Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-29 / 228. szám

1979. SZEPTEMBER 29., SZOMBAT 3 BÉKÉNK, BIZTONSÁGUNK ŐRÉI SZOLSÁLA TBAN A A beszélgetést úgy folytat­juk, mintha csak az imént szakítottuk vol­na félbe, pádig van an­nak már jó esztendeje, 'ogy legutóbb találkoztunk. Ajkkor velünk volt a közös ta­KETTLN A TLSTÜLLTBŐL M indketten munkás- őröik. Apa és fia. A nevük is egy: Egri Lajos. Ketten együtt több mint negyedszá­zada, 26 éve szolgálják fegy­verrel is a pártot. A bemutat­kozásnál derül csak ki: apja parancsnoka a fiú ... Idősebb Egri Lajos: — 1924- ben születtem, 12 éves korom óta dolgozom. Eleinte földmű­vesként, 1952 óta pedig a Cse­pel Autógyárban. Itt tanultam ki a hegesztő szakmát, s ami­kor a szemem megromlott, la­katos, majd csoportvezető let­tem, most öt éve pedig disz­pécserként munkálkodom. — Alighogy párttag lettem — 18 éve már annak —■, a munkásőri egyenruhát is fel­öltöttem. Ez volt az első párt- megbízatásom. S nem bántam meg a mai napig sem. Tanul­hattam. A kiképzés része volt a politikai ismeretelsajátítás, erre először munkásőrként nyílott módom. Azóta elvé­geztem az öthónapos pártis­kolát és a háromhónapos muii- kásőrparancsnoki iskolát is. — Ma már magam is taní­tok. Szakaszparancsnokként 33 munkásőr erkölcsi és poli­tikai nevelése a feladatom. Nemcsak párttag lehet mun­kásőr. — Hogy milyen a jó mun­kásőr? Aki példát mutat a munkapad mellett is, akár­csak a kiképzésen. — Nincs okom panaszra. Társadalmi munkában is helytállunk. A munkásőr sza­kasz z cinje minden kommu­nista szombaton önként jött dolgozni. Az igazsághoz tarto­zik az is, hogy a szakaszom tavalyi munkája alapján har­madízben nyerte el a Zászló­alj legjobb szakasza oklevelet és vándorzászlót. Ifjabb Egri Lajos: — Nem hívott édesapám, de az ő pél­dája nyomán lettem munkás­őr. Mint ahogy a nővérem is vállalta a Csepel Autógyár MHSZ-szervezeténél a mun­kát, ott adminisztrátor. A köz- gazdasági technikum és a ka­tonaság után itt dolgoztam én is a gyárban; először piacku­tató, azután műszaki titkár voltam. Itt lettem munkásőr 1970-ben, s egy évvel később innen kerültem a munkásőr­ség ráckevei járási parancs­nokságára. Ma is ott dolgozom a járási egységparancsnok el­látóhelyetteseként. Tagja va­gyok a járási pártbizottság­nak és a járási ifjúgárda pa­rancsnokság tanácsadó tes­tületének. Én is tanultam, a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemen, idén már harmad­éve a szakosítón a munkás- mozgalom történetét. — Amire büszke vagyok? Leginkább talán arra, hogy a járási ellátó alegység tavaly elnyerte a Területi parancs­nokság legjöbb ellátó alegysé­ge címét. Apa és fia egyszerre neveti el magát, amikor megkérdem: nehéz-e apának parancsolni, fiúnak engedelmeskedni... S bár nem beszéltek össze, együtt mesélik az esetet: ami­kor a gyakorlaton találkoztak, az édesapa előbb vigyázzt ve­zényelt a szakasznak, azután jelentett a fiának, s csak utá­na csókolták meg egymást. Ha egyenruhában találkoznak, akkor a szolgálat az első. Hogy mit szól a csalód? Idősebb Egri Lajos már be­töltötte az 55. évét, leszerel­hetne. A felesége- mondja: — Ráérsz még, a sorban a he­lyed ... Ifjabb Egri Lajos előbb volt munkásőr, mint férj. S ha több napos, gyakorlatra indul, felesége nem zsörtölődik, cso­magolja a holmit. A fiát úgy neveli; ne kelljen őt se hívni. Ha munkásőr lesz, meggyőződésből jöjjön, mert szükségét érzi ... rancsnokát, mit is jelent a hosszú évek után kapott meg­tisztelő cím. Most tehát folytatjuk. Ezút­tal azonban a letkési általános iskolában, ahova azért men­tünk, hogy a parancsnok be­mutassa Akucs Lórántné igaz­gatónak Tóth Lajos hadna­gyot, az őrs politikai helyette­sét. Ez a bemutatkozás lénye­gében csupán a hivatalos for­ma miatt történt, a hadnagy ugyanis Letk-ásen szolgált ha­tárőrként, majd tanulmányai befejeztével ide tért vissza, hogy ezután hivatásból egy egész életre elkötelezetten lás­son hozzá a határőrizetben reá osztott feladatok megoldásá­hoz. S miért Vitte útja egyebek közt az iskolába? Azért, mert itt harminc pajtásból álló út- itörőgárda határőrszakasz mű­ködik játékos-komolyán, úttö- jőb-ecsülettel, lelkesen. De ez csak egyik láncszeme annak a baráti-baj társi kapcsolatnak, ami a határőrök és a két köz­ség lakossága között — a fent említett tábla tanúsága szerint is — kialakult. Milyen hát az életük a ha­tárőröknek Ltt, ahol mindenki szívügyének tekinti azt, ami­ről az alkotmány szól: állam­polgárainknak megtisztelő kö­telessége a katonai szolgálat, illetve a haza védelme: akkor is, amikor már átlépték a sorkötelesek irigyelt életkorát. Mert az előbbiek mellett ott állnak az utóbbiak is Letkés- Ipolytölgyesen, 15—15 tagú ön­kéntes határőrcsoportjadkkal. — Hogy milyen az élet? Be­széljenek erről inkább a kato­nák a* őrsön — invitál szíves szóval a parancsnok. Engi András határőrrel ta­lálkozunk, amint belépünk a kapun. Szolgálatba készülődik, elkísérjük egy darabon. Pa­rancsnoka jelenléte nem feszé­lyezi, mint apját tiszteli, sze­retve, ahogyan a többiek. — Tavaly novemberben ke­rültem az őrsre. Jó itt. Rövid idő alatt hozzáedződtem én is a szolgálathoz,' ami pedig nem is olyan könnyű. Az ördög nem alszik, azt mondják. Nos, ha meg akarnak lepni ben­nünket, mi itt vagyunk. Aki nem tisztességes szándékkal közeledik határainkhoz, orszá­gunkon keresztül nem törvé­nyes úton akar eljutni a világ bármely tájára, azt mi is más­képpen fogadjuk, mint a bará­tainkat. Természetesen éjjel- ’ nappal készenlétben állunk. A kutyám? Jó társam. Megsze­rettem. Ha járőrben talál az éjszaka, a Fészer van velem.- Ez a neve. Do azárt szolgálat­ban is mindig magam mögött érzem a társaimat, az egész őrsöt. Egymás nélkül elképzel­hetetlen volna. Mi lesz, ha le­szerelek? Esztergályos, gépi forgácsoló vagyok, visszame­gy ok a munkahelyemre. Lehet, hogy megpróbálok tovább ta­nulni. Szegletes Károly őrnagy még hozzáteszi,. hogy itt sok kilo­métert is gyalogol a határőr szolgálatban. Felelőssége nagy. Döntenie kell, milyen esetben, hogyan használja — ha arra kerül sor — mindig élesre tői* tött fegyverét. Olyankor csalt a szolgálati szabályzat és sa­ját lelkiismerete vezérli. A határőrök fiatal, de na­gyon komoly emberek. Szolgá­latban. Szabad óráikban, ki­maradáskor eket is várják a huszonévesek a község ifjúsági klubjában, nekik is szól a disz­kózene. Mint bárhol a hasonló korúak, hosszú vitákban ők is megváltani készek a világot. Szolgálatén kívül semmiben sem különböznek a falu ifjú­ságától. Miért is lenne köztük különbség? JÁRŐRBEN KÉK FÉNNYEL RÁDIÓHANCOK AZ ják jobban dolgukat, mert magukban hordják a szak­ma szeretetét. Vagy egy­szerű polgári hivatást vá­lasztanak, de lesz, ami fogva tartja őket. Egy hi­vatás szeretete, a hangok az éterben.) — Rádióznak-e a fiatalok? — Mindig is rádióztak és fognak is: a technika szeretete ma egyre élőbb a gyerekekben. Tizenkét éves korban kezdhe­tik, de sokszor még fiatalab­bak is ott szorgoskodnak körü­löttünk. Nem küldjük el őket. Hiszen ők a legfogékonyab- bak, s velük érhetjük el leg­inkább céljainkat: hazájukat szerető, közösségi életre alkal­mas, a honvédelemre képzett, kulturált fiatalok nevelését. (Ülnek a készülék előtt. A másik készülék előtt ott ül a csehszlovák autóver­senyző, a tengerészek a Déli-sarkról, a jordán ki­rály. „Itt Dunakeszi”. Ne­kik, a távoli barátoknak most ők Magyarország.) gyakran megfordul a telepe-, ken. — Egy időben sofőr voltam a bűnügyi osztályon, ott az egyik nyomozó tudott cigá­nyul. Tőle kaptam kölcsön ^gy szótárt, abból tanultam meg pár szót. — Telep és bűnözés — nem ritkán összekapcsolódik, ön milyen változásokat tartana szükségesnek a telepiek életéi ben. — Sokukat ismerem', talán az összesét a megyében, de ezt a kérdést nem nekem kell megválaszolnom. — A pszichológusok vitat­koznak azon, milyen hatással van a krimidomping a bűnö­zésre. — Erről csak az jut eszem­be, hogy egyszer a tnonori pá­lyaudvaron észrevettünk há­rom fiatal sündörgő fiút. Nem­sokára "találtunk a vagonok közt egy gyanús zsákot is. Szén tolt benne. í>é egyszer csak a zsák feneke vergődni kezdett. A brikett alatt 30 hó­fehér díszgalamb volt. Míg a háziak a krimit nézték a té­vében, a pilisi gyerekek kirár molták a dúcot. — Autósüldözés? — Tavaly egyik nyári éjsza­ka áthajtott a főúton egy kis­sé túlterhelt Zsiguli. Mikor észrevett minket, belefúródott a sötétségbe. Rátapadtunk, er­re nekihajtott a szántóföld­nek. Százzal mentünk, sziré­názva, villogva éjjel fél 12-kor a táblákon át, de a vijjogás teljesen felesleges volt. A férfi nem állt meg, a hajsza úttalan utakon folytatódott Nagykátáig. Nem tudtunk elé kerülni, de ő sem nyert igazán egérutat. Húszliteres kannák­kal rohant éppen a házába, amikor utolértük. A tanyáról fuvarozott haza majd egy hektó pálinkát. — Manapság gyakoriak a közös razziák ... — Nemrégiben is volt egy ilyen bevetés Üllő határában a Magnezit vadásztársaság te­rületén. A vadőrrel fogtunk el három vororzót. Idomított gö­rénnyel vadásztak, három elej­tett nyúl már a kocsiban volt — A legutóbbi érdekes eset? — Olaszországban szokás, hogy motoros tolvajok kikap­ják a táskát a gyalogos kezé­ből. Ennek egy sutább magyar változatával találkoztunk Pes­ten, az Éles-sarkon. Egy, már indulást jelző busz utolsó ajta­jánál leugrott bőrönddel egy férfi és elrohant a Sörgyár felé. Egy Zsiguli előnyünk volt, úgyhogy mindjárt be is szállítottuk a Kőbányai Rend­őrkapitányságra. Ünnep vagy hétköznap, teljesen mindegy, ilyen az élet nálunk. A riportokat Írták: Babus Endre (rendőr), Bálint Ibolya (határőr), Major Árvács­ka (rádió) és Vasvári G. Pál (munkásőr). Fényképek: Barcza Zsolt, Bozsán Péter és HalmágyI Péter. B űnügyi tudósításokat tit­kolt bűnöző hajlamból vagy épp ellenkezőleg: erkölcsi, jogi igazság- érzetük kielégítése vé­gett olvasnak az emberek. Így vagy úgy, de a többséget szen­vedélyesen érdeklik az efféle históriák. Éppen ezért min­dennap legalább egy ilyen bí­rósági beszámolónak lennie kell az újságban — írja vala­hol Karel Capek, az igazság­ügyi publicisztika mestere. A rendőri riport tehát — legyen ünnep vagy hétköznap — csak egyféle lehet: híradás a társa­dalom homályos zugaiból, be­számoló a tiltott üzelmekről, portré a kétes figurákról. Velem szemben ül a kapi­tányságon háromszögletű asz­talánál egy birkózó termetű törzsőrmester, Kodó Béla. Bi­zonyára neki is van kedvenc futballcsapata, magánélete, va­lamilyen szenvedélye, de egy rendőr munkájában mégis­csak a világ titokzatos oldala az izgamas, amelyben ő na­ponta elmerül. Kodó tizenegy éve járja URH-s járőrkocsival a megyét, de eddigi teljesít­ménye folytán már öreg rend­őrnek számít. Volt éjszaka, amikor nyolc körözött bűnözőt gyűjtőt be a fogdába. — A tűzkeresztségre emlék­szik még? — A tűzkeresztség nekem Mende volt. A vonatkatasztró­fa a 60-as évek végén. Egy teher és egy karácsonyi mente­sítő ütközött össze, több halott és sebesült volt. Épp arrafelé járőröztünk, így tíz perc múl­va elsőként értünk a helyszín­re. Mentettünk, de más dol­gunk is volt A töltésen a le­zuhant véres vagonok közt megjelentek a keselyűk, capca- rázva a csomagokat — Azt mondják, ismeri egy kevéssé a cigány nyelvet, és net, száz titkot feltáró könyv. Megmaradni, az a nehéz. Előadásra járni, könyveket bújni, technikát, fizikát, meteorológiát, kódot tanulni. Ülni a készülék előtt, ülni éveken át, várni, hogy megszólaljon a hang, ami csak hozzájuk szól.) — Beszélhetünk rádiós al­katról ? — Kitartás, szorgalom kí­váncsiság, ezek egy rádiós jel­lemzői. Nem más, mint a töb­bi technikai sportág követel­ménye. Kitartás kell ahhoz, hogy az ember naponta odaül­jön a készülék elé; szorgalom, hogy az esetleg szerényebb képességeket is készséggé fej­lessze; kíváncsiság, hogy mind többet tudjon meg a világról. Mert ez a lényege a rádiózás­nak: kapcsolatot teremthetünk. Megismerkedhetünk idegen or­szágokkal, idegen emberekkel, akiket ezek az éterbeli talál­kozások tesznek barátainkká. (Rádiósok lesznek, kato­nák. Híradástechnikai szak­emberek, akik attól csinál­Inek a készülék előtt. a Kezük a kapcsolón, [ ' I szemükben várakozás. Valahol, egy másik ké­szülék előtt ugyanígy ül a csehszlovák autóver­senyző, a Déli-sark tengeré­szei, a jordán király. Vagy bárki, egy ismeretlen, aki hívásukra vár. És megszó­lal az éterben a hapg: itt Dunakeszi, Magyarország. — Hogyan kezdődött? — Égy könyvvel — mondja Bársony Gusztáv, az MHSZ Pest megyei vezetőségének fő­előadója. — Régi kiadás volt, még a rádiózás hőskorából, de nekem, akinek akkoriban, az ötvenes évek elején még a villanyfény is csodának tűnt, száz titkot tárt föl. Akkor ha­tároztam el: rádiózni fogok! Tíz évbe telt, míg teljesült az álmom. 1963-ban iratkoztam be a dunakeszi klubba, 1965- ben kaptam adóengedélyt, ma huszonkétezer kapcsolásom van. S (Elindulni könnyű. Elég £ a baráti szó, érdekes törté­nácsú két község, Letkés- Ipolytölgyes apraja-nagyja a táblánál, ami most is ott áll, rajta a felirat: Határőrközség. Az avatás napján is arról fag­gattam Szegletes Károly őrna­gyot, a helyi határőrőrs pa-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents