Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-15 / 11. szám

1980. JANUÁR 15., KEDD 5 xMtUw A szürke dosszié A híd eltűnt, s mégis létezik Szaporodó ügyiratok — balesetveszély Sülysáp nagyközségben, a 3i-es főútvonal közelében az elmúlt 25 évben 100—150 csa­lád települt. A felnőttek több­sége Budapestre ingázik na­ponta, a gyerekek a községben járnak iskolába. A vasútállo­mást, az állomás környékén levő középületeket — a postát, az ABC-áruházat, s a segély­kérő telefont, a TÜZÉP-et, is­kolát, óvodát — az említett községrész lakói hat-nyolc perc alatt érhetik el gyalogo­san. Azaz — érhetnék. Illet­ve... De az a történet még akkor kezdődött, amikor a Pest megyei Tanács ÉKV osz­tálya a mérnöki hídszemlék során a Tápión levő hidat élet- veszélyes műszaki állapotúnak nyilvánította és elrendelte an­nak elbontását. A tanács nem fogott hozzá a bontáshoz, míg meg nem bírságolták, hiszen jól tudta: ez a híd harminc éve épült ugyan, de ha le­bontják, s nem kerül belátha- tó időn belül másik a helyére, az‘ nem csupán balesetveszélyt okoz... Márpedig honnan te­remtsen új terveket, félmillió forintot, s egy új hidat a nagy­községi tanács hirtelenjében? Többszörös hídszemle és bír­ságoló határozat után 1979 jú­liusában a híd eltűnt a föld színéről. El kellett tűnnie. „A postát, az ABC-áruházat, az óvodát, iskolát, a vasútállo­mást a híd elbontása miatt csak úgy lehet megközelíteni, hogy a 31-es főútvonalon to­vábbhaladunk a község közepe felé, ott elkanyarodunk a Kóka felé vezető úton, majd ismé­telten balra kanyarodva két és fél kilométeres gyaloglás után érünk célhoz. Igaz, igénybe le­hetne venni az Űriből a süly- sápi MÁV-állomásra közleke­dő autóbuszt, ez azonban a bejáró dolgozóknak egy órával korábbi felkelést, az állomá­son 25 percnyi várakozást je­lentene. Ha gyalogosan tesszük meg a*leírt útvonalat, rend­kívüli balesetveszélynek va­gyunk kitéve, mert a 31-es útvonalon kisebb megszakítá­sokkal záróvonal van felfest­ve, éppen a be nem láthatóság I miatt. Gyalogjárda nincs, a ; gépjárműforgalom rendkívül nagy...” A panaszos levél, melyből idéztünk, tavaly augusztusiban íródott ötven család nevében a. rponori járási Népi Ellenőrzési Bizottsághoz címezve. Ötven családot — s velük együtt több száz embert — érintett rendkívül érzékenyen a híd el­bontása. Hol közlekedett ugyanis a régi átjáróhely he­lyett ezután a lakosság? A me­derben — közvetlenül a víz­szint felett — két beton vil­lanyoszlopot helyezett el, amit a partba vájt 6—8 lépcsőfok segítségével közelített meg ki­csi és nagy. Elképzelhető, hogy esős időben hogyan használ­ták a csúszós földlépcsőket, az alkalmi hidat... És hol közlekednek most? Ugyanott. Csak közben jég rakódott a lépcsőfokokra, az átjáróra, a deszkák, cölöpök igyekeznek „biztonságosab­bá” tenni a közlekedést. Fel­tehetően nem szükségeltetik hátborzongató leírás ahhoz, hogy józan ésszel könnyen fel­mérhető legyen, mit is jelent így eljutni a hajnali munkás­vonathoz, vagy beérni az óvo­dába, iskolába... ★ A járási Népi Ellenőrzési Bi­zottság a nyári közérdekű be­jelentést kivizsgálta Szürke dosszié őrzi a tapasztaltakat, véleményeket. Az ellenőrzés megállapította, hogy a bejelen­tés valós, az igény — az új híd elkészültéig egy ideiglenes, de biztonságos átjáró építése — jogos. A sülysápi nagyközségi tanács elnöke, Pál László, a NEB-vizsgálat során arra kér­te a Népi Ellenőrzési Bizottsá­Halőr a gáton A törvényt vigyázza A metszőén hideg szél vé­gigzúdul a parton. Ha lassan is, de a Duna-ág Szigetcsépnél parttól partig fagy. Fenn, a töltés tetején nagydarab em­ber. A zöld színű egyenruhán felirat: Halőr. A közeli hor­gásztanya barátságos meleget ígér, behúzódunk. Oxigén a halaknak — Mi, dolga ilyenkor a há­lák őrének? — Majdnem annyi, mint nyáron. Azzal a különbség­gel, hogy talán kevesebb ha­ragost szerez az ember — dörzsölgeti elgémberedett ke­zeit Túri Lajos, aki a Sziget szentmiklóstól Majosházáig húzódó, csaknem 10 kilométe rés vízterület felügyelője. — Ezt hogy érti? — Télen kevesebb az orv­horgász és ritkább a szabály­talanság. De azért akad, akii a jég sem zavar, próbálkozik ezzel-azzal. Meg aztán ha át­fagy, lékelnem kell, hogy oxi­génhez jussanak a halak. Ezer mázsát telepítettünk, ebből 800 mázsa a ponty. Most kell megalapozni a nyári fogást. — Szokott horgászni? — Ritkán. Ez évben talán 6 kilót, ha fogtam. Én már nem is tudok igazán horgászni, mert mindjárt feltámad ben­nem a halőr. Motorral, csónakkal — Ez szenvedély? — Nekem már az. öreg­apám vadőr volt, talán innen a természet és az állatok sze- retete. — Mióta csinálja? — Több mint hat éve őrkö­dök a vízre. Télen motorral, nyáron csónakkal. — Mit gondol, mennyi hara­gosa lehet? — Hajaj — legyint —, nem is tudnám megmondani. Pedig a szabálysértések után járó pénz még sohasem „lendített” a fizetésemen. Furcsák az em­berek. Van, aki szinte abból űz sportot, hogy engedély nél­kül horgásszon. Volt egy figu­ra, felszerelésének értéke megközelítette a 10 ezer fo­rintot, engedélyre viszont már nem áldozott. — Ilyenkor mi történik? — Feljelentés, büntetés ... — „Kapták” már el a hal­őrt? Nem sikerült — Megpróbálták — nevet jóízűt —, de mint látja, nem vagyok éppen giliszta alkat. Egyszer öten akartak megfür­detni, végül is egyedül én ma­radtam száraz. Nem szívesen büntetek, de az ilyeneket nem kímélem. Van olyan része a csatornának, ahol a fiatalnak, öregnek, csak az orvhorgászat nyújt örömet. Csuda nép lakik errefelé ...1 Találok egy var­sát, vagy leszúrt horgot és persze nem akad gazdája. Ma­ga szokott horgászni? — sze­gezi nekem a kérdést, és vá­laszt sem várva, mondja: Le­gyen szerencsénk! Csak tudnám, vajon mire érti... Látó János got, nyújtson segítséget az el­bontott híd helyére építendő ideiglenes gyalogátkelő létesí­téséhez szükséges engedélyek beszerzésének gyorsításához, mellyel kapcsolatban először a KPM-nek kell nyilatkoznia, majd a vízügyi szerveknek... Szeptember végén „hídügy- fcen” ismét tanácskozásra ke­rült sor a nagyközségi tanács­nál, a „Sülysáp Tápió-patak felett a Pesti útnál levő hidak átépítésének tervezést megelő­ző helyszíni bejárása” ügyé­ben. Hogy n.e szaporítsuk a szót feleslegesen: a jelenlevő szakemberek és illetékesek azon igyekeztek — a jegyző­könyv tanúsága szerint —, hogy megoldást találjanak. A monori járási NEB pedig a megyei NEB-hez terjesztette fel a bejelentést, s vizsgálatá­nak eredményét, hogy az ille­tékesek mielőbb állást foglal­hassanak az ügyben. Mi történt azóta? Cseh Kálmánná, a Mönor— Dabasi NEB elnöke: — Nem kaptunk választ. Az akta nálunk is lezáratlan. Badacsonyi Ferenc sülysápi lakos, a panaszosok „szószóló­ja”: — Elképesztő a helyzet, ami a hídnál tapasztalható. Ha változott valami, az csak még rosszabbra változott a koráb­binál. Pál László, a sülysápi nagy­községi tanács elnöke: — Pénzünk, félmillió fo­rintunk, új híd építésére nincs. A Tápió-Hajta Vízgaz­dálkodási ' Társulat tavaszra elkészíti, s esetleg pénzügyi se­gítséget is kapunk... — Van-e a reménynek va­lami alapjá?; ylenu­— ... Meglesz a híd. Ha másképp nem megy, magunk építünk magunknak egy biz­tonságos átjárót, mert a jelen­legi állapot tarthatatlan. — S ha a saját kivitelezésű átjáró létének jogosságát is­mét megkérdőjelezik, s új bír­ságok következnek...? — Akkor... Majd vitatko­zunk. S addig több százan kúsz­nak, másznak, testi épségüket kockáztatva igyekeznek a túl­oldalra, át a lefektetett vil- lanypöznákon. Koblencz Zsuzsa Vadászó madarak Sirályok parádéja Hazánkban vészeli át a telet az észak-európai országokban költő sirályok nagy része. Legtöbbjük a dél-alföldi vad­vizeken, a természetvédelmi területeken telepedett le. Leg­népesebb tanyájuk a Fehér­tói rezervátum, ahql kitűnő búvóhelyet találtak maguknak a nádasokban. Az állóvizeket azonban már jégpáncél borítja, ezért a vendégszárnyasok a Tisza még be nem fagyott szakaszán kerestek menedéket. Sok ezer dankasirály való­sággal megszállva tartotta va­sárnap a folyót. A nagytestű ezüst- és heringsirályok is a szokottnál nagyobb számban tűntek fel. A tengeri madarak sűrű csapatokban lepték el az úszó hatalmas jégtáblákat, s róluk időnként a levegőbe emelkedtek, majd villámgyor­san lecsaptak a víz felszínén •felbukkanó zsákmányra. Lát­ványos parádéjuk, vadászatuk láttán jól szórakoztak a Tisza partján sétálók. Sajt, dobiban Egy óra alatt 110 kilogramm dobozos sajtot állítanak elő a törökbálinti Budatej feldolgozó részlegében. A tejtermé­keket a budai járás élelmiszerboltjaiba szállítják. Halmágyi Péter felvétele Család, munka> közönség Kinek suit leien! a szülőfalu? Gyermekkort idéző, hamisí­tatlan tél fogad, ahogy leszál­lók a buszról, Budakeszi főte­rén. Délelőtt van, alig egy-két ember jár az utcákon, kicsit furcsa is a csönd. Persze hét­köznap van, munkanap és ahogy dr. Répássy András vb- titkár elmondja, a mintegy 13 ezres lélekszámú nagyközség majd 80 százaléka bejár Bu­dapestre dolgozni, mivel hely­ben minimális a munkalehe­tőség. Budakeszit tulajdonkép­pen alvó településnek is hív­ják, az emberek reggel elmen­nek és csak este térnek haza. És ez — éppen Budapest kö­zelségé miatt — a jövőben sem fog változni, nincsenek tervek munkaalkalmak megte­remtésére, a fejlesztés fő fel­adata kifejezetten kommuná­lis elsősorban a közműellá­tottság teljes kiépítése. Azon­kívül a hiányzó kulturális lé­tesítmények — nincs mozi, le­égett a kultúrház — sürgős pótlása. Első lépéseként egy ifjúsági ház építését már megkezdték és a tervek sze* rint 1980. november 7-re át is adják. A hovatartozás érzése Felmerül a kérdés, hogy ha az ember jószerével csak a késő estéket, a hétvégeket tölti otthon — kialakulhat-e benne a hovatartozás jóérzése, a szűkebb haza, a lakóhelyhez való ragaszkodás? Gaál Miklós 1946 óta él Bu­dakeszin, tíz évig a község párttitkára is volt, most már nyugdíjas, de mint a Hazafias Népfront elnökségének tagja változatlanul aktívan tevé­kenykedik és nagyon jól isme­ri az embereket: Köt a ház — Nem jelent semmi külö­nöset, hogy valaki hová, mi­lyen messzire jár el dolgozni. Az igazi megtartó erő a csa­lád, az otthon és csak ezen keresztül a többi. Budakeszin majdnem mindenkinek saját kertes há^a van, az emberek 50—60 százaléka régóta itt él, itt nevelte fel a gyerekeit, unokáit. Kis portájukon túl is ragaszkodnak a faluhoz, jó a közösségi szellem. Járdák épültek, 150 férőhelyes óvoda, iskola, társadalmi összefo­gással. — A ház, a kert valóban kötő erő, de azok, akik a szé­pen gyarapodó lakótelepen él­nek, ők hogyan éreznek? — Itt főként fiatalok lak­nak, kicsit elszigetelten, távo­Iskolaépltés tanulságokkal Nem partner a pedagógus? Szentendre legnagyobb la­kótelepén tavaly szeptem­ber elsején új iskola nyílt. Az épület impozáns, még a mo­dern lakótelep házai közül is kitűnik. Negyvénhárommii- lióért épült. A városban az oktatás hely­zete az intézmény átadása előtt sem volt rosszabb az or­szágos'átlagnál, sőt a megyei viszonyoknál kedvezőbbnek ítélték. Huszonkét tanterem­mel gazdagodtak. A tanításban kifejezetten kedvező helyzet állt be. Az egész városban egy­műszakos lesz az oktatás. Az épületben Újhelyi Al- bertné igazgató kalauzol. El­készülök rá, hogy örömmel di­csekszik majd az új iskolával. Nem így történik. — Az iskola későn készült el. Az igazgatói iroda padlóza­tát az utolsó délelőtt ragasz­tották. azóta felvált. A tan­termek rövidebb és hosszabb falán is vannak ablakok L alakban. A rövidebb ablaksor elé a mennyezettől a padlóig érő. drága sötétítőfüggönyt szereltek. De a terem elég fényt kap a többi ablaktól is. Ha előtte a sötétítő, minek az ablak? Ha elhúzom, minek a függöny? Minden tantermet körbecsempézett tükrös mos­dókkal láttak el, mondanom sem kell, hogy függönnyel el­kerítve. Magyarázzam, hogy fölösleges rongyrázás volt? — A tervek szaktantermi oktatásra készültek. Olyan osztályokkal számoltak, amelyekben húsz-huszonnégy tanuló van. Az ötvenhárom négyzetméteren — amelyből a függöny, a mosdó 3—4 négy­zetmétert elvesz — harminc harminckét gyerek tanul. Ez a rendszer megkívánja, hogy a munkaeszközöket is állan­dóan itt tároljuk, s erre nincs hely. A természettudományi előadó korszerűtlen. Nincs pél­dául olyan tanári asztal, aho­vá az elektromosság és a víz bevezethető. Az előkészítő szertárból a tanár csak a fo­lyosón át juthat be az osztály­ba, mert nincs közöttük ajtó A tornaterem még nincs kész. az udvar csöppnyi. — A tervezőknek együtt kellene működniük a pedagó­gusokkal. A fenti hibákra mi felhívtuk volna a figyelmüket s az épület most jobban megfelelne az ok­tatómunka funkcióinak. A városi tanács művelődés- ügyi osztályán Szabó Ferenc osztályvezető így sumázza véleményét: — Üjhelyinének igaza van. Sok haszonnal, talán még meg takarítással is járt volna, ha a tervezők meghallgatják és fi­gyelembe veszik a pedagógu sok észrevételeit és javaslatait A KÖJÁL, a tűzoltóság vé­tózhat, mert törvény biztosít­ja a szava súlyát. Miért nincs ez így a pedagógusok eseté­ben? Ha kifogásoltunk vala­mit, azt mondta a tervező, hogy a szabvány szerint neki ezt így kell csinálnia. A szabályok jók, ha nem mechanikusan alkalmazzák azokat. Vétek volt például nem figyelembe venni,, hogy Szentendrén negyven gyere­ket is be kell zsúfolni egy osz­tályba, a szabvány szerint húsz-huszonnégy tanuló he­lyett. Láttam egy iskolát Nyíregyházán, egy másikat a Józsefvárosban, amely a pedagógusok közremű­ködésével épült. Elámultam az ötletek sokasá­gán — A tanács tud tenni vala­mit az együttműködés előmoz­dításáért9 — Építtetünk egy óvodát. A tervezővel úgy beszéltük meg. hogy a tervezés időszakában többször találkozzon a vezető óvónőkkel á az észrevételeiket figyelembe veszi. Vicsotka Mihály labb a falu központjától. Ben- mük talán nem olyan mély az a fajta ragaszkodás, mint a régiekben. A mostani tanács­választások alkalmával azon­ban innét is sok fiatalt sze­retnénk bevonni a közös mun­kákba. Közös munka — Mivel töltik általában ax emberek a szabad idejüket? — A közép- és idősebb ge­neráció leginkább a kertjében tesz-vesz, vagy televíziót néz. A fiatalok szórakozása sajnos jelenleg nem megoldott. Nincs mozi, nincs az igényeknek megfelelő művelődési intéz­mény. így általában bemen­nek Pestre. — önnek, személy szerint, mit jelent Budakeszi? — Azt hiszem, egyszerre többet is. Nagyon szeretem a tájat, köröskörül az erdőt, itt van a házam, itt neveltem fel a gyermekeimet. Mindeze­ken túl pedig: itt volt és van a mozgalom, mely munkám, hivatásom, életelemem, mely- lyel bekapcsolódom á község életébe. — És mi az az erős szál, ami Veér Ilona tanárnőt kötötte ehhez a településhez és ami Budakeszi krónikásává avatta? — kérdezem a peda­gógust. — Azt hiszem, az én ra­gaszkodásom természetes. Szü­leim is itt laktak. Igaz, én nem itt kezdtem pedagógus: pályámat, de már 1944-ben visszatelepültem és amikor 1945 nyarán megkaptam a ki­nevezésemet. tudtam, hogy végleg ittmaradok. — Szeretik az emberek a falujukat? Törődnek vele? — Föltétlenül. Ennek egyik magyarázata, hogy itt a csa­lád, de sok társadalmi munkát is végeznek és egy viszonylag kis településen a közösért kö­zösen végzett munka igazi összeforrasztó, megtartó erő. — Mi indította arra, hogy Budakeszi krónikájába bele­fogjon? — Egyszerűen az érdeklő­dés. Érdeklődés az iránt a hely iránt, ahol leélem az éle­temet. Történelem szakos ta­nár vagyok, úgy gondoltam, kötelességem mindent meg­tudni a községről és azt át is adni azoknak, akiket érde­kel. Nagyon sok* honismereti saakkört is vezettem, iskolá­soknak. hiszen fiatal korban lehet legjobban megismerni, megszeretni lakóhelyünket. Kis közösségekből nő ki. a hovatartozás tudatának mélyí­tése is alakítia a valóban szo­ciális embertípust. — Mit jelent hát önnek Budakeszi? — A gyerekkort és minde­nek fölött a munkámat. H. K. / I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents