Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-06 / 208. szám

I SSriíf V Kslmap 1979. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK Gárdonyi­emlékszoba " A Velencei-tó élővilágát és ősi vízi mesterségeit bemutató állandó kiállítás nyílt szerdán Agárdon, Gárdonyi Géza szü­lőházában. A tájmúzeumban kiállították a halászat és a nádgazdaság régi szerszámait, egykori képek mutatják be a vidék hajdani életét, szokásait, 6 egy múlt századi paraszt­konyhát is berendeztek. A fel­újított épületben hamarosan megnyitják a Gárdonyi Géza- emlékszobát is. NYÁRI KAROLY GYŰJTEMÉNYÉBŐL Szerb néprajzi kiállítás Szentendrén Sokszínű még ma is Pest megye népi kultúrája. Nem egy vidéken még hordják a viseletét, használják a régi, kézművesek készítette eszkö­zöket. Sok helyütt azonban megmentésre, felkutatásra, bemutatásra vár a megyében élő szlovákok, délszlávok, né­metek múltjáról beszélő tár­gyi kultúra. Épen ezért a mú­SZAZHETVENHATEZREN TANULNAK SZAKMÁT ? Kevés a szerkezeti lakatos... Benépesültek a szakmunkás­képző iskolák, a tanműhelyek, valamint a kollégiumok. Az idén a múlt tanévhez képest 6 százalékkal többen, összesen mintegy 176 ezren tanulnak szakmát: közülük 23 ezer diák a szakközépiskolákban szerez majd szaktudást az elmélet­igényesebb szakmákban. A szakmunkásképző iskolák ta­nulóinak 32 százaléka, a szakközépiskolák 13 százaléka leány. Az új tanévben több helyen a korábbiaknál kedvezőbb fel­tételekkel fogadták a tanuló­kat. Biztosítottak az eredmé­nyes oktatás személyi feltéte­lei is. A pedagógusok létszá­ma megfelelő: a tanárok 92 százaléka végzett egyetemet vagy főiskolát, a szakokta­tók 82 százaléka pedig nem csupán szakmunkásképesítéssel és kellő gyakorlattal, hanem érettségivel vagy ennél ma­gasabb iskolai végzettséggel és az előírt pedagógiai felké­szültséggel is rendelkezik. Az 1119 féle tankönyvből 940-et már június-júliusban megkaptak az iskolák, továb­bi 49 tankönyv kiszállítása is megkezdődött. A még hiányzó tankönyvek túlnyomó többsé­géhez a tanév első hónapjá­ban jutnak hozzá az iskolák. Mint a Munkaügyi Minisz­térium szakosítási és tovább­képzési főosztályán elmond­ták, az új tanévben fokozott gondot kell fordítani arra, hogy minden tanuló be is fejezze tanulmányait, mert egy sor szakmában amúgy is létszámhiánnyal zárultak a felvételek. Hosszabb idő után az idén javult ugyan a hely­zet a kőműves, az épületbur­koló, az állattenyésztő, az élelmiszertartósító, a húsipari termékgyártó, a molnár és az élelmiszereladó szakmákban, de ugyanakkor például a vegyipari, a textilipari, a gépi forgácsoló, valamint a szer­kezetlakatos szakmákban to­vább csökkent a jelentkezők száma. Értékes romai kori leletekre bukkantak Scarbantia fóruma ? Értékes római kori emléket találtak a régészek Sopron bel. városában. Az Űj utca és a Szent György utca torkolatá­nál mintegy 4 méter mélység­ben nagy méretű szögletes, fa­ragott kőlapokkal burkolt tér részleteire bukkantak. A capi- toliumi templom közelségéből ítélve — amely a mostani vá­rosi tanács épületének délnyu­gati sarkánál helyezkedett el — a szakemberek úgy vélik, hogy Scarbantia római kori település fórumának részletét találták meg. Előkerültek ezenkívül egy második-harmadik századi na­gyobb épület falai, amelyek a fórumot délről határoló köz­épülethez, a feltételezések sze­rint egy római szentélyhez tartoztak. A kutatási területen talált emlékeket restaurálják és a soproni múzeumban bemutat­ják. zeumok mellett, amelyek vál­lalják egy-agy tájegység ha­gyományainak kutatását — sok dolguk van azoknak az egyéni gyűjtőknek is, akik nemes szenvedélyből, a kö­zösségre gondolva munkál­kodnak. így jött létre például a dunabogdányi, a solymári helytörténeti múzeum, illetve táj ház — s az ilyen emberek közé sorolható Nyári Ká­roly is, aki 1954 óta kutatja a pomázi szerbek múltját, s gyűjteményének egy részét most Szentendrén, a Pest me­gyei Művelődési Központ és Könyvtárban mutatja be. Megmenteni a pusztulástól — A szerb kultúra iránti érdeklődésemet az alakította ki, hogy édesanyám aradi származású szerb volt, s a nagyszülői házban még na­ponta találkoztam a régi használati eszközökkel. Ne­gyedszázada költöztem Po- mázra, feleségem rokonságá­nál is szép anyagot találtam. Nem egyéni cél vezetett, ha­nem az, hogy megmentsem a pusztulástól ezt a sajátosan szép kultúrát. A hangszóró felől a kóló dallama csendül fel, s kísér bennünket, amíg végignézzük gyűjteményének mintegy ne­gyedrészét képező, igen szép, szellösen, harmonikusan el­rendezett kiállítási anyagot. Például a textíliákat, amely­nek alapanyagát, a szádát, a nők maguk szőtték, hosszú té­li estéken, petróleumlámpa fénye mellett. A bemutatott több mint negyven törülköző között nincs két egyforma da­rab, a hímzett vagy színes szállal szőtt motívumok, ha csak árnyalatnyival is, de kü­lönböznek egymástól. A tex­tíliák mellett régi, a század- forduló idején készült fény­képek. Színezett, festmény­szerű felületek ezek -m sokáig a festmények utánzása volt a divat —, a régi viseletét azonban hűen tükrözik. Ujjas dusánka, ugradács — Az asszonyok sok-sok al­sószoknyát viseltek a selyem­ből, brokátból vagy bársony­ból készült felsőszoknya alatt -— magyarázza Nyári Károly. — Hímzett inget hordtak ' pruszlikkal, az idősebbek uj­jas dusánkát és természetesen különböző kötényeket. A fej­díszt, az ugradácsot kendő­vel vagy anélkül viselték. Nézze meg egyébként — mu­tat az egyik kendő elálló csücskére —, ez a kangyakö- tés. Ezt egymásnak csinálták meg az asszonyok. A szerb férfiak viselete jó­val egyszerűbb, dísztelenebb volt, mint más nemzetiségek­nél: bő gatya, hímzett ing, mellény. Az 1700-as évek vé­ge előtt a népviselet egészé­ben is más volt, mint az, amit a XIX. századból isme­rünk. A régi motívumokat a kiállításon külön kollekció mu­tatja be — ez Golub Ilona tanítónő munkájára is emlé­keztet: rajzaival ő őrizte meg a díszeket. A használati eszközök: sza­kajtók, kerámiák, nézedények a mindennapokra emlékeztet­nek. A díszes tálak, s az iko­nok viszont az ünnepekre. Akár régen a tisataszoba ke­leti sarkában, úgy sorakoznak most a falon a díszes textí­liákkal keretezett festmények. A szerb családok egy-egy ne­vezetes napon vették fel a keresztséget. Az utódok ezt a napot mindig megünnepel­ték. Ilyenkor még a legna­gyobb ellenség is bejöhetett a házba, felhajthatott egy pohár italt. A család viszont olykor két-három napig is együttma­radt. Tájház lesz Pomázon — Mikor láthatjuk állandó kiállításon az anyagot? — A pomázi tanács már megvásárolta a régi épületet, amelyben az anyag helyet kap. Folyik az átalakítás, a rekonstrukció tervezése: a ház szabadkémányes lesz, ap­ró ablakokkal, nádtetővel. Megvannak a gazdasági épü­lte* ü>,, ezeket is. .berendez- zük. Az udvaron , koprést he­lyezünk el, az egyik lakószo­ba a XVII. századi, a másik a későbbi életmódot mutatja majd be. Nyári Károly 1964-ben ren­dezte az első kiállítást gyűj­teményéből. Az emberek lát­ták, hogy amit tesz, nem ön­célúan teszi — reméljük, ma­gukénak érzik majd a tájhá­zat is. P. Sz. E. DUNAHARASZTI KÖLTŐJE Fejem alatt telihold TORNAI JÓZSEF ÜJABB VERSESKÖTETE A Magvető Kiadó által gon­dozott és az idén megjelent Tornai kötetben más idő és körülmény közepette is Pető­fi Sándor egykori Szülőfölde­men hangulata lett úrrá, ál­talános emberi érzés, mely ez­úttal is költészet lett. Tornai József valahány verse szünte­len visszatérés a haraszti táj­hoz, csupán az a különbség, hogy ő az egykori játszótársa­kat barátoknak és komáknak nevezi. Csak az a különbség, hogy az ö alföldje a dunaha- rasati Tábláshegy és Özkiáltás erdő, a Kis-Duna füzesei, a hajdani rozstáblák és turjá­nok diimbes-dombos vidéke, homokvágásai. Ebben a vad, nomadizáló visszatérésben fel­támadnak a régi emlékek és arcok. A környezet ereje Ez az állandó vonás karak­tere, most is áramlik lírájá­ban. élteti a verseket. Azt a prózai berekesztést is, mely­nek A kiűzetés angyala címet adta. Nagyon őszinte ezen írá­sában Tornai, viharosan az. Nem -kertel, nem szépít Ele­mentáris erővel idézi azt a pillanatot, amikor nővére, Ró- zsika beíratta iskolába, önfe­ledten játszott, homokvárat épített a disznóól és az eper­fa között, amikor rátört, a hír, s oly sújtó erővel, hogy ez »olt első1 keserves sírása. Ez vetett véget a játéknak, a gyermekkor szabad édenének. A firenzei Brancacci kápolna kiűzetése. -Massaccio látomá­sa így ismétlődött meg a 30-as évek magyar valóságának ha­raszti környezetében, csak a festészet váltott költészetre. Dunaharaszti váltó vidék. Most még inikább az. A gyá­rak füstje Budapest déli szom­szédságában már Tornai ifjú­ságában látszott a diófa tete­jéről. de ott kezdődött kelle­mes dombringással az Alföld, mely ihletője lett akácfáival, turjános, süppedékeny rétjei­vel. Mindez a sok veszendő látvány, dunai kis híd, csa­torna és a hajdani rozstábla, lovak prüsszögése. kukoricás; költészet lett. Erre emlékezik Tornai József a Fejem alatt telihold kötetében, s szeret­né ezt az elvesztett paradicso­mot visszaszerezni, ami Mil­tonnak és Madáchnak is csak költészettel sikerült. A természeti környezet em­legetése társadalmi problémák idézésével bővül. Haraggal, amiért kinézték az úri udva­rokról. Melegséggel, amikor magyaros ruhában lépkedő ta­nítójára, Boltos Péterre hal­mozza háláját. Egy táj elsiratása A lírai vehemenciában apró pontatlaságokat igazít helyre a krónikás. Amikor Tornai tár­saival eitévedt. az 1946 tele volt, hiszen az alsónémedl harangszó és a szovjet kato­nák éneklése jelentette hosszú toporgásunkban a jó irányt. Abban is téved Tornai, hogy abban a házban lakott Buda­pesten a Veres Pálné utcában, ahol Ady meghalt. A nagy költő utolsó óráit kórházban .töltötte, ott tette szívére az utolsó virágot Franyó Zoltán. Az egykori szülőfalu szinte a kötet minden versének meg­határozó eleme a feltámadt részletek intenzitásával. Ilyen szerepet kap a bodzabokor csillag-ernyője, a homokos dűlőút, a gyerekkori tavaszt behintő barkák rongyos ezüst­je. a Kis-Duna susorgása, a jácintos húsvéti körmeneten lépkedő édesanyja, a tegnapi fák gallyai. Megindító az Egy táj elsiratása című verse is, mely Dunaharaszti kátránypa­pírjait, üveges szemetét fájlal­ja; joggal. Micsoda romanti­kát .jelentett a bulgár kertek környéke, a Törekvés és DMTK-pálya, ahol a váloga­tott Bakainak nevezett Bakon kapus védett! A hiány — erény Amikor itt, ebben az idő és téregységben utazik e kötet, egyetemes tépelődéssel építi a holnap határait is ezen sza­vakkal: Az új egyensúly, a le­hetséges. Nem kell elpusztul­nunk találmányainktól, ha nem tömjük be szegényekkel és babonahulladékokkal a csil­lag-kapukat. A Fejem alatt telihold leg­főbb értéke éppen ez a kettős magatartás, mely az ifjúság helyi zamatéval, lokális tér­ségében tárja fel az élet tel­jességét. A hiány — erény, nem egyenletes Tornai újabb köte­te. Tárgyilagos rokonszenvünk a jó versek sorából is felidé­zi a legkülönbeket — Beetho­ven nyolc boldogságát, a Nagy Lászlóról emlékező szorongó, sorokat, a Gyökér, gyökér cí­met viselő lírai vallomást. Olykor litániás monotónia árad képeinek indulati töltésű felsorolókedvéből, máskor a jelenséget megnevező tárgyias érzékiség hatja át rímeit; Rossz zongorátok meg egy sovány díványotok volt, sárgazsírú cserebogarak vágódtak be berregve, lámpának csattogva az ablakon. Majd elfelejtettem szólni a kötet vitán felül legjobb, ma­radandó verséről, melyet Ba­bits feltétlenül meghívott vol­na, az „Erató"-ba sodró dina­mikája és egészséges testisége 1 miatt. (Bőre puha lombjával.) Két dolgot szeretnék befeje­zésül megemlíteni. Az egyik az. hogy Tornai József költé­szetünk egyik jeles alkotója, így méltó arra, hogy a duna­haraszti Baktay Ervin gimná­zium irodalmi szakköre fel­dolgozza lírai forrásait, s fel­vegye magyar irodalmi tétel­nek költői munkásságát. A má­sik közös teendőnk azzal kap­csolatos, ht>gy mindnyájan ke­ressük fel ifjúságunk tájait, úgy. ahogy azt Tornai József megtette. Öt ez a tapasztalás nagy verssel (Talán, ha el­mennék Harasztira) ajándé­kozta meg. Losonci Miklós HETI FILMJEGYZET Mese habbal Garas Dezső és Bodrogi Gyula a Mese habbal című új magyar filmben Akár kitűnő is lehetne ez az új magyar film, Bácskai Lauró István rendező alko­tása. Az alapanyag, Remenyik Zsigmond 1934-ben írt regénye, kétségtelenül érdekes mű. Kis­sé meg is előzi a korát, mert olyan elemek találhatók ben­ne, amelyeket majd csak a jóval későbbi abszurd iroda­lom alkalmaz, s némiképp em­lékeztet témakezelése a nem­rég elhunyt Örkény István írói látásmódjára is. Cassius Kornél, a regény — és a film — főhőse, kishiva- talnok valamilyen miniszté­riumban. A harmincas évek tipikus kispolgára: nem kér­dez semmit, nem lát semmit, élete a jómóddal berendezett otthon és a hivatal között te­lik el, elveit néhány semmit­mondó közhely helyettesíti, erkölcsi ideáit az üres sémák­ba merevedett valláserkölcsi szemlélet jelenti. Egy napon aztán Kornél körül elszabadul a pokol. Rokonok, ismerősök hada kezdi befészkelni magát a tágas lakásba, a harmincas évek elejének félig-meddig a társadalmon kívüli figurái je­lennek meg, csodabogarak, szélhámosok* '-.nimolisták - és munkanélküliek* meg egy-két ostobán agresszív alak. Kor­nél világának egyik bázisa lassan felbomlik. S ezzel meg­rendül e világ másik bázisa is: a külső kör is megrepede­zik. Egy félreértés folytán nemzeti hőssé avatják, majd ugyanilyen gyorsan félre is lökik. Az alvilággal is megis­merkedik, belekeveredik egy emberrablásba, kegyei elnye­résével biztatja a díjbirkózó termetű erőművésznő, otthon elszereti a feleségét egy nyeg­le ifjonc, a hangyabolyhoz hasonlatosan nyüzsgő lakásban pedig átveszi a hatalmat egy csendőri küllemű és lelkületű fickó, aki hamarosan halom­ra lövöldözi a lakásban tartóz­kodókat — köztük Kornélt is, aki nem érti, hogy vele ho­gyan történhet ilyesmi, amikor ő soha senkivel és semmivel nem ellenkezett, mindig azt tette, amit mondtak neki, amit elvártak tőle. Ez a cselekményvázlat né­hány ponton eltér a regény­től, de a lényeget tekintve megőrzi a sztori alapját: Re- menyik a mindig mindefíkinek engedelmeskedő kispolgár ke­serű tragikomédiáját írja meg. A Horthy-korszak abszurdba forduló szatírája ez a Reme- nyik-mű, s annak igazán fi­gyelemre méltó. Ebből a könyvből filmet csinálni — elég kézenfekvő ötlet volt. De a forgatókönyv­írók — Maár Gyula és Kar­dos G. György — nem bíztak eléggé Remenyikben, ezért a kortárs filmművészetből meg­lehetősen ismert stiláris fogá­sokkal próbálták „feldúsítani’’ a forgatókönyvet. így aztán a Mese habbal néhol egy korai Antonioni-i'úm'cc emlékeztet, néhol az épp most látható Bunuel-filmekre (főként az A burzsoázia diszkrét bája című­re) ismerhetünk, csak éppen azok nagyvonalú művészi kon­cepciója nélkül, s néhol mint­ha a két kitűnő Sándor Pál- film, a Régi idők focija meg a Szabadíts meg a gonosztól hatása is érződnék. Amivel nem azt akarom mondani, hogy a szerzők bárkit is konk­rétan utánoztak volna, hanem csak azt, hogy tudva-tudatlan egy mostanság divatos fitm- stííusbün bíztak jobban, mint Remenyikben. Ezért állhat elő az a furcsa eset, hogy a film sem a regény megírásának idejét nem idézi fel — azaz népi a harmincas évek kispol­gárát bírálja —, sem a mai kispolgárokra nem sújt. El- művészkedi, elmisztifikálja, elkomplikálja a dolgot a ren­dező is, aki a film első felé­ben rettenetesen lassú tempót diktál, a vége felé pedig, mintha időzavarba kerülne, el­kezd kapkodni, s a kihagyá­sok miatt még jobban össze- kuszálttá teszi a történetet. A kitűnő lehetőségből így lesz gyönge végproduktum. S hiába szerepelnek a filmben kitűnő színészek — a Kornélt alakító Bodrogi Gyulától Öze Lajosig, Garas Dezsőig, Ben- cze Ferencig, Csákányi Lász­lóig, Pécsi Ildikóig — közülük talán csak Pécsi Ildikó gyön- gédlelkű erőművésznőjében csillan fel az a fajta groteszk humor, ami ebben a filmben helyénvaló lett volna. Ulzana A Buffalo Bill csalódást keltő produkció volt. Ezzel a filmmel viszont nem érhet bennünket^. csalódás: a NDK- ban készült indiánfilm-sorozat egyik legsikerültebb darabját évekkel ezelőtt már vetítették nálunk, tehát jól ismerjük. Most felújításban kerül ismét a mozikba. Mitől volt siker annak ide­jén — s vélhetőleg lesz ismét siker — a Gottfried Kolditz rendezte film? (Ö a forgató- könyv egyik szerzője is, a címszerepet alakító Gojko Mitic társaságában). Attól, hogy merte vállalni az indián­történetek sémáit, sőt, bizo­nyos ellensémákat is. Az Ul­zana ugyanis indiánpárti film, ellentétben igen sok, egyéb­ként kitűnően megcsinált in­diántárgyú film rejtett vagy nem is rejtett indiánellenes- ségével. Itt a néző nyugodtan drukkolhat a rokonszenves apacs törzsfőnöknek, Ulzaná- nak, mert Ulzana jó ügyet vé­delmez: népe jogát az élethez, s önnön jogát az emberi tisz­tességhez. Hogy mindez elég naiv, romantikus, s majdhogy­nem gyermeteg? Igen. De ezekben a történetekben min­dig is megvolt az igazságot szolgáltató mesék gyermekes naivitása. S még mindig in­kább ez a fajta, beismert, vál­lalt és következetes naivitás mint a rafinált, üres művész­kedés és semmitmondás. Az Ulzana nem a filmművészet teteje, de annak, aminek ké­szült, gyerekeknek és felnőt­teknek egyaránt szóló becsüle­tes szándékú mesének, — nos, annak jó. Iskolai valoer Ebben a szovjet filmben — Pavel Ljubimov rendezte — sokkal^ több van, mint sete­suta címe után gondolnánk. Az érettségi után az életbe kilépő tizenévesek hirtelenül és váratlanul — s főként: elő­készítés nélkül — bekövetke­ző felnőtté válásáról, és en­nek a gyakran keserű kihatá­sairól szól. A felelősségtudat drámája ez a film, s bár tra­gédia nem történik, az intő szót nem árt megszívlelni. Takács István k» r 3 ■f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents