnénk. A példaadás a felnőttek­nek is kell. Mert a látvány, úgy látszik, sokszor kevés. Hiába nézünk végig egy- egy helyszínelést tucatnyi­an, nem vonjuk le elég mé­lyen és alaposan a tanulsá­gokat. Fehér István Ágynemű-garnitúrák, lepedők párnahuzatok nagy választékával várja kedves vásárlóit A PEST MEGYE! RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT ASZÓDI BOLTJA * Kossuth Lajos u. 83. és CjÖBÖLLŐI 13©5iTJ A • Szabadság tér 7; NÉHÁNY CIKK AZ ARUVAI ÉSZTEKBŐL: Gyermeklepedő, 140x100 cm-es Ágynemű-garnitúra. 3 1/2 szeles dunyhahuzattal Ágynemű-garnitúra, tükrőspaplanhuzattal Színes pamut dunyhahuzat. 3 1/2 szeles Színes nagypárnahuzat Színes kispárnahuzat 81,— Ft 321,— Ft 410,— Ft 229,— Ft 66,— Ft 27,10 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents