Pest Megyi Hírlap, 1979. november (23. évfolyam, 256-267. szám)
1979-11-07 / 261. szám
FORRADALMA emlékezetesebbet. Nem könnyű. Mert a részvétel az 1930-as tüntetésben 17 éves fejjel legalább olyan emlékezetes, mint amikor az első csomag röpcédulát a kabátja alá rejtette. — Ügy éreztem — teszi hozzá Galambos Sándor —, hogy mindenki engem néz, mindenki tudja, mi van nálam. Csak hát a veszélyt megpróbálni, nehéz, ám megszokni végül is egyszerű dolog. A szervezett munkások között töltött évek engem is megedzettek. 1937-ben lettem a kommunista párt tagja. A német megszállást követő napok, hetek, hónapok egy-egy mozzanata beleágett emlékezetembe. Az illegalitásban töltött idő, közreműködés az ellenállás szervezésében, az angyalföldi csoport lebukása. A véletlen kínálta a megmenekülésemet — oly nehéz valamit kiragadni. — Pártfeladatként kaptam például, hogy vegyem fel a kapcsolatot az értelmiségieket tömörítő ellenállási csoporttal. A megbeszélt találkahelyen várakoztam, amikor nagy fékcsikorgás közepette megállt mellettem egy SS jelzésű kocsi. A bennülők egyike felém tartott. S bemondta a jelszót. Sok minden megfordult a fejemben, míg beszálltam az autóba. Pedig csak ezzel a nagyszerű ötlettel igyekeztek az elvtársak a lebukás veszélyét minimálisra csökkenteni. Az ilyen rázós esetek, kemény percek villannak fel bennem. A felszabadulás után a pártközpontban, a kerületi pártbizottságokon dolgoztam. Az 1956-os ellenforradalom híre engem Párizsban ért. Akkor a tehetetlenség érzése nyomasztott. Követségi tanácsosként november 7-ét a szovjet nagykövetségen köszöntöttem. Már megkezdődött a rend helyreállítása itthon. A Volán 21-es számú Vállalatától ment nyugdíjba. Forgalmi és kereskedelmi igazgató volt. Hat éve már, hogy a reggelek nem szóSorsot húztak. De Pablónak a hetes szám jutott. Előtte Nitti a hatodik lett. Mind a tizennyolc számnak megvolt a gazdája. A többiek közül senki sem vállalkozott a szökésre. Amikor lenéztek a sötéten tátongó lyukon a csattogó, metszőén fel-felsikol'tó kerekek közé. visszaborzadtak. — Nem... Ez majdnem biztos halál ... — Majdnem — mondta keményen De Pablo. — Dachau viszont egészen. Kezdjük. A vonat teljes gőzzel robogott. Az egyes sorszám tulajdonosa leereszkedett a résen a tengelyre. Görcsösen markolta a deszka szélét, majd hirtelen el taszított a magát és eltűnt a mélyben. Azt mondják, a halál közelsége megjeleníti az ember előtt élete legnagyobb pillanatait. De Pablo lehunyta a szemét. 1915: olasz front. Sziklás fennsík, szuronyroham, kínzó szomjúság... 1919: tiszai átkelés ágyútűzben, salgótarjáni csata, felvidéki hadjárat. Akkor még az eredeti nevét viselte: Jász Dezső... 1936: De Pablo néven, ezredesként menetzászlóaljak szervezése a spanyol fasiszták ellen. Harcostársak: Lukács tábornok, Münnich Ferenc, Rogyion Malinovszkij ezredes... 1939: emigrálás Franciaországba... 1943: a Gestapo letartóztatja. Az ellenállók titkos zászlóaljának megalapítása a vernet-i internáló táborban. Francia őreik közül is többen a zászlóaljba tartoztak. Parancsnoka lett azoknak is. akik őt és rabtársait őrizték. Bizarr, ellentmondásos helyzet. Fegyvereik: a tábor tűzbiztonsági eszközei, a haboltók. Igen alkalmasnak látszottak a váratlan rajtaütésre, az őrség vakításá- ra és pillanatnyi harcképtelenné tételére. Felkelést és kitörést terveznek, de a német fasiszták váratlanul lefegyverzik a francia őrséget, s a foglyokat bevagonírozzák. És most itt... ö következett. Átpréselte magát a szűk résen; ráült a tengelyre Hirtelen arcába vágott -az éles léghuzat. Ne tétolítják munkába. Vajon milyen gondolatok foglalkoztatják? — Kritikus szemmel nézem, hol, mit csinálunk. No, nem a kibic szemével. Értük haragszom, nem ellenük. Nagyon egyszerű, hétköznapi hasonlattal élve: az unokámra ráverek, ha rosszat tesz, de a szomszédtól ugyanezt nem tűröm el! A pártmunka? Szerintem ezt csak elkezdeni lehet.' Aki meggyőződésből, elvből lett a párt tagja — az a pártmunkát nyugdíjasként sem tudja abbahagyni. Nincs annál nagyobb öröm, mint az emberekért, azért a társadalmi rendért tenni újra és újra, melywe-k céljai, eszméi fiatalként a munkásmozgalomba szólítottak. Az elismerések? 1970. április 4-én a Felszabadulási Emlékérmet, előtte 1967 áprilisában pedig a Szocialista Hazáért Érdemrendet kaptam. De az elismerések sorában tartom számon a mostani pártmunkámat is. • — Élményekben gazdag napok, melyek feledhetetlen találkozásokkal köszöntöttek rám Omszkban. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóján ugyanis a Pest megyei pártküldöttség tagjaként jártam testvérmegyénkbsn. Nekem megtiszteltetést jelentett, hogy ott lehettem. H allgatom a szavakat. Pereg a film. Hatvanhat év történetének egy-egy állomása szinte megelevenedik előttem. Bővelkedvén elvhű tettekben. S Galambos Sándor ma is azon fáradozik, hogy a párt- megbizatás adta munkával közös céljainkat szolgálja. Mert hogy is mondta: sokszor hibázunk. De nem tagadjuk meg hibáinkat. S képesek vagyunk fel- és elismerni, korrigálni, kommunista módon. S ebben a magatartásunkban rejlik további sikereink záloga. Mert a tettek eredményt hoztak, s hoznak. VARGA EDIT vázz! Feleségére és kislányaira gondolt. Talán soha többé... Ne tétovázz! Mélyet lélegzett, majd összecsi- kordította a fogát és levetette magát a talpfára, a sínek közé. Tíz körmét görcsösen a zúzott kőbe vájta, s fejét a kapart mélyedésbe, nyomta. örökkévalóságig tartott, amíg a szerelvény átrobogott felette. Fülsiketítő dübörgés, majd mintha késsel vágták volna el, a zaj-kakofónia hirtelen alábbhagyott. Fejét felemelte. Tekintete a tiszta, szabad égboltra röppent. Csillagok. Csodálatos érzés volt. Azóta valahányszor csillagos eget lát, mindannyiszor ez az emlék jut az eszébe. A tizennyolc közül néhányan odavesztek. Elvétették az ugrást, a kerekek alá kerültek, vagy szétzúzta őket egy-egy alacsonyan lógó súlyos acélkapocs. De Pablo — Jász Dezső és a többiek, akiknek sikerült a szökés, néhány nap múlva a francia partizáncsoportok tagjai lettek. Jász Dezső a langres-i fennsíkon szállt először harcba a német fasisztákkal. Nemrég töltötte be nyolcvanket- tedik életévét. Az NDK-ban él, de gyakori vendég Budapesten. Legutóbb is itt találkoztam vele. BERTALAN ISTVÁN BÉLA A győzelmes ember világa — Az üzemekbe, gyárakba kerülő szobrokra úgy vállalom a megbízást, hogy a művet ott, a helyszínen készítem el. Így látom például — s ez a szobrokban is megjelenik —, hogy az a fizikai erő, amely fiatalkorom munkásait jellemezte, eltűnőben van. Egyszerűen nincs rá olyan szükség a gépesítés, az automatizáció korában, mint régen. Az én plasztikáimon az alakok léteznek — ülnek, állnak — és jelképeznek. Emlékei arcukkal fordulnak a világ felé, a köznapi élet gondjairól és örömeiről vallanak természetes hanghordozásban. „Vallom, hogy a mi korunk több, jobb és tartalmasabb a megelőző koroknál. A világról is többet tudunk. Ma már közhelynek számít a kibernetikát, az űrrepülést emlegetni. De ez a valóság: az emberi szellem a világűrben száguld, és eljut messzebbre is. Az a nagy kérdés, hogyan ábrázolja a mi korunk művésze ezt a győzelmes embert, a ma emberét.” — így nyilatkozott tizenhat évvel ezelőtt Rózsa Péter szobrászművész. Akkor néhány éve végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, kereste saját kifejezési lehetőségeit — ma a középnemzedékhez tartozó, ismert művész, több mint húsz alkotása áll közterületen az ország különböző városaiban Budapesttől Szekszárdig, Veszprémtől Zalaegerszegig. A szentendrei művésztelepen él és dolgozik. Műtermek az üzemekben Vagy mégsem a művésztelepen érzi leginkább otthon magát? Ha az otthont az alkotó munka környezetével, inspiráló részleteivel azonosítjuk, akkor Szentendre mellett azokat az üzemeket is említenünk kel, ahol művei készültek és állnak, alkotótársaiként azokat a munkásokat is, akikről, akiknek életéről szobrai beszélnek, s akik a valóságban is részt vesznek egy-egy plasztika létrehozásában. A „győzelmes ember”, a ma és a forradalmi múlt jelent és jövőt formáló emberének ábrázolása tehát nem új vonás Rózsa Péter művészetében. Az sem új vonás, hogy a dol- ! gőzök életét valóban belülről szem- i lélve ábrázolja, mert gyermekkora ! óta ismerője — mert részese — volt ' ennek az életnek. Rokonszenves ez a magatartás, annál is inkább, mert a munkáskörnyezethez, a munkások j világához való hűség nem sápasztja ; meg művészetét. I — Olyan környezetben nőttem fel, amelyben nem a természeti szép I hatott rám, hanem a már átformált. Az ásványok helyett a vasérc, a fatörzs helyett a gerenda. Az itt élő munkáscsaládok egymást is, engem is formáltak, hiszen harmincéves koromig magam is üzemben dolgoztam. Közben tanultam, s már családos emberként végeztem el a főiskolát iVlikus Sándor és Pátzay Pál tanítványaként. Ahhoz a világhoz azonban, amely utamra bocsátott, mindig hű akartam maradni. Azzal is, hogy az anyagok közül leginkább a fémeket, az acéllemezt használom, azzal is, hogy a szürke színt gyakran alkalmazom. Az anyag természete Nemcsak a művész — már a fiatal munkás megtanulta, megtanulhatta azt, hogy mindig az anyag törvényszerűségeit kell elsősorban figyelembe venni a munka, az alkotás közben, hogy a végeredmény teljes egész, ízlést, szemléletet, gondolkodást formáló alkotás lehessen. Szobrászként azt is megfogalmazta saját maga számára, hogy a környezete által meghatározott embert, a külső és a belső egységét kell ábrázolnia. Lassan egy évtizede, hogy a szentendrei új művésztelepen műtermet kapott. Hogyan látja — s hogyan láttatják szobrai — a dolgozó embert ma, amikor a művész és munkás kapcsolata áttételesebb a korábbinál? Alkotás és nevelés Nézegetjük a műterem polcain sorakozó vázlatokat, s az albumban egy évtized köztéri szobrainak fényképeit: hogyan követik a művek a munka, az életmód, a gondolkodás változását? S a művész közben felidézi egy-egy szobor megszületésének körülményeit is. Például a lá- batlani papírgyár előtti alkotásét, az 1972-ben felállított Papíröntőkét. — Levéltárban kutattam fel a régi papíröntőkre vonatkozó adatokat, s mivel először alkalmaztam rozsdamentes acéllemezt, ennek a tulajdonságait is tanulmányoznom kellett. A megformálásában szerepet játszott a mostani ipari környezet, háttér — a másik oldalon pedig az, ahogyan a készülő papír a' gépben viselkedik: nagy, hullámzó felületeket képez. így jelenik meg végül a szobor két alakja: az egyik szitával, a másik kész papírral a kezében jelképezi a régi és a mai mestereket. A művész számára egyformán érdekes kérdés volt, hogyan jutnak el a munkások a kezdeti idegenkedéstől a megértésig és a mű megszereléséig, s az, hogy egyáltalán hogyan élnek, gondolkodnak ma a papírgyáriak? Az utóbbi kérdésre már a munka megkezdése előtt feleletet kapott, amikor két hétig a munkás- szállón lakott, hogy megismerje a felállítandó alkotás környezetét. Azok, akikkel azután a tmk-mű- helyben együtt dolgozott, megismerték, a gipszmintából hogyan születhet meg a mű végső formája — és amit egyik nap hallottak,- másnap már magyarázva mondták el a többieknek. »Akikkel együtt dolgoztam, „csináló” emberek — mondja Rózsa Péter —, s így, a gyakorlati tevékenység segítségével jutottak el a lényeg megértéséig. Ezt tartom a művészeti nevelés legjobb formájának«. További művek A művészi célok és módszerek érzékeltetésére sorolhatnánk a további műveket. Például az abonyi Mártíremlékművet, amelyen még a felállítás után is változtatott, hogy a fehérterror áldozatainak tiszteletére készült szobor mondanivalója teljés, múltat-jelent-jövőt összekötő legyen. A sorból azonban csak egyet emeljünk ki, a Százhalombatta főterén álló Barátság-emlékművet. A szobrász, aki a környezete által meghatározott embert korábban általában munkásalakokkal ábrázolta, itt egészen más megoldást választott. — Két cső érkezik nagyon mesz- sziről Battára — idézi akkori töprengéseit —, ezekre felépül két üzem és egy város. Hogyan lehet ilyen körülmények között jelképezni a magyar és a szovjet nép barátságát? Ügy éreztem, itt sem lehet figurális esak-JJket alkalmazni. A barátságot, mint egységes egészet fogtam fel, amely két — közös tulajdonságok, törekvések által összekötött — fél részt feltételez. Végül márványzúzalékos betonból született meg az összekapcsolódást s a város ipari jellegét is szimbolizáló forma. A lényegei- emeli ki A széles tömeghez szóló köztéri szobor, emlékmű tehát egyaránt lehet ábrázoló és elvont forma. A fő szempontot a minőség jelenti. Emellett azonban nyilvánvalóan még számos körülmény szerepet kap... — Sokan tagadják, még többen azonban egyenesen követelik a köztéri szobrokat, melyeknek hatása is igen sokféle módon érvényesülhet. Nincs például két egyforma tér sem, akár nagyságát, akár tartalmi jellemzőit nézzük. A konkrét hely és cél határozza meg, hogy az embert vagy a humanizált anyagot, elvont formát mutatjuk fel. A három tavaszt — 1848-at, 1919-et, 1945-öt — jelképező műveim a Kossuth Katonai Főiskolán annyira egyértelmű jelképek, hogy semmilyen magyarázat nem szükséges hozzájuk. Az ilyen jelképek készítésekor a tettből, az eredményből indulok ki — ezek azonban megint csak az embert jellemzik. A lényeget, az általánost emelem ki belőlük. Ezzel a két fogalommal be is fejezhetnénk a beszélgetést, hiszen minden kor művészete a lényegi vonásokat emelte ki, általánosította úgy, hogy közben az egyedi jellemzők, a konkrét vonások se vesszenek el. Így őrzi meg a mű az élményszerűség vonzóerejét, miközben lényeges kérdéseket elemez. Azt, hogy a célokból, a vállalt szép feladatokból Rózsa Péter eddig mit végzett el, még korai lenne megállapítani. Annál is inkább, mert új és új művek megvalósítására készül. Már elkészítette annak a hat méter magas plasztikának a vázlatát, amelyet segítőtársaival, a munkásokkal, a Dunai Kőolajipari Vállalat előtt állít majd fel. P. SZABÓ ERNŐ A felszabadulás harmincadik évfordulóján állították fel a százhalombattai Barátság-emlékművet. Az Abonyban felállított Tanácsköztársasági Mártíremlékmű (1971),
