Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-28 / 253. szám
M AG AZIN 1979. OKTÓBER 28 •x'x'ííx I •IviÄ'Xv! VciíNCCrI1 X*X> j! Cukortermelésünk tegnap és ma Beszélgetés Nagy Lászlóval, a Cukoripari Vállalatok Trösztjének vezérigazgatójával Emlékszünk? Néhány esztendeje még azon keseregtünk, hogy dollármilliókat kell költenünk cukorimportra. Az 1970 és 1976 közötti időszakban ugyanis nem kevesebb mint 800 ezer tonna cukor importjára kényszerültünk. Ebben az időszakban kezdődött meg a cukorrépa termelésben az áttérés a kéziművelésről, a gépesített, iparszerű termelésre. Ezt a folyamatot gyorsította meg a párt X. kongresszusának a határozata, hogy az ország cukorrépaszükségletét döntően hazai termelésből kell kielégíteni. Mi történt a határozat óta? A cukorrépatermelés helyzetéről, az idei feladatokról és jövő terveiről beszélgettünk Nagy Lászlóval, a Cukoripari Vállalatok Trösztjének vezérigazgatójával • Hol tartunk, meddig jutottunk a cukorrépatermelésben? — Kezdjük a végeredménnyel: már 1977-ben elértük a kitűzött célt, a mezőgazdasági üzemek annyi cukorrépát és olyan minőségben szállítottak a cukoriparnak, hogy a gyárak 448 ezer tonna cukrot gyárthattak — válaszolt a vezérigazgató. — Ilyen mennyiségű cukor előállítására a hazai cukoripar történetében addig, még nem volt példa. Ez a mennyiség a kubai cukorimporttal kiegészítve, teljes egészében fedezte az ország cukorrépaszükségletét, sőt még tartalékolásra is jutott. Tavaly ismét sikeres évet zártunk: a cukortermelés meghaladta az 500 ezer tonnát, ez a mennyiség pedig 200 ezer tonnával több mint ameny- nyit 1975-ben termeltünk. Ez az eredmény figyelemreméltó, s az érdem elsősorban a mezőgazdasági nagyüzemeké, amelyek együttműködve a cukorgyárakkal, vállalták az újnak, az ismeretlennek a kockázatát. Ennek eredményeként sikerült rövid, idő alatt megváltoztatni a cukortermelés teljes technológiáját. Mindez természetesen nagyon sok pénzbe,, fáradságba, szellemi erőfeszítésbe került, hiszen nem kevés új tudásanyagot kellett átvinni a gyakorlatba, és nagyon sok százmillió forintot követelt az új fajták, gépek, vegyszerek beszerzése, bevezetése a termelésbe. . Mindenesetre rövid néhány év alatt alapvető változás következett be a termelésben, többszörösére növekedett ennek a fontos ipari növénynek az üzemi mérete, kialakult a termesztés új, korszerű technológiája, sikerült megteremteni a termelésben a technika működtetésének műszaki és szervezési feltételeit. • A nagyüzemek a megmondhatói, hogy minlez rendkívül sok gonddal, problémával járt. Különösen az okozott nagy nehézségeket, hogy a termelés növelésével egy időben rendkívüli mértékben leromlott a répa minősége, a gyárak az addig megszokottnál sokkal kisebb cukortartalmú répát kaptak feldolgozásra. Miként sikerült ezeken a gondokon úrrá lenni? — Valóban nehéz faladat volt a termelés minőségi színvonalának a javítása, a cukorrépa beltartalmi értékének a növelése. Volt olyan esztendőnk is, amikor a répa cukortartalma még a 13 százalékot sem érte el, s ez rendkívüli mértékben megdrágította a cukorgyártást. A mezőgazdasági üzemekkel a gyárak, a kutató intézetek, legfőképpen pedig a termelési rendszerek közösen, esztendőkön át dolgoztak azon, hogy a mennyiségi fejlődéssel egy- időben a minőség is javuljon. Egyszóval mindenki megértette a fő célt. hogy nemcsak a vetésterület növelésével lehet a cukortermelésünket fokozni. Legalább annyira fontos a termelési színvonal. a cukorrépa beltartalmi értékének a növelése, a tárolási, a feldolgozási veszteségek csökkentése. Elmondhatom, hogy ebben a munkában nagyon jó együttműködés alakult ki a cukorgyárak és a mezőgazdasági üzemek között. Ez a kapcsolat segítette a termelés új technológiájának a kialakítását .és azt is, hogy most már harmadik esztendeje észrevehetően javul a cukorrépa minősége is. Nem kis eredmény az sem, hogv a mezőgazdasági üzemek ismét azt mondják, hogy a cukorrépa termesztése megfelelő jövedelmet nyújtó ágazata lett a mezőgazdaságnak. A cukorrépatermesztés mennyiségi és minőségi stabilizálódási folytán lehetségessé vált, hogy az előző évekhez képest, mintegy 10 százalékkal csökkentsük a cukorrépa termőterületét. Az idén például mintegy 110 ezer hektárról takarítják be a nagyüzemek a répát, a tavalyi 122 ezer hektárral szemben. A termőterület csökkentése elsősorban a kedvezőtlen adottságokkal rendelkező, és a gyengén gépesített, rossz hatékonysággal termelő üzemekben vált szükségessé. • A cukorgyárak már javában dolgozzák fel az idei répát. Vajon hogyan sikerül az idei kampány? — Az idén valamivel később kéz- dődött meg a cukorgyártási idény, mint a korábbi években. Így tehát valamivel érettebb répát kapnak a kezdeti időszakban is a cukorgyárak. Azért is kezdhettük ebben az évben később a cukorgyártást, mert az idén már munkába állhatott az új Hajdúsági Cukorgyár. Remélhető, hogy az első feldolgozási idényben az új gyár legalább 250 —300 ezer tonna répát fel tud dolgozni, ezzel is csökkenti a többi gyár terhét. így az egész cukorgyár- ’tási kampány a korábbi 130—140 napról az idén 110—116 napra rövidül le. Az új gyár egyébként a későbbiek során évente 600 ezer tonna répát képes majd feldolgozni. Az első évben természetesen nem várhatjuk, hogy ugyanannyit termeljen, mint amennyit a későbbiek során teljesíteni tud. — A néhány hete érkező cukorrépa-szállítmányokat már feldolgozták a gyárak, s ebből megállapítható, hogy az idei cukorrépa mind a gyökértermés, mind a cukortartalom szempontjából jónak mondható. A gyárak és a répatermelő gazdaságok jól felkészültek az idei szezonra. Mindenütt idejében, írásban rögzítették a répa szedás-é- i.oafe.,,4? .átadásának ütemét. ?nnek lényegé, hogy a feldolgozás ” el'áő időszakában csak annyi répát takarítsanak be és adjanak át a gyáraknak, amennyit azok néhány napon belül fel tudnak dolgozni. Most már gyorsabb ütemben szedhetik a gazdaságok a termést, természetesen akkor is az előírt megállapodások szerint. A gyárak az átadás időpontjától függő térítést fizetnek a mezőgazdasági nagyüzemeknek. Visszatérve a cukorrépatermesztés helyzetére, el kell azt is mondanom, hogy néhány gyenge láncszeme még ma is van a kialakult termesztési technológiának. Ilyen például az egyelés nélküli termelésnél a tőszám- egyenetlenség a nem eléggé tartós vegyszerhatás miatt a nyári gyo- mosodás, a nagy betakarítási veszteség. A mezőgazdasági üzemek elegendő betalcarítógéppel rendelkeznek ahhoz, hogy egyéb munkák mellett a kívánt ütemben betakarítsák és átadják répatermésüket. m Ha már a vitákat említette, az új átvételi rendszer nem szaporítja-e a viták számát? Hogyan vált be eddigi tapasztalataik szerint a répa cukortartalom szerinti minősítése? — Mint ismeretes, az idén elsőízben új felvásárlási, átvételi rend lépett életbe. Ennek lényege, hogy most már nem csupán a súly, hanem a súly és a cukortartalom együttes figyelembevételével történik a répa felvásárlása. Az objektív minősítés pedig éppen abban segít, hogy csökkenjen a minősítéssel kapcsolatos viták száma, és a mezőgazdasági üzemek érdekeltté legyenek téve a jobb minőségű cukorrépa termesztésében, átadásában. Az új felvásárlási, átvételi rendszer bevezetésére a szükséges előkészületeket idejében megtették a gyárak. A termelő üzemek idejében megismerték a cukortartalom szerinti átvétel rendszerét, idejében megkapták hozzá a szükséges információkat, s jól tudják, hogy a jobb minőségű répáért többet, a kevesebb cukrot tartalmazó répáért pedig kevesebbet kapnak. Érdekük tehát kitűnő bel'tartalmú nyersanyagot szállítani a gyáraknak. A minőség szerinti átvételi rendszerre való felkészülés és nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogv elmondhatjuk: most már harmadik éve kedvezően alakul, javuló tendenciájú a répa cukortartalrnal Ennek köszönhető, hogy 'tavaly például a répa cukortartalma átlagosan meghaladta a 15,7 százalékot, s nagyon reméljük, hogy az idén is hasonló eredményt érünk el. A termelő gazdaságokkal való szoros együttműködés mindenesetre biztosítékot nyújt arra, hogy az idei cukorgyártási szezont január 10—15. körül zökkenőmentesen zárjuk. Ehhez azonban megfelelő együttműködésre van szükség a betakarításban, az átvételben, a szállításban. A gyárak kielégítően felkészültek az idei kampányra, a karbantartások és a tervezett beruházások határidőre elkészültek. Fontosnak tartjuk azonban azt is. hogy a cukorgyártás során keletkezett melléktermékek kellőképpen hasznosuljanak. Végezetül arról is beszámolhatok, hogy hazánkban a cukorellátás zavartalan. Kedvezőnek tekinthető, hogy a korábbi évekhez képest nőtt a fogyasztói csomagolású termékek mennyisége és részaránya. A csomagolással azonban nem mindig vagyunk elégedettek. Ezért fontos feladatunk a 'továbbiakban a csomagolás javítása. Cs. F. Juhász Kurucz D. István festménye Lehctel te még juhász... Fölötte csak a matjas éö... Odalent hitvány volt a legelő, ide húzódtak föd a Zengő oldalába az állatokkal a hodálytól. Délelőtt hullott valami kis eső, egyébként semmi különös esemény nem történt. — Túlságosan is gyorsan esznek, mintha sietnének valami elől — vélte Kelemen László, aki az imént vette át fiaitól a juhokat. — Változik az idő, ez már bizonyos, Éjiéi tizenegy óra tájija^ valóban szállingózni kezdett a hó, később egyre nagyobb pelyhekben esett. Sejteni engedte már, baj lesz. Feltámadt a szél, isten tudja honnan nagy hideget hozott. — Csak nem fagyok meg ezzel a temérdek birkával?! — próbálta hetykén felfogni helyzetét. Bár tudta, ha tüzet nem rak, az imádság sem menti meg így egy szál esőköpenyben. — Kell, hogy valahol száraz füvet leljek. Ha a tíz körmömmel is kaparom végig ezt az átkozott domboldalt. Egy sűrű bokor tövében fölfedezte, amit kutatott: az avar védelmében szénára akadt. — És ha nem sikerül? Ha a gyufától mégsem lobban lángra a tűz? — ágaskodott benne a kétkedés. — Papírra van szükség. — Benyúlt a belső zsebébe, s óvatosan, hogy a hótól védje, üres cigarettásdobozt húzott elő, keskeny szeletekre szaggatta. Aztán fohászkodott egy kiadósat és köpenye szárnyát az apró máglya fölé tartva végigrántotta a gyújtó foszforos fejét a skatulyán. — Ég! A mindenségit, ég! — kiáltott fel, a csak akkor vette észre, hogy a dermesztő hideg ellenére ve- rejtékes a homloka. Később, amikor a vastagabb fahasábok is fölizzot- tak, megnyugodott. Máskor is, ha kihajtott, szeretett a régi dolgokról gondolkodni. Most azonban, szorult helyzetében, szinte megrohanták az. emlékképek. Az apjára gondolt, aki kétszer nősült. Az első felesége — a háború előtt — egy marhakereskedővel Amerikába szökött. A hír Csarodán érte utói. A szomszédok üzentek: Gyuri bácsi, jönne bár haza, mert a két leányka egyedül maradt, s rí az üres laká-ban. De más meglepetés i.s várta odahaza Kelemen Györgyöt: a kikapós feleség mind az ezerötszáz birkát eladta. A falkából csupán' annyi menekült meg, amennyit egyik bojtárja a foglalás előtt a hátsó kert fö’dvermábe lökött: tán száznál is kevesebb. A második asszony hét gyermeket szült neki, s a fiúk — a szegénység kényszere folytán — mindannyian bojtárnak szegődtek. Kelemen László sem tehetett másként: tizenkét évesen a más kenyerén élő- dött. Először Dombrádon, Nagy Andrásnál. Télen-nyáron a határt járta. Szentmihálytól Dömötörig távol volt. Napoal paraszti munka, éjjel a legeltetés. Délben aludt pár órát. Aztán miért? Húsz juhtaríá- sért, sajátért, négy bárányért, s valami kosért. Egy hétre kiló szalonna, levél tészta, húsz szem krumpli. Ennyi járt. Mégis megfogadta, amíg él, a juhokat el nem hagyja. Pásztorkodásra született, ebben nőtt fel. Talán a legelőn gabalyította az apja? Nem lehet az efféle dolgoktól elszakadni. Hiába a háború is, amint elült a fegyverropogás, újra kezdte a juhászkodást. A felszabadulás után végre a maga gazdája 'letf^ m&g'is' Házásö- dott. Jöttek egymás után a gyerekek: öt fiú, s egy leány. Gyakran a subája alatt a karján utaztatta a pulyát. Az is megtörtént vele, hogy egy ismerős asszony vette a keblére a kicsit, akinek az övével egyidős magzata volt. Mert, hogy a feleségének arrább, a városban akadt dolga. így ment ez akkoriban. Az ötesztendős Pista utána szökött a határba. Az erdők alatt jött, amerre őt sejtette. Valamelyik bojtár vett .gyanút, s kérdezte meg, ki fia vagy? Pista csak hallgatott ott nagy csizmásán. — Hogy hívnak hát? Semmi válasz. — Na eridj, térítsd gyorsan a falkát, láthatod, a kárban jár! Erre már figyelt az ebadta, s futott a nyáj után. Az asszonya mindenben jő társa lett. Sokat vállalt. Ha úgy jött, éjszaka sütött kenyeret, meszelte ki a konyhát, amikor aludtak a gyerkőcök. A nyájat megosztva őrizték. Pedig a házassága előtt szegény majd azt sem tudta, mi is az a birka. (Dohányos volt az apja, rátarti ember.) Szó ami szó törtek magukat eleget. Csoda hát hogy a háború után három évvel házat vettek. Ha kicsit is, lakás volt az, rendes és saját. Aztán mondogatni kezdték a szövetkezetét. — A fene ott egye meg, úgyse ér az ide. Legfeljebb jövőre. De tévedett. Még azon az őszön tudomására hozták: a birka ugyan maradhat, de legelő az nincs, egy négyszögöl sem. — Ezt jól kieszelték a szentségit — káromkodott tehetetlenül. Éhen nem maradhatott a jószág, eladták hát a közösnek a sok juhot. Bagóért. János fia hajtotta a majorba őket. Neki nem volt hozzá szíve. — Édesapám, az elnök azt mondta, hat juhot azért tarthatunk — próbált a rossz mellé valami jó hírt tenni a nagyobbik gyerek a tsz-udvarból megérkezvén. De fejét szégyenkezve horgásztattá le. Kezében riadtan szólaltak meg az elárvult kolompok. Csak az anyja vigasztalta, inkább a reményt éb- resztgetve, mint a jövőben bízva. — Lehetel te méz juhász, fiam. Idáig ért Kelemen László elmúlt dolgok közt jártában, amikor észrevette, elállt a hóesés, elcsendesült a szél. A hajnalban fehér sivatagot pillantott. — Az a tölcsérféle! Az alatt a szamaraiéi lesz! Annak a forró levegője formázta ki a krátert — lelkendezett a juhász. A kötőfékbe kapaszkodva, üggyel-bajjal, kici.bakol- ta az állatot. A mozgást a fagyottnak hitt birkák is megneszelték. Megindult a hó, juhsorok bújtak elő a vastag lepel alól. Egy idő után a faluba is lelátott. Valami feketás pontok haladtak a vakító fehérségben fölfelé. A gyerekei voltak azok. Most ijedt meg; igazán! Mi lesz, ha letérnek az útról, s a szakadékba zuhannak? Ahogy a tarkán kifért kiáltozni kezdett. — Csak az ösvényen gyertek! — Furcsán puffantak a figyelmeztető szavak a puha-pihe tájon. Azok ott a völgy alján láthatóan ujjongtak apjuk láttán. — Megvan, nem fagyott oda! Kelemen László juhász napnyugtáig ezerötszáz birkát terelt a hodály- hoz. Negyven kivételével válameny- nyi a szövetkezete volt. Azóta hosszú évek teltek el. Sokfelé megfordult, míg a gödi szövetkezetbe szegődött. Családostul, feleségével és Piroska nevű asszonylányával. Tápiószecs&n szépen berendezett házuk, itt ideiglenes lakásuk van. Egy kivételével juhász lett mindegyik fia, de még a lánya, sőt a veje is. Együtt ülünk a pásztordinasztia tagjaival. Akárhogy is, szokatlan, hogy egy huszonhárom éves fehérnép a nyájjal foglalatoskodjék. Csak egy olyan emberrel adódhat ez elő, aki csalánbokorba esett, s ezért juh- tejben fürösztötte meg az anyja. Ilyen lenne hát Molnár Balázsné, Kelemen László lánya. Szeme kissé bennülő, tekintete komoly. Világoskék kordfarmert visel, haján még friss a fodrász kezenyoma. Tartása van. Mint a Kelemen famíliához 'tartozóknak általában. A családfő szinte tévedhetetlen a juhászaiban. Lányát sokra tartja, jóval többre, mint mondja. Tudja, a környéken még régi pásztorok is adnak a szavára. De az igazi utódja János lesz. Annak még a gondolata is a pásztorságra áll. Hamarosan ide költözik hozzájuk a veröcemarosi házba. Ha végképp kiöregszik, neki adja át az apai örökséget, a birkasán'taság gyógyszerét, a mindenki elől eltitkolt receptet. Ez náluk a törvény. Késő este van. A Verőcemaros környéki akolban másfél ezer birka bújik egymáshoz. Szőrükön bágyadtan babrál a lámpa fénye. A tanyasi ház udvarán csönd ül. Odább vagy kétszáz méterre az új ho- dályt építő gépek vaskarjaikat ölükbe ejtve várják a reggelt... Lehet, hogy a juhászok lesznek az ősi állattartás egyetlen túlélői. Ki tudja? Úgy mondják, senki fia nem áll őfölöttük a harmattól rakott térségeken. Csak a magas ég és a búsan tornyosodó felhők. VALKÚ BÉLA
