Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-10 / 237. szám
Újabb állásfoglalások Leonyid Brezsnyev berlini beszédéről A szovjet békepolitika tanújele Carter burkolt elutasító nyilatkozata ENSZ-kozgyülés Folyik a plenáris FÓKUSZ A kis hal A dél-afrikai legfelsőbb bfrő- ság hétfőn hat évi szabadság- vesztésre ítélte Eschel Rhodie, volt tájékoztatásügyi államtitkárt. A hírhedt korrupciós botrány főszereplőjét tegnap ugyanaz a bíróság óvadék ellenében feltételesen szabadlábra helyezte. A bírák ötréndbeli csalás és sikkasztás vádjában találták bűnösnek a volt államtitkárt. A 'több mint egy hétig tartó tárgyalás során kiszivárgott a — Watergate-ügy mintájára — „Muldetgate” néven ismert korrupciós botrány sok részlete. Az ügy azért vált kényessé Pretoria számára, mert korántsem pusztán pénzügyi visz- szaélésekről van szó, hanem egy olyan mérvű politikai skandalumról, amelynek szálai a Dél-afrikai Köztársaság legmagasabb közjogi méltóságaihoz vezetnek. A fajüldöző rezsim különös, nemzetközi horderejű botránya még tavaly pattant ki. Ám részleteket csak ez év tavasza óta tudunk, amikor Párizsban egy újságíró véletlenül rábukkant az akkor szökésben levő Rhodie rejtekhelyére. A volt államtitkár ekkor beszélni kezdett, s az általa felfedett vaskos történet hetekig a világsajtó címoldalain szerepelt. Kiderült ugyanis, hogy a délafrikai tájékozta'tásügyi minisztérium a közpénzekből létesített alapjából súlyos dollármilliókat fizetett ki külföldi állami tisztségviselőknek, hogy azok Pretoria számára kedvezően befolyásolják országuk döntéseit, illetve propagandáját. Amikor tavaly a botrány első jelei napvilágra kerültek, elsőként Rhodie-t menesztették Pretoriában. Az ügy azonban tovább dagadt. A múlt év novemberében útilaput kötöttek Connie Bulder bel- és tájékoztatásügyi miniszter talpa alá is, aki akkor a miniszterelnöki poszt várományosa volt. (Innen az elnevezés: „Mulder- gate”-ügy.) Ugyancsak lemondatták Owen Horwood szenátort, aki sokáig pénzügyminiszterként rendelkezett a százmillió dollárra rúgó vesztegetési pénzek felett. Visz- szavonulásra kényszerült Van den Bergh tábornok, a titkos- szolgálat vezetője is. Alapos volt a gyanú, hogy Vorster akkori miniszterelnök szintén „sáros” az ügyben. A félelem ősszel őt is lemondásra kényszerítette, s a törvény szerint nem támadható államelnöki posztra menekült. Utódja, Willem Botha ígéretet tett az ügy kivizsgálására, s rövidesen tisztára mosta elődjét, valamint a pénzügyminisztert és az ügyben ugyancsak nem egészen „tiszta” R. Botha külügyminisztert. Rhodie azonban — joggal — úgy vélhette, hogy bűnbakként őt kívánják feláldozni, s elmenekült. Ám magával vitt titkos dokumentumokat és 41 — a pretoriai' vezetés első embereit kompromittáló — magnószalagot. Amikor Párizsban nyomára bukkantak, az • utána küldött Van der Bergh rávette, hogy a legvaskosabb anyagokat ne bocsássa áruba a szenzációra leső újságíróknak. Rhodie erre rá is állt, ám több anyagot világgá kürtőit. Például azt, hogy Pretoria finanszírozta több szélsőjobboldali szenátor választási kampányát, ötven törvényhozási tisztviselőt hívtak meg dél-afrikai üdülésre, s hogy 3,9 millió dollár vándorolt Ford elnök korteskasz- szájába is. A fizetési listán szerepeltek angol képviselők is, akik cserébe az apartheid mellett szónokoltak. Franciaország végül Pretó- ria kérésére kiadta Rhodiet, aki a tárgyalás során ártatlannak vallotta magát. A kishal tehát kézre került — s bár bizonyára nem ártatlan —-, a tisztára. mosott „nagykutyák” azonban ma is a legmagasabb pozíciókban ülnek Pretoriában. Rhodie most óvadék ellenében feltételesen ismét szabad, s sokan úgy vélik, hogy fellebbezésével csak jövőre foglalkoznak. Hacsak a terhelő bizonyítékok addigra nem szelídülnek elfeledett aktákká... Laczik Zoltán A szovjet dolgozók állásfoglalásait, külföldi politikusok megnyilatkozásait közölték kedden a szovjet lapok Leonyid Brezsnyev nagy jelentőségű berlini beszédéről. Az NDK fővárosában ismertetett szovjet kezdeményezéseket egyöntetűen helyesli az ország közvéleménye: a lapok szerkesztőségeihez, a rádióhoz, a televízióhoz küldött távirataikban, leveleikben a szovjet emberek azt húzzák alá, hogy az SZKP és a szovjet kormány most újabb kézzelfogható tanújelét adta annak, milyen következetesen küzd az enyhülésért, milyen határozott lépéseket tesz azért, hogy ez a politika a fegyverkezési verseny híveinek minden kísérlete ellenére ne lassuljon le. Carter amerikai elnök keddi sajtóértekezletén közvetetten elutasította Leonyid Brezsnyev kezdeményezését az európai haderőcsökkentésre. Carter azt állította, hogy míg a Szovjetunió korszerűsíti harcászati nukleáris erőit, a NATO ilyen törekvéseit meg akarja akadályozni. Az elnök szerint a NATO decemberi ülésén dönteni kell fegyvertárának „korszerűsítéséről”, majd csak azt követően kell tárgyalni a Varsói Szerződés országaival a fegyverzet csökkentéséről. Carter azt a véleményét hangoztatta, hogy az amerikai szenátus idén jóvá fogja hagyni a SALT—2 szerződést, mert az erősíti az USA biztonságát, megfelel az'ország nemzeti érdekeinek. Az elnök emlékeztetett, hogy a SALT ratifikálásának amerikai NATO- beli vezető szerepe szempontjából is nagy jelentősége van. Schmidt bonni kancellár . kijelentését idézte, hogy csak akkor lehet számítani az említett fegyverkezési tervek elfogadására, ha életbe lép a SALT—2. Carter azt mondta, hogy ugyan a hadikiadások évi háromszázalékos emelésének híve, de ha még nagyobb mértékű emelésre lát okot, „nem fog habozni”. Mint ismeretes, sok törvényhozó a csillagászati hadikiadások további emelését igényli a SALT támogatása fejében és az elnök a jelek szerint enged a nyomásnak. A nyugati sajtó továbbra is élénken foglalkozik Leonyid Brezsnyev beszédével. A finn Hélsingin Sanomat megállapítja, hogy leszerelés szempqntjából Brezsnyev történelmi lépést jelentett be. A szociáldemokrata Demari úgy értékeli Brezsnyev bejelentését, hogy „a Szovjetunió kész konkrét lépésekre az enyhülés érdekében ... Most már a Nyugaton a sor, hogy szintén tegyen valamit.” A La Libre Belgique című napilap például, amely a belga konzervatív nagytőke egyik szócsöve, kedden a többi között ezt írja: Brezsnyev berlini beszéde a szovjet államfő egyik legfontosabb megnyilatkozása. Az első számú szovjet politikus békülékeny hangot használt, amelynek mély hatása lesz Nyugat-Eu- rópában. Széles körű megbeszélést folytatott egymással az Olasz Kommunista Párt és a Spanyol Kommunista Párt küldöttsége Madridban a két főtitkár, Enrico Berlinguer és Santiago Carrillo vezetésével. — mondotta Carrillo, az OKP A román Scinteia keddi számában külön méftatja a szovjet kezdeményezéseket, üdvözli a nyilatkozatot, és azokat jelentős pozitív kezdeményezéseknek tekinti, mert összhangban vannak a béke és biztonság ügyével. Ezeknek a kezdeményezéseknek az elfogadása konkrét hozzájárulást jelenthet a nemzetközi megértés és bizalom megerősítéséhez — írja az RKP központi lapja. Konstruktív kezdeményezésnek minősítette Brezs-nyev beszédének leszereléspolitikai részét kedden Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter. Ugyanakkor kitartott amellett, hogy a NATO- nak még ebben az évben döntenie kell európai rakétafegy- •vereinek korszerűsítéséről. főtitkárával együtt kedden, Madridban tartott sajtóértekezletén. Hozzáfűzte, hogy csaknem minden megvitatott kérdésben teljes az egyetértés. Berlinguer —- mint képünk mutatja — eszmecserét folytatott a Spanyol Szocialista Munkáspárt vezetőivel is. Az ENSZ-közgyűlás 34. ülésszakán eddig a 152 tagállamból 114 ország képviselője szólalt fel a plenáris vitában. Az európai politika kedvező változásaival foglalkozott felszólalásában Anatolij Gurino- vics, belorusz külügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy a politikai enyhülést katonainak kell kiegészítenie. Ez lehetővé válna — egyebek között —, ha a helsinki konferencia részvevői szerződést írnának alá arról, hogy nem alkalmaznak egymással szemben elsőJorge Handal, a Salvadort Kommunista Párt KB főtitkára, havannai sajtóértekezlétén ismertette a nemzetközi sajtó képviselőivel a salvadori forradalmi harc jelenlegi helyzetét és a salvadori kommunistáknak a forradalomban játszott szerepét. Handal elmondotta, hogy a közép-amerikai országokban jelenleg forradalmi folyamat van kibontakozóban és ennek az első eredménye a micaraguai nép győzelme. Salvadorban fokozódik a politikai és gazdasági válság, napról napra romlik a munkások helyzete. Handal el- i mondotta, hogy a jobboldali I Iránban két hónapon belül új, végleges kormány kezdi meg munkáját — jelentette ki Ibrahim Jazdi iráni külügyminiszter hétfőp Párizsban tartott sajtóértekezletén. Jazdi — aki az ENSZ-közgyűlésről hazatérőben szakította meg útját a francia fővárosban — közölte, hogy két hónapon belül megtartják a népszavazást az új alkotmányról, valamint az elnökválasztást és azután az ideiglenes kormány végleges kabinetnek adja át helyét. Az ország külpolitikájáról szólva Jazdi elmondta: Az Egyesült Államokkal „még vannak bizonyos megoldandó problémák”. A miniszter Irán kaocsolatait a Szovjetunióval, Japánnal és ként sem nukleáris, sem hagyományos fegyvereket. A hegemonizmus politikájáról szólva Gurinovics rámutatott: ez mindig a feszültség fokozódásához és a nemzetközi helyzet destabilizációjához vezetett. E politika különösen veszélyessé vált napjainkra, tekintettel a tömegpusztító fegyverek meglétére és számuk növekedésére. Felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el a hegemonista politika minden formáját. Folyamatosan tanácskozik a közgyűlés hét főbizottsága is. kormány elnyomó intézkedéseinek május óta 500 hazafi esett áldozatul és a nyomtalanul eltűntek száma már meghaladja a 300-at. A salvadori dikcatúraellenes mozgalomhoz a lakosság különböző rétegei csatlakoznak: munkások, parasztok, egyetemisták és értelmiségiek. Ebben a folyamatban fontos szerepet játszik a Salvadori Kommunista Párt — jelentette ki Jorge Handal. Elmondotta, hogy a kommunisták egységes diktatúraellenes front létrehozására törekednek és a harc mindenfajta formájának fokozására szólítanak fel. — Egyiptomtól eltekintve — az arab országokkal „nagyon jónak” ítélte. Az úgynevezett Khomeini- bizottságokra és a forradalmi bizottságokra vonatkozó kérdésre az iráni külügyminiszter így válaszolt: minthogy ezek „a kormánytól és Khomeini ajatollahtól függetlenül működnek, komoly problémát jelentenek”. E- i. i-ZLk -WVi/taHVri'MBBBMaaBBMBM—■—BM— CSAK RÖVIDEN...---——— KO NSZTANTIN KARA- MANLISZ görög miniszterelnököt kedden Prágában fogadta Gustáv Husák köztársasági elnök. A találkozón részt vett Lubomir Strougal kormányfő is. PIOTR JAROSZEVICZ lengyel miniszterelnököt hetvenedik születésnapja alkalmából kitüntették a Grünwald érdemrend első osztályú keresztjével. BEJRUTBAN Tabatabai iráni miniszterelnök-helyettes kedden megbeszélést folytatott Jasszer Arafattal, a PFSZ elnökével. A POLISARIO FRONT keddi közleménye szerint marokkói erősítések érkeztek Samarába, a második legnagyobb nyugat-szaharai településre, amelyet a Polisario-fegyvere- sek a hét végén már ellenőrzésük alá vontak, s ahol a sivatagi háború eddig legnagyobb ütközete folyik. SVÉDORSZÁGBAN a három polgári párt egyetért abban, hogy Thorbjörn Fälldin, a Centrum Párt politikusa legyen az új koalíciós kormány vezetője. AUSZTRIÁBAN november 19—29-ig az ország eddig legnagyobb hadgyakorlatát tartAZ EURÓPAI ENYHÜLÉS állt kedden az olasz—nyugatnémet kormányfői, konzultáció középpontjában Bonnban. Francesco Cossiga és Helmut Schmidt megvitatta Brezsnyev berlini javaslatait. AZ AMERIKAI HADITENGERÉSZET három hadihajóból álló flotillája kedden a virginiai Norfolkból a Karib- tenger térsége felé vette útját. A hajóraj 3500 katonát szállít a kubai guantanamói amerikai katonai támaszponton jövő héten kezdődő amerikai partraszállási hadgyakorlatra. A fasizmus napjainkban Árkus Bstván: Akcióban a Fekete fnternaoionálé BÁRHOL, bármilyen formában üti is fel a fejét, a fasizmus ellen harcolni kell, mert a fasizmus métely, ami megrontja a lelkeket, szenvedést, megaláztatást zúdít az emberekre. Á mussoli- nik és hitierek pusztulása, a fasizmus, a hitlsrizmus leverése után 35 évvel is kísért á fasizmus, mégpedig különböző álarcban, nemzetközileg is szervezetten. Ezt bizonyítja Arkus István könyve is, az Akcióban a Fekete Internacionálé, amelyben a szerző — ismert külpolitikai újságíró, lapunk főszerkesztőhelyettese — sokoldalúan mutatja be napjaink fasizmusát. Veszélyességére példa Chile, ahol Pinochet vezetésével egy katonai junta ragadta magához a hatalmat és a legvéresebb fasiszta terrort vezette be. A Haza és Szabadság nevű fasiszta szervezet pedig azonnal a tábornoki gépezet rendelkezésére állt, belőle szerveződött a junta hírhedt titkosrendőrsége, amely legalább olyan véres kegyetlenkedéseket hajtott végre, mint az egykori hitleri Gestapo. AZ ÚJFASISZTÁK a világ különböző részeiben léteznek, szervezkednek, ápolják Hitler és Mussolini emlékét, felelevenítik vérgőzös tanításaikat és az egykori vezérek követésére buzdítják a mai fiatal híveiket. A könyv figyelmeztet az újfasizmus veszélyességére. Bevezetőjében megmutatja a fasizmus természetét, leírja keletkezését, szerepét, vereségét a második világháborúban, majd azt, hogy miként ütötte fel ismét a íejét, immár új köntösben közvetlenül a háború után. A világ demokratikus közvéleménye a fasizmust a fekete színnel azonosította. A világsajtóban így vált hamarosan általánossá a fasizmus nemzetközi szervezeteire a Fekete Internacio- nálé elnevezés. 1951-ben már olyan erősnek érezték magukat, hogy Malmő- ben tanácskozást tartottak, amelyen 12 európai ország újfasiszta pártjainak képviselői vettek részt. Árkus részletesen foglalkozik tevékenységükkel, így a háború utáni „átmentési hadművelettel”, melynek során háborús bűnös fasisztákat mentették át Nyugat-Né- metországba, Európa és Dél-Amerika más országaiba. Ír az SS rehabilitációjáról, az új nyugatnémet hadsereg felállításáról, melynek vezérkarában nem egy fasiszta is helyet kapott. A HIDEGHÁBORÚS ÉVEKBEN az angol és az amerikai újfasizmus is megerősödött, sőt teret nyert. Masíroztak és szónokoltak a fasiszták, Angliában Oswald Mosley, Amerikában Rockwell és emberei. Franciaországban az OAS még puccsal is megpróbálkozott, s De Gaulle tábornok ellen több merényletet kíséreltek meg. A fajgyűlölet Belgiumban és Hollandiában, sőt még Svájcban is felütötte a fejét. A fasizmus Európa több országában terjedt. Görögországban átmenetileg a monar- chofasizmus jutott hatalomra, de zászlót bontott az újfasizmus Portugáliában is. Árkus István lényegében minden „valamirevaló” fasiszta szervezet szerepével foglalkozik, bemutatja térhódításaikat és kudarcaikat, a tevékenységükre jellemző terrorizmust és a nyomában járó halált. Hiszen az ultrabaloldalinak tartott, de nyilvánvalóan fasiszta szervezet gyilkolta meg Aldo Morót, az olasz kereszténydemokraták vezetőjét. A Fekete Internacionalisták ügynökei mindenütt fegyveres terrorakciókkal igyekeznek zűrzavart kelteni. Persze, a demokratikus erők Olaszországban és másutt is, felülkerekedtek és a tömegekre támaszkodva hiúsítottak meg minden komolyabb fasiszta kísérletet. A Fekete Intemacionálét az utóbbi időkben súlyos vereségek érték. Görögországban, Portugáliában és Spanyolországban elveszítették pozícióikat. A könyv szerzője azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a fasiszta veszélyt napjainkban sem szabad lebecsülni, hiszen az új körülményekhez alkalmazkodva, most a tőkés gazdasági válság nyomán keletkezett elégedetlenséget igyekeznek a maguk javára kihasználni a nyugat-európai országokban. Érdemes ezt a könyvet lapozgatni, mert hasznos szolgálatot tesz a fasizmus ellen küzdőnek, így nekünk is, akik a szocialista társadalmat építjük. Nálunk a szocialista demokrácia a legteljesebb mértékben érvényesül, törvény biztosítja, hogy a fasizmus soha ne térhessen vissza. Az emberek gondolatvilágában azonban még kísérthet, f hiszen nem vagyunk elzárva a világtól. Küzdenünk is kell ellene, bármilyen formában — nacionalizmus, fajgyűlölet, stb. — jelentkezik is. Kötelességünk ébren tartani a fasizmus szörnyűségeinek emlékét, annál is in-- kább, mert a magyarok közül sokan szenvedtek tőle, s jelentős a fasizmus áldozatainak száma. A KÖNYV ARRA IS FIGYELMEZTET: az újfasizmus akkor is veszélyes, I ha csak időnként és elszigetelten je-1 lentkezik. Veszélyes, mert ha nem vigyázunk, máshol is megismétlődhet Chile. Az író ugyanakkor azt is megmutatja, hogy az antifasiszta erők milyen módon küzdenek a Fekete Inter- nacionálé ellen, és hogyan lesznek képesek a jövőben is meghiúsítani terveit. Gáli Sándor Berlinguer Spanyolországban Enrico Berlinguer (jobbról) az Olasz Kommunista Párt főtitkára Madridban találkozott Felipe Gonzálezzel, a Spanyol Szocialista Munkáspárt vezetőjével. Salvador népe harcol A kommunista párt főtitkára Havannában Sazargan iráni miniszterelnök szerint Végleges kormány alakul