Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-30 / 254. szám

Á PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁPÁS ÉS CE6L XXIII. ÉVFOLYAM, 254. SZÁM 19*9. OKTÓBER 30., KEDD Ellenség: az ajtó rése Melegei száffífé távvezetékek A lakók segíthetnek takarékoskodni Cserjékkel, bokrokkal köz­refogott épület áll Cegléden a Károlyi lakótelep házsorai közt, mint valami kis sziget. A tömbfűtőmű épülete. Műsza­ki bázis ez, télen-nyáron me­leg vizet szolgáltat egy sereg lakásnak, a fűtési idény kez­detétől pedig családi ottho­nok melegéről gondoskodik. A városban néhány évvel ez­előtt nemhogy a távfűtés: a gázkonvektoros fűtés is nagy szó volt. Gázzal egyre több családi háznál fűtenek, amer­re a vezeték elhalad. Ahol le­hetett, az emeletes épületek­ben is kicserélték a cserép­kályhákat gázkonvektorokra. Az első, távfűtött épület Ceg­léden a három, Kozma Sán­dor utcai tízemeletes volt. 1972-ben termokonténer szol­gáltatta a meleget az ott le­vő, 150 lakásnak. A tömbfűtőmű most 1090 lakás fűtéséről és meleg­víz-szolgáltatásáról gon­doskodik. A három, nagy teljesítményű kazán 10 millió kalória hőt ad. 40 százalékkal több ez, mint az öt évvel ezelőtti mennyi­ség. A tömbfűtőművet leg­utóbb tavaly bővítették, hogy feladatát elláthassa. Hozzá tartoznak a lakótelepet a vas­útvonal felől lezáró tízemele­tes házak, a Kossuth Ferenc utcában épült új lakások. Ide fog tartozni az iskola, amely­nek látványos építését a Rá­kóczi úton járók gyakran szemlélik. A városfejlesztési tervekben szereplő és a lakó­telepen épülő szolgáltatóház és ABC kisáruház melegvíz- és hőeirátásáról is itt gon­doskodnak majd. Megállás nélküli, folyama­tos üzem ez. Éjjel-nappal, té­len-nyáron dolgoznak a gé­pek, a gázfűtésű kazánok. Ha vége a fűtési idénynek, meleg vizet akkor is adni kell. A felújítás, karbantartás, ellen­őrzés szinte állándó munka. A szakmát értő, összetartó, fe­gyelmezett csoport dolgozik itt. Vannak köztük segéd- és betanított munkások, fűtők és ssgédfűtők, fűtés- és villany- szerelők. A tömbfűtőmű mű­szaki állapotáról, az ide tar­tozó, vízzel és meleggel ellá­tott házakban az „alközpon­tokról”, a vezetékek kisebb- nagyobb hibáinak megszün­tetéséről ők gondoskodnak. A városban ez az egyik olyan munkahely, amelyet legjobban érint az energia­takarékosság. Nem mindegy, hogy mennyi gázt, elektromos áramot hasz­nálnak fel. Viszont az, hogy hogyan gazdálkodnak, a fo­gyasztóktól is függ. Sok mil­lió forint az éves költségterv. Az a térítés, amit a lakosság fizet a szolgáltatásért, ennek csak egy része. A fűtéshez, melegvíz-szolgáltatáshoz az állam is segítséget ad. Mint a tömbfűtőműben el­mondták : a hőmérsékletet, melyet biztosítaniuk kell, ren­delet határozza meg. Ez reg­gel 8 órától este 20 óráig 20 Celsius-fok lehet, ezután csök­kentik, de reggelre kelve is­mét ennyinek kell lennie. Szi­gorú az elszámoltatás, adott hőfoktáblázat szerint kell dol­gozniuk. A szabadban a hő­mérsékletet valóságos kis me­teorológiai állomáson mérik, s ehhez igazodnak a hőszolgál­tató automatikák. A fűtőmű a diagramok ismeretében mindig „hoz­zátesz” inkább, mint el­venne a hőszolgáltatásból. Tudják, hogy sok kisgyerekes család él a távfűtött lakások­ban. Meleg vizet az előírás szerint 40 Celsius-fokosat kell adniuk — tehát meleget, nem forrót. Amint a fűtés megkezdő­dik, rendszerint a panaszok is megindulnak. A távfűtött há­zak lakói keveslik a szoba me­legét. Az előírástól eltérni nem lehet —, viszont, ha kö­rülnéznének a panaszosok ott­honukban, ha többet törődné­nek a nyílászáró szerkezetek­kel, gondjuk lenne az ajtók, ablakok réseinek tömítésére, hogy ne szökjön a meleg, so­kat segíthetnének saját ma­gukon. Melegebb lenne ott­honuk. Kihasználatlan szolgáltatás Van, de nem tudnak réla Inkognitóban működik a lakásszerviz Szinte hihetetlen napjaink­ban, hogy egy szolgáltatással foglalkozó gazdálkodó szerv vezetője arról panaszkodik, nincs elég munkája a lakos­sági szolgáltatásra hivatott dolgozóinak. Ha ezt az ágaza­tot emlegetjük: szolgáltatás, azonnal a szűk kapacitás, a hosszú vállalási idő, az elér­hetetlen mesterember jut ezünkbe. A várospolitikai fó­rumon nemrég valaki feltette a kérdést: miért nincs lakás- szerviz Cegléden? Ezzel a kér­déssel szinte a választ is meg­adta az említett vezetőnek: hogy volna munkája a lakás­szerviz szolgáltatással foglal­kozó szövetkezeteknek, ha nem is ismerik az emberek? Nem inkognitóban indította meg működését a Pest megyei szövetkezetek társulásával ki­alakított új szolgáltatási forma Cegléden 1978-ban. A Pest megyei Hírlap hasábjain több híradás jelent meg erről a kezdeményezésről, de tartal­mában nem jutott el a leen­dő megrendelőkig. A szolgáltatóházban, a Stylus Faipari Szövetkezet bemutatótermében rendezte be felvevőirodáját a két mű­ködtető, a Vasipari, Elektro­mos, Műszerész Szövetkezet és Ceglédi Járási Építőipari Szö­vetkezet. Az idén júliusban megnyitott felvevőiroda mun­kája azonban igen csekély volt eddig, pedig a lakásszer­viz fogalomkörébe tartozó va­lamennyi szolgáltatótevékeny­séget vállalják. Bejelentés alapján megszervezik a teen­dőket, esetleg többfajta mun­ka összehangolásával is. ,A próza Petőfije" volt Tömörkény Istvánra emlékezve író, régész, néprajzkutató, igazgató OKTÓBER múzeumi hónap. Emlékezzünk ebből az alka­lomból Tömörkény István író­ra, aki Cegléden született, de mindig szegedinek vallotta magát. Nevéhez legendák fű­ződnek, tudjuk, hogy nagy író volt, de azt, hogy néprajzku­tató és régész is volt, már ke­vesen tudják. A Magyar Néprajzi Társa­ság aránylag későn, 1911-ben vette fel Tömörkényt a céh­beli etnográfusok közé és ez­zel tulajdonképpen önmagát tisztelte meg, mert a pályája delelőjén álló író, Tömörkény életműve ekkor már a szegedi népismeretnek kimeríthetetle- nül gazdag forrása volt. Nem­csak szépírói alkotásaival, ha­nem a múzeum néprajzi tárá­nak országos jelentőségűvé fejlesztésével. Tömörkényt, aki kezdetben a szerkesztőségi asztal mellett dolgozott, második szülőváro­sa, Szeged, később olyan hely­CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Elveszett egy nőstény kopasz farú (hátú) da- rabfarkú fekete puli- kutyám. .Megtalálója jutalomban részesül. Ivicz Gyula, Cegléd III. kerület Jászberé­nyi út 3. szám. _____ El adnám vagy elcse­rélném Cegléd, Kos­suth Ferenc utcai 2 szoba, erkélyes, I. emeleti szövetkezeti lakásomat kertes csa­ládi házért. Részletes tájékoztatást csak le­vélben! megkeresésre adok. Érdeklődő le­velet: „Csillag 109 976” jeligére kérem a Hír­lapkiadó Vállalat ki- rendeltségére Cegléd, Postafiók 29.__________ Ga rázs eladó Fáy la­kótelep mellett, Ér­deklődni bármikor: Cegléd I. kerület Jó­zsef Attila utca 2. Krausz. Eladó 770 négyszögöl szőlő (két részben meg­osztva is) az öregsző­lőben, Közép úttól kb. 30 méterre a Mezőker- raktár mögötti dűlő­ben. Érdeklődni lehet: Cegléd IV. kerület Bede utca 7. szám alatt. Eladó azonnal beköl­tözhető kétszobás szö­vetkezeti lakás és két­szer 300 négyszögöl szőlő épülettel, 10 percre á városhoz, valamint vezetékes gázhoz konyhai gáz­fűtőtest. Érdeklődni lehet: Cegléd, Csator­na utca 10. Tanya eladó sürgősen közel a városhoz, kö­ves úthoz. Jószágtar­tásra is'alkalmas. Ér­deklődni lehet: Aranyi Lajosnál, Cegléd XIV. kerület (Jászberényi út), Kemács telep 23. szám. _________________. Kü lön bejáratú búto­rozott szoba középko­rú vagy idősebb nő­nek kiadó. Cegléd, összekötő út 47. Fiatal házaspár egy gyermekijei eltartási szerződést kötne la­kásért. Cím: Cegléd, Tulipán utca 25. szám. Pedagógus házaspár albérletet keres für­dőszoba- és konyha­használattal. Értesítő levelet „Sürgős 109 980” jeligére kérjük a Hír­lapkiadó Vállalat ki- rendeltségére Cegléd, Teleki utca 30. Bontásból faanyag és tégla eladó. Érdek­lődni lehet: Cegléd, Molnár utca 17/a. szám. ___________ Há romszobás örökla­kás OTF-átvállalással ' eladó. Megkeresést „Tavaszi költözés 109 937" jeligére kér­jük a Hírlapkiadó Váll. kirendeltségére Ceg- léd. Postafiók 29. Beköltözhető ház 5T- adó. Cegléd, Üj utca 16. szám._______________ El adó ház 250 negy- szögöl portával. Ér­deklődni Cegléd II. kerület Külső Kátal út 6. szám.__________ El adó két szoba össz­komfortos, erkélyes szövetkezeti lakás, alatta fűtött garázzsal és 400 négyszögöl hob­bitelek bekerítve, 2 fúrott kúttal, faházzal. Esetleg elcserélném kertes családi házra. Érdeklődni lehet: 17 órától: Cegléd, Kos­suth Ferenc utca 44. IV. lph. Jancsó Zol­tán. Eladók: ezerjó gyöke­res vessző és ősziba­rackfák. Cegléd, Des- sewffy utca 16. re állította, ahol erős népzaj- zi érzékét tudatossá fejleszt­hette. Előbb őrévé, majd igaz­gatójává választotta Somogyi könyvtárnak és városi mú­zeumnak. Ekkor gondja volt rá, hogy néprajzi gyűjte­ményt állítson föl városa mú­zeumában. ígj' írt a múzeum­ról: „A muzeális közgyűjte­mény arra való, hogy tanít­son. A múzeumi közgyűjtemé­nyekre nemcsak azoknak van szükségük, akiket már hazul­ról elláttak ízléssel és tudás­sal. Inkább van szükségük reá azoknak, akik otthon ezekből semmit sem kaphattak. Ebben az értelemben a múzeum: a felnőttek oktatása.” A NÉPRAJZI GYŰJTE­MÉNY fénykora Tömörkény igazgatóságának idejére esett. Kiválóan sikerült a néprajzi kiállítás, ahol a külvárosok és tanyák népe sűrűn megfor­dult és csakugyan otthon érez­te magát benne. Sem a régészet, sem a nyel­vészet és néprajz nem volt ta­nult mestersége, mégis mind­három területen értékes meg­figyeléseket hagyott hátra, írt az Etnographiába és az Archeológiái Értesítőben meg­jelent 20 ásatási jelentése. De érdeklődését már a szakcik­kek megjelenése előtt is szá­mos novellája tükrözi: A kincs a földben (1901), A föld alól (1901), Fináncok és ősma­gyarok (1902), Tanyai képek (1902), Régi idők kedvelői (1904), Paraszti régész (1913), Temetések rendje a szegedi határban (1905), Régi pénzek, régi eszközök (1914). írásai­nak és a tanyákon az ásatá­sok alkalmával folytatott be­szélgetéseinek megvolt a hatá­sa és valóban az ő érdeme, hogy a szegedi tanya népével meg tudta értetni, mi az a régészet. OLYAN PONTOSAN ra­gaszkodott a valósághoz, mint egy néprajzi gyújtó. A magyar irodalomban övé a legrealisz­tikusabb parasztkép. Művei­nek erősen etnográfiai jellege van, az ő formája a rövid jel­lemző rajz lett. Mikszáthtól indult ki, s nem is távolodott el mesterétől. Elsősorban hi­teles akart lenni, a valóság­hoz hű maradni. Móra a „próza Petőfijének” nevezte. Bizonnyal nem csupán azért, mert az alföldi táj bensősé­ges ismerője volt, hanem a nép iránti szeretete és ihle- tettsége miatt is. Nagy Varga Vera Cegléd a hazai lapokban Ez a korszerű szolgáltatási forma jövőbeli életmódunk, igényeink megelőzése. Hozzá­szoktat bennünket ahhoz, hogy életvitelünkhöz mind maga- sabbrendű szolgáltatásoknak kell tartozniuk és. a megren­delő kívánságlistáját egy szer­vezői háttér egyezteti és haj­tatja végre. Egy komplett la­kásfelújítás elvégeztetéséhez például helyettünk állítják össze a szakemberek listáját, hangolják össze munkavégzé­süket, a központifűtés-szere- léstől a felújított, esetleg át­alakított lakás kife3tásáig. A vasipari szövetkezet már ebben az évben négy személy­ből álló részleget szervezett a lakásszerviz körébe tartozó megrendelések kielégítésére. Talán kevesen tudják Ceglé­den, hogy ez a részleg vállal­ja a hálózati villanyszerelé­sen, épületgépészeti munká­kon, központiíűtés-szerelésen kívül tv-antennák, kerítések, kapuk, fűtőolajtartályok ké­szítését is. Az építőipari szö­vetkezet jelenleg biztonsággal tudja teljesíteni a bádogos, vízvezeték-szerelő, lakatos szakmakörbe tartozó megren­deléseket. Kőműves- és festő­kapacitásukat még ebben az évben teljesen lekötik az új építési munkák, de a jövő év­tői önálló részleg vállalja az építőipari javító, karbantartó munkákat. A lakásszerviz társulás által nyújtott kedvez­mény például, hogy aki meg­rendeli lakásának táji festeté- sét, annak a teljes kifestés mellett ingyen felcsiszolják a parkettáját. Ez a kedvezmény december 15-től március 5-ig érvényes. A két szövetkezet több rész­legének tevékenységét össze­hangolt munkába bekapcsol­ták a K'OSZ-t is. Mind a la­kosságnak, mind a kisiparo­soknak kedvező ez a megol­dás, hiszen egy megrendelés gyors kielégítéséhez kisiparost is igénybe vehet a társulás, amennyiben a szövetkezetek nem tudják kellő határidőre vállalni a feladatot. A tanácsülés nemrég tár­gyalta a lakossági szolgáltatá­sok helyzetét, s ennek az elemzésnek egyik megállapítá­sa volt, hogy — az országos helyzethez hasonlóan — az építőipari javító, karbantartó szolgáltatás kapacitása marad el legjobban az igényektől. A lakásszerviz igen korszerű formában biztosíthatja az el­maradottság felszámolását. 1930-tól az építőipar teherbí­rása alkalmas lesz a komp­lex igények kiel égi tésére. A jelenlegi feladat annak eléré­se, hogy az emberek ismerjék meg és vegyék igénybe a meg­rendelő irodát és magát a la­kásszervizt. Ennek feltétele vi­szont az, hogy tudomást sze­rezzenek róla, hányféle mun­kára fogadnak el megrende­lést a szakemberek. Sárik Jánosné Tudományos tanácskozás Vízfiiggöny alatt Új eljárás a tsz-ben A Magyar Agrártudományi Egyesület városbeli csoportja és a Magyar—Szovjet Barát­ság Tsz november 2-án, pén­teken délelőtt fél kilenctől Hajtatás vízfüggönyös fólia alatt címmel tanácskozást és bemutatót tart. A tsz növény­házi kertászratóben dr. Somos- András akadémikus, a Kerté­szeti Egyetem Zöldságtermesz- tési Intézet igazgatója A vízfüg­gönyös fólia alatti hajtatás je­lentősége és jövője a kertészeti termelésben című előadása hangzik el. Gráf Antal, a szö­vetkezet főkertásze a helybeli tapasztalatokat ismerteti, Bu­sa József energetikus az ener­gia megtakarítás lehetőségeiről szól. Az előadások után a szak­emberek megtekintik a közös gazdaság tízezer négyzetméter alapterületű vízfüggönyös- é\. •ugyanekkora termálvízzel fű- tött fóliatelepét. Kabátok valódi és műirhából Cegléden a Ní­vó Ruházati Szö­vetkezeiben — a Szegedi Ruhaipari Szövetkezeitől kö­tött együttműkö­dés értelmében — rátértek a valódi irhakabátok gyár­tására. A sor ozat­gyártás előtt a szövetkezet mo- delltermében el­készítették a min­tadarabokat. A felső képen: Kö­kény Ferencné és Veres Károlyné a sző rmedí5zí lése­ket igazítják. Az új termék mellett a hagyo­mányos műirha kabátokat is gyárt­ják. Az alsó ké­pen : munka köz­ben a Május 1. szocialista brigád. Ifj. Fekete József felvételei A Szolnok megyei Néplap szeptember 23-i száma a váro­sunkban rendezett Ceglédi ősz rendezvénysorozattal kapcso­latban közölt cikket. ★ Az MHSZ Élet október 1-i számában a Cegléden rende­zett Vezess kiválóan! verseny döntőjéről jelent meg riport. ★ Az Űj Tükör október 7-i száma a ceglédi Magyar— Szovjet Barátság Tsz közmű­velődési bizottságának munká­járól tájékoztatja az olvasó­kat. ★ A Dél-Magyarország október 9-i számában írta, hogy Papp György szegedi grafikusmű­vész nagy sikerrel mutatkozott be a Ceglédi esz keretében rendezett, a IV. országos kis- grafikai kiállításon. ★ A Magyar Nemzet október 11-i száma dr. Bíró János ceg­lédi olvasó hozzászólását kö­zölte, a magányos, tanyán élő öregek gondozásának megszer­vezésével kapcsolatban. ★ A Népszava október 17-i szá­ma a közúti járművek műsza­ki vizsgára való bejelentésé­nek egyszerűsítéséről adott hírt. közölve, hogy vizsgahely a fővárosban és Cegléden is lesz. M. E.

Next

/
Thumbnails
Contents