Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-06 / 208. szám

197°. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK Zr w . xJímau ovak és emberek Jött Trajanus, Hencegő, Dimitri j... A hajnali nap fénye megfes­tette az alagi jegenyéket. El­sőként Ruppót vezették ki az istállóból. Esch Sándor vezet­te, csendben ballagtak az éles sárga fényben. Westernfilmek kezdődnek valahogy így... A padokhoz érve a kétéves pej­csikó hirtelen fejét dobálva nekiiramodott és sebesen for­dulva a karám sarkainál kör­bevághatta derékszögű szabad­sága minden araszát. Ramsey Roy fagallérban Az istálló hallgatott Ramsey Boy fagallérban állt a boxban. nyakkalodája nem engedte fe­jét fekete kenőccsel ápolt se­bes lábához éninteni. Ramsey Boy mélabúsnak- tűnt, ahogy a többieket kifélé hajtották. A korai órán itt volt már az is­tállólíra bomló lovastársada­lom minden képviselője: ido­már, zsoké, futrák (aibrakmes- ter), lovászok és alighanem kifelé készülődtek már a pá­lyamunkások is. Kedd volt, s a kedd Alagon gyöpnap. A vasárnapi galopp­ra induló lovak ilyenkor fü- vön, időre futnak, hogy for­májukról hint lehessen adni a publikumnak. Az egyik aka­dály mellett már kinn állt a Turf tudósítója, nyakában stopperrel, kezében jegyzet- blokkal. Ezerhatszáz métert jönnek, a fehér zászlóra indí­tom az órát. És jött Trajanus, Hencegő, Dimitrij, Kristóf... meg a Tattersall sok titokzatos nevű ménje és kancája, hiszen a magyar versenylovak fele (320 állat) Dunakeszi-Alagon tréningezik. Az edzőpályán A Kerepesi úton rajtgépből indulnak, itt az edzőpályán zászlólangetésre. (Startgépet Alagon csak a jövőre placcra lépő kétévesek betanítására használnak). S a rajtgépen kí­vül a gyepet, az ostort, a ló­szállító teherautó zaját is igye­keznek elrejteni a trénerek, amikor csak lehet, mert e vensenymementók visszavetik a teljesítményeket. „Mert olyan ló nincs a világon — mondták többen is —. ame­lyik örömmel versenyezne. Hisz mi a jó abban, hogy 6 csak rohan, rohan és közben elverik? Az idomárok jól tudják, hogy a kacagtatóipar — ahogy itt többen nevezik a lósportot — állat-gladiátoraj mennyire érzékenyek. A régi trénerek a nagy esélyeseket mindig úgy menedzselték, hogy a derbyig ne veszítsenek lehetőleg egyet­len versenyt sem. Több három és négyévesünk pompás időket fut Alagon, de Pesten a versenyen elgyávul- nak. Itt van például Tetsze­tős, tavaly az egyik legna­gyobb reménységünk volt, még­is idén mindeddig jóformán helyezett sem lett. Ugyanak­kor vannak kifejezetten jó, versenyző típusú lovak is, ame­lyek szinte megtáltosodnak a futamokra. Burda, a csavargó Az 1820 méteres homokkö­rön a 4 éves Királyfi tanít két 2 éves csikót, a nevéhez me­revedni nemigen hajlamos Szobort és a különösebb trük­kök nélkül futó Kintornást. A pálya közepén sapkás, távcsö­ves tréner áll, aki — az ido­márok többségéhez hasonlóan — amikor csak teheti, gyep he­lyett homokon gyakoroltat. Félsebes vágta a homokpályán Neve: Horák János, a szak­ma egyik doyenje (éppen lá­togatásunkkor koccintott 50 éves lovasmúltjára), s emel­lett az 1979~es esztendő máso­dik legsikeresebb trénere. Kü­lönösen Burda nevű lovával (amelyről lovas-berkekben tud­ják, hogy csiikókorában elszö­kött ménesétől és 40 kilomé­terre egy lápos vidéken talál­ták meg) ért el sikereket: Ma­gyar Derby és Kancadíj 2. hely, Kincsem díj 3. hely. Ezek a legjelentősebb hazai versenyek közé tartoznak, ahol az első három helyezett kb. 200 ezer forint díjazásban ré­szesül. A pénzt nagyrészt a kitenyésztő ménes kapja, d-e durván 1—2 százalék jár a trénernek és a zsokénak is» K özben lassan-lassan dele­iéhez közeledik a nap. Az utolsó lovak is elindulnak a vadgesztenyék, tuják. fenyők közt. az őspark patkók taposta ösvényein a boxok felé. A gyö­kérkefélés hosszú munkája vár a lovászokra. Kevés az em­ber. Az egykori istállórend szerint két lóra egy lovász kell, ma viszont féltucat négy­lábúra jut egyetlen ember. Babus Endre mWmmm A kétéves Arad és Markos startol Barcza Zsolt felvételei Bevált az autóbuszos városnézés Idegenvezető diákok A Dunakanyar kapuja Szent endre: a település kedvelt ki­rándulóhelye hazai és külföl­di turistáknak egyaránt. Ám az odaérkező vagy átutazó ki­rándulók olykor időhiány kö­vetkeztében csak kis részét láthatják a város műemlékei­nek, ha a kuriózumokat pusz­tán maguk kívánják megte­kinteni. A sok látnivaló közül bizony nehéz kiválasztani a legérdekesebbeket. Példák so­ra bizonyítja: ha nem terv­szerűen, előre átgondoltan lá­togatják az idegenforgalmi ne­vezetességeket, a látvány ön­magában, szakszerű informá­ció nélkül keveset ér. A skanzentől a Fő térig Mindezeket figyelembe vé­ve született az ötlet: autóbu­szos városnézést kellene szer­vezni Szentendrén. Sallai Lász. lóné, a Dunatours szentendrei kirendeltségének vezetője gon­dolt először erre, s elképzelé­sét tettek követték. Ezen a nyáron június közepétől már közlekedtek a városnéző bu­szok: szombaton és vasárnap várták a turistákat a HÉV- végállomáson. A program ösz- szeállítóinak az volt a célja, hogy viszonylag rövid idő alatt is megismertessék a kirándu­lókkal a várost. így például elvitték az utasokat a szabad, téri néprajzi múzeumba, a Ko­vács Margit-gyűjteményhez, s a kellemes körsétából termé­szetesen nem maradhatott ki a Templom-domb, a Rab Ráby és az ódon hangulatú Fő tér sem. Az autóbuszos városnézés olyannyira bevált, hogy sok vissza-visszaitérő utasa is akadt. Jogos a kérdés: az érkezők honnan szerezhettek tudomást e kezdeményezésről? A szent­endrei Móricz Zsigmond Gim­názium 12 diákja tájékoztatta a ’ szünidőben a turistákat az autóbuszos körsétákról. Kö­zülük négyen rendszeresen csoportokat is vezettek — tár­sadalmi munkában. Egyébként a középiskolás diákoknak fon­tos szerep jutott a nagy sikerű Szentendrei nyár rendezvény- sorozatának idején. S miután ősszel következik majd a nyá­ri programok értékelésének ideje, a Dunatours szentend­rei kirendeltségén elhatároz­ták, hogy az alkalmi idegen- vezetéshez kedvet érző diá­kokat beiskolázzák tani oly ra. Persze csak akkor, ha az érdekeltek továbbra is kedvet éreznek e hasznos nyári el­foglaltsághoz. Jövőre németül is Az autóbuszos városnéző sé­tákon magyar nyelvű ismerte­tés hangzott el. Tudvalevő azonban, hogy a Dunakanyart évről évre szép számmal ke­resik fel külföldiek is. A si­keres kezdet arra ösztönzi Szentendre idegenforgalmi szakembereit, hogy az elkö­vetkezendőkben idegen nyel­ven is tájékoztassák az autó­buszon a vendégeket. A ter­vek szerint jövőre németül is hallhatók már az ismertetők, de szó van orosz és angol nyel­vű idegenvezetésről. A tervek szerint a jövő évi idegenforgalmi szezonban esetleg Visegrádon és Rácke­vén is megszervezik az autó­buszos körsétát. Sós Péter Pétör mestör kopasz fogadója Az első magyar vendéglátóhely Az európai nagyvárosokkal egy időben a 13. században nyitották meg Magyarorszá­gon az első vendégfogadót Ennek írásos emlékét őrzi az az 1279-ben kelt oklevél, amelyben szó van arról, hogy a Kis-Duna mellett, Eszter­gomban megnyílt Pétör mestör kopasz fogadója. Nevét tulaj­donosáról, kopasz (calvus) Péterről kapta. A fogadó he­lyén 1841—42rben épült fel a ma is álló klasszicista stílusú Fürdőszálló. Sóik nevezetes személyiség fordult meg ben­ne. Itt szállt meg 1848 szep­temberében Széchenyi, majd annak az évnek októberében Kossuth Lajos, akit hajójától díszmenet kísért ide. Eleredt az eső, és ekkor született a híres Esik eső karikára.., kezdetű Kossuth-nóta. Az első magyar vendégfo­gadó 700. évfordulójáról,' a Kristály Vendéglátó Vállalat rendezvénysorozattal emléke­zik meg. Öreg traktorból - rakodógép Feltalálták: Herceghalmon A kényszerhelyzet olykor sok jó ötlet forrása lehet. Ezt a cseppet sem eredeti megálla­pítást az élet gyakorta igazolja példákkal. A Herceghalmi Kí­sérleti Gazdaság műszaki kol­lektíváját is a kényszerhelyzet sarkallta egy új, mint utóbb kiderült, a mezőgazdaságban széles körben alkalmazható rakodógép kitalálására. Göndöcs Gábor főmérnök elmondta, hogy naponta tíz vagonnyi terhet kell meg­mozgatni a gazdaságban, ami­nek megkönnyítése ugyan­csak sürgető feladattá vált. így született meg végül Is a HUNIRAK 2500 elnevezésű univerzális traktoros rakodó­gép. A hasznos szerkezet nagy sikert aratott a szakemberek körében az idei AGROMAS- EXPO-n is. Az idén harminc darabos nullszériát készít belőle a herceghalmi gazda­ság. Az ügyes rakodógépek első példányait ezekben a na­pokban kapják meg az érin­tett gazdaságok. A nagy érdeklődésre való tekintettel tárgyalásokat foly­tatnak a kaposvári MEZŐGÉP vállalattal, amelyik a herceg­halmi gazdaságban átalakított gépekhez a különböző adapte­reket, kiegészítő szerkezete­ket gyártja majd. Jövőre már 150—>-200 rakodógépet készíte­nek a kísérleti gazdaságban, s az elképzelések szerint 1981- től indulhat meg a kaposvá­riakkal kooperációban a nagy* szériás gyártás. Az ötlet nemcsak dicsé­retes, de kifizetődő is. Amíg az igaza targoncák ára 3— 400 ezer forint, “ alkatrész- utánpótlásuk nehézkes és ke­vésbé strapabíróak, addig az átalakítható MTZ-traktorok valamennyi gazdaságban meg­találhatók. Az 5—10 éves, traktoronként már nem hasz­nálható járműveket sem kell kidobniok a gazdaságoknak, hanem kellő átalakítás után, univerzális rakodógépként hasznosíthatják. Az átalakítás költségei mintegy 200 ezer fo­rintot tesznek ki. Bába Mihály: lia Az első hevesen tűző tavaszi nap- sugár csalta ki a halastó part­jára, a kalyibába, s a komisz novem­ber végi fagyok űzték be a faluba. Nem volt magányos ember, felesége a rokkant, öreg házban élt lányá­val, vejével, unokájával, de nem vá­gyott közéjük. Tíz esztendeje annak, hogy a felesége szemére vetette; tu- tyi-mutyi alak, nem is ember, csak emberke, akiben nincs annyi tisz­tesség, hogy vigye valamire az élet­ben. Bezzeg a sógor, a koma, a nász, meg ez a rokon, az a rokon vitte valamire. Az öreg nem szólt sem­mit, feltette kalapját és indult a tsz-elnökhöz, akinek nem hagyott békét addig, amíg ki nem nevezte halőrnek. Azóta alig vált szót a fe­leségével. Sót, paprikát, kenyeret, "a traktorosokkal hozat, számára nincs vasárnap, hétköznap, ünnepnap. Csak napok vannak, lassan vagy gyorsan telő napok. A kályiba mellé látófát csinált, hogy a magasranyúlt nádas­tól is figyelhesse a tavat, amelyben annyi hal ficánkol, hogy kézzel is lehet egy halászlére valót fogni. A nádszálak hajtásáról tudja, hol van az orvhorgász, a nyugtalan turista, aki a tilalmi tábla ellenére ott kos­lat a parton, amíg szatyrába nem rejt néhány halat. Szombaton hajnalban korán éb­redt, még piarkadat előtt. Szél szök­décselt a nádasban, sustorogtak a levelek, de nem jósoltak vihart. Az égen éppen akkor hunyták le sze­müket a csillagok, s buktak napoaü álomba. Sehol egy tenyérnyi felhőt nem látott. Felkapaszkodott a látó­fára is. Semmi gyanúsat nem észlelt. Visszament a kalyiba elé, leült a maga ácsolta lócára, pipára gyújtott. Ám néhány szippantás után úgy érezte, hogy nem kap levegőt. A füst éppen csak megfordult a szá­jában és már buggyant is ki belőle nagy gomolyagban. Köhécselt. Ismét érezte a torokszorongást. Feltápászkodott, bement a kalyi­bába, a polcról levette a pálinkás­üveget és töltött magának egy kupi­cával. Megkönnyebbült, Visszaült a lócára, de magával vitte az üveget is. Valami betegség lappang bennem, gondolta, mert sohasem éreztem ilyen fojtogatást. Egy pillanatig ar­ra gondolt, be kellene menni a fa­luba, hogy elűzze ezt az érzését. Ha leülne a komákkal borozgatni, be­szélgetni, talán elmúlna. Megivoft még egy kupicával. Ereiben futkáro- zott a melegség. Üjra pipára gyúj­tott. Pöfékelt. Emlékezetében vissza­peregtek az elmúlt esztendők. Nem, nem a gyermekkora, amelyre alig emlékszik, nem is a rettenetesen sok munka a nyolc hold földön, az ap­jával, aztán egyedül, majd a felesé­gével és a gyermekekkel, hanem kálváriájának első éve. Az agitáto­rok nem hagyták nyugton. Jöttek reggel, jöttek este. Hogy lépjen be a szövetkezetbe. A felesége is gyö­törte: lépj be és fogj magadnak egy jó állást. Nem, nem akart megválni a tanyától, a földtől. Végül mégis belépett, majdnem utolsóként. Ak­korra már minden -olyan helyet el­foglaltak ám, ahol valami kereset is volt, meg ráadás is. Tülekedtek a tehenészetbe, mert ingyen lett a tej a szemesnek, meg abrak az otthon maradt üszőnek, malacnak. Mentek a sertésekhez, ahol ki ellenőrizte, hogy a koca hetet vagy nyolcat fialt, ahol mindig akadt egy-egy elhulló ál­lat, s így az ügyeseknek lett fris3 húsuk még nyáron is. Zsörtölődött is a felesége emiatt elget Nem törő­dött vele. Végezte a munkát ott, aho­vá küldték. így is megvolt a betevő falatjuk. De flancolásra már nem jutott: új házra, háromablakosra, cseréptetősre. Ezt nem tudta a fele­sége megbocsátani neki. A felesége haragos szavait meg ő nem emésztet­te meg a tíz esztendő alatt. ]VyHallást érzett a derekában. Le kell dőlnöm egy kicsit, gondol­ta de előbb azért még ivott egy po­hárkával. A fia jutott eszébe, akit már két esztendeje nem látott, ami­óta kiment Mongóliába a vízkere­sőkkel. Aztán az unokái, a fia meg a lánya gyerekei. Azok a nyugtalan, örökké ficánkoló kiscsikók. Most sze­rette volna látni őket, szerette volna, ha ott ugrándoznak körötte, ha hú­zogatják deres bajszát, csúfot űz­nek kalapjából. Egy pillanatra a fe­lesége is eszébe jutott. Sohasem volt kint a kalyibában. Nem volt arra kíváncsi, hogy él itt a vén öreg. Az sem érdekelte, hogy főz-e magának, vagy csak száraz koszton tengődik. A pénzt, a keresetét hazaküldte, annyit tartott meg, amennyi kenyér­re, sóra, ecetre, paprikára kellett ne­ki. No, meg dohányra. Mert kehyér nélkül két napig is kibírta, de do­hány nélkül egy órácska is rettene­tesen hosszú volt. Hányszor vesze­kedtek amiatt is, hogy kojtol, tlle- bagózza a házat, az unoka tüdőbajt kap tőle. Teremtő isten, mi mindent vágtak a fejéhez. A felesége, meg a lánya, aki még hergelte is az anyját. A ve je érzőbb ember, de amolyan jámbor lélek, aki inkább kitér az útból. Az első hangos szó után min­dig felállt, s azt mondta: megyek, megnézem a jószágot. És nem ment vissza, amíg az öregember meg nem únta az asszonyok vartyogását és ki nem ment az istállóba. Szorongást érzett és zsibbadást a balkarjában. Megfordult a lócán, ak­kor meg torkában érezte a szorítást Már nem volt ereje pohárba tölteni a pálinkát, csak úgy, az üvegből kortyolgatott. Egy-egy korty után megkönnyebbülten lélegzett. Szél kerekedett, felkorbácsolta a vizet, felverte a vadkacsákat, derék­ba hajlította a nádszálakat. De tép­te a szomorú fűzfát is, aminek vé­kony, sárgás ágai beleereszkedtek a tóba, mintha fürödni akarnának. Az öreg az égre nézett. Be kell mennem, motyogta, sodródnak a felhők. Eb­ből még eső is lehet Igen, be kelle­ne mennem, gondolta újra meg újra, de nem volt kedve mozdulni. Már a jobb oldalán feküdt. Bal kezét a mellére szorította, a szíve fölé, a jobbal meg torkát dörzsölgette vagy inkább simogatta, amikor úgy érez­te, hogy megint nem kap levegőt. Az üveg után már nem nyúlt, a pi­páját sem gyújtotta meg. Becsukta szemét és egyre hangosabban nyö" gött. Csukott szemhéja alói a mély- .ről felszakadó nyögésekkor egy- egy könnycsepp préselődött ki. A szél egyre hevesebben ostromolta a tó vizét, a nádast, a fűzfát. És sut­togássá tompította az öreg hangos hörgését. Aztán minden elcsendesedett. Az öreg békésen szunnyadt a ka­lyiba előtt, a magaácsolta pádon. A nap felkelt, vörösre festette a tó vi­zét. Olyan volt most a tó, mintha az éjszaka vére keveredett volna el benne. A halak ficánkoltak fel-fel- dobták kövér testüket. Dél jócskán elmúlt már, amikor a traktoros vidáman, lármásan átcsör­tetett a nádason, és a kalyiba előtt elkiáltotta magát: — Jó napot, András bátyám! Választ nem kapott. Odalépett a lócához, és megmozgatta az öreget, hogy ébredjen. A halőr lefordult a lócáról, elte­rült a kalyiba előtt. Két kezével görcsösen kapaszkodott a nyakán szétszakított ingébe. Akkor szakadt szét rajta, amikor a halállal küsz­ködött

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents