Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-30 / 254. szám
YÁCI MAPLÖ xiii. évfolyam, 254. szám 1979. OKTÓBER 30., KEDD Egészségházat, tornatermet avatnak ünnepre készülnek Vácott és a járásban a hagyományoknak megfelelően készülnek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 62. évfordulójának megünneplésére. A városban november 6-án délelőtt 10 órakor katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzzák a temetőben a város felszabadítása során elesett szovjet katonák sírjait. Itt az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport képviselője és Vásárhelyi József, a Gábor József Általános Iskola , igazgatója mond emlékbeszédet. Ugyancsak katonai tiszteletadás mellett helyezik el a megemlékezés koszorúit a Konstantin téri hősi emlékmű talapzatán is a váci vállalatok és intézmények képviselői délután 2 órakor. A városi ünnepséget délután 3 órakor a Kötöttárugyár és a Sztáron Sándor Gimnázium rendezi az iskola dísztermében. A váci járás dolgozói november 6-án délután 3 órakor Nagymaroson emlékeznek az Októberi Forradalomra. Az ünnepi nagygyűlés szónoka Tóth Albert, az MSZMP váci járási bizottságának első titkára lesz. A községekben már 4-én elkezdődik a megemlékezések sora. Vasárnap (4-én) 10 órakor Örbottyánban az új általános iskolában tartanak nagygyűlést, melyen Krima János, a Pest megyei Tanács V. B. Váci Járási Hivatalának elnöke mond ünnepi beszédet. Az ünnepség keretében avatják' fel az iskola új tornatermét. A mintegy 4 millió forintot érő új létesítmény elkészültét a község és a társközségek lakói 200 ezer forintnyi társadalmi munkával segítették. A vácdukaiak és a sződiek 5-én délután 5 órakor, a má- rianosztraiak 4 órakor, a kos- diak, a rádiak és a penciek este 6 órakor tartják a megemlékezést. Gödön és Foton délután 3 órakor, Letkésen 5 órakor lesz az ünnepség. November 6-án Szobon szöntik az évfordulót. Verőcemaros avatással szönti az ünnepet. A község kismarosi részén 7-én délután 3 órakor Tóth Albert, a járási pártbizottság első titkára avatja *el az új egészségházat. Vácrátóton a 4 órakor kezdődő ünnepség után a területi pártbizottság és a Vöröskereszt szervezésében a községben élő idős embereket köszöntik, az öregek napján. Bányász Hédi kököKözösen Fót fejlődéséért Annak idején a fóti nagyközségi tanács is számos együttműködési megállapodást kötött a község üzemeivel. Az utóbbi években az együttműködés nemcsak továbbfejlődött, de megváltozott a tartalma is. Ma már főként az üzemek, intézmények, szocialista brigádjainak társadalmi munkájára épülnek, segítve, gyorsítva a községi beruházások megvalósulását. A helybeli Béke Mgtsz minden esztendőben sokat tesz Fót fejlődéséért. Kerít ásoszlopok- tól gyermekjátszótérre készített mászókáig, tereprendezéstől tornacsarnok építéséig számtalan lehetőséget talál a tanácsi célok megvalósulásé nak elősegítésére. A gazdaság Vj Élet és Dutra brigádja Balogh Sándor vezetésével nem kevesebbet tett, minthogy társadalmi munkában elvégezte a 2. számú iskola teljes belső vízvezeték szerelését és vízelvezető berendezéseinek megépítését. A 2. számú általános iskola korszerűsítéséhez jelentősen hozzájárultak a Papírfeldolgozó Ipari Szövetkezet szakem béréi is, akik legalább 100 ezer forint megtakarítást tettek lehetővé azáltal, hogy társadalmi munkában készítették el az intézmény központi fűtésének terveit. B. H. A váciak is bekapcsoSódfak Az elmúlt hét - végén Vác város ifjúkommunistái is bekapcsolódtak a Börzsönyi Üt- törővasút építési munkálataiba. Mint ismeretes, ebben az évben a város KISZ-esei befejezték a pokolszigeti úttöT estvérka peso! átok Hasznos együttműködéssel Vác! vöröskeresztesek Érsekújváron A Magyar Vöröskereszt váci járási és a csehszlovák Vörös- kereszt érsekújvári járási vezetősége között hagyományos az együttműködés. A hát végén Érsekújvárra a járásbeli testvérjárás és a váci véradók szokásos évi, ünnepi összejövetelére hívták meg a transzfúziós állomás képviselőit,’ valamint Aranyosi Lászlót, a Vöröskereszt Pest megyei vezetőségének titkárát. A váci’ városi vezetőségnek eddig nem volt testvérkápeso- lata a szomszédos országgal. Most az Elektrósvit Művek érsekújvári gyáregysége üzemi szervezetének kezdeményezésére létrejött a kapcsolat, melynek első állomásaként Paulicsek Imréné városi titkár és a Híradástechnikai Anyagok Gyára üzemi szervezetének képviselői látogattak el az érsekújvári gyárba és cserélték ki tapasztalataikat az ottani vöröskeresztesekkei, Surány Károly elnökkel és munkatársaival, a 4 ezer munkást és alkalmazottat foglalkoztató gyár egészségügyi elátásával ismerkedtek. A szociális épületben saját rendelő- intézet működik, négy üzemi rőtábor bővítési munkáit. Már most a Pest megyei KISZ-bi- zottság felhívása nyomán mintegy hatezer óra társadalmi munkával járulnak hozzá a kisvasút felújításához. A hát végén a Mezőgazdasá' gi Szakközépiskola, a Posta és' a Tejipar KlSZ-szervezeté- nek fiataljai dolgoztak Szo- kolyán. A Mezőgazdasági Szakközép- iskola II/B. osztályos tanulói a vasúti talpfák felszedésében és a szállításban segítettek. Szervezeti megfigyelahálézat Nemzetközi madárszámlálás Egykor legendás hírű vízimadár tömegek tanyáztak a magyar vizeken. Az ősállapotban lévő folyók, medrükből kilépve, számtalan lefolyástalan vízgyűjtővel hatalmas mocsárterületeket tápláltak, ideális életteret biztosítva a fészkelő és vonuló vízimadaraknak. Ekkor hódított a dísz- tollgyűjtés^ amely gátlástalan, üzletszerű madárpusztítássá éleződött, hisz a párizsi. New York-i piacokon óriási kereslet volt a dísztollak iránt. A XVIII. században megkezdődtek a vízrendezési munkálatok, melyek során több ezer négyzetkilométeres mocsárterületek száradtak ki. A legkimagaslóbb teljesítmény a Tisza szabályozása volt. Az eredeti 1214 kilométer fo- lyóhosszat 140 átvágással 980 kilométerre rövidítették meg •és a kát partszegályen 3500 kilométer hosszú gátrendszer közé szorították a hatalmas árteret. A vízivad állomány egyre kisebb területre zsúfolódott, amit viszont a vadászok használtak ki. Például a magyar libalövő rekordot 1943. október 29-án Biharugrán egy vadász, hajnali lesben, 200 vadliba elejtésével érte el. A múltban nem méltatták figyelemre a vízivadat, hisz minden beavatkozás nélkül is tömeges zsákmányt adtak, és akkoriban el sem lehetett képzelni, hogy e vízimadár tömegeknek sem kiapadha’at- lanok a forrásai. Mostanában vadászkörökben állandóan visszatérő tárna a vízivad rohamos megfogyatkozása, ami egyszeriben világszerte központi kérdéssé vált. Tekintve, hogy a kérdés sok tízezer embert közvetlenül is érint, olyanokat, akik évi szabadságukat is az őszi liba- és ka- csahúzásokra' tartogatják, és gazdaságilag sem közömbös a vízivad mennyisége, ezért különböző helyi védelmi kezdeményezések történtek, amit hamarosan a Nemzetközi Vi- zivadkutató Szervezet vett kézbe és dolgozta ki a vízivadvédelem hosszútávú, általános irányelveit. Az első legfontosabb feladat a pillanatnyi állomány mennyiségének felmérése, aminek módszerét a Magyar Madártani Intézet dolgozta ki és rendszeresítette — a synchron megfigyelést. Ennek lényege, hogy télen a gyülekező és telelő helyeken összetorlódott réce-liba csapatokat azonos időben számlálják, mert íav sokkal reálisabb helyzetképet kapunk, mint nyáron, amikor az óvatosan fészkelő récék rendkívül nagy területen szétszóródnak. A most már nemzetközivé szélesedett vízimadár számlálás szeptembertől májusig minden hónap középső vasárnapján van, amikor egész Európában, Észak-Afrika egyes részein és Kis-Ázsiában, hatalmas megfigyelohálózatot képezve, a kijelölt helyen tartózkodik minden résztvevő. A külön területekről beérkező több ezer adatot egy központi irodában kiértékelik és ennek birtokában lépéseket tehetnek a jelentősebb telelőterületek védelmében. Nem egyszer előfordult, hogy a nemzetközi szervezet • erkölcsi vagy anyagi támogatásával létesült védett terület ott, ahol egyébként nem lett volna. Hazánkban a vízimadár számlálást a Magyar Madártani Egyesület tagjai végzik. A meghatározott időben a kijelölt helyen tartózkodik minden megfigyelő, hogy számba vegye a pihenő vadrécáket. A váci megfigyelők Sződligettől Verőcemarosig tartják ellenőrzés alatt a Duna-szaikaszt. A legemlékezetesebb számlálás 1976 telén történt, amikor csak a hajógyár alatti Duna- szakaszon mintegy 6 ezer tőkésréce tartózkodott, viszont legérdekesebb 1978 telén volt, ekkor a ritka tengeri füstös- récék soha nem látott tömegben jelentek meg és köztük egy jeges récét is láthattunk. Dénes János A számlálók távcsővel v- iiini I i «á figyelik a madárcsapatokat. Szeretette!, gondoskodással Találkozókon, kirándulásokon Maradandó öröm és élmény körzeti orvos — az egyik nő- j gyógyász szakorvos — és két : fogorvos kezeli a dolgozókat. Saját röntgen és fogtechnikai I laboratórium és hamarosan I automata vezérlésű gyógyszer- tár (a szövetségi köztársaságban hatodikként) teszi teljessé az ellátást. A vegyi anyagokkal dolgozó üzemekben kiterjedt a megelőző egészség- védelem. Legalább évenként, de a munka jellegétől függően gyakrabban is kötelező a szűrővizsgálat Valamennyi üzemrészhez betegszoba tartozik, ahol az esetleg rosszullát- tel küszködőket pihentetik és ha a szükség úgy kívánja, a gyár állandó készenlétben álló saját mentőautóján viszi a beteget kórházba. A vöröskereszteseknek nagy a tekintélye. Ellenőrzéseiket, megállapításaikat komolyan veszik a gazdasági vezetők is. Késő délután a váci vöröskeresztesek elbúcsúztak vendéglátóiktól a tavaszi viszontlátásig. amikor Vácott a hazai üzemegészségüggyel, a vöröskeresztes és véradómozgalom eredményeivel ismerkedhetnek meg. B. Kommunista műszakban Újságok, meghívók készültek A múlt hét utolsó napján szedők, gépmesterek, berakónők és kötészeti dolgozók siettek a Pest megyei Nyomda Dózsa György úti üzemébe. A munkarend szabad szombatot jelzett erre a napra is, mégis a dolgozóknak, több mint 90 százaléka megjelent a munkahelyén. Idén második alkalommal tartottak kommunista műszakot a váci nyomdában, s kora reggel már jelezték Ceglédről, hogy az ottani telephelyük dolgozói is szép számban csatlakoztak a váci kezdeményezéshez. Megkezdődött a munka. A szedőgépeken, ólomsorokba öntötték a Dunakanyar Tájékoztató új számát. A szedőteremben a Pest megyei Szövetkezeti Élet oldalait tördelték, készültek az ügyviteli nyomtatványok. Az ofszet előkészítőben tervezték a november 7-i ünnepség meghívójának szép fedőlapját. A nagy gépteremben készültek a váci, a szentendrei, a gödöllői műsorfüzetek. A kötészet postakönyvek, telefontömbök, s más munkák sorát készítette elő a szállításra. Az irodák dolgozói irattárt rendeztek, s a műszakiak is részt kértek az önzetlen munkavállalásból. A munkaidő után röpgyűlé- sen Tímár József, a nyomdai pártalapszervezet titkára megköszönte a kommunista műszak résztvevőinek a lelkes munkát. P. R. Bőrdíszművásár. Női és férfitáskákat, bőröndöket, nyakkendőket és zsebkendőket mutat be és árusít a Széchenyi utcában a Dunakanyar áruház, az «egykori hentesüzletből előlépett bemutatóteremben, a téli ajándékozási gondok megkönnyítését szolgáló vásársorozat keretében. Ebben a hónapban több idős emberrel találkoztunk járásunk művelődési házaiban. Ünnepre érkeznek. Októberben a gondoskodás, a figyelem, kiemelkedő eseményeként, a Hazafias Népfrontbi- zottságok, a szakszervezetek és a KISZ-szervezetek, öregek napját rendeznek minden községben. Ezek a találkozások tovább erősítik a rendszeres törődést, gondoskodást. Azt szeretnénk, ha az ünnepi öröm a hétköznapokon is meghatározná sorsuk alakulását. Az öregek érdekében széles körű összefogás szép példáival találkozunk járásunkban. Területünkön mintegy 12 ezer idős ember él. Közel háromezerről szervezett formában gondoskodnak. Nyolc községben létesült példás társadalmi összefogással öregek napközi otthona, melyekben igazi otthonra találnak. A községek vezetői sokat tesznek azért, hogy szeretet és gondos törődés vegye körül az időseket. Szervezett ellátás A települések többségében már szűk a 20—30 személyes intézmény. Másutt viszont nem veszik teljes mértékben igénybe a lehetőséget. Az étkezés, az egészségügyi ellátás, a szórakozási lehetőségek (játék, könyv, tv) mellett több helyen hasznos munkát is végeznek az otthonok lakói. Szobon filmvetítések, színházi előadások, Nagymaroson kirándulások teszik színesebbé a napi programokat. A szocialista brigádok, az iskolák tanulói gyakorta felkeresik az otthonokat. Figyelmességükkel örömet okoznak sokszor egyedül élő magányos embereknek. Néhány helyen gondot jelent a vasárnapi étkezés. Verőcemaroson megoldották, szükséges, hogy másutt is megfelelő intézkedéseket tegyenek a megoldásra. Mintegy 100 idős korú házi szociális gondozását 69-en vállalták a járásban. A tanácsok rendszeres szociális segélyben több mint 300 idős embert részesítenek. Hétszáz esetben kaptak rendkívüli segélyt a rászorulók. Teljesen térítésmentesen gyógyszerellátásban 529-en részesülnek a járásban. Idősek hete Nem készül statisztika a gondozás számos más formájáról. Az úttörőcsapatok rendszeresen felkeresik az időseket, segítenek a ház körüli munka elvégzésében. Jelentős azoknak a vöröskeresztes aktíváknak a száma, akik munkájukban különös gondot fordítanak az idős emberekre. Ebben a hónapban a Közlekedésbiztonsági Tanács és a Vöröskereszt járási szervezetei megszervezték az idősek hetét a közlekedésben. Minden öregek napközi otthonában előadások hangzanak el a közlekedésről. Sokasodnak a gondolatok, a lelkesedéssel szex-vezett akciók. Az a törekvésünk, hogy járásunk minden idős emberét a család, a társadalom szeretete, gondoskodása vegye körül, örülünk annak, hogy számuk növekszik, egyre többen kapnak nyugdíjat, így az idős komákkal való törődés egyre inkább nemcsak az anyagi támogatásban, hanem a gondozásban, a gondoskodásban merül ki. A folyamatos törődés teremti meg bennük a biztonság érzését, azt, hogy számítunk rájuk, hogy fontosak számunkra, s éppen ezért maradandó örömet, nagyon szép jelent igyekszünk teremteni valamennyiüknek. Princz Lenke a járási pártbizottság osztályvezetője M© WEMBER 2-3 G Árusítással egybekötött bőrdíszmű-kiállítást rendezünk Vácott, a Széchenyi utca 3. szám alatt A LEGÚJABB FAZONÚ DIVATTASKÁK, BEVÁSÁRLÓTÄSKÄK ÉS AKTATÁSKÁK NAGY VÁLASZTÉKA VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓINKAT. Néhány cikk az áruválasztékból: Női divattáska 185 Ft Női bevásárlótáska 359 Ft Férfi aktatáska 339 Ft Női divatsál 65 Ft )