Pest Megyi Hírlap, 1979. november (23. évfolyam, 256-267. szám)

1979-11-07 / 261. szám

Megszavazták a bizalmat Szarette a szakmáját. Egész éle­tében erre készült. Amikor az aszó­di gimnáziumban kézbe vette az érettségi bizonyítványt, élete sze­kerének rúdját nem az egyetemi felvételi bizottságok felé fordította, hanem a galgahévízi tsz irányába. Nyáron gabonát zsákolt, ősszel fa­rosnak szegődött a vetőgépre. Isko­la volt az is, csak kicsit poros a júliusi szárazságtól, nyirkos hideg az októberi szitáló esőtől. Eltelt az önként — s az induláshoz szüksé­ges pénz miatt — vállalt mezőgaz­dasági gyakorlati munka esztende­je és Szabó Jánost a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem polgárává avat­ták. A lsckekönyv szerint szorgal­masabbnak bizonyult, mint a kö­zépiskolában. A földművelés tudo­mányéból jelesen vizsgázott. Ügy gondolta, míg a világ világ, nem le­het más feladata, mint a mezőt jár­ni tavasztól télig, ahogy gazdász- emberhez illik. Aztán 1974-ben szóba került a neve, legyen ő az újonnan egye­sült tápiószentmártoni Aranyszarvas Tsz elnöke. Nem nekem való az ilyen munka — gondolta magában még a megvá­lasztás előtti napon is. A neveze­tes, egész életére meghatározó ese­ményre ma is elfogódottan emlék­szik. A feketekalapos férfiakra, fej­kendős asszonyokra, akik nem az ajánló beszédek, de addigi tevékeny­sége alapján szavaztak bizalmat ne­ki. Azóta két zárszámadást tartot­tak az Aranyszarvas Tsz-ben, majd ezer hétköznap múlt el. — Megváltozott-e a véleménye új tisztségéről? — kérdeztük a napok­ban a harmincöt éves elnököt. — Hiába mondanám, hogy igen, a munkatársaim megcáfolnának. Ma sem tudok úgy dolgozni, hogy min­den reggel ne nyissam rá a tehené­szekre az istállóajtót, hogy ne vált­sak néhány szót a gépek indulásakor a kombájnosokkal, traktorosokkal. Hiba-e vagy nem-e, egyre megy. Egy kicsit agronómus maradtam ennyi idő múltán is. — Híre van annak, hogy nehezen fogadják be a tápiószentmártoniak az idegent. Különösen, ha az egy 5600 hektáros gazdaság élén áll. Otthon érzi-e magát a nagyközség­ben? — Ide köt életem hét éve, itt születtek a fiaim, a feleségem szin­tén nálunk mémökösködik. S ha ez nem lenne elég, csak ki kell néz­ni a lakásom ablakán. A házam ugyanis a szövetkezet majorjában áll — nevet a fiatal elnök. Szabó János persze nemcsak ön­magára gondolt, másokat is igyeke­zett a közös gazdaság számára meg­nyerni. Nem szerencselovagokat, hir­detésre érkező üzletembereiket. Kü­lönb rajt csábított a Tápió mellé­kére. Talpalt az egyetemi tanszéke­ken, gyakorlati érzékkel megáldott, tehetséges hallgatók után kutatva. A jelenlegi főmezőgazdászra több mint fél évet vártak, míg munkaadója átengedte őt a tsz-nek. — Huszonnégy fiatal mérnökből áll kollektívánk, és természetesen a szorgalmas — kétszázhatvan szak­munkást számláló — tagságból. Az eredmények kapcsán most csak a legfontosabbakat említem. Kukoricá­ból 80 mázsát takarítottunk be hektáranként. S bár bennünket is sújtott a fagy és az aszály, a tava­lyhoz képest alig csökkentek a bú­zahozamok. A gabonatermesztési versenyben a másodiko'k lettünk a megyében. Az elemi károk ellenére így nyereséggel zárja az évet nö­vénytermesztésünk. Ez is azt iga­zolja, ugyan aranyat ér a határunk, de mindennél nagyobb kincs a szak­emberek tudása. — Marad-e ideje kikapcsolódni, önmaga életét élni? — Sajnos, kevés. A fiamra na­ponta alig egy óra jut. Különösein mostanáig voltam nagyon elfoglalt Szakmémökkiépzőire jártam, megír­tam a második diplomadolgozato­mat. Mondják, elfogadható munka. De úgy látszik, a feladatok száma nemhogy csökkenne, még inkább nő. Nemrégiben megválasztottak a já­rási párt-végrehajtóbizottságba, tag­ja lettem a Termelőszövetkezetek Szövetsége Elnökségének. Néha so- kallom a sokféle kötelezettséget. Hiányzik az olvasás, a szépiroda­lom. — Tervei, vágyai? — Megint csak a szövetkezettel kapcsolatosak. Felújítjuk a szőlőt, fej lesz leni akarjuk az állattenyész­tést. Ehhez sok, nagyon sok pénz­re van szükség. Szerencsére bíznak bennünk a bankban, s talán köny- nyebben kapunk hitelt vállalkozá­sainkhoz. S még valami. Szeretnénk elnyerni a kiváló szövetkezet cí­met. Amikor idáig jutottunk a beszél­getésben, újra eszembe jutott, amit a választásról az elnök mondott. Elgondolkodtam rajta, mit is érez­hetett az akkori alig 30-om túli fia­talember. Aki szinte csak a termé­szet törvényeiben volt járatos. Két­kedtek-e az idősebb parasztemberek éppen kora miatt alkalmasságában. Mindez ma már kideríthetetlen, újabb szavazás nélkül is bebizo­nyosodott. helyesen döntöttek három esztendővel ezelőtt a tápiószentmár­toni Aranyszarvas taojai. VALKÖ BÉLA Nem ismer lehetetlent... Tizenhárom évvel ezelőtt történt. A sorkatonai szolgálatát becsülettel letöltő fiatalember a leszerelés előtti hetekben szorgalmasan böngészte az újságok álláshirdetéseit. Nem azért tette, mintha rosszul érezte volna , magát korábbi munkahelyén. Laka­tos az eredeti szakmája, megbecsül­ték, ő pedig csendben, szinte észre­vétlenül tette a maga dolgát. A seregben eltöltött két esztendő alatt azonban keményebbé, tudato- sabbá vált. Igazi, embert próbáló feladatra vágyott. S amikor az egyik hetilapban megpillantotta a vastagbetűs szedést — „Fiatalok gyertek Százhalombattára! Új üzem épül, számítunk a segítségetekre!” — eldöntötte azona a napon: sze­rencsét próbál... — Ma is úgy érzi, hogy jól vá­lasztott? — kérdem a harmincöt esztendős Háder Mihálytól, a száz­halombattai Dunai Kőolajipari Vál­lalat beruházási raktárvezetőjétől, a kilenctagú védnöksági szervező bi­zottság titkárától, aki korábban négy esztendeig volt a vállalati KISZ-bi- zottság 'titkára. — Ha ma leszerelés előtt állnék, ugyanúgy döntenék. Egy tettrekész, lehetetlent nem ismerő kollektívába csöppentem, ahol mindig a munka volt a mérvadó. Amikor Százhalom­battára érkeztem, már javában tar­tott az üzem építésének első üte­me, s az ország KISZ-fiataljai véd­nökséget vállaltak a munkálatok felett... A zör/ök termetű, energikus fia­talember azonban nem egyedül jött a fejlődő olaj városba. A Százhalom-* battára hívó hirdetés megpillantása után azonnyomban levelet írt .menyasszonyának — ma már a felesége — s arra kérte, jöjjön el a helyszínre, nézzen körül, s ha akad mindkettőjüknek való munka, nyugodt lelkiismerettel mondjon igent. Akadt. Háder Mihály — idő­közben elvégezte a gépipari tech­nikumot is — és műszerész párja egyaránt megállapodott az üzem­ben. Igaz, kezdetben szülőfalujukban, Adonyhan laktak albérletben, ám a tengernyi feladat, a perspektíva kárpótolta mindkettőjüket a ma­gas lakbérért, az utazás fáradal­maiért. Ma már nyilvánvaló: ha majd egyszer megírják az olajváros tör­ténetét, abban minden bizonnyal külön fejezet jut majd a fiatalok­nak. Addig, az ezüstszínű olajtar­tályok környékén emberi sorsok for­málódnak. — Melyik volt a legemlékezete­sebb szakasz? — A DKV hosszú ideig központi KISZ-védnökséggel épült. Tudtak rólunk, ismertek bennünket. Ha valahol veszélybe került egy-egy üzemrész átadása, mert hiányzott valamilyen alkatrész, a védnökséget bizonyító úgynevezett zöldutas le­velek nyomán nekünk soronkívül elkészítették a gyártó KISZ-esei. Amikor 1976 végétől helyi védnök­séggel épült tovább a DKV, egy kicsit féltünk. Boldogulunk-e a saját lá­bunkon? Úgy érzem, helytálltunk. A •Százhalombattán dolgozó kivitelező vállalatok, valamint a DKV ifjú­kommunistái bebizonyították: szá­míthatnak a segítségükre. így is letehettük a névjegyünket... Nem múlik el hónap, hogy a véd­nökségért felelősséget vállaló fiata­lok — a zöldutas levelek segítsé­gével, Háder Mihály irányításával — beszerezíhetetlennek hitt alkatré­szeket, szerkezeteket ne kutatnának fel. A legfrissebb példa: a DKV harmadik ütemének építése során az idén átadják rendeltetésének a pirobenzin,fejtő üzemet. Az ehhez szükséges kezelőjárdát Dexion-Salgó elemekből állítják össze. A gyártó, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek KISZ-esei a százhalombattai ifjú- kommunisták kérésére vállalták, hogy soron kívül elkészítik az ele­meket. Az egyik akadály elhárult, s nagy kő esett le a gazdasági ve­zetők szivéről... Hosszasan sorolhatnánk a látszó­lag aprónak tűnő történeteket, ame­lyek a védnöksági szervező bizott­ság nevéhez fűződnek. Ami pedig Háder Mihályt illeti: róla úgy tart­ják, hogy soha nem ismer lehetet­lent. Hihetetlen energiával talpal a hiányzó alkatrészekért, ha kell tár­sadalmi munkát szervez — koráb­ban sürgősein árkot ástak, mert nem volt segédmunkás — máskor meg tömegsportversenyekre mozgósítja a fiatalokat. — Volt-e már olyan pillanata, amikor úgy érezte, nem csinálja to­vább? — Sokszor. Amikor nemrégiben nyolc vállalatot is hiába kerestem fel egy apró alkatrészért, s tudtam, hogy egy több milliós üzemrész átadása múlik ezen. A kilencedik helyen sikerrel jártam. Este odaha­za jól kipamaszkodtam magam a feleségemnek, aztán másnap min­dent újra kezdtem ... Kitüntetések sora jelzi munkájá­nak megbecsülését. Nyolc évvel ez­előtt kapott a városban lakást, a fia most tíz esztendős. A védnöksági szervező bizottságban betöltött tisz­tét pártfeladatként látja el, tagja a városi pártbizottság agitációs és propaganda munkabizottságának. — Százhalombattáinak vallja ma­gát? — Teljes mértékben. A város, az emberek a szívemhez nőttek, úgy érzem, az üzem egy kicsit az enyém is. Örülök fejlődésének, bosszanko­dom. ha nem úgy mennek a dol­gok, ahogy szeretnénk. Soha nem tudnék -már másutt élni. Pedig sokszor úgy tűnik, mintha tegnap olvastam volna azt a hirdetést... FALUS GÁBOR HÉTKÖZNAPOK Emlékezünk... Arra az októberre, amely a világon előszűr —• több mint hat évtizeddel ezelőtt — győzelmessé tette a dolgozó em­bert. Arra a forradalomra emlékezünk, melynek fénye, az eszme vilá­gossága az emberhez méltó élet születésének pillanatain vezérelt újabb diadalra mindig újabb tömegeket. Emlékezünk... Olyan emberek hétköznapjaiból állítottunk össze mozaikot, akik hajdan a nemzetközi antifasiszta ellenállás, illetve a magyar munkásmozgalom mind szélesebb kibontakozásának voltak tevékeny részesei, s olyanoknak, akik mai forradalmi tetteikkel, mindennapi munkájukkal bizonyítják, hogy az eszme örök, velünk van jelenünkben, s utat mutat jövőnknek is. Értük, nem ellenük gyorsan szaporodnak a fehér pa­pírra vetett betűbarázdák. Se­bes iramot diktál a kéz a tolinak. E pillanatban Pest megye vállala­taival, intézményeivel az összeköt­tetést a telefonkábel jelenti. A he­lyi pártbizottságok, a vezetőségek titkárai, tisztségviselői néhány man. datban gdnak számot a munkások, a kollektívák közérzetéről, az őket foglalkoztató gondokról, az eddig elért eredményekről. Készül az információs jelentés, összeállítója a társadalmi munkabizottság, mely­nek vezetője Galambos Sándor, a Volán 21-es számú Vállalatának nyugdíjasa. A bizottság sok-sok hétköznapja közül ez az egyik, melynek részese, tanúja lehetek. Hétköznapok — de korántsem hétköznapi a munkastí­lus, ahogyan az összesítő jelentést végleges formába öntik. Hogy miért? — hallgassuk csak Galambos Sán­dor szavait. — A tényeket, szigorúan csak a 'tényeket rögzítjük. Nem ámítván a pártot, mert önmagunkat téveszte­nénk meg! Nem szokás mifelénk a kozmetikázás, a dolgok szépítése. Mert szerintem a hiba akárhogy is szépítjük, önmagáért beszél. Aki­ben ilyen szándék csak nyomokban is fellelhető, arra rákérdezünk. Vallom, csak így lehet, s szabad égy ilyen jelentést összeállítani. Nézem derűs mosolyát. Ha nem tudnám, meg nem mondanám, hogy hatvanhat harcokban, munkában töltött év nehezedik vállára. Ezekről az évekről, az egymást hosszú sor­ban követő napokról, hónapról be­szélgetünk. Próbálván valamikép­pen kiragadni az egyetlent, a leg­A titokzatos De Pablo A puskatusok tompán döngtek a kemény hátakon. Itt-o'tt borda recs- csent. Néhány an feljajdultak, má­sok eltorzult arccal, fogcsikorgatva megrázkódtak, de némán állták az ütéseket. A katonák tajtékozva or­dítoztak. — Schneller, schneller, vorwärts! Hunden! A marhavagonban már egymás­ból nyomták ki a levegőt az össze­préselődő mellkasok, de még egyre újabb foglyokat gyömöszöltek be az acéllal vasalt fegyvertusák. Vé­gül rozsdás nyikorgással bezárult a vagoinajtó, lecsapva néhány kilógó kezet, hegyesre soványodott vállat. A szerelvény hirtelen lódulása gyomrokba nyomta a 'tehetetlen kö­nyököket, egymáshoz koccantotta a kopaszra nyírt fejeket. Az emberek felfelé csücsörített szájjal, kimeredt szemmel tátogtak levegőért, mint a dézsányi vízben összezsúfolt halak. Kibírhatatlan. Ezt senki sem éli túl. A sötétben megszólalt egy hang. — Elvtársak, kinél van szerszám? És ha lenne? Mit kezdhetnénk vele? — Nálam egy szög... — Egy ráspoly ... — Vaskampó ... — Megszökünk, spanyolosok? — Ugyanaz a hang, amelyik az imént a szerszámokat kérdezte. — Ugyan... Reménytelen... Le­hetetlen ... Azután valaki mégis ráfelelte: — Ez az utolsó lehetőség. A sze­relvény Dachauba megy. — Aki egyetért a szökéssel, mond­jon igent. Német, olasz, lengyel és magyar akcentussal hangzottak a francia nyelvű igenek, ösiszesen tizennyolc. — Hogyan szökjünk. De Pablo? — Ki kell vésni a vagon padló­ját. A tengely fölött. E szavak már parancsként hang­zottak. Egyértelműen, határozottan. Nágyen-öten felmásztak társaik vállára, hogy ember térfogatnyl he­lyet szabaddá tegyenek. Az olasz Francesco Nitti leguggolt és egy evőkanál kövön élesre köszörült nyelével kaparni kezdte a padlót. Már nem hallatszott jajszó, nyö­gés. Mindenki figyelt. Az arcok el­gyötört vonásait reménykedés lá­gyította. Nitti kanala kettétört. Egy len­gyel folytatta a munkát. Amikor éles üvegcserepe a tenyerébe ha­sított, egy szlovák kaparta tovább a deszkát ráspolyával. Hajnaltájban De Pablo megkér­dezte : — Haladtok? — Nem mélyebb egy centinél. Pe­dig legalább tenyérnyi vastag a padló. Nagyon kemény. Tölgy. — Nem fog menni — mondta va­laki fásultan. — Dehogynem, csak csinálni kell — felelte De Pablo. — Engedjetek, én is beszállok a bicskámmal. Ök, tizennyolcán végigharcolták a spanyol polgárháborút. Ki Madrid­nál. ki az Ebro mellett, ki másutt küzdött a fasiszták ellen. A De Pablo nevet viselő magyar Jász Dezső a köztársaságnártiak ezredese volt. Hivatásos forradalmár, régi katona. Tizenkilencben a Tanácsköztársasá­gért küzdött. Ezred politikai biztos volt. A huszas években Európa szá­mos országában, küifö'dön dolgozott a forradalomért. Sokat tapasztalt, harcedzett kommunista. Ha ő azt mondja menni fog, akkor úgy van. Folytatták. Konokul, elszántan. Nittinek károm körme leszakadt. De Tablónak csúnyán felhasította a te­nyerét a feltépett deszka. Délutánra átszakították a padlót. Estére akkorára bővítették a rést, hogy kifért rajta eay ember. — Elvtársak, itt az idő!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents